Szerintem mindenki számára ismeretes, hogy mi történt az elmúlt napokban a Blahán. Ha esetleg valaki nem emlékszik rá, akkor tudja meg: ezzel, ezzel, ezzel, ezzel és ezzel. Egy kis ízelítőnek pedig eme videót ajánlom.
A tényálladék röviden és tömören annyi, hogy egy fiatal 10-12 éves srác (a pontos életkorát a médiából egyáltalán nem lehet tudni) késszúrással lopott el egy MP3-lejátszót, illetve az elmondása szerint lopásból és egyéb bűncselekményekből élt. Szeretném még egyszer nyomatékosan felhívni a figyelmet egy dologra: 10-12 ÉVES!!!
Felvetődik számomra és minden normális ember számára, valamint szenzációhajhász média számára is, sőt az általános közfelháborodás miatt a politikában is, hogy hogyan is van ma a fiatalkorúak büntethetőségének szabályozása. Gyakorlatilag ez van érvényben: „Magyarországon jelenleg nincsenek olyan speciális szabályok, amik segítségével a problémát kezelni lehetne.”
„14. életévét be nem töltött, vagyis gyermekkorú személyek nem büntethetõek.”
Most akkor vitatkozzunk kicsit arról, hogy a rengeteg elképzelés a fiatalok elítéléséről, büntethetőségéről mennyiben járul hozzá a valódi változáshoz.
Jelenleg azért nem büntetik a 14 évesnél, fiatalabbakat, mert pszichológiailag megfogalmazva nincsen kialakult személyiségképük. Emiatt képtelenek az önreflexióra, ami tulajdonképpen a cselekedetük értékét, súlyosságát lenne hivatott felülvizsgálni, vagy éppen még tetteik előtt a következményeket hivatott megérteni, előre felvázolni. Tetteiket érzelmektől vezérelve hajtják végre, így a megítélés elmarad.
Tulajdonképpen ez az érv számomra meggyőző, és ha csak ezt tudnám az esetről, akkor nyugodt szívvel azt mondanám, hogy ez így van rendjén. De ha figyelembe veszem, hogy „Az elmúlt öt évben 4000 gyerekkorú követett el kisebb-nagyobb bűncselekményt”, akkor megváltozik a véleményem, mert az teljesen igaz, hogy ez a „néhány” bűncselekmény az összgyermektársadalomra nézve csak néhány ezreléket jelent, de ez akkor is nagyon nagy szám, és komoly probléma. Képzeljünk esetleg magunk elé egy olyan sínpályát, amin mondjuk csak egy vagy esetleg kettő egyméteres rész hiányzik. Ha esetleg átmegy rajta a vonat, akkor nagy valószínűséggel kisiklik, pedig csak erről az egy-két hibás, vagy hiányzó sínrészletről van szó. Valami ilyesmi történhet a társadalommal is. Gyakorlatilag az erőszak erőszakot szül elvén.
Ha törvény módosításánál járunk, akkor vajon mi lehetne a legjárhatóbb út? Levinni pár évvel a büntethetőségi korhatárt, vagy nevelő intézet, vagy fiatalkorúak börtöne, vagy valódi felnőtteknek való börtön, vagy esetleg halálbüntetés mondván, hogy úgyis bűnöző lesz belőle, vagy nevelő célzatú pszichológiai foglalkozások? No ezen azért érdemes elgondolkozni. Gyakorlatilag a negatív hatásoknak, főleg a 14 év alatti gyerekeknél, a következménye a fokozatos viselkedési romlás. Magyarul az erkölcsi süllyedés fokozása. Tulajdonképpen ezt szeretnénk elérni? Az szeretnénk, hogy kezdő bűnözőből profi legyen? Ez semmilyen pozitív eredménnyel nem járna. A halálbüntetés esetében nem lennének profik, de az ugye az emberi jogokat meglehetősen sértené. De vannak pozitív jellegű dolgok is, amihez természetesen jó hivatástudat, és hozzáértő emberek kellenek: pszichológusi beszélgetések. A politika jelenlegi első ötlete: „Minden konkrét esetben külön meg kell vizsgálni az úgynevezett belátási képességet, vagyis egyedileg ítélnék meg a szakemberek, a gyerek mennyire volt tudatában, hogy bűnt követ el.” Persze-persze, üres szöveg. Egy ilyen korú gyereknek nincs folyamatos, tapasztalatokkal teli tudata, csak érzelmei, vágyai. Azt mondom, hogy nem magával az elkövetővel kell foglalkozni, mert az tulajdonképpen „önhibáján kívül” követte el a tettét.
A gyereknek van háttere, családi, társadalmi. A gyereknek vannak példaképei. A gyereknek van környezete. A gyereknek vannak vágyai, érzései. Nyílván tanult viselkedésről van szó, tehát nem a gyerek a hibás. Az igazi hibás a környezete, amely helytelen értékrendet ad a gyereknek. Rossz példával jár elő. Ha meg lehetne oldani a bűnöző fiatalság hátterének erkölcsi életét, akkor hosszútávon megszűnnének a hasonló bajok. Természetesen van erre már megfelelő apparátus: családsegítő szolgálat, óvoda, általános iskola, esetleg vallásokhoz köthető emberek. Ha ezt fejlesztenénk, akkor nagyban hozzájárulnánk a társadalom javulásához.
Az természetesen érthető, hogy vannak olyan esetek, amikor az ember saját helyzetét kilátástalannak tartja, amikor a társadalom kidobja magából, és a megélhetéséhez szükséges javakat csak bűncselekményekkel tudja megszerezni, de fiataloknál ez a veszély szerintem nem fordul elő, ugyanis a legtöbb esetben van egy háttér, család, ami megteszi helyette. A megélhetési bűnözés pedig nem hiszem, hogy most tárgyalandó ki.
Tehát a lényeg, hogy a gyermekeket megváltoztathatjuk több-kevesebb sikerrel, de ez rövidtávon esetleg egy jó megoldás, de csak egyénre szabott. Viszont ha a gyökereitől fosztjuk meg a fiatalkorú bűnözést, tehát ha bizonyos társadalmi „színvonalat” megtanítunk a háttérnek, kvázi szocializáljuk őket, akkor ez nem fog megtörténni. Bár akkor is megmarad a szegénység, ami indíték lehet, de talán egy lépéssel közelebb kerülünk hosszútávon a gyermekbűnözés megelőzéséhez, és ezáltal a felnőtt bűnözés is visszaszorulna kissé.
A következő gondolatugrás csak erős képzelőerővel rendelkezőknek:
(Csokonai Vitéz Mihály Az estve című versének egy részletével szeretném befejezni, amely rámutat a messzi-messzi múltba, ahol már szinte eldőltek a jövő társadalmi problémái, és ez a magántulajdon:
"Bódult emberi nem, hát szabad létedre
Mért vertél zárbékót tulajdon kezedre?
Tiéd volt ez a főld, tiéd volt egészen,
Melyből most a kevély s fösvény dézmát vészen.
Mért szabtál hát határt önfiaid között;
Ládd-é már egymástól mind megkülönözött.
Az enyim, a tied mennyi lármát szűle,
Miolta a miénk nevezet elűle.")
