radio
I 2007.12.09. 12:29
Ebben a bejegyzésben nem fogok olyan bölcseleti mélységekben kalandozni, amelyet jelen blog néhány cikke nagyon helyesen megtesz, hanem néhány gondolatomat szeretném leírni a hazai sajtó, konkrétabban a tegnapi Magyar Nemzet Hétvégi Magazinjával kapcsolatban.
A hazai blogoszféra néha kényszerűen, általában azonban kéjes kárörömmel felvállalt szerepe a nyomtatott és elektronikus sajtó kritikája, ez azonban általában kimerül a fikázásban és a fölényes igazságosztásban.
Persze lehet, hogy én sem teszek többet, mindenesetre azt gondolom, jelzésértéke van a létező magyar jobboldal szellemi állapotával kapcsolatban a tegnapi Magyar Nemzetnek. Érdemes elolvasni. A magazin vezércikkében egy Lóránt Károly nevezetű ember három oldalon keresztül mereng a globalizáció borzalmain, végtelenül felületes érveléssel, vulgármarxista elemzési keretben, összeesküvés-elméletekkel támasztva meg álláspontját. Ja és: egyrészt a republikánus párttal kapcsolatban egy olyan kifejezetten elfogulatlan szerzőre hivatkozik, mint Hillary Clinton, a globalizáció elleni harcban pedig követendő példának az ATTAC tevékenységét állítja be. Na ki az ATTAC magyarországi alelnöke, na ki? Hát persze, hogy Tamás Gáspár Miklós. Hogy ne áruljak zsákbamacskát: a cikk olyan szar, hogy az Indymedian is kínos lett volna lehozni.
A hétvégi rovat közepén azonban mintegy nem várt kellemes fuvallatként ott egy cikk, amely az iraki események pozitív fordulatáról számol be. Alapvetően racionális, pozitív leírását adja a helyzetnek, de néhány értékelő megjegyzésből az látszik ki, hogy a szerző (Pósa Tibor) örül a sikereknek, magát a Nyugat oldalán helyezi el, nem kárörvend az amerikai veszteségeket citálva, neokonzervatív szavakkal: nem szurkol a szabadság ellenségeinek.
Hogyan lehet értelmezni ezt a kettősséget, amely a globális szimbolikus kérdésekhez való viszonyban látszik, valamint azt, hogy előbbi cikk a fő helyen, míg utóbbi az újság közepén elbújva jelent meg, tehát van hierarchia a két narratíva között? Azt, hogy a korábbi évekkel szemben már megjelenik a második sztori is, egyértelműen annak a jelének tartom, hogy a magyar konzervatívok szellemi pluralitása megjelenik a sajtóban, az viszont, hogy az első van a fő helyen, annak a jele, hogy ezen közösség jelentős része még mindig nem dobta el magától azt a naiv antikapitalizmust és antiamerikanizmust, amely egyébként valószínűleg nagyban a népi gondolat öröksége, viszont modern konzervatív politkát leginkább racionalitásának hiánya miatt nem lehet rá építeni.
Félreértés ne essék, nem akarok egyivású jobboldalt. De azt szeretném, hogy a fő helyen egy racionális, Magyarországot minden kétség nélkül a Nyugat elkötelezett tagjaként értelmező írás jelenjen meg.