Elgurult a gyógyszer tegnap éjszaka némelyeknél. Vagy újjáéledt a Pártélet rovat. Megpróbáljuk röviden elmondani, mi a probléma ezzel az állásponttal. Mármint Bencsik Andráséval, aki szerint „Amerika nem a barátunk és még csak nem is a szövetségesünk”, aki a háborúban érdekelt a béke helyett.
Először is, a dühöt persze megértjük. Zsigerileg irtózunk az erőszakos külső beavatkozási kísérletektől. És akik azt mondanák, mi balgák, hiszen ez csak ostoba összeesküvés-elmélet, azoknak azt üzenjük, vigyázó tekintetüket Olaszországra és Görögországra vessék. Minden további nélkül leszednek megválasztott kormányokat, politikai vezetőket, hogy a helyükre helytartókat tehessenek. Sokatmondó, hogy ezekre az apró európai gyarmatosításokra a demokrácia és a szabadelvűség felkent hívei teljesen érzéketlenek. Sőt: a honi, főleg online liberális médiában nem annyira ritka a nyílt beavatkozás utáni nyavalygás.
Valóban vannak, akik szeretnék Kijevet Budapesten látni. Főleg a Demszkyk és Harasztik. (Előbbi, ugye, tegnap éjjel kéjesen mosolyogva fotózta a rongálást, de ezt betudtuk annak, hogy nosztalgiázott egy kicsit Mao oltára előtt. De hisz nemrég mondta, börtönben érezné jól magát – hallgassuk meg könyörgését.) A magyar baloldal természete uszkve száz év alatt nem sokat változott. Felkészülnének a hangulatra. Csak most épp a moszkvai finanszírozás helyett a CIA-forradalmak élik virágkorukat.
Mindez azonban nem szabadna, hogy elhomályosítsa sokak látását. A morális felháborodáson túl talán a helyzetünk reális értelmezése is szükséges volna. Magyarország nem önálló hatalmi centrum. Ez a státusza nagyjából az első világháború végével szűnt meg. Ez sajnálatos, és sokan sirathatjuk, ettől azonban még adottság marad. Amennyiben Magyarország még mindig akkora lenne, mint Trianon előtt, jelentős hadsereggel és gazdasággal rendelkezne, a helyzet más lenne. A helyzet azonban most az, hogy nagyon is rászorulunk másokra.
A mi gyomrunkban is felkavarodik a reggeli rántotta attól az állandó morális kioktatástól, amit nyugati szövetségeseink ujjgyakorlatként végeznek rendszeresen. Más helyünk viszont nincs. És akik azt mondják, ennek a szövetségi rendszernek számunkra alternatíva Oroszország, azok vagy délibábot látnak, vagy jóllaktak Szocsiban.
Bencsik András mondatának egyik fele igaz: Amerika nem a „barátunk” – de nem is kell, hogy az legyen. A mondat másik fele ugyanis nem igaz: Amerika nagyon is a szövetségesünk. Magyarország pillanatnyilag – sajnos, nem sajnos – csak ebben a szövetségben tud élni és túlélni.
Egy klasszikussal szólva: Magyarországnak nincsenek barátai, csak érdekei. Magyarországnak pedig érdeke a NATO-tagság és az amerikai szövetség, sőt az EU-tagság is, bármit gondoljunk is egyikről vagy másikról. Szép dolog a romantikus heroizmus, csak nehogy paródiává váljon.
Ennek az érdeknek a belátása bölcsességet követel, és reméljük, hogy a döntéshozókban lesz kellő mennyiség belőle. Minden jogos sérelem ellenére az Amerika elleni Békemenet ötlete borzalmas. Ezeket az egymásnak feszüléseket másképp kell megoldani: ha kell, ama bizonyos „pávatánccal” – amit járni kell, nem beszélni róla.
Kövesd a Konzervatóriumot a Facebookon is!
