Londoni zavargások: a multikulturalizmus kultúramentes kereteket jelent

Konzervatorium I 2011.08.24. 07:43

A márkás és menő cuccokért vívott forradalom már megért a Konzervatóriumon egy posztot, amely fontos kérdésekre irányította rá a figyelmet, talán leginkább a fogyasztói világ legaljaként vagy végállomásaként mutatva be az „agyatlan forradalmat”. Van egy-két pont, amit érdemes újra megemlíteni, és van néhány olyan kérdés is, amely talán eddig nem kapott figyelmet. Gondolom, mindenki ismeri azt a viccet, amelynek a végén a királylány megvetően kérdezi a királyfitól: Ez fütyi? Na a sárkányé, az volt a fütyi!

Máthé Áron írása

2006 őszét követően a baloldali véleménymegmondók szinte kéjesen gyurmázták azt a néhány felgyújtott kukát a fél város szétverésévé. Pedig az alig egy évvel volt a nagy párizsi zendülés után. Ott nem az egy szem Baló György autóját gyújtották fel, hanem esténként több százat. Most pedig ismét láthattuk, hogy milyen, amikor tényleg szétvernek egy fél várost. Méghozzá nem szélsőjobboldali „fasiszta huligánok” – ahogy a Kádár-rendszerből áthozott gondolati séma diktálná –, hanem „közönséges bűnözők”, akiknek ez esetben semmi közül az előbbiekhez. Így először is a hazai baloldal valóságértelmezését kell kritikával illetni, visszamenőlegesen is.
 
 A következő kérdés, hogy hol marad a TGM és elvbarátainak meaculpázó terjedelmes írása arról, hogy nem azt akarják, ami Angliában történt. De attól félek, ők pontosan ezt akarják. A neomarxisták és neobal-akármik sokadik dackorszakukban minden mellé oda tudnak állni, ami nem a Hagyományos Európa vagy Amerika. Valamiért az utópia kergetéséből csak a Protest maradt. Ne felejtsük el: annak idején Marx is csak kritizált. A „tőkés” gazdaságot elemezte kötetszámra, de hogy milyen lenne pontosan a kommunizmus világa, arról nem igazán nyilatkozott, csak úgy, általánosságban. Lehet állandóan uszítani mindenféle létező rendszer ellen, de az eredmény nem az lesz, hogy a jóindulatú népek leülnek megvitatni a dolgokat az ideológiailag képzett élcsapat vezetésével, hanem a tohuvabohu, az ököljog uralma. Eudaimonia az utcán biztosan nem fog megszületni.
 
A populáris kultúra képviselőinek felelőssége is vita tárgyává tehető. A 2005-ös párizsi összecsapások után már felmerült a hip-hop avagy rap előadók felelőssége erőszakra való felbujtás- és rasszizmus szításának tekintetében. A dolog végül is elsikkadt, de nem lenne baj kicsit a bulvár világát megvizsgálni, hogy mely celebek milyen üzeneteket, milyen magatartásmintákat közvetítenek. Az erőszak és a szex megkerülhetetlen témák, és ezekre vonatkozóan mindig is létezett egyfajta nyilvános igény, de ezek mai kiárusítása a gyors haszon reményében nagyon rossz hatással van a „tömegekre”. Álságos az a hivatkozás, hogy „erre van igény”, hiszen az élet utánozza a művészetet (még ha ez a művészet idézőjeles is), azaz az igényeket nem olyan nehéz mesterségesen megteremteni vagy csak növelni.
 
A szociális és ifjúsági programok értelme is kérdésessé vált. Az angol baloldali vezérfórumok egyike, a Guardian című lap olyan véleményeket közvetített, amelyek szerint a zavargások egyik oka a kormány megszorító politikája volt. Ennek keretében csökkentették a különböző szociális programokra szánt pénzeket, és így a fiatalok kikerültek az ifjúsági klubokból az utcára és ez vezetett ahhoz, hogy úgymond tevékenység és felügyelet nélkül maradva bandázni kezdtek és végül szétverték a bodegát. Szerintem azonban ez a vélekedés meg oda vezet, hogy a különböző szociális juttatásokat intézményesült védelmi pénzként értelmezzük. Hazai politikusaink között furcsa módon elrettentő példa a 2005-ös kelet-szlovákiai roma „éhséglázadás”, amely a szociális segélyek felére csökkentése miatt tört ki, és szinte rettegnek egy hasonló megmozdulástól. Kelet-Szlovákiában néhány nap alatt helyreállt a rend, és a költségvetés kiadási oldala is jelentősen csökkent, ráadásul senki sem halt éhen.
 
Enfield, az egyik borough, amely a zavargások kiindulópontjai között volt, a legkülönfélébb civil tevékenységek valóságos tárháza volt. Cserkészek, karizmatikus gyülekezet, légisport egyesületek, amatőr és profi színház – minden. Ehhez képest az itteniek éppúgy boldogan fuvarozták haza a plazmatévéket, mint a többi helyen. Vonzóbbnak bizonyult a rendnél a nyers erő kultusza. Megkockáztatjuk a kérdést: a „világnézetileg semleges” állam és társadalom egyáltalán képes-e betölteni feladatát? A multikulturalizmus egyértelműen kultúramentes kereteket jelent, illetve értékmentes és éppen ezért az erősebbhez csatlakozó fogyasztókat. Furcsa módon ez az értékvesztés valahogy leginkább az őslakos európai közösségekre vált jellemzővé, az úgynevezett xenophobia veszélye csak rájuk volt érvényes. Identitásuk kilúgozódott, de legalábbis erősen meggyengült a különböző bevándorló közösségekhez képest.
 
Ehhez kapcsolódik az hatalmas felzúdulást kiváltó megjegyzés, amelyet David Starkley történész tett a BBC-n a zavargások kapcsán. Azt állította: egy hatalmas kulturális változás zajlott le, s ennek keretében a fehérek feketékké váltak. Azonnal rasszizmussal vádolták meg, pedig megjegyzésének talán mégis lehet valamennyi alapja. A törzsies, nem-munka központú, az erőszakot és bandakultúrát előnyben részesítő csoportok váltak „menővé” nem utolsósorban az állandó tematizálás és a populáris kultúra egyes sztárjai miatt is. Mégiscsak szembeötlő az, hogy miközben Anglia, leginkább pedig London a munkát kereső bevándorlók millióit vonzotta az elmúlt egy-két évtizedben, a helyben élő harmad-negyed generációs, főként fekete bőrű karibi és nyugat-afrikai közösségeket ez a trend elkerülte. Az ilyen közösségek számára lehet bármiféle programot kidolgozni, de ha az nem érinti hagyományrendszerük magját, akkor teljesen felesleges, kidobott pénz az egész. 
 
Az etnikai szál kapcsán meg kell említeni az önvédelmi csoportok kérdését is. A főként fekete bőrű,de soraik közt rengeteg originál britet is felvonultató fosztogatókkal szemben egyes helyeken a török és kurd boltosok hoztak létre őrségeket, sőt, összecsapások is voltak közöttük. Annyi bizonyos: számos helyen sikerrel védték meg tulajdonukat. A helyzet akkor kezdett bonyolódni, amikor az English Defense League – a helyi Gárda, amely egyébként az iszlám terjedése miatt jött létre – egységei is bekapcsolódtak az önkéntes rendfenntartásba, s ennek keretében nyomban összecsaptak a rendőrséggel. A hazai párhuzamok itt is kézenfekvőnek tűnnek, annyi különbséggel, hogy nálunk talán a kínai büfések és tornacipőárusok hoznák létre az őrségeket. A Magyar Gárda jelensége által megzavart „állampolgárok” sajnos valószínűleg nem.
 
Végül, de nem utolsósorban általában leszögezhetjük: az itthoni haladó értelmiség és külföldi elvbarátaik által etalonnak állított „fejlett” vagy „érett” demokráciák olyan problémahalmazt gyűjtöttek maguknak össze, amelyhez képest egyes itthoni „fejletlen”, sőt „mucsai” viszonyok néha már-már idillinek számítanak. Az hogy ennek ellenére állandó kioktatásban van részünk, mindössze erő kérdése.
 

Kövesd a Konzervatóriumot a Facebookon is!

 


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr973173523

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Canaille és bourgeois 2011.08.24. 20:54:43

A brit zavargásokra sorozatban jelennek meg blograekciók. Különösen tetszik e posztokban, hogy mély és alapos, humanista-afklärista hagyományokon nyugszik. Igazi európai, euro-kultúrpatrióta alapokon.Azt ugyan elfelejtik e posztoló, hogy amikor éhségl...

Trackback: A polgári mozgalmak helyett 2011.08.24. 19:56:26

Banlieue-lázadások két rendőrök kergette betelepült-leszármazott halála miatt, 2005, görög zendülés Alexis Grigoropoulos rendőrgolyók általi véletlen halála miatt, 2008. Aztán egy reménykeltő sóhaj: 2011: a madridi Nap tér alterglob nagy részvételi for...

Trackback: Margz, Engelgz, Leningz meg a szomorú droid 2011.08.24. 19:31:32

"Marx azt jósolta, hogy a kapitalizmus el fog bukni, mert az emberek saját érdekeiket követik, és ezzel egyben kudarcra ítélik a társadalmukat mint egészet. Ezért és más okok miatt is a kapitalizmus lényege szerint immorális - szögezte le anélkül,...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fran7 2011.08.24. 14:44:56

Jó cikk. Amikor a falunkba szabad lett a zsidó vagyonok rablása, akkor voltak, akik nem tudták kivárni a reggelt, hanem már éjszaka feltörték a lakásokat és vittek, amit csak lehetett. Mások semmilyen körülmények közt se nyúltak volna máséhoz. A lehetőségen sok múlik. A londoni zavargások is ilyenek lehettek.

porthosz 2011.08.24. 14:47:31

@Malatesta:

"amelyből igen egyértelműen kiderül, hogy a mostani lázadásoknak nem hogy semmiféle etnikai, vagy bőrszínre utaló karaktere nem volt, hanem az is, hogy az őrizetbe vettek többsége fehér"

Ez biztos? Én akárhány képet láttam a sajtóban a zavargásokról, ott mindenhol néger, de legalábbis nem fehérbőrü fiatalok rohangásztak ablakot betörni mert késsel a kezükben...

Kabbe (törölt) 2011.08.24. 15:08:27

szok kici kinai munkác....lesztek

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2011.08.24. 15:14:58

A posztnak annyiban igaza van, hogy _valamilyen_, az elsöprő többség által elfogadott értékrend nélkül ez lesz, ami most van Londonban.
Ez nem jelenti azt, hogy _pont az_ az értékrend lenne megfelelő, amit ő szeretne látni. Persze egy alkalom ismét, hogy belerúgjunk a vélten baloldali gondolkozókba...
Inkább azon kéne elgondolkozni, hogy miért nem tölti már be a konzervatív értékrend az értékrendi szerepét.

metropolis. 2011.08.24. 15:15:50

@Malatesta: "amelyből igen egyértelműen kiderül, hogy a mostani lázadásoknak nem hogy semmiféle etnikai, vagy bőrszínre utaló karaktere nem volt, hanem az is, hogy az őrizetbe vettek többsége fehér!"

Forrás? S nem egy magyar nyelvű cikket kérek ahol ugyanez le van írva még egyszer, hanem egy angol nyelvű hivatalos pdf táblázatot, írást vagy bármi mást. Csak azért kérdezem mert a tapasztalatok nem ezt mutatják...rengetek haverom él kint napi skype kapcsolatban vagyunk és végig közvetítették az egészet és a beszámolóik szerint 80-90%-ban fekák csinálták az egészet. Szal erről az állításról kérnék egy bizonyító erejű linket.

kód 2011.08.24. 15:16:30

Az első mondatig olvastam:
"2006 őszét követően a baloldali véleménymegmondók szinte kéjesen gyurmázták azt a néhány felgyújtott kukát a fél város szétverésévé."

Ha a TV székházat dolgozókkal, rendőrökkel együtt te valamilyen különleges szemeteskonténernek láttad, akkor hosszú cikkek írása helyett vegyél inkább egy új szemüveget.

Brix 2011.08.24. 15:20:02

Nem hinném ,hogy Angliában rosszabb lenne a helyzet mint nalunk, de lehet hogy nehezebben elik meg a segelyek megvonását, mint mi magyarok, akik soha nem eltunk jol és azt sem tudjuk mi a jóleti állam...MI egy megtört, megnyomorított fogyatkozó nemzet vagyunk. A legjobb alany a kizsakmányolásra. Minket mar 30 eve "megszoritanak" igy immuninsak vagyunk mindenre. Nem szamit szamit, ha a hatalom olyan törvényeket hoz, ami brutalisan sérti a dolgozok jogait, vagy akar csökkenti a jövedelmét, senki sem megy az utcara tüntetni, lázongani. Egyelőre. DE, senki sem tudja mit hoz a jövő! Egyszer itt is betelik a pohár! Talán több idő kell mint nyugat-európában ahhoz, hogy az emberek gazdasagi jogokért kimenjenek az utcára, de kezdik sokan felismerni, hogy a polgári demokrácia és az un. " piacgazdaság" nem igazán hozta meg az általános jólétet. Sőt, lassan a legtöbb embernek rosszabb lesz a gazdasági helyzete mint sokat szidott szocializmusban. A szociális piacgazdaság nyugaton is megbukott, most jönnek a következmenyek: erőszak, lázadás
A "naiv" megközelítés szerint, majd megszorítással helyre lehet hozni az elbaszott kapitalista rendszert, de ahogy a történelemben láttuk, eddig minden társadalmi rendszer megbukott. A mostani rendszer is csak addig fog fennmaradni, amig több embernek éri meg a békés állapot, mint a lázadás és a vagyonok újraosztása. A jelen gazdasági problémái a munka és a tőke közötti ellentétből fakadnak: a munka értéke leértékelődik és vele együtt a termelést végző emberé is. Ebből adódóan fogyasztani sem tud. A globális nagytőke meg soha nem volt ennyire erős. Nagyobb hatalmuk van az egyes szereplőknek, mint korábban bármeny császárnak vagy kiránynak - főleg anyagi értelemben. A demokrácia veszélyben van, a globális karvalykapitalizmus megeszi ebédre!

Bunny Munro 2011.08.24. 15:20:48

a pokol néha elszabadul, ez a természete

krüger 2011.08.24. 15:21:12

@spteacher: Azt mondják, hogy a lázongások mögött az ott is jelenlévő cigány uzsorások álltak, akiknek a bizniszét nagyban rontották az új szabályok. Említésre méltó még, hogy a boltokat fosztogató cigányok nem igazán mondjuk kenyeret meg felvágottat vittek el, sokkal inkább drága italokat, cigarettát meg kávét.

Devil 2011.08.24. 15:22:35

Irasodban benne van a jobboldal osszes mitosza, tevedese, baloldal-gyulolete; bennetek kodolva van hogy ugyanazokat a hibakat kovetitek el ujra es ujra.

G_P 2011.08.24. 15:23:52

Igen. És meg lehet majd nézni, mi történik a következő 10-20 évben a béke és fejlettség utolsó bástyáinak tartott északi országokban. Valami ehhez hasonló. Az első Svédország lesz, az a legmultikultibb.

midnight coder 2011.08.24. 15:24:16

@kód: Mindenesetre a dolog messze nem volt egy kategóriában a londoni vagy a párizsi eseményekkel. Csak akkor nem a demokrácia ellen lázadó büdös nácik dúlták fel a várost, hanem a jogaikért síkra szálló elkeseredett elnyomott üldözöttek folytatták igazságos harcukat az elnyomó kapitalista rendszer ellen :-D :-D :-D

b p 2011.08.24. 15:24:23

az a mi problémánk, hogy mucsai szakértőink okoskodnak. Éppen Londonban voltam a "zavargások alatt". Egy tizeniksz-milliós nagyvárosban néhány ezer bűnözőhajlamú tinédzser tombolt. Ehhez képest azt mondani, hogy megoldhatatlan problémáik vannak... vagy hogy a multikulturalizmus kultúra nélküliséget jelent. Teljesen egyértelmű, hogy a szerző sosem járt Londonban. Ha csak egy kerületének az élő kultúráját megkaphatná egész Magyarország, azt hiszem sokkal vidámabb helyen laknánk. A tetkós, papucsos, fülbevalós, külvárosi melós a szemem előtt vitte a gyerekét a ... természettudomány múzeumba. A multikulti fantasztikusan pezsgő kulturális és nem utolsó sorban üzleti életet hozott ott létre. Szabadság van és az emberek mernek élni vele. Ehhez képest a mi provinciális tekintélyimádóink elutasítják a szabadságot, mert félnek tőle, és másoktól is megvonnák, mert irigyek.

midnight coder 2011.08.24. 15:27:33

@Brix: Szart sem érnél az újraelosztással. A tőke már rég Kínában van, ahogy a termelés nagy része is. Ezen aligha fog változtatni bármilyen itteni forradalom.

midnight coder 2011.08.24. 15:28:45

@b p: Figyeld meg ezt a multikultit 10 év múlva amikor ott is kezdenek majd fogyni az erőforrások.

Netuddki. 2011.08.24. 15:29:12

Esetleg arra gondolt valaki, hogy talán nem véletlen volt? Persze, hogy nem de nem azért.

Csak pár kérdés.
- Miért hagyták, hogy ilyen sokáig fosztogassanak?
- Jobbára bevándorlók boltjait rabolták ki. Néhány tulajt sajnos sikerült meg is ölni közülük.
- Mint tudjuk a "csőcseléket" pár beépített emberrel elég könnyű befolyásolni.

2011.08.24. 15:29:48

Miért kell a magyar baloldalt meg 2006-ot belekeverni a dologba? Szerintem semmi köze a londoni témához.

Arról nem is beszélve, hogy a tükör, ami alapján nézed a dolgokat, egysíkú és beszűkült. A világ bazdmeg nem tökéletes és soha nem lesz az, mindig lesznek szegény és primitív tömegek, akik kimennek szétbaszni valamit. Ez van. Persze a mi zavargóink szent szabadságharcos kukagyújtogatók, de a nigger már nem teheti ezt. Igaz is itt jogos volt, mert "gyúrcsánytakarodj"! Amúgy nyugodtan írjatok még ilyen beszűkült baromságokat... ezzel is leleplezitek a beszűkült ostoba tudatlanságotokat.

Netuddki. 2011.08.24. 15:33:18

@b p: Dehogy irigyek. Csak ezen szocializálódtak a múlt (90' előtti) rendszerben és véletlenül a kezükbe került a gyeplő...

darnmarquee 2011.08.24. 15:35:10

ilyen felszínesen érinteni egy ennyire fontos témát, egyenlőségjelet tenni dolgok közé, amik közé nem lehet, és emellett a felszínesség mellett odaszólogatni embereknek akik azért ennél alaposabban fejtik ki és támasztják alá érvekkel a vélemünyüket, sajnos ez nem elemzés, nem újságírás... ez csak a gőz kieresztése. most aztán szaunázhatsz, de nagy az izzadtságszag.

IHCS 2011.08.24. 15:40:11

@spteacher:

"Nem, az igazi konzervatív-keresztény egyszerűen megfosztja ezt az aljanépet az életben maradáshoz is épp csak elég segélytől, majd ha azok nem akarnak csendben megdögleni, akkor beveti a rendőrséget!"

Nem teljesen tudom, hogy a kereszténység, hogy jött ide az érvelésedbe, de ha már itt tartunk jelezném, hogy Jézus nem azt mondta a gazdag ifjúnak, hogy "bízd meg az államot, hogy a te és a többi gazdag javát vegye el és ossza újra a szegények számára és akkor követhetsz engem, mert jó ember vagy", hanem azt, hogy "Menj, add el, amid van, oszd szét a szegények közt, és így kincsed lesz az égben, aztán gyere és kövess engem!".

Egyéni felelősségről szól a keresztényi szolidaritás és nem arról, hogy mások zsebén keresztül légy szolidáris. Ha tetszik arra buzdít, hogy felelősséged, hogy támogasd az üdvhadsereget meg a gyermekesély alapítványt meg a máltaiak ingyenkonyháját, de nem az, hogy keresd meg a legkorruptabb és legimpotensebb erőszakszervet az államot és mások javának újraelosztásával tetszelegjél a "jó ember" dicsfényében.

Vanek B. Eduard 2011.08.24. 15:40:41

@Lord_Valdez: "Ez csak az underclasson figyelhető meg jól." Nem értek veled egyet, tagadod az ember nevelhetőségét. Mégpedig mindkét irányba: ha napi sokórában számítógéppel mészárolsz embereket, vagy ugyanezt akciófilmek keretében veszed magadhoz, nem hidd, hogy Neked (mert nem vagy "underclass") nem sivárítja (el) az érzelemvilágod.

Egyetértek a cikkel abban is, hogy a tömegmédia nem csak kiszolgálja az emberek (nálad: underclassok) igényét, de fokozza is: pl. 50 éve elég volt, ha kivillant M.Monroe bugyija, ma 5 férfinak kellene munkálkodnia benne intenzíven, hogy érdeklődésre tartson számot.
Azaz minél több fossal tömnek, annál fosabb fosra vágysz .

krüger 2011.08.24. 15:45:04

@b p: Mondjuk Liverpool, Manchester, az is ilyen vidám? Én jártam arrafelé, és nem úgy tűnt... Na meg azt se felejtsük el, hogy Londonban az átlagjövedelmek még angliai viszonylatban is kiemelkedően magasak.

Terézágyú 2011.08.24. 15:52:33

A cikk rövid tartalma:
A balosok, a balosok, már a múltkor is a balosok, most bezzeg a balosok, pedig a balosok, és akkor a nyugati balosok, de viszont a magyar balosok még most sem, még most is, a balosok, igen a balosok.

krüger 2011.08.24. 15:57:38

@b p: És ahhoz mit szólsz, hogy Angliában és Wales-ben hetente átlag 5 késelős gyilkosság történik? Vagy ez is multikulti?
Egyébként pont az volt az érdekes a zavargásokban, hogy olyanokat is elkaptak, akikről korábban senki nem gondolta volna, hogy bűnöző hajlamúak lennének.

És mi még vicces: a zavargások során piti lopásokért kiosztottak 4-5 hónap letöltendőt. Mekkora felzúdulás lenne nálunk, ha ilyen ítéleteket osztogatnának.

lamb79 2011.08.24. 16:04:16

"A 2005-ös párizsi összecsapások után már felmerült a hip-hop avagy rap előadók felelőssége erőszakra való felbujtás- és rasszizmus szításának tekintetében. A dolog végül is elsikkadt, de nem lenne baj kicsit a bulvár világát megvizsgálni, hogy mely celebek milyen üzeneteket, milyen magatartásmintákat közvetítenek."

Teljes mértékben egyetértek.

"Enfield, az egyik borough, amely a zavargások kiindulópontjai között volt, a legkülönfélébb civil tevékenységek valóságos tárháza volt. Cserkészek, karizmatikus gyülekezet, légisport egyesületek, amatőr és profi színház – minden. Ehhez képest az itteniek éppúgy boldogan fuvarozták haza a plazmatévéket, mint a többi helyen. Vonzóbbnak bizonyult a rendnél a nyers erő kultusza."

Nem így volt. Enfieldbe járok át dolgozni Leytonból(szociális gondozó vagyok). Azok a gyerekek akik odamentek rabolni, ismerték a kornyéket de NEM voltak odavalósiak. A legtobbjuk a folyó déli oldaláról kirándult át lopni.

"Mégiscsak szembeötlő az, hogy miközben Anglia, leginkább pedig London a munkát kereső bevándorlók millióit vonzotta az elmúlt egy-két évtizedben, a helyben élő harmad-negyed generációs, főként fekete bőrű karibi és nyugat-afrikai közösségeket ez a trend elkerülte. Az ilyen közösségek számára lehet bármiféle programot kidolgozni, de ha az nem érinti hagyományrendszerük magját, akkor teljesen felesleges, kidobott pénz az egész. "

A karibiak az 50es évek óa ide járnak dolgozni, afrikaiak már a 18. században életek itt Londonban és Liverpool kornyékén.
Amúgy semmiféle hagyományrendszerrol nincs szó, csak ezek a gyerekek turelmetlenek, soha nem tanultak rendet, mert a szuleik se nottek fel igazán. Allandóan buliznak és szórakoznak ahelyett hogy nevelték volna a gyerekeiket, (ez ugyanígy igaz a fehérekre csak ok nem ostobák és tartanak a rendoroktol). Ezek a gyerekek zúztak most Londonban.

A cikkírót pedig megkérném hogy legkozelebb nézzen jobban utána annak hogy mirol is ír. Biztosan van ismeros/rokon aki itt él, a híradásoknak csak a felét szabad elhinni. NEM vagyok rasszista, se szélsojobbos (nagyon sok színesboru barátom van), de ezt a balhét most a kiskamasz feketék csinálták, itt ezt bármelyik járókelo (feketék is)megmondaná nektek. A tv-ben nem mutathatják azt hogy fekák vs. rendorok, direkt olyan bevágások voltak ahol volt egy pár fehér is. De én láttam hogy hogyan ég a sony center, és hogy a szomszédos Hackney-ban mi ment (oda is járok át gondozni).

unionist 2011.08.24. 16:07:47

a vicc az, hogy itt az ezeréves hagyomány a multikulti királyság. na most király nincsen. senki se akarja, hogy legyen. vagy csak nagyon kevesen. a tradíciókból a királyság elvetve. dobjuk ki a multikultit is. oké. de ezzel kidobtuk az összes hagyományt. ez az ezeréves nemzetállam ugyanis hazugság. _hungariae_ fénykorában leginkább volt egy felvilágosult latinkeresztény unió volt.

ennek megfelelően lehetne a felvilágosult latinkereszténységre építeni. de az meg ugyebár a multikulturalizmus maga. csak ehhez az egészhez elsősorban nem hagyományőrző, hanem hagyományteremtő (neo) konzervatívok kellenek. kevéssé kreatív, nagyon iskolásan gondolkodóknak ez a dolog rendszerint nem tetszik.

nem nemsiker_s 2011.08.24. 16:14:57

@kingStreetboyz:

"Amúgy nyugodtan írjatok még ilyen beszűkült baromságokat... ezzel is leleplezitek a beszűkült ostoba tudatlanságotokat. "

Figyu, szerinted merre tart a világ ?
Ne a próféta szóljon belőlem, de a helyzet egyre szarabb lesz. Ez az Angliai kis balhé, csak ízelítő abból, ami a nyugati országokban várható.
Szerinted a liberalizmusnak van jövője, de nézd csak meg, melyik ország fejlődik a legdinamikusabban a világon? És ott a politikai berendezkedés liberális ?
Távol álljon tőlem, hogy a Kínai politikai berendezkedést istenítsem, de ha ez, ami most Angliában történt, Kínában fordult volna elő, ennyi halott nem lett volna, ugyanis előbb verték volna be a "felkelők" pofáját a hatóságok, mielőtt azok egy boltot is fel tudtak volna nyomni.
Az mindenképpen aggasztó nem? Hogy egy liberális példaként emlegetett országot néhány tízezer randalírozó ennyi ideig rettegésben tudott tartani, nem is beszélve a halottakról.
Persze nem ez az eset a legrosszabb példa a liberalizmusra, hanem a Károlyi féle kormány 1918-ban. Na, ott kaptunk ütős példát abból, hogy hogyan tudnak egy egész országot tönkretenni a liberális eszmék.

Állnév 2011.08.24. 16:20:33

A cím láttán meglehetős szkepszissel néztem bele a cikkbe (ritkán lehet ilyesmiről jót várni hazai fórumon), de nagyon kellemes meglepetés ért. Ez egy első osztályú írás! Abszolút gratulálok hozzá. A Máthé Áron védjegyet ezentúl jegyezni fogom. Remek.

xstranger 2011.08.24. 16:22:31

@nemsiker_s: fingod nincs mirol beszelsz.

Az angolokat piszok nehez megrettenteni, tulsagosan beleszarosak. Tudod: "Keep Calm and Carry On".

A masik meg amit ilyenkor latsz az a problema "megoldasa", ezek a tarsadalmi ugyek ilyen zuros modon oldodnak meg. Kozben pl nezd meg milyen jol mennek a dolgok pl otthon a ciganyok problemajanak kezelesevel.

Kinaban rendszeresek a lazadasok amiket veresen levernek. Ezek az emberek azert tuntetnek mert a "legjobban fejlodo" gazdasag brutalisan kizsakmanyolja oket, pontosan azert mert a rendszernek nem kell figyelnie az egyenre. En inkabb Kina miatt aggodnek nem Anglia miatt.

lamb79 2011.08.24. 16:23:00

@b p:
Legnagyobb részben egyetértek, habár mondhatjuk úgy is, nem minden szelete egyformán finom a tortának.

A legnagyobb probléma Londonnal az, hogy habár minden van amit akarsz, minden borzasztóan drága. A gyerekek csak azt látják a tv-ben hogy egy aranyba tekert fószer egy Audiból ossza az észt arról hogy mekkora királyság bunozonek lenni. Nem tanulnak meg dolgozni, takarékoskodni, vagy bánni a pénzzel.

Kellene ide eg kis klasszikus tradíció ide mert ez már a második generáció amelyiknek halvány goze sincs arról hogyan lehetne normálisan élni. Mindenki találhat kifogást hogy miért is ment lopni, de nincs bocsánat. Úgy gondolom hogy a kiszabott buntetések nem elég szigorúak.

különvélemény 2011.08.24. 16:24:35

"Álságos az a hivatkozás, hogy „erre van igény”, hiszen az élet utánozza a művészetet (még ha ez a művészet idézőjeles is), azaz az igényeket nem olyan nehéz mesterségesen megteremteni vagy csak növelni."

30 éve rockra hajlamosító génmutációkkal élő fiatalok voltak, 20 éve genetikailag diszkós nemzedék tűnt fel, 10 éve technós génhiba okozta hajlam jelent meg, ma meg hadd ne mondjam milyen mutáció dívik.

:P

Várúr 2011.08.24. 16:30:42

@Dolgozónép:
Ne beszélj mellé, vagy ne fitogtasd a tudatlanságod... TGM alig tíz éve föl akarta gyújtani azokat az újságos pavillonokat, ahol árulták a Magyar Fórumot. Igaz, plazmatlévét TGM nem akart ellopni. Minek is, ha hosszú éveken át diploma, doktorátus, munka nélkül vette fel a Filozófiai Intézetben a fizetését?

különvélemény 2011.08.24. 16:31:25

" A hazai párhuzamok itt is kézenfekvőnek tűnnek, annyi különbséggel, hogy nálunk talán a kínai büfések és tornacipőárusok hoznák létre az őrségeket. "

Így van, mert nálunk, aki dolgozik, azzal semmi baja sincs a magyarnak, légyen az cigány, zsidó, kínai, arab, indiai, afrikai, vagy török.
Nem úgy, mint rasszista nyugati barátaink, akiket szimplán az is zavar, hogy kínai szolgálja ki.

mistinguett · http://mistinguett.blog.hu 2011.08.24. 16:41:59

Hát ez nem lett izmosabb vagy kevésbé elfogult, mint a ballib agymenés. Csak a rap-szálra. Az pl. nem lehet, hogy nem azért bandáznak a négerek a gettóban, mert a Snoop Doggy szerint az menő, hanem azért van Snoop Doggy, mert bandáznak a négerek a gettóban? Mindenki abból csinál identitást, ami. Ha a kis feka egyetlen perspektívája a dílerkedés, akkor ezzel fog menőzni. Ha sok ilyen menőző kis feka van, akkor a társadalom is meghallja a hangjukat. Most pl. hallani valamit. Ennek az lenne az oka, hogy nem tanulnak hittant a gettóiskolákban? Hááát...

(Az meg, hogy mekkora ez a problémahalmaz... mindenesetre örömteljes, hogy a cigányproblémák ilyen pozitív színben tűnnek fel a konzin.)

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2011.08.24. 16:42:24

BRIT BOLSEVIZMUS

Romlás ért el sok lord-házig!
Személyzetük csupa nyikhaj,
S híg teámban ezért ázik
Vörös, göndör komornyik haj.

illusztálva:
fradyendre.blogspot.com/2011/03/brit-bolsevizmus.html
:)

nem nemsiker_s 2011.08.24. 16:44:20

@xstranger:
Angliára mindig ugyanúgy hivatkoznak, mint nagy múltú és hagyományú polgári demokrácia. Ez nem akadályozta meg őket abban, hogy a gyarmatbirodalmukat véres kézzel tartsák össze.

Egyébként a liberalizmus, és az egyén korlátlan szabadsága illúzió, a jóléti társadalmak, szociális hálón, és magas életszínvonalon alapuló hamis békéje.
Miért hamis béke ? Azt majd megtapasztalhatod az elkövetkező évtizedben, vagy évtizedekben. Hozzá kell tennem, remélem nem lesz igazam.
Nem mindenre recept a demokrácia, gondolj a római birodalom történetére.

tommygun 2011.08.24. 16:46:22

A múlt héten majdnem sikerült elgázolnom TGM-et, de sajnos csak annyi lett hogy közvetlen közelről baromira rádudáltam. Legközelebb ügyesebb leszek.

2011.08.24. 16:48:46

@nemsiker_s: Figyi, soha nem lesz tökéletes társadalom, oké, te hiszel a megfélemlítésben, meg a rendben fegyelemben. A liberális az meg egy szitokszó a számodra, mert olyan beállítottságú vagy.

Szerintem meg Londonban okosabbak voltak, mint máshol, mert hagyták őket tombolni egy darabig, így maga a társadalom fordult ellenük, a végén begyűjtötték és kifulladt az egész sztori. A társadalom is képes önszabályozásra szerintem.

Neked valami keménykezű fantasy király kell aki mindig mindent megold és bölcsen dönt, akár vérbe fojtva a nép renitens tagjait. Én meg abban hiszek, hogy az embereket ideje felnőttként kezelni és a társadalmi kérdéseket pedig modern alapokon megválaszolni. Képzünk is elég bölcsészt nem?
A Károlyi féle kormány meg elmúlt megbukott, ez van. A nagy rendpárti III. birodalom meg hova jutott? Persze az is elmúlt megbukott, de ilyen hülye példákkal nem érdemes előhuzakodni.

A lényeg, hogy ti konzervatívok megint szűz kurvát játszotok. Nyugodtan írjátok le, hogy az összes niggert-arabot-sárgát-zsidót-cigányt vissza ahonnan jött, mert a nagy bölcs és kulturált fehér faj otthonában rontják a levegőt, természetesen a kommunisták és a zsidók jóvoltából... Sokkal tisztességesebb lenne, ha ilyeneket írnátok, mint ez az álszent okoskodás.

lamb79 2011.08.24. 16:50:43

@különvélemény:
Ne mondj már hulyeségeket. Itt élek már 7 éve, és ha valaki ilyet csinál azt úgy beperelik vagy feljelentik hogy csak na.
Az angolok simán keverednek bárkivel aki hajlandó asszimilálódni, beleértve a feketéket. Igenis normálisak és segítokészek hogyha látják a bevándorlón hogy igyekszik. De ehhez meg kell tanulni a nyelvet, meg kell ismerni a rendszert, kapcsolatokat kell építeni, PÁRBESZÉDET kell folytatni.

_andris 2011.08.24. 16:54:01

Érdekes volt a zavargás, de nem meglepő annak, aki érzékeli a kis-tizenévesek kultúráját mondjuk a facebookon keresztül, vagy a tiniknek szóló pop-kultúra mai sztárjait ismeri.
Továbbá ebből a rendbontásból kár hosszú távú következtetéseket levonni. Elszabadult a pokol, szólt a hip-hop, izzottak az okostelefonok és a facebook, kontrollt vesztett aljanép (underclass) gyerekek kiraboltak egy csomó üzletet. Kedvük támadt hozzá, tömegessé vált a dolog, úgy érezték megtehetik. Ha elég nagy tömegeknek megérte a balhé, akkor lesz megint.

midnight coder 2011.08.24. 16:54:39

@kingStreetboyz: A zsidók és a sárgák maradhatnak, ők kulturálisan összeférhetők. A négereknek és az araboknak viszont tényleg Afrikában a helyük, a cigányoknak pedig Indiában.

kalandfereg 2011.08.24. 16:56:38

Hihetetlen, hogy mennyi, a londoni zavargásokat elemző poszt, cikk jelent meg olyan emberek tollából, akik soha nem éltek Londonban, és fogalmuk sincs, hogy mi volt ez az egész.
Eddig kizárólag olyan emberektől láttam értelmes hozzászólást a témához, akik kint élnek, ismerik a helyi viszonyokat, és általában nem újságírók, hanem "egyszerű" emberek, szemtanúk.
Ugyanis a jelenség annyira ismeretlen nálunk, hogy szerintem aki nem látta saját szemével, az nem is értheti.
Az angolok meg annyira belefásultak már, hogy az angol nyelvű elemzésekből is nehéz összképet kapni, mert nem olyanoknak szólnak ezek az elemzések, akik a "Holdról jöttek", Kelet-Európából, és ismeretlen előttük az egész.
Akik éltek Londonban, Angliában, Írországban, gondolom, meg fognak erősíteni ebbéli véleményemben...
Erősen gondolkodom, hogy összeszedem magam és megírom magyarok számára érthető formátumban, hogy mi volt ez az egész. De más is megírhatja, nem ragaszkodom... csak légyszi, most már olyan legyen, aki tudja, és nem csak véleménye van...

tommygun 2011.08.24. 16:59:04

@lamb79: "Itt élek már 7 éve, és ha valaki ilyet csinál azt úgy beperelik vagy feljelentik hogy csak na."

Az a baj hogy ez csak az egyik oldalon működik. Konkrétan ha a fehér embert éri hátrány, akkor neki csak a kuss marad különben ráfogják hogy rasszista.

midnight coder 2011.08.24. 16:59:50

@mistinguett: Az egy dolog hogy egy jelenség létezik, és egy másik hogy beállítjuk mint elfogadható, követendő példát. Az hogy korunk hőse lett az egy bites gettópatkány bizony a média szívós és szorgalmas munkájának az eredménye. És ne hidd, hogy ez nem hat vissza a társadalomra. A kicsi feka nézi a TV-t, és ha szuperhőst lát benne mint pozitív figurát akkor az akar lenni, ha kábszerkereskedőt akkor meg az.

lamb79 2011.08.24. 16:59:54

@mistinguett:
Szerintem nem így van.
Igenis egyes kultúrális elemek felelosek azért hogy mi tortént.

Perspektíva pedig van ebben az országban, mert az állam általában mindenkinek ad egy esélyt aki el akar valamit érni az életben. Persze nem Cambridge-ben szerez diplomát de lesz neki egy használható amivel egy átlagos állást kaphat valahol. De sajnos a hip-hop kultúra rossz hatással vannak a gyerekekre, egyértelmuen rossz példát mutat nekik.

somogg (törölt) 2011.08.24. 17:00:03

ez jo. angliaban nagyobb gondok vannak mint magyarorszagon. aha :)))))))))

midnight coder 2011.08.24. 17:05:11

@xstranger: Kína miatt nem aggódnék. Lázadnak ? Leverik őket. Kész, vége a történetnek. Ez egyébként alapvetően jó megoldás, ha Londonban is főbe lőtték volna az első 100 tüntetőt, a többit meg kirakják egy lakatlan szigetre, akkor azonnal megoldódik a probléma a következő 50 évre. Csak erre Kínában van mód, a demokratikus angoloknál meg nem. Ezért van még az angoloknak úgy 10-20 évük az összeomlásig.

nem nemsiker_s 2011.08.24. 17:07:36

@kingStreetboyz:

Kevés rasszista ellenesebb ember van ebben az országban mint én.
De ha rendesen elolvastad a kommentemet, nem is találhattál olyan megjegyzést.
Az egyén érdekét közösséggel szembeni előnybe helyezése nem mindig alkalmazható. Maradjunk angliánál. Ha jól tudom, a második világháborúban általános hadkötelezettség volt, szankciók terhe mellett . Mi ez ? A közösség érdekének, az egyén érdeke elé helyezése. És ez rendben is volt.
Na ez hiányzott teljesen a Károlyi kormány intézkedései közül. Ami Angliának
kovásza, az nekünk méreg. Ennyi. Más a történelmünk, és, igen, talán másképpen is gondolkodunk. (Vagy talán a globális konzumkultúra miatt már nem is annyira?).
Sajnos a liberalizmus, és kozmopolitizmus közé (főleg nálunk) egyenlőségjelet tesznek, és ez a környező országokban pl. nem volt, és most sincs így.

_andris 2011.08.24. 17:08:57

@kalandfereg: Írd meg, én kíváncsi lennék nagyon. Elvégre azért olvastam el ezt a bejegyzést is.

This Ocean 2011.08.24. 17:11:52

" A következő kérdés, hogy hol marad a TGM és elvbarátainak meaculpázó terjedelmes írása arról, hogy nem azt akarják, ami Angliában történt. De attól félek, ők pontosan ezt akarják. A neomarxisták és neobal-akármik sokadik dackorszakukban minden mellé oda tudnak állni, ami nem a Hagyományos Európa vagy Amerika. Valamiért az utópia kergetéséből csak a Protest maradt."

Van egy olyan érzésem, hogy fogalmad sincs ténylegesen mit írtak a neo-marxisták. Itt két link:

www.lrb.co.uk/2011/08/19/slavoj-zizek/shoplifters-of-the-world-unite

www.social-europe.eu/2011/08/interview-zygmunt-bauman-on-the-uk-riots/

Olvass többet, hogy kevesebb butaságot írj!

"Ne felejtsük el: annak idején Marx is csak kritizált. A „tőkés” gazdaságot elemezte kötetszámra, de hogy milyen lenne pontosan a kommunizmus világa, arról nem igazán nyilatkozott, csak úgy, általánosságban."

"Csak" kritizált, de a marxista logika máig a legpontosabb eszközünk a tőkés társadalmunk elemzésére. Ezt már a nyugati közgazdászok is kezdik belátni...

Lásd:
online.wsj.com/video/nouriel-roubini-karl-marx-was-right/68EE8F89-EC24-42F8-9B9D-47B510E473B0.html

különvélemény 2011.08.24. 17:13:54

@lamb79: "De ehhez meg kell tanulni a nyelvet, meg kell ismerni a rendszert, kapcsolatokat kell építeni, PÁRBESZÉDET kell folytatni."

Ja, mert majd te mondod meg, hogy mit csináljak, hogy emberszámba vegyél.
Dolgozok, nem lopok, legyen ennyi elég.

Egyébként kérdezz meg egy bevándorlót, hogy mennyire fogadják be.
De ne európait.
Szarnak néznek mindenkit, akiről kicsit is látszik, hogy "nem idevalósi".

midnight coder 2011.08.24. 17:17:15

@különvélemény: Mert tényleg nem odevalósiak. Építgessék csak a saját civilizációjukat odahaza Pl. az iszlámisták és ne Londonban vagy Budapesten építgessék a mecseteket.

lamb79 2011.08.24. 17:22:23

@tommygun:
Láttam már ellenpéldákat erre is boven. Litván lakótársam a cégénél bemószerolta a pakisztáni kolegáját mert az nem csinálta meg a melót úgy ahogy kellett volna. A pakisztáni egybol rákezdett a rasszista szovegre de a fonok mondta neki hogy o már nem dolgozik itt, mert a kliensektol (is) jott panasz majd mondta neki hogyha tovább próbálkozik akkor a cég fogja ot feljelenteni. Az equal rights mindkét oldalra érvényes kell hogy legyen, minden munkáltató és munkavállaló alá kell hogy írjon itt egy ilyen nyilatkozatot.

krüger 2011.08.24. 17:23:30

@unionist: Ezeréves nemzetállamról értelmes ember nem beszél, mivelhogy a nemzet a mai értelemben 1848-ban alakult ki.
Viszont előtte létezett a hungarus nemzet, ami kb. olyan volt, mint mondjuk a mai svájci nemzet.

lamb79 2011.08.24. 17:27:53

@különvélemény:
Hozzáállás kérdése. Egy kontinensen élunk, meg kell tanulni békében egymás mellett élni. Itt az embernek általában legalább egy esélyt adnak.

Rengeteg EU-n kívuli bevándorlót ismerek, olyat is aki beilleszkedett és olyat is akinek nem igazán sikerul. Te éltél-e már bármilyen más országban Magyarországn kivul? Csak kíváncsiságból kérdem.

Zzoorroo 2011.08.24. 17:30:13

@krüger: vagyis 18% olasz, 14% német, 13% portugál, 12% szerb, 6% tamil.

mistinguett · http://mistinguett.blog.hu 2011.08.24. 17:30:25

@midnight coder: Ugyan. A kultúrának mindig része volt a perifériára szorult réteg menőzése. Blues, jazz, hogy a könnyűzenénél maradjunk, de ideidézhetem az A kanászok című népdalunkat is, mely szerint "ha az Isten egyet adna [szeretőt], én úgy megbecsülném, kezit-lábát összekötném, a Tiszába vetném". Borzasztó liberális fertő, mi?

nem nemsiker_s 2011.08.24. 17:34:15

@krüger:

"Ezeréves nemzetállamról értelmes ember nem beszél, mivelhogy a nemzet a mai értelemben 1848-ban alakult ki.
Viszont előtte létezett a hungarus nemzet, ami kb. olyan volt, mint mondjuk a mai svájci nemzet. "

Ez jogos, bár ilyen alapon kevés európai ország beszélhet magáról történelmi távlatokban nemzetállamként.

midnight coder 2011.08.24. 17:40:14

@mistinguett: A csóró és a drogdíler nem ugyanaz.

tündér ilona 2011.08.24. 17:45:31

Itt egy másféle szemüveg a hétfői The Independent interjúja:

Peter Ackroyd: 'Rioting has been a London tradition for centuries'
www.independent.co.uk/news/people/profiles/peter-ackroyd-rioting-has-been-a-london-tradition-for-centuries-2341673.html
The Independent
Monday, 22 August 2011

The Monday Interview: The capital's greatest chronicler tells Andy McSmith why upsurges of violence are part of the city's texture.

Peter Ackroyd is the greatest living chronicler of London, particularly its seamy, violent underside. In an age when historians and novelists are encouraged to be pundits and personalities, you would think he would be in demand after recent troubles.
But for 24-hour news, Ackroyd is a wash-out. The author of mighty studies of both London and of the River Thames has a watching-paint-dry view of history. He is struck how slowly and imperceptibly real history unfolds, and intrigued by the aspects of human life that endure for centuries. The rest, by and large, is stuff that happens.
Speaking in a book-lined office near King's Cross, London, within walking distance of where the rioting began, Mr Ackroyd resolutely refused to see a new epoch dawning. "I can't get at all worked up about these most recent phenomena," he said. "They simply show a pattern of activity in the city that will endure as long as the city itself endures.
"I don't like those commentators who keep on saying that London will never be the same again. London is always the same again. I remember those comments were made very loudly after the [July 2005] terrorist attacks – 'London will never be the same again, London has lost its innocence' – it was all nonsense. London was exactly the same again the following day. "Rioting has always been a London tradition. It has been since the early Middle Ages. There's hardly a spate of years that goes by without violent rioting of one kind or another. They happen so frequently that they are almost part of London's texture. The difference is that in the past the violence was more ferocious, and the penalties were more ferocious – in most cases, death."
I ask, then, what he makes of the much-quoted comments of his fellow historian, David Starkey, and am met with a blank look. He is not aware that Starkey has spoken out on anything recently. I paraphrase Starkey's now infamous remarks about young whites becoming black, and am cut short by a snort.
"Oh well, that's often been the complaint, that immigrants ..." Here he interrupted himself. "They're not even immigrants, are they? They're born English!" Another snort. "I don't really have anything to say to that because it doesn't strike me as particularly relevant."
What does strike him as relevant is what some of the famous Londoners whose lives he has chronicled would have thought of the riots.
"William Blake would have joined them, probably. He loved any occasion for action. Mr Eliot – TS Eliot – would have been rather horrified and had another drink.
"Thomas More would have actively tried to quell them because he was once an undersheriff of London, in fact one of those who had to quell the Evil May Day riots [of 1517], which were set up by the apprentices, which caused much more damage than these ones recently.
"Dickens would treat it all as a great national epic. Barnaby Rudge of course is based on the [1780] Gordon Riots in London. He turned it into a sort of imbroglio of blood and fire and sentimentality. I don't know what Pepys's reaction would have been: probably wide-eyed wonderment, breathlessly descriptive prose."
Practically the only thing that does not interest him about London – which he has described as a "harsh city, a dark city based upon money and upon power, and upon the sacrifice of its citizens in the cause of capitalism" – is the impending mayoral contest between Boris Johnson and Ken Livingstone. "They don't interest me at all", was all he had to say.
Ackroyd seems to have been writing forever. He was a bright boy off a working-class estate in east London, raised by his mother and grandmother after his father disappeared from the family home. He read English at Clare College Cambridge, did a postgraduate course at Yale, and became literary editor of The Spectator at the age of 22. In the mid-1980s, he left to take up full-time writing, buttressed by the success of his novel Hawksmoor and his biography of TS Eliot.
At a personal level, he is about as far from being a television personality in the David Starkey/ Will Self mould as you could imagine. Picture Captain Mainwaring of Dad's Army with receding snow-white hair and you have an approximate representation of one of our most renowned contemporary authors. He looks very like a man with a nine to five office job. And in a sense, he is. He maintains a rigid work discipline, travelling from his Knightsbridge home to start writing in his office at 10am. He is working on three books concurrently. In the morning he writes 1,000 words – 500 on history, 500 on the life of Charlie Chaplin, to be published in 2014. The afternoon is for research, rounded off by 200-250 words of his latest novel, Three Brothers. He leaves the office at 6pm. He boasts that in his long career, both as journalist and writer, he has never missed a deadline.
At 61, he shows no sign of easing up. On the contrary, he recently began the most ambitious project of his life – a six-volume history of England from the first traces of human occupation, 900,000 years ago, to the modern day. The first volume – 447 pages that carry the reader from the mists of pre-history to the death of Henry VII – is about to be published. The last, which will cover the post-Victorian era, is several years away. "I may not even include the fall of Gordon Brown. It's not a matter of huge significance," he said, grouchily. "Better to trace the more salient and fundamental features of the 20th and 21st centuries. I just don't know yet."
The charm of his approach to history is that he finds great significance in the way fields were laid before the arrival of the Romans, but the Battle of Bosworth Field, which finished off the Plantagenet dynasty and started the Tudor period, is treated as a little event that might have had a different outcome, and Henry Tudor, grandfather of Good Queen Bess, is portrayed as an insecure 28-year-old who tumbled by accident into a position of power in a country where he could barely speak the language. He said: "There is a sort of Whig version of history which used to be fashionable 18 years ago – everything was leading in the right direction, gently prompted by various suitable people in various suitable poses, but I think history is much more chaos and confusion, unintended consequences and so forth – although underlying the surface consternation and confusion there are very deep continuities in national and social life which persisted over centuries. I tried to contrast the endless process of stuff with the almost geological calm of the nation beneath all this."
This life he leads, immersed in lives led long ago, is not without its excitement. On the day we met, he was thrilled by a new discovery which may shed light on Charlie Chaplin's mother's mental state. She was interned in a lunatic asylum for giving coal to children in the streets. Ackroyd has discovered that "coal" is old gypsy slang for "money", and surmised that in her distress, Mrs Chaplin was reverting to her gypsy roots.
"The marvellous thing about research of that nature is that you can come upon luminous and illuminating details which tend to be neglected by more academic historians, or more professional historians," he said, getting as near to being "excited" as outwardly placid man is ever likely to be. So, a warning to television producers everywhere: if you are looking for a historian/novelist to give a breathless analysis of the significance of whatever is top of the news, don't call Ackroyd. His mind is deep in some other century.
Peter Ackroyd will be appearing at the Edinburgh International Book Festival on 28 August; the Southbank Centre, London, on 8 September; and the Drill Hall Bookshop, Chepstow, on 10 September. His 'Foundation: A History of England, Volume 1' is published by Macmillan on 2 September
A life in brief
* Born in East Acton, London in 1949
* Ackroyd was reading newspapers at five and had written a play about Guy Fawkes by the age of nine.
* Studied at Clare College, Cambridge, and gained a double first in English. Undertook a scholarship at Yale University, in 1972.
* Worked for the Spectator magazine, as Literary Editor, from 1973-1977 before becoming a prolific writer, critic, biographer and historian.
* His novel Hawksmoor, written in 1985, won the Whitbread Award. His 1,200-page biography of Charles Dickens, published in 1990, was subject to a rumoured £650,000 advance as part of a two-book deal.
* Having been a Fellow of the Royal Society of Literature since 1984, he was given a CBE for services to literature in 2003 and made a foreign honourary member of the American Academy of Arts and Sciences in 2006.

daito 2011.08.24. 17:52:09

Konkrétan okokat kerestek és megoldásokat - teljesen feleslegesen.

Egész pontosan egy megoldás van; ami szükséges a multikulti nagy tanyáknál, világvárosoknál.

Viszonylag nagy létszámú, jól képzett, gyorsan felálló és bevethető rendőri csapaterő, és őket irányítani tudó és merő parancsnokok, politikusok. Ehhez még kell olyasmi is, hogy a jogszolgáltatás utána rendesen el is meszelje az elkapott emberkéket, és ennyi. Tök mindegy milyen társadalmi és gazdasági állapotok uralkodnak; az elmúlt 10 évben, ahol ilyen probléma volt, ezek hiányára vezethető vissza az, ha elfajul a helyzet.

Mielőtt belekötne valaki: nem azt értem ez alatt, hogy AK-val felfegyverzett katonák merjenek belelőni a tömegbe, akár 100x is; hanem taktikus, jó erőnlétben lévő csapat kiemelje a fő kolomposokat, a többi embert meg a lehető legkisebb áldozat árán hazazavarja.

Londonban / Angliában a gyökerek konkrétan kihasználták azt, hogy kevés a rendőr, ahol meg van, azok nem úgy léptek fel, ahogy kellett volna. 15-20 évvel ezelőtti angol rohamrendőrség gyk. szatyorf*szra verte volna ezeket a játékosokat - itt jön elő az, hogy az Angliában akkor még sokkal erősebben létező futballhuligánok azért karban tartották a rendőrséget is.

McZozo 2011.08.24. 18:08:32

@Malatesta:

Azert megjegyeznem hogy kint elek londonban es a zavargasokat is meg az azt koveto megtorlasokat is figyelemmel kovettem es nem csak a kilatastalan fiatalok tomboltak. utana tobb napig mutogattak aletartoztatott embereket volt koztuk 2. eves jogaszhalgato, olympiai nagykovet es egyeb magasabb tarsadalmi osztajbasorolhato ember szoval sokak brahibol orjongesbol mentek. plusz ellenpelda hogy az egyik futbalkub huliganjai megelegeltek a zavargasokat es kedden kimentek lewishambe es ok vartak be a zavargokat (nem a rendorok) pedig ok is szegeny kilatastalan emberek tobsegeben. orom volt nezni a sok kis kocsog hogy menekult mikor meglattak a futbalhuliganokat magukkal szemben :)

2011.08.24. 18:14:41

Szerencsétlen hülye balliberális birkák.

A színes csőcselék lassan kigyújtja alóluk Európát, de ők még mindig ott tartanak, hogy amikor a felvételeken tomboló söpredékből 10-ből 10 nigger, ez szerintük akkor sem etnikai konfliktus.

A baj az, hogy minket is magukkal rántanak. Ki kell ezeket telepíteni Afrikába a niggereikkel meg a cigányaikkal együtt, aztán ott tolerálják egymást.

McZozo 2011.08.24. 18:17:18

@imperial:

nemigaz hogy negerek arabol pakisztaniak stb stb tomboltak ha nezted a kepeket meg a letartoztatottakat boven volt koztuk fehet is egyaltalan nem csak a kissebsegek tomboltak. inkabb a fiatalok ennyi

Meglehet ott se vótam 2011.08.24. 18:20:02

@Malatesta:

Meglehet, nem is vótak ott feketék.
A szintetek hasonló az egyik olaszliszkai cigány lincselőéhez, nyilván tőlük lesitek a hazugságaitokat.

különvélemény 2011.08.24. 18:22:25

@midnight coder: @lamb79:

Nem erre akartam utalni.

A lényeg, hogy a legtöbb régi nyugati demokráciában konkrétan szarnak néznek. Nem kellé sábeszdeklit, fejkendőt, vagy turbánt viselni, szimplán csak rád néznek és ennyi.

sivatagi n. 2011.08.24. 18:37:25

Még pár évet adok a libbant retorikának (toleráljunk minden bűnözőt, ha az színesbőrű, vagy libsibolsi), aztán amikor az ő küszöbüket is eléri a horda, akkor belőlük lesznek a leghangosabb rendpártiak.

Állnév 2011.08.24. 18:40:16

Hát, a cikk jó, nagyon, de a kommentek elsöprő többségében bejött a várható idült hülyeség. Nyomják, de azt sem tudják miről beszélnek. Kalandfereg ígéretes, de nem derül ki pontosan mit gondol.

azallamenvagyok 2011.08.24. 18:43:40

a plazmatévéforradalom és a róla szóló vélemények is leginkább azt tükrözik, hogy a nyugati felvilágosultság hanyatlik, és az elvek elvakult vallásháborújában nincs helye nyitott szemnek, elfogulatlan avagy miden irányban jószándékú gondolatnak

2011.08.24. 18:45:48

@Dolgozónép:

TGM nemrég türelmetlenül tette fel a kérdést, hogy cigányok mikor gyújtják már fel Európát a "kirekesztettségük" miatt. Neki és az elvtársainak elég nagy szerepük van abban, hogy mostanra a 80 IQ alatti primitív színesekben kialakult egy hamis felsőbbrendűségi tudat, ami a hétköznapi fehérellenes agresszió mellett a lincselésekben és gyújtogatásokban is megnyilvánul.

LMP=SZDSZ 2011.08.24. 18:56:12

A libsiktől nem kell túl sok értelmet várni ebben a témában (sem).

Emlékezhetünk arra, amikor a miskolci rendőrkapitány közölte a tényt, hogy az utcai rablások elkövetői kivétel nélkül cigányok. Libsiék természetesen a rasszistázós visítással voltak elfoglalva, ahelyett hogy normális lakosság védelméről kezdtek volna gondolkodni. Nem csoda, hogy bukik mindenhol a libsi baloldal, a kártékony herékre nincs túl nagy igény.

klacus 2011.08.24. 19:36:00

Azt nem értem, hogy miért csak nálunk támad etnikai színezete, egy tized ekkora ügynek mint ami most pont az Angelusoknál történt?

A franciáknál az arabok csinálják a fesztivált, a kanadaiknál a négeusok csapkodják az indiánokat, az amcsiknál a mexikóiak ütik a feketéket.

A balhé az megy, persze dolgozni, valami értéket teremteni egyik sem tud, mivel nem is akar. Ülnek a cső végén és várják hogy valaki eltartsa őket.

Persze abban a pillanatban, hogy nevesíted a problémát, akkor
- fasiszta vagy
- kirekesztő vagy
- szociálisan érzéketlen vagy.

Pedig a nyomor szaporítása, a rövidtávú szavazatszerzés érdekében ide vezet, sőt sokkal rosszabbhoz. A magyarországi helyzet azért nem eszkalálódott, mert itt még a népesség nagy része szolgalelkű ember mert annak nevelték. A most felnövekvő generációk már versenyképesek lesznek a nyugattal, zavargásban bandázásban, és negatív értékekben mindenképpen.

Az értelmetlen erőszak pedig nem csak diktatúrákat képes elsöpörni, a kérdés az ha ez megtörténik, akkor azzal milyen korszak kezdődik?

popocatepetl 2011.08.24. 19:43:13

@b p: "A tetkós, papucsos, fülbevalós, külvárosi melós a szemem előtt vitte a gyerekét a ... természettudomány múzeumba. "

Leadta?

popocatepetl 2011.08.24. 19:44:27

@LMP=SZDSZ: "A libsiktől nem kell túl sok értelmet várni ebben a témában (sem)."

Ez a "libsi" kifejezés nekem nem nagyon tetszik, olyan barátságos, becézgetős.

Treuga Mei 2011.08.24. 20:28:48

Az különösen tetszik a posztban, hogy mély és alapos, humanista-afklärista hagyományokon nyugszik. Igazi európai, kultúrpatrióta alapokon.
Azt ugyan elfelejti a posztoló, hogy amikor éhséglázadásokról ír, valóban éhségről van szó, amikor társadalmi folyamatok értelmezésébe kezd, emberi életekről szól - nem csak tulajdoni, de alapvető létszükségleti vonatkozásban is. Az is igen méltányolandó, hogy ilyen távolságtartóan viszonyul ahhoz, amit ő maga is belátott implicite: az alapvetően megváltozott társadalmi és kulturális környezetről. arról pl. hogy mára nyíltan és vállaltan kizárja az európai társadalmak legtöbbje a leszakadóü, depriválódó rétegeket, a társadalmi mobilitás, a fölemelkedés csatórnáit büszkén és vállaltan zárják be az európai rezsimek. Ennek a fogyasztói társadalmakban szimbóluma a fogyasztói cikkekhez jutás esélyegyenlósége, így a kulturális tőkéhez - pl. az oktatáshoz - rosszul férő, nem épp tudatos rétegek, tömegek nyilván a kirakatoiknak esnek neki.
Nagyvonalúan eltekint a szöveg írója attól is, hogy a munka alapú kultúra egyrészt _értelmes munka lehetőségét_ föltételezi, másrészt a közjavakból részesülés legalább részlege esélyét is. A közjavakból, amik nem csupán árucikkek - bár ez a leglátványosabb és legközvetlenebb vonatkozása az ügynek -, hanem pl. a közösségi döntések befolyásolásának lehetősége (a négyévenkénti, tőke és média által szelektált választékból döntés helyett a részvételi rendszer kitágítása), a joghoz férés lehetősége (amely nem attól függ, hogy milyen jó ügyvédet tud megfizetni a polgár, egyáltalán tudja-e, hogy jogorvoslati lehetőségei vannak, hanem attól, a jog betűje, szelleme és célja mire irányul), a biztonsághoz fűződő érdekei (a szegényebb környékek közbiztonságától a munkaképtelenség esetén fönntartható életen át a biztonságosan egyenletes környezeti és egészségügyi jövőig bezárólag), az elsődleges szocializációs közeg hátrányait kompenzáló társadalmi alrendszerek funkciójuk szerinti működése (a nyomorult és tanulatlan család gyermekeinek bevonzása a közösség kulturális, gazdasági, politikai, információs terébe) is e körbe tartozik.
Az tényleg baj, ha a munka kultúrája csak szűk csoportokban föllelhető. Ám amíg a munkáltatás és a munka világából kirekesztés egyaránt a társadalmi elnyomás egyik legfőbb módja, nem várhatunk elégedettséget a deprivált hőzöngő rétegektől.
A kulturális és fogyasztási térből kirekesztett osztályok persze rövid távon nagyobb profitot termelnek - igaz, időnként ez gazdasági válságokat eredményez, hisz fogyasztani sem tudnak annyit, amennyit termelnek -, és igaz, könnyebb a rendszerbe szorítva tartani, értsd: elnyomni őket. De amint azt a skandináv modellek vagy Kanada is mutatja - egy kulturálisan integrált és - jó értelmeben véve (ha van a szónak jó értelme) - polgáriasult társadalom válhat fönttartható egységgé. Egy globalizálódott rendszerben pedig ehhez globálisan konvergáló szabályozókat, intézményrendszereket és mechanizmusokat kell kialakítanunk.
Amúgy az a szép, hogy ezt az általam sem épp rajongott Marx, még inkább a korai marxizmus is érzékelte, csak olvasni kell egy kicsit többet...

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.08.24. 20:39:29

@Vanek B. Eduard:
Az underclass nem úgy általában az emberek, hanem egy a társadalom peremén élő társadalom. Ők azok, akiket Marx úgy nevezett, hogy lumpenproletariátus.

Nem tagadom az emberek nevelhetőségét, sőt a baj az, hogy az underclass környezet is nevel. Csak épp a túlélésre. Ha kell, akkor a társadalom ellenében történő túlélésre. Arra nevel, hogy bandákban érvényesülj és szarj le mindenkit, aki nem család-, vagy bandatag. Ebben a környezetben ez az érvényesülés útja.

Ha egész nap Goethe-t olvasnál, vagy kísérleteket végeznél ugyanúgy elsivárosodna. Pusztán azért, mert nem látsz embereket. Ezek az emberek viszont nem sivárak, csak elvadultak.

krüger 2011.08.24. 20:50:27

@mistinguett: Kis fekának mindenféle ösztöndíj áll a rendelkezésére, ha hajlandó törni magát, hogy tanuljon.
Kis kínainak semmilyen ösztöndíja nincsen, mégis velük vannak tele az egyetemek. Ezen talán érdemes lenne elgondolkodni.

mistinguett · http://mistinguett.blog.hu 2011.08.24. 21:45:34

@krüger: Hát akkor gondolkodj rajta még egy kicsit.

krüger 2011.08.24. 22:00:50

@mistinguett: Már megtettem. És utána is jártam a dolognak. Elég világos, hogy miről van szó - csak éppen nem polkorrekt.

mistinguett · http://mistinguett.blog.hu 2011.08.24. 22:25:22

@krüger: Nem akarok én polkorrekten beszélni, énnekem kurvára mindegy, hogy milyen szavakat használunk, ha a mondandónk nem hülyeség. Azonban elvárni egy gettófekától, akinek a családja, a szomszédja, meg úgy általában mindenki, akit ismer jó esetben a társadalom legalja, rossz esetben társadalmon kívüli, hogy "ösztöndíjazzon", hát ez szerintem nettó hülyeség. Vagy szimplán cinizmus. Egyik se visz előre.

krüger 2011.08.24. 22:34:53

@mistinguett: Hát szerintem meg nem. Azokat az ösztöndíjakat azért csinálták, hogy lehetőséget adjanak nekik - és azért elég sokan éltek/élnek a lehetőséggel (mondjuk Michelle Obama). És akkor ellenpéldának ott a kínai bevándorló, aki teljes nyomorban érkezik, a nulláról indul, de a gyereke egyetemre fog járni. Tudod miért?
Mert más értékrend szerint él.
Mert más a viszonya a tanuláshoz.
Emellett vannak olyan vizsgálatok, amelyek populáció szerint eltérő IQ értékeket állapítottak meg. Nem meglepő módon a zsidók között mérték a legmagasabbat és a négerek között a legalacsonyabbat. Szeretném hangsúlyozni, hogy IQ-t mértek és nem műveltséget, tehát a társadalmi körülmények a vizsgálat szempontjából nem relevánsak. Csak hát ez sem polkorrekt, ezért nem hangoztatják.

krüger 2011.08.24. 22:45:38

@mistinguett: Hogy mást ne mondjak, megbízható és sokszorosan ellenőrzött tesztek szerint egy néger átlagosan jobban teljesít egy IQ-tesztben, mint a fehérek 16%-a, egy fehér pedig jobban, mint a négerek 84%-a. Nonverbális képességek területén viszont mindkettőjüket felülmúlják a kelet-ázsiaiak. Mindennek mélyreható következményei vannak, és a jelek szerint egy olyan rétegződés alakul ki, amelynek az alapja az IQ szint.

Lásd: Herrnstein - Murray: The Bell Curve

mistinguett · http://mistinguett.blog.hu 2011.08.24. 22:55:56

@krüger: Sirály. És akkor ebből milyen konklúziót vonol le?

krüger 2011.08.24. 23:03:28

@mistinguett: Azt a konklúziót vonom le, hogy a feketék vagy bárki kirekesztettsége nem feltétlenül a gonosz társadalom hibája, és ennek megfelelően nem is szükségszerűen politikai eszközökkel orvoslandó. Magyarul a pozitív diszkrimináció, affirmative action, stb. szerintem pénzkidobás és nagyon kevés haszonnal jár.

This Ocean 2011.08.25. 01:41:35

"Lásd: Herrnstein - Murray: The Bell Curve "

A tudományos közösség már 15 éve cáfolta a Bell Curve állításait. Murray nem a mainstream (konszenzusos) álláspontot képviseli.

Lásd: www.slate.com/?id=2416

Egyébként nem kell szociálpszichológusnak vagy agykutatónak lenni ahhoz, hogy beláthassuk: egy ember szellemi képességeinek egészét nem lehet egyszerűen lemérni és egy egész számmá alakítani. Legjobb esetben is csak egy elvont adat lesz, mely - az elvonatkoztatás révén - több szempontot figyelembe sem vesz.

Hogy teljesen on-topic legyek:

Az elmúlt 98 hozzászólásból látható, hogy a cikk szerzőjének sem tapasztalati tudása, sem filozófiai műveltsége nem elég ahhoz, hogy jól formált véleményt alkothasson a témáról. Úgy tűnik, ez a "Konzervatórium" ilyen nívótlan oldal.

krüger 2011.08.25. 07:16:31

@This Ocean: Nem, nem lehet. Persze, hogy nem. DE: az IQ értéke a gyakorlatban igen jól meg tudja jósolni, hogy ki milyen teljesítményt fog elérni. Tehát jól használható eredményt ad a karriert illetően.

krüger 2011.08.25. 07:18:29

@This Ocean: Ez nem igazán cáfolat. Az életben azt látjuk, hogy eléggé eszerint alakulnak a dolgok. Az életet pedig nehéz cáfolni.

@mistinguett: Tartok tőle, hogy a jelenlegi fogyasztói társadalom - politikai rendszer keretei között nem létezik jó megoldás.

krüger 2011.08.25. 10:00:58

@mistinguett: OK, szerinted mi a megoldás? :))

mistinguett · http://mistinguett.blog.hu 2011.08.26. 13:18:00

@krüger: Hát az, amit a franciák csináltak a kilencvenes évekig. Kiszakítani a gettógyereket a családból, bekényszeríteni az iskolába.
Plusz a tantervet kicsit átírni, a nemzet hősei helyett gyakorlati dolgokat oktatni, szerezzen minden gimnazista jogosítványt, pl., valamint tanítsák meg az iskolában, hogy hogy működik a társadalom. Tanítsák meg az emberi kapcsolatokat, hogy hogyan kell vagy érdemes egy idegen ember felé közeledni, hogy hogy működik egy közösség, egy város, egy ország.
Most így hirtelen ezek jutnak eszembe.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2011.08.26. 13:42:43

@mistinguett: igazad van, de vedd figyelembe, hogy ez is erőszak. Kényszeriskoláztatás, kollégiumban, mittudomén. Persze nincs más út, de békés út nincs.

mistinguett · http://mistinguett.blog.hu 2011.08.26. 14:53:12

@peetmaster: Csak akkor erőszak, ha erőszakkal csinálják. A kiszakítást én nem úgy képzelem, hogy ostorral behajtják a gyereket az iskolába (szerintem úgy nem is lehet), hanem úgy, hogy az iskolában olyan dolgokat csináltatnak vele, ami tetszik neki. Ha a gyerek jól érzi magát az iskolában, be fog járni. Mert nem hülye. Szereti jól érezni magát. (Valamint szüksége van a rendre, de ez megint más kérdés.)

kukoid1 2011.08.27. 09:21:29

az a baj a négerekkel hogy nőt mindig tudnak szerzni (20cm++) ,de
plazmatévét nem :)

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása