Az arab világ megmozdulásai és különösen a líbiai polgárháború számos megválaszolandó kérdést vetett fel. A válaszadás az atlanti közösség feladata lenne, elsősorban az Európai Unióé. Egyelőre azonban még a kérdések felvétésére sem igazán került sor. Emellett érdekes, hogy Kadhafi fia a civil társadalomnak a globális kormányzati intézmények demokratizálásáról írta a disszertációját, és hogy Anthony Giddens is egyengette a líbiai rezsim útját. Azon Kadhafiét, aki Tartuffe, Übü király és Hókuszpók keveréke.
Máthé Áron írása
Az első és a legfontosabb kérdés, hogy mi történt és mi történik az arab világban. Ránézésre valami megmagyarázhatatlan, földindulás-szerű mozgást láthatunk. Van, aki minden lehetséges forradalmi dátumot (1848, 1956, 1968, 1989) belelát az arab világ megmozdulásaiba. Ez a nézőpont általában a „felvilágosodás” és a „fejlődés” egyik stációját látja ezekben a népfelkelésekben, mit felkelésekben, forradalmakban. Lelkendező írások konferálják fel a Facebook-demokráciát, ami juszt is összeegyeztethető az iszlámmal. Mások optimisták, de óvatosabbak. Kisebbséget látszanak alkotni a cinikusnak tűnő, de valójában csak józan hangok. Sőt, van olyan is, aki az egyes arab országokon belüli hatalmi harcokról, a vezetők erős kezének gyengüléséről, vagy legfeljebb éhséglázadásról beszél. Egyelőre a hurráoptimista verzió uralja a közbeszédet, liberális demokráciát, jogállamot, a totalitárius iszlám mozgalmak visszaszorulását vizionáló nyilatkozatok hangozattak el.
2. Az Európai Unió érdekérvényesítő képessége – itt az a kérdés merült fel már sokadszor, hogy egyáltalán van-e ilyesmi, külön és együttvéve. Líbia és az egész Maghreb elvileg az EU befolyási övezete stratégiai partnere az energiaellátás, kereskedelem, legális és illegális bevándorlás és nem utolsósorban a turizmus miatt. Ehhez képest az EU ismét tehetetlennek bizonyult, sőt, még csak elképzelésekről sem nagyon hallottunk a változásokkal kapcsolatban. Jellemző, hogy a teljesen súlytalanná vált ENSZ és a demokrata kormány által elbizonytalanított USA tett apró, határozatlan lépés-szerűségeket. Az EU még ennyit se.
3. Reálpolitika vagy értékelvű politizálás? Itt nem csak a kormányokra gondolok, hanem a szélesebb értelemben vett „civil társadalomra” is. Nagyon hasonló a képlet a félanalfabéta Ceausescu-házaspárt díszdoktorrá avató nyugati egyetemek ügyéhez. Miközben egy nyilvánvalóan elmebeteg, nárcisztikus diktátor szereplését figyelhette a világ az elmúlt bő 30 évben, némi marketing-offenzíva után a nyugati kormányok lényegében keblükre ölelték Kadhafi ezredest. Kadhafi Líbiája egy ’68-as utópia volt. Nem csoda, hogy ’68 európai örökösei megértő lelkendezéssel fogadták, amikor Kadhafi látszólag belesimult az európai balos estabilishmentbe. Egyik trónörökösének a trendi szerepet szánta, s ezért elküldte a London School of Economics-ra doktorálni. A sikeres disszertáció témája: A civil társadalom szerepe a globális kormányzati intézmények demokratizálásában. Az egyetem gyanús tranzakciókon keresztül horribilis összegeket kapott a Kadhafi családtól, miközben az LSE korábbi vezetője, Anthony Giddens is egyengette a líbiai rezsim marketing-offenzívájának útját: „Kadhafi szereti a harmadik út kifejezést, mivel az ő saját politikai filozófiája, amelyet a 60-as évek végén dolgozott ki, ennek az eszmének egy változata. Ezt fektette le a Zöld Könyvben”. Giddens professzor, az európai baloldal fő ideológusa, Líbia helyén már Észak-Afrika Norvégiáját vizionálta („gyarapodó, egalitárius, és előre-tekintő”), amely, természetesen Kadhafi ezredes vezetésével jön létre. Egy kerekasztal-beszélgetésen, ahol Giddens és két társa némi halovány kritikát is megkockáztatott, Khadafi a következőket mondta: „Nagyon remélem, hogy a líbiai népnek nem lesz szüksége Moammer Kadhafira a jövőben. Semmiféle vezetőnek, vagy intézménynek nem kellene léteznie, aki vagy ami kormányozza őket”. Valójában egy cserefolyamatnak lehettünk szemtanúi: a szemforgató baloldal hozsannázott egy kicsit Kadhafinak, miközben felhívta a figyelmét a piacok megnyitásának szükségességére. Az ezredes pedig alázatosan mosolygott a hasznos hülyéknek, hogy továbbra is fenntarthassa családjának uralmát Észak-Afrika Észak-Koreájában. Persze kár lenne csak a baloldalra kenni mindent: miután a jég megtört, Berlusconi is lelkesen üzletelt Kadhafival.
4. A Kadhafi-jelenség megfejtése. Milyen körülmények között kerülhet sor arra, hogy egy ilyen bohóc élet-halál urává váljon? Igen, egy véreskezű bohóc. A napszemüvegei, amikben küldi magát. Az afrikaiságot hangsúlyozó lepel, amelyet teátrális mozdulattal igazít meg a vállán. A teljesen különböző, viszont fantáziadús egyenruhákba öltözött amazon-testőrség. Maga a Zöld Könyv, ez a Monthy Python-műveket együttvéve meghaladó produktum. (A Zöld Könyv képezi egyébként a szélsőbaloldal és az iszlám közötti stratégiai szövetség egyik eszmei kiindulópontját, ennek a közvetett folytatása Carlos, a Sakál Forradalmi iszlám című műve.). Kadhafi egy Európában is jól ismert embertípus egyik különösen is díszes példánya, Tartuffe, Übü király és Hókuszpók vegyülete. Nem szabad elfelejteni, hogy bár mindig voltak excentrikus diktátorok, ez a modern kori bohóckirályság a „semmik vagyunk, minden leszünk” gondolatvilág terméke. A líbiai mosolyoffenzíva idején az Élet és Irodalomban a Zöld Könyvből vett idézetekkel példálózva mutattak rá a női emancipáció hazai problémáira. („Térjünk vissza Kadhafi ezredeshez, és az alapokhoz!”).
5. Az arab-iszlám társadalmak egyes jelenségeinek vizsgálata. Hogy lehetséges az, hogy 30-40 százalékos munkanélküliség van Líbiában, miközben az ország munkaerő-importra szorul? Líbiában a polgárháború előtt közel 5000 indiai vendégmunkás állt alkalmazásban, főleg az autóiparban. A kínaiak számát nehéz megbecsülni, de valószínűleg a „sok” kifejezés illik rájuk. Egyes források szerint 30 000 főről van szó, akik főként az olajiparban és az építkezéseken dolgoznak. A kórházak személyzete nagyrészt kelet-európaiakból került ki. Itt kell visszatérnünk „Kadhafi ezredeshez, és az alapokhoz”. Emlékszünk még a bolgár ápolónők ügyére? A boszorkányperekre emlékeztető vádakkal és eljárás közepette ítéltek halálra öt bolgár ápolónőt és egy palesztin orvost. Az előzetesen őrizetbe vettek száma természetesen sokkal magasabb volt, a vádak között a paráználkodás és a tiltott alkoholfogyasztás is szerepelt. A letartóztatottakat kegyetlenül megkínozták, a nőket megerőszakolták. Az egésznek volt egy aberrált hangulata. Kadhafi nőkhöz való kapcsolata szimptomatikus tünet. Gondoljunk az említett fegyveres háremre. A bombázó ukrán „ápolónőre”. Arra, hogy egyik olaszországi látogatásán 200, modellügynökség által kiválasztott csinos fiatal lánynak prédikált az iszlám nagyszerűségéről. A Svájc „feloszlatására” tett javaslatára, amelyre azt követően került sor, hogy Hannibál nevű fia Svájcban a hotel egyik női alkalmazottját bántalmazta. Az iszlám világban a nők helyzete bizonyos szempontból drámai, miközben a nőktől elzárt, és munkanélküli fiatal férfilakosság a hormonális működést csak az erőszakba tudja csatornázni. A Táhrír téri „felvilágosodást követelő” tüntetők majdnem ízekre téptek egy amerikai és egy magyar riporternőt is. Emellett meg kell emlékeznünk az arab világból érkező bevándorlók által elkövetett tömeges megerőszakolásokról is, amelyeket az őslakos európai nőkkel szemben követnek el. Itt az ellenség rituális, de nagyon is valós alávetése az egyik motivációs tényező. Annyi bizonyos, hogy ha az unatkozó, munkanélküli fiatal férfiak nélkülözni kénytelenek a nő társaságot, akkor az erőszak hamisprófétáinak csábítását fogják meghallani.
Valószínűleg ezek kérdések egyelőre nem fogják különösebben érdekelni a közönség politizáló részét, de előbb-utóbb válaszolni kell rájuk. De addig is legalább azzal az illúzióval tessék leszámolni, a „21. században nem lehet belelőni a tömegbe, mert közvetíti az internet”. Egyiptom példája azt mutatja, hogy egy nagy bálvány, az internet agyaglábakon áll. Líbia példája pedig azt mutatja, hogy igenis bele lehet lőni a tömegbe, akár gépágyúval is.
Nincs új a nap alatt.
Kövesd a Konzervatóriumot a Facebookon is!
