A Nyugat ismét meg van vádolva azzal, hogy a demokrácia szükségességét hangoztatja a világban, de visszariad a valódi demokratikus folyamatok támogatásától. Az ideológiailag orientált nyugati baloldali közvélemény mellett a hívő neokonzervatívoknak is vigyázniuk kell, mert az állam szétesésének támogatása (lásd Irak példáját), valamiféle homályos demokráciaexport – ha ennek nincsenek helyi hagyományai - nem a szabadságot, hanem a még nagyobb rendetlenséget hozza el, egybetartani egy államot ugyanis szintén az erények közé tartozik.
Novák Attila írása
Ami Egyiptomban történik, arra fokozottan igaz az amúgy nem túl bonyolult episztemológiai megállapítás, hogy a látható világ működését nem ismerhetjük meg tökéletesen, megismerhetőségünk elé komoly nyelvi-kulturális akadályokat gördít az élet. Még egy szomszéd falu történéseit sem tudjuk sokszor megmagyarázni, nemhogy egy tőlünk messze lévő, másik kultúrkörbe tartozó állam (jelen esetben az arab Egyiptom) változásait. Ami átszűrődik ebből a teljesen más világból, azt már eleve prekondicionált szűrőkön keresztül kapunk meg, ráadásul a sor végén álló tudatunk maga is részese ennek az eseményértelmező folyamatnak. Ez természetesen minden történéssel így van, ugyanakkor (és ezért) nem árt tisztában lennünk azzal, hogy amit látunk, az milyen közvetítésekkel jut el a tudatunkig s gondolkodásunk milyen előfeltevéseknek hajlamos a leginkább megfelelni.
A fél nyugati nyilvánosság tele volt azokkal a hírekkel, hogy az egyiptomi tüntetők a Facebookon és a Twitteren szerveződtek, amely egyes elemzők számára egyenértékű volt azzal, mintha maga a Modernizáció gyűlt volna össze nap mint nap a Tahrir téren, tehát az ott összesereglő tömegek követelései teljesen kompatibilisek a felvilágosodott nyugati civilizációéval. Nemrégiben a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség volt igazgatója, a Nobel-békedíjas Mohamed el-Baradei is ilyen nézeteket hangoztatott. Ezek a kijelentések – véleményem szerint – nem csak abból fakadnak, hogy íróik el kívánják fedni a lényeget vagy pedig – taktikai megfontolásokból – meg akarnak felelni a nyugati elvárásoknak, hanem a Nyugaton tanult és/vagy dolgozott arab értelmiségiek (bár sokszor harcolnak ellene) kisebbrendűségi érzéseik ellen küzdenek azzal, hogy kétely nélkül azonosítják a nyugati országok demokratikus elvárásait saját hazájuk demonstrációnak vagy mozgalmainak szlogenjeivel. A különféle közösségi oldalak által nyújtott technikai lehetőségeket – például a mozgósítási képességet – pedig nem szabad összekeverni azoknak a nyugati társadalmaknak a hatalommegosztásról, a vallások közéleti szerepéről, a részvételről vallott felfogásával, melyekben ezek a kezdeményezések megszülettek.
A tüntetők által hangoztatott „le a zsarnoksággal” vagy „szabadságot” jelszavai, azoknak a nemzetközi médiában való folyamatos jelenléte amúgy óriási lelkesedéssel tölti el a világ baloldali közhelyforradalmárait, Slavoj Zizek szlovén filozófus és az egyébként a környezeténél jóval okosabb, a liberális demokráciát az iszlám pajzsaként használó „euroiszlám” Tariq Ramadan (Hassan al-Bana, az Iszlám Testvériség egyik alapítója unokája egyébként) is egyként ájult el a kairói mozgásoktól, magyar követőik is le vannak nyűgözve. A világ „haladó értelmiségei”, köz-értelmiségei (public intellectuals) teljesen elégedettek az eseményekkel, hiszen úgy tűnik, valamilyen „liberal democracy and freedom” születik a piramisok földjén, meg egyébként is jó nézni a tüntetéseket, hiszen ezek önmagukban is „szépek”.
A Nyugat ismét meg van vádolva azzal (ezt többek között Zizek szokta emlegetni), hogy a demokrácia szükségességét hangoztatja a világban, de visszariad a valódi demokratikus folyamatok támogatásától. Hipokrízis – hallatszik a nyugati kapitalista rendszerbe mélyen integrálódott antikapitalista rendszerkritikusok hangja.
Természetesen azt nem lehet tagadni, hogy a diktatúra, az elnyomás, a titkosrendőrség, a kínzások és a korrupció nem jó dolog. Az prédikáljon mellette, aki maga is szeretné, ha kezelésbe venné valamelyik félvilágbeli rendőrállam. Ugyanakkor a helyzet az, hogy regionális stabilitás nagyon fontos és az, hogy a Közel-Keleten nem tört ki az utóbbi évtizedekben háború, részben Huszni Mubarak volt elnöknek köszönhető, aki az 1981-ben meggyilkolt Anvar Szadat nyomdokain haladva feladta az Izraellel szembeni merev oppozíciót, ugyanakkor elnyomta az iszlám radikálisokat. Ezek a tényezők – legyen bárkinek is bármilyen véleménye Izraelről vagy Mubarak elnökről – e korrupt diktatúrát a világ biztonságának tartóoszlopai közé helyezték, ami akkor is fontos tény, ha tudjuk, hogy az olajozott működését biztosító évi 1,3 milliárd dollár „grant” a helyi hadsereg (mely több mint haderő, számos gazdasági szektorban van jelen) fejlesztését szolgálta.
Az ideológiailag orientált nyugati baloldali közvélemény mellett a hívő neokonzervatívoknak is vigyázniuk kell, mert az állam szétesésének támogatása (lásd Irak példáját) valamiféle homályos demokrácia-export – ha ennek nincsenek helyi hagyományai - nem a szabadságot, hanem a még nagyobb rendetlenséget hozza el, egybetartani egy államot ugyanis – bár ez Egyiptomban etnikailag/vallásilag sokkal homogénabb mint Irakban, melynek egységét csak véres diktatúrák voltak képesek fenntartani – szintén az erények közé tartozik. S arról nem is beszéltünk még, hogy a mai Tahrir téren megálmodott jövő Egyiptoma kiszámíthatatlan, a vonzó szlogenek azért csak szlogenek, lehet hogy Mubarak diktatúráját másmilyen önkényuralom váltja fel, de talán olyan, mellyel nem elégedetlenek sokan s melyre – az idő rövidsége miatt – még nem untak rá. A vékony szekuláris-liberális elit elvei ugyanis nem fedhetik el azt, hogy a masszívabb gazdasági-társadalmi problémák (munkanélküliség, kis mobilitás, stb.) és a társadalom egészének iszlám és törzsi tradicionalizmusa keményebb tények mint az az Egyiptomról kialakított nyugati médiavilág, melynek az egyiptomi forrongás csak egyik elemét alkotja. Ha lesz is valamiféle a nyugati berendezkedésre valamennyire is hasonlító „demokrácia” az arab világ egyik központjában, az csak akkor lehet sikeres, ha a helyi iszlám és törzsi hagyományokkal is megbékél. Ugyanakkor a nyugati világnak elsőrendűen fontos az, hogy megakadályozza az iráni fordulathoz hasonló helyzet kialakulását (az 1979-es perzsa forrongás is szimpatikus fiatalok felkelésével kezdődött) s azt, hogy a világ tizedik (s az arab világ első) legnagyobb hadserege iszlamisták kezére kerüljön. A Facebook és a Twitter mellett ugyanis az amerikai (és egyéb nyugati) fejlesztésű rakéták, harckocsik és vadászgépek sem csak liberális demokráciákat vagy „knee-jerk liberálisokat” szolgálhatnak.
Kövesd a Konzervatóriumot a Facebookon is!
