dobray
I 2010.12.27. 07:19
Karácsony Jézus születésének, azaz Isten megtestesülésének, emberré válásának ünnepe a keresztények számára. Széleskörben elterjedt tévhit, hogy a kereszténység elveti az anyagot, ami szerinte gonosz, és csak az önsanyargatást propagálja, elveti a szexet és az evilági élvezeteket. Való igaz, hogy a keresztények szerint van értelme az aszkézisnek, és volt időszak a kereszténység történetében, amikor úgy tűnt, szembeállítják egymással a testet és a lelket. Az anyagi világ eredendően gonosz voltát vallókat azonban már igen korán eretnekként ítélték el a zsinatok. (Képünkön a X. Szent Piusz pápáról elnevezett szivarmárka dobozának fedelét láthatják.)
Beton atya, azaz Balás Béla kaposvári püspök az újságíró kérdésére úgy nyilatkozik a somogysámsoni Krisna-völgyről a december 23-i Heti Válaszban, hogy „amikor megtudtam, hogy hajnalban kelnek, fizikai munkát végeznek, szex meg alkohol nélkül élnek, és vegetáriánusok, megnyugodtam. Tudtam, ebből nem lesz Somogyban tömegmozgalom. Krisna bensőségessége számukra megváltás, ám nekünk nem mond újat. Nem akarok ellendrukkerük lenni, de amikkor mondták, hogy a hozzájuk érkező fiatalok nyolcvan százaléka egy-két év alatt továbbáll, beláttam: ez nem más, mint biofarm. Minket azért ennél többre szánt az Úristen, és a bajaink ennél nagyobbak.”
A kereszténység szerint – egyes, az anyagot a gonosztól származtató nézetekkel szemben – a világot, így az anyagot is Isten teremtette – azaz eredendően nem is lehet rossz. Ha az lenne, nem valószínű, hogy a keresztények Isten megtestesülését ünnepelnék karácsonykor. Emellett a kereszténység kifejezetten hisz a test feltámadásában is, nem csupán a lélekében, ahogy sokan gondolják. Nem másik testet kapunk feltámadásunk után, hanem ugyanaz a test fog feltámadni, amiben most vagyunk, habár olyasmi módon, ahogy Jézus színváltozása mutatja. Továbbá a katolikusok úgy tartják, hogy a misében, az átváltoztatáskor a kenyér (ostya) és a bor ténylegesen és valóban Krisztus testévé válik („Ez az én testem és vérem, mely értetek adatik.”) – azaz megint csak az anyag nem lehet valami gonosz.
A test és a lélek elválaszthatatlan, „az ember test és lélek egysége. Testi mivoltánál fogva magába gyűjti az anyagi világ elemeit, amelyek benne emelkednek fel a legmagasabbra, és általa szólalnak meg, hogy felszabadultan dicsőítsék a Teremtőt. Az embernek tehát nem szabad lenéznie a testi életet; épp ellenkezőleg: kötelessége, hogy jónak és tiszteletreméltónak tartsa testét, hiszen az Isten teremtette és feltámasztja az utolsó napon. (Vienne-i zsinat, 1312)
A test és lélek közt olyan mélységes egység van, hogy a lelket mint a test ’formáját’ kell tekintenünk; ez azt jelenti, hogy a szellemi lélek révén lesz az anyagból összeállt test emberi és élő testté; a szellem és az anyag az emberben nem két összekapcsolt természet, hanem az egyesülésükkel egyetlen természetet alkotnak.” (A Katolikus Egyház Katekizmusa)
XVI. Benedek pápa úgy fogalmaz Bevezetés a keresztény hit világába című könyvében: „Az ember oszthatatlan egész”. A Biblia „nem a testtől elvált léleknek, hanem az egész embernek ígér halhatatlanságot”. Persze „szép dolog az ember egységéről beszélni, de ki tudja elképzelni a test feltámadását mai világképünkben?” – teszi fel a kérdést a Legfőbb Teokrata – „nem menthetetlenül mitologikus-e az egész?”, hiszen ehhez „teljesen megváltozott anyagi valóságra lenne szükség”. Mindebbe persze most nem fogunk belemenni, hiszen ebben a posztban nem különböző keresztény hittételek bizonyítása a célunk, csak arra óhatjunk rámutatni, hogy függetlenül attól, hogy valaki keresztény-e vagy nem, nem mondhatja, hogy a kereszténység testellenes, mert objektíve nem az. A Szentatya mindenesetre könyvében rámutat a görög és a bibliai felfogás lényeges különbségére, amelyek nem egészítik ki egymást, és amelyeket nem lehet egyszerűen „összeadni”, mert azok két külön, teljes választ adnak az ember jövőbeli sorsára: a görög felfogás szerint az emberben „két, egymástól idegen szubsztancia képez egységet, amelyből az egyik (a test) elporlad, a másik (a lélek) pedig lényege szerint maradandó”. Sőt, a lélek csak akkor tud igazi valójához eljutni, ha el tud válni a testtől. A Biblia viszont nem ismeri a lélek testtől elszakadt fogalmát, sőt a lélek szó abban a teljes embert jelöli. A Biblia világát tehát szembe kell állítanunk „az antik világ dualisztikus elképzelésével”. A Szentatya el is veti a skolasztika „anima separata”, a testtől elvált lélekre vonatkozó gondolatát, ami görög behatás. Tegyük hozzá: amit magyarra testnek fordítanak, az általában más nyelveken és eredetiben „hús”, „ez az én húsom”, „a hús feltámadása”, ami sokkal naturalisztikusabb és plasztikusabb megfogalmazás.
A Szentírás szerint „ideje az ölelgetésnek és ideje az ölelgetéstől való eltávozásnak”. „Megismertem, hogy nem tehetnek jobbat, mint hogy örvendezzen kiki, és hogy a maga javát cselekedje az ő életében. De még az is, hogy az ember eszik és iszik, és jól él az ő egész munkájából, az Istennek ajándéka.” (Prédikátor könyve)
Azon dualisztikus elképzeléseket, hogy az anyag a rossztól való, és ezért elvetendő, a kereszténység elítélte. Ezek szerint az anyag, a test teljesen elvetendő rossz, amivel azt csinálunk, amit akarunk: gyilkosság, öngyilkosság, extrém aszketizmus, vagy épp ellenkezőleg, hedonista orgiák is következhetnek ebből a nézetből, ahogy következtek is. A korai egyház már az első időben figyelmeztette a mártírhalálra néha túlságosan is kész, azt szinte célul kitűző híveket, hogy a mártíromság önmagáért való kiprovokálása nem nyerő cselekedet.
Az egyik ilyen első dualista tan volt a manicheizmus, amely a perzsa mazdaista dualizmusból táplálkozott, és amely szerint "az örök és abszolút jóval szemben áll az örök és abszolút rossz, ennek képe a világosság és a sötétség. A két elv harcban áll egymással. A sötétség a világosságból részecskéket ragad magához, ebből keletkezik a világ, mely sötétség és világosság keveréke. A világhoz tartozik az ember is, akinek lelke (világosság) a testhez (sötétség) van kötve. Hogy az embert ebből a rabságból megváltsa, Isten követeket küldött az emberekhez: Buddhát, Zoroasztert, Jézust és végül az igazi apostolt, Manit. - A megváltást csak a legszigorúbb aszkézissel lehet elérni, ezért le kell mondani a házasságról, nem szabad növényt vagy állatot elpusztítani és vegetáriánusként kell élni. A lelket az anyagból a tudás, a gnózis szabadítja ki (lásd még gnoszticizmus), a tudás üdvözít.
Szent Miklós pápa (858-867) elítéli a beismerő vallomás kínzással való kicsikarását, VIII. János elítéli a rabszolgaságot, II. Sándor (1161-1173) a istenítéleteket és a zsidók erőszakkal való térítését. III. Lucius pápa (1181-1185) például az egyház korábbi határozataira hivatkozva elítéli a kasztrálást Simon meaux-i püsöknek írt levelében. A zsidók erőszakos megkeresztelését több elődjére hivatkozva aztán III. Ince pápa is elítéli, részletesen kifejtve ezt, és figyelmeztetve, hogy kiközösítést von magára, aki megzavarja a zsidókat ünnepeikben, valamint tulajdonukra kezet emel. III. Ince ugyancsak elítéli az istenítéleteket.
A testellenesnek gondolt középkor folyamán az egyház folyamatosan küzdött azon tanok ellen, amelyek szerint a testi kapcsolat, „az asszony csókja” bűn, amelyek elvetették a házasságot, illetve minden testi érintkezést. Valamint az egyház végig védelmezte a magántulajdont. Mindez kitűnik a manicheus és gnosztikus tanokból merítő bogumil, kathar, albigens és egyéb mozgalmak tanainak elítéléséből. III. Pál pápa pedig kiállt az indiánok szabadságáért és tulajdonhoz való jogaiért, valamint szolgaságba hajtásuk ellen.
Csak azok számára nem nyilvánvaló, hogy például a kereszténység, és kifejezetten a katolikus egyház nem szexellenes, akik életükbe nem vettek még kezükbe még egy általános iskolásoknak szóló hittankönyvet sem. Az egyház kifejezetten tanítja, hogy a nemiség jó dolog, és a házastársak tartoznak egymásnak vele. Továbbá egyáltalán nem keresztény (és végképp biztos, hogy nem katolikus) tan, hogy szexelni csak gyermeknemzés érdekében lehet. Érdekes egyébként, hogy az egyházi iskolákban milyen nagy hangsúlyt tudnak fektetni a tánctanulásra – a tánc pedig hát, valljuk be, végső soron a szexről (is) szól.
Azok pedig, akik papságra, szerzetességre,és imigyen cölibátusra adják fejüket, nem azért teszik, mert elvetik az anyagiakat, hanem mert szabadon lemondanak az ilyen jókról. A keresztény vagyonközösség is csupán szabadon választható opció (egyébként ha jobban belegondolunk, végső soron minden család vagyonközösségben él).
Már Jézus is figyelmeztetett, hogy felesleges mindenről, minden mulatozásról és minden ünnepről, akár pazarlásról is lemondani, csak azért, hogy felszámoljunk valamilyen rosszat az Földön, például a szegénységet (most mondhatnám a klímaváltozást): „szegények mindig lesznek veletek”, úgyhogy igenis, adjuk meg a módját például az ünnepnek.
Ilyeténmódján például mi sem természetesebb, mint például a dohányzás burzsoá formáinak kultiválása, X. Szent Piusz pápa által, aki hódolt a szivarozászszenvedélyének (fel is hozták ellene a szentté avatási perében).
Most, hogy így tisztáztunk pár közhelyes dolgot, és az esetleg minket olvasó elmaradott haladók is, akiknek szegényes neveltetésük folytán nem volt alkalmuk és felszínesen sem megismerkedni a keresztény tanítás alapjaival, felzárkózhattak keresztény tanítást dolgában, kívánok jó mulatást szilveszterre. Az evilági lét ugyanis nem siralomvölgy (persze a túlvilághoz képest biztos az), hanem a jóknak sokasága. Azért pancsolt szarokat ne igyatok, és ukrán cigit se szívjatok, ha egy mód van rá.
További olvasmány: II. János Pál: A test teológiája.
(„Aki pediglen mindezeket nem hiszi, legyen kiközösítve.”)
Kövesd a Konzervatóriumot a Facebookon is!
