Egy felvétel következményei

F. Forsyth I 2010.04.09. 07:45

A kurucinfo által kiszivárogtatott Kubatov beszéd jelentősége, már pedzegetik a sajtóban, szerintem nem a választásokon mutatkozik majd meg. Előfordulhat, hogy valamelyest mozgósítja a baloldali törzsszavazókat, eltántorít egy két ingadozó szavazót, de a hír kifutása rövid, és a magyar választók többsége amúgy sem különösebben érzékeny a személyes adatainak kezelésre (egyébként is, vagy 4 millió ember osztja meg önként magánszférájának részleteit a közösségi oldalakon).

A beszédnek, ill. a kiszivárogtatás tényének azonban van egy olyan következménye, ami Debreczeni Józsefen ugyan már nem segít, őt mindenképpen a recski táborba zárják, de a Fidesz és a radikális jobboldal kapcsolatában a végleges törésvonalat jelzi. Amíg az elmúlt tizenöt évben a Fidesz volt az egyetlen tábor a jobboldalon, természetszerűleg beletartozott a radikális jobboldali bázis is, noha a baloldal apokaliptikus fasiszta koalíciót vizionálóival ellentétben ez a kapcsolat sosem volt több a karámba hívott, amúgy meglehetősen kelletlen, radikális választók szükségesnek vélt ellátásánál. A félelem és bizonytalanság szülte félreértéseket, majd a félreértésekből kivirágzó dühös halucinogén, veszélyessé váló sületlenségeket éppenséggel nem ártott volna tisztába tenni, vagy legalább törekedni rá, amíg lehetetett.

A Jobbik megjelenésével viszont a radikális szavazók nagy része megtalálta az otthonát, de nyilván maradtak még erre fogékony szavazók, aktivisták a Fidesz-táboron belül is. Ennek teljesen egyértelmű, és hosszú távon is fontos jele volt a belső gyűlésről a Jobbik-közeli kuruc.info-hoz kiszivárogtatott anyag.

Mit jelent ez a jövőre nézve?

A várhatóan kínkeserves, kompromisszumokkal és fájdalmas döntésekkel szegélyezett kormányzati munka mellett a radikálisabb, gyorsabb változásokra váró, a Jobbikkal eleve szimpatizáló belső emberek nem egy ilyen információt fognak még kiszivárogtatni, a Jobbik fegyvertára  ebből a forrásból kapja majd az utánpótlás nem elhanyagolható részét. Nem csak, és nem elsősorban a jogi szempontból necces ügyek lesznek ezek, de gyakorlatilag bármi, amit a Jobbik felhasználhat.

Az információ-biztonság pedig nem tűri a lyukakat, a kiszivárgott anyagra való első reakció már most előrevetíti a Fidesz számára egyetlen lehetséges megoldást. A potenciális belső radikális ellenzék kizárását valamennyi kényes helyről. A Jobbik hadüzenetével a kormányra kerülő Fidesz egyetlen dolgot tehet: akár tetszik, akár nem, a két tábor közti átjárásnak vége. A politika szabályai elvágták az utat.


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr901905778

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bekerültem 2010.04.09. 10:37:44

Igen! A leadott (helybe jöttek) kopogtatócédulámért cserébe bekerültem a FIDESZ választói (támogatói) listájába. Névre, címre érkezett levél tőlük, ilyen eddig sosem történt, semmilyen párttól. A feladó, maga Orbán Viktor. Mármint

Trackback: Kössön választási szövetséget a Jobbik és a Civil Mozgalom! 2010.04.09. 09:51:28

Döbbenetes dolgokat fogok most leírni!Mialatt a Szavazatszonda c. blogbejegyzésemet bütyköltem, többször elvégeztem a belinkelt oldalon található tesztet. Az eredmény engem is meglepett: nekem, aki Jobbik szimpatizánsnak gondoltam magam, három tesztből...

Trackback: Kubatov köteles beszéde 2010.04.09. 09:49:10

Ennek a történetnek a segítségével valószínűleg több emberrel lehetne elhitetni, hogy a Fidesztől félni kell, mint anno a sokkal elvontabb fenyegetésként bemutatott köteles beszéddel. (Fotó: szegedma.hu) Itt a Fidesz idei köteles beszéde. Egy hangfel...

Trackback: Kubatov-szindróma 2010.04.09. 09:43:15

avagy hogyan lesz adatbázis-gate egy elszúrt személyzeti politika eredménye Akit a Kubatov-gate lényege érdekel, könnyen tájékozódhat a neten a legkülönbözőbb forrásokból, például Walter Melone kolléga friss posztja alapján

Trackback: A Fidesz visszavág 2010.04.09. 09:42:10

Nem késlekedett a válaszcsapással a Fidesz.Nyilván a Kubatov féle hangfelvétel nyilvánosságra kerülése kisebb idegrohamot váltott ki a vezérből. Gondolom mondta neki a fogai között szűrve a szavakat: Gábor, ezt most vagy azonnal rendbe hozod, vagy ne c...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Refuse/Resist! 2010.04.09. 09:32:34

Nyilván ez is egy következmény.
Ugyanakkor.
Egy kellően nagy parlamenti többség esetén a fidesz belső tisztogatásba is kezdhetne: kisöpörni a maffiózókat, a szimplán szar alakokat stb.
Jó kormányzati munka esetén az okos, becsületes emberek is kedvet kapnának a politikához, így lenne utánpótlás.
Ezért is lenne jó egy stabil fideszes többség.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.04.09. 09:33:31

Alapvetően egyetértve kissé pontosítanék. A két tábor közt kell legyen átjárás, ha nem lenne, az azt jelentené,hogy aki most Jobbik-szavazó, az nem lehet később a Fidesz támogatója. Ez nagy baj lenne.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.04.09. 09:34:35

Viszont remélhetőleg kicsinálják a kurucinfót is.

Kenguru 2010.04.09. 09:37:23

En ezt mar regota mondom.
A fideszen belul nem fer meg a polgari kozep, es a samandobos-globalkomprados szeljobb.
A domesztiklat idiotakat (pl a magyar hirlap szerzoinek jo resze) is le kell idovel epiteniuk, mert aki ezeket szereti az ket-harom even belul atpartolhat a jobbikhoz.
Ez az alap Fidesz bazis 20-30%-a is lehet.

Helyettuk a partnak a kozep vele kell nyitnia, mar csak azert is mert ott per pillanat nincs senki.

Az MSZP kormanyzasra keptelen, tolvajok es nimandok altlal vezetett nyugdijas-redekkeviselet, nem valos altarnativa az elmult nyolc ev fenyeben.

F. Forsyth 2010.04.09. 09:38:23

Nem a szimpatizánsokra, a párt tisztségviselőire, aktivistáira írtam. Bár a háborús logika a szimpatizánsokat is szeparálni fogja. Elkerülhetetlen.

érdektelen 2010.04.09. 09:38:42

"Fidesz egyetlen dolgot tehet: akár tetszik, akár nem, a két tábor közti átjárásnak vége. A politika szabályai elvágták az utat."

És lássuk be: ez volt a cél. Mindenkinek jobb így, csak a buta MSZP-nek nem, akik egy éve akarják a két pártot összemosni.

Walter Melone (törölt) 2010.04.09. 09:43:56

Felesleges ennyire bezárkózni.
A diktátorok legtöbbször a szűk környezetük árulása nyomán buknak el.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.04.09. 09:45:47

@Refuse/Resist!:

Az, hogy a Fidesz mindenféle hitvány alakokkal van teli, alapvetően az 1998-2002 időszakból eredő MSZP-s narratíva, a jobboldali Fidesz-bírálat is döntően ennek érvrendszerére épít, óvatosan kell vele bánni, mert egy csomó torzított információn alapul.

Valamint vigyázni kell, hogy ne tűzzük célul a minden kifogástól mentes, makulátlan párt képét, mert ilyen soha nem lesz, és egy ilyen elvárás eleve magában hordozza a meghiúsulást és csalódást. A párt csak eszköz, a cél a polgári jobbközép, mint értékhordozó közösség színvonalának emelése és társadalmi befolyásának növelése. Természetesen e célért eszközül nem használható akármi, ezzel csak egyetérteni lehet. De azért sok minden használható.

F. Forsyth 2010.04.09. 09:47:02

@Walter Melone:

Nem önkéntes bezárkózásról van szó, a politikai kényszer diktálja. És a jobbik bázisa felé ez természetesen nem zárja ki kommunikációt, gesztusokat.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.04.09. 09:51:37

A kommunisták is így kezdték: Eltávolították az ellenséget. Aztán újradefiniálták. És azokat is eltávolították.
Aztán megállt egy fekete Pobjeda reggel fél háromkor és...

érdektelen 2010.04.09. 09:54:49

@kolbászoszsömle: ...és látszik, hogy fogalmad sincs sem az ötvenes évekről, sem arról amit beszélsz.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.04.09. 09:56:57

@F. Forsyth: Nézd, az azért elgondolkoztató, hogy nem az a reakció az ilyen eseményekre, hogy ezentúl arra kellene figyelni, ne legyen mit jelenteni a Jobbiknak, médiának, KGB-nek stb, hanem az, hogy kapjuk el a kémeket.

A fidesz túl nagy ahhoz, hogy csak feltétlenül lojális tagjai legyenek. Ettől néppárt.

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2010.04.09. 09:58:00

@Őrnagy Őrnagy:

Remélhetőleg a kedves családoddal kezdik majd a tisztogatást (kicsinálást).

Itt a szép új jövő.
Hajrá Magyarország,
Hajrá magyarok!!!

:))))))

Refuse/Resist! 2010.04.09. 09:59:15

@Elpet: "Az, hogy a Fidesz mindenféle hitvány alakokkal van teli, alapvetően az 1998-2002 időszakból eredő MSZP-s narratíva, a jobboldali Fidesz-bírálat is döntően ennek érvrendszerére épít, óvatosan kell vele bánni, mert egy csomó torzított információn alapul."
Hát, van, ami meg igaz lehet belőle. Ez meg is magyarázza a hasonlóságot.
Mondjuk, ezeket az ügyeket netes nyomozással elég keserves dolog kideríteni, természetükből adódóan.
Az viszont szabad szemmel is jól látható, hogy a korrupciós szint az elmúlt 8 évben magasabb volt.
A korrupció mértékének nagyságrendje nagyon nem mindegy, pont ezért az "ez is lopott, az is lopott, egyforma" mszps narratíva erős hülyeség.

"Valamint vigyázni kell, hogy ne tűzzük célul a minden kifogástól mentes, makulátlan párt képét, mert ilyen soha nem lesz, és egy ilyen elvárás eleve magában hordozza a meghiúsulást és csalódást."
Ez szerintem is 100%-ig igaz.
Ugyanakkor ki lehetne tűzni egy közel olyan tökéletes politikusi ideált, mint a ny-európai demokráciák, és közel olyan vehemenciával számonkérni.
Egyébként, ha a mérsékelt jobboldali értelmiség (bocs, fiúk :)) elég erős vehemenciával nyomatná a megtisztulást a fideszben, sacc/kb. 5%-ot simán elszedhetne a Jobbiktól.

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2010.04.09. 09:59:30

@Kenguru:

Ajánlanám hogy abban az országban lázongj, ahonnan hazaugatsz...

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.04.09. 10:00:26

@Őrnagy Őrnagy: Máshol már feltettem a kérdést: vajon fizet-e a Kuruc stábja adót az egyre tekintélyesebb reklámbevételeikért? Egyáltalán hová mennek azok a pénzek? Lehetnek még további érdekes kérdések is.

@kolbászoszsömle: Láttam tegnap este a Listán. A Megj. oszlopban "Rozsdás reszelőn leresz. - KLaci" állt, úgyhogy mostanában már ne vegyen egy kartonnál több tartós tejet.

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2010.04.09. 10:02:38

Viktor miniszterelnökként egyetlen dolgot tehet:
kinyalhatja a seggemet, ha hagyom

Hajrá Magyarország,
hajrá magyarok!

:))))

__ 2010.04.09. 10:03:10

Hiányolom a legegszerűbb megoldást:
Talán tisztességesen kéne politizálni és akkor értelmét veszti az a fogalom, hogy kiszivárogtatás.

evil overlord (törölt) 2010.04.09. 10:04:01

Elvileg nem zárható ki, hogy az eredeti felvételt még a szocik készítették, csak hatékonyabbnak találták, ha a Kuruc hozza le. Ez persze nem jelenti azt, hogy nincsenek jobbikos téglák.
Kubatovot meg ki kell rúgni a francba.

@Őrnagy Őrnagy: Nem feltétlenül kell kicsinálni, így könnyebb őket megfigyelni.

zsögödbenő 2010.04.09. 10:08:51

Az a fő baj, hogy a fidesz is tele van dilettáns alakokkal, akiket az a siker, amit jórészt a maszop balfaszkodásának+korrupciós mohóságának köszönhetnek, mintsem saját kemény munkájuknak, egyre inkább nagyarcúvá és elbizakodottá tesz - vö. az oly gyakran emlegetett végzetes önhittséggel.
Attól tartok, ezek az egyébként végtelenül tehetségtelen emberek elhiszik magukról, hogy azért van nagy előnyben a fisesz és nyeri meg fölényesen a választásokat, mert az ő elgondolásaik és tetteik alapvetően helyesek voltak és most is helyesek.
Gondolok itt erre a derék műszaki- és gépjármű kárszakértő végzettséggel bíró Kubatovra, aki magát hatalmas politikai stratégának gondolja, miközben ilyen amatőr hibákat követ el, mint a most napvilágra kerülő. De ugyanilyen a tanulmányait befejezni képtelen Ágh Péter, aki a fidelitas-os ifjakat szédítette a közigazgatásban megnyíló tízezres nagyságrendű álláshelyek elfoglalásának lehetőségével...
Lássuk be, szomorú, hogy ilyen és hozzájuk hasonló emberek meghatározóak lehetnek...

F. Forsyth 2010.04.09. 10:09:37

@kolbászoszsömle:

A post értelmezése helyett lendületes ecsetvonásokkal felfestetted falra az AVH-t, szerinted erre mit válaszoljak.

Most vagy megérted, hogy egy kormányzati belső munka sosem lehet 100% támadhatatlan, vagy álszenteskedsz tovább. Vagy megérted, hogy a radikáljobb igényei és a várható kormányzati meló között óhatatlanul szakadék lesz, amire a Jobbik ahol teheti lecsap, akkor is, ha abban semmiféle törvényellenes nincsen, mert egyszerűen ezt diktálja a Fidesszel szembeni háborús logikája. Vagy nem.

evil overlord (törölt) 2010.04.09. 10:14:03

@elGabor: (@kolbászoszsömle) Ez is azt mutatja, hogy minden vád ellenére a Fidesz nem tanult a szellemi elődöktől, a munkatáborban legalább hasznos munkát végeznének (egy ideig). Muhaha.

@__: Valószínűleg Kubatov csak nagyzolt az ellenséges listával, de akkor is ki kell rúgni, azonban attól tartok ez nem fog megtörténni, mert ő is tud pár csontvázról.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.04.09. 10:17:08

@F. Forsyth: Ugyanez igaz a szivárogtatókra.
Az összeset nem lehet elkapni.

Egy néppártban a kontrollt jelentik.

A ki fél jobban a kérdés. A szivárogtató, hogy lebukik, vagy a bűnöző, hogy lebuktatják...

A Ti elgondolásotok alapján a szivárogtatónak kellene jobban félnie, nem a Kubatov-féle bűnözőnek.

evil overlord (törölt) 2010.04.09. 10:19:45

A rosseb vigye a blogmotort, lehet, hogy megint duplázás lesz.

@elGabor: (@kolbászoszsömle) Ez is mutatja, hogy a Fidesz nem tanult a szellemi elődöktől, a munkatárorban legalább hasznos munkát végeznének (egy ideig). Muhaha.

@__: Az jelenlegi kérdéshez: Kubatov valószínűleg nagyzolt az ellenséges listáról, de akkor is ki kell rúgni, azonban attól tartok, hogy ez nem fog megtörténni, mert ő is tud pár csontvázról.

@zsögödbenő: Az esztergomi és fóti idiótáról nem is beszélve. Ha Molnár Oszitól megszabadultak, akkor ezektől miért nem?

Refuse/Resist! 2010.04.09. 10:20:21

@evil overlord: Kubatov csupán a dilettantizmusa miatt is megérdemelné a kirúgást.
A csontvázakkal meg máglyára!

F. Forsyth 2010.04.09. 10:26:09

@kolbászoszsömle:

Nem hiszem el, hogy ez ennyire bonyolult lenne!!

Nem a kiszivárogtatás morális kérdéseit feszegettem. Csak azt mondtam, hogy ez van akkora kockázat, amit a Fidesz érthetően csökkenteni próbál majd (teljesen kizárni persze hogy nem tudja), és így tovább ennek természetes következményeit a két bázis közötti viszonyra.

Kosinva 2010.04.09. 10:39:03

Nem fognak hiányozni a szélsőjobbos fanatikusok a Fidesztől, vagyis nekem nem fognak. Megannyi kérdésben nem értettünk velük egyet, hisz ők nem figyelnek a tényekre, az elemzésekre, a tanulságokra. A Fidesz amiért leválik a szélsőjobb végleg, egy egészségesebb konzervatív néppárt lehet. Bár így is rengeteg nézett marad a Fideszben, de azok kevesebb agresszióval fordulnak egymás ellen.

daito 2010.04.09. 10:42:36

Meg van az igazmondás verziója.

Amikor nem kell sunnyogni, nincs mit az orrukra húzni.

Öszödi beszéd és hasonló böszmeségek. :-)

Semmi gond, majd újból titkosítjuk a kormányülések jegyzőkönyveit, meg nem hívjuk össze a parlamentet olyan gyakran...

Ha a Fidesz vezetői nemcsak hablatyolnak az új időkről, hanem megvalósítanak belőle, akkor fele ennyire sem kell félniük: a jobbikos, mszp-s, külsős, belsős kiszivárogtatástól. Imho.

nazer 2010.04.09. 10:45:19

ez a kurucinfo egyre szimpatikusabb.

evil overlord (törölt) 2010.04.09. 10:47:44

@Refuse/Resist!: A választások után talán van rá esély, bár a hallgatásuk sokba fog kerülni.

-JzK- 2010.04.09. 10:48:48

Szászor is megérdemelte ezt a Fidesz. Azok után ami az elmúlt hetekben folyt a Jobbik ellen...

MEGÉRDEMELTE! MEGÉRDEMELTE! MEGÉRDEMELTE!

excopp 2010.04.09. 10:48:55

t. fórmutársak!
az elmúlt időszak (cca. egy hét) történései nyomán lett nyilvánvalóvá:
- minden politikai erő listázik (nincs új a nap alatt)
- a kurucinfo (amit Draskovits be akart tiltatni) bekerült a mainstream média körébe
- a magyar választókat nem lehet lázba hozni (van élet kampány nélkül)
- és holnapután szavazás...

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.04.09. 10:52:40

@F. Forsyth: Jahogy azért válik el a szar a húgytól, mert szivárogtatás után megjelenik a kurucon az infó, nem pedig azért, mert nem természetes szövetségesek.

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2010.04.09. 11:02:02

Nagyon utópisztikus álom az, hogy én nem a kiszivárogtatókat keresném inkább, hanem a tisztességes politikusokat, olyanokat, akik tényleg szolgálatként fognák fel a munkájukat?

Robinzon Kurzor 2010.04.09. 11:06:08

Nem tudtam nem észrevenni, hogy hirtelen milyen megendgedő lett az amúgy a konzervatív erkölcsök tekintetében másokkal szemben kérlelhetetlenül következetes Konzi.

Üdvözlettel:

S. McCready

tlac 2010.04.09. 11:06:43

@Őrnagy Őrnagy: kurucinfót kinyirod lesz helyette más, akár full külföldről. Ráadásul a kurucinfót tényleg "labancok" csinálják.
nagyon ésszel kell ezt csinálni, mert sértett emberek könnyen játszanak mártírt, stb.
nem a kuruncinfó a baj maga, hanem ami mögötte van. Lám Szocialista Ildikónak is milyen jól jött, hogy onnan olvashat fel... kezében a V2 csodafegyver :(

sárkányfő 2010.04.09. 11:07:10

Most derül ki, hogy a Kövér Laci eddig kelletlen, kínos alak volt? :) És majd most jól ki lesz pöckölve a radikálisoktól megtisztuló Fideszből? :)

Vicces fiúk vagytok... :)

levi009 2010.04.09. 11:07:19

Ez egy következmények nélküli ország, - valami hasonló, mint amilyennek elQró nevezte. Meglepne hát, ha lennének egy ilyen hétköznapi ügynek, bárminemű következménye!
Majd csak akkor lesznek következmények, ha felelősségre Von A Gábor! :)
www.youtube.com/watch?v=r_Eprsp19eY

loláb 2010.04.09. 11:07:28

Ha a fidesz emiatt végleg eltaszítja magától a jobbikot, és megszünik a kikacsintás feléjük, akkor megérte.

F. Forsyth 2010.04.09. 11:20:07

@Robinzon Kurzor:

Gratulálok hogy olyat is észrevettél a postban, ami nincs benne.

Lóbetűkkel, írnám, ha lehetne, midiben végtelenítve aláfestő szignálként.

A postban:
- nincs benne, hogy jajj tussolják inkább el a törvényellenes ügyeket.
- nincs benne erkölcsi állásfoglalás, már csak azért sem, mert jelenleg még nem létező ügyekről csak nagyon hülyék ítélkeznek előre. (ha Kubatov igazat mondott, és nem nagyzolt, az gáz, törvénysértés, de itt nem ez volt a téma).
- benne van, hogy lesznek olyan ügyek, ami a radikális jobboldal számára lesz dühítő, tehát nem feltétlen mutyi, törvénysértés, csak POLITIKAILAG kellemetlen ügyek.

Ezt utoljára írtam le.

vizesnyolcas 2010.04.09. 11:32:08

Optimista összeesküvéselmélet:
A Jobbik léte bizonyítja, hogy a Fidesznek van országstratégiája. Hogy miféle, arról később.
A lényeg, hogy ennek a stratégiának a részeként bízták meg a Vonát, hogy hozzon össze egy radikális szélsőjobboldali pártot, de ne olyan lagymatag, naftalinszagú valamit, mint a MIÉP, hanem ütőset, fiatalosat, lendületeset. Jó adag antiszemitizmussal, rasszizmussal, lámpavasra húzások kilátásba helyezésével, masírozó paramilitáris segédcsapatokkal. Meg még egyebekkel, amitől az ú.n. művelt nyugat félni szokott: orosz orientációval, iránbarátsággal, esetleg tálibkapcsolatokkal. Eleinte döcögött a projekt, ezért erősítésként odaküldték még a Morvai Krisztinát is.
A stratégia alapja az a felismerés, hogy az ország külső adósságának és a folyamatos adósságszolgálati kötelezettségének szintje mára kezelhetetlenné vált. Ha valaki nem ül le a hitelezőkkel, a valutaalappal tárgyalni a törlesztések átütemezéséséről, alacsonyabb kockázati felárról, engedményekről, akkor nincs kiút, nem lehetséges semmilyen gazdasági fejlődés, csak megszorítás, megszorítás ... és megállíthatatlan csúszás lefelé a lejtőn.
Az IMF és a pénzpiacok azonban nem arról híresek, hogy olyan könnyen belátásra lehetne őket bírni. Reflexből a legdurvább szankciókat helyeznék kilátásba (mit kilátásba, folyamatba). - Na akkor elő lehetne jönni a csodafegyverrel: - Keménykedni akartok, fiúk? Oké, de akkor Magyarországon orbitális córesz lesz. Aztán pár hét után már a Jobbik fog kormányozni. Ezt szeretnétek?
Eleinte felmerült, hogy be kellene avatni az MSZP-t meg az SZDSZ-t is, de aztán ezt a variációt elvetették: - Hogyne, ők csak elkúrnák az egészet. Az a legjobb, ha nem tudnak semmiről. Ahhoz, hogy a magyar társadalom kívűlről minél radikálisabbnak látszódjék, az MSZP és az SZDSZ különben is azzal járulhat hozzá a leghatékonyabban, ha spontánul csak magát adja.
:)))

Gest anyó férje 2010.04.09. 11:42:56

Ez most olyan trendi írás, de ha jobban belegondolunk, arra is választ kell adni, mi legyen a másik oldalra kacsingatókkal? Nagy tömegben érkeznek most balfelől a koncra, vagy már régebben odakötötték a szekérrúdjukat a Fideszhez (rögtön a lista 2. helyén ott a Smitt Pál)

Nem csak ideológiai kérdésről van szó, hanem arról hogy ezek az alakok a korrupció nagymesterei, és nemsoká ugyanott találja velük magát a Fidesz mint most a Maszop

osborne 2010.04.09. 11:49:40

@Őrnagy Őrnagy: A szocikkal való látványos és várható kollaboráció után főleg.

Iustizmord 2010.04.10. 16:15:05

na baszki, nem az a post konklúziója hogy jajj-jajj, hát ha a fidesz is ilyesmikhez nyúl akkor ejnye-bejnye, hanem hogy árulók heraus.

pedig látszik hogy a fidesz felsővezetésébenis vannak "politikusbűnözők" :o)))

szal komolyan, ha a fdesz a moralitásra hivatkovaakar kormányozni anélkül hogy kubatovot elő egyenes adásban autodafén égetnék meg, én már holnap megyek a kossuth térre alkotmányozógyűlésezni meg tv-székházat ostromlani :o)

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2010.04.11. 00:15:51

Azért kicsit elszomorító, hogy egy pártigazgató teljes nyugalommal kommunistázhat és nyuggerezhet. Milyen lehet akkor a párt?

Robinzon Kurzor 2010.04.12. 16:07:11

@F. Forsyth: Gratulálok, hogy nem vetted észre, hogy pont azt írtam, hogy mi hiányzik a postból, hogy minek kellene benne lennie egy konzervatív posztban erről a kérdésről.

Vagy szerinted egy magát a következetes konzervativizmus erkölcsi talaján szilárdan álló blogtól már az is önmagában értékelendő, hogy nem buzdított az ügy eltussolására?

Üdv

N. Irvine

F. Forsyth 2010.04.12. 17:52:26

@Robinzon Kurzor:

Csakhogy én nem arról a kérdésről írtam! Te szeretnéd, ha arról is lett volna szó, de nem volt és hiába látsz ebbe szándékosságot, az sem volt.

Borzasztóan hálás lennék, ha ezt másnak nem kéne megismételnem.

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása