A Jobbik igazi arca

Király Rák I 2010.02.04. 09:31

A Jobbik Magyarországért Mozgalom egy becsületes párt, becsületes emberek értékalapú közössége – fogalmazott Vona Gábor, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje a párt budapesti kampánygyűlésén, leszögezve, hogy ma a Jobbik az egyetlen olyan párt, amely képes megvédeni a demokráciát, a jogállamot és a szabadságot. A Jobbik főpolgármester-jelöltje, Pörzse Sándor kijelentette: nincs Budaházy-ügy. „Budaházy Gyuri barátunk ártatlanságában biztosak vagyunk, azonban arra kérjük őt, hogy amíg nem tisztázza magát a terrorszervezet vezetésének vádja alól, mondjon le a képviselőségéről és az ezzel járó mentelmi jogról.” – tette hozzá Pörzse.

A parlamentbe jutásra legesélyesebb kis párt, az MSZP a mentelmi jog eltörlését tűzte zászlajára. „Bár a következő országgyűlési ciklusban az MSZP-s térnyerésnek köszönhetően kevesebb politikusbűnöző bújhat mentelmi jog mögé, mégis többször akarnak majd visszaélni e joggal, hiszen a Magyar Szocialista Párt teljes elszámoltatást fog szorgalmazni mindenhol. Az Országgyűlés kétharmados többséggel függesztheti fel a mentelmi jogot, így a Jobbik bennmaradó terroristáinak számonkéréséhez várhatóan szükség lehet az MSZP szavazataira is.” – fogalmaz a párt alelnöke, Lendvai Ildikó.
 
(Szemelvények az egyszerre neofasiszta és drogos liberális hírszerkesztőnk szándékosan, ármánykodva összekevert sajtóközleményeiből)
 
***
 
A pálya széle nyugodt hely. Felelősség minimális, a következmények alig. Könnyű bekiabálni, könnyű beleszólni a játékba, könnyű megmondani a tutit. A Jobbik – a parlamenten kívüli erő – egészen idáig ebben a kényelmes helyzetben tetszelgett. Egészen idáig.
 
A héten ugyanis különös dolog történt. Az MSZP, a 2006 óta folyamatosan, egyre gyorsuló mértékben süllyedő hajó, a párt, amelynek tagjai közül már szinte naponta visznek el bilincsben, vagy gyanúsítanak meg embereket… nos, ez a párt erkölcsi győzelmet aratott a magát új erőként definiáló, az ilyen-olyan bűnözéssel való leszámolást, rendet, erkölcsöt, tisztaságot a pálya széléről hirdető Jobbik felett. Úgy, hogy az MSZP mögött minden bizonnyal 8 év, a BTK hatálya alá tartozó kormányzás van, a Jobbik mögött pedig semmi nyilvánosságra került, igazán terhelő tett nincs. Ilyen helyzetből erkölcsi vereséget elszenvedni művészet.
 
Miközben ugyanis az MSZP levette a kezét egy valószínűleg bűnöző párttagról, Hagyó Miklósról, a Jobbik védelmi ernyőt tervez húzni egy valószínűleg bűnöző, a tőlük eddig azért legalább részben független Budaházy fölé. Hagyó – ha beigazolódik a gyanú – klasszikus fehérgalléros bűnözéssorozatban érintett. Budaházy – ha beigazolódik a gyanú –, többek között klasszikus erőszakos bűncselekményekben az. A kettő nem mérhető össze.
 
Nekünk, átlagembereknek, akik legfeljebb néha tilosban parkolnak, esetleg néha nem lyukasztanak jegyet a buszon, mind a kettő értelmezhetetlen. Aki reggel dolgozni megy, este vacsorát készít, hétvégén kirándul, vagy rokonokat látogat, nyáron nyaral, télen telel, az nehezen tudja maga elé képzelni, hogy ezzel egy időben valaki barátai ügyvédi irodájának fizettet ki tízmilliókat az irányítása alá vont közszolgáltatóval, vagy emberek megveretésének tervét készíti elő. Az erkölcsi érzék – ha van még értelme egyáltalán erről beszélni – szerint mind a kettő bűnös, amennyiben a tettét valóban elkövette.
 
A mentelmi jog intézménye pedig erre az – egyre inkább erre a megkérdőjelezhető létű – erkölcsi érzékre épül. A célja az volt, hogy a közszereplő politikusokat ne hurcolhassa bárki két percenként bíróság elé politikai percérdekek alapján. Ez a cél sérül, amikor Dávid Ibolyát megvédik UD Zrt. ügyben. Ez a cél sérül, amikor Kolompár Orbán ügyeit jelölti mentelmi joga alapján nem vizsgálják ki teljes körűen. Ez a cél sérül, amikor Budaházy Györgynek jelölti mentelmi jogot biztosít a Jobbik. És ez a cél érvényesül, amikor Hagyó, igaz, pártja nyomására, de lemond mentelmi jogáról fővárosi képviselői mandátumáról.
 
Ragozzuk tovább? Nem érdemes. Ez a Jobbik recsegő-ropogó, kommunikációval épített erkölcsi piedesztálja. Az elvtárs-politika, a mi-ti kettős mércéje. Mindaz, amiből szavazóik legnagyobb részének elege van. Egy kérdésre kell még választ kapnunk: Vajon van-e legalább 5 százaléknyi Jobbik szavazó, aki annyira fanatizált, hogy elfogadja a ,,közöttünk nem lehet bűnös"-érvelést, amelyet a kuruc közvetít.

A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr81728191

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Zsidók irányítják a Jobbikot 2010.02.04. 14:40:03

Szöőr Anna, aki korábban szalonképességre oktatta a párt tagjait, a Magyar Narancsnak nyilatkozott.

Trackback: Csak következetesen... 2010.02.04. 10:52:42

SZDSZ > MDNP > FIDESZ > Jobbik Hit Gyülekezete > Református Egyház > Katolikus Egyház A Jobbik csepeli képviselőjelöltjének a párt (amúgy el kell ismernem, profin kivitelezett) választási honlapján található hivatalos életrajza így szól...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

OmegA404 (törölt) 2010.02.04. 14:43:44

Tegyük hozzá ehhez be kellett nekik koncepciósan szopatni Budaházyt.

sivatagi n. 2010.02.04. 14:44:59

@Blackrock: ja hogy Jobbikos vagy. Akkor valóban nem fogsz :)

2010.02.04. 14:48:54

@Viktus: az antifasiszta népfront nem látja, hogy mi zajlik a keleti végeken, ezért reménykednek abban, hogy a Jobbik nem fog jó eredményt elérni. Pedig fog :)

kutya_zzr · http://www.hegylakok.hu 2010.02.04. 14:49:32

Hát ennyire nincs látogatottság/kommentszám?

Őszintén, a jelenleg működő (haldokló) éra, beleértve a törvényalkotást/alkalmazást, börtönbe zárat valakit.
Akkor az őt börtönbe zárók bírálata mellett mennyire (nem) állja meg a helyét, hogy bűnösnek nyilvánítjuk, ez egyelőre semmiért el nem ítélt embert?

Ez egy kész véleményhez felkutatott, izzadt önigazolás baszki, nem több.

Drang 2010.02.04. 14:49:58

@Király Rák: Az Indexes cikk egy orbitális baromság, szvsz. Novák sehol sem állította, hogy visszalép Budaházy javára, sőt, nekem az ellenkezője jön le:
www.jobbik.hu/rovatok/multimedia/novak_elod_a_budahazy-ugyrol_a_mokkaban
Nem igaz tehát az a beállítás, hogy a Jobbik segítséget nyújt Budaházynak (akkor ugyanis felvette volna a listájára). Budaházy független jelöltként való indulását a Jobbikon kívüli szervezetek támogatják, magánemberként pedig sokan a pártból is. A párt azonban nem.
Ettől függetlenül Budaházy bűnösségét valóban nem tudjuk megítélni, sőt annak még csak a valószínűségét sem (szemben pl. Hagyóéval). Te viszont szó szerint azt írod Budaházyról, hogy „valószínűleg bűnöző”. Miért is valószínű? Eddig Draskovics állításán kívül (amit az emlékezetesen hiteles videoval támasztott alá) nem sok, a bűnösségét valószínűsítő körülménnyel találkoztunk. Vagy az a tény, hogy ül, már valószínűsíti is, hogy bűnös?

Viktus 2010.02.04. 14:50:31

@Blackrock:

Budaházy mindig ügyes kis forradalmárka volt kicsit gyanús is ... mindig tudta a népnemzeti vezér produkció után mikor kell felszívódnia, majd pont pár lábtörlőégetés szervezésével kaszliztatta volna be magát.
Te ezt megeszed elég butácska vagy.
Jah, és érdekes módon ez a betonkormolás , lábtörlőégetés krétaporos levelezés mindig akkortájt történt, amikor a szociknak v.mi kényes ügyletük volt , hogy-hogy nem a hírekben nem a kényes ügyleteikkel foglalkoztak, hanem a betonkormolással.

Na igen ez a kérdés, hogyan létezhet koncepciós egy jól működő demokratikus rendszerben? - látom csak van benned az értelemnek szikrája. Sehogy nem létezhet! Mégis létezik lásd. a móri kreálmány, a rendőrséggel kapcsolatos eljárásokban a nyílt hazudozás, következmények nélküli ország ...

Már hogyne tarthatna igényt? :D tudod ez úgy működik, ha nem tudnak rádverni semmit kártérítésre vagy jogosult sok millió forintot fizettek már ki az utóbbi években az igazságszolgáltatás visszaélései okán. Viszont felelősségrevonásokról nem hallani ezen pénzpazarlás miatt.

maxwell murder 2010.02.04. 14:53:55

Isten ment, hogy én Budaházyt védjem, de szerintem meg az ő nézőpontjukból pláne más ha egy ember csak úgy lenyúlja a közpénzeket, mint ha valaki erőszakot alkalmazva küzd valamiért. kettős érzés van bennem, mert békés ember vagyok, de egyszerűen már nem tudok hinni abban, hogy bizonyos dolgokat el lehet intézni békésen. a történelem is bebizonyította már számtalanszor, hogy valamikor igenis erőszakra van szükség, mert az a kisebbik rossz. hogy Budaházy a rendszert teszi nevetségessé azzal, amit akar csinálni az szerintem valahol az ő szempontjából teljesen érthető. sokan csináltak/csinálnak ilyet ma is. amúgy meg igazából leszarom ezt az egészet...:)

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2010.02.04. 14:54:42

@kutya_zzr: Őszintén, a jelenleg működő (haldokló) éra, beleértve a törvényalkotást/alkalmazást, börtönbe zárat valakit.

Ugyanez a ,,haldokló éra" vette őrizetbe Mesterházy Ernőt, az SZDSZ-es Demszky volt tanácsadóját, az MDF- maradvány SZDSZ összeolvadását elősegítő tanácsadót. Gondolom, ez nem háborít fel annyira, csak Butaházy lesittelése. Miért is ártatlan Budaházy? Mert műsora van a Szent Korona rádión? Vagy mert ő volt a kossuth téri tüntetők egyik vezére (a sok önjelölt népvezérrel együtt)?

Ezt az együgyű mi jók-ők rosszak világképet végül is valahol tényleg irigyelni lehet.

bozoa 2010.02.04. 14:56:58

@Attila64: Megtörtént eset bizony. Magyarországon jelenleg az az amúgy megkérdőjelezhető minőségű alkotmánnyal ellentétben nem a bűncselekményt, hanem az értatlanságot kell bizonyítani és ha bizony három rendőr összetanúzik egy ellened mondvacsináld vádpontban, nincs az a FÜGGETLEN bíróság, ami felmentene. Közeli ismerőssel megtörtént eset.

Budaházyról csak annyit, hogy aki k*rvának áll, ne sírjon a szája ha b*sszák. Bizony nem kevés balhéban benne volt őkelme, ami a rendszer ellen irányult, de neki valahogy mindig sikerült átlépnie azt a képzeletbeli határt, ami már egy demokratikus forradalmár szemében is sok. Igenis vannak börtöneinkben politikai foglyok, de nem ő a legalkalmasabb a mentelmi jog intézményének lejáratására.

"Vajon van-e legalább 5 százaléknyi Jobbik szavazó, aki annyira fanatizált, hogy elfogadja a ,,közöttünk nem lehet bűnös"-érvelést, amelyet a kuruc közvetít."
Szívből kívánom, hogy ne 5, hanem 25 százalék legyen, de személy szerint idén már a 15 százalékkal is elégedett lennék. Győzzön a Jobbik!

2010.02.04. 15:00:24

@bozoa: az intenzív lejáratókampány ellenére meglesz a 15-20%. Ha kefét esznek a libsibolsik, meg a netes kutyáik, akkor is :)

Viktus 2010.02.04. 15:00:53

@Király Rák:

Az is érdekes, hogy a kalapból kiesett figurák kerülnek sorba a rendőrség látókörébe :) pár elvtársat feláldoznak, akik kiestek a belső körből, és annyi.

Iustizmord 2010.02.04. 15:01:43

az azért érdekes hogy egyes embereknek milyen fogalmaik , ismereteik vannak egy a büntetőeljárás menetéről, szablyairól. ill. mennyire nincsenek ilyen ismereteik. egy folyó eljárásban azon rugóznak hogy van-e bizonyíték vagy nincs, ami egyrészt szolgálati titok, másrészt az ügyet ismeri b egy tucat ember, harmadrészt meg nem hitkérdés.

tény, hogy budaházy ellen súlyos bűncselekmények alapos gyanujával nyomozás folyik, és bár a demkráciában van jogi lehetőség hogy megfelelő esetben felfüggesszék az eljárást (s nyilván szabadítsák a venyigéből), de nem morális.

miután meg a jobbik a politikusbűnözésről beszél, nem elegáns és nem morális egy büntetőeljárás alól politikai eszközökkel kibúáshoz asszisztálni - nyíltan vagy hallgatólagosan.

kisby 2010.02.04. 15:05:47

@kitvalasztanal.hu - Tippelős választási oldal: tetszik vagy sem, a liberális szó joggal lett szitokszó köszönhetően az SZDSZ kemény munkájának.

@A Galaxis Elnöke: az ON része teljesen igaz. Szerintem sokaknak az fáj hogy egy nehéz helyzetben megint okosan fog lépni a Jobbik, és csak a feszültségüket próbálják levezetni kiskapuzással meg hasonlókkal.
Ha már a nácizás meg szélsőségesezés nem jött be lassan ideje volt új fegyver után nézni.. :)

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2010.02.04. 15:06:17

@Iustizmord: Igazából az a baj, hogy az ehhez hasonló higgadt és normális kommentek elvesznek a kétes minőségű áradatban. Sajnos ez a műfaj velejárója.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.02.04. 15:09:47

Elvonatkoztatva attól, hogy Budaházy hazaffy, politikai bebörtönzött, terrorista, vagy sima elmeháborodott (ezt eldönteni asszem nem az én tisztem), az egész "ügy" kapcsán azt érzem, amit pl Mádi László fideszes képviselő gyors "eltakarításánál" gondoltam (aki ugye "szembement" a párt hivatalos verziójával ingatlanadó kapcsán)
1: Miután a Jobbik a rendcsinálással kampányol - függetlenül attól, hogy mennyire hisz, vagy nem hisz az igazságügyi szervek működésében, ergo akár kétsége is lehet Budaházy esetleges bűnösségével kapcsolatban -, semmilyen formában nem engedhetne meg magának egy ilyen ügyet. Akár van BÁRMI alapja, akár nincs. Mert a média félre TUDJA, félre FOGJA, és félre is "KELL", hogy magyarázza. Tehát ebből már nem jöhet ki jól a Jobbik...
2: Sajnos azt érzem, hogy egyrészt teletették Vonáék a pelust a Kuruc.info miatt (ott ugye ezügyben "kikezdték" a Jobbikot), illetve a "szavazatmaximálás" miatt szerintem kellenek a Budaházy-fanok.

Viktus 2010.02.04. 15:10:16

@kisby:

Na igen elég érdekes recept.

Először indult az MSZP-SZDSZ részéről a náczizással , majd a Jobbik programjainak lenyúlásával ...

A Fidesz részéről a gyűlölet a zászlón, majd a háttérországból elkezdik ezeket a hitelességgel kapcsolatos támadásokat.

Csak mind mellélövések a Jobbikkal már nem tudnak mit kezdeni ott lesz, ha tótágast állnak is max. Fidesz , ha megfelelően kormányoz, akkor lesz képes blokkolni a Jobbikot.

gauche caviar 2010.02.04. 15:11:10

Hát a Budaházy nem egy Giordano Bruno vagy egy Jeanne d'Arc. Egy William Wallace meg aztán végképp nem.

szóval ennyit a nagy erkölcsökről meg szavakról.

gauche caviar 2010.02.04. 15:11:50

@Viktus: te, miket nyúlt le az mszp a jobbiktól? a szebb jövőt?

Iustizmord 2010.02.04. 15:13:30

@Király Rák: köszi, de tudod aki krvának áll... :o)))

az a net nagy hátránya hogy az arctalanság-névtelenség sok emberből kihozza a rosszillatú földmívest.

az meg, hogy nem mindent szabad, amit lehet, valszeg a magyar társadalom 5%-nak dereng csak föl.

Kono 2010.02.04. 15:14:28

@Király Rák: Kiemelném ezt az idézetet: ,,Tehát az a kérdés csak: mi hoz több szavazatot?” Kedves Előd, és az elvek? A tiszta közélet? A politikusbűnözéssel való leszámolás?

Ne haragudj, de olvastad Novák Előd levelét? Mert ezt a kiemelést az Index is lehozta, de ez csak egy sor, a levél pedig nem egy soros. Ez így manipulatív, a kontextus teljes figyelmen kívül hagyása.

Nem a kedvencem a Jobbik, de az ilyen szemellenzős "független" média miatt már én is védeni kényszerülök őket.

gauche caviar 2010.02.04. 15:16:26

@Kono: értem én. Azért nincs mert elkúrtuk.... Ott aztán ragadoztak kifele mindenfélét... Pedig az se volt egy rossz beszéd...

basel 2010.02.04. 15:17:16

A szerzőkhöz szívesen csatlakozom azon implicit véleményükben, miszerint Budaházy egy állat, a Jobbik pedig egy tragikomikus színfolt a magyar politikában, inkább tünet mint betegség. De...

De ha nem vesszük észre a 2006 októbere óta nyomon követhető rendőrségi / titkosrendőrségi tevékenységet, ami rendre legyárt olyan ügyeket, amilyen Budaházy őrizetbe vétele is, akkor elsikkad a rendőrség megtisztulásának / megtisztításának igénye, reménytelenné válik ennek az alapintézménynek a konszolidációja.
Személy szerint nem zavarna, ha Budaházyt egy szép elmegyógyintézetben ápolnák, az viszont zavar, hogy egy ilyen képtelen váddal jó hosszú időre rács mögé lehet csukni bárkit is.

Egyrészt a Budaházy ellen szóló publikált bizonyítékok száma konvergál a nullához, másrészt a "Magyarok Nyilai" terrorszervezetet sem tudom bármely kontextusban komolyan venni, hacsak nem a megfigyelési botrány méltó párjaként.
Akárhogy is elemzem a terrorszervezetről megjelent híreket, arra a következtetésre jutok, hogy én tökegyedül hatékonyabb terrorakciókat tudnék végrehajtani, mint amit ez a szervezet feljegyezhet titkos naplójába.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.02.04. 15:17:49

@gauche caviar: "vagy egy Jeanne d'Arc. Egy William Wallace meg aztán végképp nem."

Te előbb megégetnéd, és utána darabolnád fel, vagy fordítva? :))))

Viktus 2010.02.04. 15:19:08

@Seduxen:

Egy fontos tényezőt elfelejtették a konzervatorium magyarán pravda.blog eleganciát nélkülözve csúsztat.

A helyzet az a Jobbik nem jelöli képviselőnek Budaházy-t v.mennyi megnyilatkozásban éppen az az első kitétel, hogy a mentelmi joggal való visszaélést elitélik. A Jobbik nem indította képviselőnek Budaházy-t ő maga indul függetlenként egyéniben. Novák Előd meg leginkább magánemberként mentegetőzik ő maga visszaléphet, ha így érzi erkölcsösnek, de az elnökség gondolom akkor mást jelöl oda, de konkrét visszalépésről sem volt szó. Ennyi.

A jobbik egy dologban vétett nagy hibát a kuruc bulvártól itt lett volna az esély megszabadulni, és a barikad.hu -ra ráerősíteni. Ez hasonló baklövés, mint a gárda betiltása után a műsor az helyett, hogy a gárda tagságát integrálták volna inkább a jobbik szervezeteibe, vagy párt tagnak , vagy pártolónak, vagy a nemzeti egyletekbe ...

2010.02.04. 15:25:34

@Blackrock: A hőn gyűlölt megszálló szovjet emlékművet bontotta, nem vert ő senkit, az állítólagos bomba meg egy 150km-el és 4 évvel korábban, iskolások által készített eszköz volt (videófelvétellel be is bizonyosodott). Nincs miről beszélni.

arlequin 2010.02.04. 15:29:15

hááát.

ennyi.

mármint a posztról.

meg a konzervatórium posztolójának 'recsegő-ropogó' agyömlengésérről. olyan az egész, mintha vasszilánkokból akarna tepertőkrémet csinálni. és még el is hiszi magának. talán ez utóbbi a legtragikusabb.

kutyafuttában a felvetésről:

a 'pálya széléről' = fel se tudod fogni te konzervgarnéla, hogy mindenki érzi a következményeket?! ez nem pálya és pályaszél, hanem egy ország. bazdmeg.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.02.04. 15:29:19

@Viktus: olvastam a cikket az indexen.

"A jobbikos vezető szerint ez az ajánlat most is áll, és felszólítja a kuruc.infót, hogy az oldalak összeugrasztása helyett szervezze meg Budaházy támogatását, egyben javasolja, hogy Toroczkai László legyen a kampányfőnöke. Ha gyorsan összeszedik és leadják a szükséges 750 kopogtató cédulát, Budaházy már február közepén hivatalosan is képviselőjelölt lehet, ami automatikusan az őt érintő büntetőügyek felfüggesztésével jár"

Érted, mire akarok kilyukadni? Ez technikai - amúgy meg részlet - kérdés, hogy egyéni jelöltként, jobbik-jelöltként, listán indul(na) el Budaházy.

Ha a Jobbik a rendpártisággal kampányol, abba - számomra - SEMMILYEN formában nem fér bele ez a Budaházy-sztori. Emlékszel az ominózus Mádi Lászlós sztorira? LEHET, hogy igaza volt, amit - amúgy egy szakmai konferencián - mondott, lehet, hogy szakmailag védhető is volt, amit mondott, ettől függetlenül NEM MONDHATTA volna ebben a politikai mikroklímában, ami Abszurdisztánban van. Mert NEM. :)))

Szóval akárhogyan is hangzott volna el a Budaházyval kapcsolatos kérdés, Novák Előd akkor járt volna a legjobban, ha egy határozott NEM a válasza. Abból csak jobban jöhetett volna ki...

Kono 2010.02.04. 15:30:26

@gauche caviar: Lehet. Bár én azt is kb végignéztem. Viszont én nem írtam blogot erről, meg hírbejegyzést, ellentétben a jelenlegi helyzettel.

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2010.02.04. 15:32:24

@Kono: Kono, lelkem, azt kellene megérteni, hogy a Jobbiknak - ha valamit is meg szeretne őrizni a köddé váló ,,tiszta párt" imidzséből, akkor a Budaházy-féléket le kellene magáról ráznia. Egyértelműen. Mit szólnál, ha egy szélsőbaloldali anarchista terrorizmus gyanújával lesittelt magyar Cheguevarát védene mondjuk a Munkáspárt? Az is tetszene?

Kicsit dugni meg kicsit szűznek is maradni nem lehet. Az, hogy írunk szép leveleket a kurucra a skinheadeknek, meg utána elmegyünk a Mokkába a liberálisoknak, az nem igazán megy.

Már bocsánat az ovis példáért, de ha holnap a kuruc infó megírja, hogy Novák Előd ugorjon a kútba, akkor kútba ugrik?

@Viktus: Kedves Viktus, lécci ha már idézel, idézzél pontosan. Listára felvevés, képviselőként indítás sehol nem szerepelt a cikkben. Budaházy füttyentett, hogy indulna, Morvai meg a kuruc beállt mögé, Elődke visszalép. A Jobbik tehát biztosítani igyekszik Butaházy mentelmi jogát.

Ha Orbán Viktor holnap visszalép Mesterházy Attila javára a miniszterelnök-jelöltségtől, az nem azt jelenti, hogy MA-t a Fidesz indítja.

A barikád-kuruc dologban egyébként egyetértünk. A kuruc nagy teher a jobbik nyakában, amitől folyamatosan függetlenednie kellene. Most itt lett volna a lehetőség, de ehelyett tele lett a gatya.

vizipipa 2010.02.04. 15:34:13

A te kettős mércéd abban is látszik, hogy egyenlőséget teszel Budaházy és a Jobbik közé. Van kapcsolat, vannak Budaházy szimpatizáns Jobbikosok, de Budaházy és a Jobbik két külön világ a maga kacskaringóival. Aki kicsit is jobban odafigyelt Budaházyra annak ez természetes. Te nem voltál ezek között.
A mentelmi jog egy eszköz. Amíg van használni kell, különben előnyt adsz ellenfelednek, aki él vele.
A mentelmi jog nem vonatkozik a megszerzése előtt indított ügyekre, vagyis Budaházy ettől még bent marad(hat). Amiről az ügyészség/bíróság dönt.
Kisebb lenne a kettős mércéd, ha mondjuk ezt se felejtetted volna ki.

Viktus 2010.02.04. 15:37:49

@Király Rák:

Morvai kb. annyira kontrollálható, mint amennyire Wittner Mária volt a Fidesznél erőteljes személyiség, és érzelmekből cselekszik v.miért ő csípi a forradalmáros hőst.
A tény meg az a Jobbik nem igyekszik biztosítani, mert kicsit vennéd a fáradságot: www.valasztas2010.jobbik.hu/ ez a releváns a Jobbik jelöltekkel való tájékozódásban nem a bulvárlapok.

NOVÁK ELŐD

Budapest 17. OEVK - XI. kerület

A választókerületben tartandó rendezvények

2010-02-06 10:00
Bp. XI. ker., Őrmező - Novák Előd és Pősze Lajos lakossági fóruma
2010-02-12 17:30
Bp. XI. ker., Sasad - Novák Előd és Lenhardt Balázs

Trackback 2010.02.04. 15:37:56

Ha az, hogy elegem van a sok mellébeszélésből azt jelenti, hogy Jobbikos vagyok, akkor az vagyok, bár jobb, ha én tudom, hogy mi vagyok.

Ennek az országnak, halkan megjegyzem, hogy már régóta bármi jobb, mint amit az elmúlt 20 év garnitúrája produkálni volt képes: ahhoz meg komoly arcbőr kell szerintem, hogy ezután a 20 év után valaki, aki aktív politikus volt, még nagy komolyan induljon a választásokon. Agyalágyult, pszichopata banda az egész bagázs.

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2010.02.04. 15:38:10

@Viktus: A Jobbik programjában vannak jó elemek, ebben egyetértünk. Vannak mondjuk teljesen elszállt részek is. Mindegy.

De itt van ez a moratórium kérdése, amelyet már évekkel ezelőtt pedzegetett más is. Ha holnap megírja a kuruc info, hogy rossz ötlet, akkor kihúzzák a programból? Vagy csak találnak egy mindenki számára megfelelő retorikát, amibe bármit bele lehet látni?

gauche caviar 2010.02.04. 15:39:59

@Seduxen: nem bírom a vért.
csak arra céloztam, hogy az elvek mellett való mindenkori kiállást nem épp az mutatja, hogy nagy duzzogva hajlandó vagyok elfogadni a mentelmi jogot, ami ellen egyébként meg folyamatosan pofáztam...

@Viktus: ennyi? ez a jobbik programja lenne...?
ilyenekről már 92-ben is beszéltek.
a jobbik programjában a használható részek kb 5-10 éve közkézen forogtak, aki olvasott hetilapot vagy kicsit figyelt, az eléggé képben lehetett azzal, hogy mit is kéne.
Csak - ahogy tótavé nagyon plasztikus hasonlattal egyszer írta - "Tudta azt Gyurcsány Ferenc, hogy merre kéne menni, csak egyik lábán 3 millió nyugdíjassal, másik lábán 2 millió állami alkalmazottal, munkanélkülivel meg segélyezettel nagyon óvatosan kellett lépkedni, hogy senkinek se legyen baja..."

Iustizmord 2010.02.04. 15:42:37

@vizipipa: "A mentelmi jog nem vonatkozik a megszerzése előtt indított ügyekre, vagyis Budaházy ettől még bent marad(hat). Amiről az ügyészség/bíróság dönt."

na, alapvető tévedés. a mentelmi jog nem büntetést kizáró ok, hanem az eljárás folytatását ideiglenesen akadályozó jog. tök mindegy hogy a mentelmi joggal érintett időszak alatt vagy előtt követ el vki vmit, a mentelmi jog fennállta ALATT nem lehet az ELJÁRÁST folytatni vele szemben. induló eljárásban nem lehet meggyanusítani, ha már meggyanusították, az eljárást fel kell függeszteni. felfüggesztett eljárásban semmilyen kényszerintézkedést nem tudok elképzelni (fogamilag kizárt).

tehát még 1x: büntetőjogról lehetőleg csak az nyilatkozzon aki már látott olyat közelről (nem amcsi nyomozós meg petrocellis filmekre gondolok)

Seduxen (már NEM dr.) 2010.02.04. 15:43:22

@gauche caviar: "hogy az elvek mellett való mindenkori kiállást "

Erre szoktam mondani, hogy "Az elv olyan, mint a fing. Tartja az ember, amíg tudja..."

bocsánat a vulgarizmusért :)

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2010.02.04. 15:43:48

@vizipipa: @Viktus:

Egyeztessétek már a sztorit, gyerekek. Most akkor indul Butaházy, vagy nem, döntsétek el.

Vizipipa: Wittner Mária olyan, mint Budaházy? Eszednél vagy te? :)

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2010.02.04. 15:45:49

A Jobbik ezzel az egésszel egy dolgot ér. Azokban, akik nem fanatikus jobbik szavazók egyértelműsítették, hogy amikor ők "rend"-ről beszélnek az nem az egyetemleges, erkölcsön és társadalmi megegyezésen alapuló rend, hanem a saját komplexusos elnyomottság érzetükből eredő megnyomorodott rend.

Amiben egy jogállamban súlyos vádakkal, többek között terrorizmus vádjával fogva tartott ember hősnek, hazafinak tartható.

Nem, ezt nem lehet engedni, ez van.

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2010.02.04. 15:46:06

@Király Rák: Bocsánat, nem vizipipa, hanem Viktus tévesztette össze az 56-os hőst és a kürtös majmot. :)

Homeoffice 2010.02.04. 15:46:27

@Király Rák:
Igen.
Márpedig azért, mert mindketten a pártjuktól különböznek és viszonylag sok szavazót tart a pártuknál.
Wittner elég sűrűn mérsékelt jobbikosnak is elmenne. :)

átlátó 2010.02.04. 15:47:29

Amúgy mellékszálként meg lehetne említeni, hogy Budaházy kit és miért akart erőszakosan inzultálni. Már, ha akart...ok és okozat. :)

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2010.02.04. 15:50:18

@Gunther: Ha Budaházyról netalán kiderülne, hogy azért fizetik, hogy előbb a Fidesz, most meg a Jobbik körül kavarja a szart, akkor azért megnézem az itt kommentelő rajongók arcát.

átlátó 2010.02.04. 15:50:43

Ja.. jut eszembe. Ez a rohadék Lúdas Matyi is egy terroristavezér volt. :)

Iustizmord 2010.02.04. 15:54:01

@Király Rák: mégpedik a szlovák titkosszolgálat.... :o)))))))))))))))

Homeoffice 2010.02.04. 15:57:33

@Király Rák:

Ez olyan szövegnek tartom..hogy aki nem velünk van az büdös komcsi-bérenc.
Valóban fennáll a lehetőség hogy zsoldos.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.02.04. 15:58:00

@Király Rák: nézd, annyiban lehet igaza a kommentelőnek, hogy a maguk korábban általában a "terrorista" jelzővel (vagy az adott korban megfelelő szinonímával) illettek olyanokat, akiket későbbi korok nemzeti hősnek tartanak.

Szóval ezzel óvatosan! Lehet, hogy onokáink, már, mint nemzeti hősről fognak tanulni :)))

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2010.02.04. 15:58:47

@Gunther: Vagy igen, vagy nem. Vagy bűnöző, vagy nem. Ha neked lenne pártod, visszalépnél az érdekeiért egyéniben?

Homeoffice 2010.02.04. 16:02:22

Elvek embere vagyok. (Naivnak tartanak emiatt sokan)
Nem. Nem lépnék vissza.
AZONBAN
Azt Te is látod gondolom, hogy a Jobbiknak jelentős szavazóbázisa van a Budaházy-féle körökből. (akik vélhetően vagy a jobbikra szavazm, vagy el sem megy szavazni)
Ha ezeket a szavazókat meg lehet nyerni azzal, hogy visszalépek, (és csökkentem ennek a féregbrigádnak a hatalmát (szocilibcsik) akkor igen.

Viktus 2010.02.04. 16:03:14

@Király Rák:

Mit egyeztessek kivel?

Kit érdekel indul e? te is indulhatsz az sem nagyon érdekel attól nem leszel Jobbik jelölt. Itt van a jobbik jelöltlistája: www.valasztas2010.jobbik.hu/ ez az ami kompetens a témakörben.

Bocsánat nem tehetek róla, hogy olvasási-szövegértelmezési gondokkal küzdesz valószínűleg ezen okból nem tudtad értelmezni a helyzetet, és született meg ez a tényeket nélkülöző írás ezen a blogon.

Nézzük a kiindulási alapod az adott helyzetben:

"Morvai kb. annyira kontrollálható, mint amennyire Wittner Mária volt a Fidesznél erőteljes személyiség, és érzelmekből cselekszik v.miért ő csípi a forradalmáros hőst. "

Na ebből a szövegkörnyezetből roppant érdekelne, hogyan sikerült kihoznod a Wittner-Budaházy kontextust.

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2010.02.04. 16:06:12

@Viktus: Ha Novák Előd visszalép nekem, én is indulok. Egyeztetni pedig a jobbikos netkommandó másik tagjával kéne. Tudod, konzekvens álláspont. Ez nem megy mostanában nektek. :)

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2010.02.04. 16:06:47

Csodálkozom, hogy Hagyó Miklós rajongói nem kommentelnek.

Kono 2010.02.04. 16:07:54

@Király Rák: Nem erre reagáltam. Csak a kiragadott mondat váltotta ki belőlem ezt a bírálatot. Abban ugyanis arról ír, hogy a listás, vagy az egyéni indulás hoz-e több szavazatot a pártnak.

Egyébként, létezik egy olyan magyarázata is az eseményeknek, hogy a Jobbik így akarja megmutatni, hogy mennyire ellentmondásos a mentelmi joggal való (vissza)élés. Ezt nem én találtam ki.

kutya_zzr · http://www.hegylakok.hu 2010.02.04. 16:09:07

@Király Rák: nagyon egyszerű képlet. Aki személyesen ismeri a vezető politikusokat (azok nem egyszerű - viszont nagyrészt kényszerű - ügyeivel együtt) az elkezd undorodni magától az embertől, jobban mint a média által megszűrt politikától. Valahogy csak a ROSSZ jut eszébe róla utána. ( Leszámítva a kimeríthetetlen pénzkészletet...mer' ugye a sok pénz, az Jó vala. )

Aki Budaházyt ismeri, érdekes módon JÓ dolgairól tartja számon magában. Aki meg a hírekből mérui fel a körülötte lévő világot - és értékeli az embereket - annak pont tökmindegy.

És igen, ha így nézzük, akkor jó/rossz emberekből áll a világ.

tony zionist 2010.02.04. 16:09:18

" egy valószínűleg bűnöző"

apádról, anyádról lenne szó te féreg?

ami budaházyval történik az egyben komédia és tragédiai is.
nagyon helyes, ha kihozzák ilyen módon.

Kamee 2010.02.04. 16:09:36

@Király Rák: Nemcsak hogy késtél pár napot, de még csúsztatsz is rendesen. A dolog letisztázódott régen:)

Homeoffice 2010.02.04. 16:10:15

@Király Rák:

Vannak? :)
Egy dolog kiment a fejedből. A Fidesz, néhány választókörzettől eltekintve, mindenhol nyerni fog. Szóval ez a "gesztus" inkább a listás szavazatok miatt fontos.

Iustizmord 2010.02.04. 16:13:20

@Király Rák: hagyó miklós nem bűnöző. nem. mert nem tudom róla elhinni. egyszerű, becsületes ember, s csak a (szél)jobb média lejáratókampánya próbálja rá terelni koholt, hamis bizonyítékok alapján a gyanút, pártállami, gestapós módszerekkel. pedig ő egész életében azért dolgozott hogy a budapestieknek jobb és olcsóbb legyen a közlekedés, most meg hazug, megfélelmlített és megvásárolt emberek, egyjori beosztottjai akarják besározni személyes bosszúból, amihez a pufajkás rendőrség elvtelenül asszisztál, politikai megrendelésre.

Homeoffice 2010.02.04. 16:14:16

@Iustizmord:

HUh..... erre mennyit kellett gyakorolnod?:)))))

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2010.02.04. 16:15:12

@Iustizmord: Ráadásul keresztény. Egy keresztény emberrel így elbánni... Remélem nem hagyják sokáig sínylődni a Rezsim börtönében.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.02.04. 16:15:45

@Iustizmord: nem tudom kihagyni:

Sapka! Bögre! Sál! Szigetjegy! :))))))

Iustizmord 2010.02.04. 16:18:30

@Gunther: kisujjból....
@Király Rák: igen. róm.kat. írjunk a pápának hogy ő is free hagyó !
@Seduxen: szigetjegy, ha szabad.

:o)))))))

Homeoffice 2010.02.04. 16:21:26

@Iustizmord:

Szigetjegy.....????

HA a fidesz kerül hatalomra... Akkor nem lesz..
NYÁR, SZigetfesztivál, Nyugdíj, öööö Kilenclukú-híd....
JAh (Robin Hoodból idézve)
NEM LESZ KARÁCSONY!!!!!!

Seduxen (már NEM dr.) 2010.02.04. 16:22:53

@Iustizmord: minnyá gondoltam... ezek a mai burzsoj fiatalok, mindig csak a szórakozás. Bástya elvtárs szavait kicsit átalakítva:

És a Societas-os bögre, vagy sál az már smafu? Az elvek itt már szart sem érnek? :))))

Páneurópai Harci Kos 2010.02.04. 16:25:15

Nem vagyok Vona rajongó(utálom mint a lencsefőzeléket) , akkor inkább már 100 x O.Viktor (és még kezet is csókolok neki -fúj:)
de az ilyen Budaházi féle senkiket jobb lenne bennhagyni,amíg a műanyag lakat is rárohad. Úgyhogy ebből az egy szempontból V nek igaza van.

Viktus 2010.02.04. 16:26:36

@Király Rák:

Bocsánat.

Nézzük a kiindulási alapod az adott helyzetben:

"Morvai kb. annyira kontrollálható, mint amennyire Wittner Mária volt a Fidesznél erőteljes személyiség, és érzelmekből cselekszik v.miért ő csípi a forradalmáros hőst. "

Na ebből a szövegkörnyezetből roppant érdekelne, hogyan sikerült kihoznod a Wittner-Budaházy kontextust.

k.o._laci 2010.02.04. 16:27:40

"miután meg a jobbik a politikusbűnözésről beszél, nem elegáns és nem morális egy büntetőeljárás alól politikai eszközökkel kibúáshoz asszisztálni - nyíltan vagy hallgatólagosan."

Nem elegáns és nem morális. Ennyi.
A vitát azonban mindkét oldal másképpen értelmezi. Mivel a Jobbikosok szerint Budaházy csont ártatlan így a mentelmi jog számára nem a jogos büntetés elől való menekülés. Nem politikusbűnöző hanem politikai fogoly, aki jogtalanul sínylődik a börtönben. Ebben az értelemben, I USE THE ENEMY. Ha függetlenként indul és a Jobbik-Kuruc között nem lett e volna NYILVÁNOS vita arról hogy vegyék e át a listára akkor most miről vitatkoznánk? A másik oldal szerint Budaházy terrorista és megérdemli hogy bent rohadjon a sitten, még ha a rezsim eddigi terrorista termése elég csoffatra sikerült. Tomcat Bombagyár, magányos olimpikon terrorista és a zseniális sajtótájékoztatók. Csintalan és John Emese stb. Amennyiben a Jobbik a választások után valóban eltörli a mentelmi jogot (nem sok esélyt látok erre) akkor nem szegte meg eme ígéretét. Az ártatlan Budaházy addigra fel lesz mentve, így nincs többé szükség a kiskapukra. Addig meg lehet moralizálni, csúnyán nézni de ettől még semmi sem változik. Mindenki annak hisz aki számára szimpi.

Páneurópai Harci Kos 2010.02.04. 16:29:04

"Rezsim" - jaj, ha itt "rezsim" lenne akkor nem irogatnál ilyen lázító szövegeket, hanem követ törnél valami bányában (vagy halottként valami pincében, a rokonaiddal együtt)
Itt nincs "diktatúra vagy rezsim" bakker:D
egy csomó poszt-toló jóember -nem írkálna mert fekete autóval elvitték volna hajnalban, és sose hallanánk felőletek.

drkovax 2010.02.04. 16:30:52

@Fedor: Leírja, besétál a parlamentbe, leadja, átveszik, kész. A lemondást nem kell a parlamentnek jóváhagyni. Este már a Gyorskocsi utcában alhat. Nem kell az ügyet áttenni máshova, ami szükségképp lassítja az eljárást.

Ballagator 2010.02.04. 16:36:09

Viccesek a kommentezők. Jönnek itt a koholt vádazással, meg hogy nincs semmi bizonyítva (épp ezzel akarják alátámasztani, hogy ártatlan valaki), miközben az ilyen beszólások KIZÁRÓLAG szimpátiaalapon mennek. Ennyit azért már tudunk egymásról néhány év kommentelései után, ne nézzük már egymást hülyének, na. Azért vannak tökös jobbikosok (sokkal jobban szeretek olyanokkal vitázni), akik bevallják: "Bocsi, de az számomra nem bűn, ha egy-két politikai rohadékot kicsinálnak. Lebukott szegény fiú, de eljön majd egy szebb világ, ahol ilyesmiért kitüntetés jár." Na. Ez már egyenes beszéd.

De azokon mulatok a legjobban, akiken azt látom, hogy legszívesebben csillogó szemekkel, lelkendezve veregetnék Móricz Zsigmond vállát:

"Ecsémuram, új világ köszönt ránk! Noha Ön már majd' száz éve pontosan lefestette a magyarországi közállapotokat, most hirtelen egy csapásra minden megváltozik! Mert jön egy olyan párt ami totál másképp fogja csinálni! De most komolyan! Nincs többé mutyi, Bélabácsizás, urambátyámozás. Eljött a pillanat, amikor kifordulunk önmagunkból pozitív értelemben! Totál eltűnik az Ön által leírt mentalitás, érti? Itt A CSODA IDEJE!"

Ja. Nézzétek meg a Rokonokat (film.indavideo.hu/video/f_rokonok/) és közben izgatottan csapdossátok a térdeteket, ezt hajtogatva: "De ez most mind megváltozik, ez most mind megváltozik!"

psinger 2010.02.04. 16:38:12

Biztos, hogy Budaházy ügye a legfontosabb manapság? Ha győz a (Király, a jövendő Köztársasági Elnök, a Jóisten), mi lesz itt emberek? Tényleg csak a szocik lopnak? Tényleg csak az elmúlt nyolc év alatt sanyargattak bennünket?
Emlékezzetek a Fidesz négy évére! Jó volt? Ha igen miért szavaztátok le őket négy év után? Biztosan megváltoztak? Biztos, hogy most azt fogják adni amit ígérnek?
Gondolkozzatok emberek!!!

öregmogyi 2010.02.04. 16:42:46

"Vajon van-e legalább 5 százaléknyi Jobbik szavazó, aki annyira fanatizált, hogy elfogadja a ,,közöttünk nem lehet bűnös"-érvelést, amelyet a kuruc közvetít."

A kérdés inkább az, hogy annyi kormányzati hazudozás után (MeH-Mac "félrehallás", bonyhádi robbantás videója, Tomcat "bombagyára"), ki az a marha, aki a kúúúrmány verzióját (terrorszervezet) hiszi el?
(Ja látom... vagytok egy páran)

öregmogyi 2010.02.04. 16:45:55

@psinger: két rossz közül kell a kevésbé rosszra szavazni. Mi a gondod? Nem tudsz dönteni? Pedig elég egyértelmű, ha megnézzük a két kormányzat teljesítményét. Nem csak gazdasági... Demokráciafelfogásban és fényévekre van a fidesz a komcsiktól.

==T== 2010.02.04. 16:50:13

@Király Rák: Nem védi meg, mert nem ad neki listás helyet, és nem is indítja Jobbikos színekben.

Novák Előd pedig gondolom azért adja át a helyet, mert okos enged alapon nem akar a választás előtt egy fölösleges konfliktust.

Átvitel honvéd 2010.02.04. 16:51:11

Lehet, hogy a sokadik "jelölt" vagyok, aki ezt a dolgot firtatja (...bár, olvasva az utolsó harminc-negyven kommentet, lehet, hogy itt is sokan aspirálnak piros bögrére meg sapira, azaz talán mégsem).

A két ügy nem mérhető össze. Hagyó egy valódi "fehérgalléros" csákó, az nyilvánvaló, eddig egyetértünk. A csoda szerintem az, hogy nem már múlt ősszel, kérdés nélkül vitte el a jard, nem az, hogy most elért hozzá a botrány. A többlet ezen tényálladékhoz képest az, hogy csak a hülye hiszi, hogy Hagyó egymaga ekkora fába vágta a fejszéjét, és nincs az ügyben az mszp-szdsz konglomerátum gazdasági- és politikai magja pártfinanszírozás- és pénzügyi érdekkör-vonalon. Ha reálisak akarunk lenni, akkor nem Hagyó, hanem az mszp gazdasági- és felsővezetésének a felelősségéről kellene beszélgetnünk... mert látszik, hogy az a pénz csak az egészben tudott így "eltűnni", nem Hagyó, vagy esetleg még néhány tettestárs zsebében.

Budaházy ezzel szemben egy, az iménti "tiszta" MSZP által indukált politikai rendszerben szerezte a gyanúsítást. Nem tudom, hogy valójában mit tett, és mit nem tett. Egy biztos, nem játszott fehérgalléros kissrácot a teljes mszp-szdsz vezérkarral mély együttértésben, nem késelt meg hetvenéves bácsikákat ötszáz forintért, nem szedett védelmi pénzt, nem rabolt ki senkit. Hogy randalírozott az utcán? Ja, lehet. Ha így volt, büntessék meg. Ne feledjük el azonban, hogy az ezt övező politikai erőteret -- a mély igazságtalanság levegőjét, no meg azt a hozzáállást, hogy na hülyegyerekek, megnyertük a választást, mi vagyunk négy évig pozícióban, és ha nem tetszik, bekaphatod -- az iménti "tiszta" mszp-szdsz "elit" indukálta. Ja, és az ő kezükben volt a jard is. Aki bizonyára teljesen objektív bizonyítékokkal tudta és "akarta" Budaházy bűnösségét alátámasztani... (a Tomcat-féle lándhídi tüntetés jut eszembe, ahol utóbb jogerős bírósági végzésben mondták ki, hogy az intézkedés sem jogszerű, sem szakszerű nem volt, valamint hogy a bírósági eljárást a rendőrök konkrétan tetten érhető hazugságokkal próbálták hátráltatni... a pofám leszakad)... ehhez mérjük Budaházy ügyét, szerintem a Jobbik teljesen jogosan és felvállalhatóan választotta azt, hogy Budaházy legalább is erősen politikai befolyású ügyben érdekelt, ahol az ellenérdekelt fél épp a fent említett "süllyedő" (és mellesleg erkölcsi értelemben hulla) mszp... miért is ne mondaná, hogy bakker, a mentelmi jogot épp erre az esetre találták ki?...

k.o._laci 2010.02.04. 17:02:59

@Páneurópai Harci Kos: irónia akart lenni, ne idegeskedj

még valamit a cikk elején említve lett az mszp magasztos erkölcsi győzelme, mivel nem engedi hagyót a mentelmi jog mögé bújni: tegyük hozzá, mindez nem véletlen. a hagyó-kocsis vitáról eddig is cikkeztek az indexen. a bkvnl annyi a botrány hogy nincs az az Isten ami lemossa a ezt a kormányról, valakit muszáj beáldozni és az erősebb kutya baxxik el v alapján most hagyó húzta a rövidebbet,tessék csak utána oknyomozni hány kormánypárti listás emberke ellen folyik valamilyen eljárás vagy lett megvádolva cifra dolgokkal ... majd ha ők mind lekerülnek a listákról vagy ki a körzetekből akkor osztani fogom az mszp iránt érzett megbecsülést

e nélkül csak képmutatás, ill. nincs már hely mindenkinek így páran mennek a levesbe ... bkv ügy ennyit megérdemel

Viktus 2010.02.04. 17:05:42

@psinger:

Bögrére hajazol? A Fidesz 100x jobb volt nem mi szavaztuk le , hanem ezek az őskövületek index.hu/video/2010/02/04/mszp_kampannyito/

Laciii 2010.02.04. 17:06:00

Te kicsit erős, erkölcsi győzelemnek hívni azt, amikor 7 év után TALÁN beáldoznak egyet maguk közül.

Viktus 2010.02.04. 17:07:15

@==T==:

Novák Előd nem ad át semmit fogjátok már fel ... ez egy pravda szintű hazugság.

A Jobbik képviselőjelöltjeinek névsora itt tekinthető meg:

www.valasztas2010.jobbik.hu/

öregmogyi 2010.02.04. 17:12:24

@d.z.: te hol láttál terrorcselekményeket? Csintalan Sándor felpofozása? Vagy egy-két leégett ajtó lenne a terrorizmus. Látod... már itt bukik az egész. Kb mint Tomcat "bombagyára"... aminek bizonyítására a komcsik még egy szakértőt is megvettek. Aki pénzért hülyét csinált magából. Budaházy ellen nyolc hónapja semmi kézzelfogható nincs. (illetve gondolom találtak ezt-azt, de azt égő lenne nyilvánosságra hozni, hisz köze sincs a terrorizmushoz.

Szóval az egyetemes erkölccsel abszolút nem ütközik, ha Budaházy kijön.
(és ha majd lesz valami érdemleges bizonyíték, akkor visszamegy)

-bár nem hiszem, hogy kiengedik, mert alapos indokkal bárkit bent lehet tartani.
Ha egy képviselő elkezd lövöldözni, akkor sem várják meg a 2/3-os döntést a sorsáról.

Amúgy az egész hercehurca rávilágít a mentelmi jog hülyeségére.
A Jobbiknak nem magyarázkodni kéne, hanem elmondani, hogy ez egy fricska. és akinek nem tetszik, az hasson oda a pártokra, hogy lépjenek valamit az ügyben.

==T== 2010.02.04. 17:17:16

@Viktus: Én is bízom benne, hogy nem lép vissza.

reccs 2010.02.04. 17:25:59

@öregmogyi: Szóval az egyetemes erkölccsel abszolút nem ütközik, ha Budaházy kijön.

Mostanában egyetemes erkölcsnek hívják azt, hogy "mindennek úgy kell lennie, ahogy nekem tetszik, mert csak nekem lehet igazam"?

Szép neve van.

öregmogyi 2010.02.04. 17:39:53

@reccs: már be sem kellett volna vinni.
Az meg, hogy nekem van igazam, onnan gondolom, hogy a komcsik jónéhány ügyben megégették magukat. És ez az ügy is egy kamu videóval indult.

hagy ne én bizonygassam már az igazam egy ilyen diktatórikus (és közben végtelenül pancser) hatalommal szemben.

Iustizmord 2010.02.04. 17:46:11

@öregmogyi: "Budaházy ellen nyolc hónapja semmi kézzelfogható nincs. (illetve gondolom találtak ezt-azt, de azt égő lenne nyilvánosságra hozni, hisz köze sincs a terrorizmushoz."

hm, ha te nem a Nemzeti Nyomozó Iroda Terrorizmus és az Extrémizmus Elleni Osztálya vagy a Fővárosi Főügyészség Kiemelt Ügyek Osztályának egyik munkatársa vagy, akkor nem tudom az állítást mire alapozod a bizonyítékok hiánya körében

másrészt nem is értem hogy egy folyó nyomozásban miért kellene a közvéleményt részletesen tájékoztatni a beszerzett bizonyítékokról. a védőnek se mutatják meg, majd pont az MTI-nem mutogatják, meg Vona Gábort akarják meggyőzni vele, nem?

öregmogyi 2010.02.04. 17:50:22

@Iustizmord: ennek fényében mi a véleményed a Draskovicsos videó-bemutatóról? :-)

És valóban nem vagyok tűzközelben, viszont túl vagyunk már egy-két tapasztalaton hasonló ügyekben. pl: "Mac-MeH"-ügy GIGALOL.

k.o._laci 2010.02.04. 18:07:49

@Iustizmord: "másrészt nem is értem hogy egy folyó nyomozásban miért kellene a közvéleményt részletesen tájékoztatni a beszerzett bizonyítékokról."

hogyne, tulajdonképpen semmit sem kell mert a közvéleménynek kuss a neve
bezzeg amikor az olimpikon bombáit kellett mutogatni, a robbanó focilabdákat és tomcat bombagyárat csak úgy röpködtek a bizonyítékok ... egyszerűen az van, ha el akarják oszlatni a kételyeket akkor 8 hónap után illene vmit felmutatni, ameddig nem addig jogosan kételkedhet az aki eleve furcsának találja ahogyan a rendőrség az elműlt években fellépett a "radikális terroristák" és baráti köreik ellen

cigánygyilkosságokról is mentek a hírek hogy vannak fegyverek, ujjlenoyomatok, dns stb, ezeket a kiemelt ügyeket illene gyorsítva tárgyalni és hamar ítéletet hozni, kevés táptalajt adva a spekulációnak .... vagy ők is tudják hogy ugyanolyan kamu mint az eddigiek és ezért húzzák ennyire, budaházy legfőbb bűne amúgy is a sukorói kaszinóűgy leleplezése volt és nem az hogy indiánosdit játszott a tüntetéseken vagy felpofozták csintalant
eleve ha valódi terrorista vagyok, nem ugrálok a tvben és a rendőrök orra előtt minden tüntetésen, persze ez már csak spekulácuió ugye:)

HaKohen 2010.02.04. 18:21:21

@Iustizmord: @Király Rák: @Seduxen: @Gunther:

Végre! Már alig vártam! Ebben a magas színvonalú kommentözönben (közepette).

Sajnos, asztán fojtatódott. Na de alig nyóc óra alatt összehozni szászharminczhárem hozzája szólást? (esz már a szászharmincznegyedikk!)

Mi a fenét reméltem?

Iustizmord 2010.02.04. 19:23:58

@öregmogyi: drazsé okoskodott, elb@szta, alkalmatlan. de ezt tudtuk.
@k.o._laci: természetes h a rendőrség időről időre beszámol a közérdeklődést kiváltó ügyekről, a nyomozás egyes részleteiről. de az is természetes, hogy ez zanzásított beszámoló, ami a terheltek védekezését segítené, azt gondosan visszatartják. ilyen szakma ez, az ő szempontjukból érthető

itt van pl a Coz,a-gyilkosság, ma bejelentették h befejezték a nyomozást. bejelentették hogy x szúrta kozmát, y szúrta pesicet, stb.

de én TUDOM hogy a védőknek még nem tartottak SEMMILYEN iratosmertetést, a közvélemény is az ügy 0,1%-át ismeri.

ez van

Viktus 2010.02.04. 22:46:28

Na kedves konz...pravda.blog íme a kedvenc bulvárlapotok frissítése ők játszanak Budaházy cirkuszost kuruc.info/r/6/54662/

Hiába probáltátok mocskolni a Jobbikot ez a műsorszámotok is besült.

Loki Józsi 2010.02.04. 22:48:42

@Viktus: Fantasztikus. A Jobbik on holdra rakta a BGY-projektet, és közben csak mintegy 125-ször csináltak segget a szájukból. Ez aztán a betyáros.

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2010.02.04. 23:24:01

@öregmogyi: Basszamegakurvaélet. Hányszor kell leírni, hogy egy büntetőeljárásban szándékosan nem hoznak nyilvánosságra sok mindent a nyomozás érdekében sokáig, ez van. Ez nem jelenti azt, hogy Budaházy ártatlan, mint ahogy azt sem jelenti, hogy bűnös. Azt jelenti, hogy nagyon súlyos vádakat emelt ellene az állam, és majd a független magyar bíróság előtt tisztáznia kell magát. Ennyi. Ha tisztázta magát, akkor perelheti a rendőrséget, hogy ártatlanul tartották fogva, meg is fogja kapni a pénzét.
De ez a mentelmi jogosdi ez pont a jogállam kijátszása és hányadék viselkedés.

Viktus 2010.02.05. 10:47:19

@d.z.:

Nem tudom érdekes kis vidi a bulváron: kuruc.info/r/34/54687/ tényleg ilyen gondosan járt el Draskovics a pribékjeivel sok adóforint megy el a kártéritésekre.

Iustizmord 2010.02.05. 11:34:18

van valami bájos könnyedség abban, hogy - mit ad Isten - budaházy megcélzott egyéni választókörzetében az alábbi utcanév is megtalálható:

EGÉRÚT

(kuruc.info/r/6/54662/)

most mondják hogy nincsenek véletlenek...

vad-galamb 2010.03.21. 06:41:49

Ha jól értelmezem...
Távol álljon tőlem, hogy a Jobbik vagy Budaházy mellett kardoskodjam, de nehéz elmenni a mellett a gyakorta szándékos, ritkábban téves értelmezésen alapuló csúsztatáson, amely Budaházyt igyekszik összemosni a Jobbikkal, a nevezett párt vezetésének minden szűkösen mért megnyilvánulási lehetősége alkalmával kinyilvánított tárgyilagos elhatárolódásának dacára.
Jobbikos ismerőseim (egyre több ilyen akad), belsőinformációi szerint nagyon gyorsan napirendre tértek Budaházy ügye felett és nem is igen volt ellenvetés amikor elvetették a "terroristának" a párt színekben való indítását. Tény, hogy egy oldalon küzdenek, de más csapatban és más eszközökkel "játszanak".
Nyilván, ha nem állnánk az időben ennyire közel a Jobbik parlamenti küzdőtérre való feljutásához, harcosabb lenne a Jobbik tábora is, de utcára menni ma értelmetlen és indokolatlan lenne, öngól ha úgy tetszik. Az ominózus "bayeri" levél ezt kéri számon rajtuk, noha val'szeg ő is tudja mekkorát "zsákolnának vele az ellenfelek.
Budaházy más. Szerintem ha(!) kiengedik a börtönből, újfent csak aludni jár majd fedél alá, folyamatosan hirdeti majd az igét, s most már kiváncsi is vagyok nagyon, mit hoz fel mentségére. Az felette igen furcsa, nem is értem, hogy lett a Magyarok Nyilaiból Hunnia Akciócsoport, hogy lehet, hogy a rendőrök által bedrótozott Benkő által szállított "bizonyíték" egy évvel később került elő...! A HÍR tv-s riport szerint Benkő új kecót vett és új kocsit... Az ügyészség szóvivője a vádalkut sejtető kérdésekre megtagadta a választ, ez a Benkő meg menekült a HÍR Tv kamerái elől és azt üzente "csak pénzért ad interjút"...
Ha megint megbukik a bizonyíték, akkor bizony az eljáró ügyészség számára több mint kínos lesz.

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása