Előrebocsátom, nem biztos, hogy száz százalékig minden információ a rendelkezésemre áll, hanem csak annyi, amennyit sikerült előguglizni, mindenesetre egyelőre a következőképpen néz ki a dolog szerintem:
1. A vízmű többségi tulajdonos az önkormányzat, kisebbségi a Suez.
2. A menedzsmentet a kisebbségi tulajdonos nevezte ki.
3. Nem bonyolítva agyon a dolgot, lényegében a többségi tulajdonos azzal vádolja a kisebbségit, hogy átverték őket, mint a ...-t a palánkon. (Ami a grenoble-i balhét nézve kevéssé hangzik meglepően.)
4. Elvileg ilyenkor a normális megoldás az volna, hogy a többségi tulajdonos közgyűlést hív össze, ahol páros lábbal kirúgja a menedzsmentet, kinevez egy újat, persze, a saját embereiből, a régebbi menedzsment és/vagy a kisebbségi tulajdonos ellen pedig büntetőfeljelentést tesz és/vagy polgári pert indít.
5. Apró probléma, hogy a privatizációs szerződés értelmében a többségi tulajdonos ezt nem teheti meg, mert a menedzsment kinevezésének a joga a kisebbségi tulajdonost illeti.
6. Leváltja hát a menedzsmentet szerződést szegve. Gyakorlatilag ugyanis ez történt - a menedzsment eltávolítása. Nem államosítás, nem "einstandolás", nem "elfoglalás", hanem a többségi tulaj leváltotta a menedzsmentet, és ezt a szerződés szerint nem tehette volna meg.
7. Gyakorlatilag a következőről van tehát szó: a többségi tulajdonos a kisebbségi tulajdonos vélelmezett szerződésszegése vagy bűncselekménye után úgy dönt, hogy akkor őt se nagyon érdekli a szerződés, konkrétan azon passzusa, hogy a menedzsmentet a kisebbségi tulajdonos nevezi ki, hanem ehelyett azt teszi, amit tökéletesen jogszerűen (és igazságosan) megtehetne akkor, ha ez a szerződés nem létezne: új menedzsmentet bíz meg a cég üzemeltetésével.
A dolog végeredménye nagyjából az, hogy valószínűleg áll egymással szemben két darab ellentétes irányú szerződésszegés, amit valószínűleg két darab ellentétes irányú per követ, mind a kettőben meg lesz ítélve valószínűleg valamennyi kártérítés, ezt egymással valahogy elszámolják és az egyik fizet, és jónapot. Közben pedig a cég üzemel tovább a többségi tulajdonos által megbízott menedzsment alatt, ami általában a cégek normális állapota. Igaz, ez a normális állapot szerződésszegéssel jött létre, ugyanakkor viszont az egy másik szerződésszegésre adott válasz volt.
Szokatlan és nem feltűnően elegáns megoldás - fene tudja, hogy én mit tettem volna Páva Zsolt helyében. (Valószínűleg legeslegelső lépésként bokán rúgtam volna magamat, hogy miért nem építettem be 1995-ben valami olyasmit a szerződésbe, ami ilyen esetekben lehetővé tenni a menedzsment jogszerű menesztését. Utalva ismét a grenoble-i balhéra: 1994-ben elítélik a cég két vezetőjét Franciaországban, a grenoble-i polgármestert meg egyenesen öt év sittre korrupció miatt, ők meg egy évre rá egy ilyen szerződést kötnek velük?)
De. Az tökéletesen normális, hogy egy céget a többségi tulajdonos üzemeltet, ez nem nevezhető államosításnak, szerződésszegésből pedig a magyar helyzetben, amikor a bíróságok eléggé lassan működnek, valószínűleg az elemi igazságérzetnek jobban megfelel a kettő, a kölcsönös, mint az egy.
Emiatt aztán szenzációhajhásznak és alaptalannak tartom Stemler Miklós megfogalmazását: "narancsvörös", "Dél-Amerika", "einstandolás", "kiverem a falakat és elfoglalom a szomszédom lakását", és hasonlók. Még durvábbak egyes kommentelők megfogalmazásai: "kommunista módszerrel államosítás", "elfoglalás". Se Stemler Miklós, sem ezen kommentelők nem értik pont a lényeget: az önkormányzat a többségi tulajdonos. Az egyetlen dolog amit elkövettek, az az, hogy megszegték a szerződés azon pontját, hogy a menedzsmentet a kisebbségi tulaj nevezi ki. Többségi tulajdonosi jogaikkal éltek, amivel kizárólag az az egyetlen probléma volt, hogy erről a jogról szerződésben lemondtak. Egy ilyen szerződésszegés, pláne, hogy a másik fél szerződésszegése előzi meg, sokkal kisebb súlyú, jelentőségű dolog, mint egy "államosítás", vagy "elfoglalás".
A szomszéd lakásának elfoglalása teljesen rossz párhuzam. A helyes párhuzam valami olyasmi volna, hogy a szomszéd 40 és az én 60 négyzetméteres lakásom bérbeadására alapítunk közösen egy kft-t, és az alapító okiratban vállalom, hogy bár a tulajdon 60%-az enyém, mégis a szomszéd lesz a cégvezető és annak adja ki, akinek akarja, nem szólhatok bele semmibe. Majd kiderül, hogy a szomszéd vastagon átvert, a lakbér egy részét zsebre gyűjti. Én meg eldönthetem, hogy 1) perelem öt évig, 2) inkább kirúgom, én szedem be a bérleti díjat (áutalva neki persze a 40%-át), és egymást pereljük öt évig.
A kedves olvasó vajon latin-amerikaias, jogállamiatlan gengsztertempónak tartaná-e az utóbbit? Én inkább az előbbit tartanám irreális naivitásnak. Jelzem, a magánszférában a legtöbben az utóbbi megoldást szokták választani...
A jogállam működésének ugye az lenne az első feltétele, hogy ne évekig tartsanak a perek, és akkor már rögtön más helyzetről beszélgethetnénk...
