Átigazolások kora

Konzervatorium I 2009.06.24. 20:03

Vendégszerzőnk, Hungarian Bullshit írása

 

Csúnyán és politikailag inkorrekt módon mondjuk azt, hogy a patkányok elhagyják a süllyedő/menekülő hajót, szebben meg azt, hogy a realitást felmérve a régi kliensek és üzletfelek új, sikeresebb gazdák után néznek. Sok helyen van ez így, de a magyar belpolitikában különösképpen.

Jellemző az, ahogyan a szociálliberális értelmiség bizonyos tagjai kezelik régi pártjukat, kenyéradó gazdájukat, az SZDSZ-t és az MSZP-t. Elkezdődtek az átigazolások, a helyezkedések, helykeresések. Itt van például Babarczy Eszter kritikus, az egyik legidegesítőbb megmondóember a magyar közéletben, amúgy a Demos Alapítvány egyik alapítója, aki a Miniszterelnöki Hivatallal állt szerződéses-anyagi kapcsolatban, mint a „nem holdudvar” tagja. Babarczy a HVG véleményrovatában, melyet a Világgazdaság onlájn foglal össze egyik anyagában, azt állítja, hogy a „magyarok bölcsen választottak” és hogy „Az MDF megtalálta a maga közönségét, és viheti tovább a neoliberális, kapitalizmuspárti logikát, ami sehol a világon nem hoz ugyan többet 5-10 százaléknál, az SZDSZ pedig megkapta megérdemelt büntetését. Az MSZP nagy vesztes, de nem számíthatott jobbra. Egy ellenzékben eltöltött ciklus viszont alkalmat ad rá, hogy modern baloldali pártként szervezze újra magát”.

Nem tudni, minek köszönhető az MSZP-SZDSZ kormány holdudvarához egyáltalán nem (ld. a korrupédiás linket) kötődő BE eme megvilágosodása. Valószínűleg a választási eredmény és a várható bukás tette még inkább – a „magyarokhoz” hasonlóan – „bölcsebbé” őt. De nem igazán lehet megtudni, hogy miért választottak „bölcsen” a magyarok, amikor a Jobbik lehet a harmadik legerősebb párt az országban, és hogy az SZDSZ mivel is érdemelte ki a bukását (talán már nem tudnak a klientúrának több pénzt osztani?). Mindenesetre van valami bizarr ezekben a szövegekben.

A politika elit agyhalott” – nyilatkozza Bruck Gábor kampányszakértő, a Sawyer Miller Group elnöke a Magyar Narancsban, aki volt már az SZDSZ kommunikációs igazgatója (így tudja miről beszél, bár biztosan "semmi" felelőssége sincs benne) Demszky Gábornak is sokáig dolgozott, s a cég bevételeinek tekintélyes részét a Fővárosi Önkormányzat, állami kézben lévő cégek, MSZP/SZDSZ-es önkormányzatok és minisztériumok biztosították. Nincs ezzel baj, minden politikai oldal a hozzá közel állókkal dolgoztat. Ez azonban már szöget üt: „Az SZDSZ, hasonlóan az MDF-hez, már évekkel ezelőtt megszűnt létezni mint brand. A balliberális oldal nem tudta kimozdítani Magyarországot a dermedt állapotából.” De van ilyen is: “Az SZDSZ-nek pedig évek óta nincs politikaformáló ereje. Nem tudja a fiatalokat inspirálni, és kihalt belőle az a vágy, hogy tegyen valamit az országért.

Értjük a dolgot, a Pártnak lefelé megy a szekere, ma már nem trendi SZDSZ-esnek lenni, a trendi az LMP, kicsit az MDF, meg onnan még jöhet valamilyen megrendelés. A szocialistákkal várni kell, mert ahogy BE fogalmazott, csak ellenzéki kispad, a "hét szűk esztendő" (vagy 17?) után várható, hogy lesz belőle valami. Addig is marad a jobboldal, ehhez kell alkalmazkodni úgy, hogy beletaposunk volt kenyéradó gazdánkba, aki ma már halálra sebzett oroszlánként várja a kimúlást.

Wermer András, a Fidesz ex-kampánystratégája ennél azért izlésesebben viselkedett a Fidesz 2002-es választási veresége előtt, de utána is. Nem csak azért, mert nem rúgott bele abba/azokba, akiktől/ahonnan a megélhetése származott, hanem azért is, mert erkölcsileg is kizártnak tartotta azt, hogy sárdobálással szerezzen jó pontokat a győzteseknél.

Kicsi ez az ország, mindenkiről lehet tudni, hogy kicsoda.


Kapcsolódó írások:

Lehet más az SZDSZ?

"Az a kiábrándult, aki az SZDSZ-re szavaz, annyira nem is lehet kiábrándult" - Lehet Más a Politika

Vállveregetés helyett


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr381205864

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2009.06.24. 21:22:01

Jól látod, hogy elhagyják a sávot, de az okát rosszul, mert itt nem csak opportunizmusról van szó. Nem az értelmiség kanyarog, hanem az út alattuk. Volt egy időszak, amikor a kormánypártok jó (vagy legalábbis ígéretes) irányba fordultak, de ez már elmúlt.

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2009.06.24. 23:08:39

HB: Talán csak annyit tennék hozzá, hogy valahol érthető a holdudvar viselkedése. Vagy, ha nem is érthető, semmiképpen sem mond ellent a természet törvényeinek.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.06.24. 23:17:33

mondjuk úgy, hogy vannak kritikára képes értelmiségiek és vannak erre nem képesek

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.06.24. 23:34:54

MAK írta a kaotikus fegyházas kötetében, hogy a ballib ugye eleve hatalomellenes, ezért nem ismeri be, ha hatalma van. Szerintem ez is benne van mindebbe, meg a nem holdudvarokba.

urbangeri · http://ujgen.blog.hu 2009.06.25. 01:00:44

Ez az örök B ligás fíling. Az hogy nem látni az irányt, hanem csak fikázni a másikat. Babarczy így, Bruckner Szígfríd úgy. Hát még ilyenkor is? Hát illik rúgni a földön fekvő Lomniciba?! (Ha nem is, de jól esik.) Ennyire be vagytok fosva? Hát ekkora lett volna a 2006-os zakó? Tán még a 2002-es pofon is a fülekben viszhangzik.

Amúgy a gúnyt félretéve, nekem ilyen visszhang a 2006-os költségvetési év, no meg a 100 nap és lépés örületek, amiért elnöki ajánlás helyett én benzinkannát adnék Kuncze Gábornak, egy cetlivel, amin az áll, hogy csak takarékosan, mert Bálint, Iván, Szőrmókgabcsi, no meg Jancsi is fürdene egyet. Az lenne ám a kegyelmi pillanat, égő gyufával a kézben.

So lassan pedig el kéne kezdeni verni a taktust, a kibickorszak a végéhez közeleg. Kurzusértelmiségi lét vár rátok, kedveskéim. Kívánok erőt felnőni a feladathoz! (Látom nyomait.)

osborne 2009.06.25. 01:16:47

@urbangeri: lehet halkan és tényszerűen is fikázni

szurkekardigan.blog.hu/2009/06/23/babarczy_eszter_nana_hogy_jaj_a_tenyeknek

de már valóban az is uncsi. a várt vég azért még kicsit arréb van, de látni a nyomait ;]

Czelder Orbán 2009.06.25. 01:23:59

And the show must go on...

Ez a durva, nem a békák kuruttyolása a kiszáradó posványban, bár kétségtelenül kellemes dal.

akak 2009.06.25. 07:18:04

@urbangeri: Újgeneráció? azt hiszem, maguk meg a Z kategóriába fognak távozni.

Kontrabass (törölt) 2009.06.25. 08:04:53

Egy bizonyos határig, vagy egy bizonyos sebességű és gyakoriságú, 100-180 fokos fordulatig alapvetően üdvözölni kéne a véleményváltozást, ha az arra okot adó történés is megváltozott. Számomra a fenti kritikánál is siralmasabb a "csak azért is" álláspont. Ez olyan, mint ugyanilyen alapon előzni, és már "csak azért is" befejezni, kamion szemben ide vagy oda. Ezek a pártok, tettek, elvek nem egy időtálló mesterművek, amihez ragaszkodni kéne az idők végezetéig és mindenáron...Az tény, a nyilatkozó belefűzhetne önkritikus szövegösszekötést, "én is csalatkoztam" típusú szöveggel...Nyilatkozattól függetlenül, aki 2-nél többször vállal mellszélességgel kiállást egymást követő, 100 foknál nagyobb mértékű váltást követően, ott a mi (választók) felelősségünk, hogy a hitelt megvonjuk tőle. Ettől még neki joga van váltani véleményt, sőt, ürülni is kéne neki, ha megjött az esze.
Idézek a cikkből:

"Az SZDSZ, hasonlóan az MDF-hez, már évekkel ezelőtt megszűnt létezni mint brand."

Nos, ez a legnagyobb ökörség, egy párt mint brand. A mi óriási hibánk, hogy az ideológia és az aköré csoportosuló pártok elvonatkoztatott lényegükben válnak számunkra követendővé vagy megtagadandóvá. Gyakorlatilag mi adunk kenyeret ideológiagyárosoknak és a társult tanácsadóknak egy szinten túl fölöslegesen. Mo-on olyan mértékben folyik ideológiai politizálás (brandesítve), hogy mára az alapfokú észérvek sem hatják meg a választókat, így, valóban, külön iparág fejlődött ki egy-egy kampány időszakára, miféle lufikölteményeket gyártson.
Államháztartási hiány, adók, munkalehetőség, szociális helyzet - ezek nem brand-ek, ezek puszta tények. Ezen túl valahol halálfölösleges az ideológia. Kevesebbet nyaljunk be mi is belőlük, nehezítsük már meg a központi imagináriusok feladatát.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.06.25. 09:57:31

@urbangeri: "Ez az örök B ligás fíling."

És csakugyan, kedves urbangeri. ;) Az örök B ligás fíling.

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2009.06.25. 15:51:51

Micsoda hihetetlen rágalmak :). Az a ti bajotok, hogy féltek az olyan független, okos és erős nőktől mint a babaarcú esztike. El ne felejtsük, hogy sok évig indexes bértopikoló is volt!

urbangeri · http://ujgen.blog.hu 2009.06.25. 20:58:38

Huh, elnézést mindenkitől! Már megint túl radikálisra sikeredett, a zavaros képbe csak az önkritika hiányát akartam - sikertelenül - belefogalmazni a SZDSZ-es mammutok irányába.

A B-ligáról meg annyit, h én néha előremutató víziót várnék innen is, mert nekem az jön be. De ehelyett itt is csak fika van. Meg még lehetne tovább, de nem most fogom megugrani ezt a kommunikációs árkot.

Inkább kellemes nyarat, tisztelettel!

Kontrabass (törölt) 2009.06.28. 13:47:32

@urbangeri:
Az önkritika hiánya azért is van jelen (egyéb, emberi és hatalomkeresési tényezőkön túl), mert ahogy a cikk írja, brand-ekről beszélünk. A pártokat, a politikai elitet kivetítettük egy önálló tényezővé, amiért küzdeni kell, a kép is ezt sugallja: valamiféle versenyzők, netán sportolók, akiket futtatunk, hogy jól szórakozzunk, és valamelyik nyerjen.
Pedig ők képviselők. A mieink. Csak azért ülnek ott, mert 10 milla (vagy 8 milla) ember nem fér el a Parlamentben, és minden egyes döntést népszavaztatni elég kontraproduktív, bár azért ezzel is próbálkozunk rendesen.
Semmi másért, csal ezért ülnek ők ott. Ők munkások, csak csináltunk belőlük brand alá berakott csapatjátékosokat, illetve tapsolunk ahhoz, ahogy ők magukat tették azzá a mi valahol megfogalmazott igényünk alapján. A brand-elméletet megszoktuk az egypártrendszerből, az csak javított a helyzeten, végre lett ellenfél is. Ennek megfelelően szintén nem tudjuk kezelni a többpályás műfajt, (2-nél több lényegi résztvevőt) mert a többség elun egy 8 pályás atlétikát vagy úszást, és ott is alapvetően egy sztárnak szurkol, a többi csak nyúlnak van ott.
Teljesen mindegy, hogy van felépítve brand-dé egy párt, minél inkább fel van építve, az azt jelenti, annál több időt szántak a benne lévők ideológiagyártásra konkrét, érdemi tett helyett. Az, hogy milyen sikerrel, az egy másik kérdés.
Építeni kéne a Parlamenten kívül egy Ideológiák Házát, és aki ráér, kedve van, figyelheti, nekik külön szavazást kiírni 4 évente, és végre érdemi, szakpolitikát művelők eldolgoznának szerintem egy kávéházi alapterületű helyen is.
És semmiképp sem találkozhatna a két csapat, az mindkettőt csak megzavarná, legfőképp az ideológia gyárosokat.

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása