Régóta gondoltuk, és fogalmazgattuk magunkban, mi lehet ennek a következménye. Erre még nagyobb meglepetés kopogtat be. A magyar politikai élet ritkán produkál meglepetéseket, de ha igen az általában nagyot szokott ütni. Így volt ez 1994-ben, amikor az MSZP abszolút többséget szerzett, és így volt 1998-ban, amikor a FIDESZ kormányra került.
Magyarország most ízlelte meg azt, hogy az európa parlamenti választások milyen meglepetéseket tudnak produkálni házon belül, ám ennek a meglepetésnek itthon most sajátos következményei lesznek. Alig három évvel az előző parlamenti választások után teljesen felforgatott viszonyok köszönnek vissza a szemlélőnek. Három év elég volt ahhoz, hogy az ellenzék soha nem látott többséget érjen el, és hogy a regnáló kormánypárt egy középpárttá töpörödjön vissza. És elég volt ahhoz is, hogy egy klasszikus protesztpárt igazi harmadik erővé váljon. A sok-sok új tapasztalat sokak gyomrát meg fogja feküdni, pedig inkább el kéne gondolkodniuk, miért is alakultak így a viszonyok.
A Fidesz-MPSZ számára ez kétségkívül győzelem. Arányaiban elsöprő, akárcsak számában, az Európai Parlamentben pedig egyenesen tekintélyt parancsoló. A várakozásokkal szemben viszont mégsem olyan nagy, tekintve a riválisok eredményeit. Mert a Fidesz számára nem az MSZP, vagy az SZDSZ volt az igaz ellenfél, inkább csak szimbolikus szinten. Az igazi ellenfél az MDF és még inkább a Jobbik volt, bár ez sose vált igazán láthatóvá. Éppen ezért a mostani eredményeket is ennek a tükrében kell tekinteni. A 14 megszerzett mandátum lehetett volna 15, vagy 16 is, de ez nem a legnagyobb ellenzéki párt miatt nem lett ennyi. A Fidesz számára ez kétségkívül jó bázist jelenthet a 2010-es parlamenti választások megnyeréséhez. A legfontosabb tanulság és egyben feladat e párt számára az, hogy a jövőben képes legyen maximálisan mozgósítani híveit és szimpatizánsait is, és ne engedje, hogy a választópolgárok számára – dacára a jövőben is tapasztalható a Fidesz előnynek – az elkövetkező választások lefutott ügynek tűnjenek... és hogy ne a Jobbik eddig sem kicsi táborát növeljék.
Az MSZP – még az alacsony részvétel tükrében is – minden várakozás alatt teljesített. Túl egy koncepciótlan kormányzási időszakon és egy körülményeket nagyjából negligáló kampányon, körülbelül érthető is ez az eredmény. A súlyos vereség oka egyértelműen a szocialista voksolók passzivitása, valamint tekintélyes részben átszavazása volt. Valószínűleg százezres számokban beszélhetünk a Fideszre és a Jobbikra átszavazókról, ami nem egyszerű csalódottságra, hanem egyenesen az elutasításra, valamilyen szinten az „utálatra” vezethető vissza. Az MSZP nemcsak a súlyos gazdasági gondok kezelésében
mutatott szánalmas eredményt (ezen az elmúlt időszak tettei alig változtatnak), de szinte teljesen negligálta a létező és égető társadalmi problémákat is, miközben érvrendszere leginkább egy boxzsákra emlékeztetett. A jövő most igen labilisnak tűnik. Ha a következményeit tekintve enyhébb 2008 márciusi népszavazás egy kormányválságba torkolt, mi következhet az előttünk álló hetekben?
Az SZDSZ viszont mindent elvesztett, és távlatilag még nagyobbnak tűnik e veszteség. Két európa parlamenti mandátum ennek csak a látható része, sokkal súlyosabb ennél a morális vereség, valamint az eddig SZDSZ-hez kötött liberalizmus teljes kudarca. A valós mondanivaló teljes háttérbe szorulása a szélsőjobboldali riogatással valószínűleg több embert taszított el ettől a párttól, mint amennyi alapvetően szavazott volna rájuk. Ám a legnagyobb pofon mégis a biztos bázis, Budapest elvesztése volt, ahol még
a pár hónapja gründolt LMP-HP szövetség is nagyobb eredményt ért el. Nem hiába jött szóba egyre többször, hogy az eddig magát harmadik erőnek tételező liberális párt legnagyobb ellenfelei most már inkább a kispártokban (például az előbb említett zöldekben, vagy az MDF-ben) keresendőek. E kudarc kifelé igen nagy arcvesztést jelent, befelé pedig eddig nem látott konfliktusok okozója lehet. Fodor esetleges lemondását tekintsük ennek nyitányának.
A szemmel látható változások mellett fontos megemlíteni a bejutásról jócskán lecsúszott, ám pár hónap alatt több mint 2%-ra erősödött LMP-HP szövetséget, mely pártok aktivizálódása
nagyban hozzájárult az SZDSZ leszerepléséhez, különösen a fővárosban.
Az MDF egyik meglepetést a másik után okozza. Pár héttel a párt frakciójának temetése és a
biztos szétesés félelme után több mint 5% elérése még egy ilyen alacsony részvétel után is csodának tűnhet. Bokros Lajos indítása pár hónapja inkább extravagáns kényszerlépésnek tűnt, semmint átgondolt, taktikus döntésnek, nem is beszélve a rizikóról, amit egy ennyire konfliktusos személy megjelenése jelenthetett. Bokros személye viszont egy dologban kikezdhetetlen volt: az SZDSZ által eddig megjelenített gazdasági liberalizmust teljesen kivonta a szabaddemokraták köréből, kényszerpályára taszítva őket. Fontos megemlíteni, hogy e végül sikeres manőverek elsősorban Dávid Ibolyának (és a mögötte álló stábnak) voltak köszönhetőek, és ez az ő helyzetét is megerősítheti a közeljövőben. Az MDF más szempontból is újrarendezte a viszonyokat. Bár jelenleg kétségen felül áll a Fidesz abszolút győzelme, 2010-ben egy szorosabb választási eredmény esetén a nagyobbik ellenzéki párt könnyen rászorulhat az MDF voksaira is (lásd az egyéni kerületekben történő visszaléptetéseket), ami a 2006-ban történtek fényében igazán pikánsnak tűnik.
Úgy látszik, a jelenlegi parlamenti pártok számára a legnehezebb annak elfogadása, hogy a Jobbik nem véletlenül, az alacsony részvételnek köszönhetően tudott 3 képviselőt küldeni az Európai Parlamentbe. Hosszú hónapok hallgatása, tétovasága és ostoba megnyilatkozások és lépések sora vezetett e párt mai választási eredményéhez. Ennek semmi közvetlen köze nem volt a gazdasági válsághoz (gazdasági programja szinte szó szerint megegyezett az eddigi szélsőjobbos állásfoglalásokkal), vagy Magyarország eddigi uniós politikájához (igaz, ez a szempont a többi pártnál is csökkentett üzemmódban jelent meg), bár kétségtelenül ezekről is volt elég megnyilatkozás Vona Gábor, vagy Morvai Krisztina részéről. A hosszú évek társadalmi konfliktusai – a cigányság integrációjának teljes csődje, a pártokhoz kötődő visszaélések felderítetlensége stb. – és azok megoldatlansága törvényszerűen egyre több ember számára az egyszerű és egyenes válaszokat és megoldásokat tette vonzóvá. A Magyar Gárda ténykedése és összefonódása a Jobbikkal az ilyen jellegű válaszok egyik mintapéldája volt, és nem kis társadalmi támogatást tudott maga mellett.
A másik tanulság, hogy kiemelten a vidéki Magyarország egy jó része most már nem valamelyik nagypártban bízva képzeli el jövőjét, hanem elégedetlenségét és elkeseredettségét leginkább a Jobbik támogatásával akarja kifejezni. Így válik ez a párt egy eddig soha nem tapasztalt nagyságú ellenszenv tökéletes szócsövévé, és válhat 2010-ben a parlament egyik legmeghatározóbb pártjává – és fontosabb ügyekben akár a mérleg nyelvévé.
Az Európai Parlamenti választás 2004-ben, bár az ellenzék elsöprő győzelmét hozta, alapvetően nem rendezte át a hazai pártpalettát. 2009 ebből a szempontból igen látványos tanulságokkal szolgált: egy radikális, elsősorban az
aktuális feszültségekre alapozó párt (Jobbik) egy alacsony részvételű választáson régen látott szavazatszámot szerzett, miközben az átlagosnál nagyobb mértékben érvényesült a kormányt büntető választópolgári magatartás. Ehhez jön hozzá az eddig tapasztalt hazai hozzáállás, amely nem fogja belpolitikai következmények nélkül hagyni a választási eredményeket, de legalább fontos ugródeszka lesz a jól szereplő pártok számára a 2010-es országgyűlési választások kampányában.
Kapcsolódó írások:
Európa, Európa
Miről döntünk június 7-én?
Lehet más az SZDSZ?
A polgári középerők kísértete
"Az a kiábrándult, aki az SZDSZ-re szavaz, annyira nem is lehet kiábrándult" - Lehet Más a Politika