Jó nagy fáziskéséssel ugyan, de eljött az ideje, hogy Tóta W. Ítéletnap c. posztjára reagáljak.
Van ugyanis erre a problémára magyarázat, és - legalábbis az internetes viták szintjén - félig-meddig megoldás is. Első körben nézzük meg a fenti ábrát (köszi a segítséget, Phaidrosz!). A következőről van szó: honnan van az embereknek politikai kérdésekről véleményük? Mitől lesz nekik? Honnan gyün?
Kezdjük a mém fogalmával. Aminek többféle értelmezése is van, itt én most vírusként viselkedő gondolatként értelmezem: gondolat, ami terjed, és terjedés közben mutál, változik.
Annyiban nem stimmel viszont a vírus-párhuzam, hogy ezek a fajta mémek - politikai meggyőződések elemei -, amelyekről most beszélgetünk, leginkább úgy változnak terjedés közben, hogy hígulnak: a fő hívószavak nagyjából megmaradnak, de a finom distinkciók, az összes "de" meg "ha" meg "feltéve" szépen eltűnik belőle, magyarán: butább, primitívebb lesz.
Ennek a folyamata úgy néz ki, hogy egy (egy-két) értelmiségi ír egy-két könyvet. Ezen a szinten a dolog még összefüggő és akár egyetértünk vele, akár nem, a maga módján értelmes: valamit, amit értelmezni lehet, valami, amivel vitatkozni lehet.
Ők aztán megtermékenyítenek néhány tucat értelmiségit, akik írnak néhány tucat könyvet és jópár nagy publicisztikát, erre felfigyelnek az újságírók százai (globális szinten értve) és ők is elkezdenek kaparászni róla. Az ily módon elterjedt ideát felkapják a különféle véleményvezérek, aktivisták, bloggerek, és a végén a derék jónép is figyelni kezd rá és egy részük egyet is ért vele.
Amikor pedig ez megtörtént, akkor az a mém onnan kezdve szavazatokat hoz, ezért vélhetőleg rá fog cuppanni egy-két politikus.
Az apró probléma ott van, hogy a mém terjedés közben hígult. Eltűntek belőle a finom distinkciók, a logikai levezetés helyét átvették a hívószavak, kikerülnek belőle a peremfeltételek, a feltételezésekből állítások lesz, és az emberi tevékenységek kritikájából emberek-embercsoportok iránti ellenszenv. Durvább megfogalmazásban: az eredeti mémbe egyre több faszságot pakolnak bele.
Ez a hígulás nagyjából folytonos: az újságíró, a publicista talán még úgy-ahogy eredeti formájában adja tovább a mémet, de már ő is pakol bele faszságot. Az aktivista még jobban eltorzítja, felhigítja és még több faszságot pakol bele, és mire a jónép szintjére jutott a mém, addigra alig maradt benne az eredeti ötletből valami, került bele viszont faszság bőviben. Majd ezt ügyesen felkapja egypár politikus, és szlogent formál belőle, és ezen a ponton az eredeti ötletből aztán jóformán semmi sem maradt.
Mi következik ebből? Az, hogy bár néha kénytelenek vagyunk azzal foglalkozni, hogy politikusok mit csinálnak, de azzal foglalkozni, hogy mit és miért gondolnak ők és a híveik, erősen fölösleges. Az a minimális ötlettartalom benne, ami nem faszság, az úgyis visszavezethető 1-2 könyvre, tehát azzal az 1-2 könyvvel érdemes foglalkozni. (Ez persze csak a mára vonatkozik, amikor gyakorlatilag minden politika ideológikus. Nem volt ez mindig így és nem kellene, hogy így legyen, de jelenleg ez van.)
Következik belőle továbbá, hogy tökéletesen fölösleges olyanokkal vitatkozni, akiknek nem világnézetük van és - esetleg - abból következő pártszimpátiájuk, hanem világnézetük helyett van pártszimpátiájuk. Magyarán, a legnagyobb lelki nyugalommal ignoráljuk a maszopos zombikat és a fideszes droidokat. Őket egyébként roppant könnyen fel lehet ismerni: onnan ismerszenek meg, hogy téged is automatikusan maszopos zombinak vagy fideszes droidnak néznek. A kulcsszó mindig a "ti", a "ti ezt meg azt csináltátok". Nem "ők" csináltak valamit, hanem "ti" csináltatok valamit. Erről ismerszenek meg.
Véleményük azon aprócska része, ami nem csak sima faszság, amúgy is visszanyomozható 1-2 könyvre, nyomozzuk tehát vissza, olvassuk el, és reflektáljunk arra.
Faszsággal fölösleges vitatkozni, a nem-faszság meg úgyis visszavezethető néhány alapkönyvre.
Azaz: többnyire csak a mémpiramis csúcsával érdemes foglalkozni.
Vegyünk egy-két gyakorlati példát. Hogy a szadeszesek mit csinálnak, azzal még úgy másfél évig talán érdemes néha foglalkozni (bár nem biztos). Hogy mit gondolnak, azzal viszont erősen fölösleges: ami a gondolkodásukban nem színtiszta faszság, az úgyis visszavezethető John Stuart Millre és esetleg John Rawlsra, olvassuk tehát el és foglalkozzunk tehát velük inkább.
Vagy, például, ha az antiglob/alterglob-mozgalmakról kívánunk informált véleményt formálni, hótt fölösleges IndyMediát vagy Bodóky Tamást olvasni: Naomi Kleint kell olvasni, a No Logot és The Shock Doctrine-t, és azzal vitatkozni. Ugyanis ami nem onnan (és egy-két más szerzőtől) jött, az úgyis csak sima faszság.
Engem is tök fölösleges olvasni: olvassatok inkább John Kekest. (Gondolom, azért az már leesett, hogy a Konzervatórium-projekt első számú célja rávenni a populáció nem hótt' analfabéta részét konzervatív szerzők olvasására? Eljutni oda, hogy egyre több és több ember nem a politikusok éppen aktuális szlogenjeit tartsa konzervativizmusnak? Hm?)
Én mostanában időnként Marxot olvasok. (Na jó, nem viszem túlzásba.) Ennek az az oka, hogy Hegyi Gyula-féle vulgár-szoftmarxistákat olvasni foghúzással felérő élmény. (Vagy inkább agyzsugorítással: ha együltő helyedben végigolvasnál úgy harminc Hegyi-írást, szerintem egy rövid időre mérhetően csökkenne tőled az IQ-d.) Valamit viszont azért csak kell, ha értelmesen szeretném kritizálni a baloldaliságot, visszamegyek tehát a forráshoz. (Az se nagy élvezet ebben az esetben, mondjuk. A XIX. századi német filozófia elég nagy része pl. Arisztotelészhez képest szerintem egészen egyszerűen retardált, csak jó bonyolultan van megfogalmazva. De ez mellékszál.)
A mémpiramis teteje nem csak tisztább és olvashatóbb, elgondolkodtatóbb, hanem kisebb is, és ez fontos. Spórolhatunk az időnkkel: egy-két alapkönyv elolvasásával ezernyi cikk, publicisztika és blogpost olvasásától kímélhetjük meg magunkat, úgyis tudjuk, hogy - a sima faszságokon kívül - mi lesz bennük. A politikai gondolkodásban való tájékozottság nem mennyiségi, inkább minőségi kérdés: érdemes ily módon, "koncentrátum", "esszencia" formájában bevenni, nem a felhigított verziókat dönteni le a torkunkon.
És hát aztán ezekről beszélgetni, vitatkozni. Azokat a témákat amúgy is üdítően kerülik a zombik és a droidok.
A szerző ajánlott írásai:
Kettős állampolgárság akkor és ma
Válság és kiút - az új kompromisszum
Gondolatok vallásokról és szekularizmusról
