Loxon
I 2008.05.13. 14:00
Itt, a Konzervatóriumon, amely ideológiailag elkötelezetlen, ám bevallottan konzervatív irányultságú szerzők blogírói társulása, nemrégiben Shenpen nevű szerző közzétett egy kritikát. Részben már válaszoltam erre a kritikára a poszthoz fűzött kommentárjaimban, számos hivatkozással kiegészítve. Mindenesetre, hogy legyen valami hangsúlya is a dolognak, külön posztként is megteszem. Túl energiaigényes lenne a kommentárokban elhangzott érveket újra leírni, így azok elolvasását az érdeklődő olvasókra bízom, ide csak a további észrevételeimet írom.
Elsőként az az észrevételem, hogy az írás ígéretesnek hangzó címe, "a metafizikai tradicionalizmus kritikája" nem kritika, még csak nem is kritika-előzetes. Egyetlen komoly érvet sem tartalmaz, így kritikaként nem állja meg a helyét, legfeljebb ízlésítéletként; azonban mint látni fogjuk, ahhoz sem elég hiteles, mivel a benne szereplő leírások színvonala olykor a bulvársajtó stílusát is alulhaladja (idézek: "a hinduizmus hajlamos vagy nagyon aszkétikus, vagy nagyon szexmániás lenni", "az egész indiai kultúrára nagyon jellemző egy mindent egy cukros sziruppal leöntő hozzállás", "egy indiai programozót, ha megkérdezel...", "én a cowboymentalitású kelet-tibeti hagyományon vagyok rajta", "valamennyire rácuppantak a buddhizmusra is", "egy mai hindu, ha beteg, akkor ismételgeti, hogy Swámi Jézus, Swámi Jézus, és várja a gyógyulást. Ez is vicces kissé", "ha valaki ismeri és valamennyire érti is pl. Gampopa The Jewel Ornament of Liberation c. könyvét, hogy utána nem fog Evolára izgulni, az biztos", "nem ez a megfelelő hely és idő, de amiket pl. Evola a tantrárol összehordott... ", "Röviden: a buddhizmus nagyon félreértik, és ha minden máshoz is ennyire értenek, akkor gáz van. Nagy." "Na, akkor politizáljunk is egy kicsit" – de talán elégedjünk meg ennyivel, nem fogom csokorba szedni az összes kritikaként felvonultatott majomkodást, neszesemmit.
A bizonyára szándékoltan nyegle stílust tárgyi tévedések, és dilettantizmust eláruló részletek kontrapunktírozzák (ha ez egyáltalán számít az írónak vagy a cikkét értékelő olvasóknak valamit, hiszen a pontosságra törekvést korunkban sajátos módon "arroganciaként" értékelik). Item:
"René Guénon és Julius Evola báró éppen a hindu vallás és kultúra rajongói voltak, ezt a mindent mesterkélten egyesítő szinkretizmust szerintem onnan vették át", "Egy hindu guru sohasem mondaná azt, hogy a másik gurunak nincs igaza, hanem azt mondja, hogy a másik is azt állítja, amit én, csak más szavakkal. Hihetetlenül nehéz a vigyorogva bólogatásnál egyenesebb véleményt kiimádkozni belőlük.", "A zsidó vallás szerint Isten a kellemes dolgokat, mint a jó ételek, a házasságon belüli szex, azért adta, hogy bűntudat nélkül, hálásan élvezzük őket. A keresztények hozzállása általában ennél kicsit bűntudatosabb", "A metafizikai tradicionalisták időnként a Tan Kapujáról szoktak jönni", "A metafizikai tradicionalisták vágyálma viszont a kábé régi Egyiptomra emlékeztető társadalom, ahol mindenki egyetlen bazi nagy hierarchia része, ahol a hierarchia nem meritokratikus, nem a dolgok hatékony szervezésének eszköze, hanem egy olyanfajta odaadás az alapja, hogy az alsóbb polcon álló életének egész célja, központja nem más, mint a felül levő feltétlen szolgálata. Afféle oligarchikus kollektivizmus ez."
Mindebből nem sok igaz. Sem Guénon, sem Evola nem voltak "rajongók", szinkretisták még kevésbé. Kifejezett hangsúlyt fektettek a szinkretizmusok (pl. az egyébként érdekes antropozófia) kritikájára. A hinduizmus ismert vagy kevésbé ismert mestereit, tanítóit bólogató, (szinte befüvezett) figurákként emlegetni rosszindulatú, valóban dilettáns dolog. Először is Indiában külön tudománya volt (hagyomány értelmében még van is) az érvelésnek, hasonlóan az európai "hét szabad művészet"-hez, amelyben a logika, a grammatika és a retorika (trivium) is külön (valamint együttes) tudományként szerepelnek. A hindu "hat darsána" (vagy hat "nézőpont") ennél még sokkal komplexebb, kiélezettebb és mélyebb. Amit szerzőnk a "vita vagy nézeteltérés felvállalása" hiányának vél, időnkénti és teljesen mást jelenthet. Példának ajánlható Sri Ramana Maharsi (kérdés-felelek formában kifejtett) tanításainak tanulmányozása.
A metafizikai tradicionalisták "vágyálma" (hm, ilyen biztos csak nekik [nem] lehet) nem "oligarchikus kollektivizmus", és most erről elég ennyit.
A hinduizmus és a buddhizmus felszínes szembeállításának hibájára szintén nincs most alkalmam hosszabban kitérni. Mindössze egy Guénon és Evola által is tisztelt tradicionális szerző (mellesleg hindu bráhmana), Ananda Kentish Coomaraswamy könyvére hívnám fel a figyelmet, amelynek címe Hinduizmus és buddhizmus, és amely messze kiemelkedik az e témákkal kapcsolatos átlagos irodalomból. Részletesebben: Hinduizmus és buddhizmus. Ford. Török Zoltán. Budapest, 1989, Európa /Mérleg/. Repr. Budapest, 1994, Európa /Mérleg/.
E szintén jelentős és fontos tradicionális szerző magyar nyelvre fordított műveinek teljes bibliográfiája megtalálható egyébként itt:
http://www.geocities.com/divinecities/anandacoomaraswamy.html
A haladárokat bizonyára megbotránkoztató hanyatlás-tézis (amely egyáltalán nem teljesen egyenes vonalú, mint ahogy szerzőnk írja) nem új dolog a konzervatív szemléletben. Többek között a kereszténység is vallja, a maga módján. Az involutív (vagy entropikus) erők nagyobbak, mint azok, amelyek ezekkel még csak szembe sem szállnak. Az involúció (megközelítőleg "aláomlás") tézise tehát szemben áll az automatikus evolúció ("kibontakozás") tézisével, valamint a baloldali progresszió "revolúció" (forradalmi dialektikus) tézisével.
A politikai részben elhangzott vádakra vonatkozóan csupán Evola egy írásából vett – hosszabb – idézet álljon itt cáfolatul mindarra, amit szerzőnk állít (figyelemmel az abszolutizmus és a "fensőbbségteljesség" vádjára – részlet "A szabadkőművesség és a forradalmak intellektuális előkészítése" c. írásából):
"A francia forradalomban – mint ahogyan egyébként majdnem minden más forradalomban is – a „népnek”, a tömegnek csak passzív szerepe volt. A valódi ágensek olyan kisebbséget alkottak, amely felhasználta az intellektuális és ideológiai eszközöket, és amely befogadta és elterjesztette a forradalmat előkészítő felforgató tevékenységet. E kisebbség egyáltalán nem a „nép” volt – éppen ellenkezőleg, az arisztokrácia, a nemesség.
Ami a különböző tényezők közül a „prediszpozíciót” illeti, ezt azok a körülmények jelentették, amelyek között Franciaországban – annak a módszeresen arisztokráciaellenes, antifeudális és abszolutisztikus tevékenységnek következtében, amelyet Szép Fülöptől kezdve az úgynevezett Napkirályig ennek az országnak a királyai kifejtettek – a nemesség élt. Fay kutatásai megerősítik azt, amit ezzel kapcsolatban több alkalommal kifejtettünk. Nevezetesen: virtuálisan éppen az abszolutista centralizmus készítette elő a forradalmat, amikor meggyengítette a feudális nemességet, amely minden normális rendszer fenntartója és csontváza. Ez a nemesség a hierarchikus rend folytatásának biztosítéka ott is, ahol e rend legmagasabb csúcsa, a királyság, válságba kerül. Az említett tevékenység következtében a francia nemesség csak kellemetlenségekkel és megaláztatásokkal találkozott; hatalmától megfosztva elhagyta ősei földjét, udvari nemességgé alakult át, a hiúságban és az elvesztett presztízs és befolyás pótlékaiban keresett kompenzációt.
Ez volt az úgynevezett „társaság” (le monde); szinte önmagáért való hatalom az udvar perifériáján; a nagyvilági és az intellektuális közötti és – már az 1700-as években – egyre inkább nemzetközi és sznob vonásokkal. Egy új, bensőleg alaktalan kaszt jelenik meg, amely nélkülözi az ókori kasztok férfias és rasszbeli vonásait. Alapjában véve nyitott, mivel olyan értékeket tisztel, mint a gazdagság és a „csillogó” intelligencia. A hiteles ókori nemesség nem becsülte sokra e vonásokat, és ez immúnissá tette minden beszivárgással és promiszkuitással szemben. Csak formálisan és szórványosan tradicionalista, konzervatív és nemzeti; valódi irányultsága viszont – reakcióképpen – liberális. Ez egyre inkább megmutatkozik, amikor XIV. Lajos halálával eltűnik az utolsó gazda, aki még keményen éreztette az öklét.
Pontosan a lecsúszott és dekadens nemességnek ezt a „csillogó” és üres környezetét választották ki a felforgatás előkészítésére; jóval azelőtt mintsem a „nép” bármiféle „jogokra” és „emberi követelésekre” gondolt volna. A nép a szabadkőműves elem által megfelelően manipulált nemességtől kapta meg ezeket az agyrémeket; azzal a feladattal, hogy azokat a „felvilágosult és nemes szellemek” absztrakt spekulációiból sajátosan forradalmi erőkké alakítsa át. Ezt az abszolutizmus által teremtett, már említett pszichológiai és társadalmi előzmények körültekintő felhasználása tette lehetővé.
Fay érdeme, hogy kiemelte azt a szerepet, amelyet e vonatkozásban a korai 1700-as évek francia „nagyvilági társaságának” angolosítása játszott. Az erősen protestantizált angol nemesség úgy jelent meg, mint – ahelyett hogy a monarchia tartotta volna őt sakkban – amely sakkban tartja a monarchiát, és ezért irigylésre méltó példa és elbűvölő minta, minden liberális erény menedékhelye. A Napkirály halála után az angol „nagyvilági társaság” határozta meg a francia „nagyvilági társaság” tónusát. Megjegyezhetjük, hogy ez volt az első eltévelyedés. Ahelyett hogy a központi nyomás csökkenése nyomán hatalommal bíró, igazi feudális és tradicionális nemességgé alakult volna át, és megtalálta volna a presztízsének visszahódításához vezető utat, a francia nemesség elindult lefelé a lejtőn: egy kártékony – és alapjában véve mitikus – mintát követett. Ugyanis Fay azt is megmutatja, hogy az angol arisztokrácia ragyogása pusztán külsőleges volt, és a csillogó homlokzat mögött már ekkor is a romlás rejtőzött.
De ha egyszer ez volt a francia nemesség orientációja, a talaj elő volt készítve. Elég volt elvetni belé a magot, hogy megteremjen a kívánt gyümölcs. És itt kapcsolódik be a mikrobáknak, vagyis a szabadkőművességnek a tevékenysége. Fay megfontolásai lehetővé teszik, hogy különböző fázisokat különböztessünk meg. Mindenekelőtt itt van a kovász (vagy vírus) fázisa. Mindegyik fázis közül ez a legsötétebb, mert ebben keletkezik a szabadkőművesség mint potenciálisan forradalmi szekta. A második fázis az „intellektuális forradalom”, a kovász elterjesztése az európai arisztokráciát elbűvölő „mintában”. Ebben a fázisban ragadta magához az angol arisztokrácia a szabadkőművességet, és szabadkőművesedett el az angol arisztokrácia. A harmadik fázis a fertőzés kibontakozása egészen a krízisig, vagyis Angliából kiindulva a szabadkőműves eszmék elterjedése. Ez különösen Franciaországra összpontosul, ahol létrejön – hogy úgy mondjuk – a „lecsapódás”, és az intellektuális forradalom a társadalmi forradalomba torkollik."
Ez az írása, amelyet 1940-es évek Itáliájában adott közre, így végződik:
"Jegyezzük meg végül: Fay – egyébként nagyon érdekes – könyvének hiányossága, hogy teljesen elhanyagol egy fontos problémát: a szabadkőművesség és a zsidóság közötti viszonyt. Ezért – miközben gyakran tesz említést személyekről és körökről – sohasem vizsgálja, hogy az 1700-as évek óta a világfelforgatás előkészítésében milyen szerepet játszott a zsidó elem. Amikor jelezzük ezt a hiányosságot, még egyszer jeleznünk kell annak a szélsőséges tézisnek a hiányos voltát is, amely minden felforgató tevékenységet és az európai tradíció szétzilálását egyedül a zsidóság számlájára ír. Már abban is, amit itt megemlítettünk Fay fejtegetéseivel kapcsolatban, elegendő olyan anyagot találunk, amely meggyőzhet ennek a tézisnek egyoldalúságáról. Ha ez az antiszemita tézis igaz volna, többek között be kellene bizonyítani, hogy egyrészt a francia királyok abszolutista tevékenységét, amely a zsidóságnak könnyen zsákmányává váló félrecsúszott nemességet megteremtette, a zsidóság ihlette volna; másrészt a zsidók lettek volna a szerzői annak az alapvető fordulatnak, amely az „operatív” szabadkőművességet „spekulatívvá” alakította át; végül pedig a szabadkőműves intellektuális forradalom ideológiai és előkészítő előzményei: a protestantizmus és a reneszánsznak a maga módján már felvilágosult gondolkodása szintén zsidó jelenségek lettek volna. Ez a feltevés ugyancsak merész lenne. Fay műve, amely kiemeli mindezen tényezők alapvető szerepét a felforgató tevékenységben, lehetővé teszi tehát, hogy minderről teljesebb és elmélyültebb képünk legyen. Ez a kép további kutatások kiindulópontjául szolgálhat."
Csupán azt fűzném hozzá: ha valaki veszi a fáradságot, és kritikát ír, legalább olvassa a kritizált szerzők írásait, jelen esetben ismerje meg a tradicionális szerzők írásait. Ennek hiányában a kritika nem kritika, vagy legalábbis nem vehető komolyan.
Fenti célhoz kis segítség:
Huszadik-huszonegyedik századi tradicionális szerzők művei magyar nyelven
A magyar tradicionális iskola bibliográfiája (könyv)
PS
Egy Farkas Attila Márton nevű (egyébként éppenséggel a Tan Kapuján tanító) szerző kissé Shenpen-éhez hasonló, tradicionalizmussal szembeni kritikájával szemben olvasható Molnár András cikkrecenziója: Molnár András: Észrevételek Farkas Attila Márton tevékenységével kapcsolatban (pdf) [Északi Korona XXIX–XXX., 2007. december]
A tradicionalizmus körébe sorolható szerzők feltérképezéséhez ajánlom még: Horváth Róbert: "A tradicionális szerzők kifejezésről"
Ugyane szerzőtől a tradicionalizmussal szemben külföldön megjelent kritikákra válaszol az alábbi írás: Mark Sedgwick Against the Modern World című könyvének kritikája.
(Hozzáteszem, hogy Magyarországon elsőként Hamvas Béla ismertette és méltatta Evola és Guénon munkásságát, s maga is hatásuk alá került.)
