Fidesz-közeli informátoraink arról tájékoztatták a Konzervatóriumot, hogy az MSZP és az SZDSZ tárgyalásai nem várt fordulatot vettek. Panyi Szabolcs ugyanis világnézeti, Megadja Gábor nemzetbiztonsági, Lakatos Márk pedig egészségügyi okokból nem vállalta a…
tovább
Miután Megadja Gábor nemzetbiztonsági okokból (szolgálati ideje a Moszadnál 2010-ben jár le), Lakatos Márk pedig egészségügyi okokból nem vállalja a miniszterelnökséget, az MSZP Baloldali Tömörülés nevű szervezetéből az a 95%-os megbízhatóságú hír jutott el a…
tovább
SZDSZ-es forrásokból a Konzervatórium tudomására jutott, hogy zárt ajtók mögött a szocialisták és a szabaddemokraták már meg is kötötték a megállapodást a miniszterelnök személyével kapcsolatban. Magyarország következő miniszterelnöke nem más, mint Megadja Gábor, miután…
tovább
Gyurcsánnyal csak öt évig éltünk együtt - de ez az öt év érzésre bőven tűnik nyolcnak, sőt még többnek is. És ha valamiért egy életre meg lehet utálni egy demokratikus berendezkedésű országban a pártpolitikát, az pontosan az a gyakorlat és színvonal, ahogyan Gyurcsány…
tovább
Caracalla
I 2009.03.24. 17:05
Most hogy drága miniszterelnökünk elhajította a malomkövet, amiről még senki se tudja, hol áll meg, és napról napra újabb kiváló kormányfőjelöltek kerülnek elő a kalapból, lépjünk hátra kettőt, és gondolkodjunk el a lehetőségeken. Az egész lemondás-dolog tipikusan…
tovább
"Nyolc éve élünk vele együtt, inkább rosszban, mint jóban. A keveseknek, akikben ez a rendíthetetlen idegrendszer, bolygathatatlan lélekjelenlét, úrilovasi vakmerőség és tényeket, logikát elsodró elán csak köznapibb fokon jelentkezik – ő a tökéletes eszménykép. A…
tovább
Az index és a Népszabadság is külön cikket szentelt Gyurcsány lehetséges utódainak, és Tóta W. Árpád is türelmetlen, neveket akar hallani. A Konzervatórium most összegyűjtötte a modern magyar baloldal húsz legjobb potenciális miniszterelnök-jelöltjét, a legjobbak legjobbjai,…
tovább
Úgy látszik, még épp jól időzítettünk, amikor annyit foglalkoztunk Gyurcsánnyal. Íme: És egy videó a végére: Kapcsolódó írások: Karakteröngyilkosság A gyurcsányozás - út a semmibe A progresszió csődje
tovább
Az nem kérdés, hogy a magyar közélet leggyűlöltebb figurája a miniszterelnök. És ugyan igaz lehet az, hogy néhányan minden földi gonosz eredőjének tekintik Gyurcsány Ferencet, azért az a „mainstream” vélemény erős eltorzítása, hogy ez általában is így volna. És miközben…
tovább
Gyurcsány Ferencet és kormányát sok mindenért lehet nem szeretni. Személyét tarthatjuk problémásnak, válságkezelő programjait nem megfelelőnek, sőt kevésnek, pártját igen problémásnak, sőt még ennél is szigorúbban ítélhetünk politikai pályájáról, miniszterelnöki…
tovább
...avagy hogyan és miért használhatja ki stratégiai előnyét a konzervatív jobboldal? "A BKV jól ismert közlekedéstechnikai közleménye a magyar belpolitikában 2010-ben lesz aktuális, de már most is érdemes készülődni rá. A magyar politikai közélet ugyanis jobboldali…
tovább
Amikor Gyurcsány Ferenc a Monorierdőnél történt vonatbaleset utáni sajtótájékoztatón nagyon meghatódott, egy pillanatra dermedten néztünk, és az jutott eszünkbe, hogy nálánál nagyobb hivatalos tahót régen láttunk tévében. El is bizonytalanodtuk, mert nem tudtuk, hogy…
tovább
Mielőtt az Olvasó felháborodna: nem mi vagyunk azok, akik napirenden tartjuk a politikai hazugság kérdését, és nem is az Ember, Aki Még Sohasem Hazudott, hanem az a másik ember. A gyurcsányember. Ezt onnan lehet tudni, hogy még mindig Közjogi Méltóságával ékeskedik, pávatollal a…
tovább
Gabrilo
I 2009.01.08. 08:03
Gyurcsány Ferenc, Magyarország miniszterelnöke új projektet indított. Ez a projekt a konzervatív fundamentalizmus kigyomlálása a magyar állam különböző tartoziékaiból (különösképpen az Alkotmánybíróságról, és a Köztársasági Elnökről van szó). A projektek egymás után…
tovább