Fidesz-közeli informátoraink arról tájékoztatták a Konzervatóriumot, hogy az MSZP és az SZDSZ tárgyalásai nem várt fordulatot vettek. Panyi Szabolcs ugyanis világnézeti, Megadja Gábor nemzetbiztonsági, Lakatos Márk pedig egészségügyi okokból nem vállalta a miniszterelnök-jelöltséget, így a baloldal új, közös jelöltje Tóth Sándor.
Tóth eddig ismeretlen volt a szélesebb közvélemény számára: Katymár független önkormányzati képviselőjeként hívta fel magára az MSZP figyelmét. Érettségijét a Ságvári Endre Szakmunkásképzőben szerezte, okleveles hidegburkoló. Szakmai háttere imponáló, fizikai munkásként gürizte végig a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas, kilencvenes éveket. A kétezres évektől traktorlízingeléssel gyors karriert csinált, manapság csak Katymár kiskirályának nevezik. Veje a megyei MSZP pártirodájának portása. A településen Tóth Sándort komoly Dél-Amerika-szakértőként tartják számon, VHS-en megvannak neki még a Homok titkai kimaradt jelenetei is. Sem az MSZP, sem az SZDSZ nem ismeri, de elfogadható jelöltnek tartják. Folyékonyan beszél magyarul, bár kissé dadog.