Horn Gyula volt miniszterelnökről nem sokkal az 1994-es, első ügynöktörvény elfogadása után kiderült (illetve szélesebb körben ismertté vált), hogy 1956-ban pufajkás volt. Azokra vadászott, akik felkeltek Magyarország elnyomása ellen, akikhez mérhető hősei hazánknak azóta sem voltak. Azokat védte, akik kiszolgálták az elnyomó hatalmat, akik később – a forradalom leverése után – tönkretették az országot morálisan és gazdaságilag, megnyomorították, lelkileg összetörték, vagy kivégezték 1956 hőseinek nagy részét. Amikor Horn Gyulát szembesítették múltjával, cinikusan azt felelte: „Igen, pufajkás voltam. Na és?”
Horn Gyula cinizmusát – tekintettel a volt miniszterelnök jelenlegi egészségi állapotára – nem boncolgatjuk tovább. Beszéljünk inkább általánosságban. Azért is, mert ez a fajta cinizmus azóta is, egyre erősebben jelen van a közéletben, pedig 1994 óta – leírni is is furcsa – 18 év telt el. 18. Aki nem sokkal Horn Gyula emlékezetes mondatai után született, az már idén választókorú polgára a hazának.
Mi, a Konzervatórium szerkesztői, azt hisszük, hogy egy ország vezetőinek példát kell mutatniuk. Messze nem gondoljuk, hogy a politikusok szent emberek: hivatásuk a hatalom megszerzése, ami, mióta világ a világ csellel, ármánnyal, kisebb-nagyobb csalásokkal történik. Minden politikus hoz rossz döntéseket. Csak a legeslegkiválóbbak – akikből nem sok adatik – képesek kevéssé meghasonulni magukkal, kevés hibával irányítani egy országot. Ezért mi nem várunk el hipokrita módon tökéletes viselkedést egy politikustól.
Vannak azonban olyan pillanatok, amikor bele kell nézni a választók szemébe, bocsánatot kell kérni tőlük és meg kell nekik ígérni, hogy most, legalább egy kis időre, én, a megbukott politikus, távol maradok a közélettől. Kell, hogy a politikus időnként férfiasan beismerje, hogy vétkezett és lemondjon. Ezt tette Nixon, amikor kirobbant a Watergate-botrány. Ezt kellett volna tennie Horn Gyulának, amikor kiderült karhatalmista múltja. Ezt kellett volna tennie Medgyessy Péternek, amikor kiderült róla, hogy besúgó volt. Ezt kellett volna tennie Gyurcsány Ferencnek és kormányának, amikor kiderült, hogy megtévesztették és becsapták a választókat. Férfiasan, szalonképes stílusban kiállni a választók elé, bocsánatot kérni és eltűnni. Nem akkor, amikor a gyanú felmerül és nem is akkor, amikor már túl késő. Hanem, amikor a gyanú bebizonyosodik.
A magyar jobboldal – az Antall-féle MDF, később a Fidesz – mindeddig nem ért el erre a pontra. Nem került ilyen krízishelyzetbe. Tegnap, amikor bebizonyosodott, hogy Schmitt Pál köztársasági elnök egészen egyszerűen lopta a doktoriját, eljött az első igazi próbatétel. Amikor frontvonalban lévő politikus (legyünk egészen konkrétak: Schmitt Pál) – legyen az bármilyen ideiglenes arcvesztés is – olyan helyzetbe került, hogy egészen egyszerűen nem maradhat a pozíciójában.
Ha a Fidesz – amely, ne feledjük, olyan kiváló köztársasági elnököket támogatott, mint Mádl Ferenc, vagy a mi ízlésünknek kicsit kevésbé szimpatikus, de kétségtelenül tudós tekintély Sólyom László – nem határolódik el egészen egyértelműen Schmitt Pál személyétől és nem mozdítja el az elnököt informális, vagy formális úton, akkor nem marad más hátra, mint a gyurcsányi jövő: a bizalmi tőke el fog fogyni, a párt legalább három felé szakad (lásd Mesterházy-féle MSZP, Gyurcsány-féle DK és Bajnai-féle Haza és Haladás). Ahogy a politikai ellenfél teljes morális megsemmisülése 2010-ben kétharmadhoz segítette a Fideszt, úgy fognak megerősödni az új pártok. Vége lesz a dalnak.
Magyarország első számú diplomatája az elnök. Ha marad Schmitt és valahol, bárhol elő fog kerülni Magyarország, akkor Charles Gátinak és Bartus Lászlónak fognak igazat adni. Azért, mert előbbinek van rendes doktorija, utóbbinak meg hiába vállalhatatlanok nézetei, Magyarország barátai egyszerűen nem akarnak majd egy csoportba kerülni a plagizáló elnökkel. És, ha akarnak is, legfeljebb nevetség tárgyává válhatnak. A plágium-ügyből egyszerűen túl direkt módon lóg ki a balkán.
A fentiek azonban nem nagyon izgatják azokat, akik nem közvetlenül érdekeltek abban, hogy a Fidesz hatalmon maradjon, vagy belföldről szemlélik az eseményeket. Mi, többiek, más szempontból állunk történelmi pillanat előtt. Orbán Viktor és a Fidesz most bizonyíthatja azt, hogy különb az MSZP-nél. Hogy részese (kedvezményezettje) lesz a valódi rendszerváltásnak és nem elszenvedője. Hogy ez lesz az a kormány, amely véget vet Naésországnak, a politikai mismásolásnak. Nem kell szentnek lenni, de tudni kell, hol van a határ. Most itt van. Schmitt Pálnak távoznia kell a közéletből. Hogy az új választók érezzék, Naésországból egyszer vállalom a felelősséget-ország lesz. Hogy tényleg egy olyan rendszer épül előbb-utóbb, ahol nem csak tettek, hanem következmények is vannak.
A lemondás Schmittnek is érdekében állna. Ha most visszavonulna, megmaradna a megnyerő sportember szerepben, aki vállalja a tettei következményeit. Aki szeretett volna egy doktori címet, de nem ragaszkodik minden áron a hatalomhoz. A lemondással Schmitt nem csak a rendszerváltás óta eltelt idő, hanem az elmúlt száz év legtiszteletreméltóbb politikusai közé kerülne. Az első köztársasági elnökké, aki nem félt felelősséget vállalni tetteiért.
Három dolgot még fontosnak tartunk megemlíteni.
Beismerni, hogy hibáztunk, nem gyengeség, hanem erény. Amikor Schmitt Pált megválasztották köztársasági elnöknek, a Konzervatórium szerzője a jó megjelenésű, megnyerő modorú, jól öltözött doyent, a viselkedni tudó, több nyelven beszélő, jó humorú európai diplomatát látta Schmitt Pálban és ez a kép akkor igaz is volt rá. Akkor még helyesírási hibákról sem volt szó, nemhogy plagizálásról, ezek helyett az Európai Parlament népszerű, a pletykák szintjén szoknyavadász politikusa volt Schmitt. Ha a Konzervatórium szerzőjének 2010. júniusában nem is volt tökéletes a Schmittről alkotott képe, talán ráhibázott arra, hogy mi játszódhatott le Orbán fejében, amikor Schmittet jelöltette elnöknek, milyen érvek szóltak mellette. Politikusi erény a megismert tények fejében felülvizsgálni a korábbi álláspontot.
Ha a Fidesz olyan elkötelezett, jobboldali politikust akar jelölni Schmitt helyére, aki komoly nemzetközi tekintéllyel rendelkezik, számos nagyszerű ember áll a rendelkezésre. Itt van például a kitűnő szellemi frissességnek örvendő Horváth János bácsi, a Parlament korelnöke, aki fényes közgazdász professzori karriert futott be az Egyesült Államokban, miután először halálra ítélte a Gestapo, majd tagja volt az 1945-ös kisgazda kormánynak, amelyet leszalámiztak a kommunisták. Ő tökéletes megtestesítője a jobboldali értékeknek és nem csak azért, mert annak idején, Angyalföldön egyéni választókerületi szavazáson megverte Kádár Jánost.
Nem véletlen, hogy Pokorni Zoltán volt az egyetlen ismert Fidesz-politikus, aki nyilatkozott arról, hogy amennyiben bebizonyosodik, hogy az elnök csalt, le kell mondania. Pokorni annak idején, amikor a rendkívül aljas 2002-es kampány folytatásaként előszedték, hogy (nem közszereplő) apja besúgó volt, azonnal és önként mondott le a párttisztségeiről. Pokorni pontosan tudja, hogy milyen dolog felelősséget vállalni valamiért, akkor, ha ütközik azzal az értékrenddel, amit politikusként képvisel.
Kövesd a Konzervatóriumot a Facebookon is!