I. Nagy Szent Gergely pápa a mások vallásos meggyőződése iránti türelemről, 602 (Qui sincera című levél Paschalius nápolyi püspöknek):
Akik őszinte szándékkal kívánják a kívülállókat a keresztény vallásra, az igaz hitre elvezetni, nyájas beszéddel, nem szigorúsággal kell erre törekedniük, nehogy akiknek értelme számára a világos megalapozás kihívást jelenthetett, azokat messzire elűzze az ellenséges magatartás. Mert akik másképpen cselekszenek, és akik ilyen ürüggyel vallásgyakorlatuk szokásos gyakorlásait fel akarják függeszteni, azt bizonyítják, hogy az illetők inkább a maguk, mint az Isten ügyére vannak tekintettel. Nápolyban lakó zsidók panaszkodtak nekem és azt állították, hogy egyesek ok nélkül távol tartani igyekeznek őket ünnepnapjaik bizonyos szertartásaitól, hogy ne legyen nekik megengedve ünnepélyeik szertartásait végezni, amit pedig nekik mostanáig, és szüleiknek visszamenőleg hosszú ideig szabad volt megtartani és megülni. Hogy ha ez az igazság, úgy látszik, felesleges dologra fordítanak fáradságot. Mert mi haszon van abból, amikor habár hosszú gyakorlat ellenére voltak eltiltva, ez semmit sem használ nekik a hitre és megtérésre nézve? Avagy zsidónak miért adunk szabályokat, hogyan kell megülni szertartásaikat, ha ezáltal őket megnyerni nem tudjuk?
Arra kell tehát törekedni, hogy az inkább észérvekkel és szelídséggel meghívottak követni akarjanak minket, nem elfutni tőlünk; hogy nekik az ő szent könyveikből mutassuk ki, amit mondunk (…). Tehát, testvérem, (…) ne engedje meg, hogy őket újból nyugtalanítsák az ő ünnepségeik miatt, hanem engedélyezett szabadságuk legyen összes ünnepeiket és ünnepnapjaikat megtartani és megünnepelni, úgy amint eddig is (…) megtartották.
VIII. János pápa az emberek rabszolgaságának megszüntetéséről Szardínia fejedelmeinek, 873 (Unum est levél):
Van valami, ami miatt atyai módon némiképp figyelmeztetnünk kell titeket; ha azt nem igazítjátok ki, nagy bűnbe estek, és emiatt nem a nyereséget fogjátok növelni, amint azt remélitek, hanem inkább magatok számára a kárt. Tehát a görögök, fáradozásaik eredményeképpen, amint az tudomásunkra jutott, a pogányok sok foglyát, akiket magukkal hoznak, eladják a ti vidéketeken, a tieitek megveszik és a rabszolgaság igájában tartják; holott vitathatatlanul kegyes és szent dolog, amint az keresztényekhez illik, hogy bár megvették őket a nevezett görögöktől a tieitek, Krisztus szeretetéért engedjenek nekik szabadságot, és nem emberektől, hanem magától a mi Urunk Jézus Krisztustól kapják meg a bérüket. Ezért buzdítunk titeket és atyai szeretettel előírjuk, hogy bár egyes foglyokat megvettetek a nevezettektől, lelketek üdvösségéért hagyjátok őket szabadon elmenni.
V. István pápa, 887-888, a Consuluisti de infantibus levél Ludbert mainzi érseknek:
(…) Mert a szent kánonok nem tartják helyesnek, hogy bárkitől tüzes vagy forró víz próbával csikarjanak ki vallomást; és amit a szent atyák tanítása nem erősített meg, azt nem szabad magunknak babonás kitalálás alapján megengedni. (…)
II. Sándor pápa, 1063, a Super causas levél Reinaldus comói püspöknek:
(...) Végül pedig azt akarjuk, hogy azt a törvényt, amit semmiféle kánoni végzés nem erősít meg, ti. forró vagy hideg víz és megtüzesített vas érintését, vagy bármit, ami népies kitalálásra lehet visszavezetni (mert mindezeket csalárd gyűlölség hozta létre), sem ő ne teljesítse, sem te ne követeld semmilyen módon; sőt, ezt apostoli hatalmunknál fogva a leghatározottabban megtiltjuk.
II. Sándor pápa 1065-ben írt Licet ex levele Landulfus beneventói hercegnek:
Bár nem kételkedünk, hogy jámbor szándékból származik, amikor méltóságod a zsidókat keresztény vallásra akarja áttéríteni, mégis e szándék helytelen, ezért szükségesnek véltük, hogy levelünkkel figyelmeztessünk. Mert a mi Urunk, Jézus Krisztusról sehol nem lehet azt olvasni, hogy bárkit is erőszakkal kényszerített volna a maga szolgálatára, hanem hogy alázatos biztatással, kinek-kinek döntési szabadságát megőrizve, nem ítélkezéssel, hanem saját vérének ontásával hívta vissza a tévedésből azokat, akiket az örök életre eleve elrendelt. Ugyanígy Szent Gergely is megtiltja egy levelében, hogy ezt a népet erőszakkal kényszerítsék a hitre.
III. Ince pápa, 1212, a Licet apud levél Heinrich strassburgi püspöknek az istenítéletekről:
Bár a világi bíráknál el vannak terjedve a népies ítélkezési módok, mint a hideg vízé, az izzó vasé vagy a párbajé, az ilyen ítéleteket az Egyház mindazonáltal nem fogadta el, minthogy meg van írva az isteni törvényben: „Ne kísértsd Uradat, Istenedet”.
III. Ince pápa, 1199, a Licet perfidia Iudaeorum rendelkezés a máshitű emberek iránti türelemről:
Bár a zsidók hitszegését sokszorosan kárhoztatni kell, mégis személyükön keresztül a mi hitünk igazsága igaznak bizonyul, ezért nem szabad ah hívőknek súlyos erkölcsi nyomást gyakorolni rájuk (...) mégis mivel a mi segítő védelmünket kérik, a keresztény vallásosság szelídségének megfelelőképpen, s szorosan követve elődeink, II. Callixtus, III. Jenő, III. Sándor, III. Kelemen és III. Celesztin római pápák nyomdokait, kérelmüknek helyt adunk, és nekik oltalmunk pajzsát adjuk védelmül. Elrendeljük ugyanis, hogy egy keresztény se kényszerítse erőszakkal őket arra, hogy akaratuk ellenére a keresztséghez járuljanak; hanem ha bárki közülük önként, a hit miatt a keresztényekhez menekült, miután kinyilvánította akaratát, mindne becsmérlés nélkül legyen belőle keresztény. Nem hisszük ugyanis, hogy igaz keresztény hite lenne annak, akiről tudjuk, hogy nem önként, hanem akarata ellenére részesül a keresztények keresztségében. Ne merészelje egy keresztény sem a tartományi hatóség ítélete nélkül személyüket alávalóan megsérteni, vagy a vagyontárgyaikat erőszakkal elvenni, vagy azokat a jó szokásaikat megváltoztatni, amelyek eddig megvoltak náluk azon a vidéken, ahol laknak. Emellett senki semmiképpen ne háborítsa őket botokkal vagy kövekkel, amikor éppen ünnepeiket ülik, és senki ne erősködjék, hogy olyan szolgálatokat követeljen vagy csikarjon ki tőlük, amelyek nem illetik meg, kivéve azokat, amelyekkel az elmúlt időkben ők maguk is tartoztak.
III. Pál pápa, 1537, a toledói érseknek írt Pastorale officium brévéje az ember jogáról a szabadsághoz és tulajdonhoz:
Hallomásból megtudtuk, hogy (…) Károly római császár (…) azoknak a megfékezésére, akik a bírvágytól feltüzelve az emberi nemmel szemben embertelenül viselkednek, nyilvános rendelettel minden alattvalójának megtiltotta, hogy valaki a nyugati vagy déli indiánokat szolgaságba hajtani vagy őket javaiktól megfosztani merészelje.
Őrájuk figyelünk tehát, hogy ezeket az indiánokat, akik bár az egyház ölén kívül élnek, még sincsenek szabadságuktól és tulajdonuktól megfosztva, illetőleg nem szabad ezért megfosztani őket, minthogy emberek, és ezért a hit és üdvösség befogadóképes alanyai, nem szabad szolgasággal kiirtani őket, hanem igehirdetéssel és példával az életre meghívni, és ezért gondoskodni óhajtván arról, hogy az ilyen istenteleneknek annyira elvetemült merészségét visszaszorítsuk, és nehogy amazok meg a jogtalanságok és az őket ért károk miatt megkeseredjenek, és Krisztus hitének az elfogadására alkalmatlanabbá váljanak, körültekintésedre bízzuk, hogy (…) összességében és egyenként tiltsd meg azoknak, akik valamelyik méltóság hordozói, önmagától beálló kiközösítés terhe alatt, hogy az előbb mondott indiánokat bármilyen módon szolgaságba hajtani vagy őket bármi módon javaiktól megfosztani merészeljék.
XVI. Gergely, 1839, az In supremo apostolatus fastigio rendelkezés (oké, ez nem középkor)
(…) Lelkipásztori gondjaink egyike azon törekvés, hogy megpróbáljuk a hívőket a négerekkel vagy bármiféle más emberekkel való embertelen kereskedelemről egészen leszoktatni. (...) Bizonyos elődeink, a dicsőséges emlékezetű római püspökök közül többen nem is mulasztották el, hogy tisztüknél fogva ezek eljárását mint lelki üdvükre nézve ártalmas és a keresztény névre nézve gyalázatos cselekedetet súlyosan el ne marasztalják; világos volt előttük, hogy ennek egyik következménye az, hogy a hitetlen pogányok igaz vallásunk elleni gyűlöletükben egyre inkább megerősödnek. Elődeink (...) nem kis mértékben járultak hozzá az indeknek és más előbb említetteknek a betolakodók kegyetlenségétől és a keresztény kereskedők bírvágyától való megvédéséhez, de mégsem úgy, hogy a Szentszék az arra irányuló törekvései tökéletes eredményének örvendhetne, merthogy éppen ellenkezőleg, a négerekkel való kereskedelmet, bár némileg csekélyebb mértékben, még mindig sok keresztény űzi.
Mivel e nagy gyalázatot távol akarjuk tartani a keresztények összes területétől, (...) a jövőben senki ne merészeljen indeket, négereket, vagy más hasonló embereket igazságtalanul kínozni, javaiktól megfosztani, szolgaságba hajtani, vagy olyanoknak, akik ilyet cselekesznek, segítséget nyújtani, illetve azt az embertelen kereskedelemfajtát űzni, amelyben a négereket, mintha nem emberek, hanem csupán csak állatok lennének, akármi módon rabszolgaságba hajtva, minden megkülönböztetés nélkül, az igazságosság és az emberiesség jogai ellenére veszik, eladják és olykor arra kárhoztatják, hogy a legkeményebb szenvedéseket kelljen kiállniuk (…).
(Heinrich Dezinger - Peter Hünemann: Hitvallások és az egyház tanítóhivatalának megnyilatkozásai. Örökmécs kiadó - Szent István Társulat, 2004)
Kövesd a Konzervatóriumot a Facebookon is!
