A nagyanyám szép lány volt. Nagykanizsán született, a húszas évek elején már utánafordultak a férfiak, amikor végigsétált a kisváros főutcáján. Nem voltak sem szegények, sem gazdagok, amolyan középosztálybeliek. Nagyanyám, Mária azonban 14 éves korában beleszeretett valakibe, akitől állapotos lett. Megszülte kisfiát, s azontúl már nem reménykedett apja abban a vőben, akit korábban kiszemelt számára. Mária első kisfián kívül még hat gyermeket szült cipész férjének, aki a „megesett” lányt végül feleségül vette. Nagyanyám valószínűleg boldog volt, mert szeretett valakit, odaadta magát neki, megfogant, vállalta az életet.
Konkoly Edit írása
Ő nem volt még az a szexuális nő, nem élt még benne a divat, a reklám, a tömegkommunikáció által gerjesztett közöny. Nem mozgalmak, emancipációs törekvések miatt volt egyenrangú a férjével, hanem léte miatt: nőiességében kibontakozó embervolta miatt. Nem versengett a párjával, inkább minden erejével tudásával bölcsen támogatta férjét.
Rabszolgák
Eszter a nyolcvanas években létesített kapcsolatot egy tanárával, akitől hamarosan állapotos lett. Fiatal volt, szülei egy távoli kis faluban laktak, nem merte hazavinni a kisbabát, akinek világrajövetelétől párja elzárkózott. A férfinak már volt két óvodáskorú gyermeke, akiket édesanyjuk nevelt. Eszter bizottság elé állt, ahol megadták az engedélyt.
Az abortusz támogatói által fennen hirdetett „abortuszhoz való jog” végső soron rabszolgákká, vagyis szexuális kielégülés eszközeivé teszi a nőket. Ha a nő korlátozás nélkül végeztethet művi terhességmegszakítást, a férfi mentesül az apai felelősség alól, de a nő akkor is vesztes lehet, ha vállalja a gyermeket, hiszen az apa mondhatja, hogy a nő döntött úgy, hogy nem gyakorolja az „abortuszhoz való jogát”.
Eszter és a tanár kapcsolata az abortusz ellenére folytatódott, és újabb terhességmegszakításokhoz vezetett. A szégyen mindvégig nagyobb súllyal esett a latba, mint a gyilkosság, aminek súlyát csak évtizedekkel később fogta fel Eszter. Egy fotó hatására, amit a neten talált, sírógörcsöt kapott. „Hogyan lehetséges az, hogy mindenki tudta, hogy ez egy élőlény, akinek már kicsi karja, feje, ujjacskái vannak?! Ezt tudni kellett annak az orvosnak is, aki elvette! Hogy-hogy mindenki rábólintott a műtétre...”
Minden harmadik
Magyarországon majdnem minden harmadik megfogant baba erre a sorsra jut. Nem jobb a helyzet Európa más országaiban, és az Egyesült Államokban sem. Angolszász területen forgatták a Néma sikoly című filmet, amelyben az ultrahangos felvételeken jól látszik, ahogy egy tizenkét hetes magzat az életéért küzd. Az alkotás nagy port vert fel, hiszen Angliában 24 hetes korig lehetséges a magzatelhajtás. Az abortusz emléke örökre a testbe van írva. Egy terhesség, ami megszakadt, következményekkel járhat.
Eszternek lettek ugyan gyerekei, de azóta is számolgatja a napokat, mikor születtek volna meg a babák, hány évesek lennének most, vajon kisfiúk vagy kislányok. A negyedik abortusz után végre szakított kedvesével. Felejteni akart. „Életfeladata” sokáig a szépség lett. Látszani akart inkább, mint lenni. Öltözött, festette magát, megváltoztatta a külsejét. Csábított. De üres maradt szerelmében, és később házasságában is. Kelepcébe esett: a testével azonosította önmagát. Megfeledkezett lelkének függetlenségéről, nőiességének testi-lelki egységéről.
Csak sokkal később értette meg, hogy az anyának lenni elsősorban nem biológiai folyamat, inkább lelki. És hogy egy anya nem csak gyermekeknek, hanem mindenkinek az anyja lehet aki védtelen, beteg, gyönge. Egy gyermeket pelenkázó kéz, de a mosdót takarító kéz is mind anyai kéz. De ma már azt is tudja, az igazi szerelemben nemcsak két ember személyisége, szellemisége találkozik, de Isten is jelen van.
Nem kell cigányunoka
Réka egy cigány fiúba szeretett bele. Megfogant, szülei azonban vérig sértődtek, nem kell cigány unoka, mondogatták. Odáig hergelte magát Réka édesanyja, hogy felkereste egyik osztálytársát, aki a közeli kisváros kórházigazgatója volt, és addig sírt, míg lányát megműtötték. Réka az ötödik hónapban volt. Soha többé nem szült gyereket, bár férjével azóta is mintaházasságban élnek. Édesanyja nem szívesen jár családi összejövetelekre, ahol testvérei az unokák fényképeit mutogatják. Neki azóta sincs. Réka pedig nem beszél a történtekről.
– Elmúltam húsz éves, amikor állapotos lettem. A vőlegényemmel már terveztük az esküvőt, de még nem házasodtunk össze. Talán vallásos neveltetésem volt az oka, de annyira szégyelltem magam, hogy kevésbé volt erkölcstelen számomra a gyilkosság, mint az, hogy a szüleim mit szólnak. Nem fogtam fel, hogy élő baba az, aki bennem van – mondja Singer Magdolna, aki azóta gyásztanácsadó lett. Szerinte meg lehet szabadulni az abortusz okozta fájdalomtól, megbékélhetünk önmagunkkal és a meg nem született gyermekünkkel is.
Bár mai kultúránkban nem illik gyászolni, legtöbben nem tudunk mit kezdeni a halállal. Azok még inkább nem, akiknek meg nem született, vagy a már megszületett babájuk halt meg. Mivel a gyászt nem ismeri el a környezet, a nő szégyelli, hogy mégis fáj neki. Sokan csendben gyászolnak. Vigyáznak, hogy érzéseikkel ne zavarjanak meg senkit. Arra végképp nehezen szánják rá magukat, hogy rendszeresen eljárjanak gyászfeldolgozó csoportba. Pedig azt kellene megérteni a tanácsadó szerint, hogy lelki békénk visszaszerzése egyenesen kötelességünk önmagunkkal és a családunkkal szemben is.
Feldolgozás
Az első kérdés az, hogy megnézzük-e a halott csecsemőnket. Ha nincs ez a búcsú, sokkal tovább elhúzódik a gyászfolyamat. Sok anyuka szeretné „kijavítani a hibát”, de ha valaki idő előtt újra állapotos lesz, várandóságával együtt megjelenik a rettegés is. A félelem attól, hogy ezt is elveszítheti. A gyászfolyamat mindenkinél más és más, de a minimum három hónap.
Ha nem tudják megnézni, írhatnak neki levelet – tanácsolja Singer. Oriana Fallaci is megtette ezt. A Levél egy meg nem született gyermekhez című könyve a hetvenes években nagy vitát kavart.
Ha leírod azt, ami benned kavarog, letisztul sok minden. Amit kiteszünk, teljesen más, mint ami bennünk van. „Jó, ha be tudod emelni a családba azokat a családtagokat, akiket nem hagytál megszületni. Nem ismerik őt a többiek, mégis tudják, hiszen érzik a titkot. Adj neki nevet ! Ha nagyok a gyerekeid, elmondhatod nekik. Ha a halottaidról emlékezel, emlékezz meg róla is. Gyújts neki is gyertyát.”
Nekem még a lullai drogrehabilitációs intézetben megismert Zsolt jut eszembe, aki tizennyolc volt, amikor barátnőjével összehoztak egy gyereket. A szülők itt is közbeléptek. Zsolt még leérettségizett, aztán hónapokra elhallgatott. Ilyenkor rajzolt és maga elé bámult. Jómódú szülei nem tudták, mi történt szófogadó fiukkal. Egy ideig próbálkoztak vele, aztán intézetbe adták. Itt hónapokig normális ember benyomását kelti, míg eljön a pillanat, amikor újra elhallgat. Rajzol. Legtöbbször egy kisfiút, aki az lehetett volna, ami sohasem lett: egy szerelem kiteljesedése.
A szerző a Talita.hu keresztény női portál főszerkesztője.
Kövesd a Konzervatóriumot a Facebookon is!
