Két veszély fenyegeti a mostani kormányt: a voluntarizmus és a kommunikációs kormányzás. Az első nem is fenyeget, az sajnos működik, a második most látszik kibontakozni. Pedig mi volt az elmúltnyolcév ellen felhozott egyik legfontosabb érv? Hogy a kormány csak kommunikálni akart.
Gyurcsány Ferencék kommunikációs problémának tartják a kormányzást – hallottuk oly gyakran a 2010-es választások előtt, és valóban, gyakran hallottuk az akkori kormány részéről, hogy nem sikerült elmagyarázni az embereknek. G. Fodor Gábor és Kitta Gergely írt is a Kommentárba egy nagyszerű
esszét a kormányzás kommunikációs paradigmájáról, ami túlhangsúlyozza a terület fontosságát. (Erre Körösényi András
reagált a Politikatudományi Szemlében.) Egy másik ügy kapcsán anno a
Konzervatórium is írt a kommunikációs paradigmáról.
A Gyurcsány-kormány Horváth Ágnes és Molnár Lajos idejében is azzal állt elő, hogy nem sikerült elmagyarázni a kórházi ágyak számának csökkentését, aztán nem sikerült elmagyarázni a… de mindegy, emlékszünk, értjük. Akár a vereség végső konklúziója is lehetett volna az, hogy nem sikerült elmagyarázni a válságkezelést és a többit sem. Pedig volt Budai Bernadett.
Na, hát kommunikációs helyett jó kormányzásra vágytunk. Hogy ezt megkaptuk-e, abba most ne menjünk bele, mindenesetre vészesen úgy tűnik, a mostani kabinet is beleesett a kommunikációs kormányzás hibájába. Miután Giró-Szász András lett a szóvivő, még meg sem száradt a tinta a szerződésén, máris
jött a hír, hogy meg ő és stábja leszúrást kapott, mert nem sikerült elmagyarázni a egykétkulcsos adót, aztán jött a
cáfolat, hogy nem volt leszidás. Aztán jött a hír, hogy a kormányzat
országos turnéba kezd, hogy elmagyarázza az embereknek, mit miért csinál, és az nekik miért jó.
Azt is tudjuk, mennyi nyavalya volt a kormányzati kommunikációval, amit ugyanúgy központosítani akartak, mint az országot. A KIM-ben kapott helyet az összes minisztérium sajtóosztályát felügyelő kommunikációs államtitkárság. Most a hírek szerint mégis autonómabbak lettek a minisztériumok, mióta átszerveződtek a dolgok, Nagy Annát leváltotta Giró-Szász.
Ne legyen kétségünk, a kormányzati kommunikáció fontos dolog, szükség van a profin megszervezett médiakapcsolatokra, sajtótájékoztatókra, háttérbeszélgetésekre, sajtóosztályokra, háttérmolinókra, hiszen ez a tájékoztatás olajozott voltát segíti. Hiba lenne alábecsülni a kormányzati kommunikáció szerepét. Még akár, hát, az országjáró körút is belefér, bár efelől vannak kétségeim.
Az is világos, hogy a kormányzás nem csak a tájékoztatás, a transzparencia és az átláthatóság terepe, hanem a rejtegetésé, titkolózásé, a kifürkészhetetlen szándékoké, késleltetéseké és a színészkedésé, színjátéké is. Ez így rendjén is van, mióta világ, a világ, így működött ez, így is fog, a kormányzás valahol kupleráj (
G. Fodor-féle hasonlat), boszorkánykonyha, kreatív káosz. Informálás és dezinformálás. Ha pár nap múlva elfogy a benzin, nem jelentem be a benzinár-emelést, inkább tagadom. Terelek, bedobok mást a köztudatba. Tiszta sor. Kár, hogy a Fidesz kicsit
elefántként mozog a média porcelánboltjában.
Na de mégis, ez a magyarázzuk meg az embereknek valahol része az emlegetett voluntarizmusnak is, mindent megoldunk akaratból, központosítjuk a sajtóosztályokat, a közszolgálati médiát (az mindegy, hogy baromira lassítja a napi hírek ügymenetét), az oktatást, az országot, elvégre NER van.
Na és ott van a csakazértises akarnokság: hol van már a 2010-ben ígért nagyvonalúság és alázat? Minden törvényt újra kell írni, legyen az
alkotmány,
köznevelésügyi, felsőoktatási, önkormányzati, nemzetiségi (pedig az az egyik legkonszenzusosabb és legjobban működő),
médiatörvény. És nem nyugodt tempóban, az rendben is volna, hanem azonnal, hogy 2012. január elsején lecserélhessük a fél magyar joganyagot. Mert most van kétharmad, most vagy soha, ezért sietünk.
Ebből a szempontból az egyébként szerintem egyáltalán nem problematikus kétharmad (mert hiszen törvényes, alkotmányos, megválasztott, demokratikus) mégis az: itt az idő, most kell megtennünk, amit meg kell, gondolhatják a Fideszben, és úgy kell megtenni, hogy később holmi szimpla abszolút többségek ne barmolhassanak bele, ezért aztán jó sok törvény, meg az államháztartási hiány is sarkalatos lesz.
A törvényhozás tényleg gyorsnaszádként halad előre, kár, hogy az ágyúi félrehordanak, sok az egyenetlenség. A motiváció érthető, de jól jönne némi higgadtabb hozzáállás. Észre vehetnék a Fideszben, hogy sajnos (?) a 2010-2014-es ciklus törvénykezése nem örökre szól, ergo felesleges megpróbálni megoldani örökre minden problémát. A gyors tempó következménye az is, hogy az államapparátus döntéseit (és például az
egyházügyi törvény sziszifuszi tárgyalásainak eredményeit) egy csapással felülírja az informális tanácsadó testület, a Fidesz-elnökség, ami arra hivatott, hogy a lassú, sokszor biztos szabotázsakciózó apparátust megkerülje, ám ezzel megkerülte a szakértelmüket is, a több szem többet lát elvét, és máris működik a nagyobb hibaszázalék a törvényekben.
Mit is mondhatnánk még? Nem kell mindent egy csapásra megoldani: a kevesebb több lenne.
Kövesd a Konzervatóriumot a Facebookon is!
