dobray
I 2011.07.06. 07:23
Az MSZP és az LMP azzal vádolja az Orbán-kormány gazdaságpolitikáját, hogy az neoliberális vagy neokonzervatív lenne – ugyanazt a gazdaságpolitikát más fórumok kádáristának titulálják. Ha kizárjuk, hogy Kádár neokon volt, vagy a neokonok kádáristák, akkor valahogy fel kell oldanunk a diszkrepanciát.
Részemről számos gazdaságpolitikai lépést üdvözlök, számosat pedig nem, és másokhoz hasonlóan kissé kapkodónak látom a gazdaságpolitikát. Azt az érvet hamisnak tartom, hogy ne kellene egységes gazdaságpolitikai koncepció, amikor „úgyis mindig változik a helyzet”, új helyzetekre kell reagálni. De kell, hogy legyen, mivel ha nincs, akkor változtatni sincs min. A Matolcsy-féle (a mások mellett a Varánusz blog által is
matolcsyzmusnak nevezett) gazdaságpolitikában ugyanakkor van némi koncepció, a növekedéspárti harmadikutasság vagy valami hasonló.
A neoliberális jelzővel van egy gond: talán nincs a világon olyan ember, aki azt mondaná magáról, hogy ő neoliberális (
kivéve jvizkeleti kollégát). Ha azonban jól értem a neoliberalizmus bunkósbotját forgatókat, akkor ez a Hayek-Friedmann-Reagen-Thatcher-féle gazdaságpolitika volna. Nyugaton ezt szokás „jobboldalinak” nevezni. (Egyébként milyen dolog, hogy ugyanazt a gazdaságpolitikát nevezik neolibnek és neokonnak? És hogy ezeket a jelzőket át akarják ültetni magyarországi környezetbe?) Nálunk összekeveredtek a lapok, például amiatt, hogy a Horn-Bokros-féle és a Gyurcsány-féle gazdaságpolitikát is neoliberálisnak hívták, például a Magyar Nemzetben. Így a neoliberális itthon a „multipárti megszorító politika” szinonímája lett.
Ha viszont minden ellenérzésünk és fenntartásunk ellenére Reagen és Thatcher gazdaságpolitikáját neoliberálisnak nevezzük, akkor a magyar baloldali kormányok gazdasági intézkedései nem éppen azok. Mit csináltak Bokrosék és Gyurcsányék? Adót emeltek véges-végtelen, emellett hangoztatták, hogy mindenki álljon meg a maga lábán. Adót emeltek egy olyan országban, ahol amúgyis az egyik legmagasabb volt már az EU-n belül az adóteher és az újraelosztás mértéke. A „neolibek” (avagy „neokonok”) viszont éppen adót szoktak csökkenteni, tehát a hazai balos kormányok nem voltak éppen neolibek.
Az egykulcsos, 16 százalékos szja, a segélyezés visszaszorítása (és a munka fontosságának hangsúlyozása), a rokkantnyugdíjak felülvizsgálata, a részmunkaidő pártolása, pár kisadó megszüntetése és a bürokrácia megígért csökkentése, valamint a növekedéspártiság lennének a neolib elemek a kritikák szerint. Az új világrend hangsúlyozása, a
kelet felé fordulás, a multiellenesség,
az állam gazdasági aktivitása (például a MAL vagy a MOL esetében), a
magán-nyugdíjpénztárak „államosítása”, az ágazatokra kivetett válságadók, a nyugdíjasok ingyen utazásának meg nem szüntetése és a
misztikus „extraprofit” kárhoztatása pedig a baloldali gazdaságpolitikai elemek. A kettő együtt a gúzsba kötött matolcsysta gazdaságpolitika harmadikutasságát adja ki. A gúzsbakötöttség a költségvetési hiánycél tartásában és az EU árgus szemeinek figyelésében nyilvánul meg.
Mondhatjuk-e ezt szegényellenes, gazdagpárti megszorító politikának? Éppenséggel mondhatjuk, ám látnunk kell, hogy az Orbán-kormány – függetlenül attól, hogy lépéseivel egyetértünk-e vagy sem –, nem úgy szorít meg, ahogy Bokrosék és Gyurcsányék. Utóbbiak ugyanis a középosztályra tett terhekkel, a családosok szívatásával, adóemeléssel próbálkoztak. Orbánék a válságadókat leszámítva viszont éppen a középosztályt próbálják megkímélni, és mindenkit a munka felé ösztönöznek (valamint sajnos az oktatáson akarnak spórolni).
Nem zárom ki, hogy van összefüggés a 16 százalékos szja és ezen megszorító intézkedések között, amennyiben az elsővel keletkezett hiányt az utóbbiak nyomán előálló (plusz válságadók) bevétellel próbálják betömni, egyelőre kevesebb, mint több sikerrel. Matolcsy és apparátusa amúgyis hajlamos elszámolni magát, azaz felültervezni a bevételeket, ha hihetünk a híreknek, ami elég alapvető hiba. Az esetleges ilyen összefüggés azonban szerintem másodlagos.
Akármennyire is nem tetszik nekünk a Matolcsy-féle gazdaságpolitika, azt mégsem mondhatjuk, hogy szegényellenes és gazdagpárti volna. Miért is nem? Az MSZP-LMP-féle érvelés kb úgy hangzik, hogy a 16 százalékos, egykulcsos szja-val a kormány odaadja a gazdagoknak, ami eddig az övék volt. Ez erős csúsztatás. A kormány az egykulcsos szja-val nem odaadja a gazdagoknak, ami eddig a szegényeké volt, hanem nem vesz el tőlük annyit, amennyit eddig, és náluk hagyja a pénzük egy jelentősebb részét.
Aki rosszabbul járt, nem az szja új egykulcsa miatt járt rosszabbul, ép eszű ember nem gondolhatja, hogy kevesebb pénze lesz valakinek egy országban, ahol eddig 17 százalék volt a legkisebb adókulcs, most meg egy van, 16 százalékos. A párezer forintos rosszabbul járás a sajnálatos módon el nem törölt szuperbruttósításnak (a béralap 1,27-szerese után adózunk) és az eltörölt adókedvezményeknek köszönhető. A kormány azt remélte, hogy az OÉT-ben való megállapodás alapján ezek a negatív különbségek majd béremelés következtében eltűnnek, nem így lett. De az okuk nem az egykulcsos szja, amely egyébként a környező országokban is sikerrel alkalmazott adózási forma. Az a kívánalom, hogy a gazdagok fizessenek többet, már az egykulcsos adóval is megvalósul, hiszen így is az fizet többet, akinek magasabb a jövedelme.
A munkapárti intézkedésekre, így a segély újragondolására, iskolába járáshoz kötésére, természetben adására és más ilyen „szegényellenes” intézkedésre pedig az szja kulcsaitól függetlenül szükség volt egy olyan országban, ahol tízmillió emberből 3,8 millióan dolgoznak. A gyermekek utáni adókedvezményre pedig egy olyan országban, ahol kevés gyerek születik. Az Orbán-féle adókedvezményes megoldásokat rendszerint az az MSZP-s kritika éri, hogy azok is a gazdagoknak kedveznek, amennyiben kis jövedelműek vagy épp jövedelemnélküliek számára nem sokat jelent. Egyrészt a kedvezmény az kedvezmény, akár kicsi, akár nagyobb, másrészt miért akar még pénzt az államtól az, aki nem dolgozik? Az adókedvezmény is lehet munkára ösztönző hatású. (Igen,
tudom, hogy kevés a munka.)
Az MSZP-nek és az LMP-nek az a baja, hogy a középosztályt (már ha létezik ilyen – a mentalitásra gondolok) eleve gazdagnak nézik, akiktől oly sokat lehetne elvenni és azt odaadni a „szegényeknek”. A magyar fizetéseket tekintve ez azonban marhaság. Tuti hogy jelenlegi ellenzéki mivoltukból adódóan tiltakoznának a nyugdíjkorhatár általános emelése ellen is (miként sokan nyugaton), ahogy a rendvédelmi dolgozók kedvezményeinek eltörlése ellen is tiltakoznak. Hogy miből lesz nyugdíj meg akár újraelosztás úgy, hogy nem dolgoznak sokan és nem vállalnak gyermeket, az mintha kimaradt volna a baloldali pártok számításából.
Érdekes, hogy eddig mindig balról hangoztatták, hogy a magyar jóléti állam koraszülött, amikor pedig a jobboldal elkezdi visszanyesegetni a (gazdaságilag és erkölcsileg is) fenntarthatatlan kinövéseket, akkor megindul a sipákolás a társadalmi igazságosság nevében. Én viszont nem tudom, miért az a társadalmilag igazságos, ha a középosztálytól arányaiban többet veszünk el és odaadjuk az állítólagos szegényeknek.
A jelen helyzetben azért mégiscsak a dolgozást és a gyermekvállalást kell ösztönözni. Ha az ezért tett intézkedések a gyermektelenek és nem dolgozók büntetésének tűnnek, imigyen a szabad választás korlátozásának, ám legyen. Ellenkezőleg viszont a gyermekeseket és dolgozókat büntetnék. Az is diszkrimináció. Középút nincs, ha nem ösztönzöm a munka- és gyermekvállalást, azzal máris a járadékvadászatot és a gyermektelenséget ösztönzöm.
Szokás még azzal jönni, hogy ez a szívünknek kedves reagenista-thatcherista gazdaságpolitika individualista, míg a baloldali a közösségi felelősségvállalásra ösztönöz. Ez a nézet azt tételezi fel (miként a nyugdíjakkal kapcsolatban sajnos az Orbán-kormány is), hogy aki nem fizet magasabb adót, az nem járul hozzá elesett embertársai megsegítéséhez és a közjóhoz megfelelő mértékben, a magasabb adók viszont igen. Én a magam részéről fontosnak tartom és szeretem az államot, mint olyat (nem vagyok az éjjeliőr állam híve; mindazonáltal írtunk már az
egydimenziós államfelfogás értelmetlenségéről), ám e téren a dolgok éppen fordítva állnak. Természetesen a közszolgáltatások terén például igenis fontos az állam, tehát az állam szerepvállalása és ennek adókkal való finanszírozása is egyik, de nem kizárólagos terepe a közösségért való felelősségvállalásnak. Viszont a kis, helyi közösségek éppen akkor mennek tönkre, ha az állam a fokozott újraelosztás révén finanszírozza a munkakerülést és azt, hogy mindenki azt csináljon amit akar, ne kelljen az embereknek egymásra támaszkodniuk, megsegíteni egymást, mert az állam úgyis segít (amíg nem voltak nyugdíjak, a család tartotta el az öregjeit). De ettől még a konzervativizmustól nem idegen az állam szociális szerepvállalása, lásd Bismarck, lásd az angol(!) Benjamin Disraeli, vagy épp a német kereszténydemokraták.
Summa summarum: értem én, hogy ki miért gondol, amit gondol, de a tiszta (sokszor import-) modellekben való gondolkodás (neokon, neolib) szerintem félrevisz. És azt sem látom be, miért csak két pólusban lehet gondolkodni, hogy a szociális, közvetlen állami beavatkozást jelző elemek miért lennének szükségszerűen kádáristák, a piac- és munkapártiak (jobb szó most nem jut eszembe) pedig neokonok-neolibek. Egy gazdaságpolitika egységes egész (kéne, hogy legyen), az Orbán-Matolcsy-tandem pedig sem nem kádári, sem nem neolibkon. Nem csak kétféle megoldás létezik. Miért csak az úgynevezett neolib politika az egyetlen kapitalista járható út, és miért lenne már szocializmus, ha vannak benne szociális elemek? Miért lenne az kapásból szocializmus?
Kapitalizmus sem csak egyféleképpen létezik. Jókora adag kritikával lehet illetni Matolcsyékat, mi is
megtettük többször, de hogy neolibek vagy neokonok lennének, esetleg kádáriak vagy szocialisták, azzal szerintem nem. Hagyjuk ezt a címkézést, érdemesebb a konkrétumokról vitatkozni.
Kövesd a Konzervatóriumot a Facebookon is!
