Sajnos itthon nagy hiány van szalonképes konzervatívból. Hiába hívja fel a figyelmet erre a rendszerváltás óta a baloldali értelmiség és a közírók hada, a hazai, földhözragadt, mucsai, bőgatyás, nemkonzervatív nacionalista demagóg jobboldal nem hallja meg figyelmeztető szavát, és tovább süllyed önnön gyűlöletének mocsarába. A szalonképes konzervatív tudja, hogy a liberalizmus és más baloldaliságok olyanok, mint az iszlám: betérni lehet, kitérni azonban nem, azért halál jár.
A szalonképes konzervatív ezért tehát mindenekelőtt elhatárolódik. Elhatárolódik a monarchiától, elhatárolódik a Horthy-fasizmustól és a visszavonhatatlanul elmúlt dolgok restaurálásáról szóló ködös álmoktól, álmodozóktól is. A puszta kritizálás nem ér. A szalonképes konzervatív kritikusan elhatárolódik a teljes magyar jobboldali hagyománytól. Példaképe Dózsa és Kossuth, valamint természetes módon felvállalja mindazt a haladást, amit az eddig létezett progresszív rendszereknek köszönhet az ország. Így a szalonképes konzervatív tisztelettel adózik Károlyi Mihály és az őszirózsás forradalom emléke, valamint a Polgári Radikális Párt, Jászi Oszkár és a szociáldemokrata mozgalom előtt, továbbá árnyaltan ítéli meg a Tanácsköztársaság eseményeit, valamint meg próbálja érteni vezetőinek lelki motivációit.
Trianon kapcsán pedig mélységesen egyetért a Kárpát-medence népeinek önrendelkezési jogával, ezért kárhoztatja a magyar államot az 1920 előtti elnyomó politikáért, ezt meghatározván Trianon egyetlen okaként. A határon túli magyarok számára semmiféle állami védelmet nem nyújt, legyen szó lobbizásról, magyar igazolványról, állampolgárságról, szavazati jogról. Nem érdekes, hogy ilyeneket a környező államok is adtak idegenbe szakadt nemzettársaik számára, hiszen őnekik szabad ezt, csak nekünk nem, mert ezzel sértjük az ő érzékenységüket, különben sem európai dolog ez a minden határt spiritualizáló EU-ban. Még akkor sem európai, ha európai.
Az 1945 utáni Második Köztársaság (ami igazából az első volt, mert előtte csak népköztársaságunk volt, a második köztársaság így igazából a mostani, amit lazán csak harmadikként szoktunk emlegetni) a szalonképes konzervatív szerint a magyar parlamentarizmus nagyszerű korszaka volt. Ő óvatosan, mérlegelve nyilatkozik a Rákosi-, de leginkább a Kádár-rendszerről, mert mégis csak abban töltötte, vagy a szülei abban töltötték a gyerekkorukat, és szép emlékek kötik hozzá, ha más nem, a zánkai táborok kapcsán. Igyekszik megérteni az ÁVH munkatársainak, valamint később a munkásőrnek állók és a III/III-ban vagy annak dolgozók indítékait, hiszen meg lehet azt érteni. Gyerekkor, szegénység, ez volt a felemelkedés és a stabil élet záloga… Meg különben is, kimondta az alkotmány a vallásszabadságot. A szalonképes konzervatív pedig realistaként a történelmi kényszereket is megérti.
1956 kapcsán, mint békeszerető ember, szorgalmazza a megbékélést, és hangsúlyozza, hogy a dolgok nem voltak ám olyan fekete-fehérek, hogy az egyik oldalon álltak a forradalmár jók, a másikon a kommunista gonoszok. A szalonképes konzervatív elismeri, hogy ’56 a szocializmus megújítására tett kísérlet volt, és különben is, mit kezd egy konzervatív azzal, hogy Nagy Imre kommunista volt? Meg hogy '56 forradalom? Így aztán a szalonképes konzervatív nem vonja kétségbe a francia forradalom vívmányait sem, és nyugodt szívvel zászlajára tűzheti a szabadság, egyenlőség, testvériség hármas jelszavát, hiszen ezek echte konzervatív gondolatok. Nem csak külön, hanem egyben is.
A szalonképes konzervatív nagyra becsüli a demokratikus ellenzék tevékenységét, tagjaira és a Kádár-rendszert eredetileg balról előző Lukács-iskolára is tisztelettel néz fel, hiszen ők voltak a Kádár-rendszer igazi ellenzéke. Így a szalonképes konzervatív igazságtalannak tartja, hogy 1990-ben, az első szabad választásokon a Horthy-reakciós Antall József alakíthatott kormányt, és a taxisok oldalán állt a blokádban. A szalonképes konzervatív Antall József nevét egyetlen egy összefüggésben használja pozitív értelemben: Orbán Viktorral szembe állítva. A szalonképes konzervatív nem csupán bírálja az Orbán-kormány egyes lépéseit, vagy akár folyamatosan is, hanem egyértelműen elhatárolódik a viktatúrától.
A szalonképes konzervatív elhatárolódik a folyton újjáéledő náci és fasiszta eszméktől, amelyeket egyszer és mindenkorra kiirtandónak és kiirthatónak tart, azok nem éppen jelentős felbukkanását is úgy értékeli, mint potenciális veszélyt, ami mint daganat, terjedhet tovább, ezért csírájában kell elfojtani. A szalonképes konzervatív érthetőnek, megérhetőnek és elfogadhatónak tartja, ha egyesek besúgóként vagy tartótisztként tevékenykedtek 1990 előtt, hiszen valamiképp el kellett tartaniuk a családjukat, ám ha valaki a fasiszta eszmékkel kokettál, még ha ezt tagadja is az illető, azt megbocsájthatatlannak tartja. A fasizmussal való kokettálás vagy egyenesen látens fasizmus már az is, ha nagy vehemenciával, végiggondolatlan, keresetlen szavakkal támadja valaki a baloldalt, és esetleg elhatárolódik a liberalizmustól, szocializmustól, mivel az ilyen verbális agresszió és eszmei intolerancia gyorsan és szükségszerűen vált át idegen rasszok tagjai elleni fizikai erőszakba.
Ezt pedig meg kell akadályozni, ezért a szalonképes konzervatív csakis ilyen esetben nem a nevelést, hanem a börtönbe való elzárást tartja az egyetlen járható útnak. Szemben a hétköznapi bűnözők és a benzinkútnál nem fizetők vétkeivel, valamint a szexuális bűncselekmények elkövetőivel (kivéve pedofilok), akiket nem börtönbe küld, hiszen az csak felesleges büntetés, hanem az elkövetés okát szörnyű gyerekkorukban meglátván, állami terápiára küldi őket. Sőt, felmerül benne a gyanú, hogy talán az egész bűncselekményt az áldozat provokálta ki, kihívó viselkedésével, vagy egyáltalán, jelenlétével.
A szalonképes konzervatív elhatárolódik a régi konzervatívoktól, akik nem hittek a szabadság- egyenlőség-testvériség jelszavában, nem hittek a forradalomban és a demokráciában – vagy annak csak valamiféle korlátozott formájában hittek, ami kirekesztés, ami látens fasizmus, ergo a fenti kategóriába esik. A szalonképes konzervatív hisz a liberális demokráciában, annak felsőbbrendűségében, kivéve, ha a nép valamilyen fatális tévedés miatt Orbán Viktor pártjára szavaz, mert ezt meg kell akadályozni, mivel az szalonképtelen, jól látszik, Európában is utálkozva fordulnak el tőle, és demagóg nacionalistaként írják le a leghaladóbb német lapok. Ja, hogy az Európai Néppárt alelnöke? Hát, erre egy szalonképes konzervatív nem büszke, és minden fórumon felhívja rá az európai néppártok figyelmét, hogy nácoid, demokráciaellenes kígyót melengetnek a keblükön. Orbán Viktor mérsékelt kritizálásán átlát a szalonképes konzervatív, és tudja, hogy az csak taktika, maszatolás. A szalonképes konzervatív tudja, hogy attól nem lesz valaki szalonképes, hogy kritizálja Orbánt és a magyar ugart, illetve saját politikai táborának egyes szegmenseit, személyeit. Ez még bőven kevés, ilyet minden szalonképtelen tud.
A szalonképes konzervatív magától értetődőnek tartja, hogy a kommunisták bűntettei nem említhetők egy lapon a nácik haláltáboraival. A kommunizmust ugyanis alapvetően szép eszmének tartja, ami valamiért rossz útra tévedt, rosszul valósították meg, de érdemes lenne még próbálkozni vele. Csak meg kéne hozzá változtatni az embert. A szalonképes konzervatív nem rója fel egykor volt kommunisták nézeteinek megváltozását, mivel mindenki szabadon változtathatja meg a világnézetét. Miért ne lehetne egy egykori kommunistából demokrata? A kommunistáknak érdekmentes pálfordulása volt a rendszerváltáskor. Orbán Viktor viszont alattomos érdekektől vezérelt köpönyegforgató volt, amikor liberális pártját jobboldali vizekre terelte. Ellenben ha valaki egész életében ragaszkodott eszméihez, akkor az nem egyenes tartás, hanem szemellenzőség. A szalonképes konzervatív tudja, hogy a liberalizmus és más baloldaliságok olyanok, mint az iszlám: betérni lehet, kitérni azonban nem, azért halál jár, hiszen miért lesz áruló valaki, aki már látta a Fényt?
A szalonképes konzervatív a nők tisztelője, ebből szükségszerűen következik, hogy támogathatónak véli a parlamenti női kvótát, valamint a különböző hátrányos helyzetűek felvételi pluszpontszámait, a pozitív diszkriminációt és a kimeneteli esélyegyenlőséget, és szüntelenül rámutat a rövidlátó, korlátolt, álszent, erkölcscsősz magyar középosztály szégyenletességére.
A szalonképes konzervatív nem ellenzi a haladást, a haladás meghatározását azonban annak autentikus szakértői, a liberálisok és szocialisták feladatának tartja. Konzervativizmusa kimerül abban, hogy felhívja a figyelmet az organikus, lassabb haladásra, de céljai azonosak a baloldaliakéival. Együtt menetel velük, maximum két lépéssel hátrébb. Ezt a lemaradást a toleráns baloldal nagylelkűen engedélyezi a számára.
A szalonképes konzervatív folyamatosan meaculpázik nem szalonképes elvbarátainak gondolatbűnei miatt, és minden alkalommal siet elhatárolódni tőlük. Szemét a Nyugatra szegezi, hiszen ott gyülekeznek a szalonképes konzervatívok seregei. De őket is csak olyankor tartja szalonképesnek, ha a magyar baloldali értelmiség így határozza meg őket, és amikor konzervativizmusuk csupán fiskális konzervativizmusra irányul, hiszen a szalonképes konzervatív a gazdaságban látja az élet alapját és értelmét egyaránt.
Jó fiskális konzervatívként pedig a költségvetési hiány növekedésének és a nép túlköltekezésének megakadályozását tartja fő feladatának, szorgosan ügyelve arra, hogy mindezt az amúgy is kihalásra ítélt középosztálynak kell finanszíroznia, mivel a leszakadó rétegeknek joguk van ugyanarra az életszínvonalra, amire az őket galád módon kirekesztő középosztálynak is, ezt pedig az államnak kell biztosítania, a középosztály pénzéből. Igazságtalannak tartja az egykulcsos szja-t, ahogy a különadót is csak a baloldali kormányoktól fogadja el, hiszen a népjólét azoknak a szakterülete. A segélyezés szigorítását, munkához, iskolába járáshoz kötését, a természetbeni segélyezést az emberi jogok elleni támadásnak tartja, ami látens fasizmus, a harmincas évek visszatérte, a weimari köztársaság agonizálását idéző tett.
A szalonképes konzervatív nem akarja szigorítani, netalántán betiltani az abortuszt, ellenben legalizálná az eutanáziát és mindent megtenne, hogy az azonos neműek házasságát elismerjék, valamint hogy az élettársi kapcsolat is egyenrangú legyen a házassággal. Még akkor is így tenne, ha ő maga nem ért egyet ezekkel, mégpedig azért, mert ezen lépések megtétele nem akadályoz meg egy konzervatívot sem abban, hogy úgy éljen, ahogy akar, ettől még nyugodtan gondolhatja, hogy a házasság szent, és csak férfi és nő közt jöhet létre, hogy az abortusz gyilkosság, ahogy az eutanázia is.
Azonban toleráns konzervatívként ezen vélekedését nem akarja rákényszeríteni a társadalomra, megtartja magának, és hagyja, hogy mindenki úgy éljen, ahogy akar. (Az ír társadalom úgy, ahogy van, szalonképtelen konzervatív, ahogy a lengyel is.) Realistaként tudja, hogy az ilyen populista-demagóg érvekkel, mint hogy az abortusz gyilkosság, kiiratkozna az Európai Unióból, sőt, a civilizált népek közösségéből.
Egyáltalán, nem jelenti ki semmilyen esetben, hogy igaza volna, hanem mérlegel, hümmög, egyrészt-másrészt, mivel ha egy konzervatív azt gondolja, igaza van, az egyértelműen a gőg jele, és a másik lebecsüléséé, mintha a másik hülye volna, és nem tudna gondolkodni. Ez pedig látens fasizmus. Még inkább igaz ez a vallásos konzervatívra.
A szalonképes konzervatív úgy gondolja, mindenki szabadon terjesztheti nézeteit, kivéve a keresztény egyházakat (a keleti vallásoknak szabad), mivel a vallás magánügy, és nem szabad hagyni, hogy a bigott vallásosok közüggyé tegyék. Ezzel ugyanis rákényszerítenék akaratukat a társadalomra, és egyébként is, honnan veszik a bátorságot a keresztények, hogy kijelentsék, igazuk van? Ez gőg, ami pedig ellentétes a vallásos alázattal, úgyhogy csak ne tegyenek ilyen kijelentéseket. A liberálisok és szocialisták természetesen nem kényszerítenek rá senkire semmit, csak megteremtik a békés egymás mellett élés kereteit, és tudják, mi a történelmi szükségszerűség, aminek nem akarnak ellene menni, hiszen ez hiábavaló tett volna.
A szalonképes konzervatív nem tesz mást, csak ül a karosszékében, régi könyveket olvas, világlátását megtartja magának, különben is, azt csupán egy attitűdnek tartja, amiből következik, hogy mások más attitűddel rendelkeznek, például liberálissal. A szalonképes konzervatív nem szól bele a politikába, és mindenkit arra biztat, hogy azt hagyja meg a liberálisoknak, esetenként szocialistáknak, mivel egy jobboldali, konzervatív párt uralma azzal fenyeget, hogy másra is rákényszeríti nézeteit, ami látens fasizmus. Különben is, a liberálisok és szocialisták, valamint a baloldali értelmiség a szalonképes konzervativizmus letéteményesei.
A szalonképes konzervatív nem csinál saját szalont, mert az az intolerancia jele, a beszűkülésé és a gettósodásé. Tudja, hogy most a fasiszta diktatúra elleni népfront, összefogás ideje jött el, ahol félre kell tennie saját különbejáratú gondolatait. A szalonképes konzervatív belenyugszik a megváltoztathatatlan történelembe, hogy a konzervativizmus felett eljárt az idő, és hálás a liberálisoknak meg más baloldaliaknak, hogy azok annyira toleránsak, hogy megengedik, hogy ő konzervatív módon éljen.
Kövesd a Konzervatóriumot a Facebookon is!