Molnár Attila Károly eszmetörténész új kötete A jó rendről már korábban megjelent, ám részben módosított, bővített írásokat tartalmaz. Az írások a Kommentárban, a Heti Válaszban, a Valóságban és sok más helyen láttak napvilágot (ezzel egyidejűleg említhetjük is a kötet egyetlen nagy hibáját: a korábbi megjelenési helyeket nem tüntetik fel benne). Az írások reflexiók, melyek egy-egy fontosabb problémára vagy problémagócra reagálnak, és maga ez a mód is bizonyosan felfed valamit a szerző gondolkodásából: Molnár ugyanis ellenez mindenféle ideológiát, utópiát és „rendszerező” leírást.
Megadja Gábor írása
A kötetben szereplő írások témái szerteágazóak: van szó a baloldali értelmiségről, a procedurális demokrácia válságáról, a szociológia mint tudomány legitimációs hiátusáról, a kettős állampolgárságról, a posztkommunizmus problémájáról és a liberális gondolkodás alapvető hibáiról. Épp ezért a tanulmányok nagy része bírálat, ám ez nem jelenti azt, hogy Molnár ne mutatna be helyette alternatívát – ez még akkor is igaz, ha ehhez nem egy konkurens ideológia leírását választja.
Molnár szerint a konzervatív gondolkodás nem indul jó esélyekkel a modernitás keretei között. A bevezetőben három lehetséges választ fogalmaz meg. Az egyik válasz elfogadja a létezőt hagyományként. E felfogással azonban számos probléma van, mint arra Molnár rámutat, hiszen ez alapján a konzervatívoknak mindig el kéne fogadniuk az aktuális divatokat (ma a liberális demokráciát), és ezzel nem is különböznének vitapartnereiktől. Molnár utal arra, hogy a hagyomány tartalmi és normatív fogalom is, így nem pusztán az a hagyomány, ami „van”. A másik válaszlehetőség a nemes múlt feletti kesergés, a nosztalgia, amely azonban egyetért a hagyományellenes modernekkel abban, hogy a hagyomány ma irreleváns. A harmadik lehetőség a „konzervatív forradalom”, amely optimista, és politikai eszközökkel kíván egy igazságos politikai közösséget létrehozni. Molnár szerint ezzel a válasszal nem csak az a probléma, hogy elképzelései nem különböznek a baloldali konstruktivizmus terveitől, hanem az is, hogy „túlságosan közel kerültek egyes képviselői és eszméi a nácizmushoz. Nem voltak védve vele szemben” (16.o.). A dilemma tehát az, ha ezek nem megfelelő válaszok, milyen lehetőség áll rendelkezésére a konzervatívoknak?
Az írások nem adnak egyértelmű, demonstratív választ a fenti kérdésre, hitet tesznek azonban bizonyos felfogások és gyakorlatok mellett. A kötet kulcsszövege e szempontból a Quadriga: a jó rendről. Molnár a főleg liberálisok és baloldaliak által képviselt utópikus víziók és ideologikus politikák ellen érvel, melyek osztoznak abban a nézetben, hogy létrehozható olyan „rendszer”, amely óraműként működik, épp ezért bizonyos „fékek és ellensúlyok” segítségével elhárítják a rosszat, és automatikusan biztosítják a rendet, szabadságot, egyenlőséget, biztonságot stb. A rendszer természetesen tökéletesíthető, így nincs korlátja a politikai társadalmak tökéletesedési folyamatának. Molnár ezzel szemben azt állítja, hogy a rendszerek működhetnek ugyan, ám szabad politikai közösségként semmi esetre sem. A jó rend kritériumai – szemben a rendszerrel – a tökéletlenség (a conditio humana elfogadása), a konfliktusok vagy súrlódások megléte, az autoritás és a szabadság. Ezek összefüggenek, és sosincs végállapota egy politikai közösségnek, nem lehet megépíteni, megalkotni, majd dolgunk végeztével megpihenni. Az emberi állapot tökéletlenségéből fakadóan ugyanis dolgunk mindig lesz, hiszen problémáink is lesznek, épp ezért a politika velünk marad. Ahhoz viszont, hogy szabadok lehessünk, el kell fogadjuk az emberi állapotot és a tekintély uralmát. A rend nem racionális kategória, inkább intuitív; a rend hívei szerint nincs szükség racionális vagy racionalista belátásra ahhoz, hogy az adott rend bölcsességet hordozzon, és egyáltalán: rend legyen.
Molnár érvei a „rendszergazdák” ellen szólnak, akik szerint építhető teljesen kiszámítható világ, ahol cselekedeteink következményeit maximálisan ellenőrizni tudjuk. A rendszergazdák a kontingenciát kívánják kiiktatni az emberi életből (amely együtt jár a hibák lehetőségével és a konfliktusokkal), ám ezzel Molnár szerint a szabadságot is fölszámolnák: „A mechanizmus, a rendszer tekintélymentes világ, és súrlódások, eldöntendő konfliktusok sincsenek benne, de szabadság is csak annyi van, mint a kakukkos óra fogaskerekei között”. (132. o.)
Molnár szerint szükségtelen, hogy a politikai gyakorlatot valamilyen elvrendszerre, vagy filozófiára építsük, a politikai cselekvést ezekre vezessük vissza, és azt ezekből vezessük le. Egyáltalán nem biztos ugyanis, hogy a jó elmélet jó gyakorlathoz vezet. Molnár érvelése elsősorban ismeretelméleti: mivel a világ bonyolult, összetett, ezért bármely elmélet kevés lesz ahhoz, hogy teljességében leírja. Így azonban az elméletből levezetett „cselekvési tervek” sem lesznek megfelelőek problémáink kezeléséhez.
Molnár írásaiban visszatérő elem a hagyomány és a gyakorlati értelem hangsúlyozása. Nem állítja azonban azt, hogy pusztán a gyakorlat alapján bírálná a fennálló viszonyokat (posztkommunizmus, liberális demokrácia), hiszen van egy, nem pusztán empirikus tapasztalási módunk is, mely a transzcendencia fogalmával írható le. Molnár tehát bírálatait a hagyomány (melyet normatív fogalomként ír le), gyakorlat és a transzcendens eszmények felől fogalmazza meg. A képviselt eszmények alapján elmondható, hogy a szerzőre leginkább a katolikus és angolszász szkeptikus gondolkodás hatott.
Molnár szerint a jó rend nem tökéletes, és a jó fogalma nem is egyezik meg a tökéletessel. A jó rend mindig esetleges, erőfeszítéseket kíván meg, és sohasem teljes. Ám épp ez az esetlegessége biztosítja a jó rendben meglévő szabadság állapotát is. A rendnek nem a meglétére figyelünk fel igazán, inkább annak hiányára. Ezért is érezzük „rendetlennek” a (poszt)kommunisták és a liberálisok által létrehozott politikai valóságokat.
A Magyar Nemzet Online könyvrecenziója: . Molnár Attila Károly könyve a nemzetről, a hagyományról.
A Magyar Nemzet Online interjúja Molnár Attila Károllyal: Nem kell jobboldali utópia.
A Magyar Kurír interjúja a szerzővel: A katolikus vidám vallás.
Molnár Attila Károly: A jó rendről, Barankovics István Alapítvány – Gondolat, Budapest, 2010.
Kövesd a Konzervatóriumot a Facebookon is!
