„Az ország java nem egyesek s nehány magányosak hasznán, hanem az egész virágzásán alapulhat.” gróf Széchenyi István: Hitel Hazardírozni annyit tesz, mint vakmerően az egész kártyajátékot egy lapra tenni fel, azaz a szerencsejáték legszélsőségesebb változatát…
tovább
dobray
I 2010.04.03. 15:20
Az Úr szenvedésének mindennél szentebb napját, melyet Urunk Jézus, az Isten Fia, az emberi nem üdvösségéért vállalt, és miként megígérte, fölemeltetvén mindeneket magához vonzott, - oly nyíltan és oly világosan beszéli el nekünk az evangélium szava, hogy a vallásos és…
tovább
Morvai Krisztina már évek óta Gaudi-Nagy Tamással bújik ágyba, Kóka János "pletykák szerint" az LMP-vel áll bosszút Retkes Attilán, Tőkés László pedig nem tudta elkergetni az ágyába bújó csinosságokat, és válik a feleségétől, aki rosszabb, mint Ceausescu - a…
tovább
Idén nagy lehetőség előtt állnak a konzervatívok – mondta a rádió, értve ezalatt, hogy a politikusok egy fajtája, ami hű az ember szekuláris víziójához, győzelmet arathat egy másik fajta politikus felett, amely osztja ugyanezt az emberképet. Ezzel szemben úgy gondolom, hogy…
tovább
A KOMMENTÁR 2010/1. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE MORÁLIS VÁLSÁG Török Attila: Egyre távolabb a Jótól – Folytatható-e értelmes diskurzus a magyarországi morális válságról? Egedy Gergely: Politikai közösségünk patológiájáról – konzervatív olvasatban MAGYAR ALAKOK…
tovább
Ron bácsi
I 2010.03.29. 00:01
Nem akarjuk elvenni a Vastagbőr kenyerét, de az ilyesmi mellett nehéz szó nélkül elmenni. Történt ugyanis, hogy vasárnap este tűz ütött ki Gyurcsány Ferenc Szemlőhegy utcai villájában. (Nem akarok elkalandozni, de azért mi sem mutatja jobban az idők változását minthogy évekkel…
tovább