Szabályozatlan piac nem létezik. Az Orbán-kormány gazdasági (hangsúlyozottan csak a gazdasági) programja mögött alapvetően a klasszikus (baloldali, demokrata) liberalizmus téves gazdaság- és társadalomfelfogása lelhető fel. Amikor a magyar gazdaságpolitika arról beszél, hogy a piacot korlátoznia kell az államnak, akkor ugyanazt a hibát követi el, ami miatt a konzervatívok mindig is kritizálták a liberálisokat: nem veszi figyelembe az állam és egyén közti intézményeket, és a „szabályozatlan piacot” szabályozni akaró lépésekkel ezeket az intézményeket rombolja, holott ezek az intézmények szabályoznák a piacot.
Szalai Ákos írása
Kellett valami ütős (Gyurcsány-fanoknak: szexi) cím. Cikkem nem állítja, hogy Orbán Viktor liberális demokrata lenne. Nem is a miniszterelnökről lesz szó elsősorban, hanem kormánya lépéseiről. Igaz, ezen lépéseket a legtöbbször a miniszterelnök jelenti be, és ő is adja meg az ideológiai indoklást. És nem is a kormány minden lépését, hanem csak az utóbbi hetekben kirajzolódó gazdaságpolitikát tekintjük át.
Szó lesz a bankadóról, a minden gonosz multira, pontosabban a multik által uralt szektorokra – így talán az Unió által is elfogadható módon lehet a multikat megkülönböztetni – kivetett „válságadóról; a környezeti katasztrófáért felelős cég állami felügyelet alá vételéről (közgazdász vagyok, engedtessék meg nekem az a pongyolaság, hogy a továbbiakban ezt államosításnak nevezzem); a magas végkielégítések ellen bevezetett 98 százalékos adóról; és a nyugdíjmegtakarítások állami költségvetésbe csatornázásáról.
Ezeket a lépéseket egy amerikai politikát ismerő ember gond nélkül nevezné liberális demokrata lépéseknek. De perszer ez az angolszászokat és az anglománokat nem szívlelő magyar olvasókat csak enyhe mosolyra fakasztja: az amerikaiak azt sem tudják, mi a liberalizmus. A liberalizmus ugyanis mifelénk minden állami hatalom meggyengítését, ennek emblematikus példájaként pedig a privatizációt jelenti. Csak a „kóla, puska, sültkrumpli” hármasán felnőtt amerikaiak nevezhetik az államot erősítő (etatista) lépéseket liberálisnak! A következőkben azt kívánom igazolni, hogy lehet igazság az amerikaiak véleményében – a baloldali liberálisok egy része valamiért mindig az államot erősítő lépéseket követel.
Állításom: az Orbán-kormány gazdasági (hangsúlyozottan csak a gazdasági) programja mögött alapvetően a klasszikus (baloldali, demokrata) liberalizmus téves gazdaság- és társadalomfelfogása lelhető fel. Amikor a magyar gazdaságpolitika arról beszél, hogy a piacot korlátoznia kell az államnak, akkor ugyanazt a hibát követi el, ami miatt a konzervatívok mindig is kritizálták a liberálisokat.
Hibás kérdés: egyén vagy állam – a köztes intézmények hiánya
Az (egyik) említett konzervatív kritika szerint a liberális kérdésfeltevés a hibás. A liberalizmus alapkérdésének kialakulása (mondjuk Hobbes) óta az, hogy beavatkozhat-e az állam az emberek életébe, korlátozhatja-e az egyének szabadságát – illetve, hogy mikor teheti ezt. Amikor megjelentek és elterjedtek Adam Smith eszméinek vulgarizált változatai, és elkezdett a nyugati ember (valamikor a XIX. század végén) az állam közgazdasági szerepéről is elmélkedni, akkor felbukkant ennek módosított változata: mikor korlátozhatja az állam a „piacot”?
A kritika – hirtelen hadd említsem csak a szívemhez talán legközelebb álló Burke-öt vagy Tocqueville-t – arra hívja fel a figyelmet, hogy a világot az egyén–állam kettőségére leszűkíteni tévedés. Az állam és az egyén között ugyanis létezik még jó néhány más intézmény is. A család, a kisebb helyi közösségek, az egyház, stb: nevezzük most őkte köztes intézményeknek. A konzervatív kritika szerint a liberálisok egyik legfőbb célja éppen az, hogy az egyént ezen köztes intézmények uralma, hatalma alól felszabadítsa. Ennyiben a liberalizmus mindig is az államot akarta erősíteni – a köztes intézmények kárára. Ha az egyház uralma alól ki kell venni a házasságot, hogy az emberek szabadok lehessenek, akkor állami házasság lesz. Ha a szülők és az egyház uralma alól fel kell szabadítani a gyerekeket, akkor állami oktatás és tanterv lesz. Ha a helyi közösségek elmaradott törvényei alól fel kell szabadítani az embereket, akkor központi állami törvények lesznek. (Csak egy apróság: maga az állam fogalma is egyidős a liberalizmussal – az állam, mint a mindentől független szuverén koncepciója is Hobbes és Bodin alkotásaiban jelenik meg először.)
Konzervatív kritikája szerint tehát a politikai liberalizmus a köztes intézmények felszámolására tör. Társadalmi fontosságukat nem ismeri el. A mai magyar gazdaságpolitika ugyanilyen tévedésbe esik: elfeledkezik a piac és az állam mellett létező egyéb, köztes intézményekről.
A liberális gazdaságpolitika: az egyéb intézmények negligálása
A magyar kormány gazdaságideológiája úgy tűnik, csak a piac és állam kettősségében tud gondolkodni. A „piac kudarcaira” hivatkozva magához, a kormányhoz, kormánymegbízottakhoz von döntési jogokat, kebelez be a költségvetésbe újabb bevételeket, államosít. De ezzel nem a „piaci folyamatokat” korlátozza, hanem a figyelemre sem méltatott köztes intézményektől von el lehetőségeket, jogokat. Lássuk a mai magyar gazdaságpolitika fent sorolt lépéseit:
ad 1. Amikor az „extraprofit” miatt „válságadót” vetünk ki a bankokra, vagy más iparágakra, akkor – túl azon, hogy ezzel a gazdasági profit fogalmának nyilvánvaló nem-ismeretéről teszünk tanúbizonyságot – nem a „szabályozatlan piacon” jelentkező problémákat, a piaci viszonyok egyenlőtlenségét csökkentjük. Ezzel csak azt jelentjük ki, hogy az esetleg tényleg magas profit csökkentésére, az esetleg tényleg túlzottan erőfölényes helyzetek kezelésére alkalmasabb eszköznek tekintjük az adóztatást, mint a versenyhivatali eljárást, a bírósági utat, és így azon intézményeket korlátozzuk, amelyeknek épp ez a kezelés lenne a feladatuk.
ad 2. Amikor a MAL vagyonát „államosítjuk”, akkor nem a „szabályozatlan piac” káros következményeit küszöböljük ki, hanem azt akadályozzuk meg, hogy hasonló helyzetben szokásos kártérítési úton rendeződjenek a dolgok, azaz: a polgári jog működését akadályozzuk. (Az már csak apróság, hogy az utóbbi héten épp az állami ellenőrzés alá vett cég és annak állam által kinevezett vezetője kérdőjelezte meg a cég tulajdonosai és a károsultak közötti megállapodást – vagyis a hasonló szörnyű balesetek esetén láthatóan létező mechanizmus működését.)
ad 3. Amikor a „jó erkölcsbe ütköző” végkielégítéseket akarjuk adóztatni, akkor ezzel nem a „szabályozatlan piaci viszonyokat” szabályozzuk, hanem elvonjuk a bíróságoktól a jogot, hogy ők – és ne a kormányzók – dönthessék el, melyik szerződés volt jó erkölcsbe ütköző. (Tegyük hozzá a pontosság kedvéért: a bíróság egy jogilag kiérlelt fogalmat használna a „jó erkölcsbe ütközés” esetén, a kormányzat pedig egy általa kialakítandó, és esetleg a mindennapi erkölcsi érzékhez, a „jó erkölcshöz” közelebb álló fogalmat.) Ezzel a normális bírósági utat negligáljuk, ahol ugyanúgy lehetne például a szerződéseket érvényteleníteni, vagy éppen hűtlen kezelés miatt eljárásokat indítani – ahogy a tavalyi évben (azt sokszor láthattuk is a BKV vagy egyes kerületi polgármesterek esetében.
ad 4. Amikor az alacsony hozamok, túl magas díjak miatt korlátozzuk – esetleg később államosítjuk – a magán-nyugdíjpénztárakat, akkor ezzel nem a „szabályozatlan piaci folyamatokat”, hanem a PSZÁF és más szabályozó szervek jogköreit helyettesítjük az állami tulajdonnal. Például ha valóban a magas költség a probléma, akkor ezeket a szabályozóhatóságokat is meg lehetne erősíteni annyira, hogy – például a verseny erősítésével vagy információadással, ellenőrzéssel – rákényszeríthessék a pénztárakat a díjak csökkentésére.
Sorolhatnánk tovább a példákat. De az alapvető tévedés talán egyértelmű: a kormányzati beavatkozás nem a „szabályozatlan piacot” tereli korlátok közé. A kormányzati beavatkozás eddig jól-rosszul működő intézményeket rombol le, vagy mintha tudomást sem venne ezek létéről. Pontosan úgy, ahogyan az – a konzervatív kritika szerint – egy liberális forradalomárhoz illik. Pontosan úgy, ahogyan azt Machiavelli fejedelme egy újonnan megszállt tartományban tenné.
A szabályozatlan piac nem létezik
A magyar kormányzat – többször hirdetett – logikája téves. Ugyanazt hozhatjuk fel ellene, amit a liberalizmus bal- és jobboldali bírálói évek, évszázadok óta olvasnak a liberális gondolkodók fejére: a liberális emberkép, a köztes csoportoktól (természetes állapotában minden csoportkötöttségtől, előítélettől) megfosztott ember illúzió. Ne akarjunk rá hivatkozva – akár mivel jó, így őt felszabadító, akár mivel rossz, így őt korlátozó – politikai döntéseket hozni. A teljes mértékben illegális (kábítószer-, fegyver-, stb.) kereskedelmet leszámítva szabályozatlan piac sem létezik. A piac mindig szabályozott. Például ha nem tetszik, hogy a hitelezők milyen feltételekkel adtak hiteleket, akkor meg lehet kérdezni, hogy tájékoztatták-e a feltételekről az ügyfeleiket, és ott a bírósági, a polgári peres út.
Nem a szabályozatlan piac hibáiról kell értekezni, hanem a bírósági utat akadályozó problémákat számba venni. Ha nem tetszik, hogy a kereskedelmi láncoknak magas a profitjuk, akkor ott a GVH, amely megvizsgálhatja, hogy nem kartelleznek-e; bankok esetében ott a PSZÁF, amely ellenőrizhetné, hogy betartják-e például a számviteli (kockázatértékelési) előírásokat. A szabályozatlan piac nem létezik – ne is akarjunk rá hivatkozva (se annak nagyobb teret engedő, dereguláló, privatizáló, se azt korlátozó) gazdaságpolitikai döntéseket hozni.
A gazdaságpolitikai lépések alapja csak az összehasonlítás lehet. De nem a piac és az állam teljesítményét kell összevetni. A létező köztes intézmények – bíróságok, rendőrségi út, szabályozóhatóságok, a versenyben kialakult szokások, stb. – teljesítményét kell szembeállítani a tervezett kormányzati lépések hatásaival. (Teszem hozzá: annak kijelentése vagy jobb esetben bizonyítása, hogy a „piac”, vagy éppen az említett intézmények nem oldanak meg valamilyen problémát, még nem összehasonlítás. Azt is be kellene mutatni, hogy az „állam” viszont meg tudja szüntetni, jelentősen csökkenteni tudja azt – anélkül, hogy más nagyobb problémákat generálna.)
Vak tyúk ritkán talál szemet
Nem az a célom, hogy amellett érveljek, hogy a mostani kormányzati beavatkozások mindegyike hibás. Nyilvánvalóan vannak olyan problémák, amelyeket a ma létező köztes intézmények nem tudnak megoldani, míg a kormányzati beavatkozással kezelni lehet azokat. Például pontosan tudjuk, hogy a bírói útnak vannak hiányosságai. Mindenekelőtt az, hogy sokszor a felek és a külső szemlélő számára is nyilvánvaló elemek sem bizonyíthatóak. (És állítólag lassú is a pereskedés. Ennek kapcsán viszont nem bírom megállni, hogy ne emlékeztessek rá: a bíróság a múlt héten már megítélte az első kifizetést – igaz csak első fokon és előzetesen – a vörösiszap-katasztrófa áldozatainak. És a hét végén jelent meg az a hír is, mely szerint a magyar állami bürokrácia, amely ugye hatékonyabb és gyorsabb, ezért vette ellenőrzés alá a céget is, kiutalt 150 milliós előleget a már elvégzett munkákra.)
De az említett politikai lépések mögött a logika téves. A logikai hiba pedig ugyanaz, ami miatt a konzervatívok bírálni szokták liberális barátaikat: elfeledkeznek az államon és az egyénen (piacon) kívül létező egyéb intézményekről. Persze rossz logikával is lehet jó döntéseket hozni. Vak tyúk is talál szemet. Csak ritkán.
(A képen Csernus Tibor festőművész Lehel téri piac című művének részlete látható.)
Szalai Ákos a Corvinus Egyetem Közgazdasági Karán Közszolgálat tanszék adjunktusa, illetve a Közösségi gazdaságtan és joggazdaságtani munkacsoport munkatársa. Elnöke a Magyar Jog és Közgazdaságtan Társaságnak. A Közjó és Kapitalizmus Intézet, valamint a II. János Pál Gazdaságetikai Intézet munkatársa, a Kormányzás Közpénzügyek Szabályozás folyóirat szerkesztője.
Kövesd a Konzervatóriumot a Facebookon is!
