A vörösiszapos tragédia elhárításáról és az ésszerű környezetpolitika szükségességéről

Konzervatorium I 2010.10.14. 10:38

Bő egy héttel az ajkai timföldgyár által okozott vörösiszap-szerencsétlenség után, első megrendültségünkből ocsúdva, miután lehetőségeinkhez mérten segíteni igyekszünk a lúgos lavina által megnyomorítottakon, fel kell tennünk a kérdést, képesek lehetünk-e megvédeni magunkat az ipari eredetű környezeti katasztrófáktól. Ha valaki a más kárán nem tanul, kénytelen lesz a sajátján. Sőt, ha valaki a magát ért kisebb, majd nagyobb károkból sem tanul, akkor katasztrófális méretű bajt kaphat a nyakába. A vörösiszap-tragédia nem véletlen, nem balsors következménye, hanem mindazon elvégzetlen feladataink folyománya, amellyel a környezetvédelemben nem sikerült megbirkózni a rendszerváltás óta eltelt két évtized alatt sem.

Bartus Gábor írása

 Figyelmeztető jel pedig volt bőven. 

 Először is itt volt a szocialista tervgazdaság egyik öröksége, a környezetszennyezésekkel terhelt kisebb és nagyobb üzemek (no meg a szovjet laktanyák) hagyatéka. Az Országos Kármentesítési Program keretében máig nagyszámú szennyezett területet kármentesítettek, s továbbiak várnak sorukra, amíg kellő forrás gyűlik össze a tisztítás megindításához. Az állami vállalatok szükségszerű privatizációja már egyáltalán nem szükségszerű módon adott lehetőséget a szennyből való vagyonteremtésre. Azon cégek esetében, melyek szennyező technológiákkal működtek és szennyezett környezeti elemeket (talajt, vizeket) produkáltak, az a magánosítási technika vált általánossá, hogy a vállalat elméleti értékéből levonták a környezeti károk elhárításának feltételezett költségét, s az így adódó maradék áron, bagóért adták el. Ha a vevő „ügyes” volt, a kárelhárítási költségek feltupírozásával, vagy a szennyezés-felszámolási kötelezettség puha szerződésbeli megfogalmazásával végül az eladási ügyletben feltételezettnél jóval olcsóbban úszta meg vállalt környezetvédelmi kötelezettségeinek teljesítését, csak a környezetet és a közelben lakókat fenyegető kockázat maradt a kelleténél jóval nagyobb.

 Másodszor itt voltak azok a balesetek és szennyezések, melyek az elmúlt két évtized során folyamatosan jelezték, nem kellő biztonságú technológiákat alkalmaznak számos helyen, esetleg az elvileg megfelelő technológiát alkalmazzák figyelmetlenül. A garéi klór-benzol és dioxin-szennyezés vagy a Tiszát ért cianid-szennyezés mind a hulladékok nem megfelelő tárolásából, kezeléséből fakadtak. Az esetek közös jellemzője volt, hogy az okozott kárt a vétkes egyáltalán nem vagy csak részben fizette meg, a kárelhárítás nagyja az adófizetők számlájára ment. (Ezért lehet egyébként indokolt most a MAL Zrt. gazdálkodási szuverenitásának állami korlátozása, a kártalanítás alapjaként szolgáló vagyon eltüntetésének megakadályozása érdekében.) Egyik esetben sem voltak elegendők a hatályos szabályozások és az ahhoz kapcsolódó hatósági ellenőrzések, hogy a bajt megelőzzék (a cianid-szennyezés esetében Romániában sem).

 Pedig 1990 óta a környezetvédelmi kormányzat – legalábbis a szakmai háttértanulmányok és egyeztetések szintjén – számos alkalommal nekifutott azon szabályzók megalkotásának, amelyek az efféle környezeti károkat lennének hivatottak kezelni. A környezetgazdaságtanban és a környezeti jogban számos olyan elméleti megoldás ismert, amely alkalmas azon környezeti kockázatok szabályozására, ahol a normális működés alig okoz kárt, nincs jelentős szennyezés, üzemzavar esetén azonban súlyos katasztrófa is történhet. A biztosítékadás, a kötelező céltartalékképzés, a kötelező környezeti felelősségbiztosítás, a kártérítési jog csak néhány példa erre. Mindezek olyan eszközök, amelyek megfelelő tervezés esetén a vállalkozói szabadság fenntartása mellett növelhetik a környezeti biztonságot. Ezen szabályzók hiánya viszont szemmel láthatóan oda vezetett, hogy minden további nélkül lehetett egyes cégek eredményét a környezeti kockázatok fokozódása mellett növelni.

 Az állam környezetvédelmi tevékenysége bővülésének azonban negatív mellékhatásai is lehetnek. Az ezzel kapcsolatos félreértés világosan kitűnik a MAL Zrt. október 11-i közleményéből. A cég ebben azzal érvel, hogy minden jogszabályban foglalt műszaki előírást és hatósági kötelezést betartott. Csakhogy az érdemi feladat a vörösiszap környezetbe jutásának megakadályozása és nem pusztán az előírások betartása. (Ha az autómmal elütök egy gyalogost, akkor is felelős lehetek, ha egyébként a KRESZ összes szabályát betartva közlekedtem.) Az állam néha teljesen hamis jelzést ad a társadalom felé azzal kapcsolatban, hogy létezhet olyan kiterjedt és részletes szabályozási rendszer, ami eleve mentesíthet bennünket a környezetszennyezésektől. Az államnak nem volt és soha nem is lesz annyi erőforrása, hogy minden lehetséges szennyezéstől megóvjon bennünket, a szennyezés kialakulásával kapcsolatos összes technológiai és természeti tényezőt előre kikalkulálja, majd környezetvédelmi szabályozásba foglalja. Ellenben az ajkai timföldgyár talán gondosabban felmérhette volna a talajtani adottságokat a vörösiszap-kazetták telepítési helyén, esetleg érzékenyebb monitoring-rendszert alkalmazhatott volna, vagy kiépíthetett volna egy második, biztonsági védőgátrendszert. A megfelelő szintű környezetvédelmet alapvetően az egyéni (személyes és vállalati) felelősségvállalás biztosíthatja. A körültekintés, a gondos mérlegelés, a józan ész és az ép erkölcsi érzék alkalmazása.

 A hulladékgazdálkodás előírásai és az ahhoz tartozó bürokratikus eljárási követelmények olyan mértékűre duzzadtak az utóbbi időben, hogy jelentős érdemi erőforrásokat kötöttek le a papírgyártás területén. A környezeti problémák érdemi kezeléséről a súlypont az előírásoknak való adminisztratív megfelelésre tevődött át. Ezt a helyzetet érzékelhette az Európai Unió is, amikor a hulladék keretirányelv legutóbbi módosításában számos területen lehetővé tette az egyszerűsítést, az engedélyezés-köteles tevékenységek körének szűkítését.

 Paradoxonhoz jutunk, egyszerre láthatjuk szükségesnek az állami beavatkozás kiterjesztését, valamint a szabályozás túlburjánzásának visszafogását. A megoldás, az ellentmondásból való kiszabadulás az lehetne, ha az emberi egészség vagy a természeti környezet, az ökoszisztémák épségének megóvása szempontjából jelentős területeken alkalmazunk szabályokat, közgazdasági nyelven: a kritikus externáliákat kezeljük. Ehhez azonban végig kellene gondolnunk, melyek azok a szennyezések, ökoszisztéma-károsítások és környezeti kockázatok, amik a legnagyobb jóléti veszteséget okozhatják, majd azokra lenne érdemes állami szinten koncentrálnunk. Ugyancsak itt az ideje, hogy az egyoldalúan a közvetlen előírásokra, műszaki-technológiai utasításokra mint szabályzóeszközökre szinte kizárólagosan épülő hazai szabályozást diverzifikáltabbá és hatékonyabbá tegyük.

 Ha azonban ezen mérlegelésnek híján vagyunk, nagy késztetést érzünk a problémák verbális áthidalására. Miközben a jelentős környezeti kockázatok egy része továbbra is fennáll, s a természeti környezet lassú, de biztos felélése zavartalanul folyik, csak a legkülönfélébb környezetvédelmi testületek és intézmények, meg az általuk lankadatlanul gyártott, a legmodernebb, haladó környezetpolitikai elveket hirdető határozatok és állásfoglalások száma gyarapodik. Környezeti biztonságunk aligha.

Bartus Gábor: környezetgazdász, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem oktatója, a Közjó és Kapitalizmus Intézet környezetpolitikai elemzője.

Kövesd a Konzervatóriumot a Facebookon is!


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr212370714

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ez a ház is ledőlhet... 2010.10.15. 10:49:32

Az építésügyi hatóságok rendszerében sok bába között elvész a gyerek.Több mint egy hét telt el a vörösiszap-katasztrófa óta, mire hivatalos állásfoglalás született arról, hogy kinek a hatásköre (azaz kinek a feladata) volt az átszakadt töltés épületsta...

Trackback: Az ésszerű környezetpolitika szükségességéről 2010.10.14. 13:32:02

Az államnak nem volt és soha nem is lesz annyi erőforrása, hogy minden lehetséges szennyezéstől megóvjon bennünket.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.10.14. 13:23:32

Üdvözlöm, hogy végre hozzáértő ember is megszólal. Már csömöröm van a csőcselék őrjöngésétől. Már csak üzembiztonsági szakembert is jó lenne hallani.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2010.10.14. 18:39:17

jó cikk.

mondjuk saját szakmai (tervezési) tapasztalataim alapján, ahol valamilyen biztonsági megoldást nem ír elő egyértelműen törvény, ott igen nehéz rábeszélni az építtetőt.

a tervezőket elég erősen szorítják a minimális költségű megoldások használatára, így csak akkor tudunk extra (előíráson felüli) biztonsági megoldásokat alkalmazni, ha a megbízó már valahol tapasztalta a törvényi előírások ellenére bekövetkező problémát, és emiatt magasabb biztonságra vágyik.

többször előfordult már, hogy néhány megoldásomat a tervellenőr, vagy a műszaki ellenőr lehúzta, hogy törvényileg nem előírt többlet, és beépítése nem kötelező.
(pl. vízszigetelés témában - aztán be is ázott az épület, mert az építési törvények és előírások tök jók, csak szigetelni nem fognak, és a mértékadó talajvízszint is képes törvénysértő módon magasabb lenni az előírtnál.)

a ajkai ügyhöz:

ugyanakkor a törvényeken, szabályokon és előírásokon túl - egyértelmű, hogy egy gáttal kialakított tároló műtárgy esetén, ha abban csak víz van, akkor is gondolni kell rá, hogy a gát sérülése esetén mi fog történni.

a cég evvel nem igazán foglalkozott, pedig igen egyszerű lett volna felmérni a környező tereplejtéseket és egy kisebb, viszonylag olcsó nyúlgátat építeni, ami egy ilyen gáttörés összes romboló hatását nem védi ugyan ki, de a károkat néhány nagyságrenddel mérsékelte volna.

jó lenne látni azt a katasztófatervet, aminek az aláírásáért beránották a cégvezetőt.

corvus 2010.10.14. 18:52:15

"A körültekintés, a gondos mérlegelés, a józan ész és az ép erkölcsi érzék alkalmazása." - Ott a pont.

Érdekes, hogy anno szervezés-vezetés órákon mindig az alapos tervezés, biztosítás (biztonság), szerződésnél kötbér voltak az alapkondíciók, amik nélkül minden elképzelhetetlen. Gondolom tanárom idealista (volt), a gyakorlat mindenesetre totális ellentétet mutat - a mutyikra meg most direkt nem gondolok, pusztán optimizmusom érvényesülése érdekében, hisz amúgy...

Kelsen és Coase · http://igyirnankmi.hvg.hu 2010.10.15. 11:00:22

"A körültekintés, a gondos mérlegelés, a józan ész és az ép erkölcsi érzék alkalmazása."
Valóban, ezek nélkül nem lehet semmilyen veszélyes üzemet, létesítményt működtetni. Viszont a legnehezebb ezt a gyártól elvárni. Be kell látni, hogy rövidtávon ő mégiscsak a profitban érdekelt, és a társadalomnak kell rákényszerítenie ezt a szemléletet.
Először olyan szabályozási és végrehajtási környezetre van szükség, ami számon kéri az ilyen eljárást. Lehet, hogy ehhez diverzifikáltabb eszközrendszer, egyértelműbb szabályok vagy nagyobb ellenőrzési apparátus kell. De valószínűleg elegendő lenne egy tiszta hatásköri elhatárolás és a hivatalnoki gárda hatékonyabb irányítása, motiválása.
Abban sajnos nem hiszek, hogy ez a szabályozási és végrehajtási környezet hamar érdemben javulni fog. Ezért örülnék, ha a mostani tragédia legalább a tulajdonosok és menedzserek felelősségérzetét növelné.

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása