Nem kis felháborodást váltott ki a kormány intézkedése az iszapkatasztrófát követően; legalább akkorát, mind amennyire méltatták a magyar kormányt a nyugati sajtóban. Természetesen ezekben a helyzetekben válik nyilvánvalóvá a mostani politikai döntés mögötti – akár hallgatólagos – előfeltevések mibenléte, illetve az azt bírálóké. A jogi-politikai vita valójában színtiszta politikai teológiai vita.
Megadja Gábor írása
A legtöbb baloldali és liberális kritikus a jogállamiságot félti a lépéstől, mivel a MAL Zrt.-t a kormány állami felügyelet alá vonta (a finom distinkció persze szükségeltetik, hiszen nem államosították a vállalatot – ám a jelenlegi megközelítés tekintetében ez most nem olyan lényeges). Természetesen a jogállamiság nem olyan egyértelmű fogalom, mint ahogyan az elsőre tűnik. Amennyiben a jogállamiság a tételes jog betartatását jelenti, annyiban a kormány lépése per definitionem nem számolhatja föl a jogállamot, hiszen törvényt hozott; amennyiben viszont ez valami többet jelent, a ius feltételezését a tételes jog mögött, annyiban a bírálók bajban vannak és alapvető önellentmondásban – hiszen tartalma alapján nem bírálható egy törvény, ha annak meghozása a folyamat szempontjából kifogásolhatatlan.
A liberális kritika alapja a procedurális demokráciában bízó politikai teológia. Carl Schmitt így ír e címmel ellátott művében: „A modern államelmélet minden jellemző fogalma szekularizált teológiai fogalom.(…) A kivételes állapot a jogtudományban hasonló jelentéssel bír, mint a csoda a teológiában. (…) A modern jogállam elve a deizmussal együtt jut érvényre, azzal a teológiával és metafizikával, amely kizárja a világból a csoda lehetőségét, és éppen úgy elutasítja a természeti törvények csoda segítségével történő közvetlen megszegését, mint a szuverén közvetlen beavatkozását az érvényes jogrendbe. A felvilágosodás racionalizmusa minden formájában elveti a kivételes állapotot.”
Két fontos előfeltevéssel van ez esetben dolgunk, melyek szorosan kötődnek egymáshoz. A Schmitt által említett racionalista felfogás szerint a jogrendszer ugyanolyan szisztémát képez, mint valamely természettudomány, így a mechanisztikusan megvalósított eljárásmódok automatikusan a helyes eredményt fogják érvényre juttatni; a másik elgondolás ebből fakad, éspedig azt tartalmazza, hogy a tudományosan megszerkesztett jogrendszer nem tévedhet, szemben a cselekvő emberrel.
A közkeletű és immáron egyenesen dogmává fejlődött elmélettel szemben a jog nem tudomány abban az értelemben, ahogyan a kémia és a fizika az. A jognak ugyanis, mint minden emberekkel foglalkozó tudománynak, számolnia kell „vizsgálati tárgyának” lényegesen esetlegesebb mivoltával, mint amennyire egy fa vagy nádperje esetleges lehet. Az emberi esetlegességből és tökéletlenségből fakadóan az ember által alkotott jogrend sem lehet soha hézagmentes, vagy tökéletes; lehet jó vagy rossz, ám ez sem magán a tételen vagy azok rendszerbe foglalásán alapul, hiszen a jó vagy rossz törvények érzékelése ennél intuitívebb. Hozzátehetjük, hogy még ha jónak is tartunk egy jogrendet, az akkor is csak a normális állapotot tudja „automatikusan” szabályozni (ez a szabályozás sem automatikus, hiszen a jog érvényre juttatása is emberek kezében van, akik az adott jogszabály figyelembevételével döntenek egy adott esetben).
A jelenlegi helyzetben viszont nyugodtan beszélhetünk arról, amit Schmitt Ausnahmezustandnak nevezett: precedens nélküli rendkívüli helyzet, amelyben a döntéshozónak cselekednie kell. Nem csupán arról van szó, hogy a procedurális eljárás ez esetben nem szolgál megoldással, hanem arról is, hogy ha esetleg az alapján kívánjuk a rendkívüli helyzetet megoldani, az mindenképpen rossz megoldás lesz.
A tökéletlenség következménye az is, hogy a Sein és a Sollen közti különbség áthidalhatatlan; azonban a folyamatos döntésre is azért van szükség, mert a joggal igyekszünk közelíteni állandóan és végtelenül az igazságossághoz. Ha jelen esetben a vállalat vezetői kimenekítik a pénzüket, jelképes összegű kártérítést fizetnek, és ehhez még cinikusan vigyorognak is, akkor elképzelhető, hogy a tételes jogrendnek az eljárás megfelel, igazságérzetünk azonban súlyosan sérülne. Igaz, az igazságérzet kapcsolódik a fent említett intuitív kategóriához, természettudományos fogalmakkal nem ragadható meg.
Egy helyzet minden esetben értelmezést és döntést igényel, még a hatályos jogszabályok figyelembevételével is. Épp ezért egy döntés mindig bírálható, így a jelen döntés esetében is vita tárgyát képezheti, hogy az mennyire volt helyénvaló. Attól tartok azonban, az alapvető hozzáállásbéli különbség elvi, és a racionalista-mechanikus elképzelés a probléma kezelésére alkalmatlan, így a megítélésben inkább nüánsznyi különbségekről lehet szó.
Bármilyen furcsán is hangzik, Carl Schmitt nem véletlenül foglalkozott a szuverenitás és a modern parlamentáris demokrácia problémájával, mert ez az ő idejében akut volt. Annál is inkább, mert nem ritkán volt ennek aktuális vonatkozása is: így a weimari köztársaság kapcsán volt, amikor azért igyekezett a tételes jogrend felfüggesztése mellett érvelni, mert azzal egy bizonyos mozgalom hatalomra kerülését tudták volna megakadályozni. Maradt azonban a jogpozivitizmushoz való dogmatikus ragaszkodás. Az eredményt ismerjük. A tételes jogrend ilyetén ideiglenes felfüggesztésére előfordul, hogy szükség van.
Kövesd a Konzervatóriumot a Facebookon is!
