Sajátságos kivétel nemzeti ünnepeink sorában augusztus huszadika. Egyrészt sokak (talán megkockáztatható: a többség) számára ez a későaugusztusi nap a nyári szabadságolások és a vakációszezon miatt - az átadható üzenetek szempontjából nem túl szerencsésen - egyfajta kellemesen szétesett, tartalomigénytelen lazulás. Szünet a szünetben. Sokan épp erre a napra építik nyári pihenésüket, vagy ha már túl vannak a szabadságon, akkor itt toldják meg még utoljára egy nappal – és inkább elhúznak valahová messzire. Az is biztos, hogy az otthon maradt (vagy: Pestre kirándult) polgártársak ijesztően nagy része úgy tántorog ki este tűzijátékot nézni, hogy körülbelül sincs fogalma arról, miért is lövik a nemzeti színű puskaport pont huszadikán ilyen baromi hangosan. (Vonatkozó tévés örökzöld: riport a bután néző, képben nem levő járókelőkről.)
Borbás Barnabás írása
Pedig az alapnak szánt felsorolás nem hosszú: augusztus huszadika Szent István napja, az 1083-as László király általi szentté avatásának évfordulója, majd évszázadokig törvénynap, majd az államalapítás ünnepe – ám nyilvánvaló, érzelmi viszonyulás ilyen számbavétellel még nem jár.
Sokkal fontosabb: mi hat az emberre ilyenkor? Milyen légkör, érzület, vagy például milyen hangok juthatnak eszünkbe minden év 08.20-án? Március tizenötödikéhez leválaszthatatlanul ragad a jellegzetes, felfokozott reformkori forgatag, irodalmi nyüzsgés. Van neki jelképe (kokárda), saját indulója (Nemzeti dal), helyszínei (Nemzeti Múzeum stb.), alakjai (a sok tejfölösszájú, rettenetesen bekávézott költő). Október huszonharmadikán is egyértelmű kapcsolás Beethoven Egmont-nyitánya, a fekete-fehér képek a szakadt pesti srácokról - és újabban Dobó Kata dobtáras gépfegyverrel (gitár). Augusztus huszadikán mostanság a leginkább egyértelmű képzettársítás a görögtűz és a Red Bull. Noha fontos (khm) kulturális értékek, Szent Istvánról sokat nem árulnak el.
Vajk-István: ki volt ez az ember?
Szent István öröksége felmérhetetlen; belebotlunk, amikor Veszprémben, Győrben, Esztergomban vagy Kalocsán járunk. Amikor a címerre, vagy a történelmi országtérképre nézünk. Pontosan azért, mert ilyen hatalmas ennek az embernek a szervező munkája, a Szent István-"komplexum" is kénytelen osztozni a nagy jelszavak sorsában: sokan, saját érdekük szerint értik örökségének részét vagy egészét, más és más tartalmakat magyarázva belé.
Pedig az első magyar király alakja megáll a saját lábán, és minden jel arra utal, hogy komoly büszkeségre is okot ad – noha meglátásom, hogy ezeket a büszkeségre okot adó momentumokat nem mondjuk el elégszer. Nézzük ezért őket sorjában. Történészek leírták, hogy az istváni törvénykezés a maga korában a legfejlettebbek közt volt közel-távol e térségben, hiszen a törvények kétharmada önálló jogalkotás terméke, nem pedig nyugati átvétel. (A számok és paragrafusok barátai kedvéért: 56 kapitulumból 5 fejezetben teljes, 2-nél részleges, 11-nél esetleges az idegen hatás. Például a cseheknél sokkal több az idegen átvétel, a lengyeleknél az egész törvénykezési procedúra későbbi.) Hadvezérként István az egyetlen a magyar történelemben, aki nemhogy háborút, de csatát sem vesztett. (Ld. a póverkedésre, sőt, japánkodásra hajlamos II. Konrád kirugdosását.)
Ráadásul István nem csak a háborúk, de a békekötések győztese is volt. Az egyházszervező munka is komoly rátermettséget bizonyít. Összehasonlításként: az első lengyel király, Vitéz Boleszló (967-1025) kezdetben csak a német szervezettől függő egyházat tudott kialakítani, Csehországban az első érsekség csak a XIV. sz. derekán jött létre. Mindemellett István az első az egész történelemben és a szent királyok sorában, aki nem mártírként érdemelte ki a szentté avatását, hanem csupán tevékenységével és egyéniségével.
Kegyetlenségéről szóló történetek egy része nyilván megáll, viszont ezeknek a sztoriknak nincs feltétlenül karakterológiai értéke (mivel ami napjainkban kegyetlennek számít [pl. a vakítás], régen jogszokásszámba ment). Az államalapítás előtti magyar kultúra, és képviselőinek kiirtására vonatkozó megjegyzések is túlzóak lehetnek; Istvánról kimutatható, hogy csak elsővonalas ellenfeleivel szemben volt kérlelhetetlen, így pl. az Ajtony-fiak, vagy a Koppánnyal szövetséges Vérbulcsú-utódok tovább élhettek maradék birtokaikon.
Ráadásul teljesen hamis azt állítani, hogy István a „múltat végképp és nyomtalanul eltörölni” elvét követte volna. Számtalan struktúra megmaradt: a tinó mint fizetőeszköz büntetéspénzként való alkalmazása, a keletről hozott ötös számrendszeren alapuló, a nyugati vérdíjtól eltérő magyar büntetésrendszer (vérbosszú helyett kárpótlás fizetése). Ősi szokás az is, hogy az ősök tiszteletére szentelt tűzhelyeken örök tűznek kell lennie (ezért mentették fel a tüzet őrzőket a templomba járás kötelezettsége alól. De az István korában létezett faluközösség büntetőjogi felelőssége is a régi törzsi-nemzetségi szervezet nyomait őrizte. És még folytathatnánk a sort.
István jelentőségével kapcsolatban már önmagában az is beszédes, hogy házassága létrejött bajor Gizellával. Mindez elismerése volt mindannak, amit Géza törzsi állama 996-ig elért. II. „Civakodó” Henrik bajor herceg lányát, valamint a későbbi II. Henrik német-római császár húgát soha nem adták volna olyan emberhez, aki jelentéktelen, vagy gyenge. Makk Ferenc leírása szerint a frigy a 996-ban császárrá lett Ottó tetszését is elnyerte, aki ekkor küldhette ajándékba Magyarországra a legendás díszes lándzsát, mely ereklyékkel volt ellátva, és István koronázási palástján is felbukkan.
Forrásszűke, illetve több ellentmondás miatt ma nem tudjuk pontosan megmondani, hogy milyen is volt István személyisége, lelki alkata. Az viszont biztos, hogy egy ember képességei leginkább tetteiből ítélhetők meg; egy társadalom átformálásához pedig nem elegendő egy-két erényt felmutatni, vagy kegyetlenséggel hadakozni.
Miért is ünnepelünk 2010-ben?
Azt, hogy ma, vagyis 2010-ben élnek magyarok a Kárpát-medencében, a kezdetek szempontjából nagyjából három királynak köszönhetjük: István, László és Kálmán. István apja, Géza örökségén, valamint az augsburgi csata és Bulcsú veresége nyomán felismerte, hogy már nem folytatható változatlanul az addig képviselt hatalomtechnika, külpolitika, önszerveződés, életmód (mellyel egyébként a hun-avar tengelyen már sok íjfeszítő nép felemelkedett, majd a változatlanság miatt elbukott a Kárpát-medencében). László és Kálmán (a Könyves) tehetsége pedig kellett ahhoz, hogy a nagy munkával megteremtett állam ne essen szét a születés utáni pillanatokban (István után, Orseolo Péter ideje alatt pl. a függetlenség is elveszett [III. Henrik], simán bekövetkezhetett volna, hogy Magyarország csak újabb rövid életű állomás lesz – mondjuk úgy – Kárpát-medence kísérleteinek sorában).
Ezekért a nagy cselekedetekért nagy nemzeti ünnep augusztus 20. Ezért üdvözölhető, hogy sok év után idén először nem ormótlan Red Bull-os dobozok szegélyezik a város központi tereit, esetleg nagyobb érvényesülést hagyva más jelképeknek. (A technikai sportok szerelmesei kedvéért: nem a repülős versennyel volt baj, hanem időzítésével és elhelyezésével.) Talán érdemes lenne több olyan energiát, művészi és kreatív erőt csoportosítani ehhez a nyári naphoz, mely többet mond a történelmünkről, az első királyról. Rengeteg feladat mellett ez is az elkövetkezendő évekre vár.
Borbás Barnabás
A szerző az IGEN munkatársa. (www.igen.hu)
Kövesd a Konzervatóriumot Facebookon is!