Nem eszik olyan forrón a kását – ez jut eszébe az embernek, mikor a parlamenti padsorokba igyekvő Jobbik-reprezentánsok egyes korábbi és mostanában elhangzott kijelentéseit veszi górcső alá. Kezd ugyanis nyilvánvalóvá válni, hogy a nemzeti hőbörgést tömegsporttá fejlesztő radikális párt kénytelen elhatárolódni hónapokkal, hetekkel vagy akár napokkal ezelőtt tett kijelentéseitől. Csak néhány kiragadott példa: a korábban két kézzel az IMF-hitel visszafizetésének megtagadását hirdetők már „újratárgyalásról” beszélnek, Vona Gábor pedig immáron nem adna semmiféle választójogot a határon túli magyaroknak. Mindezt megkoronázza: a pártelnök hiába irányzott elő választási győzelmet, majd a két forduló között minimum 50 fős frakciót – 47, jó esetben is 48 képviselő fog ülni a Jobbik padsoraiban. Azaz dugába dőlt Morvai Krisztina államfő-jelölési terve.
Szánthó Miklós írása
„Vona a Hírszerzőnek azt mondta, ők sem adnának választójogot a határon túli magyaroknak” – lehet olvasni immáron a világhálón is a meglepő kitételt. Ha a PC-közeli hírszájt nem blöfföl, a Jobbik elnöke komoly hátraarcot rendezett le. A Jobbik programja, ahogy Vona korábbi nyilatkozatai ugyanis arról tanúskodnak, hogy „valamiféle szavazati jogot” biztosítanának a határon túli honfitársaknak. Ez a körvonalazódó elképzelések szerint – a Vona által kitűzött választási győzelem esetén, persze – olyasmit jelentett volna például, hogy „a Kárpát-medencei és az emigrációban élő magyarságnak áttelepülés nélkül megadjuk a magyar állampolgárságot, és a leendő kétkamarás parlamentben biztosítjuk a döntéshozatalban való részvétel lehetőségét”. (Radikális változás, 56. oldal) Egy figyelemre méltóan érces ellentétre azonban éppen a kuruc.info
hívta fel a figyelmet nemrégiben. Szegedi Csanád a Duna TV-n megrendezett sokpárti vitaműsorban szó szerint
azt mondta, hogy „teljes állampolgárságot, szavazati joggal rendelkező állampolgárságot” adnának „az elszakított területen élőknek”. Ami azért éles ellentétben áll az akcióból visszatáncoló Vona-féle friss kijelentéssel.
De nem kell azt hinni, hogy fenti ellentmondás magányosan tündökölne a jobbikos politikusok adomáinak csillagos egén. Vona 2009 elején még az IMF-hitel visszafizetésének „megtagadásáról” beszélt, amit Lenhardt Balázs, a párt gazdasági kabinetének vezetője utóbb úgy korrigált a Menedzsment Fórumnak, hogy „ilyen hivatalos álláspont nincs”. Gaudi-Nagy Tamás pedig – annak ellenére, hogy a Jobbik valóban sokat hangoztatta a mentelmi jog eltörlését – úgy nyilatkozott alig másfél hónapja, hogy „meg kell tartani a mentelmi jogot”. Az már csak hab a tortán, hogy Vona alig egy hete arról beszélt a királyi tévében, hogy Jobbikéknál fel sem merült az EU-ból való kilépés. Nahiszen.
Fentieknél várhatóan nagyobb belső káoszt fog okozni azonban Morvai Krisztina, pontosabban az, hogy a decemberben hivatalosan államfő-jelöltté nyilvánított EP-képviselőből nem hogy államfő, de jogi értelemben valójában államfő-jelölt sem lesz. Vona Gábor hiába tűzte ki ugyanis minimál-célul a
két forduló között az 50 fős frakció elérést – teljesen érthetetlen módon amúgy, hiszen ők is kiszámolhatták volna a töredékszavazatok alakulását –, az Országgyűlésben
47, Molnár Oszkárral együtt is legfeljebb 48 képviselőjük fog helyet foglalni. Azaz nincs meg a szükséges 50 honanya és honatya egy köztársasági elnök jelöléséhez. Kérdés, mit fog szólni ehhez a választások éjszakáján észrevehetetlenül meg-nem-jelenő büntetőjogász, aki jó ideje a párt arca a nyilvánosság előtt – belpolitikában releváns pozícióval azonban egyáltalán nem rendelkezik.
