Ellentmondásos - így értékelték gyors nekrológjaikban a nyugati lapok a repülőszerencsétlenségben elhunyt lengyel államfőt. Ez az a semmitmondó, üres, rosszulhangzó címke, amit hirtelen mindenki rá lehet sütni valami miatt. Úgyhogy felejtsük is el. Miért néztek rá furán? Honnan ez a minősítés? Nem a lengyel elnök volt ellentmondásos, hanem maximum ellentmondásosan értékelték. Persze, ahogy mások esetében is, mindenki a szája íze szerint. A Kaczyński-fivérek voltak a varsói gyors. Ők sodorták el a baloldali, poszkommunista kormányzatot 2005-ben. A lengyel bal nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. 2007 őszén azon röhögtem Krakkóban, hogy a nyugati lapok fanyalognak, mert két jobboldali párt az esélyes a győzelemre a lengyel választásokon.
Gondoljunk bele, ha itthon két jobboldali párt versengene a hatalomért, a baloldal kitalálná, hogy megszűnt a demokrácia, hiszem nincs igazi alternatíva. De ott akkor a PO nyert. Ha a lengyel választások térképét megnézzük, akkor nagyon érdekes kép rajzolódik elénk amúgy: a régi német császárság területe: PO, kelet: PiS.
Én kedvel(t)em az ikreket. Oké, a PiS-nek kissé harsány a hazafisága, és hajlamos sértődöttségi politikát folytatni. Ezt meg minek engedtétek be - kérdezte Lech Kaczyński Donald Tuskot, amikor Putyin a lengyelekhez látogatott. Inkább keleten, meg inkább vidéken kedvelték, de hát ez most miért is kellene, hogy degradáló legyen? Mintha arrafelé semmirekellő tudatlanok laknának. Persze Krakkóban nem sok Kaczyński-kedvelővel találkoztam. A fiataloknak, egyetemistáknak Donald Tusk volt a favoritja, ha már politika. A polgáriak kicsit áramvonalasabbak, mint a Jog és Igazságosság. Persze én is közelebb éreztem magam a PO-hoz, de magyarként megengedhettem magamnak azt a luxust, hogy ne kelljen választanom a Pis és a PO közt, hanem minden ilyen kérdésre közöljem: örülnék, ha nekünk, magyaroknak ilyen opciók közül kellene választanunk.
És én minden Tusk iránti szimpátiám mellett is kedveltem ezt a talán régimódi, kedves arcú elnököt (meg az ikertestvérét is). Kaczyński mert nagy lenni. Nem talált ki olyan marhaságokat, hogy merjünk kicsik lenni. Keményen, talán még a kelleténél is keményebben kiállt hazája érdekeiért. Kitagadták ezért az EU-ból? Nem. Inkább számoltak vele. Emlékszem a Merkel-Kaczyński-párbajokra az EU-ban. Élvezet volt figyelni, mit művel a lengyel elnök. Oké, biztos időnként okozott fejfájást Radosław Sikorskinak, meg talán szükség volt némi diplomáciai tűzoltásra. De ott, a lengyeleknél talán csak taktikában, sőt hangnemében tért el a kormány és az elnök külpolitikája. Szerencsés együttállás, ahhoz képest mindenképp, ami itt volt évekig. Mert a lengyeleknél az elnök hagyományosan külpolitikában aktív. Hogy miként oldják meg a külügyminiszterrel a feladatmegosztást, nem tudom. De mintha a lengyeleknek az előző időben határozottan jobban sikerült volna a külpol, mint nekünk. Mert nálunk Sólyomnak kellett kárt menteni, amíg a külügyben mertek kicsik lenni.Tulajdonképpen a két elnöknek köszönhetjük a lengyel-magyar-barátság napját, és azt, hogy a szocik ámokfutása ellenére nem szenvedtek igazi kárt a lengyel-magyar kapcsolatok. (Pedig volt min bőven megsértődnie a lengyel diplomáciának, ha megnézzük, mit műveltek a ráadásul Bemről elnevezett téren. És a szociknak köszönhetjük, hogy a lengyelek szimpátia-listáján visszacsúsztunk pár helyet.)
A lengyel elnök a katyńi mészárlás hetvenedik évfordulójának emlékünnepségére sietett, amikor kíséretével együtt utolérte a végzet. Itthon a Katyni Mártírok Parkjában tartottak megemlékezést a lengyel parlament által 2007-ben elfogadott emléknapon, április 13-án, délelőtt tíz órakor. A kérlelhetetlen oroszellenesnek ismert elnök beszédében épp a megbékélést készült hangsúlyozni. Sajnos ezt már nem tudta elmondani.
Tudjuk, hogy Lengyelországban sem járnak annyian templomba, mint amennyire azt mi innen képzeljük. Tudjuk, hogy az ország nem annyira egységesen konzervatív-jobboldali, mint azt sokszor láttatják velünk. A lengyelek is tudnak vitázni, veszekedni. Legutóbb azon, hogy hova temessék az elnököt. Végül a Wavel mellett döntöttek, pedig nemrég volt, hogy az elnöktől megtagadták a krakkói díszpolgárságot... De nem is ez a fontos. Hanem hogy mint azt az elnök és kíséretének tragédiája is mutatta, a lengyelek továbbra is olyan nemzet, amitől érdemes tanulni. Csak azt tudom mondani: őrizzük meg Lech Kaczyński emlékét, és nyomába lépve merjünk mi is nagyok lenni.
Nyugodjék békében. És Isten áldja Lengyelországot.
