Orbán már megint Mussolini

Konzervatorium I 2010.02.07. 08:01

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje újra ráirányította a figyelmet: a magyar jobboldal eredendően fasiszta. Már ha elfelejtettük volna. Nyilvánvaló, hogy vegytiszta történelmi kontinuitás terebélyesedik Héjjas Iván és Kövér László, Gömbös Gyula és Mikola István – és természetesen Benito Mussolini és Orbán Viktor között.
 
Persze, hát nem megy ki ez az ember fejéből – köszönhetően Debreczeni József vagy Vásárhelyi Mária munkásságának –, de azért néha nem árt egy-egy emlékeztető oltást beadni. 
 
Szánthó Miklós írása
 
Az orvostársadalomban is amúgy számos reakcióst felfedezni vélő Mesterházy először csak csendben, finoman, a sorok között elejtve utalt arra Orbán Viktor évértékelője kapcsán: „volt már egy olyan politikus a történelemben, aki azt mondta, programom egyszerű, kormányozni szeretném az országot”. A csepeli nyugdíjasok kedvelt celebje mindezt még egyszer elsütötte Bánó Andrásnak is az ATV-n, de a sokat látott műsorvezető vélhetően annyira nyilvánvalóan dekódoltnak vette a meszídzset, hogy rá se hederített.
 
Mivel Mesterházy érezte, hogy sejtetésével nem igazán vitte át a fasizmustól velejéig rettegő, azonban abban nem igazán kiművelt hazai közvélemény ingerküszöbét, szombaton maga rántotta le a leplet. Benito Mussolini! Hát persze! Ő volt „olyan politikus a történelemben”! Ő mondta, hogy a programja az, hogy kormányozni szeretné az országot! És hát persze, hogy Orbán Viktor évértékelő beszédei előtt tüzetesen átnézi, mit mondott a diktátor a Marcia su Roma előtt! Miért nem értitek: Orbán plexiállványa alatt rejteget vagy hatosztagnyi feketeingest?!
 
Az egészben az a vicc, hogy négy vagy nyolc évvel ezelőtt már kolumnás  írások jelentek volna meg ilyenkor a „felcsúti minidúcséról”. Jancsó Miklósok, Vágó Istvánok és Konrád Györgyök ezrei követelték volna – az amúgy el sem hangzott – fasiszta intertextustól való elhatárolódást. Most meg? Szerintem még a Népszava szerkesztőségében sem háborodtak fel úgy emberesen.

A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr161735538

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Évérték 2010.02.07. 19:35:45

Arra gondoltunk, hogy - bizonyítandó, mi is tudjuk mi történik a világban - írunk egy vitriolost a nagy manitu aktuális évértékelésével kapcsolatban. De mivel nem mondott semmit, nem írunk. Köszönjük a figyelmet.

Trackback: Arckönyv és szépkorúak 2010.02.07. 14:51:26

avagy madarat tolláról, pártot kampányáról? Sok elszeretkezett kampány után végre úgy néz ki, hogy a Fidesz megfelelő tanácsadókhoz fordult. Persze a baloldalon fanyalognak: "Orbán lenyúlta Obama kampányát", de ők is

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.02.07. 09:26:07

Mesterházy hülye, a fasiszták sokkal következetesebbek voltak :)

Mellesleg én már találkoztam ilyen orvossal... Nem hiszem, hogy tömeges lenne, de tényleg van ilyen.

osborne 2010.02.07. 09:52:57

Pojáca copycatnek lenni sem könnyű, még tanulnia kell.

Vidéki 2010.02.07. 10:29:58

A propagandisták egetverő hazugságai nem tekinthetők hatástalannak.

Sok olyan választó létezik, akit fáraszt a gondolkodás, ezért benyeli a Mesterházy féle arcátlan propagandisták alantas rágalmazásait, mint kacsa a nokedlit.

Mérhetetlen pofátlanság a választási ellenfél miniszterelnök jelöltjét a régmúlt idők fasiszta diktátorához hasonlítani, vagy a jobboldali gondolkodású orvosokról feltételezni, hogy nem hajlandók meggyógyítani olyan embereket, akik baloldali gondolkodásúak.

Ilyen (Mesterházy féle) emberek beszéltek régebben ájtatosan „árokbetemetés”-ről.

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.02.07. 11:28:53

Ha a Fideszt fasisztázzák mit mondanak a Jobbikra?:)

@Lord_Valdez: Mivel nem foglalkozás hanem ember függő persze, hogy van.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.02.07. 12:04:06

@Vidéki: A jobboldali forradalmi ifjúság egyik kedvelt szórakozása, hogy a Bukás utolsó képsorai alá Gyurcsány mondatait vágják és megosztják a világgal. Mindjárt megtudjuk, hogy ez miért nem mérhetetlen pofátlanság.

Horváth Ágnest (aka Hordágy Ágnes, Halálági stb.) kifejezetten megfenyegették, hogy ne akarjon a magyar egészségügyben szülni. Úgynevezett orvosok, egy konferencián. Ez is belefér, a részletek a folytatásban.

ave 2010.02.07. 12:27:31

Ez a Mussolini kep tisztara mintha Berlucsoni lenne.

WinG 2010.02.07. 12:32:49

@ave: Haha, amúgy tényleg hasoníltanak egymásra.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2010.02.07. 12:36:22

Ez a Mesterházy ki fia-borja?
Ahogy az ember ránéz, elmegy a kedve mindentől. Főleg, amióta simára beretváltatta az orcáját, hátha úgy átmegy, átcsúszik.

törppapa 2010.02.07. 12:36:58

Utánanézett már valaki, hogy kik a fasiszták, kiket neveztek náci pártnak?
"Nationalsozialistische Deutsche Arbeiterpartei"
Nemzeti Szocialista Német Munkáspárt!
Szerintetek melyik magyar pártra hasonlít jobban a neve???

Gabo1000 2010.02.07. 12:39:53

@Kettes: Gondolom te sem hiszed, hogy Ov csinálta a filmátírást.
Lehet, csak szólni akartak Áginak, hogy mivel neki van pénze ne menjen arra a helyre ahonnan elvette, mert a pénzéért sokkal jobbat is kaphat

Werwolf 2010.02.07. 12:49:56

kettes,

te a sapkára, vagy a bögrére hajtasz az mszmp propagandadíjugratójában?
Egyébként gyurcsány egy kvadrát idióta, mellesleg beteges hazudozó és tolvaj. Mindemellett teljesen alkalmatlan volt a rá bízott tisztség ellátására és elkúrta. Ha neked tetszik, akkor a hiba a te készülékedben van, de arra a szerencsétlenre nem lehet elég rosszat mondani.

verbális 2010.02.07. 12:50:15

Úgy látom léteznek olyan körök akik már alig várják, hogy fasiszta szellemiségű vezetői legyenek ennek az országnak, mert igazi céljaikat csak azt követően érhetik el!
Minél nagyobb a zavarkeltés a fejekben és az életben annál könnyebb lesz a zavarosban halászni, mert hát erre is volt példa!

Werwolf 2010.02.07. 12:52:04

verbális,

az elvtársak eddig is elég jól elhalászgattak a zavarosban.
Az elmúlt napok/hetek néhány őrizetbevétele feltűnt-e? :)))

bigthereal 2010.02.07. 12:52:36

egyre szánalmasabb ez a mesterházy...

törppapa 2010.02.07. 13:07:37

@verbális
Nem, nem fasiszta vezetésre várunk, hanem a rablóbanda leváltására! És nem vagyunk sokan, alig az ország kétharmada! :-)))
Amúgy meg olvas el fentebb, hogy kik a fasiszták?!

tíz szálat egy huszasé' (törölt) 2010.02.07. 13:08:15

torjuk ossze mar azt a kurva tukrot, mert az a hibas, nem?

Auris 2010.02.07. 13:11:59

Követeljük! A FIDESZ és Orbán határolódjon el Benito Mussolini-től!

Print Scrn

stratez 2010.02.07. 13:15:11

Most, hogy az MSZP-SZDSZ márkanév büntetőjogi kategória lett, időpocsékolás ennek az elkopott ortbánozós-fideszezős-fasisztázós lemeznek az újbóli feltétele, recseg-ropog, serceg szegény, a kutya se hallgatja. Ráadásul a pórázon kísért szoci-szadi nobilitások látványa még az erre egykoron nagyon fogékony, fogadókész törzsgárdát is vakká, süketté tette...

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.02.07. 13:15:15

@törppapa: Az csak játék a szavakkal. Értelme nem sok. Hívhatnánk Őket összefoglaló néven kulipintyónak is. Az eszmék, tettek számítanak szvsz

futura 2010.02.07. 13:17:00

@Kettes:
...és sorolhatnám a legfrissebbel,Mesterházy beszéde alá Osama szinkronizál.
(Talán a Mandineren.)
Az MSZP-t elutasítom, ezért a Konzervatórium-szerű blpgokat látogatom, de úgy látom a választások közeledtének hatására itt is felveszik a szemellenzőt. és mindenki bevonul a saját barikádjai mögé.
Nem kéne. Továbbra is a konzervatív kritikus hangot keresem, kultúráltan, jó izléssel. A maró gúnyt sajnos sokan keverik a mások gyalázásával, óvodás szinten.(Lásd fenn.)

Egy példa:
Orbán úr minapi beszédében rengeteg tárgyi hibát fedeztem fel, de már alig merem szóvá tenni mert rögtön átsorolnak a "másik "oldalra. (És még akkor nem is jártam rosszul)
Most akkor cél szentesíti az eszközt, mindent nyeljek le, hogy ne adjak lovat a "komcsik" alá? Demokráciánk huszadik esztendejében ez egyáltalán kérdés?
Pl.: Orbán idézett ELP-től pár sort, mint mondta, már ifjú korában megfogta, és mostanában döbbent rá az igazságára.
Az hogy a kiemelt szöveg roppant laposra sikerült, egyéni izlés kérdése, de az idézet lemez 1994-ben jelent meg Emersonéknak, igen csak leszálló águkban. Hát akkor az Elnök úr már nem igazán volt suhanc korban.
És még sorolhatnám.

törppapa 2010.02.07. 13:22:22

@ kitvalasztanal.hu
Játék a szavakkal? Tudsz németül? Biztosan nem, ha ilyen butaságokat írsz!
Az eszmék, tettek tekintetében pedig engem egyáltalán nem zavar, ha a magyar érdekeket tartjuk szem előtt. Téged igen?
Az MSZP-SZDSZ prominenseit tudtommal nem az Orbán rendőrsége tartóztatta le...

futura 2010.02.07. 13:22:33

@törppapa:
Nationalsozialistische Deutsche Arbeiterpartei"
Nemzeti Szocialista Német Munkáspárt!
Szerintetek melyik magyar pártra hasonlít jobban a neve???

Az igazad bizonyítására rengeteg jó érv van, de nem ez.
A pártnév legtöbbször nem mond semmit, vagy egy régebbi állapotra utal.
A Fiatal Demokraták annyira fiatalok? Az orosz LIberális Párt Zsirinovszkijjal sem túl liberális, de nem sorolom.

Agent Cooper 2010.02.07. 13:27:13

Az olaszok, és a németek sem gondolták magukról a '30-as években, hogy szélsőségesek lennének. Mint ahogy ti sem.

Rend, erő, pénzkapitalizmus-ellenesség, liberalizmus-ellenesség, valláspártolás, keresztény alkotmány propagálása, nacionalizmus, területi követelések, populizmus, és befogadói oldalon a klasszikus zsidóellenesség.

Ezek a jelszavak ma.

Remélem jön egy Mario, és lelövi a köcsögöt.

Ragyás Tóni 2010.02.07. 13:27:54

Mekkora arcuk van, mintha az MSZP nem az MSZMP -> Kommunista Párt lenne...

átlátó 2010.02.07. 13:28:26

A hülyeség Mesterházytól független, azonban jelen van.

törppapa 2010.02.07. 13:33:59

@futura
Igazad van, de akkor miért náciztok és fasisztáztok???

GaliLeo 2010.02.07. 13:37:24

Mussolini? Miért nem beszélnek ezek a bűnözők egy kicsit Szamuelyról, Rákosiról, Sztálinról, Jezsovról, Berijáról, Péter Gáborról, akik mind az ő bájos, humánus utódpártjuk elődeiként gyilkoltak, körmöket téptek le, akasztottak kényükre-kedvükre elvtársakat is, de becsületes embereket is? Vagy csevegjenek egy kicsit Pol Potról, emlékezve a verseikére: "Pol Pot apátok büszke reátok, népirtó takony kormány!". Házmestery pedig olvassa el a kecskeméti bíróságon elhangzott vallomásokat, miszerint ő maga nyakig benne volt Fletóval együtt a kamu pályázatok engedélyezésében. És gyorsan húzzon el, mielőtt ő is vádlott lesz.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.02.07. 13:37:46

@törppapa: Gondolom mert nincsenek saját értékeik, és olyan mélyen vannak, hogy egyedül a nácikhoz képest tudnak talán jófejnek látszani.

Egyéb tipp?

uhhh (törölt) 2010.02.07. 13:43:29

én úgy élvezném,ha a jobbik elpicsázná az mszp-t a választásokon..
nem vagyok jobbikos,csak szeretném látni a fejüket.

Metal Warrior · http://ordogvilla.blog.hu/ 2010.02.07. 13:45:42

Még hogy az MSZMP-s Kövér fasiszta...
Ugyanolyan kommunista, mint az MSZP...

KiNG 2010.02.07. 13:45:49

Ez a Mesterházy egy pojáca.

GaliLeo 2010.02.07. 13:47:00

Továbbá: Házmestery, a konkrétumok nagy kedvelője szíveskedjék legalább ötvenet részletesen elmagyarázni a "TRÜKKÖK SZÁZAI" közül. Miről is beszélt a nagy klasszikus? Jogunk van tudni. Kutyakötelessége, ha már m.elnökjelölt lett Ildikó és a többi lángész jóvoltából, hogy népszerűsítse hibbant elődjének titkait, amelyeket nemcsak tudomásul vett, hanem számtalanszor meg is szavazott, pl. a parlamenti "bizalmi" szavazásokon.
Hajrá, Attila, power point-os fellépésben mesélje el a Corvinus Egyetemen, mint Gyurcsányi, s az ATV lelkesen sugározza is a performanszt!

KiNG 2010.02.07. 13:48:37

Ezt a Mesterházyt leginkább a Fidesz Szijjártójához hasonlítanám. Fizetett barom, akin lehet röhögni, és nem értékes annyira, hogy az esetleges bukása veszteséggel járjon.

uhhh (törölt) 2010.02.07. 13:48:45

amikor olvastam a héten az index-en,hogy lecsukták Mesterházyt, kezdtem vigyorogni.
Kb 5 százalékra csökkene az mszp támogatottsága, de sajnos ez egy másik Mesterházy.
Olaszul corleone.:D

gazficakó 2010.02.07. 13:52:08

Gyerekek! Majd' háromezeréves a mondás:" az ember halandó, de az ostobasága örök.." úgyhogy jó étvágyat egymás torkának harapdálásához!

ben2 2010.02.07. 14:09:17

Mesterházy frappánsan keménynek szánt odamondogatásai átmentek röhejes vergődésbe, mert a demagóg odamondogatási versenyben a Jobbikall kell megmérkőznie és a két szélsőség szépen oltogatja egymást kifele. Amíg az egyik oldalról náciznak a másikról meg zsideszeznek, addig Orbánnak nincs sok oka aggódásra, mert ugyanazt a - Fidesz számára amúgy is elveszettnek tekinthető - szavazóbázist cincálják szélsőjobbra és szélsőbalra, miközben a nyugira vágyó, akármilyen beállítottságú tömegek vagy otthon maradnak, vagy a Fideszre szavaznak, mert nem jut nekik más.

érdeklődő 2010.02.07. 14:12:24

A legnagyobb antimaszopizmussal és megveszekedett antibolsevizmussal mondom, hogy azért van némi mussolinis Orbánban, nem?

Aki meg még bizonytalan abban, hogy kire szavazzon az szerintem nem fog hirtelen óriási rádöbbenés közepette maszopszavazó lenni, miután Mesterházy magasröptű történelmi analógiája szöget üt a fejébe, hogy ÚÚÚÚR ISTEN, ORBÁN EGY FÁÁÁSISZTAAAA, HÁ NEHOGYMÁ' RÁ SZAVAZZAK!!!!

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.02.07. 14:13:12

Én nem követem Vásárhelyi Mária munkásságát, de a beidézett cikkben nem látom, hogy hol fasistázná le Orbánt.

Igeeeeen, kínos a közös polgári kör Vona és Orbán között, és nehéz azt mondani, hogy Orbán nem egy lapra feltéve mindent próbálta Gyurcsány hatalmát megdönteni, amelynek eredménye a TV székház ostroma lett (persze a rendőri töketlenkedés már egyértelműen Gyurcsány-Gergényi játszmája volt). Ugyancsak nehéz megmagyarázni a Lovas-Bayer-féle műsor nyíltszíni zsidózását (csöpögős orr, stb.) a Fidesz TV-ben (ahogy azt normálisabb publikálók ezen az blogon is vállalhatatlannak tartották). Ezek olyan tények, amit a saját szememmel láttam, tehát ha Vásárhelyi ezt mondta, ezekben igaza van.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy Orbán fasiszta lenne, hanem mindössze azt, hogy biztos van Vásárhelyi Máriának durvább cikke Orbánról, amit be lehetett volna idézni, ha meg nincs, akkor nem kellene azt állítani, hogy ő személyesen vont párhuzamot Orbán és Mussolini között.

Debreceni más tészta, az tényleg nem normális, amit ő előad.

Mindketten kismiskák viszont Bauer Tamáshoz képest, aki - szerintem - megbolondult, olyanokat állít. Valamelyik este beszélt a Klubrádióban, hát komolyan mondom, megálltam hazafelé konzerveket venni, olyan világképet festett le.

Egy fideszes a sz@rt is megeszi: ha Orbán tálalja! 2010.02.07. 14:13:23

Orbán meg Mussolini abban biztosan hasonlít, hogy mindkettő egy nagyot mondó, megalomán, töppedt pojáca.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.02.07. 14:15:03

@ben2: azért Mesterházynak azon a mondásán, hogy Orbán úgy beszélt, mintha attól félne, hogy lehúzzák a lisátról, na azon jót röhögtem.

tothh · http://polizis.blog.hu 2010.02.07. 14:26:03

Mikor unják már ezt meg?
Az orvosok-pedagógusok ilyen jellegű betámadása pedig kifejezetten aljas dolog volt. És az a baj, hogy az emberek alapvetően félnek, erről szól az életük (by Wermer András), és bármilyen hasonló baromság miatt tényleg elkezdenek attól az orvostól, vagy tanártól rettegni, akikkel amúgy a legbensőségesebb kapcsolat lenne szükséges.

Amúgy egyébként nekem meggyőződésem, hogy ezt Mesterházy betanulta. Látszott rajta, hogy magolt szöveget mond fel. Szerintem az alapötlet GyF-é. A stílus és a témafelvetés is rá vall. (23 millió, kötél, stb...)

átlátó 2010.02.07. 14:41:36

@GaliLeo: Szép és igaz felsorolásodat annyiban egészíteném ki, hogy Kun Bélka, aki Kohnként nem lett keresztelev. Valamint, Rákosi, aki Rosenfeldként, Péter Gábor, aki Eisenberger Benjaminként és úgy általában koncepció volt a kommunista zsidóságnál a magyar földrajzi nevekre magyarosítani "i"-re végződően, úgy mint például Lendva-i is.
namármost, aki itt megpróbál Zazriveczezni, annak előre szólok, hogy a Vona a családjából változtatott nevet, míg ezek az eddig bűneikeért bocsánatot nem kért zsidók, ha a családjukból változtattak volna nevet, akkor is lebuktak volna, ha nemesen görögös arcélüket vesszük figyelembe,- nem csak profilból. Úgy bukják ezek a nevükkel való álcázásukat, ahogy mondjuk egy Kolompár Hochsteigerre változtatna. Elég ránézni.

is 2010.02.07. 14:41:48

de tényleg, alig három hónapja volt, amikor az orvostársadalom jól láthatóan ideológiai alapon állt a H1N1 kérdéséhez. ez tény.

mondja már el nekem valami, melyik gyógyszert kell ahhoz szedni, hogy vagy memóriából ez törlődjön, vagy az embr erkölcsi érzékét ne bántsa, hogy amikor ezt valaki kimondja, akkor még neki álljon feljebb, és hülyézze a másikat?

átlátó 2010.02.07. 14:42:34

@GaliLeo: Szép és igaz felsorolásodat annyiban egészíteném ki, hogy Kun Bélka, aki Kohnként nem lett keresztelev. Valamint, Rákosi, aki Rosenfeldként, Péter Gábor, aki Eisenberger Benjaminként és úgy általában koncepció volt a kommunista zsidóságnál a magyar földrajzi nevekre magyarosítani "i"-re végződően, úgy mint például Lendva-i is.
namármost, aki itt megpróbál Zazriveczezni, annak előre szólok, hogy a Vona a családjából változtatott nevet, míg ezek az eddig bűneikeért bocsánatot nem kért zsidók, ha a családjukból változtattak volna nevet, akkor is lebuktak volna, ha nemesen görögös arcélüket vesszük figyelembe,- nem csak profilból. Úgy bukják ezek a nevükkel való álcázásukat, ahogy mondjuk egy Kolompár Hochsteigerre változtatna. Elég ránézni.

is 2010.02.07. 14:44:46

@ben2: ...vagy Bokros. most ez a legnagyobb gond úgy látszik, ezt kell elhallgatni.

S. Annyi 2010.02.07. 14:49:40

Kezeltesd magad kedves nem barátom!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.07. 14:53:32

@Kettes:
Úúúúú, te ostoba fajankó! Hát ne keverd már össze az egyszerű kommentelő poénkodását a miniszterelnök-jelölt nagy nyilvánosságnak szánt megszólalásaival! Tanulj már meg differenciáltan gondolkozni!

Hogy te mekkora hülyeségeket bírsz írni, az minden képzeletet felülmúl...

uhhh (törölt) 2010.02.07. 14:55:44

most olvasom a jobbik szórólapján:
Egyetért-e ön azzal,hogy:
a képviselők visszahívhatóak legyenek, és mentelmi jogukat el kell törölni?

?
Most akkor mi van a Budaházyval?

Iustizmord 2010.02.07. 14:59:57

azért én egy Franco-féle államrendet nem tarok elképzelhetetlen jövőnbeni forgatókönyvnek.

de hát tudjuk h a liberalizmus az érett, felvilágosult felnőtt emberek passziója, államberendezkedésnek itt ká-európában illúzió, kádár népének meg köll a kemény kéz.

polgárököl vasököl, oda nyúl ahova köll.

nyg 2010.02.07. 15:00:34

@Lord_Valdez:
Azt mondja, találkozott már ilyen orvossal, bár nem hiszi, hogy tömeges lenne. Milyen orvossal? Aki nem volt hajlandó ellátni "balos beteget". Ne röhögtessen kedves Valez, ezt nem hiszem el. Honnan tudja, hogy az orvos jobbos volt és a beteg meg balos? Rájuk volt írva? És mit mondott az orvos, aki nem volt hajlnadó ellátni betegét, bár nem tömegesen?

Ilyen alapon én is mondhatnám, találkoztam olyan balos orvossal, aki nem látott el jobbos beteget, de nem teszem. Hazugságot nem lehet hazugsággal kiegyenlíteni.

Iustizmord 2010.02.07. 15:02:05

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=63): "@Kettes"?

a Fekete Sereg c. büntetőügy egyik vádlottjának ez a gúnyneve. vicces h van itt Ragyás Tóni nick is :o)))))

átlátó 2010.02.07. 15:04:14

@Klájd: A Budaházyval most az van, hogy a képviselői mentelmi jog még érvényben van Lassan mondom: még érvényben van. Egyelőre.

nyg 2010.02.07. 15:09:25

@is:
" az orvostársadalom jól láthatóan ideológiai alapon állt a H1N1 kérdéséhez. ez tény." Perjés Klára (MSZP) orvosra gondolt? Ő ugyanis ezt mondta:

"Hatmillió injekcióra hatmilliárd forintot költünk el, miközben a vakcina hatása kétséges. Ez olyan, mintha ágyúval lőnénk verébre, és közben az egészségügyi ellátórendszernek szorító elvárásai vannak. Az a véleményem, ágyúval lövünk verébre. Egészségünk érdekében elég megtenni a megszokott óvintézkedéseket." (Perjés Klára, MSZP)

Táncolj Törő! 2010.02.07. 15:16:06

@Agent Cooper: "Rend, erő": A szocik is ezzel kampányolnak, minden normális párt erőt mutat és rendet szeretne. Te nem, agyhalott? "Pénzkapitalizmus-ellenesség, liberalizmus-ellenesség": Mi a fasz az a "pénzkapitalizmus" ? :D
Valláspártolás: hát van pofájuk vallásosnak lenni?! Majd rákosi elvtárs elintézi őket! Ugye, te barom?
"Keresztény alkotmány propagálása, nacionalizmus, területi követelések": a Fidesz SOHA nem propagált semmilyen területi követelést, egyszerűen hazudsz, mint a "populizmus, és befogadói oldalon a klasszikus zsidóellenesség" esetében is.
De azt tudod "remélni", h vki lelövi Orbánt. Ki itt aszélsőséges, te kis pöcs? :)

micu · http://www.ingyentv.hu 2010.02.07. 15:26:44

Szenvednek az elvársak. Nem kaptak Orbántól támadható, két hónapig csócsálható, kiforgatható mondatokat, kapkodnak muníció után. /Jellemző, hogy az egyetlen kreatív hozzászólás Vonától érkezett, miszerint Orbánt akkor tapsolták meg amikor a Jobbik programjából idézett./
Dőljünk hátra és mosolyogjunk.

papillon 2010.02.07. 15:32:54

@nyg: Az orvosnak kötelessége ágyúval lőni a verébre kezdődő és beláthatatlan járvány idején. A meghalt kismamák most kinek a lelkiismeretét nyomják?

vizipipa 2010.02.07. 15:42:49

@is: odaállhatnál a tükör elé, a szemellenződet vizsgálgatni.
Most, amikor már nyíltan vádolják a WHO-t, hogy a gyógyszergyártók kijáró lobbistája volt H1N1 ügyben, belinkelhetnéd azt a vizsgálati anyagot amelyik tárgyszerűen felmérte, hogy az orvosok nem H1N1 kérdésben voltak eltérő véleményen, hanem a politikai véleményük határozta meg a szakmait!
Nincs ilyen? Akkor hazudsz!
Szeretett kormányod elbaszta a kommunikációt! Nem azt kellett volna nyomni, hogy hú, mekkora baj lesz ebből, hanem azt, hogy nem tudjuk mi lesz ebből, de felkészülünk, mert ha a legrosszabb verzió jön be, akkor nem tudjuk pótolni az elvesztett 6 hónapot!

torró 2010.02.07. 15:43:01

Akkor egy kis olvasni való. Én mosom kezeim.LEHET RÁ LEGYINTENI, VAGY LEHET UTÁNA NÉZNI !!!
(Viszont a hír szigorúan terjesztendő!)
A H1N1 és a vakcinája nem más, mint egy bináris, kombinált biokémiai fegyver!
(Ma vettem egy zsák meszet és van már hipóm is elég, hogy fertőtleníteni tudjak a H1N1 ellen, de jöhet akár a H5N1-is, mint Ukrajnában mostanság. Az ember esze megáll a hazug médium- és gerinctelen "szakember" nyilatkozata láttán, hallatán. Egy apukával beszélgettem az óvodában pár perce. Képes volt felhívni a biztosítóját, hogy ha beoltatja magát ezzel a kotyvalékkal, és lesz valami baja tőle, akkor a biztosító vállal-e felelősséget azért, amiért sem a szer gyártója, sem az orvos, gyógyszerész, de még az állam sem? Persze, hogy nemleges választ kapott. Ha viszont nem oltatja be magát, és azért lesz baja, akkor sem vállalnak felelősséget, és nem állnak jót. A felesége biokémikus, és mondanom sem kell, hogy nem oltatja le sem magát, sem a családját... )
No, lássuk a medvét (!):
Az Omninvest által kifejlesztett Fluval-p vakcina 50 mikrogramm etil-higanyt (Tiomerzal) tartalmaz. A Cevalpam 5 mikrogrammot, de a gyártó a rosszhírű Baxter AG. A Pandemrix szintén 5 mikrogramm etil-higanyt tartalmaz, és a gyártója GlaxoSmithKline Biologicals.
Miért kell a "magyar" oltóanyagba 10-szeres mennyiségű etil-higany? Az etil-higanyt tartósítószerként alkalmazzák, de a Fluval-P tartalmaz még a veszélyesebb vegyületek közül alumínium-klorid-hexahidrátot, trinátrium-foszdát-dodekahidrátot, dinátriumhidrogén-foszfát-dihidrátot és kálium-dihidrogén-foszfátot is. Fokozott elővigyázatosságot ajánlanak (anafilaxiás reakciótól eltérően) túlérzékenység esetében, a nyomokban visszamaradt tojásfehérjével, formaldehiddel, gentamicinnel, neomicinnel, vancomicinnel és ciprofloxacinnal szemben.
Ami ebből kiviláglik, attól felakadhat az ember szeme. De ez mind semmi, mert amit most olvashattok, az a biokémiai hatásmechanizmust feltáró vallomása ennek a népírtó akciónak. Tegnap kaptam az alábbi információkat, de megjegyzem, hogy Szekeres, a piás "magyar hadügyér" ma reggel Zulu idő szerint 7 óra 12 perckor megkérdezte az illetékeseket, hogy "Mi az a bináris az méreg?"
Íme a hír!
"Ne találgassátok tovább, mert egy magyar kutatócsoport feltörte a H1N1 vírus hatásmechanizmusának kódját 2009. szeptember 20-án! Az alapvírus csak egy gyenge megbetegedést okoz, tünetei enyhék, lefolyása gyors, alapvetően nem veszélyes. Az oltás után viszont egyesül a vírus a vakcinában található bináris párjával, a másik részével, és azonnal blokkolni kezdi a szervezet antitestjeit, és adott körülmények között kiiktatja, védekezésre képtelenné teszi az immunrendszert. Azok, akik valamilyen rendellenességgel születtek, míg mások, akik időskori betegségeik miatt váltak folyamatos gyógyszerfogyasztókká, az oltást követően - és feltételezve a H1N1 heveny fertőzöttséget -, éppen a gyógyszerek által biztosított relatív védettségüket veszítik el azáltal, hogy annak hatását a vakcina és a vírus együttesen blokkolja. A szervezet ezáltal sokkot kapva lényegében összeomlik. Magas láz után tüdőembólia lép fel, amelynek "szövődménye" maga a halál. A következmények tekintetében azt lehet megállapítani, hogy a beteget valójában a saját betegsége öli meg, de minden esetben kimutatható nála a H1N1 vírus is, amely azt kitrükközte. Mindebből azt a konklúziót vonhatjuk le, hogy a vakcina végez az emberrel. Már 20 évvel ezelőtti betárolt vérminták is 92%-ban ugyanilyen reakciót adtak (Skandinávia). A hadiparban ismertek a bináris idegmérgek és robbanó anyagok. Két komponensüket külön tárolva teljesen ártalmatlan szerek, de elegyítve biztosan ölnek, robbannak.
A H1N1 EGY ÉVEK ALATT GONDOSAN MEGTERVEZETT BINÁRIS KATONAI IDEGMÉREG-FEGYVER!
Az USA nevadai (zsidó irányítás alatt álló) kutatóbázisán, a mexikói kórház ideális bevetési hely volt, mert minden paciensnek volt valami krónikus betegsége, amelybe akkor haltak bele, amikor az ellenszerrel kezdték őket beoltani!
Az alkalmazást tekintve a fő cél Magyarország, ahol háromszoros haszonnal kecsegtet a H1N1 és a vakcinázás:
1. Kiírtják a betegeket, ha gyerek, ha felnőtt.
2. Nem kell kórházi ápolást fizetni, sem gyugdíjat.
3. Az így felszabaduló helyekre vonulhatnak be a holokauszt-túlélők.

Németországban kiborult a bili, de a célország, Magyarország. Itt kell kiírtani, akit lehet, hogy a megmaradt egészséges magyarok, mint rabszolgák legyenek alkalmazhatóak.
Mivel nálunk is egyre több embernek borul el az elméje, a sok zsidó praktika láttán, ezért az a veszély is fenyeget, hogy a totális lebukás elől egy háborúba menekül ez a "féreg banda".
A H1N1 laboratóriumi próbája egyszerű. A fertőzött vérhez adjunk egy "halálos dózisú" vakcinát. Legalább 32 Celsius fokon, 2 órán belül minden antitestet elpusztít (még a jókat is)! Ezért él és terjed melegben is, és gyilkol!"
A kapott üzenet melléklete az alábbi kitétel volt:
"Ezt a cikket fordítsátok le más nyelvekre is és küldjétek szét! Más kutatók is hadd vizsgálják ezt a nyomot! Mától Mi (kutatók) hirdetünk háborút! A VÁD ELLENETEK: HAZAÁRULÁS, NÉPÍRTÁS + BŰNSZÖVETSÉGBEN ELKÖVETETT tömeges RABLÓGYILKOSSÁG!
AZ A KUTATÓ, AKI TUDJA, CÁFOLJA MEG A VIZSGÁLATUNK EREDMÉNYÉT!
Ehhez csak annyit tudok hozzáfűzni, hogy BRAVÓ! Aki akarja, cáfolja meg a kutatókat, de egy biztos már most is: Minden érintett hazaáruló ezért fizetni fog!
Polgár légy, ne alattvaló! Küzdj a jogaidért, mert más nem teszi helyetted!

szobatars 2010.02.07. 15:49:39

@papillon: az orvosok kötelessége lenne az is, hogy Téged ne engedjenek ki a gumiszobából...

ati27 2010.02.07. 15:49:59

@torró: Uraim!

Barátom! Mit szívtál? Mert jó lehet az anyag..

nyg 2010.02.07. 15:51:54

@papillon:
Nem velem vitatkozik, hanem Perjész Klárával (orvos, MSZP-es honanya), ő mondta ugyanis, hogy nem kell ágyúval verébre lőni. Én ezzzel természetesen nem értek egyet.

szobatars 2010.02.07. 15:53:09

@papillon: az orvosok kötelessége lenne az is, hogy Téged ne engedjenek ki a gumiszobából...

@torró: mehetnél papillon mellé..amelyikőtök életben mard, az nyer egy nyalókát....hogy a nyelveteknek ott bent is legyen munkája

torró 2010.02.07. 15:59:53

Vissza térve az eredeti témához. Tipikus reakció az MSZP részéről. És ők mondják hogy ők "alapvetően egy becsületes párt".Azt tudjuk hogy minden pártban található stikli,ha nem is olyan mint náluk. DE könyörgöm a mostani események fényében,ez már cinizmus és a tömegek hülyének nézése! Azt sem lehet megitélni előre mit hoz a FIDESZ kormányzás,de kíváncsi vagyok az MSZP mennyire lesz konstruktív ellenzék. Egyébként apósom szokta volt mondani:kutyaugatás nem hallik az égig. Egy biztos, senki ne várja azt hogy most következik a kánaán! Sok keserves év megy még el, ha jól vezetnek, akkor is.

torró 2010.02.07. 16:04:57

Gyerekek én odaírtam hogy mosom kezeim.Csak élmény fürdőnek szántam. Azt egy szóval sem mondtam hogy egyet értek vele. Gondoltam hátha még valaki nem olvasta.Én is úgy kaptam. Persze én is kíváncsi lennék hogy hol jelent ez meg?

Anselmo 2010.02.07. 16:12:47

Egyébként Orbánra akartam szavazni, de most, hogy azt mondta, kormányozni akarja az országot, hát nem is tudom... végülis nem akarok fasizmust.

snakekiller23 2010.02.07. 16:21:55

@torró:

Emlékeim szerint a Nemzetőrben, szóval kéretik kellő komolysággal kezelni.

szobatars 2010.02.07. 16:29:49

@torró: ismered a mondást: szart nem küldünk tovább..

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.02.07. 16:30:43

@nyg:
Körzeti orvos és tényleg egy farok. Nem az, hogy nem hajlandó, csak akiről tudja, hogy nem partner a komcsizásban, azzal nem foglalkozik, azt lerázza. Ha elhiszed, hogy van ilyen, elhiszed, ha nem, nem, te dolgod.

@torró:
Kérdezném, hogy ki terjeszti ezeket a baromságokat, de a válasz adja magát.

snakekiller23 2010.02.07. 16:30:45

@snakekiller23:

Ja és Posta Imre az eredeti szerző, aki szegényem akkora beteg marha, hogy még a Vona Bár mícvójára invitáló kamut is halálosan komolyan vette. Mondom, kellő komolysággal.

snakekiller23 2010.02.07. 16:35:50

@snakekiller23:

Ja és az erdeti szerző Posta Imre, aki szegényem akkora beteg marha, hogy még a Vona Bár Micvójára invitáló, ősrégi kamut is halálosan komolyan vette. Mondom, kellő komolysággal.

La Serenissima 2010.02.07. 17:04:43

azért kellett kimondania ezt szegénynek, mert az áthallásos beszéd már csak nagyon gyengén működik. hogy "nincs progija"? ezt évek óta szajkózzák, ebből már rég nem következik a saját szavazóik fejében sem, hogy ő lenne Benito örököse.

az egyenes beszéd viszont ilyen baromságok esetén meg kontraproduktív, a sugallmazás szinte mindig szerencsésebb.

nagy bajban van az MSzP, ebből is látszik.

sanyix 2010.02.07. 17:06:20

az mszp meg faszista... az rosszabb. Faszizmus: csak hülye faszokat vesznek a pártba, akik egyre faszabbak lesznek, és egyre durvábban faszkodnak.

Julianus 2010.02.07. 17:12:09

Mesterházy egy politikai senki, de csak ideiglenesen került ebbe a szerepkörbe, hamarosan eltűnik. Ráadásul téved, mert Orbán Viktor nem Mussolini, aki leginkább pojáca volt, hanem nála sokkal tehetségesebb és veszélyesebb. A hatalom iránti vágya, a realitásokat nélkülöző küldetéstudata, a politikai ellenfelek gyűlölete, a tévedhetetlenségébe fektetett hite, a tipikusan bolsevik típusú politikai kultúrája, a demokráciáról alkotott lenéző véleménye engem inkább Joszif Visszarionovics Sztálinra emlékeztet. Megérdemeljük, hogy őt kapjuk a nyakunkba.
Aki pedig komolyan azt gondolja, hogy Orbán a pozitív hős a mai magyar valóságban, az gyorsan tegye le a Piroska és a farkas c. könyvet és pótolja be sürgősen a hiányzó általános és középiskolai műveltséget. Többről nem is beszélek.
Nem történik más, csak hogy a két nagy párt között évekkel ezelőtt kötött háttéralkuban felosztott politikai és gazdasági hatalomból (lásd pl.: pártfinanszírozás és ennek következményeként a korrupció) most ügyes húzással kigolyózzák a vetélytársat. A birka nép (egy része) meg örömmel asszisztál ehhez a mesterien végrehajtott manőverhez, aztán majd csodálkozik, hogy hirtelen Belorussziában találja magát - persze csak képletesen, a politikai közeget tekintve. Persze ez főleg a mi hibánk, civileké, mert nem termeltünk ki magunkból ennél jobb politikusi réteget. Mivel Angela Merkel vagy Mikulas Dzurinda kvalitású jelöltek nem indulnak a választásokon, komolyan nem tudom kire is lehetne szavazni...

midnight coder 2010.02.07. 17:13:12

Antallnak sikerült az ami Kádárnak nem: megszerettette a néppel a kommunistákat. Aztán Fletóéknak sikerült az ami Szálasiéknak sem: most már a nácikat is szereti a nép.

betufalo 2010.02.07. 17:55:08

Ez az állandó nácizás, fasisztázás már csak drága Albán urat és Gréczi Zsoltot aktivizálja. Ez a gazdasági program? Ez a jövő kormányzása. Senki sincs a környezetben aki szólna ez már hülyeség. Beteg emberek lenáciztak itt mindenkit csak a teljesség igénye nélkül : Antall, Benedek István, Balczó András,Csengey Dénes, Csoóri Sándor, ...Németh László, Orbán Viktor. Ezt abba kéne hagyni. Igaza van az egyik kommentezőnek, lassan Szálasit is megszerettetik az emberekkel. Tudom Orbán győzelme esetén naponta följelentik majd az összes nemzetközi fórumon, régen is ezt tették. Én nem ajánlom ezt a taktikát, mert önpusztító. Az összes szélsőjobbos jelenség erre vezethető vissza. Megéri velejéig korrupt köztörvényes bűnözök érdekeinek szolgálatában felerősíteni, aktivizálni a szélsőségeseket?

stars7726 2010.02.07. 17:55:39

Istenem,olyan jó olvasni,hogy ilyen sok,okos,tapasztalt,felkészült ember van ebben az országban.úgy látszik itt is mindenki tudja,hogy mitől döglik a légy.csak azt nem értem,hogy akkor miért is tart még mindig itt ez az ország?

evil overlord (törölt) 2010.02.07. 18:00:32

galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1093
Még egy-két ilyen iromány és a nép könyörgni fog a Sötétség Erői Vezénylő Tábornokának, hogy királlyá koronáztassa magát :)))

technotorax (törölt) 2010.02.07. 18:03:01

Mussolinit baloldali partizánok végezték ki.
Ennek fényében Mesterházy üzenetét akár fenyegetésként is lehetne értelmezni. De a jelenlegi politikai realitásokat figyelembe véve a Mussolinizés inkább a mély tudattalanból feltörő reménytelen vágyakozás megnyilvánulása a részéről: milyen jó lenne, ha Orbán Viktor Mussolini lenne és én lehetnék a partizán.

terszim 2010.02.07. 18:07:09

@Agent Cooper: Azért erre szeretnék az alábbiakban reagálni:

" Az olaszok, és a németek sem gondolták magukról a '30-as években, hogy szélsőségesek lennének. Mint ahogy ti sem." - Ez butaság. Pontosan tudták magukról, lásd a világháború előtti szervezeteiket (pl. SA), módszereiket (pl. kristályéjszaka), stb. Nagyon sok német ember (nem csak zsidók!) már a hatalomra jutásuk előtt is tudta, hogy kik ők, és mi lesz belőlük. Nézz utána a történelemkönyvekben, esetleg dokumentumfilmben, visszaemlékezésekben.

"Rend, erő, pénzkapitalizmus-ellenesség, liberalizmus-ellenesség, valláspártolás, keresztény alkotmány propagálása, nacionalizmus, területi követelések, populizmus, és befogadói oldalon a klasszikus zsidóellenesség."

Ez meg csúnya összemosás: Rend, erő, pénzkapitalizmus-ellenesség, liberalizmus-ellenesség, valláspártolás, keresztény alkotmány propagálása - ezekkel mi a probléma? Jobb lenne ez (megfordítom): káosz, erőtlenség, pénzkapitalizmus, liberalizmus, vallásüldözés? Tudom, ez is rosszul hangzik, és szándékos sarkítások vannak köztük (de a liberalizmussal alapvetően pedig nem is lenne bajom), de pont olyan hangzanak tőled is, amit mondasz.

A keresztény alkotmánnyal amúgy mi a gond? 1000 éve keresztény ország vagyunk. Miért baj ezt megemlíteni az alkotmányban? Nehogy azzal jöjjél, hogy ez félelmet kelt, mert az nevetséges...

És a folytatásod: "...nacionalizmus, területi követelések, populizmus, és befogadói oldalon a klasszikus zsidóellenesség" - hát ezek azok, amik igazán felháborítóak, ez mind közönséges hazugság, legfeljebb Jan Slota ragadtatja magát ilyen kijelentésekre, akit még saját országában is kinevetnek. Hol hallottál te területi követeléseket?

"Ezek a jelszavak ma." - Hát nagyon nem ezek a jelszavak... Legfeljebb álmaidban, ha gyötör a láz...

"Remélem jön egy Mario, és lelövi a köcsögöt." - Na ez meg aztán egy tipikus demokrata vélemény, jól minősíted ezzel saját magadat.

tölgyes 2010.02.07. 18:12:34

Orbán Mussolini (Hitler, Napóleon törpe diktátor..), aki be akarja vezetni a kádárizmust(2006), mellesleg ördög és a hatalom érdekében ördögökkel cimboráló.. cigány és talán még zsidó is..cigányxságából fakadóan rasszista, egoista és tehetségtelen bukott politikus..

Mindezek jegyében "FULLADJON MEG ORBÁN VIKTOR LEHETŐLEG MÁMA MÉG."

NAGYJÁBÓL ÍGY ÉPÜLT FEL A BALLIB. MÉDIA REKLÁMKAMPÁNYA AZ ELMÚLT 18 ÉVBEN, AMIÓTA NEM VOLT HAJLANDÓ BESZÁLLNI SE A TAXIS-BLOKÁDBA, SE A CHARTA MOZGALOMBA, SE A94-ES KOALÍCIÓBA.

betufalo 2010.02.07. 18:13:06

@Julianus: Baromi jó dolog, ha az ember evidenciaként kezel meg nem történt dolgokat. Én ellentétben Julianussal éltem OV kormánya alatt és semmi bántódásom nem volt. Az állam működött, az egészségügy gyógyított, a rendőrség a bűnözőket üldözte, nem az ellenzéket. Nem volt csoportos kínzás politikai ellenfelek ellen, a volt szocialista országokhoz képest mi voltunk az élen. Volt persze egy militráns ballíb hőzöngő csapat, akik telebőgték a világot mindenféle hülyeséggel. Nem volt hosszú bájtok éjszakája, nem verte meg a feleségét OV, nem hagyta magára a gyerekeit, nem akasztottak föl senkit stb. A rendőrségből nem csináltak flusztrált szadista bandát, akik összes bajukért elégtételt vehettek az ellenzéken. Nem volt APEH vizsgálat ellenzékiek ellen, nem vegzáltak mindenkit, aki az ellenzékkel bármilyen kapcsolatba került. Szervezett és maffiamódszerekkel dolgozó a kormány által irányított bűnbandák sem működtek. Az amnézia egy két Cavintonnal leküzdhető, de a meg nem történt eseményekre alapozott vélemény nem hiba, bűn. Mindenkit aki az Orbán kormányban részt vett, vagy kapcsolódott hozzá Keller feljelentésügyi főinkvizítor beperelt o végeredménnyel. Innentől hátra mutogatni, hogy ők sem különbek, ostobaság.

Hozzá Szóló 2010.02.07. 18:32:17

En emlekszem, amikor Orban kutyaja, Hende sturmbannfuhrer a polgari hordak koordinatora egeszen naci modszert (SA-modszert) alkalmazva, 2003ban ellentuntetni hivott polgari hordakat a Vorosmarty terre, amikor is a polgari hordak mit se torodve Jancso Miklos es a tobbiek beszedevel, vagy azzal, hogy senki nem anyak napjat akarta bemocskolni, dobaltak, orditottak, verekedni csak azert nem tudtak, mert el voltak valasztva az eredetileg ott demonstralo tomegtol. Egy pici gyereket sikerult fejbe talalni sorosuveggel, tobb kabelt elteptek, akasztofaval fenyegetoztek, ugyanez egy evvel kesobb a Kossuth teren, majd azutan mindig a Margit-szigeten ismetlodott, bar egyre gyatrabb kivitelben.
Szoval, Mesterhazy ur (vagy elvtars, nem tudom, mi a divat mostansag a szociknal) azert ANNYIRA nem all tavol az igazsagtol, a modszerbol megmutatkozott mar nem egyszer es nem ketszer, hogy bizony-bizony Hende, Mikola es Orban aljas uszito fasisztak, nacik, vagy ahogy tetszik (lehet a szavakon lovagolni meg megsertodni, de a videok, kepek a mai napig a neten vannak, barki megnezheti), szoval kedves posztiro, ugy latom, nem csak az MSZP szereti az okoskodo percembereket, a fidesznek is jol jonnek a magadfajtak, akik nem emlekeznek, vagy inkabb csak NEM AKARNAK.

mrs. white 2010.02.07. 18:33:19

Egyre inkáb azon gondolkodom hogy a szocik elgalopírozzák maguka, ha kusba lennének elmenne a törzsmag szavazni plussz a szokásos lejárt száraztészta gulyásleves sör miegymás elég tisztes eredmény elérhetnének. Minél inkább fokozzák a feszültséget annál rosszabbul járnak, sok marhasággal felbőszítik az emberek és elmennek protest szavazni abból meg ők jönnek ki rosszabbul nem a jobboldal, hacsak az nem húzódik a háttérben hogy akkor meg a nagy szavazat miatt az mdfszdsz torszülött nem kerül be. ez az egy eset magyarázza csak tettüket.

wip 2010.02.07. 18:35:26

Csak Márai Sándort tudom idézni:" a legbecsületesebb jobboldal mögött is ott settenkedik a bikacsökkel a kezében ólálkodó fasizmusl". Ennyi... Bajcsy Zsilinszky Endre is ezért járta meg, aki az egyetlen tisztességes képviselő volt,aki fegyverrel fogadta a náci csürhét.

stars7726 2010.02.07. 18:43:21

Orbán két legnagyobb haverja,nem a haider,meg a berlusconi volt?
@Hozzá Szóló: a margitszigeti balhéhoz egy számomra furcsa kanyar.
Mint tudjuk kövér elvtárs,ott jelentette ki,hogy mi, azaz mi vagyunk a szent istván magyarországa,ti, azaz ti pedig,a kun bélák magyarországa.
Namost akkor,a fidesz hatalomra segítette sólyom lászlót.sólyomról köztudott,hogy kun béla leányági unokája,amiről persze ő nem tehet,de a rokonságot tagadni nem lehet.most a helyzet az,hogy kun béla unokája a köztársasági elnök,aki a fideszt támogatja,élteti és isteníti.És ez csak egy volt a sok közül....
Ennyit a magyar politikáról.ami sajnos,nem szól másról,csak az emberek hülyítéséről.

torró 2010.02.07. 19:02:41

Nos! Tudtam hogy kapok érte. DE, nem szoktam ilyet tovább küldeni. Ide csak azért tettem föl ,mivel itt szakértők vannak, lássuk hogy mik vannak! Én magam nem vagyok az! Egyébként csak halkan jegyzem meg hogy azért sok kommentelő is alkot ide legalább ilyen színvonalat. De hát ez a hely arravaló hogy mindenki kifejtheti ilyen-olyan nézeteit. Tehát Mea Culpa!

stejmeckapitány 2010.02.07. 19:09:06

Amikor Roni Régenre rálöttek és még a műtétje elött valamejest magánál volt betolták a műtöbe ahol vártak már rá a sebészek.Aszongyák igen vicces ember volt,szoval megált felette a sebész és megkérdezte elnök Úr kezdhetjük?Erre Régen megprobált körbe nézni és azt kérdezte uraim remélem itt mindenki republikánus?Erre a sebész igen elnök Úr most mindenki az!Evvel csak azt akartam mondani.hogy a Nép Hülyítés szedi az áldozatait ebben az országban és az emberek jobbat és többet érdemelnének Ferinél,Ludas Matyinál,Attilánál mint azt amit nyolc év alatt kiizadtak magukból!

Marga Rita 2010.02.07. 19:20:29

@is: Beszedhettél valamit...Éppen MIkola volt az aki tévéről tévére járva hangsúlyozta, hogy az oltás SZÜKSÉGES. Az más kérdés, hogy mindannyian kiváncsiak vagyunk a gyártó cég kiválasztásának elveire.

Sherpa_1 2010.02.07. 19:23:11

Ha Orbán beszéde szivárgott volna ki, így hangzott volna:

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Polgári Körök!
..nos, Kedves Barátaim, ha őszinte vagyok hozzátok, akkor azt tudom mondani, hogy tele vagyok kétségekkel. Azért, mert az elmúlt 2 parlamenti választást elkúrtam.

Nem kicsit, nagyon.
Európában ilyen ramaty választási kampányokat ember nem csinált, mint amit én csináltam. A két legutóbbi parlamenti választás előtt 1-1 évvel 20%-os előnyünk volt a baloldalhoz képest! De én ezt is elkúrtam! Megcsináltam! Meg lehet magyarázni. Tessék! Nyilvánvalóan végighazudtam az utolsó 16 évet, keresztbe tettem mindenkinek; Budapestnek, az MDF-nek, minden kisebb és nagyobb jobboldali és baloldali pártnak. Szétziláltam a kereszténydemokratákat, a kisgazdákat, az MDNP-t, az MDF-et. Elleneztem az Európai Uniót, mert ha nem én vezetem az országot, akkor ne menjünk sehova! Hazugnak neveztem Antall Józsefet a Parlamentben, majd rá néhány évre Antall József méltó követőjének neveztem magam!

Ebben a témában jogosan...

Nem szavaztam meg a 13. havi nyugdíjat, de a nyilvános vitán mégis bátran belemondtam a kamerába, hogy megtettem. 2006-ban kampányoltam a kisebb Parlament mellett, aztán a választás után azt sem szavaztam meg!

Hazudtam reggel, éjjel és este.
Voltam liberális, később konzervatív, most populista nemzeti-keresztény kommunista népvezér lettem. Mindent megtettem egyetlen drága barátom (a HATALOM) érdekében. A választásokon ötször annyit ígértem, mint a baloldal. Ez nem került semmibe. Teljesen világos volt, hogy amit ígértem, az nem igaz. Amit 1998-ban mondtam, hamis, amit 2002-ben állítottam, az hamis, amit 2006-ban, szintén az. De megígérhetem, hogy folytatom, már úgy belejöttem...

Legyen adócsökkentés, ha bele is gebedünk, legyen kolbászból a kerítés, éljek én és az imázs központ!
Készüljön film a kolbászfesztiválos munkámról, viszont ne készüljön jegyzőkönyv a kormányülésről, vegyünk 5 milliárdért újabb beengedő rendszert a stadionokba, amit soha nem használunk, építsünk újabb húszezres stadionokat Újpesten, ahova kimennek hatszázan és szétvernek mindent az MTV-t ostromló híveim!
Mit csináljak, hazudtam reggel, éjjel és este! Mit mondhatunk az embereknek két ilyen elkúrt választás után? Ellenem szavazott ez a kurva ország, nem a baloldalra! Miután 16 éve mindenki szar választási kampányokat csinál, úgy gondoltam következmények nélkül én is megtehetem. És igen (igen, igen), minden hazugságom és a választások elvesztése ellenére szűk családom, valamint szélsőjobbos- és Korlátolt Felelősségű Társaim továbbra is maximális bizalommal vannak irántam. És hiába kritizál a Kósa, ha sokáig jártatja a száját, Debrecent is elveszem tőle!
Elvégre mégiscsak én vagyok a király. Igaz, elég kis király... De ha megnövök...

Ha választásokkal, demokratikusan nem tudtam megszerezni a hatalmat, akkor megtesszük erőszakkal, nagygyűlésekkel, ultimátumokkal, zsarolásokkal, székház szétverésekkel.

Mindegy, hogyan. De enyém lesz a hatalom! Enyém lesz ez a kurva ország.
MEGCSINÁLOM!
HAJRÁ MAGYARORSZÁG !!!

evil overlord (törölt) 2010.02.07. 19:23:14

@torró: Ha egy levél azt írja, hogy küldd tovább, akkor nem is kell tovább olvasni, mert ennyiből már lehet tudni, hogy hoax. Amúgy a fenti baromság elkövetője életfogytiglan érdemelne (zárt osztályon).

sTormy 2010.02.07. 19:25:34

@törppapa: Ha már ennyire szakértünk, akkor egyrészt Arbeitspartei és Munkapárt, másrészt azok nem a fasiszták, hanem a nácik.

Hozzá Szóló 2010.02.07. 19:28:40

@sTormy: Elindult a szavakon valo lovaglas osi jateka, tokmindegy, hogy fasisztanak hivjuk-e Orbant, vagy nacinak, egyszeruen kozepkori a szemlelete neki is meg a bandajanak is, modszereirol ismerhetjuk meg az ilyet, persze reggelig lehet a szavakon rugozni, attol meg szaros naci az osszes polgari horda, meg az iranyitoik is, pont.

betyár (törölt) 2010.02.07. 19:29:11

@Agent Cooper:
"Rend, erő, pénzkapitalizmus-ellenesség, liberalizmus-ellenesség, valláspártolás, keresztény alkotmány propagálása, nacionalizmus, területi követelések, populizmus, és befogadói oldalon a klasszikus zsidóellenesség."

Fontos lenne, hogy a fogalmakat el tudd egymástól különíteni. Volt egyszer a fasizmus és volt egyszer a nácizmus. Nem összekeverendő. Talán úgy kéne nekifutni, hogy egy lapot három oszlopra osztasz és fölírod az oszlopok tetejére: fasizmus, nácizmus, mindkettőre jellemző. Ezután ezt a csalamádét, amit írtál, megpróbálod szortírozni. Hátha kiderül, miben térnek el egymástól.

A nemzeti szocialista az meg bizony az volt: nemzeti és szocialista, nincs mit szépíteni ezen:((. A Fidesz pedig már rég nem Fiatal Demokraták szövetsége, miután évekkel ezelőtt megváltoztatták a nevüket: FMPP-re.

Preskin 2010.02.07. 19:33:36

vörösbögregörbebögrevörösbögregörbebögrevörösbögregörbebögre.......

Steppenwolf 2010.02.07. 19:35:57

@stars7726: Haiderrel Orbán gyakorlatilag szóba sem állt annak idején. Nem is voltak pártszövetségben sem. Berlusconival nem tudom, milyen személyes, "legnagyobb haveri" kapcsolatokat ápol, nyilván te jobban tudod, és Orbán köreiben mozogsz, ha ezt így leírod, de az tény, hogy egy világhatalom miniszterelnöke, aki megkerülhetetlen, és nagyjából annyira fasiszta, amennyire Gyurcsány "legnagyobb haverja", Putyin kommunista.

"mi vagyunk a szent istván magyarországa,ti, azaz ti pedig,a kun bélák magyarországa."
Kerestem ezt a mondatot fél órán keresztül, de valahogy az Istennek sem sikerült kidobnia egyik keresőnek sem, tehát ezt így, ebben a formában nagy valószínűséggel nem hangozhatott el Kövér szájából.

Egyébként nem Sólyom, hanem felesége Kun Béla leányági unokája.

De feltételezem, nem tudatosan csúsztattál ennyit...

Steppenwolf 2010.02.07. 19:46:46

@Hozzá Szóló: Kár, hogy fingod nincs, milyen az, aki náci, mert akkor nem beszélnél ekkora bődületes faszságokat.

Hozzá Szóló 2010.02.07. 19:55:15

@Steppenwolf: Kar, hogy nem a te gyereked volt az a 3 eves, akit fejbebasztak a narancssarga haverjaid a sorosuveggel, amibol elotte kiittak a nedut.
Mert igy, kis baratom, fingod nincs, milyen megelni eloben a naci modszert.

Na de okoskodjal meg egy kicsit, az nektek ugyis olyan jol megy.

Keszulj aprilisra, unnepelhettek, akasztofazhattok, orulj ocsem, orulj nagyon.
Aztan majd osszel, amikor a nagyvezired is ugyanugy becsodol, mint a komcsik, akkor majd foghatjatok a fejeteket, mint a turistak 2003ban, anyak napjan a Vorosmarty teren.

Na szevasz, ne halld meg a lenyeget, ugyis fajna :D
(sipolj, kerepelj, az megy nektek)

törppapa 2010.02.07. 20:04:22

@Sherpa
A közvéleménykutatók nem szoktak 40 %-ot tévedni! (plusz 20% ból lett mínusz 20) A választási csalás annyira nyilvánvaló volt, hogy a szavazatok újraszámolását megakadályozandó, fizikailag megsemmísítették (bezúzták) a szavazatokat. Ezt még egy délamerikai banánkötársaság sem merte volna megtenni! De Mesterházy szerint ez egy alapvetően becsületes párt.
A többi mocskolódásodhoz inkább idézem "@betufaló" sorait: "Mindenkit aki az Orbán kormányban részt vett, vagy kapcsolódott hozzá, Keller feljelentésügyi főinkvizítor beperelt nulla végeredménnyel. Innentől hátra mutogatni, hogy ők sem különbek, ostobaság."
Amúgy meg mindenkinek: Nem kellene már végre abbahagyni ezt az örökös fasisztását és nácizást?

evil overlord (törölt) 2010.02.07. 20:05:51

Kedves Konzervatórium!

Nem lehetne elintézni, hogy az ilyen cikkek ne kerüljenek ki az Index főoldalára? Nagy a zaj.

Kalmár 2010.02.07. 20:08:05

@Sherpa_1:
Szegény.....
Nehéz lehet elviselni, hogy a betegesen gyűlölsz valakit.
Erre nem ő bukik le, hanem a te lelki vezetőd.
Ez van, ha nem bírod lenyelni, igyál rá vizet.
Szánalmas ahogy megprópálod Viktor szájába tömködni Fletó szavait.
Jó lenne??

Így jártatok. Ha már ostoba, hülyéknek néz mindenki, mart rájuk szavaztál,
(a beszéd alapján főleg a szoci vezetők) próbáld csendben szégyelni magad.

Nehéz belátni, de a SZAVAZNI FELELŐSSÉG!!!

Itt köpködni a jobboldalra, mint egy ovodás ezután a nyolc év után pedig aljasság.

stars7726 2010.02.07. 20:10:26

@Steppenwolf: nem csúsztattam.de!ajánlom szíves figyelmedbe Lakatos Pál
Ellopott Rendszerváltás c könyvét.
Berlusconira felvágni nem elegáns dolog,finoman fogalmazva.
Na,úgy látszik mások is ott voltak azon a szigeten...
De tudod mit?
Ha az orbán hatalomra jut,legyen az első dolga az,hogy az ügynöklistát a nyílvánosságra hozza.had tudjuk meg így 20 év után kik is voltak,azok a ma magukat polgárként és demokrataként beállító,egykoron ügynök elvtársak,akik jelentettek mindenkiről.A komcsik nem érdekelnek,mert azokról tudjuk,hogy azok voltak.
Azt hiszem ehhez joga van a magyar társadalomnak,megtudni végre azt ,kikre is szavazunk hosszú évek óta...

Steppenwolf 2010.02.07. 20:12:21

@Hozzá Szóló: Tudsz erről valami videót belinkelni? És arról, hogy ezek fidesznáci fasiszta rasszista kommunista sátánista sötét erők vezényló tábornokának követői voltak? :)

Steppenwolf 2010.02.07. 20:20:21

@stars7726: Már dehogynem csúsztattál, többek között olyanokat idéztél, amit nem lehet visszakeresni, és Sólyommal kapcsolatban sem írtál igazat.
Demagóg vagy. Az ügynöklisták egy jelentős részét már a rendszerváltás idején megsemmisítették, ez nyílt titok. De nem is az ügynökökkel volt a legnagyobb probléma, akiket ilyen-olyan zsarolás útján rávettek, hogy jelentsenek. Én a nagyobb halakra lennék elsősorban kíváncsi, akik beszervezték őket.

torró 2010.02.07. 20:21:17

Azért nem mondhatjátok most javítottak Mesterházy-k A nyugdíjasoknak most adnak temetkezési hozzájárulást! Illetve igérik.Ez egy program! Vagyis megélhetést nem ,de ha kegyes leszel megdögleni,Egy temetés azért olcsóbb mint még legalább tíz évig fizetni a nyugdíjadat! Ez azért nem semmi. Ez is megérne egy két szót vagy misét! Nem morbid egy kicsit ilyesmit programba tenni? És képzeld el az összegyűlteket mikor az ilyet hallják?!

Orbán Castro Rákosi Viktor , "itt az idő" elhúzni! 2010.02.07. 20:21:40

Financial Times: aggódnak a befektetők a magyar választások miatt !!

Ezt már neked köszönjük O. Viktor, a haza legnagyobb ellensége!

stars7726 2010.02.07. 20:26:12

@Steppenwolf: Lakatos Pál-ellopott rendszerváltás-
Igazat írtam,még ha fáj is.Nem az ügynökökkel volt a probléma?na ez nem csúsztatás??de velük volt a probléma.lásd pokorni apja,akiről ki nem tudta hogy nem volt ügynök?a saját fia??na hagyjál már!!szánalmas.ami megmaradt azt akarjuk látni.miért nem lehet?miért kell a szart itt mindig elkenni?meddig lehet még ezt csinálni?
A margitsziget is igaz volt.azért mert te nem voltál ott az nem jelent semmit.
hozzá szóló ott volt.meg még jónéhányan.

Steppenwolf 2010.02.07. 20:27:28

@Orbán Castro Chavez Rákosi Viktor takarodj!: Ezért még csak kulcstartó, vagy már bögre is jár Societaséknál?

neeskens 2010.02.07. 20:32:00

Annyira vércikik ezek a baloldali megmondók. Láthatóan fogalmuk sincs arról, hogy mi zajlik a világban, milyen állapotban van a magyar társadalom.

törppapa 2010.02.07. 20:34:24

@Orbán Castro Chavez Rákosi Viktor takarodj!
Nem gondolod, hogy azért aggódnak, mert veszélyeztetve látják gyarmati létünket, azt az alázatos kiszolgálásukat, amit 8 évig kaptak?
Aggódjanak!

Steppenwolf 2010.02.07. 20:36:57

@stars7726: Baszki, mintha egy papucsállatkával vitatkoznék....
Az ügynökök a lánc legalján álltak, ők utasítást hajtottak végre. Azt kellene kideríteni, hogy kik voltak azok, akik beszervezték, utasították őket, olvasták a jelentéseket, stb. Nem gondolod?
Már hogy tudhatott róla? Mit gondolsz, úgy ment haza Pokorni apja, hogy na kisfiam, most megírom a jelentést az ügyosztálynak anyukáról, nagypapáról és a szomszéd pistike szüleiről?

Ha igaz volt, nyilván van valami tudósítás, vagy videó róla, amiben meggyőződhetek arról, hogy tényleg fideszesek dobáltak sörösüveggel 3 éves kisgyerekeket.

stars7726 2010.02.07. 20:40:04

@Steppenwolf: csak kened a szart...és szőnyeg alá söpörsz.ez az új irány,az új magyarország.hát köszönjük.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.02.07. 20:47:11

@törppapa:
Vicces, hogy ezt írod, mert volt egy kimondottan szélsőjobbos kollégám, aki 2002-ben azt mondta: én se szavaztam a kommunistákra, de valamit nem értek. Ők voltak hatalmon, az ő embereik, nem ők tudtak volna inkább csalni?

Egyébként pedig a közvélemény-kutatók nem tévedtek 40%-t, csak cirka 10-t. 2002-ben ha jól emlékszem a Medián mér egyedül enyhe MSZP fölényt, de mindenki egyetértett a szoros eredményben. 2006-ban pedig még Magyar Nemzet is megírta, hogy nincs kormányváltó hangulat.

@Kalmár:
"Itt köpködni a jobboldalra, mint egy ovodás ezután a nyolc év után pedig aljasság. "
Ez baromság. Az egyik hülyesége, nem érdem a másik számára.

stars7726 2010.02.07. 20:48:17

persze szerinted.konkrétan ismerek olyanokat akikről jelentett.de ez neked nyílván nem fontos.bár ha a te apádról jelentett volna..na mindegy.a margitsziget is kitaláció.hozzá szólóval együtt találtuk ki.a könyvet pedig olvasd el.nem fog neked ártani.hátha segít rajtad...

brlv24 2010.02.07. 20:51:33

@Steppenwolf: Hagyjad mar, o egy LMP-s szarrago:D

mahet 2010.02.07. 21:00:56

A HirTV senkit nem zavar?

Egy olyan párt kerül majd hatalomra akinek van saját propaganda Tv-je, ami a nyíltan saját érdekeit képviseli. Ilyen mikor volt utoljára? A legdurvább kommunizmus alatt, de akkor se ennyire elfogultan.

snakekiller23 2010.02.07. 21:10:49

@mahet:

Amerika és a Fox News megvan? Amúgy a sajtó szabadságában ez is benne foglaltathatik ám, merthogy ugye akit nem érdekel, nem nézi, van még tucatnyi alternatíva.

Pszt! 2010.02.07. 21:34:48

Lenne már május, lenne már vége ennek a baromságnak. Itt lesz akkor a viki, és vele a kánaán.

Tibike15 2010.02.07. 21:38:39

Ilyenek őlk a szocik, az igazi demokraták. Kíváncsi lennék, mit szólna a Mester, ha mondjuk a Sztálinnal hoznák összefüggésbe, mártmint, hogy hasonlít rá valamiben. Biztos megsértődne, mert az mekkora szemétség lenne már.

mahet 2010.02.07. 21:40:12

@snakekiller23: Nincs meg. Nem a TV léte zavar, hanem az, hogy az objektivitásnak a látszatát se akarja meghagyni egy párt. Ha erre képesek csinálni egy TV-t akkor az élet más területén miért ne kizárólag a saját érdekeiket néznék?

Persze jön majd, hogy a kormány így meg úgy, de a HirTV-hez elég nehéz hasonlót találni. A többi TV és rádió elmondja a híreket. A HírTV pedig csak egy párt véleményét közvetíti. Tömören.. HírTV undorító => Fidesz undorító.

MSZP béna szar, Jobbiknak kb két hónap lenne csődbe vinni az országot... kire lehet még szavazni?

betyár (törölt) 2010.02.07. 21:57:51

Ennyi bögre-gyűjtő még a mandíneren sincs.

snakekiller23 2010.02.07. 21:59:08

@mahet:

Nekem nem kell magyaráznod milyen a HírTv, de egyrészt a jobboldali sajtó egésze leginkább az előzmények (általános médiaképviselet kb. teljes hiánya) miatt szinte a kezdetektől fogva háborús logikájú pártsajtó, ezen ma meglepődni elég naív dolog; másrészt szerintem nem olyan "ördögtől való" dolog ez, mint magyarországi médiafogyasztó (mivel független sajtó, izolált pontoktól eltekintve kb. csak az interneten van valamennyire) nem bánom, hogy sunyi, elfogulatlanság látszatát kelteni akaró manipuláció helyett kb. már a bemutatkozásnál egyértelmű milyen nézőpontból hangzik el az, ami. Ez persze se nem ideális, se nem jó.

Híreket a HírTv-n is mondanak, ott legtöbbször annyira nem is lóg ki a lóláb, csak egy kicsit.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.02.08. 10:36:29

"a magyar jobboldal eredendően fasiszta."

Ez tényleg így van.

Fél ország vállalja, a másik fele tagadja.

Fel kellene vállalni és megnyugtatni mindenkit, hogy ez csak reformfasizmus.
Ez pásszol a magyar néplélekhez.

Ezt úgy sem tudják megerőszakolni az erőszakos népboldogítók!

ÉrvénytelenSzavazat · http://esz2010.blog.hu/ 2010.02.08. 10:49:50

A jobboldal fasiszta, a baloldal meg kommunista.

Aki magyar, az ÉSzszel szavaz:)

2010.02.08. 15:31:15

Mussolini egy világhírű szélsőjobboldali diktátor volt. Egyenesen hízelgő, ha valakit hozzá hasonlítanak. A baj éppen az, hogy semmi alapja a hasonlításnak. Orbán soha nem fog tudni olyan értő műgonddal leszámolni a kommunistákkal, mint Mussolini tette volt. (Lásd a legutóbbi felütést: "Nem készülünk bosszú kormányzásra." Elég baj az, Apukám...)

:D

Kenguru 2010.02.08. 19:42:17

Annyira szep hogy Magyarorszagon meg mindig a fo jobb-bal toresvonal az Orbanofobia, es egyatalan a vezerellenesseg.

A baloldalnak a Viktor Mussulini, a jobboldalnak De Gaulle.

Vajon mit valtoztatna mindezen ha Orban egy 50 slide-os prezentacioban ismeretete volna a programjat? Hat nem sokat.
Na ezert nem beszelt ilyesmirol.

Arivistus 2010.02.10. 09:14:30

@Kenguru:
Ha ismertette volna a programját, akkor lenne egy nagy halom támadási pont. Mert amikor cselekedni kell akkor biztos, hogy valaki rosszul jár, olyan nincs hogy mindenki jól járjon.

heima (törölt) 2010.02.10. 16:38:42

@Kettes: és igen, a "jobboldali forradalmi ifjúság" youtube poénvideója ugyanaz a kategória, mint amikor a kormánypárt miniszterelnök-jelöltje nyíltan fasisztázza a riválisát.

szép, igazi vérfüggetlen szakértelem ,gratulálok.

heima (törölt) 2010.02.10. 16:41:24

@mahet: engem zavar a hírtv, főleg az, hogy kódoltan adják a DVBT-n

igazi Ténytár 2014.07.29. 06:25:33

@ Jaj, hogy mindig a tukor a hibas. Szegeny orban veletlenul mindig olyat mond amit valaki mas is.

_________
444.hu/2014/07/27/egy-masik-nagy-demokraciakritikus-gondolatai/
Egy másik nagy demokráciakritikus gondolatai

ujpeter július 27., vasárnap 12:39
_________

nepszava.com/2011/12/magyarorszag/letrejott-az-unio-elso-fasiszta-allama.html
_________

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása