A dolgok természete című előszó, miután a baloldali értelmiséget kételynélkülinek és ezzel nehezen összeegyeztethető, mégis hihető módon egyúttal relativistának állítja be, valamint leszögezi, hogy „egyenlőre nyitott […] mi lesz a posztkommunizmus után”, felteszi a minden bizonnyal központi jelentőségű kérdést: „Lehetséges-e új rezsimet alapítani a dolgok természetére és a szellem erejére?”. E határozottan kritikus állásfoglaláshoz, a jelenlegi állapotok átmenetiségét hangsúlyozó, de akár komoly változásokat tartogató jellegét kiemelő értékeléshez és markáns kérdésfeltevéshez képest legalábbis meglepő, hogy G. Fodor Gábor és Lánczi András, a tanulmánykötet szerkesztői, csak kurtán-furcsán informálnak válogatásuk tartalmi elveiről: „Olyan szövegeket vártunk, amelyek elsősorban az érvek természetét közvetítik az egyes dolgok természetével kapcsolatban”.
Vendégszerzőnk, Laczó Ferenc írása
Feltűnő továbbá, hogy a szerkesztők a felkért szerzők körét sem kísérlik meghatározni, továbbá a komoly számú újraközlések listáját is hiába keresnénk – az írások közel fele jelenik meg itt első ízben, ugyanakkor szerepel 1991-es angol nyelvű szöveg fordítása, valamint néhány 2009-ben már megjelent írás mellett egy-egy eredetileg 2000-ban, 2001-ben, 2003-ban, 2006-ban, 2007-ben és 2008-ban napvilágot látott írásmű is. Az eredeti közlés lelőhelye sem található meg minden esetben: Panyi Szabolcs írása például a Kommentárban is megjelent némileg korábban, John Kekes szövegének („A gonosz szekuláris problémája”) pedig (mely a kötetben szereplő két fordítás egyike, Mándi Tibor munkája) angol címe nincs megadva.
E tisztázatlanságok ellenére is kétségkívül lehetséges e kötetet a kortárs magyar konzervativizmus egyfajta olvasókönyveként értelmezni, azonban ezen alapkérdések (kik írnak, milyen témákról, és milyen válogatási elvek alapján szerepelnek írásaik?) szerkesztői megválaszolásának hiányában az egyes szövegeknek kell vallaniuk a kötet konkrét tétjeiről és közelebbi céljairól. Terjedelmi korlátok, illetve a kötet gazdagsága folytán recenzióm során elsősorban a jelenlegi válságos helyzet értelmezésével szolgáló szövegekre fókuszálok.
Milyen meglátásokat tartalmaz A dolgok természete néhány kiemelkedően fontos szövege a válság kérdésével kapcsolatosan? G. Fodor Gábor „A progresszió válsága – A reformpárti ideológiai kontinuum” című írásában jelenünknek és közelmúltunknak kifejezetten erőteljes értelmezését adja: szerinte „a válság nagy kérdései változatlanul […] a marxista [?] „reformpárti ideológiai kontinuum” kizárólagos paradigmájában vetődnek fel”. Meglátása szerint a posztkommunista demokrácia e „kontinuum” szerves folytatása, a történelemfilozófiai progresszió uralmának folytatódása – a posztkommunizmuson belül kialakult liberalizmus itt „nyugatias[nak], de mégiscsak marxista gyökerűnek” minősül. G. Fodor kijelenti, hogy e kontinuum az 1980-as években bontakozott ki – idézeteit is főleg 1980-as évekbeli szövegekből meríti. E kontinuum mibenlétének meghatározása azonban nem sikerül túl egyértelműre. Egy ponton azt olvashatjuk, hogy e kontinuum maga a „csapat”, „egy nyelv és egy gondolkodásmód, a fölény, a tudás és hatalom együttese”. Közvetlenül ezután G. Fodor lábjegyzetben Voszka Éva 1990-es szövegéből idéz hosszabban, aki igen sokszínűnek írja le e bevallottan „megosztott” csapatot.
G. Fodor mind közelmúltunk gondolati pluralizmusát, mind a politikai alapkérdések feszegetésének lehetőségét szinte letagadja, ily módon saját meglátásait, kérdésfeltevéseit már-már képtelenségként, de legalábbis jelentős újdonságként prezentálja. Másképp (és jóindulatúan) fogalmazva: az elsődleges, alapvető politikai kérdésekkel kapcsolatban (állítása szerint) mostanáig csaknem teljesen érvényben lévő kérdéstilalom feloldásának határozottan megszívlelendő kívánalmát fogalmazza meg. Kortárs valóságunk/válságunk megközelítésére az univerzalista és progresszivista nézőpont helyett G. Fodor az internalista és partikularista megközelítés alkalmazását ajánlja. Meglátása szerint ennek a nem vizionált és vágyott jövőképekből kiinduló, így realistább, adekvátabb értelmezésnek esélyei a jövőorientált történelemfilozófia „egyértelmű” válságának következtében megnövekedtek.
E válság alaptermészetének másmilyen, de komplementer értelmezését nyújtja Horkay Hörcher Ferenc kulcsfontosságú írása „Az értékhiányos rendszerváltás”. Horkay Hörcher „az alkotmányos berendezkedésnek a politikai közösség értékeihez fűződő viszonyát próbálja körüljárni, vagyis a jog egyik alapkérdésének politikafilozófiai összefüggéseire keresi a választ”. A szöveg egy politikatörténeti és egy teoretikusabb részből áll és „egyfajta történeti alapozottságú republikanizmus irányába” mutató megoldási javaslattal is szolgál. Horkay Hörcher szerint alkotmányos forradalmunk „a szigorú jogfolytonosság talaján maradt”, ami „a formális szintet meghaladó átalakulások elmaradását” indukálta, az igazságosságigényről pedig eleve „egyenesen lemondott”. Ily módon a rendszerváltás bekövetkezte ellenére elmaradt a politikai közösség megalapítása: az „elsődleges értékek közösségével” továbbra sem rendelkezünk. A „liberális vagy nemzeti minimum” kikristályosodása, széleskörű politika egyezkedés eredményeként megfogalmazott alapdokumentum általi elterjedése fájóan hiányzik, így a „rendszerváltás máig befejezetlen”, állítja. Bár az írás eredetileg 2003-ban látott napvilágot, e megállapításait szerzője sajnos minden bizonnyal kénytelen továbbra is aktuálisnak gondolni.
A szerzők válságot a posztkommunista történetfilozófia és a politikai közösség értékhiányosságán túl egy sor egyéb területen is diagnosztizálnak: Karácsony András az emlékezés elfelejtődéséről és az értelemkeretek ezzel összefüggő eltűnéséről értekezik, melyet általánosságban a modern társadalom történetiségének szűkösségéhez köt, konkrétabban pedig a szocialista korszak emlékezetellenességét, központosított szegénységét emeli ki, míg Balogh László Levente a tekintély válságára, kínzó, instabilitást okozó hiányára világít rá, és ellensúlyozásának módjait, különösképpen a bizalom újfajta szereplehetőségeit kutatja.
Legáltalánosabb szinten és legátfogóbb módon alighanem Mezei Balázs szólal meg a kérdésben A dolgok természete lapjain: sorai „az újkori magyar történelem egyik legkomplexebb válságának” nevezett kortárs helyzetben az Új Reformkor feladatainak az írás felelősségének és a gondolkodás méltóságának szellemében sürgetően elvégzendő átgondolását javasolják. Mezei, miközben megállapítja, hogy „a valódi hivatkozási alap a transzcendencia lehetne”, a stabilizáló újraértelmezések szükségességének, már-már elkerülhetetlenségének tézisét vallja.
Összefoglalásunk során külön nem térhettünk ki olyan jelentős tanulmányokra, mint amilyen Egedy Gergely az értékkonzervativizmus és a demokrácia viszonyát vizsgáló alapos munkája, mely a demokrácia mennyiségi helyett minőségi kiterjesztése fontosságának tudatában, illetve a demokrácia eszközjellegének elfogadásában kulminál; Megadja Gábor írására, aki a demokráciát ideologikus jelszóként használók, sajátos vallásként tisztelők ellen szólal fel és a modern demokrácia és a modern zsarnokság szoros kapcsolatára kíván rávilágítani; Molnár Attila Károlyéra, aki a jó rendről elmélkedik, mely nem köthető a tökély elképzeléséhez és a politikát filozófiailag sem kívánja megregulázni, ellenben jellemzi a tekintély, a szabadság és a súrlódás megléte, valamint a gyakorlati bölcsesség igénye is; Körösényi Andráséra, aki a klasszikus doktrínával összehasonlítva dolgozza ki a vezérdemokrácia egyenlőséget és paternalizmust egyaránt tagadó, asszimmetriára és kölcsönösségre épülő köztes modelljét és aki e deskriptív-realista elmélet normatív kvalitásaira is felhívja a figyelmet; Fülöp Endre gondolatébresztő fejtegetésére, mely a politika társalgásként való leírását veti fel és a tudományos vita képére formált politikai eszmecserét helyettesíteni képes felfogás előnyeit és korlátait veszi számba; sem egy sor további érdekfeszítő tanulmányra, melyeknek szerzői között olyan szaktekintélyek szerepelnek, mint Ablonczy Balázs, Lánczi András vagy Schlett István, akárcsak három harmincnál is fiatalabb ifjúkonzervatív szerző (az imént idézet Megadja Gábor, a fentebb említett Panyi Szabolcs, illetve a lenyűgözően termékeny, ismét új tanulmánnyal előálló Békés Márton).
A kötet gazdagságát remekül illusztrálja, hogy a válság kötetbeli tematikájának vázolásán és a kiútkeresés (posztkommunizmus lezárása, alapdokumentum megalkotása, Új Reformkor) módjainak felidézésén túl még egy sor egyéb kérdést (például a realizmusét, a szabadságét vagy a modernitásét) lehetne hasonló módon központba állítani. Ha mások felelőtlen, gnosztikus ízű ígéreteivel ellentétben felvilágosodás nem is várható a szellem erejének hatására és könnyebb szórakozást se lenne nehéz találni, mindez számunkra leginkább azt bizonyítja, hogy e tanulmánykötet komoly teljesítmények sora. Immáron zárva recenziónk sorait nincs más hátra, mint hogy a kötethez jó olvasást kívánjunk, de ne hallgassuk el azt se, hogy bizonyára nem fog ártani, ha ehhez ezúttal figyelem és kellő megfontoltság is párosul.
G. Fodor Gábor és Lánczi András (szerk.). A dolgok természete. Budapest: Századvég, 2009. 364 oldal. 3675 Ft
Laczó Ferenc
