Amikor egy párt elveszíti támogatottságát, megerősödnek a párton belüli elégedetlenkedők. A képződő űr és káosz miatt a párt partvonalra szorított szélsőségesei egyre inkább hallathatják hangjukat, hiszen ők azok, akik mindvégig megmondták, hogy nem így kell, hanem úgy, azaz, sokkal keményebben, elvszerűbben, következetesebben. Rosszabb esetben ezek a szélsőségesek akár még komoly befolyást is szerezhetnek. Az MSZP radikális, antiglobalista-antikapitalista frakciója egyelőre még - szerencsére - csak az első fázisig jutott el.
Legutóbbi kiáltványukat Dr. Mészáros Gyula politológus és szocialista választókerületi elnök jegyzi, aki nemrég a hazai baloldalnak és az MSZP-nek szóló buzdítást tett közzé a Népszabadság hasábjain "Vigyázó szemetek..." címmel. Írásáról az embernek először egy régi vicc jut eszébe (Kovács néni: "Doktor úr, mondjon valami biztatót!" Doktor: "Hajrá, Kovács néni!"), utána viszont csupa olyasmi, ami már egyáltalán nem humoros.
Mészáros gondolatmenete szerint, bár felületes jobboldali szemlélők hajlamosak azt gondolni, hogy "a baloldal mindenütt halott", ennek éppen az ellenkezője igaz, valójában "a baloldal globális előretöréséről" beszélhetünk, és "térségünket kivéve baloldali gazdaságpolitikai fordulat szemtanúi vagyunk". Merész állítás Mészárosé, melyet csak részben magyaráz az, hogy cikkének motivációja a reménytelenül csüggedt párt biztatása. Másról is szó van itt: Mészáros, hasonlóan az MSZP radikális, antiliberális, populista baloldali szárnyának többi ideológusi ambíciókkal rendelkező képviselőjéhez (Hegyi Gyula és társai), rendíthetetlenül hisz abban, hogy az Eszme nem bukhat el, hogy, noha az antitézis tombolásának napjait éljük, a magyar baloldal katasztrofális helyzete csupán múlékony lehet, hiszen ez a történelmi szükségszerűség, ezt kívánja a dialektika. Ráadásul Mészáros már látja is a biztató jövőt, melyet azonban nem a baloldallal szemben oly hálátlan, dekadens-neoliberális Nyugat-Európa (ugyan!), hanem "a vezető világhatalmak" és politikájuk testesítenek meg. A "vezető világhatalmak"-kifejezés pedig - sok, össze nem illő dolog összemosásán túl - arra jó, hogy a követendő példaként beállított, baloldali fordulatot vevő harmadik világbeli országok kicsit trendibbnek tűnjenek, és ne rögtön éhezők millióira, falvakat kiirtó drogkartellekre és embertelen kommunista (fél)diktatúrákra asszociáljunk. Fontos az ilyesmi, ha valaki merész módon ezekből akarja feltölteni a magyar baloldal identitását.
A gondok azonban nem az őserdőben és a nyomornegyedekben, hanem már Mészáros Európa-és baloldal-képénél kezdődnek. Noha vigyázó szemeinket most nem Sarkozy Párizsára kell vetni (de nem is Berlinre, Rómára, Varsóra stb. stb.), azért mégsem olyan rossz a helyzet a kontinensen a baloldal számára, hiszen Mészáros megállapítása szerint "Európa tucatnyi országát szintén baloldali kormányok irányítják". Érdekes módon az Európai Szocialisták Pártja weboldalán is szereplő adat alapján viszont az EU-ban mindössze hét ilyen akad - persze, ehhez jön még ugyebár Bajnai magyar "szakértői kormánya", Norvégia meg egyéb EU-n kívüli országok, mondjuk Lukasenko Fehéroroszországa. Persze lehetünk jóindulatúak, és ezt a "tucatnyit" akár hanyag megfogalmazásnak vagy elnézendő nagyotmondásnak is tekinthetnénk. Főleg, mivel több baloldali kormány, így a hatalmukat vesztett moldáv kommunisták vagy az MSZP eggyel ezelőtti apafigurája, a brit Munkáspárt idén egészen biztosan meg fognak bukni. Ám mivel maga Mészáros emeli viszonyítási ponttá - az európai baloldallal egy felsorolás elemeként - a "már szinte teljesen „vörössé” " vált Latin-Amerikát", nem valószínű, hogy pont az említett kelet-európai kommunistákkal szemben volna finnyás, akkor, amikor éppen Chavez és Castro "sikerével" akarja felrázni az elkeseredett magyar szocialistákat. A Mészáros-féle baloldali büszkeségfal összeállítása ugyanakkor kissé önkényesnek tűnik, hiszen Kínának minden szempontból ott volna a helye, de Laosz és Vietnám felvétele is megfontolandó.
"Nem lehet tovább politizálni a közvélemény-kutatási adatoktól rettegve, helyezkedve, a világot, Európát és Magyarországot a 1990-es évek fogalmi készletével és axiómáival elemezve. Megváltozott a világ, mások a kihívások." Igen, visszatértek a hatvanas-hetvenes évek: írása alapján Mészáros az MSZP jövőjét ugyanis nagyjából az MSZP félmúltjának visszatéréseként képzeli el. Egészen hátborzongató, és legalább annyira botrányos. Húsz év elvileg eltelt már a rendszerváltozás óta, ám úgy tűnik, mégsem. A posztkommunista pártok általában ügyelnek arra, hogy magukat minél demokratikusabbnak tüntessék fel, és kerülnek minden kérdést, mely múltjukra és legitimitásukra kérdez rá - a Mészáros-féle kérkedően pimasz hang viszont ma már alig lep meg valakit. Pedig elég jelentős különbség van aközött, hogy valaki Nyugat-Európában vall újbaloldali, globalizációellenes marxista nézeteket egy marginális politikai szubkultúra követőjeként, vagy egy posztkommunista országban a kormányzó utódpárt politikusaként, s régi vágású, a diktatúra üzemeltetésében megőszült szocialistaként ölti magára a fiatalos és divatos újmarxista jelmezt.
Mészáros ideológusként lép fel és ad iránymutatást, miközben sem politikailag, sem eszmeileg nem képes még csak különbséget sem tenni Zapatero és Chavez szocializmusa, az USA külpolitikáját támogató Gordon Brown és az iszlámistákkal, a terrorizmussal szemben érthetetlenül puha Sonia Gandhi, az USÁ-tól távolodni akaró Hatojama Jukio és az USÁ-t vezető Barack Obama között. Neki az összes, neki minden kell, aki és ami így vagy úgy, de baloldalinak mondható, hiszen ezáltal lehet megteremteni a "baloldal globális előretörésének" vízióját, melybe az USA éppúgy belefér, mint Kuba. Demokrácia vagy népi demokrácia, ugyanaz, csak a miénk legyen, nagy legyen és sok, hogy vigasztalni lehessen az elvtársakat. De másféle ellentéteket is el kell törölni ahhoz, hogy egy ilyen globális vízió előállhasson. Figyelemreméltó például, hogy noha Mészáros említést tesz "szlovák nacionalistákról és rasszistákról" mint a baloldal ellenfeleiről, arról mélyen hallgat, hogy a nacionalisták és rasszisták éppen Fico szocialistáinak szövetségesei. Pedig ha van a régióban sikeres baloldal, akkor Ficoé - nacionalizmusa ellenére, vagy inkább éppen amiatt - nagyon is az. Persze, amikor Európa "tucatnyi" baloldali kormányának kell örülni, akkor Slota és Fico Szlovákiája valahogy mégis ott van a büszkeségfalon és növeli a számarányt.
Külön bekezdést érdemel Mészárosnak a Barack Obamával való példálózása. Hiszen mégis miféle párhuzam vonható az első világ, az USA Demokrata Pártja, illetve régiónkban a második világ, a szovjet blokk utolsó maradványát képviselő kommunista utódpárt MSZP között? Mi lehet bennük a közös? A progresszió? A rasszizmus elleni harc? Az mondjuk egészen biztos, hogy a Demokrata Pártnak és Obamának a kisebbségekhez való viszonya más természetű, mint az MSZP, fogalmazzunk úgy, pragmatikus filozófiája (ld. a Teleki-dolgozatot: "meg kell találni az egyensúlyt, hogy a rasszista MSZP-szavazók körében se legyen szavazatvesztés"). Bárhogy is legyen, Obamát egy globális baloldali trend vezéréve megtenni sem túlzottan jó húzás, bár vitathatatlanul szimpatikusabb, mint Hugo Chavezt. A Gallup friss felmérése szerint ugyanis Obama elnökségének első évében, 2009-ben a baloldal számára elég kedvezőtlen irányba változott az amerikai lakosság politikai-világnézeti megoszlása. A magukat mérsékeltnek és liberálisnak vallók aránya csökkent, míg a lakosság többsége (40%-a) konzervatívnak mondja magát, s ezzel a konzervatív tábor 3%-os növekedést mondhat magáénak 2008-hoz képest. Emellett a demokraták támogatottsága is hároméves mélyponton van (49%), arról nem is beszélve, hogy az elnök népszerűsége is rendre 50% alá esik.
Ezek önmagukban nem sokkoló adatok, de nagyon más képet mutatnak, mint az az óriási lelkesedés, ami Obama megválasztását és hivatalba lépését kísérte. Vitathatatlanul létezik egy trend, de az pont, hogy nem a baloldalnak kedvez: a Mészáros által éltetett államosítások és állami beavatkozások ugyanis a felmérések szerint visszatetszést keltenek, egyébként pedig csak tovább mélyítik a válságot. A fokozódó állami szerepvállalásáról a gazdaságban és az adóemelésekről még annyit jegyezzünk meg, hogy a decemberi, a várakozásoknál is rosszabb, 85 ezer fővel bővülő magas munkanélküliséget elég nehéz sikeres és követendő baloldali politikaként tálalni. De ha már párhuzamokat és hasonlóságokat keresünk, ez utóbbi adat az, ami az amerikai demokrata és a magyar szocialista kormányzást ténylegesen rokonítja: nálunk a KSH legutóbbi jelentése szerint 10,4% a munkanélküliség, amivel kissé még meg is előzzük az USÁ-t. Persze, erre azért nehéz büszkének lenni. Ráadásul Obama közel-keleti politikája sem a baloldali pacifizmust valósítja meg - hiába várták azt tőle oly sokan: Obama az afganisztáni csapaterősítéssel folytatja (idézet Mészárostól) "a véres és értelmetlen háborúkat kirobbantó" Bush-éra örökségét. De ez is reflektálatlanul marad, hiszen nem illik bele a képbe. Inkább örüljön csak az az angyalföldi nyugdíjas, hogy Obama és "sikere" egy kicsit az övé is - ha már Tony Blair és a harmadik út nem jött össze.
Mészáros nem csak politikusokra és politikai erőkre, de baloldali gondolkodóra is büszke, s ajánlja is bőszen őket az MSZP figyelmébe. És ha már említi Polányi (Polányi Károly) nevét is, mi most idézzük a másik Polányit, Polányi Mihályt, mert igen jó volna, ha a baloldal radikálisai esetleg az ő gondolatait is megfontolnák: "Igaz-e az, hogy az erkölcsi önrendelkezés abszolút joga, amelyen a politikai szabadság alapul, csak úgy tartható fenn, ha megtartóztatjuk magunkat minden radikális cselekvéstől, amely az igazságosság és a testvériség létrehozására irányul? Valóban óhatatlanul alávaló szolgaságba taszítjuk az embereket, ha nem értünk egyet azzal, hogy egész életünkben nem tehetünk többet, mint hogy lazítjuk a szabad társadalom kötelékeit? Ami engem illet, azt mondom: igen." Mészáros a politikai szabadság témakörével nem sokat törődik, a gazdasági szabadságot viszont láthatóan nem nagyon kedveli, a kettő közti összefüggést pedig nem látja.
Mondandóját így összegzni: "Olyanokra van szükség, akik értik a fent vázolt nemzetközi folyamatokat, akik helyt tudnak állni az új világgazdasági és világpolitikai környezetben, akik ismerik és értik a baloldal szerte a világban zajló megújulási folyamatát. Elvek és nem rövid távú pragmatizmus alapján, a nemzetközi baloldali trendeket és nem a hazai posványt figyelve lehet megújítani a pártot." Most, hogy éppen sem Magyarország, sem Nyugat-Európa nem kér a modernista-baloldali attitűdből, egyesek levonják a következtetést, hogy nem marad más, mint Dél-Amerika és India posványai, hátha abból intellektuálisan és politikailag valami sokkal-sokkal izgalmasabb fog kinőni. Mit is lehetne erre mondani? Kellemes megújulást kívánok, remélem, inkább vicces lesz, mint ijesztő!
