Már baljós felhők gyülekeztek a hazai politika egén, amikor 1994 tavaszán a fenti mondat elhangzott a közszolgálati rádió egyik adásában. Az ország első szabadon választott - s ekkor már negyedik hónapja halott - miniszterelnökének szavai voltak ezek, részletek egy vele készült, addig ismeretlen interjúból. Több mint másfél évtized távlatából visszatekintve, a néhai kormányfő halálának évfordulójára készülődve a félszegség érzése nélkül mondhatjuk: Antall József soha nem adta fel.
Nem adta fel, amikor a korszakos változásokat megalapozó Nemzeti Kerekasztal maratoni hosszúságú ülésein ellenzéki társaival magabiztos szívóssággal, lépésről-lépésre haladt előre a kompromisszumok útján szemben a kommunista állampárttal, mely minden eszközt megragadott arra, hogy maradék politikai hatalmát megőrizze és gazdasági pozícióit, ha lehet, még inkább bebetonozza. Nem adta fel, amikor a választások éjszakáján, a nehezen kivívott győzelem perceiben látta az ország általános helyzetét, s már tisztában volt saját "kamikáze" szerepével. Nem adta fel, amikor nem kis részben politikailag motivált taxisok ezrei - hátuk mögött tudva az akkori legnagyobb ellenzéki erő támogatását - bénították meg a főváros és az ország közlekedését. Nem adta fel, amikor a térség vezető politikusai közül - váratlan huszárvágásként, Gorbacsov legnagyobb megrökönyödésére - egyedül tett javaslatot a Varsói Szerződés feloszlatására.
Nem adta fel, amikor élete egyik legnagyobb csalódásaként azzal a személlyel került emberileg, szakmailag és politikailag szembe, akit lényegében ő emelt az államfői székbe, ám aki sutba dobva az évtizedes barátságot - s nem utolsó sorban az ország alaptörvényét - köztársasági elnökként saját pártjának bábjául szegődött. Nem adta fel, amikor azok vádolták avítt konzervativizmussal, horthyzmussal, fasizmussal, a demokratikus értékek iránti érzéketlenséggel, akik az elmúlt évtizedek alatt idegen érdekek kiszolgálóiként a tönk szélére juttatták az országot, majd egy "mesebeli" fordulat eredményeként magukat az európai értékek legfőbb védelmezőinek kiáltották ki. Nem adta fel, amikor azok bírálták őt a sajtó iránti ellenségességgel, akik egykor Aczél elvtárs legjobb hazai tanítványainak bizonyultak vagy cenzorként működtek egy velejéig erkölcstelen rendszer szolgálatában.
Nem adta fel, amikor pártjának erős embere "néhány gondolatával" hátbatámadta kormánya eddigi eredményeit, kiszabadítva izolációjából a posztkommunista elitet és a társcsapatául szegődött balliberális értelmiséget. Nem adta fel, amikor "ars poeticájának" is tekinthető, a határon túli magyarság sorsa mellett hitet tevő nevezetes tizenötmilliós mondatát magyarázta revizionizmussal a hazai média és a szomszédos országok néhány képviselője. Nem adta fel, amikor három éven át szinte mindennap szembesülnie kellett a halálos kórral, mely végül tizenhat esztendővel ezelőtt, Advent harmadik vasárnapján, hősies küzdelem után a halálát okozta.
Antall József élete és miniszterelnöki működése példa. Példa jogállamiságból, törvénytiszteletből, emberi tartásból, az erkölcsi értékek megbecsüléséből. Napjainkban különösen fontos szerepük és jelenlétük, így vigyáznunk kell, hogy megmaradjanak, úgy is mint az antalli örökség alapértékei, s egyben hazai demokráciánk kikezdhetetlen és szilárd sarokkövei. Mert tudnunk kell: soha nem lehet feladni...
Grósz András