„Soha ne higgyünk a politikusoknak, vallási vezetőknek vagy vezető üzletembereknek, amikor azt ígérik, hogy megreformálják a nemzeti értékeket. Ezeket adott tényként kell kezelnünk, ugyanúgy, mint egy adott ország földrajzi helyzetét vagy időjárását.” Ezzel a Hofstede-intelemmel kezdődik a TÁRKI nemrég megjelent, a gazdasági növekedés társadalmi/kulturális feltételeit vizsgáló, egyébként vezető üzletemberek támogatásával létrejött kutatási programjának zárójelentése.
Ha komolyan vesszük a fenti kijelentést – márpedig egy konzervatív blogon miért is tennénk másképp? –, a felvázolt kép igencsak kiábrándító – még ha egyes esetekben kérdéses is, hogy a felsorolt problémák az értékrendünkből vagy az aktuális néphangulatból következnek-e inkább… Sorozatunkban a kutatás főbb megállapításait ismertetjük.
Magyarország és Inglehart értéktérképe
Az elmúlt években – a „ki a hibás, az elit vagy a közeg?” tárgyban folytatott vita keretében –
jelentős karriert futott be egy ábra, amely Magyarország elhelyezkedését mutatja be Inglehart
értéktérképén. Az ábrán első ránézésre szembeötlő, hogy Magyarország a népesség gondolkodásmódja alapján közelebb áll az ortodox kulturális háttérrel rendelkező, egykori keleti kommunista országokhoz, mint a régiónkbeli ex-kommunista országokat is tartalmazó nyugati keresztény kultúrkörhöz. A kutatás egyik
tanulmánya részletesebben elemzi ezt az eltérést.
Az ábra függőleges tengelye a világi/racionális és a vallásos/tradicionális értékek mentén helyezi el az országokat. Talán meglepő, de ezen a téren Magyarország a nyugati országok felhőjének közepén helyezkedik el.
A vízszintes tengely a gondolkodás „nyitottságát”, az önkifejezési értéket méri. Az elnevezés talán nehezen értelmezhető, de ha megnézzük, pontosan milyen kérdések tartoznak ide, leginkább a polgári öntudat, a szabadságba és demokráciába vetett hit lenne a megfelelőbb kifejezés. Ez az a terület, ahol jelentősen eltér a gondolkodásunk a nyugati kultúrkörben és a régiós országok egy részében jellemzőtől – igaz, a lengyelekétől és a balti államokétól már nem annyira.
Inglehart szerint az országok gazdasági fejlettsége előbb inkább a függőleges, később inkább a vízszintes tengelyen való elmozdulással mutat korrelációt. A fejlettség és az egyes tengelyeken való elhelyezkedés közti ok-okozati kapcsolat iránya – illetve a két irány jelentősége – azonban a társadalomtudományok egyik nagy, soha véget nem érő vitájának tárgya. Az mindenesetre bizonyos, hogy Magyarország helyzete a vízszintes tengelyen jóval alatta marad annak, amit pusztán a gazdasági fejlettségünk alapján várnánk.
Míg pedig a függőleges tengelyen való elhelyezkedés valóban inkább értékválasztás kérdése (amelynek megítélésére a tudomány szeret azzal hízelegni magának, hogy nem vállalkozik, és amiről a mi véleményünk jó konzervatívként borítékolható), a vízszintes tengelyen való elhelyezkedésből leginkább egy megfélemlített, illúzióit vesztett és cinikus társadalom képe rajzolódik ki előttünk.
Valahogy így.
A vízszintes tengelyen való elhelyezkedés alkotóelemeit az elemzés részletesebben is vizsgálja. Ide tartoznak a civil tudatossághoz, anyagi érdekeken túli célokért való elköteleződéshez kapcsolódó mérőszámok (bojkottban való részvétel, petíció aláírása), a szólásszabadság védelme, az intézményekbe és az emberekbe vetett bizalom, a tolerancia, a saját sors irányításának képességébe vetett hit és az állam gazdaságba való beavatkozásának vélt szükségessége.
Az egyes mutatók esetében – a többi emberbe vetett bizalmat leszámítva – a nyugati kultúrkörtől való eltérés irányában nem, legfeljebb annak mértékében van különbség. Különösen nagy az eltérés a civil tudatosságban, a szólásszabadság fontosságának megítélésében és az intézményekbe vetett bizalomban, aminek mérésére a szubjektív demokrácia-érzékelés szolgál: utóbbi két tényezőkben a teljes világ viszonylatában is leghátul vagyunk. Nem csak nálunk ismert ellentmondás, hogy míg az állami intézmények iránti bizalom igen alacsony, az állam gazdaságba való beavatkozása iránti igény is jóval magasabb a nyugati kultúrkörben jellemzőnél.
Érdekes mellékszál a tolerancia kérdése. Bár a térképen a vízszintes, „önkifejezési értéket” vizsgáló tengelyen szerepel, ez a kategória talán kissé kilóg az ide tartozó kérdések sorából. Talán ez látszik abból is, hogy ebben a kérdésben kevésbé lógunk ki a nyugati kultúrkör felhőjéből – igaz, itt is annak szélén helyezkedünk el.
A tolerancia mérésére a tengely mentén – vitatható, de bevett módon – a homoszexualitás és – meghökkentőbb módon – a válás elfogadottságát használják. Mindkét kérdés hibája, hogy a rájuk adott válaszokat épp úgy befolyásolja az egyébként inkább az ábra függőleges tengelyéhez kapcsolódó vallásosság, mint általában a mások iránt tanúsított türelem és megértés általános szintje.
Érdemes ugyanakkor elgondolkodni a két kérdésre adott válaszok egymáshoz, illetve a függőleges tengelyen elfoglalt pozícióhoz való viszonyán. A kérdések közül feltehetőleg a válásra vonatkozó a problematikusabb: egyrészt ebben az esetben a válaszadók nagyobb hányada érezheti maga is érintettnek magát, így nem annyira mások megítélésével kapcsolatosak, másrészt a válás elutasítását egyébként is nehéz volna a „másság” meg nem értésének számlájára írni. A tanulmányban szereplő ábrákból kiderül, hogy a homoszexualitás elutasítása mind a válással kapcsolatos vélekedésekhez, mind a világias/vallásos tengelyen elfoglalt pozíciónkhoz képest igen magas – ami pedig legalábbis csökkenti annak valószínűségét, hogy az elutasítás mögött első sorban mélyebb vallási meggyőződés állna.
Ez pedig már inkább szomorú fejlemény…
