Ha belegondolunk, hogy a nemesség ellenfeleinek nem csak a nemesi előjogokkal volt baja, hanem a nemesek gazdagságával, akkor a mai gazdagok, és a középosztály is ugyanannak a típusú bosszúnak az áldozatai a progresszív adózás által. A progresszív adózás filozófiája ugyanis inkább az, hogy akinek több van, az többel vegye ki a részét a közterhekből. Igen ám, de ez akkor is megvalósul, ha ugyanakkora százalékot adózik mindenki. Persze, mondhatnánk, hogy akinek több van, az még többet tud nélkülözni. Ez azonban nem egyenlőség.
Szilvay Gergely írása
Az egyenlőségről és veszélyeiről
Minden ember szabadnak és jogokban egyenlőnek születik és marad – jelenti ki Az emberi és polgári jogok nyilatkozata, amelyet 1789. augusztus 26-án adott ki a francia Nemzetgyűlés. A törvény előtti egyenlőség és az emberi jogok mozgalmán túl sokszor hallani még az Isten előtti egyenlőség és a gazdasági egyenlőség elképzeléséről – az „esélyegyenlőségről” nem is beszélve.
Mit jelenthet az egyenlőség – az a fogalom, amellyel nap mint nap találkozunk és dobálózunk? Állandóan hallani, hogy az emberek egyenlőek – na de miben és miért? Ki mit ért egyenlőség alatt? És mennyiben tartja kívánatosnak, valamint megvalósíthatónak az egyenlőséget? E gondolatmenetnek nem célja még sosem hallott, „eredeti” gondolatok megfogalmazása, sem az egyenlőség eszmetörténetének felvázolása. Csupán szeretném körüljárni az egyenlőség fogalmának aspektusait, és rámutatni, milyen problémákat vet fel.
Biológiai egyenlőség
Az világos, hogy antropológiai egyenlőség nem létezik. Máshogy nézünk ki, másban vagyunk jók, másmilyen talentumaink vannak. Viszont egy fajhoz tartozunk, mindegyikünk homo sapiens sapiens – ennyiben áll a biológiai egyenlőség.
A törvény előtti egyenlőség
Mivel a felvilágosodás és a fent idézett nyilatkozat óta a jogi nyelvezet uralkodik, folytassuk vizsgálódásunkat azzal, miként is egyenlőek jogaikban az emberek. Képzeljünk el egy hipotetikus helyzetet: világkormány van, a Föld lakói egyetlen ország állampolgárai, mindenkire ugyanazok a törvények vonatkoznak, függetlenül származásától, születési helyétől… kissé abszurd volna. Az országok, nemzetek különböző történelemmel, jogtörténelemmel rendelkeznek, így nem is kívánatos az ilyen – hál ’Istennek csak hipotetikus – egyenlőség. Lépjünk eggyel közelebb a valósághoz: ezután mondhatjuk, hogy a törvény előtti egyenlőség egy adott ország állampolgáraira vonatkozik. De pontosan mit is takar ez? A törvény előtti egyenlőségért való küzdelemről mindenkinek a nemesség kiváltságai ellen való küzdelem jut eszébe. Azonban mennyiben vagyunk imigyen egyenlőek a törvény előtt én és az az országgyűlési képviselő, akinek (amúgy felfüggeszthető) mentelmi joga van? Ez itt egy másik kiváltság? Persze, országgyűlési képviselő bárki lehet – na de régen nemessé válni sem volt lehetetlen, még ha esetleg nehezebb is volt, és örökölhető is volt e rang (és a francia nemzetgyűlés is nyilatkozata is leszögezi, hogy a tehetségben való különbözőség létezik és nincs vele baja).
Ugyanakkor mondhatjuk, hogy így is ugyanazok törvények vonatkoznak ránk: ha képviselő leszel, neked is lesz mentelmi jogod. Vagy: egyenlő-e a (mostani módosítás előtti) törvény előtt a heteroszexuális és a homoszexuális ember? Egyenlő, hiszen mindkettőnek ugyanolyan joga van összeházasodni egy másik nemű emberrel. Számomra ez az egyenlőség tetszetős – ami persze a felvilágosodás óta és ma is használt egyenlőség-fogalom jelentésmezejével viszont gyökeresen ellentétes. Gyilkosság és gyilkosság sem feltétlenül esik azonos elbírálás alá, hiszen nem mindegy, milyen az elkövető „előélete”, a gyilkosság körülményei, stb. Mégis ugyanazon btk. alapján ítélkeznek a gyilkosokon
Vagy: mi a helyzet a nemzeti kisebbségek jogaival? Európa-szerte annyi megoldás, ahány eset. Ahány autonómia. Jobb esetben ezek kielégítik az adott őshonos kisebbségi közösség igényeit. De ott van Franciaország, ahol mindenki a francia politikai nemzet tagja, és irtóznak a kisebbségek autonómiájának gondolatától (pedig igény lenne rá). Holott mindenki egyenlő a törvény előtt. A bevándorlók viszont nem alkotnak „őshonos kisebbséget”, így – pl. Németországban – nincsenek kollektív jogaik. Baj ez? Nem hiszem. Máshonnan jöttek, de ugyanazok a törvények vonatkoznak rájuk, mint a németekre. Ugyanakkor az állampolgári hűséget nem lehet csak úgy váltogatni. Aki ki- és bevándorol, az vállalja az egyenlőtlenséget.
Franciaországban mostanában rájöttek, hogy a szabadság nem mindent felülmúló, abszolút érték, amennyiben a kifejezés és a véleményszabadság érinthetetlenségét értjük alatta. Ez eddig szimpatikus is lenne. Azonban az egyenlőséggel állították szembe. Az egyenlőség nevében tilos vallási jelképek viselése az iskolában. Hogy lehet, hogy a pluralitására büszke, befogadó Európa, az „egység a sokszínűségben”, a szexuális másságok szószólója ezesetben nem támogatja a pluralitást? A toleranciájára és sokszínűségére büszke EU számos országában mintha a sokszínűséghez szükséges – és természetesen másféle egyenlőtlenségeket szülő – szabadság biztosítása helyett egyenlőséget kényszerítenek rá az állampolgárokra, imigyen uniformizálva őket.
Az emberi jogok kiterjesztésénél, például a melegházasság szorgalmazásánál nehéz különválasztani a jogkiterjesztés mellett érvelők esetében az egyenlőségre, illetve a szabadságra hivatkozó érvelést. Mondhatnánk, mindenki egyenlő, ezért mindenkinek joga van élni a szabadságaival, illetve biztosítani kell neki a szabadságjogait – hozzátehetnénk: hogy kiélhesse magát. Ezesetben: a vallási önkifejezéssel szemben miért az egyenlőségre hivatkoznak, a szexuális és egyéb másságokat meg miért állítják be „szabadságjogként”? Ha esetleg a melegházasság esetében nincs is ellentétben egymással az egyenlőség és a szabadság gondolata, hiszen – mondják mások - akkor vagyunk egyenlőek, ha mindenki azzal házasodik, akivel akar, illetve ráadásul ez a szabadságához tartozik, akkor az tűnik ki: ez leginkább „élvezetjogi” érvelés. Azaz az állam mindenkinek biztosítsa, hogy úgy élvezze az életet, ahogy akarja.
Az egyenlőség, mint láttuk, sokféleképpen értelmezhető, ráadásul ezek az értelmezések szöges ellentétben állhatnak egymással. A törvény előtti egyenlőség csupán azt jelenti, hogy ugyanaz a törvénykönyv vonatkozik egy ország állampolgáraira, ugyanazon törvények szerint ítélkeznek felette. A törvény előtti egyenlőség gondolata csak annyira elvontan működik és működhet, hogy imigyen teljesen kiüresedik és értelmetlenné válik. Az élet úgy hozza, hogy lehetetlen megvalósítani, hogy mindenféle tehetségű, társadalmi és anyagi helyzetű emberre ugyanazok a paragrafusok legyenek érvényesek. Egyesekre ezek, másokra azok vonatkoznak. Persze az egész törvénykönyv vonatkozik mindenkire, de a francia forradalom egyenlőségeszméjének épp az volna az értelme, hogy nem más-más paragrafusok vonatkoznak az egyes emberekre, azok állapotától függetlenül.
A törvény előtti egyenlőségnek annyiban van értelme, amennyiben azt jelenti, hogy nincsenek a törvényen felül álló kiváltságosok.
Anyagi egyenlőség
A törvény előtti egyenlőségtől az anyagi egyenlőség gondolatához az adózás kérdésén vezet el az út. Annál is inkább, mivel a törvény előtti egyenlőséget követelők egyik fő problémája a nemesi adómentességgel volt annak idején. Ilyen értelemben azonban az egyenlőség, illetve az az elképzelés, hogy mindenki egyenlő mértékben vegye ki részét a közterhekből, két dolgot jelenthet: vagy nominálisan adózik ugyanannyit mindenki, vagy százalékban. A progresszív adózás rendszere, amelyet annyira kedvelnek az amúgy egyenlőségpárti baloldalon, ebbe mintha nem férne bele, és mintha épp a nemesi adómentesség fordítottja lenne. Bosszú – nem a nemeseken, hanem a gazdagokon. De ha belegondolunk, hogy a nemesség ellenfeleinek nem csak a nemesi előjogokkal volt baja, sőt talán elsősorban nem azzal, hanem a nemesek gazdagságával, akkor a mai gazdagok, és tegyük hozzá, a középosztály is, ugyanannak a típusú bosszúnak az áldozatai a progresszív adózás által. Nem a progresszív adózást szeretném ehelyütt ellenezni, csak a törvény előtti egyenlőség gondolatának és a progresszív adózás gondolatának összeegyeztethetetlenségére szeretnék rámutatni. A progresszív adózás filozófiája ugyanis inkább az, hogy akinek több van, az többel vegye ki a részét a közterhekből. Igen ám, de ez akkor is megvalósul, ha ugyanakkora százalékot adózik mindenki. Persze, mondhatnánk, hogy akinek több van, az még többet tud nélkülözni. Ez azonban nem egyenlőség.
Illetve: dehogyisnem. A progresszív adózás esetében ugyanis az (adó)törvény előtti egyenlőséget feláldozzák az anyagi egyenlőség utópiája előtt. Érdekes logika: az adótörvények esetében nem csak azt tudná jelenteni az egyenlőség, hogy ugyanaz a jogszabálygyűjtemény vonatkozik mindenkire (azaz, mint a btk. esetében: körülményeitől függően azonban más paragrafusok – viszont ahogy képviselő is lehet valakiből, úgy gazdag is: ha gazdag leszel, máshogy adózól – ha képviselő, mentelmi jogod lesz) , hanem azt is, hogy társadalmi helyzettől függetlenül ugyanannyit adózik mindenki. Nem csak egy elvont egyenlőségeszmény lebegne a levegőben, hanem konkrétan meg lehetne valósítani egy aspektusát, ezt azonban feláldozzák egy elérendő cél, vagy épp valamiféle kiigazítás érdekében. Persze megemlíthetjük a különböző adókedvezmények kérdését. Ezekben sincs egyenlőség. De kívánatos-e ez az egyenlőség? Erre a kérdésre most csak röviden nemmel felelnék, gondolván az itthon egyre kurtább családi kedvezményekre (más adókedvezmények viszont lehetnek nemkívánatosak).
Az adózási egyenlőség esete azt mutatja, hogy ha anyagi kérdések kerülnek szóba, a felvilágosodás eszmei utódai rögtön szembehelyezkednek akár az elvont, akár a konkrét következményekkel járó törvény előtti egyenlőséggel, hogy megvalósíthassák az anyagi egyenlőséget. Mindezzel nem a szegények állami eszközökkel való megsegítése ellen beszéltem – ami persze nem egyenlő a szegénység felszámolásával, ami nagyjából lehetetlen (keresztényeknek: Krisztus is azt mondta, hogy „szegények mindig lesznek veletek”).
Anyagi egyenlőségre semmi szükség nincs. A gazdagok tulajdona is sérthetetlen – amennyiben törvényesen szerezték, azaz a törvényen belül állás kritériuma rájuk is vonatkozik.
Szilvay Gergely
