A bizottság nem is titkolta, hogy egy víziónak, Obama elképzeléseinek támogatására szól az elismerés. S tegyük hozzá gyorsan mindehhez, hogy a jelölés az Elnök hivatalba lépése után két héttel zárult le. Képzeljük el közben, amint átadják a díj irodalmi változatát valakinek, aki bejelentette, hogy egy remek regényen dolgozik, vagy az orvosit annak a tudósnak, aki állítása szerint fel fogja találni az AIDS ellenszerét.
Baranyi Márton írása
Egyesek nevét megőrzi a közös emlékezet, másokét nem, s nincs ez másképp neves díjazottakkal sem. Ahogyan sokan a legnagyobb figyelmet kiváltó irodalmi Nobel-díj tavalyi kitüntetettjére sem emlékeznek már, úgy merül el az emlékezet mélységes kútjában a többi egykorvolt híresség neve is, egykor szépen csillogó medáljaikkal együtt. Persze, van amikor a felejtés jelenti a megoldást, a felejtés jelenti az egyetlen megoldást, orvosolandó az ítélkezés hibáit, amelyek az emberi gyengeségnek, szűklátókörűségnek, egyszóval a percnek estek áldozatul.
Idén Barack Obamát ítélték a legméltóbbnak a Nobel-békedíjra felterjesztettek közül. Sem elnökként, sem színesbőrűként nem élvez elsőséget a kitüntetettek között, az előbbi Teddy Roosevelt trófeája, az utóbbira Ralph Bunche amerikai diplomata szolgál precedensül. Kivételes viszont az az időtáv, amely alatt Obama a felkészüléssel, kvalifikációval és aktivitásával együtt valószínűleg rekorderként, szűk kilenc hónap alatt teljesített. Noha a hír Amerika legemberarcúbb elnökének rajongóit is meglepetésként érte, minket nemkülönben. A díj megértéséhez először kicsit a történelemben vájkálunk, utána meg a Nagy Fekete Főnök közelműltjában. Aztán röviden kitérünk arra, hogy kik elől nyúlta le az olajágat pálmát.
Emberségből példát
A Nobel-békedíjjal kitüntettek listája a modern humanista szentek szinte végeláthatatlan sorával szolgál. Glóriát ugyan nem a Szentségi Kongregáció, csupán a norvég Nobel-bizottság oszt, a konszekrációról ugyanis ők rendelkeznek. A processzus azonban több hátránnyal is szolgál vallási előképéhez képest. A díjazottnak nem kell elhaláloznia a kiérdemesüléshez (és a jelenleg 10 millió svéd korona elnyeréséhez), ami megakadályozza a bizottságot abban, hogy egy életművet mérlegre téve, kellő perspektívából ítélhessen. Hiányzik az ördög ügyvédje is (most örömest pótoljuk), hiszen a lelkesültségben fogant egyhangú ítélet hibás is lehet. És ugyan csodatétel bizonyítása itt nem szükségeltetik, de mint azt Obamával kapcsolatban látni fogjuk, más se nagyon.
Mindezzel persze nem a korábbi díjazottakat szeretnénk minősíteni, bár a színvonal a legkevésbé sem egyenletes. Így kerülhet például egy sorba Teréz anya Gandhival, akit India problémáinál talán csak saját emésztése foglalkoztatott jobban. Míg a díj első évtizedeiben jellemzően a pacifisták dominálnak, később a nukleáris leszerelésért kampányolók, az emberi jogokért szónokolók, a környezetvédők, a trimondialisták kerülnek előtérbe, mindezen eszmék legrosszabb utópista felhangjaival egyetemben. S természetesen következetlenségeivel is, hiszen személyes mérlegelés nem szükségeltetik, amennyiben valaki zöld, szereti a harmadik világot, a demokráciát, az ENSZ-t, és van pár fotója arról, amint éhező gyerekeket simogat.
Hogy méltányos összehasonlítást tehessünk, ne Henry Dunant-nal vagy Martin Luther Kinggel mérjük Obama elnököt, hanem az őt megelőzően díjazott amerikai elnökökkel. A már említett Rooseveltet az orosz-japán háborút lezáró tárgyalások megszervezése miatt, Woodrow Wilsont a Népszövetség megalapításáért, Al Gore alelnököt egy haldokló jegesmedvéről készült filmért kanonizálták, Jimmy Cartert pedig nem tudjuk miért, de legalább hosszan megindokolták.
Imagine
Most, hogy röviden végigszaladtunk a felsoroláson, talán világos, hogy a legnagylelkűbb filantrópnak is komoly munkája fekszik abban, hogy hosszas locsogással, békepárti lózungok szüntelen ismételgetésével, nagyívű semmitmondással terhes évekkel a megérdemelt díjhoz jusson, nem is beszélve a valós teljesítményekről. De kezdjük az elején. Obama politikai ténykedése, amennyire ez most a kitüntetés szempontjából releváns, elnökké választásakor kezdődik. Talán sokan emlékeznek, a McCain-stáb a kampány során azzal vádolta őt, hogy popsztárként viselkedik, nem politikusként, s az azóta tartó izgalom és a lelkesült légkör talán csak mostanában kezdett el csillapodni körülötte. Beszédeiből, különösen amelyben aspirációját jelenti be az elnöki székre, a győzelmi és a beiktatási beszédekkel, illetve a Kairói Egyetemen elmondottal együtt egy erős Amerika és egy boldog világ képe bontakozik ki. Ahol nincsenek csillagos-sávos katonák Irakban, ahol felveszik a kesztyűt az iszlám terrorizmussal Afganisztánban és másutt, ahol Irán és Észak-Korea nem jut atomfegyverhez, a többi ország pedig leszereli a tölteteket, ahol küzdenek a világméretű szegénység és a globális felmelegedés ellen, ahol zsidó és arab egymás vállára omolva ölelkeznek, ahol a guantanamói börtönt felszámolják. Meg ilyenek.
S hát mi teljesült eddig mindebből? Néhány halott szomáliai kalózon kívül nem sok. Ezidáig persze rendre arról hallhattunk, hogy Obama a megfelelő személy, sikeréhez minden adott, hiszen tehetsége és tudása bármit lehetővé tesz. Médiabeli megjelenései természetesen professzionálisak, öltözéke elegáns, megjelenése és gesztusai kicentizettek, s ahhoz, hogy jófejnek gondolja a nép, még elveszett kislányokat sem szükséges megtalálnia, vagy Bo kutyára életében először nyakörvet tennie. Ugyan még nem lejátszott meccs, és a béke ügyéhez vajmi kevés köze van, de a kampánya fontos témáját képező egészségügyi reform már most megfenekleni látszik. Ím, a karizmatikus vezető.
S hogy a díjat mégis mivel érdemelte ki? "Rendkívüli erőfeszítéséért a nemzetközi diplomácia és a népek közti együttműködés megerősítéséért" ("for his extraordinary efforts to strengthen international diplomacy and cooperation between peoples"). A hangsúly természetesen az erőfeszítés szón van, s a bizottság nem is titkolta, hogy egy víziónak, Obama elképzeléseinek támogatására szól az elismerés. S tegyük hozzá gyorsan mindehhez, hogy a jelölés az Elnök hivatalba lépése után két héttel zárult le. Képzeljük el közben, amint átadják a díj irodalmi változatát valakinek, aki bejelentette, hogy egy remek regényen dolgozik, vagy az orvosit annak a tudósnak, aki állítása szerint fel fogja találni az AIDS ellenszerét. A Nobel-bizottságot a norvég parlament választja, így nem meglepő, hogy annak elnöke, Thorbjørn Jagland amúgy a Norvég Tőkehalhalász Munkáspárt tagja.
Persze visszanézve az elmúlt egy évre több esemény is történt, amire Jagland bizottsága egy kitüntetéssel igazán felhívhatta volna a figyelmet, s idén volt eddig a legnagyobb tobzódás, a legtöbb jelölt. Gondolhatunk akár az iráni "választásokra", vagy az ujgurok és a han kínaiak közti konfliktusra. Úgy látszik Obama megdicsőülése fontosabb volt, ahogyan a vágyelvű gondolkodás is a tettek mérlegelésénél. Legalább az elnöki mandátum lejártát megvárhatták volna.
Sebaj, jövőre végre jöhet Bono.