Milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie egy republikánus politikusnak ahhoz, hogy egyáltalán esélyt kapjon arra, hogy kihívja Barack Obamát 2012-ben? Kormányzói, alelnöki vagy sokéves törvényhozói pályafutás nélkül nem is érdemes a rajtvonalhoz állni. A tisztán adományokból finanszírozott kampányok lebonyolításához pedig tőkeerős lobbicsoportok sem hiányozhatnak a jelölt mögül. Ha valaki már volt "elnökjelölt-jelölt" korábban, az is növeli az esélyeket. Gyakran a "sorban következő", tehát az utolsó jelöltállítási folyamat vesztese győzedelmeskedik második nekifutásra. Mindezek fényében alig féltucatnyi személy jöhet számításba.
Veress Áron írása
Miután a Republikánus párt a 2006-os választásokon kisebbségbe került az Egyesült Államok kongresszusának mindkét házában (képviselőház, szenátus), 2008-ban további mandátumokat veszített és mindennek tetejébe az elnökválasztást is a demokrata jelölt nyerte meg. Így a demokrata többségű kongresszus és az elnök elvileg kedvére hozhat törvényeket (hogy ez a gyakorlatban mégsem ilyen egyszerű, azt az egészségügyi reform körüli huzavona mutatja). 50 állam közül 28-nak van demokrata kormányzója, 22-t pedig republikánus vezet. Az ötven állami törvényhozás 99 házában (minden államnak van egy alsó- és felsőháza, kivéve Nebraskát, amelynek egykamarás törvényhozása van) csak 35-ben van republikánus többség.
A sort lehetne folytatni, de a lényeg így is egyértelművé válik: a Republikánus Párt minden szinten elvesztette az amerikai nép többségének bizalmát. Az okok sokrétűek, azok elemzése temérdek időt vesz igénybe. Egyvalami biztos: A következő elnökjelöltnek vezető szerepe lesz a párt újraszervezésében, hogy újra győzelemre vigye a pártot és újra republikánus lakója legyen a Fehér Háznak, ahogyan 1969 és 2009 között 28 évig volt. Azonban a jelölt személye a párt stratégiájáról és ennek következtében választási sikereiről is dönt.
Az európai szemlélőnek szokatlan lehet, hogy egy párton belüli jelöltállítás sok elemében jobban hasonlít egy általános választásra (reklámkampány, televíziós viták, mozgósítás, továbbá bárki részt vehet a voksoláson, aki megfelelően regisztráltatja magát a választásokra), mint egy nálunk hagyományosan bevett jelöltállító kongresszusra. Továbbá a többségi választási rendszerből adódóan olyan nagy a két meghatározó párt, hogy bennük egymással (majdnem) kibékíthetetlen eszmék megférnek egymás mellett, ezért az elnökjelölés nagy szerepet kap a párt irányvonalának kijelölésében.
Ennyi bevezető után nézzük, hogy mit jelent ez a gyakorlatban, milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie egy republikánus politikusnak ahhoz, hogy egyáltalán esélyt kapjon arra, hogy kihívja Barack Obamát 2012-ben. Ellentétben a demokratákkal, a republikánusok nem jelölnek négyévnyi szenátori tapasztalattal rendelkező politikust elnöknek. Kormányzói, alelnöki vagy sokéves törvényhozói pályafutás nélkül nem is érdemes a rajtvonalhoz állni, a tapasztalat szerint ugyanis a kormányzóknak több esélyük van a győzelemre, mint a szenátoroknak vagy urambocsá' képviselőknek (az utolsó ötven évben képviselő nem lett Elnök). A tisztán adományokból finanszírozott kampányok lebonyolításához tőkeerős lobbicsoportok sem hiányozhatnak a jelölt mögül. Ha valaki már volt "elnökjelölt-jelölt" korábban, az is növeli az esélyeket. Gyakran a "sorban következő", tehát az utolsó jelöltállítási folyamat vesztese győzedelmeskedik második nekifutásra. Így történt John McCain, Ronald Reagan és id. George Bush estében is. Mindezek fényében alig féltucatnyi személy jöhet számításba.
A sort Mitt Romney-val, Massachusetts volt kormányzójával kell kezdeni. 2008-ban alig maradt le a jelöltségről. Ha néhány államban másképp alakul az eredmény, ő indult volna Barack Obama ellen.
2008-ban még ismeretlen volt sok választó előtt, sokan gyanakodva nézték, hogy mormon, és az ország legliberálisabb államának volt a kormányzója, ahol gyakran kötött politikai kompromisszumokat a demokrata képviselőházi többséggel. A szociális kérdésekben (család, hit, alkotmányos jogok) konzervatív pártbázis gyanakodva nézte, hogy a 90-es években képviselt elveit, pl. a republikánusok többségének véleményével szembemenő pro-choice álláspontját csak elnöki ambícióinak nyilvánvalóvá válása idején változtatta meg. Mint elnökjelölt igyekezett gazdaságpolitikai és üzleti sikereit hangsúlyozni, de a bázis végül az ismert - ámde soha nem szeretett - John McCaint választotta. Ebben a ciklusban ő az ismert arc. Az a vád, hogy csupán az elnökség kedvéért cserélte le nézeteit, végül sikertelennek bizonyult (bár nem méltányos az összehasonlítás, de idevágó a hasonlat: néhány ciklus után Magyarországon a volt kommunistákat is elfogadta a nép, mint a piacgazdaságot támogató, demokráciát védelmező pártot).
Romney már 2008-ban is a párt gazdaságpolitikai szárnyának favoritja volt. Nagyon sok adományban részesült, ami amellett, hogy fontos egy drága korteshadjárat lefolytatásához, megmutatja, hogy milyen kiterjedt kapcsolati hálóval és széles bázissal rendelkezik egy jelölt. Fegyelmezetten kampányolt és sok elismerést szerzett azzal, hogy veresége után lojálisnak mutatkozott a párttal és John McCainel szemben. Ebben a ciklusban a párt elitjének támogatásával, hasonló anyagi támogatással, de már a párt szociális kérdésekben konzervatív bázisának (SoCon-ok) nagyobb ellenállása nélkül kezdheti kampányát. Egy fontos érv is a Kormányzó mellett szól: a győzelmi esélyek. A kontraszt a vizionárius, ámde botladozó Elnök és a problémamegoldó Romney között nem is lehetne nagyobb. Könnyen lehet, hogy négy év után Amerika polgárai nem kérnek többet a "változásból".
A kérdés bennfentesek szerint csak az, hogy Romney elindul-e, képesnek érzi-e magát, hogy legyőzze Obamát. Egy bölcsesség szerint, ha van esélyed a jelöltségre, akkor indulj el, a Cuomo-effektus bármikor működésbe léphet. (Mario Cuomo, New York volt kormányzójának 92-ben, minden esélye megvolt a jelöltségre, de úgy gondolta, hogy George Bush verhetetlen, inkább kivár 96-ig. A többi ismert: Egy bizonyos Bill Clinton lett a jelölt.)
Kik akadályozhatják meg Romneyt abban, hogy a Republikánus Párt elnökjelöltje legyen? Sokak szerint senki, míg mások Mike Huckabee-ra, Arkansas volt kormányzójára és Sarah Palinre, Alaszka volt kormányzójára mutatnak. Előbbi a SoConok támogatásával nyert 2008-ban, főleg déli, a 60-as évek óta jobboldali államokban. Mivel a gazdasági és fiskális kérdésekben konzervatív szárny (FisCon) támogatásával nem számolhat (ők Romneyval vannak), csak a párt harmadik fontos csoportjában, a nemzetbiztonsági kérdéseket előtérbe helyező konzervatívok közül szerezhet további támogatókat. Izrael melletti kiállása és nemzetbiztonsági kérdések tematizálása arra enged következtetni, hogy Huckabee is itt lát tartalékokat. Ha ő lesz a republikánus elnökjelölt, a párt a két óceán sűrűn lakott partjától távolabb eső vidékeken lehet erős. A városi életérzéstől távol álló Huckabee ötleteire az alsó középosztály fehér tagjai lehetnek fogékonyak a hagyományos republikánus bázison kívül. Ismert tény, hogy gazdasági kérdésekben inkább a Demokrata Párt megoldásait elfogadó "kékgallérosok" hajlandóak egy republikánus jelöltre szavazni, ha az egyébként közelebb áll életérzésükhöz, mint a demokrata jelölt. A városi, harvardos Obamával kevésbé tud azonosulni egy michigani munkás, mint a lelkész Huckabee-val, aki ráadásul támogatja a fegyverhasználathoz való jogot is. Ha "Huck" lesz a jelölt, akkor fel lehet készülni arra, hogy a középnyugat lesz az elnökválasztás fő "csatatere".
Ha hinni lehet a pletykáknak, akkor valószínűleg csak akkor vág bele egy újabb korteshadjáratba, ha Sarah Palin nem indul el, hiszen a párt ugyanazon szegmensét, a SoConokat tekinthetik bázisuknak. A különbség csupán az, hogy Palin inkább a FisConok közül meríthet új támogatókat (ilyen értelemben nagyobb veszélyt jelent Romney-ra Huckabee-nál, hiszen utóbbi arkansasi adóemelései miatt hiteltelen a FisConok szemében). Palin stratégiája ezidáig nem világos. Ami biztos, hogy hihetetlen népszerűségnek örvend az Obama-adminisztáció egészségügyi reformja elleni tiltakozást lassan egész mozgalommá formáló tömegek között. Ez a csoport nem csak a hatalmon lévőkkel, hanem egész Washingtonnal - értsd: mindkét párttal - elégedetlen. A D.C.-től távoli Alaszka volt kormányzója, aki négy gyermeket (ebből az egyik értelmi fogyatékos) nevel, vadászni jár, azaz olyan dolgokat csinál ami emberivé teszi a tömegek szemében, sikeresen állhat egy ilyen mozgalom élére. Az a tény, hogy lassan egymillió "barátja" van a Facebookon (a politikusok között csak Obama mögött lemaradva), is arról tanúskodik, hogy nem egy hagyományos kampányra készül. Kormányzói posztjáról történt idei lemondása következtében több időt tölthet a kampányra való felkészüléssel, hogy ne történhessenek vele olyan kínos dolgok, mint 2008-ban, amikor pl. egy interjúban nem tudta megválaszolni, hogy mi a Bush-doktrína.
A "három nagyon" kívül egy bekezdésnyi helyet érdemes szentelni Tim Pawlenty-nek, Minnesota kormányzójának, aki szinte bizonyosan jelölteti magát. Bár nem világos még, hogy mi lesz kampányának narratívája, aktuális nyilvános felszólalásai (Obama tervezett és Romney megvalósított massachusetts-i egészségügyi reformjának kritikája) arra engednek következtetni, hogy az országban meglévő elitellenes hangulatot próbálja majd meglovagolni. Ő és talán majd mások is arra fogják használni az elnökjelölő procedúrát, hogy egy jó szerepléssel növeljék az ismertségüket, és egy későbbi alkalommal jobb esélyekkel újra megpróbáljanak nyerni.
Bár ma még az sem világos, hogy kik lesznek a republikánus előválasztás szereplői, annak eredménye hosszútávú hatással lesz a Republikánus Pártra. Eldönti, hogy egy olyan kulcsfontosságú választói csoport, mint a latinók, egy republikánus győzelmi koalíció részei lesznek-e, és hogy tartósan kisebbségbe szorul-e jobboldal az USA-ban.
Veress Áron
