Hogyan NE viselkedjünk a tévében?

Hadrian VII. I 2009.08.14. 19:31

 

1. Ne úgy köszönjünk be, hogy "Adjon az Isten jó reggelt!", és ne úgy köszönjünk el, hogy "Szebb jövőt!", különben hamar a Modorosblogra kerülünk!

2. A gallérunkat hajtsuk be! Ha mégis kihajtjuk, akkor mindkét oldalon hajtsuk ki, ne csak az egyiken!

3. Ne legyünk ellenségesebbek a beszélgetőpartnerekkel, mint ők velünk! Ne higgyük a beszélgetőpartnerekről azt, hogy ellenségesebbek, mint amilyenek!

4. Ha azt kérdezik, szerintünk ki lehet a gyilkos, ne azt bizonygassuk perceken keresztül, hogy nekünk nincs közünk a gyilkossághoz!

5. Ha a beszélgetőpartner ráadásul meg is véd minket ("Önöknek biztos nem áll érdekében..."), akkor ne köcsögösködjünk vele tovább!

6. Ha van egy célunk (pl. csendőrség felállítása), tudjunk arról minimum két mondatot mondani!

7. Ha nem tudunk, akkor legalább ne részletezzük, hogy miért nem tudunk! Egy augusztusban feltett kérdésre ne mondjuk, hogy majd januárban tudunk válaszolni!

8. Mindezt vegyük észre még időben!

9. Ha a kérdező azt akarja, hogy valami számunkra kínos dolgot mondjunk ki, akkor

       a.) mondjuk ki, de tegyünk úgy, mintha ez nem volna kínos!

       b.) mindenképp kerüljük el a válaszadást!

10. Ha a b.) megoldás mellett döntünk, ne legyünk túl átlátszóak és agresszívak!

11. Ha a b.) megoldás nem jön be, ne váltsunk át az a.)-ra, mert akkor már késő!

12. ...különösen, ha egy magyar nacionalista-radikális pártot vezetünk! Ebben az esetben NE mondjuk ki, hogy Trianon revíziójának nincs aktualitása!

13. Ne próbáljunk meg három vitapartnert egyszerre túlbeszélni!

14. Olvassunk sok Csurka Istvánt, ő legalább még jól tudott magyarul! (Könnyeket nem meg-, hanem letörlünk!)

15. Végezetül: ne küldjük el a műsorvezetőt Izraelbe!

 

 

Ha tetszett az írás, szavazz a Goldenblogon a Konzervatóriumra!


Kapcsolódó írások:

Jobb(ik)-tézisek

Na és?

A kislétai cigányok és Szlovákia

Konzervatív korszak jöhet – de milyen?


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr791309858

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.08.14. 20:03:55

Hát igen. Jogos.

Bár az 1est, és a 12est nem értem.

-d(-_-)b- 2009.08.14. 20:38:59

Hogyan NE viselkedjünk a TV-ben?

1. Ne legyünk olyanok, mint Móricka, tehát ne minden(ki)ről "az" jusson eszünkbe!

1. Ha mégis kizárólag "az" jut eszünkbe, inkább maradjunk csendben és hagyjuk a kérdezést kollégáinkra!

1. Ha ennek ellenére mégis megszólalunk és kizárólag "arról" tudjuk kérdezni a vendéget, ne csodálkozzunk, ha elege lesz belőlünk, és elküld minket melegebb éghajlatra, pl. a Mediterráneumba!

1. Ha már egyszer beszóltak nekünk,
a) vegyük azt észre és reagáljunk rá azonnal!
b) ne foglalkozzunk vele és tereljük másra a szót!

1. Ha a b) megoldás mellett döntünk, ne legyünk túl átlátszóak és agresszívak!

1. Ha a b) megoldás nem jön be, ne váltsunk át az a)-ra, mert akkor már késő!

1. Ha neadjisten mégis kétperces késéssel esik le, hogy nekünk be lett szólva, és ezt még fel is fedjük, legalább ne kezdjünk el ojjal mutogatni és hadonászni, mert az elég ciki!

1. Nézzünk sok BBC-s és CNN-es riportot, azok az újságírók legalább jól tudnak kérdezni!

1. Végezetül: cseréltessük le a komplett díszletet olyanra, amitől nem fordul fel a néző gyomra!

Dirky 2009.08.14. 20:43:54

De azért nagy taps Vonának, elvégre magyar radikálisként Rubicont lépett át azzal, hogy elismerte: Magyarországon nincsen zsidókérdés, hadd foglalkozzunk már végre a magyarokkal.

ladislaus 2009.08.14. 20:58:18

Vona odacsapott ennek a suttyo bagázsnak. Nem személy szerint Betlennek, hanem az egész ballib médiának. Megérdemelték, nem kérdés! Amugy meg miért ne köszönhetne így hogy "Adjon az Isten jó reggelt!"? Ezzel mi a baj?
Mehetnék sorban hogy gallér meg mittudom én de kár. Ezeknek a taploknak már Fábry is beszolt. (nem, tudom... nem Betlennek)

Farkos Csapó Gyurka 2009.08.14. 21:00:17

Kispajtás, ki vagy te? Egy Grétsy Lászlóba bújt Grál lovag? Ne ítélj, hogy ne ítéltess!!!

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.08.14. 21:05:40

Amint látszik, Vona pontosan úgy viselkedik, beszél, érvel és néz ki, ahogy a rajongói elvárják tőle. Láthatóan nem is értik, hogy mi ebben az emberben a megtestesült suttyóság. Ők is ilyenek szeretnének lenni, ilyen suttyók.

cbc 2009.08.14. 21:09:42

"Amugy meg miért ne köszönhetne így hogy "Adjon az Isten jó reggelt!"? Ezzel mi a baj?"

Modoros.

ladislaus 2009.08.14. 21:10:03

Mi a suttyo Vonában? Áruld már el... Ezek a tusko ujságirok ezt érdemlik amit odadobott nekik!

tirexnet 2009.08.14. 21:10:22

A Napkeltés bagázs mind ballib, hazudozó és inkorrekt - ezért bojkottálja a Fiddesz már évek óta az egész műsort, nem mennek el a "köz"tévé reggeli műsorába. Vona meg jól helyretette. Könyörgöm, több mint 400 ezren szavaztak rájuk, mi köze a vidéken élő bácsinak a holokauszthoz meg Hitlerhez?

Vona nem zsidózott, hanem szépen kifejtette: nagyon unja, hogy bármi van, mindig a második világháborúról, Hitlerről meg a holokausztról kérdezik. "Én egy magyar pártnak vagyok az elnöke, ez itt Magyarország, hagy foglalkozzak már én a magyar dolgokkal" - nagyon helyes és korrekt. Kit érdekel állandóan a zsidókérdés?

Amúgy Vona jófej volt: azon kívül, hogy azt ajánlotta, hogy költözzön Izraelbe, ha ennyire érdekli a téma, azt is felajánlotta, hogy üljenek le és rendeljenek egy sört műsoron kívül, aztán beszéljenek a második világháborúról...

Tényleg röhej, hogy programok és a cigánybűnözés helyett állandóan erről kérdezi (aki nem tudná, Betlen egy korábbi műsorban kifejtette: ő már korábban is elismerte, hogy cigánybűnözés létezik...)

Egyszóval ez a cikk erőltetett, Vona pedig jól beszélt.

ladislaus 2009.08.14. 21:12:16

@cbc: egyáltalán nem!

Miért bántja bárki fülét ha valaki így köszön? Én simán köszönök igy is jo pár ismerősömnek.

Bell & Sebastian 2009.08.14. 21:14:22

@ladislaus:

Settenkedő csűrte-csavarta ott, Betlen meg Darth Wader kussolt többnyire!

Pajtás 2009.08.14. 21:17:08

szánalmas ez az alak, meg azok is akik védik.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.08.14. 21:17:20

Ennek a tót származéknak a Betlennel lefolytatott afférja azért már némileg utánlövés.

newnt55 2009.08.14. 21:19:04

Köszönhet így simán. Vagy akár úgy is, hogy: csá mindenkinek, na mi a pálya?
Van egy elfogadott kommunikációs protokoll, ez tanulható, fejleszthető. Még új a Jobbik a magyar médiában, tanulniuk kell a megfelelő kifejezéseket, stb.
Főleg a televízióban ahol minden szónak, minden mozdulatnak súlya van, mert látják.
De felhozhatnám példának Morvai interjúját is, sajnos az is elégtelen volt kommunkációs szempontból. Így nem lehet. Tanulni kell, tanulható, fejleszthető.
Íme:
www.youtube.com/watch?v=dv0p-Cj9jRA

Zabkása 2009.08.14. 21:22:10

ez a poszt egy szar. gyökér vagy

Pierre73 2009.08.14. 21:27:43

szerintem ezek után hadd ne kelljen arról beszélni, ki hogy viselkedjen a TV-ben: www.youtube.com/watch?v=BTm6jVUzSbs

Tojglitojas 2009.08.14. 21:28:36

Tényleg fos ez a poszt.
Mi a baj a köszönéssel? Betlen amúgy is egy suttyó, aki az objektivitás csíráját sem képes felmutatni, igazi ballib gyökér.
Ezért is fáj Vona beszólása minden ballib gyökérnek :)
Hát fájjon is, ideje szoknotok a dolgot, lendül visszafelé az inga :)

Alapvető élelmiszer 2009.08.14. 21:28:36

Kissé túllihegitek a dolgot. Abban az országban, ahol a legnézettebb műsorok egyike a Maunikasó, ott nem hiszem, hogy bármely tévénézőt érdekli a kinézet. Különösen, hogy ez a műsor a ballib keménymagjának készül MINDANNYIUNK PÉNZÉN, ahol Gerőre múltkor nagy nehezen ráadtak egy zakót, hogy ne az 1000x mosott zöld pólójában virítson, vagy ahol TGM nem tud egy tisztességes öltözéket fölvenni.
Ez az egész arra volt jó, hogy a Népszarától a Néphazugig most arról lesz szó 2-3 hétig, hogy Vona kit hova küldött el.

ladislaus 2009.08.14. 21:29:51

@tirexnet: Na nekem ennyire most nem volt energiám leirni egyszusszra, de szorol szora egyetértek!

newnt55 2009.08.14. 21:31:06

Majd megtanulják, a választási kampányban az ilyen beszélgetés lehet, hogy szavazókat visz el.
Indulatból nem lehet nyilatkozni.
www.youtube.com/watch?v=N8vf_b2JVa4&feature=related

ladislaus 2009.08.14. 21:31:13

@Bell & Sebastian: na végre egy korrekt tájékoztatás :)

Yo! Maaan! 2009.08.14. 21:36:43

Ja. Én ateista vagyok, de ez akkoris egy keresztény ország. :) Miért ne köszönhetne így?
Most tényleg. Mi köze Rudolf Hess-hez? :))) Ezt nem vágom.
Mindenki el tudja dönteni, hogy elmegy-e egy ilyen rendezvényre, vagy nem. Kár, hogy nem mondta ki.
Megmondta, hogy a csendőrség szakértőileg under construction, nem ő foglalkozik ezzel, mert nem hozzáértő. Ezen mi nem érthető elsőre?
Nem értem, miért kell valakit automatikusan azért fikázni, vagy beszólni minden mondatára, mert nem a szájíz szerinti stílusban kommunikál és nem az éppen fikázó tag nézeteit vallja?
Vona ebben a műsorban még egész konszolidált volt.
Bethlen meg jól magára vett egy inget, amit Vona valahogy pont az ő méretére varrt. :)) Ennyi esze egy ilyen intelligens riporternek is lehetne!

zenebono 2009.08.14. 21:36:58

Szerintem, aki Gyurcsány után bárkinél szóvá teszi a modorosságot, az nincs magánál.

ladislaus 2009.08.14. 21:39:14

@newnt55: ez a műsovezető is egy fasz

Cibula Levente · http://cibulalevente.blog.hu/ 2009.08.14. 21:39:55

Magyarország a magyaroké. Másnak úgyse kell.

Yo! Maaan! 2009.08.14. 21:41:54

@Cibula Levente: De. A zsidóknak. Olvass utána...

Wallstreetbull 2009.08.14. 21:42:08

Húha. Én még nem láttam beszélni Vona Gábort, csak olvastam a vele készült interjúkat. Már akkor sejtettem hogy ez az ember eléggé buta. Az interjúból kiderült, ha nem tetszenek neki a kérdések, akkor olyanná válik mint egy ovodás. Nagyon érdekes ezt megfigyelni felnőtt embereken:)

ladislaus 2009.08.14. 21:43:06

@Cibula Levente: Sajnos a zsidoknak kell a Kárpát medence. Kicsit Trianon körül kell keresni hogy miért is...

freehckr 2009.08.14. 21:44:33

"Ne úgy köszönjünk be, hogy 'Adjon az Isten jó reggelt!'"

Ha Novák vagy Andrassew írja megértem, de téged mi frusztrál ebben? :D

dannyrose 2009.08.14. 21:45:23

jó poszt, humoros
ez kell
vona egy majom

kamasuka 2009.08.14. 21:45:34

@Cibula Levente:
Hogyne kéne! Az egyik most építkezik Sukorón ...

newnt55 2009.08.14. 21:45:46

Persze ez a műsor és a műsorvezető is, háát finoman szólva elavult. :-)

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2009.08.14. 21:47:28

@Kettes: pontosan.

Ha nem a párt színeiben lenne, nyilvánvalóan azt mondta volna, hogy természetesen aki Hess emlékezésre megy, az a fajelmélet egyik kiötlője előtt tiszteleg, és természetesen mindenkit óva int ettől, mert egyszerre erkölcstelenség és butaság.

Csak sajnos pártvezér, egy olyan pártnak a vezére, amelyiknek a szavazó körének egy jelentős része átfed azokkal, akik szimpatizálnak a fajelmélettel, és ezt a felét a szavazótáborának elveszíti. Ezt tehát nem mondhatja.

Viszont az ellenkezőjét sem mondhatja, mert akkor meg a fidesztől és szociktól átszédült szavazói fordulnak el tőle. És ez amúgy sem szalonképes (szerencsére) manapság.

Úgyhogy a kérdés mindenképpen kínos, de egyáltalán nem méltatlan. Azzal, hogy méltatlannak nevezett egy kérdést, csak mert a válasz kínos, elismerte, hogy ebben a témában bajban van. A jobbikos drukker pedig ezt mind tudja, és örül annak, hogy Vona milyen frappánsan elmenekült. Már csak a kommentekben kell bizonygatni, hogy

"Robin a bátor elfutott,
Bátran elszaladt el ő!"

:D

Sem Mihály 2009.08.14. 21:47:58

Annyit érdemes szem előtt tartani minden nyilvánosság előtt felszólalónak, hogy ha nincs bennem annyi szókincs, mondanivaló, érveléstechnika hogy meggyőzzem a vitapartnerem, akkor azzal biztos nem fogom, ha elküldöm másik éghajlatra... viszont ezzel automatikusan hiteltelenítem mindazt, amiről előzőleg beszéltem...

-d(-_-)b- 2009.08.14. 21:56:56

Ez a "tótszármazék szefárd zsidó" (aki egyébként ugyanakkor náci is) akkor ugyanaz a kategória, mint a "büdös cigány" (aki meg fasisztanáci is)?

szánalmasak vagytok.

ladislaus 2009.08.14. 22:02:58

már megint ki zsidózik itt? költözzön Izraelbe Betlen szomszédjának :D
(azért érzitek: Vona elküldte Izraelbe Betlen így már majdnem Betlehem... pfuj de szar poén)

Bell & Sebastian 2009.08.14. 22:05:13

@-d(-_-)b-:

Magának ennyire eláll a füle? Biztosan sváb. Könnyen van..., se zsidó, se cigány! :)

Bell & Sebastian 2009.08.14. 22:08:55

@Zsoo:

Higaggyá' má' le, én vagyok az, a Pista bácsi, inkontinenciában, pszt! :)

Zsoo 2009.08.14. 22:10:53

@Bell & Sebastian: vicces vagy.
Nézzd, attól, hogy valaki idős, még nem hülye, épp ellenkezőleg!
Te meg vegyél pelenkát magadnak!
Szaros:)

Bell & Sebastian 2009.08.14. 22:13:41

@Zsoo:

Inkognitó na, folyton keverem!

ladislaus 2009.08.14. 22:14:06

@Zsoo: nem véletlen vágtak le ennyit...
nekik amugy az OM berendezkedése tetszett és félő volt hogy ha Németo-al egyesül (az akkori "Németo-val") akkor brutál erősek lehetnének. nem katonailag elsősorban.

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2009.08.14. 22:18:22

Néhány összeesküvés-elméletes (ti. Vona - szefárd zsidó - báb) hozzászólásra reagálnék egy idézettel, amit P. Kaszab Sebő, az Ötvenhatosok Világszövetsége New York-i irodájának vezetője írt az EP választások után. Idézem:

"Korai az öröm.

Mert nem értem, egyszerűen nem értem az egészet. Azok a gondolatok, amik eddig nem voltak, most betöltik ősz, napcserzette fejemet. Nem nézek televíziót, nem nézek képmagnót, mert az ördög szeme, és aki nem hisz benne, ne feledje, a Sátán legnagyobb trükkje, hogy tagadja önmaga létezését.

(...) Milyen kár, hogy már nem lehetett itt velem, jó barátom, Dr. Dr. Kulin Bán.

Nem lehet nyugtunk, mert itt megint összeesküsznek ellenünk. Az a legkevesebb, hogy egy titokzatos banda öngyilkoságba akart hajszolni az emigrációban, mit számítok én, mikor most a magyar népet csalják tőrbe, megint, ezek a New York-ban kiképzett Fotex-figurák. Mert ugyan a televíziót nem nézem, de amit kell, azt elolvasom, mint a Magyar Fórumot. Átlátok én a biboldó kabbalán, hiába a szürkehályog. Velem van Kulin Bán öröksége, nem hagyom kialudni ezt a bujdosó zsarátnokot, mert ez mutat utat nekem a sötétben. Az ügynök Antall József és a még rosszabb Horn Gyula nihiljében, meg a fideszes miazmában. Nem bízhatunk senkiben. Minden a New York - Moszkva - Tel-Aviv tengely körül forog. És csak az nem szédül bele, akinek Jézus Krisztus az iránytűje.

Ezért tudtam feltenni a kérdést, mikor a "magyar" Reformszövetségről olvastam. Vajon ki fizeti őket? Nekem ne mondja senki, hogy ingyen tervelgetnek, hisz akik benne voltak, ezek pénzsóvár tetűk, a Fidesz-MDF-MSZP-SZDSZ díszpintyei. Tessék megmondani, ki pénzelte őket? És miért? Lám-lám, mennyi kérdés.

A gyanú nem alaptalan. A Surányi-veszély.

És ez az, amiért nem tudok örülni a Jobbik berobbanásának, ahogy Rózsa-Flores is csak a Világbanknak dolgozott, meg a santa cruz-i diaszpórának, a bolíviai aranyért.Tudom, mert az unokaöcsém Dél-Amerikában él, mert a bátyám oda vándorolt ki, mikor elvesztettük a világháborút, és lett ott sponsor.

Azzal kezdtem, hogy nem értem, nem értem az egészet, de már kezd kikristályosodni bennem az értelem, akár az Alzheimer, és kezd összeállni minden, mint a jégkása a bányatavon, és így száraz lábbal megyek át a bizonyosságba, száraz lábbal, mint a, tudjátok kik. Tudom, kiknek kell a magyar olaj, a zsíros föld, a pannon humusz. Nem, nem a kínaiaknak. Hanem a régi-új uraknak. A Jobbik ekkora sikere erre utal, mert túl gyorsan jött, hogy ez mélyen gyökerezhessen az elmúlt ötven évben kilúgozott magyar nemzettestben, aminek csak az emigráció az igazi sértetlen, megtartó ereje.

A Jobbikot az SZDSZ hívta életre, hogy a nemzeti érzelmeket lassan, de biztosan átmossa a buzgó magyar vérből, és ezzel meghosszabbítsa saját nemzetidegen létét. Morvai Krisztina, ez a hírhedt buzeránsvédő évekkel ezelőtt még az SZDSZ-miniszterjelöltje volt, most meg, nocsak. Akik egykor a Napot is megállították, azoknak ez gyerekjáték. Nagyon rossz füle van annak a késköszörülésre, aki nem hallja, hogy Shylocknak a szív kell.

Magyarország a magyaroké? Nyilvánvaló, hogy itt nem a magyar érdekek kiszolgálásáról van szó. Valemelyikünknek meg kell halnia.

P. (Pater) Kaszab Sebő

Ferences szerzetes, az Ötvanhatosok Világszövetsége New York-i Irodájának vezetője. Összegyűjtött verseit Krisztus teste címmel 1988-ban adta ki Buenos Airesben."

pierre bayle 2009.08.14. 22:18:41

Mint ballib mondom, h Bethlen nem ballib.

Vona meg olyan, amilyennek a szélsőjobbosnak lennie kell, ostoba, ennyi.

pierre bayle 2009.08.14. 22:20:06

@Csunderlik Peti: ez valami vicc? mert akkor nem értem.

Bell & Sebastian 2009.08.14. 22:25:23

@pierre bayle:

Hitvallás, az, és egyáltalán nem vicces ránk nézve.

Orbán Castro Rákosi Viktor , "itt az idő" elhúzni! 2009.08.14. 22:28:18

Úgy utálták Baján az Efott-on ezt a majom Vonát.
Ott próbált toborozni és jópofi lenni.

Szánalmas!

Ne bízz Orbánban, ne szavaz a jobbikra, vessd meg a szoci-cuslágosokat!

G...G... 2009.08.14. 22:29:03

Nem értem, hogy a "Szebb jövőt!" köszönéssel mi lehet a probléma...

Szebb jövőt!

tirexnet 2009.08.14. 22:35:08

Akkor még1x:

"A Napkeltés bagázs mind ballib, hazudozó és inkorrekt - ezért bojkottálja a Fiddesz már évek óta az egész műsort, nem mennek el a "köz"tévé reggeli műsorába. Vona meg jól helyretette. Könyörgöm, több mint 400 ezren szavaztak rájuk, mi köze a vidéken élő bácsinak a holokauszthoz meg Hitlerhez?

Vona nem zsidózott, hanem szépen kifejtette: nagyon unja, hogy bármi van, mindig a második világháborúról, Hitlerről meg a holokausztról kérdezik. "Én egy magyar pártnak vagyok az elnöke, ez itt Magyarország, hagy foglalkozzak már én a magyar dolgokkal" - nagyon helyes és korrekt. Kit érdekel állandóan a zsidókérdés?

Amúgy Vona jófej volt: azon kívül, hogy azt ajánlotta, hogy költözzön Izraelbe, ha ennyire érdekli a téma, azt is felajánlotta, hogy üljenek le és rendeljenek egy sört műsoron kívül, aztán beszéljenek a második világháborúról...

Tényleg röhej, hogy programok és a cigánybűnözés helyett állandóan erről kérdezi (aki nem tudná, Betlen egy korábbi műsorban kifejtette: ő már korábban is elismerte, hogy cigánybűnözés létezik...)

Egyszóval ez a cikk erőltetett, Vona pedig jól beszélt. "

Zsoo meg láthatólag egy őrült lipótmezei szökevény. Vagy Kossuth téri szökevény.

Delinquent 2009.08.14. 22:35:17

Tipikus Jobbikos vitatechnika: nem valaszolunk a relevans kerdesre, hanem "inkabb beszeljunk a magyar gazdakrol, arrol hogy Magyarorszagot felvasaroljak, Magyarorszag a magyarokeeee" blabla...kurva unalmas. Nem kerdeseket megvalaszolni mennek a tv-be, inkabb ugy fogjak fel mint reklamfelulet, most van 5 percem, akkor gyorsan kihasznalom.

tirexnet 2009.08.14. 22:37:04

És a Jobbik támogatottságáról csak annyit: az összes közvéleménykutató hazudik és manipulál. Ne feledjük, hogy az EP-választások lebuktatták őket: akkor csak 4-5-6 százalékot jeleztek a Jobbiknak, ezzel szemben közel 15% volt az eredmény... Most már 12%-ot mérnek a Jobbiknak, tehát lehet szorozgatni, hogy akkor valójában mennyi.

Az embereknek elegük van a cigánybűnözésből, amit minden jelenlegi parlamenti párt tagad és nem foglalkozik vele. Az embereknek elegük van a tolvaj és naplopó politikusokból. Ezért szavaznak egyre többen a Jobbikra, mert igazi változást akarnak.

Magyarország a magyaroké!!!

ladislaus 2009.08.14. 22:38:26

@Delinquent: mert nincs is más lehetősége... ezek meg csirájában akarják elfojtani a "kisebb" pártot

Delinquent 2009.08.14. 22:39:15

@tirexnet: 15% ugy hogy minden Jobbikos elment szavazni alacsony reszvetel mellett. Kivancsi vagyok majd az orszaggyulesi valasztasokon ez hany %-ot fog erni.

Delinquent 2009.08.14. 22:40:49

@ladislaus: en ezt ertem, de lehetne kicsit "szimpatikusabb". Ha Vona okos lenne akkor "szimpatikusabban" viselkedne. Ebbol latszik hogy buta.

Rock me Amadeus 2009.08.14. 22:41:00

ez az egész a Betlenre vonatkozik?

törppapa 2009.08.14. 22:48:06

Láttam az adást. Betlen bunkó volt, ő kezdett el fasisztázni, aztán ki volt akadva, hogy elküldték Izraelbe. A blog 13. pontja pedig agyrém: Mi az, hogy ne próbáljon három embert túlbeszélni. Az össztűz már a címénél fogva is bunkóság, mert egyszerre hárman rontanak rá a "vendégre". Folyamatosan mindenkinek a szavába belevágnak a "jólnevelt" műsorvezetők/riporterek, nehogy már szerencsétlen vendég egy mondatot be tudjon fejezni. Mindegyikük csak a saját hangját szereti, csak az a fontos, hogy az Ő véleménye elhangozzon. Csak azt nem tudom, minek ehhez vendéget hívni? Természetesen nem csak a Vona interjúról van szó!
Az "Adjon az Isten jó reggelt/napot/estét" pedig nagyon régi, szép magyar köszöntés. Megértem, hogy ez fáj azoknak, akik miatt már március 15-én, a nemzeti ünnepünkön nincs fellobogózva az ország. Szégyen.

EvilHedgehog 2009.08.14. 22:48:56

@tirexnet: Látom a középiskolai matematika tananyagból kikerült a Statisztika rész... :D

G...G... 2009.08.14. 22:49:21

@Delinquent: Milyen "tipikus jobbikos" vitatechnika? Idén hallottál róluk először.
Egyébként nem nagy titok, hogy ilyenekkel hívják fel magukra a figyelmet. Ezzel az összes újságba bekerültek ismét. Ezt kell csinálniuk, hogy átüssék a média falát.

Örülő Vincent 2009.08.14. 22:52:48

Vonához képest Jack the Ripper egy esendő érzékeny szimpatikus kis figura apróbb jellemhibákkal :))))

Delinquent 2009.08.14. 22:54:54

@G...G...: Miert, a tipikushoz eveknek kell eltelni? Ezt tolja Morvai, Vona. A tobbiek nem tudom kik, lehet nincsenek is.
Elhiszem hogy a Jobbik nem naci, viszont szimpatizansaik minden jobboldali rendezvenyen ott vannak, kozeptol a nacikig. Igy nem veletlen hogy az emberek osszemossak oket neha a nacikkal, es erre Vona meg ra is jatszik amikor Izraelbe kuldi a musorvezetot.

BK 2009.08.14. 22:57:48

na a kommentekből is látszik, hogy a Jobbik szavazói is csak ugyanazok/ugyanolyanok, mint az eddigi szavazók: k*rvára nem képesek észrevenni, ha az aktuális vátesz teljesen szétesve beszél, logikátlanul és ráadásul főként marhaságokat.

Grafithuszar 2009.08.14. 22:58:17

Nos lehet hogy nem politikailag korrekt ahogy megnyilvánul, de azért nagyrészt egyetértek vele. A napkeltések is elég bunkó, állandóan csak hitlerről faggatják Vonát, már nekem is marhára elegem van belőle, épp ideje volt hogy végre valaki kiossza őket. (amúgy tényleg jó fej volt, mert először azt mondta, hogy erről nem akar beszélni most, ha gondolják akkor üljünk le egy sör mellé, és megdumálhatjuk a dolgot, csak a riporterek nem hagyták abba, erre küldte el Bethlen-t a francba)

-putyin- 2009.08.14. 22:58:25

ezért blogolni... szánalmas vagy.

G...G... 2009.08.14. 23:02:49

Egy biztos: a Jobbik valamit kurva jól csinál, ha ennyi támogatót összeszedett eléggé kevés idő alatt.

pkrisko 2009.08.14. 23:02:51

Szerintem Vona a magyar parasztságot képviseli, és ezt hűen adja vissza minden megnyilatkozásával.
Amúgy tényleg az óvodás színvonalat hozta. Lehet hogy ugyanaz a tanácsadója, mint Tarlósnak az önkormányzati választások idején? (Az is elsírta magát a veresége estéjén "Óvónéni csúúhúúúfolnak!)
Tényleg nincs egy értelmes ember Vona környzetében, aki azt mondaná neki: "Gáborkám, okos fiú vagy, nagyon szeretünk, de te csak akkor szerepelj a televízióban ha egy héttel előtte megkapod a kérdéseket, aztán leülünk, átbeszéljük, bemagolod!"

phaidros 2009.08.14. 23:06:34

Hadrian , ehhez a cikkhez nem is nagyon kell hozzászólnod :)

BK 2009.08.14. 23:07:08

@Grafithuszar: nem a szívemnek csücske Betlen, de nem faggatta Hitlerről. a legutolsó kérdésben merült föl, de ott is Vona feltételezett teljesen más szándékot Betlen kérdése mögött, mint ami szerintem indokolt lett volna. sőt, Betlen megadta a lehetőséget arra, hogy a nyugdíjas lakosság 60%-a előtt elmondhassa, hogy a Jobbik nem náci, hanem 'nemzeti radikális', vagy mi és nem parádézgatnak együtt frusztrált kopasz németekkel, ahogy az egy komoly párthoz illik is. mindenestre hallgasd meg a kérdésfeltevést újra!

Alvin666 2009.08.14. 23:10:35

Harom ellenseges, buta es iranyult embert kellett egyszerre leugatnia. Sikerult neki. Mi ezzel a gondotok?
A no buta volt mint a cipotalp, a Betlen egy sunyi kis fereg, mellesleg egyre rosszabb lesz, ahogy oregszik, a nagydarab ovodas meg olyan modoros volt, hogy ha a Vona modorosnak szamit a koszonesevel, akkor ez a gyerek siman megugorja a Vonat ketszer is ebbol a szempopntbol.

Mellesleg: a csendorsegrol "beszelni" csak a kerdezok szamara jelenti azt, hogy azont ragodunk, hogy milyen hanggal kezdodjon a szervezet neve, CS vagy R.

Arrol, hogy MIERT kell letrehozni, arrol veletlenul sem akartak beszelni a kerdezok, pedig Vona ketszer is belekezdett ebbe.
Vona nyilvan nem fog valasztasi otleteket adni az ellenpartok kezebe egy kidolgozott de tul hamar feltart elkepzelessel. Lathato, hogy az osszes tobbi fereg probalja meglovagolni a Jobbik szlogenjeit, terveit, egyebeit. MINEK mondott volna errol tobbet a Vona?! Nem komplett hulye, akarhogyis szeretnetek.

Na, majd meglatjuk. Lesztek ti meg Jobbik szavazok, ne feljetek...

Alvin666 2009.08.14. 23:15:43

@BK:
Betlen kerdese nem azert volt tiszteletlen Vonaval szemben, mert Hitlerrol faggatta volna, hanem azert, mert sunyi kerdes volt, amit Vona eszre is vett azonnal es visszautasititta.
Ugyanis ha valaki rakerdez valakinel arra, hogy egy negativnak beallitott felvonulassal kapcsolatban mit javasol a hiveinek, akkor ezzel a technikaval azt sugallja a nezoknek, hogy Vona es a Hess felvonulas kozott kapcsolat van.
Emiatt sunyi ez a dolog.

En a Vona helyeben azzal reagaltam volna, hogy megkerdezem a Betlent, hogy javasolja-e a nezoinek pedofil kepek es gumino beszerzeset a kozeljovoben.

Biztos vagyok abban, hogy a Betlen is kiakadt volna, mondvan, mi koze van neki a pedofiliahoz, vagy a guminokhoz, hogy Vona allasfoglalast ker tole ezekben az ugyekben...

Delinquent 2009.08.14. 23:16:39

@Alvin666: "Harom ellenseges, buta es iranyult embert kellett egyszerre leugatnia. Sikerult neki."
Az lehet, de bennem nem ebresztett ezzel szimpatiat az biztos. Mindig csak es kizarolag csak a sajat szavazoit szolitja meg, talan fel hogy elvesziti oket?

BK 2009.08.14. 23:28:52

@Alvin666: de érted. elment politikusosat játszani. ez már nem nemzetiradi kocsma, vagy elte-btk hök, vagy tudja a franc, hogy mi. nem felkapni kell a vizet, hanem értelmesen-ügyesen válaszolni. "a Jobbik és társzervezetei nemzeti radikálisok, nem neonáci csoportosulások. ezzel a kérdést lezártnak tekintem". ennyi lett volna a válasz.

ezzel csak újra és újra bizonyítja, hogy még annyi ész sem szorult belé, mint a közelmúlt és a jelen többi kiváló pártvezetőjébe. :) aminek én viszont praktice nagyon örülök. :)

BK 2009.08.14. 23:32:40

@Alvin666: a három kérdező közül kettő alkalmatlan volt és valószínűleg buta is, így még csak különösebben ellenségesek se tudtak lenni. de Betlen, ha nyugodtan értelmezed a kérdéseit, teljesen jóindulattal viseltetett Vona iránt.
de amúgy ha a kommentelők itt folyamatosan húzzák le a riportereket, azzal csak azt bizonyítják, hogy ha még így is sikerült majdnem hülyét csinálnia magából, akkor komoly kérdések esetén pláne a földig alázná magát Vona.

.szali 2009.08.14. 23:35:31

Az a baj, h ilyen sokan minden alapot nélkülözve komolyan veszik a jobbikos maszlagot. (Olyan, mint egy reklám, ahol a terméket majd csak jövő tavasszal próbálhatod ki, de azért téged már most meggyőztek...)

Majd aztán lesz a nagy hasraesés, de addig persze könnyű népszerűséget szerezniük, mert nem kell cselekedni, elég arról szónokolni, ami a népnek kell. Az aktuális kulcsszó: cigányok.

xanax · http://bennyhillifier.com/?id=CVTFxYMhwiA 2009.08.14. 23:40:45

Amúgy ennyi ideig tartott kitalálni, hogy hogy kössetek bele? :D

ladislaus 2009.08.14. 23:44:51

@Benei_Peter: jókat írsz, de legalább ne keverj bele durván idegen szavakat, kifejezéseket.

dmm 2009.08.14. 23:47:14

Trianon a trianoniaké!

dmm 2009.08.14. 23:49:02

@Kettes: Trianon a trianoniaké!

Hencida6710 2009.08.14. 23:50:39

Ez a Vona egy köcsög! Ha eddig elhittem volna is, hogy Ő egy komoly párt komoly politikusa, akkor most szétrobbant a buborék... A post írójával maximálisan egyetértek, (függetlenül attól, hogy politikailag és eszmeileg egyetértünk-e, avagy sem)! Ebből a pasiból politikus és főképpen Magyarország első embere soha nem lesz!!!!! Megmondjam miért, mert egy önálló gondolata nincs, bemagolt szövegét löki szinte végig, egy pillanat alatt ki lehet zökkenteni a mondandójából, ekkor agresszívvá válik, a saját programjában és terveiben tájékozatlan és pontatlan... soroljam még? A pacák egy nagy lufi, amit most kicsit felfújt valaki, de nyugi nemsokára kidurran... Ja, ez a párt a Balóné nélkül kimúlik...ott legalább volt ész... :-)

dmm 2009.08.14. 23:54:06

@Hencida6710: ott sem volt/van sok ész. vagy ha van is ész, mit ér ebben a sötét gyökér körítésben? nem sokra megyünk vele...

vizipipa 2009.08.14. 23:56:41

Túl azon, hogy a 15 pontod fele a te egyéni problémád, a választó számára az a kérdés: kit válasszon?

1. A mindent tagadó, programját titkoló, a korrupcióból vígan részes FIDESZT?
2. A maffiaszintű MSZP-t?
3. Az indultak/voltak még pártok valamelyikét?
Meg persze otthon is lehet maradni.

Tudod mit, akkor inkább a JOBBIK.

Pszt! 2009.08.14. 23:57:19

Már annyi embertől hallottam, hogy ez a Vona milyen jófej, meg intelligens meg faszagyerek.Ehhez képest itt egy össze-vissza hebegő idegbeteget láttunk. Szerencsétlen egy egyszerű kérdésre sem tud válaszolni. Ez akarja vezetni az országot? Ennél még a cigánykirály is jobb!

dmm 2009.08.14. 23:59:09

@vizipipa: indultak/voltak még pártok... a jobbik pont egy ilyen, amelyik a primitív programjával egy rakat primitív faszt egy rövid időre meg tudott szólítani. aztán majd ez is elmúlik...

Hencida6710 2009.08.14. 23:59:40

@vizipipa: Látod? Ezért tart itt ez az ország, ahol tart! Sok sz@r közül a legsz@rabbat választjuk ki mindig nagyon ügyesen..., csak azért, mert az legalább más... hát igen...

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.08.15. 00:02:56

Ki az egyáltalán, aki Napkeltét néz? Mind a műsorvezetők, mind a vendégek annyira gázok. A Fidesz egyik legjobb döntése volt, hogy bojkottálta a műsort. Milyen ember lehet az, akinek az apja a szabadnép főszerkesztője volt. OMG

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2009.08.15. 00:04:06

A jobbikos főnökök nyilatkozataiat és az itt kommentelő félhülye híveiket látva kezd felértékelődni a szememben a Fidesz. A hígagyuakhoz képest az már egy egész elfogadható pártnak tűnik (minden relatív).
Már csak ezért sem értettem soha Viktornak az "egy a zászló" hülyeségét. Miért lenne olyan jó nekik, hogy a szélsőjobbos csürhe is rájuk szavaz?

Hencida6710 2009.08.15. 00:04:58

@aesculus: apáink bűne azért van, hogy jóvátegyük őket... Vannak akiknek ez nem sikerült! :-)

Hencida6710 2009.08.15. 00:18:20

@Alvin666: attól félek, nem leszek... :-) azért ugye nincs harag?

Alvin666 2009.08.15. 00:19:20

@Delinquent:
Persze hogy asajat szavazoit szolitja meg mindig. Merthogy politikus. Nekem ez nem furcsa egyaltalan. Eppen az lenne a furcsa, ha nem ezt tenne.

Alvin666 2009.08.15. 00:25:06

@BK:
Semmivel sem volt tobb esz egyik kozelmultbeli partvezeto fejeben sem, szerintem...

Egyebkent Vona egy part elnoke, nem tarsadalomtudos, vagy egyetemi prof esetleg akademikus, vagy Nobel dijas. Soha nem is allitotta magarol. Valoban nem egy rutinosan megnyilvanulo megelhetesi politikus a sok kozul, aki mar az anyatejjel azt szivta magaba, hogyan kell a valasztoknak szemrebbenes nelkul hazudni.
Nem. Egy gyerek innen a szomszedbol. Olyan mint mi sokan. Nincsenek a felmenoi kozott ha jol tudom kummunista apukak, munkasor nagypapak, politikus keresztapak egyebek. Ezek mar nekem bizonyitottak eddig. Most johetne valaki mas.
Barki...

ikszel 2009.08.15. 00:32:01

@Hencida6710: A Jobbik mint párt nem fog kimúlni, ugyanis van rá kereslet bőven, az utóbbi időben egész "trendi" lett, nézd csak meg a hozzászólásokat.
Nomeg vizipipa-nak is igaza van, nem nagyon van alternatíva, jó szokás szerint valami ellen és nem mellett fog az emberek többsége szavazni.
Beteg ez az ország, de nagyon és egyre súlyosabbak a tünetek.

Alvin666 2009.08.15. 00:32:32

@Hencida6710:
Nem, persze hogy nincs. A te dolgod. De Ozdra azert gondolom nem akarsz mostanaban elkoltozni, ugye...
Vagy tanyat venni Borsodban es megelni abbol, amit ott termelsz.

Viszont sokan vannak meg ilyenek, akik szeretnenek nyugalomban elni. A jelenlegi kormanynak koszonhetoen egyre tobben lesznek, akik emiatt szavaznak majd a Jobbikra. Hogy te is koztuk leszel-e vegul, azt nem tudom. Soha ne mondd, hogy soha. Neha a teljes " arculatvaltashoz" eleg am, ha valakit kirabolnak es jol osszevernek.
Sok addig mersekelt es antirasszista felfogasu ember lett ilyen utan Jobbikos.

A mai magyar valosag a Jobbiknak dolgozik. Meg akkor is igy lenne, ha Vona retardalt lenne es maga ala vizelne mikozben csorogna a nyala a hasara.
Vona itt jelenleg nem szamit. Csak az, ami az utcakon van. Az epp eleg lesz meg par millio Jobbik szavazohoz. Majd meglatod...

Hogy koztuk leszel-e vegul, vagy sem, meg nem is biztos hogy te fogod eldonteni. Lehet hogy eldontik helyetted par hasbarugassal a mobilodert.
Ne legyen igazam...

ikszel 2009.08.15. 00:34:06

@aesculus: Szvsz egy embert talán nem a szülei tettei alapján kellene megítélni.

Delinquent 2009.08.15. 00:40:41

@Alvin666: Ugy ertettem hogy nem nyit mas szavazok fele, es ezzel a retorikaval szukosek szamukra a keretek. Magyaran ha nem valtoztat akkor megmarad a Jobbik 5-10-15% part.

cotti 2009.08.15. 00:42:01

@ikszel: Nem, de az mégis csak irritáló, ha az ember állandóan rajk, körmösbauer, apróantal, betlen stb. rokonokba és leszármazottakba botlik lépten nyomon, akár a mainstream médiát, akár a politika világát nézzük.

Hencida6710 2009.08.15. 00:44:52

@Alvin666: de gondolom, amikor ezt leírtad, folyamatosan a cigányokra gondoltál... ugye?
Nos, az én elveimet nem az agresszió, a megkülönböztetés vagy a kirekesztés irányítja. Én az elveimet az anyatejjel szívtam magamba és kemény munkával alakítottam ki azokat. Ha mondjuk kirabol egy magyar, akkor kire szavazzak? Valami cigánypártra? Nem értem a logikát! Az a baj, hogy a "magyart" rohadt könnyű megvezetni... Ahhoz, hogy nyugalomban éljünk, a civilizációban nem kell előtte háborúznunk. Néhány hatékony, szigorú de békés megoldással el lehetne intézni...Mitől lesz jobb, ha egymás torkának esünk?

anti és apu 2009.08.15. 00:46:37

15. Ha nem tudunk értelmeset írni egy politkai műsorról, ne írjunk róla blogbejegyzést.

cotti 2009.08.15. 00:48:00

@Pszt!: Ehhez azért kellett a 3 retardált újságíró is...egy jó riporthoz jó kérdések és kérdésfeltevők kellenek. Ebben az esetben ez igencsak hiányzott.

Persze ízlések és pofonok, de szerintem Vona Gábor alapvetően nagyon ügyesen kommunikál.

cotti 2009.08.15. 00:51:19

@Hencida6710: Na, Te is megértél egy egyhónapos Miskolcon, az Avas lakótelepen eltöltendő nyaralásra. :) Ha utána is ez marad a véleményed, tiszteletben tartandó, így üres szólamokkal teli idilli, naiv üres szóhalmaz.

cotti 2009.08.15. 00:56:00

@Delinquent: Rosszul közelíted meg. A szavazók közelítenek folyamatosan, egyre növekvő számban FELÉ.

Alvin666 2009.08.15. 01:01:16

@cotti:
Pontosan ezt akartam irni valaszkent, de leirtad "helyettem"..:-))

Pont azt akartam mondani en is a hsz-emmel, hogy a Vonanak nem "kell" semmilyennek sem lennie, hogy uj szavazokat gyujtson, foleg nem kell nyitnia senki fele. Az uj szavazok gyujteset elvegzik helyette az orszag aktualis vezetoi, meghozza rohamos tempoban, ha azt nezzuk, hogy par ev alatt ugyanugy 15 szazalekon vannak, mint az MSZ(M)P majd szaz ev munkaval...:-)))

Erre irtam, hogy a Vona akrmilyen lehet, ha a mostani politikusok nem valtoznak, neki sem kell valtoznia a sikerhez. Kapja ajandekba.

Alvin666 2009.08.15. 01:04:54

@Hencida6710:
Hajjajaj. Ebbe most nem mennek bele szazadszorra is, most eppen veled.
Egyvalamit higyj el nekem: az anyatejjel magadba szivott es altalad kemeny munkaval kifejlesztett toleranciadat 15 masodperc alatt megvaltoztatja ket ciganygyerek a Nagykoruton.
Efelol azert nincs ketsegem a te esetedben, mert velem is megeszett. Te sem vagy sokkal kulonb mint en, csak engem ert mar valami, ami teged nem.
Ez csak ennyin mulik. Anyatej ide vagy oda...

cotti 2009.08.15. 01:08:13

@Hencida6710: Nem, mert - én veled ellentétben - én "kirekesztő" "náci" "fasiszta" "rasszista" stb. vagyok. :)

Persze ebben van egy jó adag cinizmus és túlzás, de a t*köm ki van azzal, ami ebben az országban történik, azzal meg még inkább, hogy ezt még mindig képesek néhányan a humánus elvek képmutató ködfátyla mögül bámulni.

paranoid T.R. marcipan 2009.08.15. 01:27:21

vissza a kezdetekhez? hátha. ideje volt:)

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2009.08.15. 01:55:02

Szerintem jól nyomta a mester, én jót röhögtem, ahogy a Betlen nekiállt indulatból mutogatni.

átlátó 2009.08.15. 02:02:30

Bekaphatjátok. De nem hagyom. A Vona meg jól tette, hogy a gecibe elhajtotta őket. Na. Menjetek lekvároskenyérért a körösztanyátokhoz.

borovi 2009.08.15. 02:08:19

Ez a Vona ez cigánygyerek? Pont úgy vitatkozik...

Alvin666 2009.08.15. 02:10:39

@Hencida6710:
"Néhány hatékony, szigorú de békés megoldással el lehetne intézni..."

Ja. Felsorolnal nehanyat?

borovi 2009.08.15. 02:11:31

@Benei_Peter: Megszólította a szavazóit? Elképzelem a kőkemény jobbikost, amint Napkeltét néz...

félemelet 2009.08.15. 02:11:37

Előre is elnézést, ha már valaki írt hasonlót, de sajnos nem olvastam el az összes hozzászólást.

Szóval, számomra olyan világos ez a szitu, mint a Nap. Itt van egy nemszeretem politikai nézeteket valló faszi, aki történetesen nem nyomható le olyan játszi könnyedséggel, mint a korábbi tufa szélsőjobbosok. Ennek ellenére kiáll három olyan újságíró vitatkozni vele, akiknek észlelniük kellene, hogy itt nem mancikát, a négy elemis vécésnénit kell majd egy másodfokú egyenlet megoldási sebességében legyőzni. Felkészületlenek, érveléstechnika nulla, ráadásul szemmel láthatóan a reszketésig frusztráltak. Tényleg komolyan gondolják, hogy majd primitíven átlátszó rudolfhesszes beugrató kérdésekkel ofgják Vonát megfogni? :-) Őszintén...én sírva néztem végig eddig az összes ballib újságíró vs. Vona vitát... és bizony, kurvára szégyeltem magam. Sőt, olykor azon kapom magam, hogy Vonának drukkolok a vitában, és elégedetten csettintek, amikor szarrá zúz egy-egy ostobán sunyi verbális próbálkozást - holott a hátam közepére kívánom az egész Jobbikos politikai nézetrendszert. És biza kurvára kevéssé zavar, amikor Vona sunyít, hazudik, vagy csúsztat, hiszen ő politikus, ő ezt hivatásszerűen megteheti - de az újságíró ne tegye már, vagy ha teszi, legyen már kicsit ügyesebb...

Vona : újságírók - 3 : 0. El kellene már ezen végre gondolkodni, és ideje lenne már ehhez a kérdéshez kicsit szerényebben, alkalmasabb embereket előre küldve próbálkozni. Ha pedig erre a klasszikus értelemben vett demokrata embertömeg nem alkalmas, akkor jöjjön a posztumusz Darwin-díj...

Alvin666 2009.08.15. 02:12:12

@borovi:
Egy kicsit rasszista kerdesfelteves, nemdebar?

( ja, higyj helyett inkabb higgy. Elbaxtam. )

átlátó 2009.08.15. 02:28:30

@félemelet: Köszi. Én rühes voltam ilyen szépen megfogalmazni. Tehát a posztíró is bekaphatja, de neki se hagyom. Azok után se, hogy mégegyszer megnéztem a riportot és ez a Vona a halál faszára hajtja el ezeket az okoskodó, hogy is mondjam,... izé,...senkiket. A saját kardjukba nyomja bele őket. Megismétlem, tagoltan, lassan, hogy a számról is le lehessen olvasni, tehát a HALÁL FASZÁRA HAJTOTTA EL EZEKET A SENKIKET.

CrL 2009.08.15. 04:12:57

Vona elégedetten pacsizhat majd Döry Miklóssal:

index.hu/belfold/lemond071116/

amúgy lehet tudni mitől mindig ilyen idegileg zilált VG?

klacus 2009.08.15. 04:32:12

Muhaha. Nahűgyon jó volt.

Elszoktak már a Npakeltéében a nagy véleményformálók, hogy a saját késükkel döfik őket hátba.

Vóna nem egy bonyolult kreatúra, de legalább nem köntörfalaz, annyit.

A kisnyuggert se érdekli Rudolf Hess, hanme az érdekli, hogy ki beszél az ő csirkelopásairól. Ez peídg sok szavazó.....

klacus 2009.08.15. 04:35:35

"Költözzön ki izraelba"

Ezen röhögtem egész nap. Utánna meg úgy mutagatott, mint valami balfasz középkáder !!!!

Pedíg a nagy balos félisten feri, is küldte az embereket, szlovákiába. Akkor miért nem mutogatott ez a fasz!

Nagy Ivó 2009.08.15. 04:56:01

@Csunderlik Peti: Én már gyóntam Sebő atyánál a Frankában. Már akkor sem volt minden rendben az ipsével.

klacus 2009.08.15. 05:09:34

@tirexnet: Jól látod.

A baj az, hogy a jobbik megoldást nem ad semmire. De az vesse rájuk az első követ, aki valódi programmal kampányol, és azt végre is hajtja.

Ez nem a jobbik hibája, hanem a magyar szavazóké, és a választási rendszeré.

klacus 2009.08.15. 05:18:09

@CrL: Igen ezért utálják már Őket 2000 éve. A látszat ellentét ellenére, elég jól összetartanak... Ők meg a kiskutyáik...

Alvin666 2009.08.15. 06:03:10

@CrL:
Persze hogy lehet tudni. Attol ilyen zilalt, amitol en is, meg meg par millioan ebben az orszagban. A jelenlegi kozallapotoktol. Attol zilalt, ha mar tudni akartad.
Te nem vagy?

mokas_gizi 2009.08.15. 06:30:54

Látom még egy szándékosan provokáló blog a zsindexen...
Most hogy jobbik elért valamit indulnak majd szépen a perek sorba a különböző médiumok ellen már nem lehet büntetlenül hazudozni a médiában...

2009.08.15. 06:45:43

Nem szeretném minösiteni a blogozót, mert nem tisztem.De ez nem jött össze!
-Az hogy " Adjon az Isten.."-el köszön, az nem jelent semmit. Ugyanis--ha nem tudnád, ez egy régi magyar köszönés és semmi köze a jobboldalhoz! Ilyen alapon, aki igy köszön--a Te logikád szerint Jobbikos!?Szerintem rosszul tudod!
--Az, hogy valaki csak fehér ingbe jelenik meg , nem azt jelenti hogy hülye. Csak igy akarja a konzervativizmushoz kötnie magát. Ugyanis, a régi idökben, söt a mai nap is vannak olyanok, akik nem viselnek --direkt módon, nyakkendöt. Akkor aki nem visel nyakkendöt az Jobbikos?Már bocs ,de ilyen alapon --logikád szerint--akinek nincs akváriuma, az lehet hogy homokos?
---Az hogy Vona elküldte Betlen-t a zsidókhoz, miért baj? Az jobb lett volna, ha a busba, vagy az anyjába küldi el? Mindenki oda való, ahonnan származik,pláne, ha felválalja. Ezért megsértödni nem kell.Mert ha Vona felvállalja a kérdést, és válaszol rá, akkor rá sütik--mint ahogy teszik is hogy náci, fasiszta. Ha lehet bárkit is fasisztázni, nácizni, akkor miért ne lehetne zsidózni? Annál is inkább, mivel a nácizmus és a fasizmus ismérvei nem "ülnek" a Vona -féle pártra. Lehet öket szélsöségesnek, ostobának, vagy bárminek nevezni, de nácinak, fasisztának nem!Ezt neked illene tudni, ha már irsz!
---- Csurkával példálózni--mint ahogy a Jobbikkal is, nem célszerü és jó dolog. Csurka egy besugó, spicli volt! Öt példaként felhozni, már bocsánat--de röhejes! Mert ö is, miként minden politikai párt és tagjai, szekértolói, csak csak tolvajok és harácsolók.Nem mondom, szép példákat hozol fel!
-----Talán jobban tennéd, ha arról irnál, hogy a magyar politikai elit, a "spontán" privatizáció kapcsán hogy lopta el az országot, miként csinált az országból, "csödtömeget". De irhatnál, az eddig hatalmon lévökröl, az Mdf. az Szdsz, az Mszp, a Kdnp, a Fidesz "áldásos" és zsebtömö politikájáról, a politikai elit sérthetetlenségéröl, az ország kirablásáról és a " kótya-vetyékröl", amelyeknek köszönhetöen, a béka segge alatt vagyunk ugy , 2 km-re! Mindent lehet mondani a Jobbikra, de hogy lopott, csalt, és hazudott azt nem! Igy, bármennyire is fáj, ök az egyetlen olyan párt(?), akik még nem kenödtek össze szarral! Mert a többiek, már nyakig benne vannak!
------A Trianon- féle revizió--ma nem aktuális! De miként Vona elmondotta, talán 100 év mulva jön egy szerencsés pillanat, amikor mindez --európán belül--talán gazdaságilag, kulturális értelemben bekövetkezhet! Akkor most az a bajod, hogy nem mondta azt, hogy rohanjuk le Erdélyt, a Felvidéket, Dél- vidéket, stb, stb?
-------Végül, hidd el, a vidéken élök magasan leszarják a politikai elitet és a hozzájuk kapcsolódó zsivány bandákat, a sógor-koma nyáladzást. Nekik, nekünk élni kell, meg kell védeni magunkat, mert a politikai elit leszar bennünket! Ez igaz minden naplopó, megélhetési politikusra és " dicsö" pártjára! Mert az állam nem ér rá a kisemberekkel foglalkozni, mert a politikusoknak kell biztositani a zsebtömést, a lopást, és igy másra nincs idö! Igy, ennek fényében, csak a Jobbik az aki jelenleg a vidék problémáját felvállalja! És a többi, állami pénzen eltartott pártok, tagjai, szekértolói hol vannak? Miért nem foglalkoznak ezzel? Jó, tudom, lopni kell, mert lehet hogy legközelebb, már nincs rá lehetöség! Na, ezért tartunk itt!

Pipas 2009.08.15. 07:02:20

A magyar állampolgárok mintegy kilenc tizede úgy érzi, hogy az ország a vesztébe rohan. Ezeknek az embereknek a nagy része azt is látja, hogy az eddigi politikai vezetőink közül nincs senki, akiben megvan az akarat és képesség arra, hogy ezen változtasson. Jön egy párt, amelyik pont ezt mondja, egy politikus, akinek a fő programja az, hogy feltárja a problémákat és tegyen valamit mielőtt végképp késő.

Erre a blogíró elkezdi gyalázni az inggallérja és a köszönése miatt, mert megtanulta, hogy a jelenlegi politikai hatalom az egyedüli jó és mindenki, aki ellenük van, az maga a sátán. Nobozmeg!

Mondcsak milyen érzés kinyalni az elnyomóid, vérszívóid seggét?

Pelso.. 2009.08.15. 07:15:16

@Pipas: A problémákat
Vona színre lépése nélkül is láttuk. Tenni akarás tekintetében pedig objektíven böngészd át a programját.

Egyébként, egész teátrális viselkedése a saját táborának szóló előadás volt. Tipikus és primitív: azt kell tenni, mondani ami az enyéimnek tetszik. Honnan is ilyen ismerős mindez...

Pipas 2009.08.15. 07:24:58

@Pelso..: Ne felejtsd el, hogy egy ilyen műsor teljesen alkalmatlan arra, hogy a párt kifejtse a programját. Ráadásul nem is most van itt az ideje, hanem mondjuk a választás előtti hajrában annak, hogy a részletes programot kifejtsék.

Ennek ellenére már ismerni lehet a program főbb pontjait, nyugodtabb hangulatú riportban Vona is beszélt róla. Nekem leginkább az elszámoltatás, a felelősségre vonás tetszik, az a kedvencem. ;)

Azt kell mondani, ami az enyéimnek tetszik: te össze szoktál jönni a haverjaiddal, aztán köcsögözöd őket? Ugye, hogy nem? Persze, hogy azt mondja, ami az övéinek tetszik, bár a politikai elitünk mindig azt mondaná, ami a választóinak tetszik!

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2009.08.15. 07:27:20

@klacus: a nagy balos félisten az általatok annyira gyűlölt nagyvállalkozók közt, nekik mondta ezt, nem a 'zembereknek'...

Horizont 2009.08.15. 07:41:08

Első lépésben talán olyan újságíróknak, riportereknek, műsorvezetőknek kéne lenni akik szakmailag legalább az alapfokot megtanulják.Akik most vannak siralmasak.Szalmailag és emberileg is.
A posztírónak: megszólni a riportalanyt a kihajtott inggallérja miatt, szánalmas!

Pelso.. 2009.08.15. 07:51:20

@Pipas: Félreértettél kissé. Nem törekedett arra, hogy széles körben szólítsa meg az embereket. Amit hiányolok (minden pártvezérnél, 20 éve) a racionalitás, közérthetőség, a megvalósíthatóság legalább részleges látszata.
Az elszámoltatás ígérete hozza a szavazatokat, s kész, mint eddig.

Jó, akkor most 3,60-as kenyeret hirdetek, -mert tetszene ám mindenkinek-, az a jó?

Pipas 2009.08.15. 07:54:57

@Pelso..: Éppen ezért mondta Vona, hogy a határrevízió most nem aktuális. Hiába is szeretnénk. ;)

Pinainas 2009.08.15. 08:04:25

Mivel egy ókori hánytató is jóval különb ennél a műsornál, így az se lett volna gond ha odahány odaszarik eléjük. Én speciel egy karlendítéssel kezdtem volna a vitát, amíg azok ledöbbennek én kimentem volna a büfébe egy kávéért hogy jobban menjen a turisztikai tanácsadás a végén.

Grigorij 2009.08.15. 08:08:30

Gondolom viccnek szánta a szerző, mert ha komoly......
Az viszont agyrém, hogy a hozzászólók 80%-a meg sem próbál a témához szólni...
Magyarország, 2009.

Szóval láttam, és mindenben Vonával értekegyet!
- BJ szándékosan provokálta(ja), mert pártutasításra le kell járatnia a Jobbikot! Ezt adta ki neki parancsban OV.
- a reggeli műsor kb. 5-7 éve elvesztette az összes hitelét, hitelességét! Kizárólag egyoldalú és hazug interjúkat adnak. Lásd egyik reggel a Gyárfás és a Cozma ügy nyomozójának a párbeszédét, ahol a 2. percben a Gyárfás szinte alázva monda a rendőrnek, hogy "akkor tudnak egyáltalán valamit?"


Vona feltette a kérdést, hogy SZERETNÉK-E, ha a magyarok mondjuk 100 év múlva újra egy hazában élnének!

És a három kozmopolita bérújságíró NEM SZÓLALT MEG!

Huúb Azzeg · http://www.hubazzeg.blog.hu 2009.08.15. 08:23:40

A cikk szerzője szerint olyan szar hely Izrael?

==T== 2009.08.15. 08:33:11

VG jó arc volt. Mondjuk frappánsabban is leüthette volna azt az utolsó labdát, de hát ez van, a Nap-Kelte amúgy sem színvonal. Amúgy nem is lőtt annyira mellé:

http://hu.wikipedia.org/wiki/Betlen_Oszkár

-d(-_-)b- 2009.08.15. 08:44:36

@Hencida6710: egész jól jellemezted gyurcsányt meg bajnait.

FeroxX 2009.08.15. 08:54:27

Vona nem gyengén paranoid, de még mindig inkább ő, mint az a másik 3 :P

EdinaEdina · http://edinaoldala.blog.hu/ 2009.08.15. 09:05:32

Bethlen - a szombati felvonulással kapcsolatos - kérdésére se nemet, se igent nem mert mondani Vona ... s ezért ment át agresszív támadásba, ezért küldte el Bethlent Izraelbe ... (ha elhatárolódott volna a felvonulástól, akkor bizonyos körökben veszít a Jobbik a népszerűségéből, s ha nyíltan kimondta volna Vona, hogy a megemlékezőkkel ért egyet, akkor ezzel is veszíthetett volna a Jobbik ... ennyi ...)

Pelso.. 2009.08.15. 09:07:44

Jaj....talán 100 év múlva egy hazában....

Arról beszéljen, mennyi lesz jövőre a tb járulék, meg mi legyen a felsőoktatással.

clownfish 2009.08.15. 09:08:57

ez az interjú... zsák a foltját!
hogy lehet egy riporter ennyire amatőr ennyi év frontvonalas tapasztalat után?! amúgy sosem szerettem betlent. meg ezt a majmot is hogy hívhatták meg...
aggyonazistenszebbnapkeltét!

mokas_gizi 2009.08.15. 09:10:32

@Hencida6710:

Az arányok kedves drága egyetlen barátom már megint azok a fránya arányok...!!!
Cigányok 90% bűnöző, mind itt mind az egész világon ez a helyzet és ez nem rasszizmus ez nem előítélet ezek mind megalapozott tények...most nyomhatod itt a liberális maszlagodat...

De a tények azok egyértelmű tények maradnak...az emberek kezdenek felébredni és látják hogy mi folyik itt...!!!
Az emberek kezdik megunni amit a cigányok művelnek, kezdenek besokallni a "nem létező" cigány bűnözéstől...!!!

" Az igazság keresztre feszítve, bitóra húzva
és suttogásra kárhoztatva is igaz marad!!!"

EdinaEdina · http://edinaoldala.blog.hu/ 2009.08.15. 09:11:48

Olvastam egy közvéleménykutatást, abból lejött, hogy sokan a Jobbikot azért kedvelik, mert határozott véleménye van a romakérdéssel kapcsolatosan. Sok ember csak erről hallott még, arról nem hogy, a Jobbik "zsidózik" is ... s pont ezért volt az, hogy Vona se elhatárolódni, se melléállni nem tudott a szombati megemlékezéshez.

mokas_gizi 2009.08.15. 09:12:26

@mokas_gizi:

800 év alatt nem tudtak és nem is akartak beilleszkedni...!!!
Mind itt Magyarországon, mind az egész világon...!!!

Már nem sokáig fogja a "Rasszista" "Náci" Magyarság eltartani az élősködő kisebbséget...!!!

Noname Watanabe 2009.08.15. 09:13:31

Kiegészíteném egy 16. ponttal:
Ne menjünk be a Napkeltébe, ahol a kriptokommunisták és vérliberálisok játszanak elfogulatlan újságírósdit.

Amúgy a Jobbikot sem csipázom, de ez az egyoldalú duma kiverte nálam a biztosítékot.

-d(-_-)b- 2009.08.15. 09:13:45

@Pelso..: bocs, de pont azt nem hagyták neki, hogy arról beszéljen.

Yves Laurent 2009.08.15. 09:14:46

@jános Nem mindenütt helyénvaló minden köszönés. Ha bemegy a Napkelte címűműsorba szerepelni valaki, aki katolikus, és időnként, megfelelő helyeken, megfelelő személyeknek úgy köszön, hogy "Dicsértessék a Jézus Krisztus!", a Napkeltében ez kicsit furcsa lenne.

clownfish 2009.08.15. 09:15:27

@mokas_gizi: jó, 1 darab statisztikát mondj, ami ezt a baromságot alátámasztaná. majd ha találtál linket, akkor szépen beszélgethetünk, addig is leülhet...

mokas_gizi 2009.08.15. 09:16:26

@EdinaEdina:

A zsidó ellenségeskedésnek talán az lehet az oka, hogy a zsidóságnak köszönhetjük ami most ebben az országban van...

Természetesen most lehet nácizni és antiszemitázni csak EGYETLENEGY baj van ezzel maga IZRAEL VOLT ELNŐKE JELENTETTE KI a világsajtó előtt ezt a dolgot /A zsidó állam elnöke végre kimondta azt, amit mi már régen tudunk: Magyarország területén új honfoglalás folyik/

Simon Peresz: Izrael fölvásárolja Magyarországot, Lengyelországot,

-d(-_-)b- 2009.08.15. 09:17:49

@clownfish: tetszik az érvelésed. Először megtiltják, hogy etnikai alapon nyilvántartsanak bárkit is, azután meg pont az ilyen statisztikát kéred számon a vitapartnereden. Nagyon ügyes! A Foximaxin tanultad?

mokas_gizi 2009.08.15. 09:19:42

@clownfish:

Neked statisztika kell az emberek többsége meg látja, hogy mi folyik itt, nekik nem kell statisztika ők itt élnek ebben az országban és látják hogy mi folyik itt...!!!

gyilkosság, lopás, zsebelés, különböző erőszakos bűncselekmények stb-stb ezeket többségében cigányok követik el...

De tudod mint lapozzál fel egy újságot barátom vagy nézzél híreket vagy menjél le 1-2 keleti megyébe...

Yves Laurent 2009.08.15. 09:20:55

@mokas_gizi: Rossz hírt kell közölnöm: az idő a cigányoknak dolgozik. Ők szaporodnak, a "fehér emberek" fogynak.

clownfish 2009.08.15. 09:21:24

@-d(-_-)b-: állított valamit, bizonyítsa. ha 800 évről beszél, van bőven térben és időben is kutakodásra terepe. a rendszerváltás óta eltelt 20 évben nincsenek ilyen statisztikák. szerintem okos ő, talál valamit a barikad.hu-n ;-)

mokas_gizi 2009.08.15. 09:25:31

@-d(-_-)b-:

Igen mondjuk ez is igaz, ebben is az a humoros hogy ez a etnikai alapon tilos bárkit nyilvántartani is csak itt van Abszurdisztánba...

EU-ban is USA-ban is nyilvántartják egy ember származását hiszen ez a bűnüldözést segíti...

Sőt most az a ötlet is felmerült EU-ba hogy minden embernek elteszik a DNS mintáját akit nyilvántartásba vettek évekre még annak is elteszik a mintáját akiről kiderült hogy ártatlan és felmentették...
Tehát ezek a liberális etnikai dolgok csak a "zsiványok" által megszállt területeken van...

Megy itt pl a meleg jogainak a védése, meg hogy meleg felvonulást kell tartani stb-stb...

Magában Izraelbe verték szét az egyik ilyen felvonulást pár hete volt benne a sajtóba...Itt züllesztik a társadalmat náluk meg olyan meleg ellenes a társadalom hogy itt még nagyon visszafogottak voltak velük múlt évben Izraelhez képest...

clownfish 2009.08.15. 09:26:19

@mokas_gizi: ha hangzatos akarsz lenni, menj ki a hősök terére és terjeszd az igét. vagy ne írogass ilyen megalapozatlan ténynek látszó valamiket.

mokas_gizi 2009.08.15. 09:27:47

@Yves Laurent:

Ez nagyszerű barátom kettő kérdésem lenne csupán:

Ki fogja őket eltartani, ki fogja megtermelni a segélyeket nekik...

Éhen fognak halni az a dolgozó Roma kisebbség az a 10% nem tudja a 90% cigányt eltartani...itt buktátok be a dolgokat barátom...
Kezd becsődülni a szociális rendszer ami a segélyeket pumpálja, EZEK TÉNYEK nézzél utána te magad...!!!

EdinaEdina · http://edinaoldala.blog.hu/ 2009.08.15. 09:28:18

@mokas_gizi: Hogy miért úúúúútálják az emberek a zsidókat? Ez visszavezethető a bibliai történetekig. S hogy vannak olyan zsidók, akik gyűlölik Magyarországot? Igen vannak. S a gyűlöletüknek leginkább az az oka - s ezt sokszor meg is fogalmazzák -, hogy a Holocaust idején szinte minden csal.tagjuk, s ismerősük meghalt. Sokan a mai napig nem tudják feldolgozni a történteket, azokat a dolgokat, amiket kénytelenek voltak megélni ...

clownfish 2009.08.15. 09:28:33

@mokas_gizi: zsivány melegek, még-még-még! :D
inkább válaszolj, azóta sem sikerült érdemben alátámasztanod, amit írtál.

-d(-_-)b- 2009.08.15. 09:28:34

@clownfish: ja, te most arra akarsz bizonyítékot, hogy "800 év alatt nem tudtak és nem is akartak beilleszkedni...!!!"?

Akkor megkérdezném, hogy eddig te hol éltél?

clownfish 2009.08.15. 09:29:51

"Kezd becsődülni a szociális rendszer..."

ROTFL XD

clownfish 2009.08.15. 09:30:34

@-d(-_-)b-: nem arra, megint vetítesz. arra, hogy 90%-uk bűnöző.

mokas_gizi 2009.08.15. 09:32:44

@EdinaEdina:

Kedves Edina ez a Holokamu 30.000.000 emberrel indult az elején... Meg emberből készült szappanból és társaiból amiről kiderült hogy nem így van...

Most 6.000.000 a hivatalos statisztika...
www.freepress-freespeech.com/holhome/kiscikk1/66kerdholo.htm

Ezt olvasd el utána folytatjuk a beszélgetést....

Addig is 1-2 kérdés:
Az állítólagos Holokauszt több mint 60 éve történt, meddig kell még a zsidóságnak ezért jóvátételt fizetni meddig bújik a zsidóság ez mögé...?
Akik akkor éltek emberek többségük már nem él, azért jó lenne tisztázni hogy meddig kell ezért az egészért nekünk fizetni...
Izrael miért követhet el háborús bűnöket a közel keleten és miért bombázhat vöröskereszteseket és ENSZ katonákat szándékosan...?

clownfish 2009.08.15. 09:36:51

@mokas_gizi: miért sejtem azt, hogy te lennél a világon a legfelháborodottabb ember (megjegyzem: jogosan), ha a gyereked "füstbe menne"? ez 1 db ember lenne.

és azt hiszem itt értelmesebb lenne a bloghoz méltatlan hozzászólásokkal leállni.

-d(-_-)b- 2009.08.15. 09:38:13

@clownfish: ja, OK, akkor eredetileg értettem jól. Ha arra akarsz bizonyítékot, hogy most 80%-uk bűnöző, akkor nincs értelme az elmúlt 800 évről beszélni.

Most nincsenek ilyen statisztikák, mert a rencerváttáskor megtiltották a "racial profiling"-ot (etnikai alapú statisztikák vezetése) a bűnüldözésben és a büntetésvégrehajtásban is.

Ezek után nincs semmi alapod ilyen statisztikákat számonkérned senkitől.

clownfish 2009.08.15. 09:42:20

de. egyszerű logika alapján ha 800 év alatt nem tudtak beilleszkedni, nyilván hasonló problémák adódhattak ez idő alatt végig, azaz a bűnözési ráta sem változhatott sokat érdemben. bár vicces, hogy te már szépen 80-at írtál, a következő hozzászólásodban meg már 70 lesz...

gizitől meg már nem várok semmiféle érdemi magyarázatot, de úgy sejtem, hogy más se nagyon...

clownfish 2009.08.15. 09:47:40

egyébként beilleszkedés kérdésében is kettőn áll a vásár. attól még hogy lovagoltok azon a létező problémán, hogy a cigányság szegregált (hogy ez önkéntes vagy kitaszítottságon alapuló kirekesztettség, a probléma szempontjából irreleváns, ha a saját szubkultúrájában akarja valaki élni világát, hát tegye)...
viszont azon kívül, hogy a cigányság megfojtja a magyar társadalmat, semmi építő megjegyzésetek nem volt, és aki esetleg a cigányság egy NEM 10%-nyi teljesen feddhetetlen részét megvédené, arra rögtön hurrogtok. ajánlom, hogy olvassátok el ezt: www.szabadfold.hu/cikk?19906
a siránkozás helyett pedig a problémák megoldásán lehetne agyalni.

EdinaEdina · http://edinaoldala.blog.hu/ 2009.08.15. 09:48:24

@mokas_gizi: 1.,Akinek a karján a mai napig ott a lagerben kapott szám, az nehezen fogja elfelejteni az átélt szörnyűségeket - s az utódai se fognak/tudnak feledni, mert a félelmek bennük élnek tovább -. 2. Az én csal. tagom katona volt, s a háború végén az oroszok elkapták, s elvitték malenkíj robotra .... Ő szerencsés volt, mert hazajött ... de elfelejteni ő se tudja a szibériai "üdülést" ...

-d(-_-)b- 2009.08.15. 09:49:16

@clownfish: ja, OK, akkor eredetileg értettem jól. Ha arra akarsz bizonyítékot, hogy most 90%-uk bűnöző, akkor nincs értelme az elmúlt 800 évről beszélni.

Most nincsenek ilyen statisztikák, mert a rencerváttáskor megtiltották a "racial profiling"-ot (etnikai alapú statisztikák vezetése) a bűnüldözésben és a büntetésvégrehajtásban is.

Ezek után nincs semmi alapod ilyen statisztikákat számonkérned senkitől.

clownfish 2009.08.15. 09:49:37

@clownfish: bocs, azt hadd tegyem hozzá, hogy a ti egyszerű logikátokra gondolok. nem sancta simplicitas.

clownfish 2009.08.15. 09:53:10

@-d(-_-)b-: kitértél. még mindig nem érted. ha 90%-ot állít valaki, bizonyítsa. ha arra hivatkozol, hogy nincs statisztika, akkor te a 90%-ot se állíthatod, pont azért, mert nincs statisztika.
és ne gyere megint a "te hol élsz?"-hülyeséggel! stimt?

EdinaEdina · http://edinaoldala.blog.hu/ 2009.08.15. 09:54:09

@mokas_gizi: Abban meg igazad van - szerintem -, hogy napjainkban sokszor meg Izrael állam az, ami elég agresszíven lép fel az őt körülvevő országokkal, népekkel szemben. (Mikor ezt megemlítettem egy Izraelben élő, magyar származású zsidó srácnak, ő azt mondta, hogy ez azért van, mert a zsidók soha de soha többé nem fogják hagyni, hogy még 1x megtörténjen velük az, ami a II. vh. alatt megtörténhetett.) De azt tudom, hogy ott se mindenki támogatja mindig az erőszakos, katonai megmozdulásokat.

clownfish 2009.08.15. 09:58:16

@-d(-_-)b-: ha azt mondom rád, hogy cigány vagy, mivel cáfolod meg? dns-teszt, fénykép alapján? nálunk, kicsiny hazánkban a racial profiling abból állna, hogy a rendőrségen felsőbb utasításra (nyilván nem egy balos kormányzatról van szó) minden köztörvényes aktájára cigány etnikum kerülne, majd szépen havonta lobogtatná valaki a szélsőjobbtól a papírt, hogy a köztörvényesek 95%-a roma származású, ez hallatlan! dereng?

-d(-_-)b- 2009.08.15. 10:00:28

@clownfish:

"kicsiny hazánkban a racial profiling abból állna, hogy a rendőrségen felsőbb utasításra (nyilván nem egy balos kormányzatról van szó) minden köztörvényes aktájára cigány etnikum kerülne, majd szépen havonta lobogtatná valaki a szélsőjobbtól a papírt, hogy a köztörvényesek 95%-a roma származású, ez hallatlan! dereng?"

még mindig nem érted. ha ezt állítod, bizonyítsd. ha arra hivatkozol, hogy "nyilván ez történne", akkor nem állíthatod tényként, pont azért, mert nincs statisztika.

Yves Laurent 2009.08.15. 10:00:45

@mokas_gizi: Hogy ki fogja őket eltartani, az már azoknak, akik közben kihaltak, igazán tökmindegy.

clownfish 2009.08.15. 10:01:52

@EdinaEdina: sőt! a társadalom zöme (ahol azért arabok és palesztinok is előfordulnak állampolgárként!) elutasítja a telepesek gyakran kegyetlen praktikáit.
ami most történik pl. jeruzsálemben (önkényes kilakoltatások), az annak köszönhető, hogy netanjahu kormányához a többséget csak idióta nacionalista törpepártok támogatásával tudja biztosítani. ezért hagyják, hogy ezek megtörténjenek.

bár ez zárójeles, nem nagyon hiszem, hogy a témánkhoz kapcsolódna...

clownfish 2009.08.15. 10:08:51

@-d(-_-)b-: látom a lelked nehezen viseli, ha megbomlik az érvelésed. racial profiling bevezetését amúgy csak az kezdeményezné, akinek érdeke fűződik hozzá. aki lop vagy csal, az szépen menjen a börtönbe. nyilván lesznek köztük cigányok szép számmal, de a bűnözés nem genetikai beidegződés a cigányoknál, hanem pont a többgenerációs munkanélküliség és mélyszegénység okozta "hagyomány". erre kéne megoldást találni, visszavezetni a dolgozni akaró cigányságot a munkához, ami a jelenlegi rémes munkahelykínálatot figyelembe véve hatalmas munka, valamint a dolgozni nem akaróknak ultimátumot adni. nyilván csakis demokratikus úton. mert úgy is lehet azt (sőt, kell is)! ti meg inkább továbbra is hurrogtok.

amúgy aranyos vagy, hogy valamit megcáfoltam, és a következő megjegyzésemet akarod az előtte lévőre hivatkozva megerősíttetni. :P

-d(-_-)b- 2009.08.15. 10:13:43

"pont a többgenerációs munkanélküliség és mélyszegénység okozta "hagyomány". erre kéne megoldást találni, visszavezetni a dolgozni akaró cigányságot a munkához"

Erre van valami bizonyítékod? Mert addig felesleges erről beszélni.

clownfish 2009.08.15. 10:18:00

najó, ez szánalmas. ha bánatos vagy azért, mert cáfolva lettek szavaid, akkor szívj el egy cigit vagy igyál egy kis ásványvizet.
amúgy ajánlom mindenkinek az elmúlt pár db- meg mókásgizi-hozzászólást! tanulságos a jobbikos anatómia szempontjából. ;-)
további jó szőrszálhasogatást barátom, remélem legközelebb már jobban fog menni a dolog.
én viszont most elmegyek...DOLGOZNI.

-d(-_-)b- 2009.08.15. 10:20:19

najó, ez szánalmas. ha bánatos vagy azért, mert cáfolva lettek szavaid, akkor szívj el egy cigit vagy igyál egy kis ásványvizet.
amúgy ajánlom mindenkinek az elmúlt pár clownfish-hozzászólást! tanulságos a kötekedő anatómia szempontjából. ;-)
további jó szőrszálhasogatást, remélem legközelebb már jobban fog menni a dolog.
én viszont most elmegyek...ÚSZNI EGYET A MEDENCÉBEN.

clownfish 2009.08.15. 10:22:36

kösz a sok idézetet, igazán eredeti.
legalább vicces vagy, ezt díjazom! ;-)

Hencida6710 2009.08.15. 10:45:38

Semmi értelme vitatkozni, az egész post és ami most kis Hazánkban zajlik, mind erre megy ki... csak van, aki ezt észreveszi és van akin lehet gyakorolni az agymosás technikáját... Mindenkinek igaza van és mégsincs senkinek! :-)

clownfish 2009.08.15. 11:34:42

ettől függetlenül nem lettünk okosabbak a te hozzászólásodtól sem. én a destruktív gondolkodásmódot támadtam. és szerintem találsz elég konkrétumot. legalábbis az én hozzászólásaimban. ez építő. az, hogy engem idegesített a két egyén hozzáállása, az meg szubjektív. eleresztheted a füled mellett akár. a konkrétumok viszont előremozdítják a vitát, és máris nem értelmetlen megosztani egymással, mégha az emberek véleménye különbözik is. én azt a hibát követtem el, hogy szalonképtelen véleményeket próbáltam szalonképesen cáfolni, amint látod, voltak nehézségek.

Hencida6710 2009.08.15. 12:03:24

@clownfish: Persze! Teljes mértékben igazad van, de tudod felkészületlen, demagóg emberekkel nem érdemes vitatkozni, mert nincs meg a befogadásra való hajlam... A szalonképtelen vélemény pedig azt minősíti, aki azt kinyilvánítja, nem tisztünk szépíteni... :-) Szép napot mindenkinek!

átlátó 2009.08.15. 12:12:52

Rövid leszek. Ha én gój vagyok, akkor a zsidó az zsidó. Amikor ezt meg érezteti a zsidó, ne csodálkozzon, hogy pofán lesz baszva. Elegem van a sírásukból. Ez a Vona gyerek meg megmondta amit meg akart és nem lacafaszázott, hímölt-hámolt. Tegyük helyre ami a helyére való oszt annyi. Utána mindenki mehet kapálni, a saját földjére.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2009.08.15. 12:15:02

@átlátó: baj van! Elfelejtetted az elejéről, hogy "Én nem vagyok antiszemita, de "

serwer 2009.08.15. 13:37:08

@átlátó:
"Rövid leszek" szerintem te már régóta rövid vagy, és ez már így is marad.

A vonagyerek meg már a saját fingjától is megretten, van rá oka.
Nem lesz mindig mellete a pisztolyos testőre.

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2009.08.15. 14:11:16

ritka az ilyen fos ezen a blogon,utoljára anyóka környezetvédős cucca volt ilyen híg

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.08.15. 14:26:12

@ikszel: csak érdekes nevelést kaphatott...biztosan sokat hallott otthon a sajtószabadságról...

molaris 2009.08.15. 15:59:39

És ne vonjunk le messzemenő következtetést a szóhasználatból, mert a lényeg el fog veszni.
Persze, ma,erre egy egész izmust lehet építeni.

molaris 2009.08.15. 16:01:19

Ps.: Adjon az Isten/ by: Attila József!!!!!

átlátó 2009.08.15. 16:04:33

Rövid leszek gyerekeim. Antiszemita vagyok. Tapasztalataim okán és azok okán fogok revidiálni. Gyertek máskor is, hogy a szátokba szarhassak.

átlátó 2009.08.15. 16:14:14

Ja. Majd elfelejtettem. Ez egészen addig így lesz, ameddig a zsidók - és a kivételek engem nem érdekelnek, mert a nagy többségről beszélek, - velem (is) sírattatni akarják a holokausztot, ami nekem érdeklődési körömön kívül helyezkedik el. Én se megyek a síratófalhoz Trianont sírattatni velük. Vagy a szorulásomat. A megrögzött idiótákkal közlöm, hogy azt nem írtam, hogy bármilyen népírtással egyetértek, sőt, miattuk jelentem ki, hogy ezt elítélem. De ettől még annyira vagyok antiszemita, mint amennyire én egy gój vagyok a zsidónak. Érted ezt he?!
És most kérjél anyádtól egy lekvároskenyeret, mert rád fér. És a faszomat ne akard bekapni, mert azt csak nőknek...

Hadrian VII. · HTTP://KONZERVATORIUM.BLOG.HU 2009.08.15. 16:17:51

@átlátó: Az egy dolog, hogy antiszemita vagy, de mellette még egy közönséges tahó is.

serwer 2009.08.15. 16:38:12

@átlátó:
Még egy rövid divatzsidózó, majd a vonagyerek megnyújtja, ha nagyon gáz vagy, akkor fizetned kell érte :D

akak 2009.08.15. 18:05:35

Megnéztem a videót. Vona egy bunkó paraszt.
Még a 168 órás tyúk is egy gentle(wo)man hozzá képest.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.08.15. 18:10:03

@klacus:

"Vóna nem egy bonyolult kreatúra, de legalább nem köntörfalaz, annyit."

Nagyon durva megállapítás az után, hogy Vona jóformán egyetlen témában sem adott konkrét választ ...

Alvin666 2009.08.15. 19:31:51

@mavo:

"...Vona jóformán egyetlen témában sem adott konkrét választ ..."

Nagyon durva megállapítás az után, hogy joforman semmi ertelmeset sem kerdeztek, amit meg Vona el akart volna mondani, azt nem hagytak.

Azon mar meg sem lepodtem, hogy meg egymast sem hagyta szohoz jutni ez a harom retardalt, nemhogy Vonat..

Hidd el nekem, attol, hogy Vona nem Albert Einstein, attol meg nem o volt a leghulyebb a porondon. Megcsak holtverseny sem volt szerintem.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.08.15. 20:10:19

@Alvin666:

tényleg? Miről kérdezték volna? A csendőrség, vagy mégse, vagy nem tudom, a Jobbik ötlete, nem lehet róla kérdezni?

Ezt ráadásul maga ismerte el a szerencsétlen hülye, amikor a kényes kérdésre azt javasolta, hogy de kérdezzenek a Jobbik ötleteiről, majd hozzátette: pl. csendőrség. Amiről percekig mondta korábban, hogy hát arra térjünk ki januárban, ő nem tud mondani semmit.

Azt hittem, lefordulok ekkora öngól láttán.

Alvin666 2009.08.15. 20:33:45

@mavo:
Amellett hogy ezt a megallapitasodat reszben igaznak erzem, azert megkerdeznem, hogy az jobb, amikor egy politikus azt mondja konkretumkent a valasztoinak, hogy:
N E M L E S Z G A Z A R E M E L E S !!!
N E M L E S Z A D O E M E L ES !!!
N E M L E S Z A F A E M E L E S !!!

Es hasonlo hazugsagok?

Szerintem politikusokon ket dolgot nem lehet szamonkerni ( sajnos) az igazmondast es az igeretek betartasat.

Nekunk ugy latszik vagy ilyen politikusaink vannak, vagy olyanok mint a Vona, akik inkabb nem mondanak semmit, minthogy a szemeunkbe hazudjanak. Nekem valamiert megis inkabb az utobbi fajta szimpatikusabb...

Te hogy vagy ezzel?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.08.15. 21:34:36

@Alvin666:

Hihi. Azok, A Gonoszok hazudnak, és mellébeszélnek, tehát Vonának szabad mellébeszélnie, hogy ne hazudjon.

Érdekes erkölcsi világkép. Ráadásul hamis. Vona nem csak mellébeszél.

Alvin666 2009.08.15. 23:48:56

@mavo:
"Azok, A Gonoszok hazudnak, és mellébeszélnek, tehát Vonának szabad mellébeszélnie, hogy ne hazudjon."

Jol hangzo jatek a szavakkal.
Viszont megiscsak rossz megfogalmazas. A " gonoszok" ahogy te hivod oket, nem mellebeszelnek, HANEM hazudnak.

Vona nem hazudik INKABB mellebeszel. De azt is csak igen ritkan. Eppen az vele a baja liberaliseknak, hogy nem beszel melle, kimondja, amit gondol o, meg meg par millio magyar.

Festeni lehetne a kulonbseget. De nem is kell festeni. Csak meg kell nezni a 2 es felszazalekot az SZDSZ-nel, illetve a 15 szazalekot a Jobbiknal.

Meg kellene mar erteni a bortonbevalo politikusainknak, hogy az, amit itt megprobalnak lenyomni az emberek torkan, az nem a jo ut. Nem LEHET a jo ut, ha egy egesz orszag kopkodi oket meg a liberalis megoldasaikat.

Vagy az lenne az egyedul udvozito megoldas, amire 2,5 szazalek ember szavaz? Tenyleg ez volna a demokracia?!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.08.16. 00:10:04

Oké, bocs, azt hittem, érdekel a véleményem. Máskor nem követem el ezt a hibát, és bocsánatodért esedezem.

Sutty 2009.08.16. 21:51:59

csak az jött le, hogy három tehetségtelen újságíró próbálta legyepálni sikertelenül az interjú alanyát, de a srác magyarosan, józan paraszti ésszel állta a sarat. A végén az indulatok győztek. Számomra furcsa, hogy folyamatosan a szavaiba kötözgettek blog-os style-ban, pedig sokkal komolyabb mondandója volt éppen akkor, amikor és amiről beszélt. Az emberek menekülnek a jobbikba. Nemhiszem hogy jobboldali gondolkodás miatt, hanem azért, hogy JOBB legyen már végre valahára. De ahogy látom, nem lesz...

Sutty 2009.08.16. 21:56:30

Ha elfogadjuk az öngólt (csendőrség - pedig szerintem is jó ötlet a Carabinieri. Olaszoknál jól működik) akkor húzzunk két vízszintes vonalat egymás alá 3:1-re Vona nyerte a meccset. 3-an nem bírtak vele... Egyébként, nekem nem szimpi ez a politikus sem. Túl magyaros...

Sutty 2009.08.16. 21:57:39

*túl magyaros = agresszíven irigy és büszke a semmire.

Sutty 2009.08.16. 22:18:09

parás is. gondolom, már rájuk van terhelve hogy ők, mármint a jobbik az valójában a rosszabbik. szójáték. jó jobb, jobbik. (ez nem irány, hanem fokozás) nem ezt próbálja a műsor bizonyítani. szokásos ellehetetlenítési metódus ez, amit sokszor láthattunk mindannyian. A magyar sosem a gyökereknél keresi a problémát. ez a srác egyelőre még senki. Miért őt ceszegetitek? Féltek tőle? Én azért bevallom őszintén, a jegybankelnökről szeretnék inkább látni egy hasonló interjút, még mindig. 3 újságíróval vs. az új miniszterelnökünk is megérne egy misét. Sólyom urat is gatyába rázatnám végre, bár szerintem ő is csak úgy ott van. A neve. Miért nem őket cseszegetik? Miért nem azokat cseszegetik, akik tényleg felelősök a jelenlegi helyzetért? Arra gondoltatok már, hogy szlovák szolgálatoknak lenne érdeke, hogy bebizonyítsák magyarország lakóiról, hogy igazi tehetetlen birka népség. Az orruk hegyéig nem látnak. Valakire valszeg ráHTK-zza majd a rendőrség akire tudja, a valódi tettesek pedig csak nézik tovább a fmeccset, nevetve, kacagva, vinnyogva a röhögéstől. Nekem ez fáj a legjobban.. Göncz Kinga is mesélhetne így, vallatási körülmények között.

átlátó 2009.08.16. 22:34:07

@Hadrian VII.: @serwer: Ha anyátok nem adott lekvároskenyeret, azért anyátokra haragudjatok.

Sutty 2009.08.16. 23:28:33

átlátó te egy igazi tahó paraszt lehetsz. ha ennyire akarsz..

Szúnyog 2009.08.17. 17:12:50

Ej de gyenge írásocska ez!
Pontosan így kell viselkedni. A 20 éve a riporterek előtt hajlongó, nagyon PC, határozott kiállást sosem tanúsító, megfelelési kényszer által irányított ún. politikusoknak éppen ideje, hogy vége legyen. (Nem lesz amúgy, maradnak tömegesen.) Új hang, új megközelítés. Tabuk nélkül.
Szebb jövőt!

Irónikus Pörsenés 2009.08.23. 00:06:48

Vona egy nyomoronc szélsőjobbos hülye. nem véletlenül provokálják ilyen kérdésekkel, mikor újraalapítja a zömmel rasszistákból meg militarista nyomorékokból álló magyar gárdát. egyébként ennyi baromságot, mint amit Vona mondott, már régen nem hallottam. és nem értem, hogy normális szellemileg egészséges ember hogy állhat a pártjára.

max_headroom 2009.08.23. 10:31:02

@Irónikus Pörsenés: "Vona egy nyomoronc szélsőjobbos hülye."

Szélső, de a jobbhoz a néven kívül semmi köze. Ne dőlj be a propagandának, olvasd el a "programjukat", hallgass meg egy-két nyilatkozatot, mit kezdenének a gazdasággal. Ezekből egyértelműen kitűnik, milyen társaság. Szélsőségesen nemzeti, szocialista.

Sutty 2009.08.23. 12:57:57

nekem sem szimpatikus igazán Vona, ellenben tökei vannak és ki is mer állni értük... magyar virtussal. ő ilyen..

Sutty 2009.08.23. 13:01:04

egy politikus dolga, hogy tömeget vonzzon maga köré. a sok megszeppent fidesz-mszp között csapongó, esetleg választani nem merő (?!) emberből először a tahókat sikerül egybekovácsolni. ez mindenhol így kezdődik.. pont azon gondolkodtam, mely támogatók a hitelesebbek: a suttyó fradiszurkolók haj nélkül, vagy az idős nyugdíjasok fog nélkül, lufival a kezükben.

Sutty 2009.08.23. 13:04:53

van még választási lehetőségünk: ELMEGYEK párt, esetleg DISZIDENS koalíció, avagy a FIKTÍV ÁLLAM párt?

Irónikus Pörsenés 2009.08.23. 18:57:48

egyébként csak provokációnak írtam be az előbbit :) gondoltam, ráharapnak a jobbos kommentelők

egyébként vona tényleg minden irányban szélsőséges, a programja (ha annak nevezzük) nagyrészt a kommunista párt programjának koppintása (áruházláncok, eu-ellenesség, stb.)

igazából vona nem tökös szerintem, csak hülye :)
igaz, hogy mindenhol megjelenik, de mindenhol be is ég. most igaz, hogy a kérdezők ezesetben még nála is hülyébbek voltak, de mégis miről beszélt?

- Draskovics áll a gyilkosságok mögött - dedós hülyeség, ha más ilyet mondana, örök életre ezen röhögnének, de vonától ez sem új.
- határok visszaállítása: szerintem nem fogta még fel, hogy 2009-et írunk.

meg amúgy is, bár köcsög kérdéseket tettek fel neki, attól függetlenül az összes kérdésnek van is valóságalapja, sajnos. meg látszik, hogy semmit sem ért a politikához igazából.

Sutty 2009.08.24. 01:15:21

Olvastátok Vona önéletrajzát? : 2002 után pedig Orbán Viktor meghívására tagja lettem a Szövetség a Nemzetért Polgári Körnek. 1999-ben részt vettem a Jobboldali Ifjúsági Közösség megalapításában. Az ifjúsági szervezetből párttá vált Jobbik alakuló kongresszusán, 2003 őszén a párt egyik alelnökévé, a 2006 novembere óta – immáron másodjára is – elnökké választottak. Nagyon büszke vagyok arra, hogy csupa nagyszerű emberrel közösen életre hívtuk a Magyar Gárdát, az Atilla Király Népfőiskolát és a Nemzeti Egyleteket.

Sutty 2009.08.24. 01:19:08

méghogy nem fidesz-közeli...

Sutty 2009.08.25. 11:32:48

fogadjunk 5 forintba: ha a fidesz hatalomra kerül, rövidesen a jobbik és a gárda is hőssé válik, majd egyesülnek ismét. Vona Orbán embere, az Ő nevelése! (látszik a habituson is) Ezt senki sem tudja bedumálni nekem, hogy nem így van! Orbán hiába állítja, hogy a kormányban nem lesz jobbikos, irreleváns olyan szempontból, hogy már OTT VANNAK A JOBBIKOSOK AZ EURÓPAI PARLAMENTBEN!!! ÉBRESZTŐ!! WELCOME TO REALITY

Sutty 2009.08.25. 11:35:12

most kijelentem, nincs olyan párt Magyarországon akihez csatlakoznék szívesen, én itt már senkinek nem hiszek el semmit úgy hogy nem bizonyított előtte, úgy érzem teljes joggal.

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása