Emlékeznek-e még az általános iskolára? Ott voltunk összezárva 25-30 másik gyerekkel, és azt mondták rá, hogy második bé. Pedig volt ott mindenféle: okos, buta, nagyszájú, szerény, leendő szakmájában kiváló orvos/kőműves, nomeg jövendő kontár ügyvéd és csapnivaló asztalos. Laár András (Besenyő Pista bácsi) szerint olyan, hogy ülőgarnitúra, nem létezik, mert „az csak két fotel meg egy kanapé”. Valahogy mégis el kell nevezni, lett hát ülőgarnitúra.
Osztán itt vagyunk mi ezzel a nemzet dologgal.
Van benne török, sváb, zsidó, roma, György Péter meg Tomcat, Budaházy meg Draskovics is. Elég változatos egység, de mégiscsak egy egység: nekünk ilyen jutott, végülis ez a Kárpát-medence mégiscsak a kelet és nyugat olvasztótégelye volt évszázadokon át, s hát régi beidegződéseket nehezen mosnak el ilyen dolgok, mint világháborúk, meg vasfüggöny.
Tehát a nemzet: egység. Egység a sokféleségben, copyright by EU. No persze vérmérséklettől függően, meg aszerint, hogy közigazgatás, avagy az ezen túlmutató közösség a fontosabb, apró különbségek mutatkoznak a pontos meghatározásban, hogy most akkor Röszkétől Hegyeshalomig tart-e a magyar nemzet, vagy tovább. Szerencsénkre ennek egy viszonylag elfogadott feloldása létezik: a magyar nemzet tagja az, aki annak érzi magát. Ha ehhez még hozzávesszük az öntudatlan csecsemőket, meg azokat, akik túlságosan éretlenek ahhoz, hogy saját magukat és helyzetüket a világban értékelni tudják, akkor egy egészen nagy halmazt kapunk.
Namost ennek a halmaznak vannak érdekei. Közösek: jólét, boldogulás, büszkeségre okot adó apró dolgok sokasága a gondozott árokparttól a minőségi koncertekig minden. Vannak közös értékei, úgy is, mint a szabadság, a család, az elfogadás, a becsületes boldogulás lehetősége, a ne ölj, a ne lopj, ne hazudj-világ óhajtása különböző vallási keretrendszerekben. Ha a közös értékek mentén dolgozik a nemzet, a nemzet vezetése, akkor abból lesz gondozott árokpart, alacsony bűnözési ráta, bizalom egymásban, stb. tehát egy csomó olyan dolog, ami mintaállamot, egészséges nemzeti büszkeséget eredményez.
Aki pedig a haza, a nemzet boldogulását nehezíti, az hazaáruló és nemzetietlen. Ha rossz hírét kelti, ha rosszul kormányoz, ha a közösség vezetőjeként, vagy tagjaként a maga legegyszerűbb módszereivel nem járul hozzá a közös sikerhez, akkor nemzetietlen. Multinyelven: nem csapatjátékos.
Nézzünk egy történetet. A 2004-es EU bővítésnek volt egy nagyon fontos kérdése: az új csatlakozó államok jelentős mezőgazdasági hagyománnyal rendelkeztek, pont, mint a régiek. Az EU büdzséjét pedig jelentősen megterhelte volna, ha az új tagállamoknak ugyanannyi támogatást adnak, mint a régieknek, ugyanakkor gazdasági szempontból valószínűleg még ezzel együtt is megérte volna nekik az új államok csatlakozása. Az akkori magyar kormány – erős V4-es összefogás részeként – fontosnak vélt nemzeti érdekeket képviselt nemzetközi összefogásban. Aztán új kormány jött, felrúgta a V4-es összefogást és különutasként megegyezett az EU-val. Ez az új kormány a vállalt maastrichti kritériumok betartásában már koránt sem mutatott ilyen pozitív példát. Hazaáruló, aki ilyet tesz? A szó klasszikus értelmében semmiképpen sem. Nemzetietlen-e az, aki felad a hazája számára fontos ügyeket, mielőtt azok beteljesülnének? Lehet, mindenesetre a vád maga még nem olyan rettenetes. Nemzetietlen-e az, aki milliárdokat osztogat szét végkielégítés címén a nemzet vagyonából? Ha nem is az, de mindenképpen a nemzet tolvaja az illető.
A nemzeti és a nemzetietlen jelző tehát értékítélet. Utóbbi azt fejezi ki, hogy az, akire mondják, nem a nemzet érdekeit képviseli, esetleg szembemegy azokkal. A fogalom tehát létezik. Aki egyetért azzal, hogy a jelenlegi magyar kormány nemzetietlen, nem képvisel magyar érdekeket, a kormánypárt(ok) ellen szavaz. Ne higgyük azt, hogy nem a jelenlegi rezsimmel szembeni elégedetlenség, hanem a nemzeties retorika tolja leginkább a szavazókat a Fidesz, vagy a Jobbik felé.
Ebből a szempontból a Jobbik részéről a Zsideszezés, az „ezek mind ellenünk vannak”-retorika nem más, mint kampányfogás. Ugyanolyan (csak legfeljebb kevésbé stílusos), mint az MDF 70-30-as üzenete, csak egy parlamenten kívüli párttól azért ez mégis hitelesebb. És egészen addig hatásos, amíg vagy ki nem robban egy erős jobbikos korrupciós botrány, vagy el nem kezd valaki jól kormányozni. Esetleg mindkettő. Utóbbira jelenleg legnagyobb esélye a Fidesznek van, és persze vakon bízni egyáltalán nem kötelező bennük sem, azért azt legalább érdemes tudatosítani, hogy ezt várjuk el tőlük.
Egy dolgot érdemes belátnia mindenkinek, legyen szó közíróról, vagy politikusról: addig, amíg nem teli hassal, hanem bizalmatlanul, tapasztalatokból kiindulva pesszimista jövőképpel kel fel naponta egy ország, addig sosem fognak széles tömegek állni olyan – egyébként kérdés nélkül pozitív – értékek mellé, mint a tolerancia, az elfogadás, az egyén szabadsága. Odáig jutottunk (mi, a nemzet), hogy széles szavazórétegek számára ezek luxusigényeknek számítanak.
14%-nyi Jobbik szavazó nem azért van jelen a mai Magyországon, mert a Fidesz nemzeti retorikával is támadta a kormányt. Ezek a szavazók azok, akik már reggel korán elkezdik visszaszámolni a perceket a 2002-2009 közötti rezsim hátralévő idejéből. És ezek azok, akik minden egyes bűnügyi botrány, minden egyes közpénzügyi panama után sokkal többen lesznek. Mellesleg pedig olyan permanens mélypontra süllyesztik a hazai közbeszédet, mint egy-egy indokzsidós Bayer írás, vagy egy-egy svájcisapkázó, húscafatozó szabad demokrata értelmiségi.
Mikor lesz végre újra toleráns, befogadó, érdeklődő, bajtársias ez a nemzet? Ha boldog és sikeres lesz. Ha a helyükre kerülnek a dolgok. Ha a kormány, az irányítás, magas és alacsonyabb szinten nem is mintapályára, de legalább emelkedő pályára állítja az országot. Ha legalább példaértékű dolog lesz nem átverni a másikat, befizetni a reális adót, amit a felső szint nem tékozol el.
A kulcsszavak: csalódottság, kiábrándultság. Az vezetett idáig. Ez az oka a provokatív Jobbik eredményességének, a durva, meggondolatlan kirohanásoknak, amelyek tovább mérgezik az egyébként is botrányos közéletet. Nem pedig a nemzet, a retorika, vagy a kampány (még kevésbé a vallás), hanem maga a rossz kormányzás, a kifordult helyzet. A Jobbikot, a szélsőségek terjedését pedig nem titkosszolgálatokkal, rasszizmus elleni zenével lehet megállítani, hanem azzal, hogy valaki más megmutatja: képes eredményesen, jól irányítani az országot. Hogy minden rendben lehet. Akkor, ha a közpénzeket nem herdálják el, ha a bűnözőket megbüntetik, ha az átlagembereket nem vegzálják. Ha ugyanis nincs ennyi jogos kérdés, nincs rájuk adott rossz válasz sem.
Az írás Tóta W. Árpád bejegyzéséhez kapcsolódóan született.
Kép: Négymadár
Ha tetszett az írás, szavazz a Goldenblogon a Konzervatóriumra!
