A választók pártok közti vándorlásait kutató, július elején megjelent írásunkkal kapcsolatban felmerült több kérdés, melyeket érdemesnek láttunk egy külön írás formájában is megválaszolni. Újabb ötleteket, építő jellegű kritikákat továbbra is szívesen látunk, hiszen - miután csak egyszerű műkedvelőként avatkoztunk a „nagyok" dolgába - az általunk használt módszertan egyfelől szinte előzmények nélkül Magyarországon, másfelől (részben az előbbi miatt is) természetesen nem teljesen kiforrott.
Az elemzés első része itt olvasható.
Nobilis Benedek elemzése.
1. Egyéb felmérések ellenkező állításai
Elemzésünk kapcsán többen hivatkoztak a Medián, illetve a Progresszív Intézet felméréseire, amelyekben visszatekintő kérdések alapján vizsgálták, hogy honnan is jöhettek a jelenlegi Jobbik-szavazók, és hogyan szavazhattak még 2006-ban. Bár ezeket a felméréseket magunk is ismertük (a Medián kutatása az eredeti cikk linkjei közt is szerepelt), számos okunk van rá, hogy ne tekintsük őket feltétlenül perdöntőnek, sem pedig egészen megbízhatónak. Talán érdemes újra leszögezni, hogy a mi elemzésünk, illetve a Medián és a Progresszív Intézet felmérése közt egy igen jelentős különbség van: mi részletes, szavazókörökre lebontott választási adatokat hasonlítottunk össze - tehát a mi adataink a választók tényleges szavazatai és pártpreferenciái voltak. Ellenben a Medián és a Progresszív Intézet nem a szavazatokat vizsgálta - hanem embereket kérdezett meg arról, hogy hogyan szavaztak hetekkel, illetve évekkel korábban... A két módszertan megbízhatósága közti különbséget nyilván nem kell részletezni.
De nézzük meg közelebbről is ezeket a felméréseket! Egyrészt: igen valószínű, hogy a Jobbik-szavazók közt, mint a radikális jobboldalon általában, továbbra is igen jelentős a rejtőzködők aránya: erre enged következtetni a Progresszív Intézet felmérése is, amely csupán 9 százalékos Jobbik-támogatottságot mért a biztos szavazók körében. A rejtőzködőket pedig egy ilyen kérdezéses módszer nem képes megmutatni, és így igen könnyen lehetséges, hogy ezen rejtőzködő csoport összetétele (vagyis, hogy 2006-ban még kire voksoltak) nagyban eltér a szimpátiájukat bevallókétól.
Másrészt: közismert jelenség (és a Progresszív Intézet elemzése is kitér rá), hogy a válaszadók hajlamosak a visszatekintő kérdések esetében a jelenlegi favoritjuk vagy álláspontjuk javára „tévedni", és a „szégyellt" egykori pártpreferenciát elhallgatni. Így ha az emlékekből szeretnénk rekonstruálni a korábbi szavazások eredményeit, gyakran meglepő következtetésekre jutnánk, és akár a választások végeredményével teljesen ellentétes kép is kirajzolódhatna.
Harmadrészt: bár a két említett intézet egyike sem tette közzé felmérése elemszámát, valószínűsíthető, hogy a szokásos 1000 fő körüli mintavételről lehet szó, amely pedig egy Jobbik-méretű párt esetében egyszerűen nem tartalmaz elég megfigyelést egy részletesebb vizsgálathoz. Ezt sejteti az is, hogy bár a Jobbik-szavazók mindkét felmérés szerint kevesebb, mint 20%-ban szavaztak korábban az MSZP-re, más kategóriák esetében a két felmérés eredményei közt az eltérés távolról sem elhanyagolható...
A három felsorolt hatás együttesen pedig már könnyen elég jelentős lehet ahhoz, hogy ezek az elemzések teljesen téves következtetésekre jussanak.
2. Még egy ellenőrző vizsgálat
Mint azt már az eredeti cikkünkben is említettük, az általunk használt módszerrel csak akkor kapunk megbízható eredményeket, ha „az, hogy hogyan döntött az EP-választásokon, aki egy adott pártra szavazott 2006-ban, sem közvetlen, sem közvetett okokból nem korrelál (erősen) a választás akkori, összesített kimenetelével az adott szavazó választókörében".
Ez valójában elég erős feltevés, hiszen ha példának okáért valamely párt inkább a nagyvárosokban volt erős, és egy másik, új párt is főként ezekben a körzetekben szerez komoly támogatottságot (nevezzük őket mondjuk rendre SZDSZ-nek és LMP-nek), a regresszióból úgy tűnhet, hogy a második párt az első egykori támogatói körében szerzett további szavazatokat. A bevezetett korlátozások az ilyen jellegű tévedéseket elméletileg csökkenthetik (de nem feltétlenül szűntetik meg), és az is megnyugtatott bennünket, hogy a legtöbb csoport esetében korlátozások nélkül is egy körül alakult az együtthatók összege (jelentősebb eltérést épp az SZDSZ és az MDF esetében tapasztaltunk). Emellett bíztunk abban is, hogy - ahogy az a cigányság és a Jobbik-szavazók különválasztása esetében is történt - a részletes, szavazóköri szintű bontás elég jól elválasztja egymástól a hasonló helyen élő, de eltérő pártpreferenciájú szavazókat. Mindazonáltal az ilyen felvetések mindenképp az eredmények további ellenőrzését indokolják.
Szükségesnek tartottuk ezért még egy ellenőrző vizsgálat elvégzését: fordított irányban is lefuttattuk a korábbi regressziókat, tehát a 2009-es eredményekkel magyarázva a 2006-osakat. A regresszió eredetileg bemutatott verziójában az azonos pártokhoz tartozó együtthatók összegét 1-ben maximalizáltuk, hogy végül összesen egyetlen párt 2006-os szavazói se legyenek többen, mint akkor voltak; mivel azonban ez a mostani regresszió épp az ellenőrzést szolgálja, szeretnénk meghagyni a hibalehetőségeket, így ezt a korlátozást elhagytuk. Az egyes paraméterek pozitív voltára vonatkozó korlátozásokat ugyanakkor természetesen megtartottuk.
Az ilyen fordított irányú, korlátozások nélküli regressziókban a példánkban említetthez hasonló, hamis kapcsolatok eltűnnek (bár természetesen megjelenhetnek helyettük másikak). Ha az LMP ugyan a korábbi SZDSZ-es körzetekben teljesített jól, de a szavazóit mégsem az SZDSZ-től nyerte el, úgy az SZDSZ feltehetőleg nem gyengült az egyébként jellemzőnél nagyobb arányban azokban a körzetekben, ahol az LMP erősödött. Éppen ezért az SZDSZ 2009-os eredményét az LMP-ével (és más olyan pártokéval, amelyek irányába tényleges áramlás nem történt) kiegészítve nem jutunk közelebb a 2006-os eredményükhöz jobban, mint ha egyszerűen a saját jelenlegi eredményük többszörösét vesszük - azaz, az LMP szavazatai nem javítanak az SZDSZ 2006-os eredményét magyarázó regresszión.
Fontos megjegyezni, hogy a korlátozások nélküli regresszió ebben az irányban lefuttatva sokkal rosszabbul teljesít, mint ha az eredetit futtatjuk korlátozások nélkül: az azonos pártokhoz tartozó paraméterek összege ugyanis jóval távolabb esik 1-től. Ennek az oka egyrészt az lehet, hogy míg 2006-ban szinte mindenki részt vett a választásokon, akit egy kicsit is érdekelt a politika, az EP-választáson sokkal alacsonyabb volt a részvétel; a most otthon maradók 2006-os szavazatai az egyes körzetekben pedig igen jól korrelálhatnak a pártok mostani eredményeivel. Másrészt, a kisebb és nagyobb pártok közti áramlást vizsgálva a regresszió pontosabban illeszkedik az adatokra, ha kisebb pártok homogénebb csoportot alkotó szavazói olvadnak be más pártok nagyobb, heterogénebb szavazótáborába, mint ha ez utóbbiakból válnak ki kisebb, homogénebb csoportok. Az előbbi jellegű kapcsolatokból pedig, úgy tűnik, inkább az időben előrefelé haladva volt több. Korlátozások nélkül így végül a ténylegesnél az MSZP és az SZDSZ szavazóiból összességében lényegesen többet, Jobbik-szavazókból pedig lényegesen kevesebbet találunk az egyes pártok szavazótáborában.
Mindezeket követően pedig lássuk az eredményeket! Az oszlopok azt mutatják, a népesség mekkora része szavazott az egyes pártokra (vagy maradt otthon) 2006-ban, azok megbontása pedig azt, hogy közülük mennyien voltak az egyes pártok szavazói (vagy a nem szavazók) 2009-ben a regresszió szerint.
Emlékeztetőül pedig álljon itt a korábbi cikkünkben látható, fordított irányú mozgásokat bemutató ábra:
Az ábrákat elnézve az előző elemzésünkben is kiemelt, főbb üzenetek továbbra is megmaradnak. Az LMP tehát ez alapján is csak az SZDSZ-től vett el jól mérhető mennyiségben szavazókat, és a Jobbikhoz is sokan - a Fidesztől átigazolóknál valamivel többen - vándoroltak az MSZP szavazói közül. Az MDF az SZDSZ-től hódította el a legtöbb szavazót (kvalitatív szempontból a legfontosabb változás, hogy az MSZP táborából átvándorlókat a regressziónak ebben a formájában nem találjuk meg), és a két nagy párt szavazói közt továbbra sem tudunk jelentősebb vándorlásokat kimutatni: a Fidesz mostani, kedvezőbb eredménye továbbra is az egykori MSZP-szavazók otthon maradásának, nem pedig az átszavazásuknak köszönhető. A MIÉP-Jobbik lista egykori szavazói jórészt továbbra is megmaradtak a radikálisok híveinek.
A módszer használhatóságára utal, hogy a fő üzeneteink jórészt kiállták ezt a robusztussági próbát. A bizonytalanság ugyanakkor azt is megmutatja, hogy a szavazótáborok heterogenitásából fakadó torzítások miatt természetesen nem minden mozgás feltérképezésére vagyunk képesek - csupán a jelentősebb áramlásokat és azok nagyságrendjét tudjuk ilyen módon jól megragadni. Emellett hasonló elemzésekben mindig érdemes lehet az efféle ellenőrzéseket is elvégezni.
3. Egyéb megjegyzések
Természetesen jogosak azok a feltevések, amelyek a népesség cserélődésére vonatkoznak. Mivel azonban a probléma nem igazán kezelhető, és a demográfiai cserélődés ennyi idő alatt csak mintegy 5%-át érinti a teljes választókorú népességnek, ennek hatása csak akkor lenne számottevő, ha valamely párt szavazótáborának igen jelentős részét tennék ki az új szavazók.
Jó hír ugyanakkor, hogy a módszertan az ellenkező véleményekkel szemben igenis képes a kétirányú vándorlások kezelésére, hiszen ha például az MSZP és a Fidesz közt jelentősebb kétirányú vándorlások lettek volna, azt láthatnánk, hogy ahol korábban a Fidesz erősebb volt, ott az MSZP, ahol pedig az MSZP volt erősebb, ott a Fidesz tudott az egyébként jellemzőnél jobban erősödni. Az eredeti cikkben például láthattunk is ilyen kétirányú vándorlást, az MDF és az MSZP között.
Mindezek mellett természetesen érdemes volna megvizsgálni egyes kiemelt választókörzeteket is, erre azonban - kapacitásaink véges volta miatt - legfeljebb egy másik, későbbi elemzésben kerítünk sort.
