vadnyul
I 2009.06.29. 18:03
Előzmény: Konzervatív korszak jöhet - de milyen? (Loppert Dániel)
Az EP-választásról azt mondják, átrajzolta a magyar politika térképét, mert újra megjelent egy radikális jobboldali párt, sőt, először a rendszerváltás óta, mintha túlságosan is erős lenne. Persze a nacionalizmus térségünkben nem új és nem meglepő. Megnézve a szomszéd országok politikai térképét, fontos különbséget találunk Magyarországhoz képest: mindenhol erős nacionalista pártok vannak, és ezen kívül is a nacionalizmus mindegyik országban jelen van - sajnos a legtöbb helyen ez magyarellenességgel párosul.
A demokrácia eljövetele együtt járt a nemzeti érzés felerősödésével és új nemzetállamok születésével. Talán vannak, akiket ez meglep. És vannak olyanok, akiket annyira nem, mert elég John Lukacsot olvastak. Akinek egyik, számunkra, haladás-marxista maszlaggal etetett keletiek számára meglepő kijelentése, hogy a 20. század legerősebb szellemi áramlata nem a haladás vagy a szocializmus, hanem a nacionalizmus. Ezt már az első világháború kitörésének tanulmányozásánál is könnyű észrevenni. A világháború után a fasizmus(ok) felemelkdése pedig a nacionalizmus és a szocializmus új kombinációját hozta el. Németországban ennek uralomra jutása a náci párt nevében is benne van, de a második világháború alatt teljesen világos ez a fordulat a Szovjetúnióban is. A nagy honvédő háború tipikusan szocialista fogalom, ugye?
A második világháború után az orosz érdekszféra kiterjedése sem fojtotta el - Magyarország és az NDK kivételével - a pánszláv alapokkal már amúgy is megtámogatott nacionalizmust. Kelet-Európában nemzeti szocializmusok alakultak. A rendszerváltás után a szocializmust ejtették, a nacionalizmus ellenben újabb virágzásnak indult. Kivéve nálunk. Bár mindenféle radikális jobboldali pártok fel-feltűntek, a parlamenti képviseletre 1998-ig várniuk kellett, és a Jobbik megerősödéséig számottevő pártjuk nem is jelent meg.
Talán a magyar nacionalizmus nem is annyira erős. Legalábbis megerősödéséhez a hét éve tartó kormányzati káosz (az állam meggyengülése) és a gazdasági válság egyformán szükséges volt. Szavazói között baloldaliakat és jobboldaliakat is találunk, azaz a párt csak úgy sikeres, ha egyszerre operál a nemzeti érzéssel és a széles értelemben vett szociális demagógiával. Az elmúlt évtizedben, részben a rendeszerváltó pártokkal való elégedetlenségből táplálkozva, és kihasználva az Internet lehetőségeit, szerveződött meg a radikális tábor. A demokratáknak átfogalmazva: alulról, a népből. A radikálisok még a nép részei - nem az elit, csak szeretnének azok lenni.
A radikálisok térnyerésére a nagy pártoknak természetesen reagálniuk kell. Mármint jelen állás szerint az egyetlen megmaradt nagy pártnak, a Fidesznek. Számukra az első tanulság az lehet, hogy megbukott az "egy a tábor" gondolata. Nem lehet, nem is szükséges, és egyáltalán nem bölcs mindenkinek megfelelni. Csakhogy tévedés lenne itt megállni. Ahogy fentebb már említettem, a Jobbik sikeréhez nem elegendőek a Fideszből kiábrándultak - hívjuk őket a Fideszre szavazó szélsőjobboldaliaknak. Közülük valamennyit talán vissza lehet szerezni karakteresebb, bátrabb politikával - de azokat, akik a radikálisok "hálójába" kerültek már nem. Nem is érdemes. Talán még annyian sincsenek, hogy a parlamenti küszöböt elérjék.
A Jobbik többi támogatója ellenben annál érdekesebb lehet a Fidesznek is. Akik azért szavaztak a Jobbikra, mert biztonságukat alapvetően veszélyeztetve érzik, azokat meg lehet nyerni a biztonságérzetet helyreállító politikával. Az eszközök viszonylag egyszerűek: önmérséklet a pozíciók osztogatásánál, köz- és jogbiztonság növelése.
A radikálisokkal szembeni fellépés balliberális eszköztára a kirekesztés, megbélyegzés volt: tegyünk úgy, mintha nem is léteznének, képviselőikkel ne foglalkozzunk, szavazóikat bélyegezzük meg, mint szélsőségeseket. Tipikus: a nép addig jó, amíg hivatkozási alap, és jól szavaz; ha nem, akkor jaj neki. Ez az út nem járható, ezt látjuk. A radikálisokra tekintsünk túlérzékeny mutatóként - legyenek azok az emberi jogok, a szabad piac vagy a nemzet radikális hívei. Attól, hogy javaslataik megvalósíthatalanok, a problémák, amikre rámutatnak, még valóságosak. A politika feladata pedig, hogy ezeket az ügyeket kezelje.
Többek között azért, mert mégiscsak egy politikai közösséget alkotunk, és bármennyire is kellemetlen, mindenkinek egy szavazata van. Ha egy párt nem ad válaszokat lehetséges szavazóinak kérdéseire, azok majd találnak egy másik pártot. Ehhez nem árt tudni azt sem, ki az, akit az adott párt meg akar szólítani, és ki az, akit nem.
Talán még akkor is, ha egy néppártról van szó.
Kapcsolódó írások:
Konzervatív korszak jöhet – de milyen?
Konzervatív korszak közeleg
Vállveregetés helyett
Európa, Európa
Balu megmondja
