A jóléti államokat mi magunk számoljuk fel éppen, mivel annak takarója alatt annyira jó megbújni, hogy nem is vagyunk hajlandóak felkelni. Felkelni és dolgozni, gyereket nevelni.
Szilvay Gergely írása
Nem tudom, merjem-e a mostani európai parlamenti választások eredményét beilleszteni azon események és folyamatok sorába, melyek alapján Békés Márton konzervatív fordulatról értekezik. Szívem szerint megtenném, habár kicsit szkeptikusabb vagyok afelől, hogy értelmezhetjük-e ennyire bátran ezeket a tendenciákat.
Mindenesetre ugyan már 1999 óta a Néppárt volt többségben az EP-ben, azonban ez nem volt olyan mértékű, hogy ne köttessék meg a Nagy Koalíció. Ennek most valószínűleg vége. Jajonghatnak a szocialisták, dühönghetnek a liberálisok, hogy hova lett a toleráns, nyitott Európa. Meg hogy kijutott a Jobbik, ráadásul ezek most hárman is ott ülnek majd az EP-ben, és juj, miféléket fognak rólunk gondolni Nyugaton... Semmit nem fognak gondolni, ugyanis ilyen értelemben most is nagyon európaiak vagyunk: szép számmal lesznek elvbarátaik odakint a jobbikos képviselőinknek, akik szerintem egyébként úgysem fognak sok vizet zavarni.
Oda a tolerancia, oda a nyitottság, oda Európa, az az európai értékek - gondolhatják most a baloldaliak. Szerintem azonban csak erről van szó. Ez a bátortalan lépés, vagyis az EP-választás eredménye, talán elindíthatja Európát azon az úton, amelyen visszatérhet régi értékeihez: a kereszténységhez, a konzervativizmushoz. Európa ugyanis vagy konzervatív lesz, de nagyon sürgősen, vagy nem lesz. Ez persze elsősorban nem politikát jelent, hanem életmódot és gondolkodást - amiből aztán persze következik a politika is.
Európát ugyan lehet félteni a bevándorlóktól, s én is ezt teszem: de nem a mostanit! A liberálisok például a modern Európáért sírnak, hiszen itt az iszlám, mely premodern időket idéz. Igen, itt az iszlám: de vajon nem éppen ugyanazok engedték-e be, akiknek egy része most tőlük félti a modern, liberális Európát? Ám ezen a mostani Európán nincs sok félteni való - Európa csak eltunyult árnyéka régi önmagának. Ha a probléma a premodern iszlám, akkor bizony vissza kell térni a régi, premodern Európához. A konzervatívok ezért kell, hogy bevándorlás-ellenesek legyenek - Sarkozy már egyenesen mecsetekké átalakuló templomokat vizionál.
A modern Európa ellen Angliában például már összefognak a keresztények és a muszlimok, mivel ott gyakorlatilag szekuláris diktatúrával akarják betiltani a felekezeti iskolákat, mondván, legyen csak toleráns az a gyerek, és legyen az iskolai osztály vegyesfelvágott! Esetleg még ezen túl is mennek, és betiltják a keresztek viselését is. Angliában egyébként a helyzet odáig jutott, hogy a muszlimok már közelebb érzik magukhoz a keresztényeket, mint a túlszekularizált államot.
De mindezek ellenére az mégsem működik, hogy idejönnek Európába a muszlimok, vagy bárki más, de közben nem fogadják el magát Európát. Svédországban már saját jog alatt szeretnének élni, kvázi államként az államban - de azért az öreg kontinens áldásait, szociális rendszerét élveznék. Erre már Roger Scruton is felhívta a figyelmet A nemzetek szükségességéről című tanulmányában: az identitás nem váltogatható, a civilizációmhoz és hazámhoz való hűség nem szerződésen alapszik, nem lehet csak úgy cserélgetni.
Aki találkozott már például Erasmus-ösztöndíj keretében török muszlimokkal, tudja, hogy nem éppen túl rugalmasak. Sőt mi több, kissé fenn is hordják az orrukat. Törökökkel mászkálnak, török kaját esznek. Lenéznek, ha te meg bevágsz egy oldalast, és hozzáteszik, milyen hülyeség már a Szentháromság tana. Hogy ők talán vendégek volnának éppen, akiknek illene elfogadni és tisztelni a befogadók kultúráját, és legalábbis nem nyíltan szidalmazni azt - nem sokuknak jut eszébe. Persze miért is volna máshogy, ha azt látják, hogy egy dekadens, még a saját vallását sem megtartó világba csöppentek... Talán egy büszke, virágzó, keresztény Európa láttán megszeppennének egy kicsit. Most azonban úgy gondolják, és jogosan, hogy az idő nekik dolgozik. Nekünk meg eljön majd az idő, amikor nem is a lengyelektől, hanem mondjuk Afrikából kell még a maroknyi kereszténynek, katolikusnak is papot importálni.
Mert az nem működik, hogy nem szülünk gyereket, derogál nekünk a kétkezi munka, ezért azt „szakképzett bevándorlókra" bízzuk, de közben követeljük a nyugdíjat, a mindenféle szociális támogatást, meg a sokhetes nyaralást a világ másik felén. Persze a világ másik feléről is megvan a véleményünk, meg Európa másik feléről is, Közép-Európáról, a szakadt sógorról. Mint arra Schmidt Mária is felhívta a figyelmet, álszentség, hogy Nyugaton lenézik a szomszédba költöző észt, magyar, lengyel vendégmunkást, eközben pedig állandóan sosem látott afrikai országok megsegítésére adakoznak. A felvilágosult értelmiség elvont emberiségimádata ez, amiről Paul Johnson is értekezik Értelmiségiek című könyvében. Ez az elvont emberiségimádat azonban megutáltatta magát a barátaival, a környezetével, és semmi házimunkát nem volt hajlandó elvégezni, mert most épp fűti ez emberiség szeretete, és nagy dolgokat valósít meg.
Hát nem: itt és most kell kis dolgokat megvalósítani! Nem vagyok az afrikai szeretetadományok ellen: nagyon szép dolog, hogy távoli szegények és rászorulók megsegítésére is gondolunk - de akkor ne nézzük le a szomszéd közép-európait! És ne is lelkiismeret-furdalásból adakozzunk, hiszen Európa megdolgozott gazdagságáért. Nem kell gőgösnek lennünk, de azért büszkék lehetnénk magunkra! Nem liberális és nyitott magunkra, hanem régi, keresztény önmagunkra. A kereszténység mindig az aktivitás vallása volt: amikor 2004 végén, 2005 elején, a cúnami után a helyiek közül sokan csak ücsörögtek, mondván, ez az istenek akarata volt, és nem segítettek társaikon, a kereszténységben gyökerező Európa gyorsan segíteni sietett, eleget téve a szeretet parancsának.
Azonban ideje lenne a saját házunk táján is söprögetni: hiába lázadoznak Nyugaton állandóan a jóléti kiadások megkurtítása, például a nyugdíjkorhatár felemelése ellen - csakis maguknak köszönhetik, hogy ilyen lépésekre kényszerülnek a kormányok. „Önmegvalósítás" helyett gyerekeket kellett volna ugyanis szülni. Tőlem nem áll távol a szociális piacgazdaság koncepciója - II. János Pál is emellett tette le a voksát -, de úgy tűnik, a jóléti államokat mi magunk számoljuk fel éppen, mivel annak takarója alatt annyira jó megbújni, hogy nem is vagyunk hajlandóak felkelni. Felkelni és dolgozni, gyereket nevelni. Ez a jólét ugyanis annyira mesterségesen felduzzasztott, mint a gátjai mögé zárt Pó. Nem csak adakozni kell, hanem visszafogni azt a mérhetetlen pazarlást, ami miatt például a lengyelek abból élnek Angliában, hogy a kidobott, megunt bútorokat kicsit kipofozzák, és máshol eladják. Szép dolog az újrahasznosítás, azonban még hatékonyabb lenne, ha eleve nem pazarolnánk annyit.
1,3-as szaporodási rátával Európa igencsak le van maradva. 1,9 alatt pedig már megindul a hanyatlás, hisz nem nehéz kiszámolni, hogy minimum két gyerek szükséges ahhoz, hogy két szülőt pótoljon (az ideális népességmegtartó ráta azonban 2,1-nél kezdődik) - és akkor hol vagyunk még attól az eszménytől, miszerint „egy gyerek az apának, egy gyerek az anyának, egy gyerek az egyháznak és egy gyerek a hazának". Ezért van az, hogy minél erősebben támogatni kell a hagyományos családmodellt, amit a német családügyi miniszter, „Szent Ursula" meg is tesz. Minden tiszteletem és elismerésem azoké a szülőké, akik egyedül nevelik gyermekeiket, de őket csak úgy szabad segíteni, hogy nehogy vonzóvá váljék az a modell, miszerint „elválhatok, úgyis kapok mindenféle támogatást". De ezt az 1,9-es mutatót is csak Franciaország képes megtartani. Hazánkban a szám 1,32, és volt már rosszabb is - pedig csak a hatvanas években estünk 2,1 alá! Hát, ennyit a magyar jóléti államról.
Reméljük, a mostani konzervatív fordulat nem csupán az alacsony választási részvétel eredménye. A radikális jobboldali erők sikerét pedig, úgy gondolom, az eddigi liberális és nyitott Európának köszönhetjük - így kicsit kárörvendve tekintek rá. Reméljük, ráébredünk, hogy ez így nem mehet tovább: ki kell tenni a táblát, hogy Európa zárva, és meg kell kezdeni a felújítást, a restaurációt. Mert ha nem, akkor Európának tényleg vége.
