Ezt elkúrtátok

Caracalla I 2009.06.16. 12:23

Olvasom az Ifjúság 2008 gyorsjelentést (pdf), és elég érdekes kép rajzolódik ki belőle (a Népszabadság cikke röviden összefoglalja az eredményeket). Első pillantásra érdekes, hogy a fiatalok közül majd annyian utasították el a válaszadást, mint ahányan válaszoltak (kb. 21 ezer főből 8 ezer váalszolt, 7500 megtagadta a válaszolást, a többiek elköltöztek, nem találhatóak, stb.). Innentől kezdve mondjuk érdekes kérdés lenne, hogy mennyien utasították el a válaszadást mondjuk a szegényebbek, gazdagabbak közül, voltak önkitöltős kérdőívek, stb., így aztán a ténykérdések esetén eléggé kérdéses azok megbízhatósága (pl. a feketén való foglalkoztatás aránya az alkalmazottak között számomra meglepően alacsony értéket, mindössze 2%-ot adott ki, személyes tapasztalatom szerint ez irreális).

Így aztán sokkal érdekesebbek a szubjektív benyomások, vélemények, esetenként a sorok között elrejtve.

Személy szerint jellemzőnek találom, hogy az iskolába járók majd mindegyike külföldi munkavállalásban gondolkodik - s ez súlyos problémákhoz vezethet, például az orvosképzés esetében -, míg általában nem gondolják azt, hogy belföldi költözéssel javíthatnának a munkavállalási helyzetükön.

Hasonló diszkrepanciát vélek felfedezni a az életmódra vonatkozó válaszok és a személyes tapasztalataim között. Például a 15-29 közötti lányok 62%-a állítja azt, hogy 1-2 hónapnál ritkábban fogyaszt alkoholt és csak 15-29 közöttiek 12%-a ismerte be, hogy kipróbálta a marihuánát.

Na de térjünk rá az igazán érdekes részre, a fiatalok társadalmi közérzetére, politikai kérdésekhez való viszonyára. A kép finoman szólva is katasztrofális. 2000-hez képest is egyértelmű a negatív elmozdulás a tanulmány szerint (a 2004-es adatfelvételt a 100 napos program befolyásolhatta annyira a szerzők szerint, hogy az kevéssé reális összehasonlítási alap), brutális többség szerint romlott mind a gazdaság, mint az életszínvonal (ez egyébként szép kettős kudarc: anélkül sikerült rontani a gazdasági helyzetet, hogy az életszínvonalban pozitív változást éreznének a fiatalok), és ami még ijesztőbb: a fiatalok majd azonos arányban tartják jobbnak a Kádár-rendszert, mint a mostani helyzetet. Ízlelgessük csak a következő ábrát:

Ami az igazán sokkoló számomra: olyan emberekről beszélünk, akik gyakorlatilag a Kádár-rendszert követően eszméltek (a korcsoport vége, a mostani 29 évesek legfeljebb 10 évesek voltak 1989-ben).

Mi ez, ha nem a teljes magyar idősebb generációk kudarca, és különösen a közéletben részt vevők kudarca?

Ha ránézünk a közvetlen politikai grafikonokra (a tanulmány 107-115. oldalaira) akkor nagyjából a következőt látjuk: a fiatalok döntő többségét nem érdekli a politika, nem érzik, hogy lehetőségük lenne beleszólni a közügyekbe, (úgy érzik, hogy) a politikusok döntő többségét nem érdekli a véleményük, nem szoktak a politikában részt venni, bár családi körben beszélnek róla. Egyszóval nem vesznek részt a politikában, és nem is érzik, hogy erre lehetőségük lenne.

A politikai véleményük alapján egy sajátos, inkább liberális, mint konzervatív, és inkább jobboldali, mint baloldali irányultság rajzolódik ki, de rendkívül kicsi a meggyőződésesek aránya, a nagy többség mérsékeltnek (illetve enyhén valamelyik irányba tendálónak) érzi magát. Persze jó volna tudni, hogy mit jelent a konzervatív illetve liberális meggyőződés.

Emellett jellemző, hogy nem bíznak semmilyen intézményben (a legmagasabb arányt az Alkotmánybíróság érte el, 25 pontot egy +/-100-as skálás, a legalacsonyabbat a kormány, -37-et), és 2004-hez képest az összes intézménybe vetett bizalom esett.

Ami szintén eléggé elszomorító: csak 36%-uk tartja fontosnak, hogy az állampolgár aktívan politizáljon, és 71%-uk nem tartozik semmilyen szervezethez.

A fiatalok által komoly problémának tartott társadalmi ellentétek közül a kormány-ellenzék viszony szerezte meg az első helyet, dobogós még a bal-jobb és a cigány-nem cigány ellentét, viszont az ezeket követő három gazdasági ellentét (gazdag-szegény, adófizető-segélyen élő, vállalkozó-alkalmazott) is komoly arányban problémás a felmérésben részt vettek szerint. Ebből egyrészt persze a gondolkodásuk korlátoltságára lehet következtetni (számomra például elég nehezen értelmezhető a gazdag-szegény ellentét, mondjuk a klasszikus osztályharcos időkhöz képest), másrészt meg a közéleti érdeklődésnek mégiscsak meglévő csíráira, és arra, hogy a sosem tapasztalt kádári mozdulatlan társadalomba vágynak vissza (a kormány-ellenzék ellentét sosem volt kisebb, mint amikor a Hazafias Népfront állt szemben az MSZMP-kormánnyal).

Az ifjúság a saját problémái közül már a gazdaságiakat veszi előre: a munkanélküliséget, a pénztelenséget és a kilátástalanságot és létbizonytalanságot. Elég aggasztó, hogy a fiataloknak, akiknek a leginkább kellene bízniuk a jövőben, ezek a problémák uralják a mentalitását.

Talán a teljes jelentésből többet megtudunk majd, de az akkor is nehezen vithatható, hogy a magyar közélet teljes garnitúrája a fiatalok szemében eltolta a rendszerváltás kínálta esélyt, kudarcot vallott egy vonzó ország kialakításával. A Kádár-rendszert megélteknek nem sikerült egy reményteljes országot kialakítania saját gyermekeik számára, olyannyira nem, hogy egy sosem látott, tapasztalt rendszert sír vissza majd minden második 30 alatti.

És bár a népet leváltani nem lehet, de azon sem árt elgondolkozni, hogy milyen generációt alkotnak azok, akiknek a gondolkodását már 30 alatt is kizárólag az anyagi javak, és ezek megszerzésének problémája uralja, és akik kalandok és lehetőségek helyett létbiztonságra és szociális ellátásra vágynak.

P.S. Elnézést, kicsit félresikerült az utolsó mondat.

Voltaképpen itt arra gondoltam, hogy milyen jövőbeni teljesítményre lesznek képesek, mennyivel fogják előbbre vinni a világot azok, akik úgy töltik el fiatalkorukat, hogy szinte kizárólag az anyagi létbiztonság, fizikai javak miatt aggódnak, ahelyett hogy szerelmesek lennének, álmodoznának és irreális terveket szőnének a világbéke elérésére, szórakoznának, kalandokat keresnének, utaznának, élveznék az életet, ahogy később - például családért felelős emberként - már nem nagyon lehet. És hogy ők - mi - mennyire leszünk képesek javítani - most vagy később - eleink gyalázatos eredményén.

(Az ábra a linkelt tanulmányból, a Fiatalok 2008 gyorsjelentésből származik.)


Kapcsolódó írások:

Hogyan képezzünk jó orvosokat és hogyan tartsuk itthon őket?

 

"A társadalom többsége sem rasszista, viszont a társadalom egésze beteg" - Lehet Más a Politika

 

Miért tanulunk történelmet?

 


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr461188459

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ifj. monarchista 2009.06.16. 18:19:16

Magyarnak maradniNéha feltör az emberből a gyarló, a gyáva. Egyszerűbb és könnyebb lenne elmenni innen, messzire, elfelejteni, hogy valaha is magyar voltam. Elfelejteni e Kárpát-medencei hazát, minden nyomorúságával és keserű gyönyörűségével együtt. Nem n…

Trackback: Mandiner 2009.06.16. 15:20:02

Már nem a drogtól, hanem a munkanélküliségtől félnek a fiatalokA létbizonytalanságtól és a munkanélküliségtől félnek leginkább, s elsősorban az interneten beszélgetnek a magyar fiatalok az Ifjúság2008 kutatás szerint.

Trackback: Kötöttségek nélkül 2009.06.16. 13:56:36

Pesszimista ország A legpesszimistábbak A Gallup világfelmérése szerint Európa országai közül messze mi  látjuk a legsötétebben a jövőt. Sőt, a 120 ország közül mi vagyunk a negyedik legpesszimistábbak! Gyerekek, nem durva azért ez egy kicsit? Olyan…

Trackback: gergo.wamma.hu 2009.06.16. 13:35:39

Hivatás, pályaválasztás - miért élek? Mostanában több érdekes, antik kiadvány is hozzámkerült. Ezek közé tartozik az 1943-ban kiadott Lélektani Tanulmányok című kiadványsorozat hatodik kötete. A kiadó a Kir. Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Lélektani…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

margaritt 2009.06.16. 16:20:15

Tapas: hogy én mennyire egyetértek veled, pedig nem is éltem Spanyolországban (csak Londonban, de annak már több, mint 10 éve).

Szerintem a lényeg a mentalitás és az életöröm. Itthon szinte kötelező mindig depisnek lenni és ezerrel panaszkodni. Meg dühöngeni és stresszelni. Oké, nem élünk olyan színvonalon, mint Ausztria és a skandináv országok. Na és? Ha valaki ránéz a térképre, rájön, h a Föld lakosságának igen kis százaléka él igazán jól. Kész mázli, h nem pont Etiópiában élünk.
Annyi mindent lehetne tenni, ami nem gazdasági és nem politikai, ami könnyebbé tehetné az életet: ne gázoljunk a zebrán, ne hajtsunk buszsávban, ne tülekedjünk mindenhol, mint a vakegér.....

gentry 2009.06.16. 16:23:08

@FlyByWire:
Félretenni itthon sem tudsz, a kompromisszumot ott érzem, hogy ha már az ember kimegy külföldre, akkor szeretne egy csomó pénzzel hazajönni, de ez nem nagyon megy. Pontosabban nem hiszem, hogy a többségnek kompromisszumok nélkül.
Néhány év külföldet amúgy mi is bevállaltunk volna, de sosem jött össze, mikor nekem nem volt normális mhelyem itthon és én mentem volna, akkor az asszony még nem diplomázott le, aztán mikor ő akart menni, akkor én mondtam nemet, mert alakult itthon a helyzetem. Közben eltelt pár év, a nyelvet annyira elhanyagoltam, hogy nem tudnék odakint beülni egy irodába, fizikai munkát végezzen az, akinek hat anyja van, így asszem már csak akkor mozdulunk innen, ha a válság miatt leépítenek mindkettőnket.

tapas 2009.06.16. 16:26:02

természetesen a szülőktől kapják a nosztalgiát, de ők maguk megélték azt a rendszert. Azaz a "nem is tudják, milyen volt, azért dicsérik" érv nem állja meg a helyét.
A legfontosabb különbség (a szülők szemszögéből) a társadalom kettészakdása. Akkor mindenkinek közepesen ment (nem is tudták, hogy mehetne jobban), most a homeless mellett parkol a Range Rover.

gentry 2009.06.16. 16:26:07

@FlyByWire:
Azt nem tudom, hogy ez az állapot nálam mikor következik be. :) Én már túlvagyok a negyvenen, és bár magamhoz képest visszavettem a szórakozásból (a válság miatt levettek a bérünkből), de heti 2-4 laza sörözés és havi 2-3 durvább buli még belefér. Talán ezért nem is nagyon tudok félretenni. :)

Void Bunkoid 2009.06.16. 16:30:57

@FlyByWire: pedig nem vagyok kádárrajongó. Viszont az első bajok hatására megfutamodó sem. Ha olyan fene okosak vagytok, akkor mé' nem tudtatok itthon azok lenni? mondjuk vállalkozni és befutni, akkorát keresni hogy leadózva is faszák legyetek, növeljétek a gdpt, mittomén.

De ez amúgy is jellemző volt kis hazánk fiaira. 1956-ban is azok szaladtak el legelőször, akiknek soha a büdös életben nem volt baja az ávhval, de az első dugóspuska elsülésekor meg sem álltak mondjuk Münchenig. Azok, akik igazán benne voltak a buliban, azok érdekes módon szembe mertek nézni a kivégzőosztaggal is...és pont ezek a gyávánelszaladó szerencselovagok fikáznak haza mindig kintről. Igen, csakugyan nem vmi rózsás itthon a helyzet, de nem attól fog megoldódni, hogy elmenekülünk előle. Azzal meg pláne nem, hogy miután elszaladtunk, gúnyosan beszólunk kintről...

margaritt 2009.06.16. 16:32:37

Xstranger: Szerintem, ha 10 évesek voltak a rendszerváltáskor, akkor pont, h lehetett tapasztalatuk. Akkor még voltak úttörőtáborok, nem voltak éhező gyerekek, a roma-magyar gyerek aránya más volt. Kádár bácsi korszaka alatt a gyerekeknek itt Kánaán volt. (én 14 voltam rendszerváltáskor).
Ma, h mi van az iskolákban, az hajmeresztő - már a 90-es években a kisiskolások 60%-a a létminimum alatt volt - mára már még rosszabb a helyzet.

A többivel egyetértek - nosztalgia a meg nem tapasztalt felnőttkorról... Utópia szigetéről:)

FlybyWire 2009.06.16. 16:33:30

@gentry: Persze, én sem meggazdagodni jöttem, hanem hogy *egyáltalán* esélyem legyen egy kicsit is félretenni, mert szerintem ez a válság se múlik el a jövő héten, de még idén sem :(
Otthon napról-napra éltem, itt meg lesz egy kevés tartalékom.

A második kommentedhez: szerintem azért 40 (de már 30) felett sem jellemző a heti 2-4 sörözés és havi 2-3 keményebb buli), úgyhogy ezt semmiképpen nem általánosítanám. Amúgy még ennyi is beleférne, inkább a nyaralások, amikre anno is sok pénz ment el, mikor először kint éltem.

Kopi3.14 2009.06.16. 16:33:36

@FlyByWire: tökéletesen képben vagyok vele, nemrég kerestem magamnak albérletet, a munkahelyhez eljutás volt a fontos, s egy halom tök üres kecót kaptam opciónak, ahogy kollégáim is ugyanígy jártak, hogy a padlólapot is nekik kellett veni, annyira üres kérót tudtak kivenni.hogy neked égfestésa, avagy sem, az egyéni élményed, de tuti, szürke, festetlen falakkal megáldott lakásokat adnak ki nagyon sok esetben. Ahogy padló is csak a csupasz beton. Bútorozott lakást ralálni szinte lehetetlen. Tapasztalataimat írom, nem értem ezt miért nem tudod elhinni. Egyébként albérlet van bőven, csak ilyen állapotokban. Azt meg felejtsd el, hogy neked tök átlagos munkád van. Az adótanácsadók nem átlagosak, fizetésileg tuti. Német árak: 80€/óra. Egy adóbevallás elkészítése olyan 100-250€ minimum.

@Imbolygó Hollander: az viszont nem pénzbeli kérdés, hanem mentális.

gentry 2009.06.16. 16:33:38

@tapas:
Egy mai huszonévesnek nincs személyes tapasztalata a Kádár rendszerről, hisz az húsz éve megbukott. A szülői nosztalgiázás pedig inkább megmosolyogtató lehet egy fiatal számára, mint befolyásoló. Nem is beszélve arról, hogy a mai huszonévesek szülei lassan már az a korosztály, amelyiknek qrvára elege volt a rendszerből, szerintem nosztalgiázó embereket csak 50 felett találni.

tapas 2009.06.16. 16:34:06

Nem hinném, hogy mindenáron maradni kell. Mindenki azt sinál, amit akar. De ha már a nemzet érdekeit nézzük, István király óta kábé mindegyik uralkodó vagy a hazájáért tenni akaró nemes kiment nyugara, és megnézte, mi a helyzet.

FlybyWire 2009.06.16. 16:34:50

@margaritt: ez egy marhaság, már bocs. Én is 14 éves voltam rendszerváltáskor és utáltam a cuclizmust, mint a szart. Ehhez persze kellett, hogy 12 évesen nyaraljak 2 hetet Ausztriában, és meglássam, hogy élnek ott... hát rosszul voltam utána, hogy haza kell jönni.

FlybyWire 2009.06.16. 16:36:47

@Kopi3.14: nem vagyok adótanácsadó, mezei földönfutó koordinátor vagyok, ezt mellé címezted. Azt se mondtam el, hogy nem hiszem el, amit írsz, csak annyit, hogy elképesztő hihetetlenül hangzik, és semmiképpen sem általánosítható: főleg a külföldi munkára nem, de szerintem Németo-n belül is biztosan vannak olyan vidékek, amik nincsenek a mai napig elátkozva albérletileg.

Kopi3.14 2009.06.16. 16:36:56

@xstranger: "Kadarrendszer/Szocializmus=SZAR"
Ez így egyben nem feltétlen állja meg a helyét. Mert pl a családoknak akkro votl ideje egymásra, együtt töltötték a szabadidőt, volt család. Aminek hátterét a rendszer azon hazugsága adta, hogy mindenkinek volt munkája, az árak mesterségesen voltak alacsonyan tartva, búrában élt a nép. Így bár nem modnhatjuk, hogy jó volt, mert nem votl jó, de voltak jó elemei.

Imbolygó Hollander 2009.06.16. 16:40:34

@Kopi3.14: "az viszont nem pénzbeli kérdés, hanem mentális. "

Persze. Csak elég nehéz mentálisan rendbe lenni, ha heti 7 nap dolgozol 12 órát. Nem azt mondom, hogy kibírhatatlan, de eléggé sivárrá teszi az embert. A baj az, hogy itt sok munkával se mész semmire...

FlybyWire 2009.06.16. 16:41:03

@Void Bunkoid: látom, csak könyörögsz a pofonért.
Fogalmad sincs, miért jöttem ki, úgyhogy vegyél vissza. Bárr közöd nincs hozzá, de kényszerből, mert az egyetlen tényleg biztosnak látszó melót választottam, ahonna tudom, hogy jó ideig nem fognak "leépíteni". Hát ezért. Mert otthon lószart kapnék fizetést helyett, és az egymást maró, a posztban említett "poszkomcsi üresmagyarok" nihilizmusa és egymást nyírása, taposása még lelkileg is kicsinálna. Semmilyen arroganciával nem nyilvánultam meg az otthon maradottak iránt, legszívesebben én is otthon lennék, csak sajnos jelenleg a kormány a gazdasági válsággal turbósítva szépen ellehetetlenítette a megélhetésemet. A kommented többi része pedig úgyis csak felesleges önjellemrajz, nem kívánom további üzemanyaggal ellátni a bepállott besavanyodott kesergésed. Szebb napot!

FlybyWire 2009.06.16. 16:43:03

@Kopi3.14: Azért lássuk be, ez igen demagógra sikerült....mi a szent szar köze lenne a család együttlevésének a politikai rendszerhez?

tapas 2009.06.16. 16:43:31

Én a Moszkva térrel egyidőben érettségiztem, és van saját tapasztalatom (sic!). A rendszerváltás előtt az emberek 90%-a úgy gondolta, rosszabbul élünk, mint az osztrákok, de sokkal szabadabbak vagyunk, mint mondjuk a keletnémetek. Jó ez nekünk, csak semmi mozgolódás.
Akik "utálták" a rendszert, azoknak a hangja csak 89 után jött meg. Az úgynevezett rendszerváltó értelmiség tagjai bőven elfértek mondjuk a Beszélő nyomdájában vagy egy lakitelki hosszabb asztalnál.

Imbolygó Hollander 2009.06.16. 16:43:37

@Void Bunkoid: "Ha olyan fene okosak vagytok, akkor mé' nem tudtatok itthon azok lenni?"

Nem mindenkinek megy az "okosba" élés, ha érted.

Kopi3.14 2009.06.16. 16:44:03

@FlyByWire: bocs, az adótanácsadót visszavonom, kevertelek titeket. Nem azt modntam, hogy elátkozottak albérletileg, mert mint írtam vannak albérletek, csak iylen állapotúak. S ez amikor néztem másfele sem volt különb, ismerőseim más német részekről sem állítottak mást.

érdekes, én is voltam kinn Ausztriában még 90 előtt, de nem sírtam utána, milyen szar idehaza. Pedig egy használtan vett Zaporozsec volt a családi jármű, s nem voltunk hú de gazdagok sem.

FlybyWire 2009.06.16. 16:45:32

@Kopi3.14: mi Trabanttal voltunk, én nyertem... :P
Hát pedig egy gyereknek egy sima kisvárosi oszták Spar üzlet is maga volt Disneyland 1985-ben....

Kopi3.14 2009.06.16. 16:47:37

@FlyByWire: talán az, hogy a rendszernek is köze votl hozzá, hogy a calád együtt tudott lenni? mi van manapság, a nagy demokráciánkban? A családok jelentős része széthullt, ha papíron nem is, de a valóságban igen, a munkaidők nem nyolc órásak csak papíron, gyakorlatilag a szülők a gyerekeiket nem látják felnőni. Régen is votlak ilyenek, csak arányaiban nem ennyien.

xstranger 2009.06.16. 16:48:44

@margaritt: Ugye 10 evesen nem a csaladfenntartas a gyerekek legnagyobb problemaja meg a politikai szolasszabadsag. Ha ma egy 30-as azt mondja hogy a Kadar rendszerben jobb volt akkor arra kell gondolni hogy 30eveseknek volt jo a Kadarrendszerben. Tiz evesnek lenni minden rendszerben jo ha van eleg kakao es egy focilabda.

@Kopi3.14: Ezt ugy is megfogalmazhatod hogy most azert szar mert akkor jo volt. Ha 10 evvel korabban dobjak be a torolkozot akkor lehet ma mar nagyon jo lenne.

@Void Bunkoid: Itt vallalkozni is sokkal jobb, sot ismerve a hazai viszonyokat az meg jobb mint a munkavallalas.

56 emlegetese nyilt provokacio inkabb nem valaszolok. De megmondom neked a frankot akik kulfoldre mennek azert teszik meg mert megtehetik, azok maradnak otthon akik nem kellenek a nyugatnak es kesz.

KennyOMG · http://etkt.blog.hu 2009.06.16. 16:49:14

@Void Bunkoid: Ezt legyszives mondd azoknak, akiket valamiert indexre basztak a kedves efftarsak pusztan azert, mert csaladtagjuk/ismerosuk csinalt valamit.

Kopi3.14 2009.06.16. 16:49:29

@FlyByWire: én bár tátott szájjal néztem, mégsem utáltam meg Mo-n élni tőle. Sőt, az autót sem cseréltem volna el nyugatira. Sőt, nem akartam kinn maradni utána.

FlybyWire 2009.06.16. 16:49:32

@Imbolygó Hollander: pont ezt a korrupciós vonalat akartam még én is kiemelni, hogy az mekkora ügyesség, hogy aki vállalkozott és meggazdagott 1989 és 2000 között. azoknak vajon hány százaléke tette ezt tisztességesen?

0%, vagy talán 0%?

bocs, de genetikai hibás vagyok, gerinccel születtem. Ja, és nincs egyetlen exkomcsi jó helyen ülő rokonom/haverom sem.

FlybyWire 2009.06.16. 16:50:44

@Kopi3.14: én sem utáltam itthon élni, csak utáltam, hogy nem az van itt, ami ott. A szabad mozgás hiányától pedig már akkor is nagyon-nagyon nagyon rosszul éreztem magam, 13 évesen. Maga a gondolat igazságtalansága fájt gyerekként is.

FlybyWire 2009.06.16. 16:53:13

@Kopi3.14: a rendszernek köze volt ahhoz, hogy a családok együtt tudtak maradni?
Ez meg milyen marhaság, már bocs?

A család két ember feladata.
Ha valamit befolyásolt a komcsizmus, az a régi, hagyományos családrendszer szétverése volt, amikor is a feleség ott volt a sok gyerekkel, a férj pedig eleget keresett, hogy eltartsa a családot.
A szocik viszont ész nélkül nyomták a feminizmust, minden nő menjen ugyanazokra a munkákra, dolgozzon minden nő ugyanúgy.
Ha valami, ez csak rontott a családokon.

gentry 2009.06.16. 16:53:29

@Kopi3.14:
De ez egy az egyben megállja a helyét. Életem felét a Kádár rendszerben éltem, de én semmi azaz SEMMI pozitívat nem találtam/találok benne.

Kopi3.14 2009.06.16. 16:55:34

@xstranger: sajna ebben nem vagyok meggyőződve, az általános mentalitás miatt, hogy ha tíz évvel korábbról lenne szó, akkor jó lenne most. A külföldre meneteles dolog pedig ja. kiegészítve, hogy sokan akik kellenének a külföldnek nem mennek, a kezdő lehetőség hiányában, mert sem ismeretség, sem munka, sem segítség lakás terén a kezdeteket tekintve nem várja őket.

FlybyWire 2009.06.16. 16:56:31

@Kopi3.14: mellesleg, nekem otthon is mindig 8/9 órás volt a melóm, az életben nem túlóráztam (max ha megfizették jól.)

Ez az otthoni 10-12 óra meló kicsit túl van lihegve. Ha valaki saját döntéséből van bent ennyit, vagy ha a főnök csak "utal" rá, ő meg szó nélkül bevállalja, annak ne sírjon a szája. Tessék szépen fellépni ellene (mindenkinek, mindenhol), és akkor el lehet kerülni a multik által előszeretettel észrevett és alkalmazott lehetőséget a bérrabszolgaságra).
Mert bizony ezt nem ők találták ki, hanem az itteni szolgalelkű alkalmazotti réteg (már aki ugye) engedtethette csak meg, a mindenbe beletörődő és pincsiként felfele nyaló viselkedésével.
De ez már eléggé off...

gentry 2009.06.16. 16:56:41

@FlyByWire:
A buli részhez - na ezért kell nekem huszonévesekkel haverkodnom. :) Pontosabban a haveri körben van néhány velem egykorú arc is, de ők mind egyedülállók, szóval a partyzgatás nem az idő előrehaladtával, hanem a gyermekvállalással ér véget.

FlybyWire 2009.06.16. 16:58:22

@gentry: Nyilván egy huszonX éves ember hitelesen magyarázza, hogy miért volt jó az a rendszer, amiben max 3-5 évet élt...
Egy kisgyereknek persze hogy a szép karácsony a lengyel műlegóval marad a szép emlék 1985ből, meg anyuapu együtt ült a fánál.

Azt persze anyuapu is már rég elfeledte, hogy mit éreztek a határon, meg amikor a rendőr igazoltatatta őket...

FlybyWire 2009.06.16. 16:59:09

@Kopi3.14: szerintem is érdemesebb pár évet otthon lenyomni, és utána kijönni szintén pár évre. Ez kizárólag hasznot hajthat.

Kopi3.14 2009.06.16. 17:02:43

@FlyByWire: vidéki senkiként emmit nem tapasztaltam a szabad mozgás hiányából. Ja, de, egyszer találkoztunk határőrrel a jugó határnál, aki modnta nagyon ne bóklásszunk, mert itt a határ. Egyik iránybe erdő, másikba vetés, na az más jugó terület volt. Meszebb meg nem vágytunk.
Miért marhaság? A kapitalizmusba átlépés nem verte szét a családot méginkább? Nézz körbe milyenek lettek a családok azóta, ahol a szülő a megélhetésért már n-edik állást vállal, vagy átvert módon hat óára bjeelntve kell tíz órákat dolgoznia, avagy választhatja a munkanélküliséget. Remek dolog, és segíti a család együttlétét.
Régen egy fizuból el lehetett tartani a családot? Merre éltél, miylen környezetben? A földműveseknek egyáltalán nem lehetett eltartani a családot egy keresetből, ott bizony a nőnek is dolgoznia kellett. Ahogy a cselédség sem votl elég. Mennyi cseléd dolgozott korábban, a régi szép megboldogult horty rendszerben, esetleg előtte, akinek otthon volt gyereke, miközben a férje valahol gyárban, földeken húzta az igát?
gentry: a környezetedben a kaptilizmussal nem lettek idegesebbek, türelmetlenebbek, a másikra kevésbé figyelőek az emberek? Az enyémben de. Ennyiben, hogy lasabb volt az élet, nem kellett annyit rohanni jobb volt az a rendszer.

gentry 2009.06.16. 17:04:46

@FlyByWire:
- :))))

- Nekem a határon a mai napig minden egyes alkalommal felmegy a pulzusom, pedig nincs semmi takargatnivalóm, pedig most már meg sem kell állni és mégis. És ugyanez van akkor is, mikor rendőrt látok. És én csak kamaszként és fiatal felnőttként éltem a Kádár rendszerben, akkor amikor az már tényleg puha diktatúra volt!

xstranger 2009.06.16. 17:07:14

@Kopi3.14: A kulfoldre meneshez egyik se kell az altalad emlitettek kozul. Csak viszonylag jo nyelvtudas es egy repulojegy. Ne felejtsd ez itt nem Magyarorszag. Ismeretseg nelkul is lehet munkat talalni foleg ha latjak rajtad hogy akarsz dolgozni. BTW a magyarok kifejezetten jo munkaeronek szamitanak mind a melos mind a fehergalleros helyeken. Akkor lehet megse az egyen hanem a rendszer rossz? Vagy csak siman felulreprezentaltak ezek az emberek a kivandorlok kozott?

xstranger 2009.06.16. 17:07:51

@Kopi3.14: A kulfoldre meneshez egyik se kell az altalad emlitettek kozul. Csak viszonylag jo nyelvtudas es egy repulojegy. Ne felejtsd ez itt nem Magyarorszag. Ismeretseg nelkul is lehet munkat talalni foleg ha latjak rajtad hogy akarsz dolgozni. BTW a magyarok kifejezetten jo munkaeronek szamitanak mind a melos mind a fehergalleros helyeken. Akkor lehet megse az egyen hanem a rendszer rossz? Vagy csak siman felulreprezentaltak ezek az emberek a kivandorlok kozott?

gentry 2009.06.16. 17:08:23

@Kopi3.14:
Felgyorsult az élet, de ennyi áldozatot megér az, hogy vége lett a szocializmusnak. És ez a rohanás nem feltétlen a kapitalizmus bűne, különsösen nem a demokráciáé.

gentry 2009.06.16. 17:09:26

@Kopi3.14:
Felgyorsult az élet, de ennyi áldozatot megér az, hogy vége lett a szocializmusnak. És ez a rohanás nem feltétlen a kapitalizmus bűne, különösen nem a demokráciáé.
Ja, és a középkorban még kevésbé rohantak az emberek. Akkor az még jobb rendszer volt?

Imbolygó Hollander 2009.06.16. 17:10:41

@FlyByWire: "Ez az otthoni 10-12 óra meló kicsit túl van lihegve."

Attól függ, hogy hány munkahelyed van összesen.

Kopi3.14 2009.06.16. 17:12:53

@FlyByWire: vagy alkalmzzák hat órára, és közben kell nyolc-tíz órát benn lennie. Nem kitaláltam, kedvesem anyja csak ilyen munkát talált most, hoszas keresgélés után. S itt is könyvecskéznie kell, nem normál alkalmazot. A munanélküli járadáknál, ill annak hiánától jobb, úgyhogy választani túl sokat nem tud.

Legója kinek volt? Nekem max építőkockám, fából. apám azóta is emlegeti. S sem ő, sem anyám nem járt legnyelben sem, apám egy alkalommal szovjeteknél, meg egy alkalommal a cseheknél, és kész. Lengyel kirándulás, onnan bármit is hozni? Max amit az otthoni piacon megkaptunk az ide érkezett lengyelektől.

külföld: szerintem midnegy mikor megy ki az ember, de teljesen vabankra nem szabad. Vagy lakás, vagy meló legyen biztosan. A lakás egy havernál meghúzza magát is bőven jó. S legyen pénze az emberenk minimum három-hat hónapra bevállalnji a munkakeresést ilyen esetben is. Ha nincs fix munka. Amennyiben az van, akkor könyebb mocorogni, s kevesebb felhalmozással is bele lehet vágni.

margaritt 2009.06.16. 17:15:46

Xstranger:
"Ugye 10 evesen nem a csaladfenntartas a gyerekek legnagyobb problemaja meg a politikai szolasszabadsag.."


Nem, de én nem is a szólásszabadságról beszéltem, és azt sem mondtam, h a tízévesek a családfenntartásról beszélgetnek. De azért egy tízéves is megérzi a különbséget a relatíve jólét, a létbiztonság és az éhezés között. Ugyanúgy, mint azt, ha apu-anyu stabil munkahelyéről az utcára kerül, és 40-50 évesen kilincselhet állásért.

Tiz evesnek lenni minden rendszerben jo ha van eleg kakao es egy focilabda."

Igen, de a mostani kisiskolások megdöbbentően nagy százaléka mélyszegénységben él. Értsd: ha nem lenne iskola, nem is álmodhattak volna se kakaóról, se focilabdáról, mert nem tudnák, mi az.

Tegyük fel, h egy rendszerváltáskor 10 éves most tanítónőként dolgozik - szerinted nem hasonlítja össze a saját gyerekkorát a mostani gyerekekével?

bz249 2009.06.16. 17:18:46

@gentry: még azt se, hogy a Kádár-rendszerben sokkal fiatalabb voltál? :D

Kopi3.14 2009.06.16. 17:20:56

@gentry: szerintem a felgyorsulás, rohanás a kapitlizmus miatt lett. Adig szépen elvolt a nép a langyban, komolyabb munkamennyiség csak a szthanovista felajánlásokkor volt, meg a mezőgazdaságban aratáskor, de a nyolc órás műszak az nyolc órás volt. Aztán átmenet nélkül nyakunkba szakadt a kapitlizmus, ahol a gátlástalanabbja egyből táptalajra lelt, s a maradékot szépen kihasználta, szociális érzékenységét meszire hajtotta. amit láttam, multik termelőiparban teljesen kultúráltan dolgoznak, még szakszervezet is lehet, azokat komolyan veszik, ellenben a magyar vállalkozó az alkalmazottján ott spórol, ahol tud, bejelentés, kifizetés, foglalkoztatás, munkaidő, stb. területén. Aímg "erős" állam felügyelte a foglalkoztatást, addig ez sem volt probléma.

Másik megközelítése. Az üzletek nyitvatartása vasárnap. Régebben nem volt, mostanában meg ami nincs nyitva varásnap este tízig, az nem is igazi bolt, üzlet. Németeknél egyszer kellett megjárni, hogy csak döner volt varásnapi kajának, mert mást nem lehetett venni a környéken. A vasárnap nem arról szól, hogy rohanjunk egyik üzletből a másikba vásárolni midnen vackot, akkor kirándulni, pihenni, együtt lenni lehet.

középkori még kevésbé rohanás: őszintén nem bánnám, az lenne a tempó manapság is.

bz249 2009.06.16. 17:25:34

@Kopi3.14: ez a vasárnapi nyitvatartás ez egy magyar hülyeség eddig sehol nem láttam, hogy ilyen lenne... emiatt a kapitalizmust (ami máshol is van) hibáztatni az khmm minimum csúsztatás

xstranger 2009.06.16. 17:27:10

@margaritt: nem erzi meg a kulonbseget, mert nem tudja felfogni az eletet olyan szinten. Ezt lathatod pl egyetem/foiskola valasztasnal. A diploma megkapasaig a fiataloknak SEMMIFELE perspektivajuk nincs a jovojukrol. Egeszen huszoneves korig nem erdekli oket ez a tema. Most akkor ne mondd hogy tiz evesen tobbet ertenek meg belole.

Sarkitsuk le a problemat objektiven. A ciganyoknal tobb a gyerek es ok elnek melyszegenysegben. A nem ciganyoknal sokkal jobb a helyzet. Nezd meg az atlagbert es oszd el egy atlagos csaladmerettel. A munkanelkuliseg se 60% raadasul a ciganyokat jobban sujtja tehat a magyaroknal megint jobb a helyzet.
A cigany kerdes termeszetesen megoldasra var, de ne kezeljuk a statisztikak alapjan egesz Magyarorszagot mint egy homogen egyseget.

Kopi3.14 2009.06.16. 17:30:50

@bz249: létezik máshol is, USA, Mexikó. Mexikói kollégám sírt, hogy vasárnap vannak a nagy vízen túl a legnagyobb akciók, itt meg semmit nem lehet venni olyankor. Tulajdonképpen a nagy szabadság s e téren is a nagy nyitás, üzlet, s profitorientáltság bizony a rendszerváltoztatásal jött be az országba. Azóta olyan a rendszer, amilyen, hogy úgy fogalmazzunk szar. Ez nem a vegytiszta kapitalizmus hibája, ahogy a vegytiszta szocializmus is lehetne jó dolog, de sajnos egyiket sem ismerhetjük meg, az emberi tényező midnktőt megismerhetetlenné teszi.

margaritt 2009.06.16. 17:34:43

@FlyByWire: igen, utáltad a szocializmust, és istenítetted a a nagy Nyugatot! Igen, akkor ez volt a divat. Jó cuccaik voltak, finomak voltak a csokijaik. Szép, tiszta volt a WC.

És van arról fogalmad, h mostanában mi megy az általános iskolákban?

A szocializmusban láttál éhező gyerekeket? Mit gondolsz, ma a többség hány hetet tud Ausztriában nyaralni, amikor a létminimumhoz is kevés a jövedelmük?

Evil One 2009.06.16. 17:36:03

@xstranger:
Marhaság. 10 évesen már frankón tudtam, hogy mennyit kell havonta fizetnie a családnak és mennyi a bevétel. Ha az ezzel kapcsolatos problémák napi szinten jelen vannak, a gyerek is tanul belőle.

arrogancia 2009.06.16. 17:36:10

Feketén foglalkoztatottak: nyilván nem árulja el mindenki.

FeroxX 2009.06.16. 17:46:37

"szerelmesek lennének, álmodoznának és irreális terveket szőnének a világbéke elérésére, szórakoznának, kalandokat keresnének, utaznának, élveznék az életet,"

kedves posztíró.. talán azért nem, mert nincs rá pénz ? nincs pénzed nem kellesz senkinek, nincs pénzed mire föl álmodozol ? nincs pénzed, hogy szórakozol ? nincs pénzed, hogy utazol, élvezed az életet ? stb

welcome to capitalism, elméletben mindent lehet, gyakorlatilag lófaszt se ha nem vagy pénzes.

FeroxX 2009.06.16. 17:49:01

egy személyes példám szerintem pl jól jellemzi a dolgot, bár én félárva vagyok ami azért nem "átlago", bár a faterom alkoholizmus miatt halt meg, ami mondhatni népbetegség Mo-n.. na mind1

szal pl az álmaim (zenélés) miatt elterveztem, hogy nyáron összeszedek egy 7 húros Ibanez-re. Tök jól kiszámoltam a dolgot, hogy őszre meg is legyen, de anyám közölte, hogy mivel olyan adósságspirálba került, hogy félmilla van a nyakán, ezért fizum felét oda kell neki adnom.. bumm nesze neked "álom".

Evil One 2009.06.16. 17:55:16

@FeroxX:
Ez azért így nem teljesen igaz. Persze, pénz az kell mindenhez, kérdés, mit tekintesz "mindennek".

Void Bunkoid 2009.06.16. 17:59:42

Hihi :) naugye. A külföldiek (lásd már a nevében is"stranger") nekiállnak itten bomlasztani :)

A 12 évesen ausztriai nyaralással és elámulással és hogy utána mekkora fos volt itt, már egyszer írtam valami régebbi hasonló posztba. Az emberek a rendszerváltással magukat húzták le a klotyón, mert a sok NAGYON buta ember (mondjuk ez speciel tényleg a Kádár-rendszer "bűne" vagy "elnyomása" volt, tüzetesebben nem lehetett tájékozódni a Nyugatról) simán elhitte, hogy a Nyugat az aktatáskáknyi dollárból, finom csokiból, dzsokijúingos viszkivedelésből, főhelyre kitett méretes csöcsökből és gondtalan dolcsevita beleszarásból áll.

A Nyugat pedig PONT ugyanúgy görbe tükröt tartott, mint a kommunizmus a Nyugatnak. A fent emlegetett cuccokat igenis keményen reklámozták, és szivárogtatták keletre, ezzel is lefertőzve a fenenagy szabadság iránt vágyó proliknak. Csak éppen azt sem reklámozták sehol, hogy a szabadság érvényes a munkaadókra is, akik szabadságjogukat gyakorolva minden különösebb szégyenérzet nélkül két percen belül úgy rúgják ki az embert a munkahelyéről, hogy a lába sem éri a földet, valamint azt sem reklámozták, hogy a piacgazdaság, meg a magántulajdon túltengése kb azt is eredményezi, hogy az ilyen típusú állam adminisztratív, és nem gondoskodó állam. Azaz az ilyen típusú államot általában EGYÁLTALÁN nem érdekli, hogy neked nincs két éve munkahelyed, valamint épp négy napja nem ettél semmit.

A kapitalizmus nagyrészt az egyenlőtlen elosztásról, valamint az öngondoskodásról szól. A Kádár-rendszer állampolgár s*ggét kinyaló állami támogatórendszere a leginkább vonzó a mai - tisztelet a kivételnek - semmirekellő ifjúság számára. Ugyanis NAGYON sokan tudják magukról, hogy sokszor még késő huszonéveikben sincs fogalmuk sem arról, hogy mit akarnak kezdeni az életükkel - nem is értenek semmihez sem -, és annak is bizton tudatában vannak, hogy egy jelenlegi trendet követő rendszer alatt ha egyedül maradnak, akkor pillanatok alatt hajléktalanná válnának.

Na ezé' vonzó a kádárrendszer még azoknak is, akik nem éltek benne. Mert k*rva soknak volt hasonlóan semmirekellő egyik/mindkét szülője is, viszont - az államnak köszönhetően - fel tudták nevelni őt, és viszonylagos létbiztonságban éltek. Most meg ő nem tudja ugyanezt megcsinálni, és nem látott otthon sem olyan példát hogy igenis dolgozni, meg küzdeni kell, minek, hát ott az ÁLLAM, majd az segít. Többek között ez a hozzáállás az oka annak is, ami most itthon van, meg annak is hogy azok vezetik az országot most is, akik...

Void Bunkoid 2009.06.16. 18:06:06

flybywirenek meg - ha 12 évesen csak úgy Ausztriában tudott nyaralgatni hetekig minden további nélkül - valószínűleg megyei párttitkár vagy tanácselnök volt az apukája :P

arrogancia 2009.06.16. 18:08:50

A Gyorsjelentés munkaerőpiacról szóló részét eléggé jól ismerem, mintegy betűről betűre, és egy szóval sincs benne olyasmi, hogy az iskolába járó magyar fiatalok majd mindegyike külföldi munkavállalásban gondolkodik. Olvasd el alaposabban. Nem a cikked mondanivalójával szeretnék vitatkozni, csak azért tartom fontosnak erre fölhívni a figyelmet, mert szerintem az országban az egyik legnagyobb gáz ez, hogy félszakértelemmel, félinformációk alapján, félolvasottan mondják meg az emberek a tutit állandóan (lásd a féltudású ország vagy mi az indexen). Kis túlzással: én azt gondolom, hogy senki nem direkt kúrja el, hanem ezért. Mert semmit nem olvas, gondol és hallgat végig, mert némi tudás megszerzése után azt gondolja, ő most már mindent tud, és az új információkra már nem is figyel oda rendesen. Nem mondom, hogy te ilyen vagy, Caracalla, vagy hogy bárki más ilyen, de sajnos gyakran viselkedünk így, jelen esetben pl. te is.
Merő jószándékból mondom: Ha alaposan elolvasnád és utána nyilvánítanál véleményt, lenne rá esélyed, hogy véleményformálásoddal hozzájárulj az ország jobbátételéhez. Így azonban sajnos jó esélyed van rá, hogy ugyanolyan butaságok terjesztőjévé válj (még ha a jószándék is vezérel), mint azok, akik a közelmúltban elkúrták, és ezt a szép tevékenységet még most is folytatják. Lehet, hogy néha véletlenül jót mondasz, de az csak a szerencsének köszönhető. (Egyébként ha nem is állítom, hogy minden elkúró jószándékú, de elég sok az. Sok elkúrót láttam már közelről. :))
Nem akarlak bántani, nagyon örülök, hogy ilyen publicitást kap ez a dolog, de tényleg igazán nagyon fontosnak tartom, hogy az ország jobbá tételéről szőtt álmainkat, terveinket tényekre, ne pedig (puszta lustaság miatt csak félnek maradó) félinformációkra alapozzuk.
Még egy szót a fiatalok társadalmi-gazdasági közérzetéről: a válság kitörése után pár héttel kezdődött a kérdezés. Sajnos már soha nem fogjuk megtudni, hogy mondjuk egy hónappal korábban mit mondtak volna, pedig tényleg érdekes volna.
A címe pedig nem Fiatalok, hanem Ifjúság2008, de ez már tényleg csak színtiszta kötözködés.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2009.06.16. 18:15:02

Azt nem értem, hogy a sok fiatal ki menne. És mire alapozva? Mihez értenek? Mert kint nem bölcsészekre és kismillió kommunikáció és istentudja milyen szakos embert várnak. Mérnököt és szakmunkást.

Void Bunkoid 2009.06.16. 18:25:52

@molnibalage: a bölcsészek nem szakembernek mennek ki, hanem bébisintérnek, mosogatófiúnak meg pizzafutárnak.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2009.06.16. 18:30:58

@Void Bunkoid: Ahhoz meg nem kell diploma, hogy ilyennek kimenj...

irrelevant 2009.06.16. 18:31:51

Itthon élek. Nem igen fogok elmenni. De mi a túróból utazgassak, meg kalandozzak, meg szövögessek álmokat ha nincs lóvém? Honnan jöttél, a Marsról?

A Magyarországnak nevezett túlélőhorror számodra ilyen romantikus? Húzd ki a fejed a homokból és nézz körül a valóságban!

Void Bunkoid 2009.06.16. 18:32:32

@molnibalage: nem hát, de mivel kis hazánkban ingyen osztják a diplomát (szavazott is róla az ország okosabbik fele ugye...), sőt még ösztöndíj és hitel is jár mellé, és még 5-6-7 évig nem kell elmenni dógozni, ezért most divat kom. meg bölcsész szakokra menni...

Delinquent 2009.06.16. 18:35:38

@Void Bunkoid: Nagyjabol vegigporgettem a kommenteket, neked voltakeppen mi a problemad a kulfoldre koltozott magyarokkal? Sok magyar valoban pizzafutarkodik, de legalabb megtanul angolul, es kicsit kimozdul a mo-i agoniabol. A bolcseszdiplomanak en sem latom sok ertelmet, foleg anyagi szempontbol nem, de ez nem az o hibajuk hanem a rendszere.

Delinquent 2009.06.16. 18:36:35

@Void Bunkoid: Nagyjabol vegigporgettem a kommenteket, neked voltakeppen mi a problemad a kulfoldre koltozott magyarokkal? Sok magyar valoban pizzafutarkodik, de legalabb megtanul angolul, es kicsit kimozdul a mo-i agoniabol. A bolcseszdiplomanak en sem latom sok ertelmet, foleg anyagi szempontbol nem, de ez nem az o hibajuk hanem a rendszere.

Kopi3.14 2009.06.16. 18:41:25

@Ifj. monarchista: az ember magyarságtudatád, identitását nagyban képes erősíteni a külföldön töltött idő...

Void Bunkoid 2009.06.16. 18:59:26

@Delinquent: az, hogy elmehetett volna külföldre pizzafutárkodni 18 évesen is, és nem partizott volna még 5-6-7 évig állami finanszírozásból - azaz többek között az én (meg a tiedből is!) befizetett adómból, asszem én is eltudtam volna verni azt a pénzt egy pár kocka sörre vagy éppen házfelújításra...

bz249 2009.06.16. 19:12:24

@Void Bunkoid: Dunába lövés? Vagy valami egyéb civilizált módszer, amivel meg lehet szabadulni ettől a sok seggfej fiataltól, aki a te adódból élősködött. Sőt igazából csecsemőként kéne falhoz csapni őket... ilyenkor örülök, hogy, ha bármi értelmeset fogok csinálni, abból egy fillér adó nem fog visszamenni Magyarországra.

Ivanhoe 2009.06.16. 19:17:07

Vagy nem tudtad volna elverni, tekintve, hogy leadózod, értsd: MINDENKÉPP befizeted akaratodon kívül, azt már az állam dönti el, hogy mire költi (sajnos). Jó eséllyel diploma után néhány évet még itthon töltenek gyakorlat- és tapasztalat szerzés céljából, annyi idő alatt a rájuk fordított pénz nagy részét visszafizetik adó formájában. Akinek meg az bassza a csőrét, hogy nem lesz aki fizesse a drága kis nyugdíját az durván bebukta. A mostani 20 és 30 közöttiek nem valószínű, hogy fognak nyugdíjat kapni, vagy csak nagyon minimálisat, ezért érthető, hogy ők se nagyon akarják a most nyugdíjba vonulók nyugdíját.
Egyébként minek is maradjanak itt? Teljesen mindegy ki milyen állást tölt be, ha nem nyal repül. Teljes a létbizonytalanság. Míg máshol az autó egy eszköz addig nálunk sajnos életcél, lakásról ne is beszéljünk, és most még azt a kevés szocpolt is megvonják, amiből a mostani 40-esek jó eséllyel részesültek.
És akkor ezek után még legyen gyerekük? Ilyen fizetések mellett? Aki gyerekvállalásra adja ma mo.-n a fejét az vagy nagyon merész, vagy nagyon bolond. Inkább kimennek külföldre. Lehet, hogy többet kell dolgozniuk, de legalább van biztos megélhetés, és becsületesen fel lehet nevelni egy gyereket. Én is ebbe a korosztályba tartozom, és összes ismerősöm ki akar húzni, függetlenül attól, hogy mérnök vagy ápolónő. És nem azért mert utálunk ebben az országban élni (itt van a család, a barátok), hanem mert a jövőnket kilátástalannak látjuk függetlenül attól mennyit gályázunk. Nem látunk esély arra, hogy életünkben ez valaha is megváltozna, addig biztosan nem, amíg a rendszerváltásból maradt élősködők ki nem halnak (legyen az politikus vagy cégvezető) erre pedig még jó ideig nem látunk esélyt.

Delinquent 2009.06.16. 19:18:51

@Void Bunkoid: Ugyanakkor van egy masik aspektus is, megpedig az, hogy pl romaniaban evente tobb milliard eurot kuldenek haza csaladjaiknak az emigransok. Nem tudom hogy magyar viszonylatban mekkora ez a szam, nyilvan kisebb, de gondolom nem egy elhanyagolhato osszeg...
Masreszrol par ev utan a legtobben ugyis hazamennek, friss es hasznalhato nyelvtudasukkal versenykepesebbek lesznek a munkaeropiacon. Nem beszelve arrol hogy a fogyasztast is porgetik az euroikkal. Szoval ugy gondolom hogy nem feltetlenul a kulfoldon eloket kene ezzel tamadni.

Ivanhoe 2009.06.16. 19:20:09

Bocsánat az íráshibákért és a szóismétlésért, hirtelen felindulásból írtam.

ördög_ (törölt) 2009.06.16. 19:40:12

Sziasztok, van valakinek Olaszországból vagy Franciaországból tapasztalata?

Void Bunkoid 2009.06.16. 19:44:13

@bz249: nem, például TANDÍJ bevezetése. Amit a már előbbi posztomban írtam, hogy nagyban elutasított az ország szavazóképes polgárai egyharmadának nagy része egy népszavazáson. Mindjárt nem lenne kedve minden jöttmentnek egyetemistának állni.

Ja, hogy jaj és mitcsináljuk a nép szegény fiával, aki okos, de nem tudja megfizetni? Erre valók az ÖSZTÖNDÍJak, amikkel bekerülhet és mintegy "államilag finanszírozva" tanulhat - de ehhez úgy kell teljesítenie.

Az aki meg nem teheti meg, de amúgy sem lenne egyetemre való, az meg menjen mondjuk pizzafutárnak Liverpoolba.

Void Bunkoid 2009.06.16. 19:48:04

Tehát nem a Dunába lövetném a fiatalokat, mindössze annyit, hogy jelenleg "vízfejnek" minősül a felsőoktatási képzés, és gyakorlatilag a mai felsőoktatásban tanulók - sajnos nincs konkrét adatom, csak így ránézésre, szoktam ilyen helyeken járni - több mint fele melegedni/a tökét vakarni/sörözni/csajozni-pasizni/partizni jár egyetemre-főiskolára. Na az ilyenek legyenek szívesek akkor mindezt a saját zsebükből finanszírozni, ne az enyémből.

bz249 2009.06.16. 19:55:00

@Void Bunkoid:

1.) Magyarországon állam bácsi szabja meg, hogy milyen helyre mennyi államilag finanszírozott embert lehet felvenni... ha ott a kezemben a nagy piros potméter, akkor ne tessék népnevelni meg öngondoskodásra bíztatni meg ilyenek, hanem azt kell mondani, hogy idén csak 5db szláv-filológust képzünk és pont

2.) A bölcsészképzés rettenetes olcsó: egy nagy hodály kell hozzá, egy tábla, 200 szék, egy tanár és némi kréta

ezzel szemben a mérnök, ttk, orvos képzés drága, mert a hallgatónak kiscsoportos labor és drága műszer/vegyszer...stb. kell

3.) boldogabb lennél, ha abból a 5-10millió forintból visszaszedett volna az állam mondjuk 1milliót... jobb lenne a kis lelkednek?

vagy azt szeretnéd, hogy a tényleges képzési költséget fizesse mindenki-> ekkor még több kommunikáció, büfé, ruhatár szakos lesz, mert az az olcsóbb

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.16. 20:23:22

A pici (political incorrect institut, a továbbiakban: pici),
napokban lezajlott, rádiótelefonos statisztikai felmérésének eredményeiről szeretnénk beszámolni.

A felmérés nem reprezentatív, mivel egy db. rádiótelefon
adatait használtuk csak fel. Telefonálnunk sem kellett, hiszen csak egy dologra voltunk kiváncsiak: a foglalkoztatotsági mutatókra.

189 személyt vizsgáltunk, ennyi név szerepel ugyanis
a memóriakártyán. Ebből:

nyugdíjas: 4 sz.,
rokkantnyugdíjas: 1 sz.,
tanuló: 7 sz.,
legális munkahellyel rendelkezik: 88 sz.,
(ebből 11 bejelentett munkahellyel rendelkezik,
a többi vállalkozásban, Kft.-ben, Bt.-ben adózik : )
feketén dolgozik: 81 sz.,
hivatal: 3 db.,
beazonosíthatatlan: 5 sz.

(Az adatrögzítő 39 éves, budapesti, szellemi szabadfoglalkozású férfi.)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.16. 20:26:40

Kimaradt a rendszeres, illetve alkalmi szociális segélyben
részesültek száma. Két nevet találtunk, ahol ez a múltban esetleg szóbakerülhetett, de a jelenlegi helyzetről nincs pontos információnk.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2009.06.16. 20:37:33

@Void Bunkoid: Azért az az "ingyen" azért elég erős kifejezés szerintem. Az, hogy nincs tandíj az nem azt jelenti...

Diákhitelt tényleg csak akkor vettem fel mikor elfogyott a pénzem és tönkrement a számítógépem, dolgozni meg kellett egyetem mellett is...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2009.06.16. 20:43:09

@Void Bunkoid: Aha, persze...

Én és két tesóm mind diplomások vagyunk (BME gépész, építész és egy BMF programozó)., Mind a szakmában dolgozunk. Tandíj mellett esélyünk nem lett volna, mert nem tudták volna a szüleink finanszírozni. Így is elég meredek volt...

Caracalla 2009.06.16. 21:14:09

@arrogancia: 53. oldal közepe, tény, hogy csak az interjúalanyokra vonatkozik, nem a teljes mintára.

Kopi3.14 2009.06.16. 21:41:38

@molnibalage: erre lett volna az ösztöndíj rendszere.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2009.06.16. 23:11:42

@Kopi3.14: Vicc ösztöndíak voltak már akkor is. Most számszerűleg annak is kb. a 50-60%-vam annak ami 2001-ben! Ez 0. Sörpénz.

Még szerencse, hogy otthonról jár be mindegyikünk. Képzeld el, ha 3-an lettünk volna koleszosok...

Kopi3.14 2009.06.17. 00:13:58

@molnibalage: fizetős oktatás mellett az ösztöndíj is más lett volna. Egyébként a BME-n KSK-n nem voltak roszak a pénzek, mé úgy sem, hogy 70% kapott, s kettestől adták.

___________________________ (törölt) 2009.06.17. 00:22:32

Néhány gondolat: azt gondolom, hogy a fiatalok jó részének nem a pénz, hanem az általános hangulat, viszonyok, feltételek (ld. munkahelyi terror blog) a fő problémája.

Meg lehet itt élni nyelvtudással, piacképes diplomával, pár év tapasztalattal, amibe persze eleinte nehéz belekerülni - én 9 hónapig kerestem 2002-ben a főiskola után állást - de egyszer majd sikerül, és utána meg lehet.

Sokkal komolyabb probléma a stressz, ami sokmindenből jön, pl. irigykedésből, pl. gátlástalan cégvezetőkből, akik irreális határidőket ígérnek be stb.
Válasz erre Moderál

___________________________ (törölt) 2009.06.17. 00:26:03

@gloire: mivel kevés az esélye, hogy ők a memóriakártyádra kerüljenek, ritkán jársz Ózdra barátságokat kötni, megértem :))

De egyébként szvsz jó a kommented, jellemzi a helyzetet.

Void Bunkoid 2009.06.17. 08:38:57

@Shenpen: na ez pl igencsak igaz. A stressz tényleg bombázza a népet már fiatalon is, esetleg már a középiskolákban kellene különféle stresszkezelő foglalkozásokat, tréningeket vagy valami alapvető pszichológiai ismeretek jellegű órát tartani, mert amúgy meg a fiatalok stressztűrése leginkább kritikán aluli. A legtöbbje elvégez valamilyen főiskolát/egyetemet, és fel van háborodva, ha nem veszik fel nemhogy azonnal, hanem még akár 2 év múlva sem projektmenedzsernek meg gazdasági igazgatónak meg egyéb ilyesminek, így dérrel-dúrral, hangosan deszarezazországozva elindul külföldre - ugyanúgy geccsölni. Attól, hogy abszolútértékét nézve kint jobban lehet keresni mosogatással, mint itthon, még ugyanaz a könyékig zsírbantocsogós, koszos, semmiféle főiskolai végzettséget nem igénylő "rangon aluli" meló. Ennyi erővel itthon is maradhatott volna, itthon legalább nem fenyegeti az a veszély, hogy melóból hazafele belekötnek, csak azért, mert külföldi, ja és itthon sokkal szebbek a csajok mint bárhol :)

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2009.06.17. 09:59:01

@Void Bunkoid: Ruppótlanul elég nehéz csajnozni hosszú munkaidő mellett a szülői fészekből...

Vidéki 2009.06.17. 10:02:58

A régi marxista teória szerint a lét határozza meg a tudatot.

Az a sajnálatos helyzet, hogy a rendszerváltás óta a foglalkoztatottság másfél millióval csökkent, már hét éve stagnáló trend jellemzi.

Azok akik kiszorulnak a munka világából (vagy ez a veszély fenyegeti őket), ezt a helyzetet nem tekintik pozitívnak, érthető a nosztalgiájuk egy teljes foglalkoztatást ígérő rendszer iránt.

arrogancia 2009.06.17. 10:28:50

@Caracalla: Így van, és ez nagyon fontos különbség. Nyilván nem lehet odaírni a fókuszcsoportok elemzésének minden mondata elé, hogy "A fókuszcsoportos kutatás - ami nem reprezentatív módszer - tanulsága, hogy ...".
A végeredmény, a lényeg: Nem igaz, hogy majd' minden iskolás külföldön szeretne dolgozni. Amit leírtál, az nem igaz.
Őszintén szólva kicsit meg vagyok döbbenve, hogy nem azt válaszoltad: "de fasz vagyok, elnéztem, bocs". Nem is megdöbbenve vagyok, hanem elég szomorú.
Ha valakit az igazság is érdekel, nemcsak a saját elméletét alátámasztó (nem)tények, akkor elárulom: Az összes (bármilyen) iskolába járó 38 százaléka mondja, hogy szeretne majd külföldön tanulni (ez elég messze van a majd' mindegyiktől). A szakmunkásba járók 35, a felsőokt.-ba járók 41 százaléka.

arrogancia 2009.06.17. 10:30:17

... külföldön dolgozni természetesen, bocs.

HuPiedone · http://lajtamonitor.hu/ 2009.06.17. 18:30:45

@Kopi3.14: Ez így igaz, de a hivatkozott írásban én éppen arról értekezek, hogy sajnos azok nagy része, akik elmennek, soha nem is akarnak visszatérni (ne így legyen!).

___________________________ (törölt) 2009.06.17. 18:57:47

@Kopi3.14: "A skandinávokat felviláosítanád róla, hogí nem működőképes, amit csinálnak?"

Nem kell, tudják. Svédországban már a kilencvenes években Carl Bildt[1] és a Mérsékelt Párt alaposan visszavágták az állam méretét, és mostanában jön elvileg egy újabb hasonló dolog.

Azért működött egy darabig, mert egy II. világháború után a szanaszétbombázott Európában marha könnyű exportilag menőnek lenni úgy, hogy ott régóta béke volt és ezért nem bombáztak szét semmit. Aztán ez az előny elfogy.

Ui. télleg nem működik, nagyon egyszerű oknál fogva: MINDIG figyelni kell arra, hogy a politikai programok mire ösztönöznek. És ha elveszik attól, aki termel, és odaadják anna, aki nem, akkor az a nem termelést ösztönzi, és a termelést visszafogja.

[1] akiről Baroness Thatcher egyszer elengedte azt az aranyköpést, hogy annyira thatcherista, hogy ezért nehezére is esik dícsérni, mert olyan, mintha tapsolva ünnepelné önmagát - LOL :DDD

lighthousekeeper 2009.06.17. 20:53:11

@Saman: Közben NIS azért csak lett, bár kétlem, hogy a parlament elfogadná, amikor sokkal fontosabb dolgok is vannak, mint az ifjúság, ugye. Még a lehangoló kép ellenére sem fog senki beszarni azok közül akiknek kellene, hogy jaj most mi lesz az ifjúsággal. (lásd. még felelős politika)
És persze a NIS sem volt egy diadalmenet, bővebbet itt: ifjusagugy.blog.hu/2009/06/14/nemzeti_ifjusagi_strategia_mese_es_valosag
A Ifjúság2008 gyorsjelentése kijött, mélyebb elemzés azonban nem lesz, ahogy az Ifjúság2000, 2004-ben sem volt. Sőt a határon túli magyar fiatalokról szóló Mozaik kutatás még idáig sem vitte... Minderre ott van az Új Ifjúsági Szemle, amit viszont csak a szűk szakma olvas.
De, hogy ne legyek ennyire negatív talán a szakma, a civilek kikövetelik az ország vezetésétől, hogy méltóztasson figyelni a fiatalokra is. És, hogy ez így legyen mi is tehetünk valamit: www.ifjusagitorveny.hu/

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2009.06.18. 13:25:43

@Caracalla:
"Ebből egyrészt persze a gondolkodásuk korlátoltságára lehet következtetni (számomra például elég nehezen értelmezhető a gazdag-szegény ellentét, mondjuk a klasszikus osztályharcos időkhöz képest),"
@FlyByWire: kommentje ( 2009.06.16. 16:49:32) a válasz. Aki gazdag, az lopta (legalábbis Mo.-n). Ez nyomasztó érzés.

Caracalla 2009.06.18. 13:44:27

@peetmaster: ezt így megfogalmazni azért akkor is elég leegyszerűsítő dolog.

___________________________ (törölt) 2009.06.18. 16:19:17

@Caracalla: igen, ebben a formában egy az, de egy picit máshogy megfogalmazva már szerintem stimmelne: a feltűnősködően és ezért észrevehetően gazdagokra gyak. mind jellemző a korrupciós háttér, amelyik meg nem feltűnősködő, azt emiatt nem is annyira vesszük észre.

Úgy értem, aki 15-20 milkás autót akar és tud venni, sokféle választási lehetősége van. Ennek nagy része nem túl feltűnő. Ami feltűnő, az az X5-ös meg az A8-as. Ezt vesszük észre. És ezekre szerintem nagyjából igaz is, amit FBW írt.

A tisztességesen meggazdagodottakat általában nem vesszük annyira észre, nem annyira feltűnőek.

Így ebben a formában van értelme ennek a kijelentésnek: lehet, hogy minden tisztességtelen gazdagra másik kettő tisztességes jut, de az tuti, hogy előbbit százszor jobban észrevesszük, mint a másik kettőt, mert úgy viselkedik, hogy feltűnő legyen.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2009.06.18. 16:37:49

@peetmaster:
"Aki gazdag, az lopta (legalábbis Mo.-n). Ez nyomasztó érzés."
ez még demagógiának is marhaság.

részben igazat adva Shenpennek, olyan ez, mint a közbiztonság: látsz egy gyilkosságot, ezért azt gondolod, hogy borzalmasak az állapotok, holott csak arról van szó, hogy a te környezetedben, számodra túlértékelt az a benyomás.

pont ez a helyzet az un. gazdagsággal. nagyon sok tehetős ismerősöm van, aki becsületes melóval érte el azt, amit. csak őket nem látod, nem szerepelnek a híradóban, nem szomszédaid, stb.

de ha a gazdagságot úgy határozzuk meg, hogy mittomén, 1 mrd huf felett, akkor már persze más a helyzet, de az meg csak pár tucat ember, és ott is van pár (tényleg csak pár) tisztességes.

(off: van egy barátom, filmes látványtervező, 4-5 milla körül keres havonta, de úgy öltözik/néz ki, hogy szíved szerint adnál neki egy 100-ast, hogy vegyen egy kis kenyeret magának.)

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2009.06.18. 22:32:47

@mcs: értem én, hogy igazad van, meg @Caracalla: -nak is, de akkor is, ez egy igen elterjedt vélemény. És kétségkívül sok esetben megalapozott. Egyébként én csak FBW álláspontját tömörítettem kicsit :) meg megpróbáltam a felmérést megmagyarázni, ahogy ő is.
Például itt vannak a politikusok, Mind gazdag, mind lop. Gazdag, lop. Gazdag=lop.
[...I...]
Nekem az lenne az igazi bizonyíték, ha lennének nyíltan vállalt, megismerhető sztorik, hogy ki hogy szerezte. Az állandó titkolózás mindent megmérgez.
Amim nekem van, azzal el tudok számolni. Ha más nem tud/akar, az nem bizalomgerjesztő.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2009.06.18. 22:51:19

@peetmaster:

nagyon nagy problémája kicsiny hazánknak, hogy mocsokmód hiányzik az átláthatóság. mindenhonnan.

jogos.

___________________________ (törölt) 2009.06.18. 23:53:08

@mcs: igen, ebben sok igazság van. Kevés újgazdag tudja azt mondani, hogy hát abbul, hogy eladtam 13123131231 csalánszüttyesztőgépet az embereknek, itt van e', mind a könyvelésben, leadózva.

mldrv 2009.06.28. 06:48:18

@maxt: lehet már írta vki de nincs időm végigolvasni, és hátha mégsem. most miért olyan nagy csoda, ha eladósodik az ember ha saját lakást akar? nyugaton ez speciel tipikus... vagy albérletbe mész vagy veszel irreális magas áron vmit és jelzálogot nyögöd évtizedekig. mi itt el vagyunk kényeztetve, nagyonsokáig alacsony volt az ingatlanok ára stb. de sztem még mindig könnyebb itthon szerezni lakást, ha kicsit jobb fizetésed van. amúgy asszem még mindig nincs annyi jelzálogos ingatlan itt, mint máshol.

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása