Miniszterelnök kerestetik!

Hadrian VII. I 2009.06.13. 11:11

Mi sem mutatja jobban a szocialisták választási esélyeit, mint hogy 2009 nyarán ötletünk nincs, hogy ki lehetne a párt miniszterelnök-jelöltje jövő tavasszal, vagy akár már idén ősszel. Pedig a szocialista Miniszterelnök kerestetik! című szórakoztató műsor a magyar politika legszebb és legnemesebb hagyományait idézi fel (vö. vér, gyilok és árulás): a vesztes egészen biztos, hogy az első adandó alkalommal hátbaszúrja szerencsésebb riválisát. Ha emlékszünk még Németh Miklós, Kovács László és Medgyessy Péter fergeteges alakítására, s arra, hogy 2002 óta mi lett a szoci miniszterelnökök és miniszterelnök-jelöltek sorsa (vér, gyilok és árulás), akkor most sem számíthatunk semmi rosszra. Főleg, ha Lendvai Ildikó javaslata szerint egy "fiatal arcot" akarnak egyesek a "politikai idősek otthona", a 65 év felettiek pártjának élére odatenni:

Lendvai Ildikó szerint egy új, fiatal arcot kell keresni a párt 2010-es miniszterelnök-jelöltjének, akinek megtalálását legfontosabb pártelnöki feladatának nevezte.

Olyan új korszak előtt állunk, egy olyan új világot kell majd berendeznünk a válságból való kilábalás után, "hogy én magam azt javaslom, új arcot keressünk a párt miniszterelnök-jelöltjének" - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke a párt kongresszusát előkészítő szegedi tanácskozás előtt tartott pénteki sajtótájékoztatón. Lendvai szerint olyan jelöltre van szükség, aki nyilván nem a semmiből jön, de "jelképezni tudja az új korszak új kihívásait."

Lendvai javaslatát a speciális szocialista viszonyok miatt nehezebb értelmezni, mint azt első látásra gondolnánk. Mit jelent például az "új" és a "fiatal" arc? Az "új arc" - legalábbis eddig - a vidéki, ex-TSZ-elnök/Munkásőr/kiszes/tanácselnök, ámde a médiában még nem ismert öreg motorosokat jelentette. A "fiatal arc" is hasonlóan problémás: az MSZP EP-kampányfilmjében szereplő úriember nyilatkozta valahol szocialista pártkarrierjéről, hogy azért kezdett el negyven éves kora körül részt venni valamelyik helyi pártszervezetben, mert annak fiatal emberekre volt szüksége. Nyilván eddig is sokan furcsállták, hogy valaki későharmincasként is "ifjú szocialistának" számít, de hát egyszerűen el kell fogadni, hogy más időérzékelés van ott, ahol az öregembert Csernyenko/Kádár János, a fiatalembert meg Gorbacsov/Németh Miklós jelenti. Arról nem is beszélve, hogy a progresszió ügyének teljes bukását hozó kiszes Gyurcsány népszerűségének egyik titka éppen az volt, hogy ő bizony fiatal, és nem néz ki - már úgy fejre - egy kivénhedt, korrupt, VOR-zakós kádernak. (A koravén kifejezést, azt hiszem, ilyen esetben kell használni. Hát pedig egy lószart, mama!)

De kikre gondolhat Lendvai Ildikó? És miért ez az ötlet?

Minden tizenhetedik fiatal szimpatizál a szocikkal - sokkolta az MSZP-t nemrég egy közvélemény-kutatás. A derék baloldali fiatalok ráadásul, már amennyien még vannak, inkább politizálnak egy ilyen vagy egy olyan ökobaloldali formációban - mert vénemberek közt nem lehet megváltani a világot, lássuk be. Nyilván ebből következik, legalábbis ezt okoskodhatták ki az EP-választás eredményei után, hogy ha a megmaradt nyugdíjas-törzsmag által támogatott párt élére egy fiatal ("fiatal") embert raknak, az nekik majd valamiért jó lesz. De ki is lehetne ez, az "új korszak új kihívásait" jelképzeni tudó titán?

Ha közelebbről megvizsgáljuk, számos tehetséges és ígéretes fiatal (elnézést: "fiatal") szocialista politikust találunk. A gond az, hogy ők a saját életkori csoportukhoz viszonyítva magasabb arányban kerülnek börtönbe sikkasztásos és egyéb bűncselekmények miatt. Itt van kezdésnek Zuschlag János, aki, hát - hagyjuk. Vagy ha ő nem, mert épp nem ér rá, akkor például Ujhelyi István - hoppá, lehet, hogy ő sem fog ráérni. (...vallomása szerint Ujhelyi István elnöksége alatt a FIBISZ működését civil szervezetek által elnyert pénzből finanszírozták.) Jó ötlet lett volna még Komássy Ákos, de hasonló okokból kiesett, vagy éppen Hunvald György - aki szintén. A papíron egy panellakásban félszáz fős konferenciát tartó Fiatal Baloldalt pedig feloszlatták, és a helyét még sóval is behintették, nehogy az igazságszolgáltatás karja (elnézést, a fideszes polip csápjai) valahogy mégis elérjen hozzájuk.

De hogy ne hülyéskedjük el a dolgot, nézzük a komoly befutókat! Ott van a párt új ökle,  Mesterházy Attila, vagy a kapcsolat.hu-n már három blogbejegyzést jegyző Molnár Csaba - Lendvai úgy fogalmazott, hogy olyan jelölt kell, aki már letett valamit az asztalra, persze ezt nem kell olyan szigorúan érteni. Hiszen fess fiatalemberek, meg lehetne velük pl. nyerni a MyVip és a privi.hu tinilányait, és azt a "szellemi közeget", ahonnan ők jönnek - persze előbb le kéne vinni a választójog korhatárát, de ez nem olyan óriási probléma. Mindenesetre ha tippelni kell, én Botka Lászlóra fogadnék - bár azt el nem tudom képzelni, hogy egy sikeres polgármesternek milyen érdeke fűződne egy nagy választási bukáshoz. Ám a Magyar Szocialista Párt útjai kifürkészhetetlenek.


Kapcsolódó írások:

A baloldal húsz legjobb miniszterelnök-jelöltje, I. rész


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr431182378

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mindenes 2009.06.16. 10:50:39

Molnár Csaba for President!Úgy tűnik, hogy az MSZP vezetése eljátszott azzal a gondolattal, hogy a stréber, okoskodóan magyarázó, napköziskinézetű Molnár Csabát jelölje miniszterelnöknek. Jó, persze, most bárki bátran mondhatja, hogy a tettei alapján kell…

Trackback: MALAC NEWS 2009.06.13. 19:32:01

Nézőpont Intézet A Nézőpont Intézet igazgatója, Mráz Ágoston Sámuel, egy végtelenül szimpatikus fiatalember, aki gyakran tűnik fel a Hír tv "Civil Kaszinó" c. beszélgetős műsorában, és bár nyilvánvalóan jobbra húz a szíve

Trackback: Tudtad? 2009.06.13. 16:21:03

Öltöztesd fel a hazug politikusnöt!Remek kis játék, az agyament kategóriából. Öltöztesd fel Lendvai Ildikót, mert sajnos levetkőzött. Lendvai Ildikó kiskorában 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nymus 2009.06.13. 20:17:38

@Admiral William Adama:

Itt nem az impotens kormany, hanem az az impotens politika, ami ezt az orszagot iranyitja. Ugyanugy impotens a fidesz mint az mszp, vagy mint az szdsz es az mdf. Jeleng esetben az mszp volt a legimpotensebb. Es aki azt mondja, hogy ebben az orszagban mindent az mszp kurt el, akkor az nezesse meg a szemeit.

Kenneth 2009.06.13. 20:18:13

@Admiral William Adama:
Hát, hazudhatod akár azt is ,hogy ezt hazudom:)

VIKUNYA 2009.06.13. 20:18:37

ezeknek a keneth-féléknek elfogytak az érveik, lehívőznek mindenkit, aki nem hisz abban, hogy most kurva jól mennek a dolgok, nagyon szánalmas és szerencsére visszataszító stratégia ez, nem véletlenül buktak a szocik és a szadesz is, és még mindig nem veszik észre, hogy mi van, megy a szájkarate a pöcegödör fenekéből!

VIKUNYA 2009.06.13. 20:20:08

nem kell ahhoz semmiféle vezért követni vakon, hogy az ember lássa, érezze, tapaszalja nap, mint nap, hogy hogyan cseszte el a kormány hét év alatt a dolgokat. nem is értem, hogy ezek után még nagy a pofa és nem vinnyaoga sírnak a sarokban!

Kenneth 2009.06.13. 20:21:14

@VIKUNYA:
semmi gond jön OV és újra a csúcson leszünk. Mit nekünk világválság. Szerintem még a Lehmann Brothers is újra felépül. alig várom már....:)

Nymus 2009.06.13. 20:21:21

@Admiral William Adama:

Ebben igazad van. Ez most az mszp felelosege. Menni is fognak. Csak akkor kerdem en, minek fizetunk egy kanyit is az ellenzeknek? Vagy ilyen egy normalis ellenzek? En konstruktiv ellenzeket szeretnek! :(

Kenneth 2009.06.13. 20:23:00

@VIKUNYA:
Te azt gondolod, hogy amiért a te kis személyes életed válságba került a kormány felelős mindenért?
Kirúgtak az állásodból?
Vagy kevesebb segélyt kapsz, vagy mi a baj?

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) · http://nepszotar.com/?szo=proli 2009.06.13. 20:23:17

@Nymus:
Megkaphatja a konstruktív ellenzéket! Most majd az mszp bizonyíthat ;)

Kenneth 2009.06.13. 20:25:19

@Nymus:
Én a költségcsökkentés miatt egyszerűen levetetném a fidesz parlamenti ülőhelyeinél az igen és a tartózkodik gombot, és csak a NEM gombot hagynám meg, úgyis csak azt használják:)
Kivéve a 100 napos osztogatás amit megszavaztak, de persze ők nem felelősek.

pandacsökiboborján 2009.06.13. 20:25:20

Ma még nem ittam és nem szívtam,de esetleeeeg:Kovács Pisti Bokros bajusszal?
Ezek még egy évig szarakodnak,mindent elbasznak amihez hozzányúlnak(válságkezelés ÁFAemeléssel,amire a németek egyértelműen azt mondják hogy nem jó) és akkor a Jobbik lesz a második erő.
Kb két év múlva meg az első.A népek utálni fogják Viktort,mert össze-vissza beszél és stratégia nélkül csinál politikát.(persze Viktor se fog lemondani,még akkor se ha csak Deutsch fog rá szavazni).Igen megcsináltátok.

Nymus 2009.06.13. 20:26:32

@Admiral William Adama:

Ez latod igaz... Bar en emlekszem olyanra, hogy nincs szukseg hetente uleseznie a parlamantnek, eleg havonta 1x, mert minek. (2000?)

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) · http://nepszotar.com/?szo=proli 2009.06.13. 20:28:43

@Nymus:
Oh, az előző nem jött össze, most próbál lőni másodszor is ;)

A szőlőbányához mikor jutunk el ? :D

Nymus 2009.06.13. 20:29:00

@pandacsökiboborján:

Ne a nemeteket hozd fel, mert gazdasagilag kicsit elorebb jarnak, es az emberek sem azon gondolkoznak, hogy hogy lehetne kibujni a munka alol. Orulnek, ha olyan mentalitasu emberek elnenek az orszagunkban mint a nemeteknel.

Kenneth 2009.06.13. 20:30:17

@Admiral William Adama:
Hát ha netán újra OV nyer....:)
"Ne mi kapjuk a legtöbb támogatást"
Mondotta az ember aki még sohasem hazudott:)

Nymus 2009.06.13. 20:30:22

@Admiral William Adama:

Temahoz illett, de ugye most nem akadtal ki !? Csak mert latom erzekenyen erintett

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) · http://nepszotar.com/?szo=proli 2009.06.13. 20:30:47

@Nymus:
Nézze ezek már régi mszp -s panelek. Nem működik. Önnél tehetségsebbek is megpróbálkoztak ezzel . Vagy találjon ki új érveket, vagy olvasgasson régebbi bejegyzéseket ;)

Nymus 2009.06.13. 20:32:28

@Admiral William Adama:

Na jolvan. Te latom igazi partkatona vagy. En akkor lepek is. Ertelmes beszelgetesben reszt vettem volna, de elvakult fideszes gardistakkal nem akarok ujjat huzni.

udv!

mx3 2009.06.13. 20:33:23

@Kenneth: A kurva anyádat te elmebeteg barom

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) · http://nepszotar.com/?szo=proli 2009.06.13. 20:33:40

@Nymus:
Én elismerem, hogy pártkatona vagyok. És te?
Te nem, te független vagy . Értem :D

Kenneth 2009.06.13. 20:34:08

@Nymus:
pártkatona?
Max pártúttörő.
izé, pártcserkész, az mégis csak pógáribb...:)

Kenneth 2009.06.13. 20:35:00

@mx3:
:) Hát igen, a komoly érvek:)

nyelv-ész 2009.06.13. 20:38:01

Tessenek figyelmesen olvasni: nem miniszterelnököt, hanem miniszterelnökJELÖLTet miondott a derék Ildikó.

Vagyis kell majd egy arc, aki kiáll vitatkozni a választási hajrában, és pókerarccal tudja kommentálni a vereséget a médiában. Lehet akármilyen nímand, csak ne tudjon belekötni a bulvársajtó, mint Bajnaiba a ciprusi lóvé kapcsán.

pandacsökiboborján 2009.06.13. 20:39:43

@Nymus: élnek ilyenek,de külföldre járnak dolgozni.a többiek azért nem szeretnek adót fizetni,mert nem biztos,hogy jó ötlet a barackos alá alpesi alagutat építeni,meg nem szeretik ennyire támogatni a romaintegráciot (és szaporodást).Ezért bármennyire is alacsony adókulcsok lennének,az emberek ugyanúgy kerülni fogják az adófizetést.
na további jó hétvégét,megy iszok egy kicsit

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) · http://nepszotar.com/?szo=proli 2009.06.13. 20:40:47

@Kenneth:
Az különben már vicces, hogy ennyire szégyellitek az mszp-t. Már nagyon rég találkoztam olyan emberrel, aki büszkén elismerte hogy mszp szavazó :)

hablabla 2009.06.13. 20:42:03

Valami egyszer használatos, vagy könnyen csomagolható jelöltet javaslok az MSZP-nek. Egy felfújható guminő?

Kenneth 2009.06.13. 20:42:05

Na, gyerekek jót mulattam rajtatok, izé veletek..
Lássuk be a vita nem a ti műfajotok.
Jobb szeretitek ti egymás igazát bizonygatni, jól megdumcsizni hogy milyen fasza igaz gyerekek vagytok.

Nem is kérdeztem még, de feltűnt nektek, hogy a fidesz retorikából hogy eltűnt a "pógár "kifejezés és átalakult "az emberek" kifejezéssé?Akkor most a prolik is lehetnek fideszesek?

Na örvendtem, most megyek zuhizni, meg vacsizni, jóéjt

VIKUNYA 2009.06.13. 20:47:12

@Kenneth: köszönöm jól vagyok. csek egszerűen nem ételek ember. honnan ez a hatalmas lendület még benned? nem látod, hogy mennyi baj van az országban, és ezekért nem a világválság csak a hibás, az összeomlás előbb kezdődött. ember, ezek tények. nem vagyok orbán fan, már ne is haragudj. nem örülök neki, hogy egy vesztes m. e. visszatér. hihetetlen demagóg vagy ember. elképesztő.

VIKUNYA 2009.06.13. 20:49:29

@Kenneth: egy damagóg fasz vagy ember!

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) · http://nepszotar.com/?szo=proli 2009.06.13. 20:51:31

@VIKUNYA:
Nem kell szidni, tudja ezt ő magáról :) És azt is, hogy miért csinálja...

Minarikede 2009.06.13. 20:59:43

Fiatal kell?
Hát majd Lendvai megszüli! hehehe

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2009.06.13. 21:15:03

Nem olvastam végig, de hibás feltételekből indulna ki sokan. Olyat írnak, hogy "XY béna miniszterelnök lenne, mert ez-és-ez".
Nem lesz MSZP-s miniszterelnök. Nem mindegy, ki nem lesz az?

Steppenwolf 2009.06.13. 21:19:31

@Kenneth: Ne a Lehmann Brothers-szel gyere, annak semmi köze a magyar nemzetgazdasághoz. Inkább azt csipogd már el nekem, vörös kis barátom, hogy ha mindenkit a világon mindenkit kollektíve egyformán ért a világválság, akkor Magyarország mi a jó büdös francért szorul Európában a legnagyobb IMF hitelcsomagra a lehető legmagasabb kamat mellett, és miért van az, hogy ehhez képest, pl. Csehország vagy Szlovákia nem hogy hitelre szorul, hanem maga ad hitelt az IMF rendelkezésére?

dr. Wilbur Swain 2009.06.13. 21:24:38

@Yooha: 1. soha ne bízzuk el magunkat
2: az "mszp2.0"-kifejezés azért mégis lol :D

átlátó 2009.06.13. 21:43:15

Én egy komoly ember vagyok. És már közelebb a hatvanhoz, így nem mondhatni, hogy forrófejű. De ezzel a Mesterházi Attilával, agyonverném ezt a Lendvait. Amelyik túléli, azt tovább ütném, míg mozog.

Gabo1000 2009.06.13. 21:44:24

Egy két észrevétel!
Először is nem attól lesz demokrácia, hogy a képviselők bent ülnek a teremben, hanem attól hogy a választóikat képviselik. Ha lesz 2/3 ad akkor lehet a mostani 20 éves választójogi törvényt felülírni, és olyat alkotni, hogy a mai elvárásoknak is megfeleljen (pl visszahívható képviselők)
Másodszor, mindenféle mutatónk jobb volt 2002 ben mint most és azért azóta eltelt egy kis idő, az emberek dolgoztak, fejlődés kellett volna hogy legyen.
Harmadszor, az ellenzék akkor lehet konstruktív, ha a figyelembe veszik a javaslatait. Eddig ez nem igazán volt így. Persze 2006 -ban sem volt szarban a gazdaság ezért a nem elcsalt választást rögtön adókedvezménnyel és számos jóléti törvénnyel hálálták meg a drága szocialista vezetők.
Utána persze a liberálisok megengedték, hogy a rendőrség pont olyan törvénysértő módon viselkedjen ahogy azt tette a néhány huligán.

Tisztelt Baloldaliak!
Legyetek szívesek írni nekem egy olyan nagy beruházást a 7 év alatt ami tisztán és mindenféle probléma nélkül végigment az MSZP SZDSZ ténykedésével.

VIKUNYA 2009.06.13. 21:45:01

@Admiral William Adama: csak kurvára elegem van már abból a demagógiából, ami csődbe vitte az országot, és ezek után még van képe ennek a suttyónak pofázni itt!

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) · http://nepszotar.com/?szo=proli 2009.06.13. 21:51:49

@VIKUNYA:
Csak ennek a suttyónak pont az a dolga, hogy kihozza a többi emberből a harmadosztályt, aztán majd tud mutogatni, hogy ezek a jobberek milyen állatok. Szóval csak nyugodtan, úgyis nála szakad el előbb a cérna :D

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) · http://nepszotar.com/?szo=proli 2009.06.13. 21:57:54

@Admiral William Adama:
Amúgy a jobboldalon gyártják a legtöbb összeesküvést :D Kezdem magamon észrevenni...

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) · http://nepszotar.com/?szo=proli 2009.06.13. 22:04:33

A kép megfejtése amúgy nem más :

-Egy szdsz-es plakát Ki legyen a 3. erő? Csehák Juditt vagy egy 3/2-es gárdista ;)

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.06.13. 22:04:57

a másik császárotok is zsigerből írt a múltkor, de most sikerült is :P

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2009.06.13. 22:35:33

@Admiral William Adama: és mások:
akármilyen szar is az Mszp, abból nem következik, hogy a Fideszre kéne szavazni.
Van egy csomó másik párt is. Kaptak is szavazatot szép számmal.
Valaki megpróbálhatná elmagyarázni, hogy miért szavazzak pl. a Fideszre, ANÉLKÜL, hogy a többi pártot vagy támogatóikat egyszer is megemlítené.
Ha most rájuk szavaznék, az az Mszp _ellen_ történne, és nem a Fidesz_re_.
Kennethnek is ez lehet a baja.

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) · http://nepszotar.com/?szo=proli 2009.06.13. 22:42:30

@peetmaster:
1. érv, már kormányzott, nem volt csőd a vége
2. érv az egyetlen párt, aki mögött még van annyi támogató, hogy most is tudjon kormányoni
3. érv le tudja győzni az mszp-t, a kisebb pártok erre alkalmatlanok

A legrövidebben szerintem így lehet összefoglalni. Hosszabban meg lehetne írni az értékválasztásról.

blokkos 2009.06.13. 22:51:51

@Gabo1000: Miből gondolod, hogy pont ők fogják felülírni a válsztójogi tv-t, pont akkor amikor hosszú távra is berendezkedhetnek?
Az biztos, hogy a MSZP nem nyer, de könyörgöm jobb oldali egypártrendszert, 2/3-ot ne, az istenért! Ezt untuk meg a baldoldalon 40 éven át, a jobboldal ettől csak szarabb lehet. Sokszor írtam már: Királyság, kötelező templomba járás, leborulás a NAgy Vezér előtt (felállni már volt kötelező, mikor ő volt a főmök), csak narancs ital lesz kapható, mert az sárga :), a portás pedig aszerint szelektálja majd a látógatókat, hogy van e rajta kokárda.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2009.06.13. 22:55:24

@peetmaster:
höhö.

a fidesz '02-ben, majd '06-ban kikövetelte magának, hogy bekerüljön a soha nem szavazok rájuk, amíg bárki a felső vezetésből a helyén van.

az mszp szép fokozatosan jutott el idáig, de kb. '07-től már cseppet is értelmes ember nem választja őket.

az szdsz kb. kunczéig volt egyáltalán vállalható, azóta szót sem érdemes rájuk pazarolni.

az mdf-ről ne is beszéljünk, az valami elképesztő társaság. hegylakók. (antallig alternatíva volt, oké)

---

na nézzük ki marad?
miép? munkáspárt? jobbik? centrum? LMP?
őszintén egyik mellett se látok érveket, inkább olyan protest hullámokon előretörő csapatok.

kivéve persze a jobbikot, amelyik az egyetlen őszinte párt jelenleg. meg el is hiszem, hogy komolyan gondolják a dolgaikat. kár, hogy szinte mind faszság, amit mondanak.

LMP szinte kizárt, hogy megugorja a lécet, jobbik tuti kap 8-10%-ot, fidesz sima többséget szerez, a 2/3-hoz kell majd nekik koalíciós társ, aki a jobbik lesz, nyilván. mszp elbazsalyog 25%-al, jobb is végre, lesz egy tiszta kormányzati helyzet. szdsz, mdf nem jut be.

tessék, válassz, hogy árnyalod a képet a szavazatoddal?

Steppenwolf 2009.06.13. 23:03:30

@blokkos: Azt kifelejtetted, hogy törvényben szabályozzák majd, hogy a balkezes csecsemőket születésük után meg kell gyilkolni, módosítják a KRESZ-t, hogy ne lehessen balra fordulni, és hogy Orbán kikiáltja a királyságot, hogy a Szent Koronával a fején szaladgálhasson a Parlamentben. :)

Látod, ez az igazi válság, hogy idáig süllyedtünk, hogy miután már észérvek nincsenek, ilyen abszurd nettó baromságokkal próbálkoznak az egyszerűbb gondolkodású emberekben félelmet és gyűlöletet kelteni.

Gabo1000 2009.06.14. 00:39:20

@blokkos:
Hogy mi fog történni azt nem tudom, csak remélem, hogy módosítják.
Ha minden marad a régiben, akkor ők fognak a lámpavason lógni, ez biztos, hiszen akik változást akartak rájuk szavaztak. És nagy lesz a népharag, hidd el.
Én hiszek abban, hogy lesz változás, vannak akik nem, ez mindenkinek szíve joga.

hablabla 2009.06.14. 00:45:48

@átlátó: nem akarod jelöltetni magad? Testszik a programod.

tlac 2009.06.14. 01:06:12

ez a galeri kihúzta +20 évig. nincs megfejtés,de szocialista Ildikó hadd rúgozzon még ezen, ezér fizetik..

sikhangya 2009.06.14. 01:09:19

Valahol az apró Aprók közt kéne szétnézni!

Belabela 2009.06.14. 02:46:13

"Egy új, fiatal arcot kell keresni" - Mondotta Lendvai Ildikó, és elvonult egy plasztikai klinikára, új, fiatal arcot csináltatni.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2009.06.14. 03:45:26

@mcs: LMP, ha minden aggódó/bizalmatlan rájuk szavaz, egyenesen kormányzó erő :)
@Admiral William Adama: mely értékek azok, amelyeket a Fidesz hitelesen képvisel? (Lásd még mcs nekem címzett válaszát is)

hacsaturján 2009.06.14. 06:13:43

nesze neked, konzervatórium (izéééé, kő még ide iróniaméter?)

netsrot8 2009.06.14. 07:11:45

Mindegy hogy ki, Csak a rohadt Fidesznek és a gonosz törpének törje valaki ki a nyakát! Felőlem Morvai is lehet miniszterelnök, vagy Tamás Gáspár, vagy a svábhegyi viziszamár is, csak 2010 re a Fideszt elsöpörni!!!!!!!!

metalhammer 2009.06.14. 07:51:15

Hál istennek Orbán Viktor a demokrácia szabályai szerint ismét megválasztották immár 1989 óta. Az mutatja, hogy demokrácia van, hogy igaz egy jelölt volt, de 1216-ból öten nem rá szavaztak!

Szűcslaci 2009.06.14. 08:01:05

@blokkos:

Fiam, benned a sötét erő munkál.

keptelenseg 2009.06.14. 08:36:52

A szocialista recept:
- elkúrhatjuk, elvtársak
- választások előtt, lehetőleg a párton kívülről, Teremtsünk új, kampányolásra alkalmas arcokat. A párton kívüliség két előnye: az elvtársak nem égetik meg magukat, amíg az új tacskó a közvélemény előtt előbb-utóbb leég, a kemény mag megmarad kemény magnak, a tacskó képtelen lesz az mszp belső hatalmi rendszerét módosítani.
- Az új arcok alkalmasak arra, hogy a múlt bűneitől elhatárolódni látszódjék az MSZP (MSZMP).
Az új arcok alkalkmasak arra, hogy hihető és jó elemzésekkel, arra épített programokkal újra és újra félrevezessék a közvéleményt. Reményt teremtenek, hogy mostantól másképp lesz.
- Jön a szavazás: az új programokat elfeljthetik az elvtársak, végrehajtani már nem kell. Az ország ismét jól át lett b...va, az elvtársak megint eljátszották a politikai körmagyart: új választások előtt a (poszt)kommunisták megint keresnek egy balekot és jöhet az újabb ciklus.

Eddig.

Ha valaki nem tudná, akkor még annyit, hogy Lendvai Ildikó Aczél György egyik munkatársa volt éveken át. És nem a büféslány szerepe volt kiosztva rá. Sőt.

Kalmár 2009.06.14. 09:20:52

@netsrot8: Nem is tudtam, hogy egy olyan szigorúan őrzött gyógyintézményben ahol vagy, engednek internetezni.
2010-ben tényleg lesz elsöprés......de szerintem ne menj tv közelébe, mert visszaesik az állapotod.

hapcika 2009.06.14. 09:26:21

Nehéz az élet Ildikó! 2002-ben azt hittem megütöttek, amikor azt sipitoztad, ellopta a Fidesz a pénzt. Pedig nem azt kellett volna villágá kürtölni, hanem csak annyit, hogy Matolcsyt mégegyszer nem szabad a gazdaság közelébe engedni, meg a Vargát se. Ha akkor elmondtad volna, hogy a Chikán feltornázta a növekedést 9.3%-ra és Járai csak 670 milliárdra amelte a deficitet és ezt a prima eredményt rontotta le a két volt komcsis szakember 4.1%-ra és a deficitet 1400 milliárdra ( Megyóval együtt 1700 milliárd).Elmondhatad volna, hogy az átadás-átvételnél a kasszába talált 350 milliárd kölcsön volt, mint a Vegyépszer 650 milliárdja is. Mondhattad volna, hogy Megyó csak aláirt két kölcsönnek, mert az megvolt már rendelve. Az 50%-s béremelés is azért volt drága, mert 80000 -rel több közalkalmazottnak adták. Mondhattad volna a családi pótlékot és a rendszeres gyereknevelésit, meg a szociális segélyeket, mert ezek miatt maradtak otthon a romák, na meg a szociális bűnözés miatt. Emlithetted volna a diákhitelt, a lakáshitelt, ezeknek nem volt fedezetük. Ott volt a kárpótlás, amit lezártak, pedig 150000 vitás ügy volt, de odaadták a tsz elnökök alapította Gazdaszövetségnek a földeket. Látod ezt kellett volna sipitozni, nem az egy két milliárd volt a lényeg, hanem a gazdaság tönkretétele.. Elmondhattad volna, hogy Megyó kiengedte a Kulcsár ügyben a Fideszeseket, hogy Demjánt megmentse és világgá sikoltozhattad volna, Matolcsy másodszor kurta el a gazdaságot, hiszen 90-ben Antall Jóska fő gazdasági tanácsadója volt, ő ötlete volt az egész. De nem ezt sikoltoztad és megbüntetet a Fidesz, mert nem lopott, csak tehetségtelen volt, de a tehetségtelen embernek is van becsülete.

MaxiFeel · http://www.maxifeel.com 2009.06.14. 09:47:13

Ujhelyi még lehet! Már a Bajnai helyett is azt hittem ő lesz!

Netuddki. 2009.06.14. 09:53:47

Szerencsére a fidesznek nincsenek hasonló gondjai. Az elkövetkezendő 35-40 évig még biztos nem. :D

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) · http://nepszotar.com/?szo=proli 2009.06.14. 09:58:35

@peetmaster:

Most álmodhat ide egy utópiát, de a valóság picit más. Itt most egyetlen cél van, hogy olyan emberek kerüljenek kormányzati pozícióba, akik képesek is kormányozni. . Képesek, mert van támogatottságuk, szakembereik és már csinálták, és nem lett belőle katasztrófa (mint most a szocik alatt).
Ha ezt nem látja be tőlem szavazzon máshova, vagy ne szavazon. De az felelőtlenség.

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) · http://nepszotar.com/?szo=proli 2009.06.14. 10:02:10

@Admiral William Adama:
Azt is tegyük hozzá, hogy az mszp még nincs legyőzve. Országgyűlési választásokra össze fogják magukat rántani.
Nem kell itt sokat udvariaskodni, aki nem a fideszre szavaz, az abban működik közre, hogy az mszp még 4 évig rombolja ezt az országot.

Netuddki. 2009.06.14. 10:03:31

@hapcika: "a Fidesz, mert nem lopott"

Muhaha!
TSZ-ek szétbarmolása? Széchenyi terv? Országjáró? Ezüsthajó? És még ki tudja?

Loptak azok is, csak nagyon pofátlanul csinálták a fijjugg. A 2 milliárdos hitelük miből lesz visszafizetve vajon (kamatostul!), ha a hatalom közelébe kerülnek? Csak költői kérdés volt.
Persze rá lehet fogni sok mindenre, hogy 2-szer elq..bukták a választásokat.

Az mszp-vel kapcsolatos disznóságok ahogy egyre inkább napvilágra kerülnek, annál nagyobb a felelőssége a fijjugnak is. Ott a tűz közelében már régen tudniuk kellett ezekről. Ezt hívom én élni és élni hagyni politikának. Most a zemeszpé csinálja, jövőre meg a fidesz folytatja, ha el nem q.-ják azt is.
Már régen nem a bal meg a jobb oldalról szól ez az egész. Az elmúlt 20 évben a kormány közelébe kerülő minden politikus bűnös. Egytől egyig. A megélhetési gazdasági tanácsadóikkal egyetemben.

Netuddki. 2009.06.14. 10:12:25

@Admiral William Adama: "aki nem a fideszre szavaz"

Hazaáruló? Muhaha!
A fidesznek és személy szerint viktornak köszönhetjük, hogy még mindíg a zemeszpé rombolhatja az országot.
Ha nem loptak volna olyan pofátlanul '98-'02 között, ha nem nagymagyarkodtak volna, ha normálisan álltak volna a dolgokhoz, akkor most nem a zemeszpé kormányozna.
Legkönnyebb bűnbakot keresni. Máshol.

A fidesznek az a legnagyobb bűne, hogy sikeresen megosztotta az országot. Csak épp egy hangyányit azok voltak többen akik nem fidesz pártiak. Hogy futballustául fejezzem ki magam: öngól a javából.
De nem vettem észre, hogy az utóbbi 7 év alatt tanultak volna. 2/3? 3/4? Viktor még mindíg nem tanult meg számolni. Nagy hiba!

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) · http://nepszotar.com/?szo=proli 2009.06.14. 10:17:00

@kovi1970:
1.,Én ezt a szót nem használtam (hazaáruló).A felelőtlen pont elég...:D
2., Persze hogy Viktor és a Fidesz hibája az mszp szar kormányzása.
3., Ebbből természetesen az következik ,hogy még hagyjuk 4 évig az mszp-t kormányozni ;)

Netuddki. 2009.06.14. 10:20:43

@Kenneth: Nem papa! Az a nagy gond, hogy az "állam" elveszi az emberek pénzét. Sajnos szolgáltatásokra már többnyire nem fussa! Amire igen, azt is számla nélkül.
Egy csomó embert így az adónkból tartunk el, ahelyett, hogy dolgoznának.
De ennek is megvan a maga oka. Minél nagyobb az újraelosztás, annál többet lehet belőle lopni. Ja és persze annál nagyobb az ingyenélő szavazóbázis akinek mégtöbbet lehet ígérni. Ezért nem igyekezett egyik párt sem ezen változtatni amíg kormányon volt. Most hogy "válság" van persze méginkább adót kellene csökkenteni. Ehelyett mit csinálnak? Adót emelnek. Tehetségtelen b.rmok.

Netuddki. 2009.06.14. 10:25:38

@Admiral William Adama: BSG-s névrokonoddal ellentétben elég lassú a felfogásod.

1.) Kedvenc pártod szokott hazaárulózni, erre akartam utalni. Mostanában már rájöttek nem trendi.
2.) Arról tehetnek, hogy a zemeszpé van kormányon. Bár most, hogy említetted nem emlékszem a fidesz tett volna valamit az ország érdekében az utóbbi 12 évben. ;)
3.) A zemeszpét egy percig nem szabadna tovább hagyni kormányozni! De a fijugg még ezt is elqrták. :(

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) · http://nepszotar.com/?szo=proli 2009.06.14. 10:31:14

@kovi1970:
Az viszont örömteli, hogy a tied gyors. " A zemeszpét egy percig nem szabadna tovább hagyni kormányozni!
"
Ennyi volt az üzenet egyik fele, a másik meg hogy a fideszen kívül most erre más párt nem képes.

hapcika 2009.06.14. 10:32:17

@kovi1970: Azt a szót használtam tehetségtelen. Nem mindegy, hogy kárt okozol, vagy ellopod.

pistii 2009.06.14. 10:57:34

Persze, persze! Mindenről a Fidesz tehet! 2002 óta sajnos nincs kormányon, de akkor is ő tehet a jelenlegi helyzetért. Nem a csaló mszp-s vezérek! nem, nem! Csak a Fidesz! Csodálkozom, hogy még mindig vannak agymosott, a kommunisták által megvezetett emberek ebben az országban.

medve19 2009.06.14. 11:02:57

A Fidesz is lopott! Mi az hogy, nagyon is! Ha nem lopott, akkor nem értett semmihez és rosszul mentek már akkor is dolgok. Ha nem mentek rosszul a dolgok, akkor az a naccerű Bokros csomag miatt volt. De, ha mégsem, az Orbán akkor is egy szemét és takarodjon!
Szánalmas.
A szocik szerintem azért vannak hatalmon, mert a sok okos és bölcs magyar 2002-ben rájuk szavazott. Hát tessék, lehet bekanalazni a főzetet.

I_Isti 2009.06.14. 11:05:20

@pistii: Persze, meg vannak olyan, fidesz által agymosott emberek, akik azt hiszik, hogy mindenért az mszp a hibás, és "töööönkretettéék a zországot." A nagyon hülyék kedvéért: tönkretenni olyan dolgot lehet, ami aránylag jól működik. Ami egyébként is szarul működik, azt maximum még jobban elrontani lehet.
Szerintem a fidesz tehet néhány dologról, amit nem sikerült a mszp-szdsz koalíciónak megvalósítania. (Pl az egészségügyi ellátórendszer teljes átalakítása), viszont - mivel nem volt kormányon, ezért a nyakába varrni az össszes kudardot, amit a Gyurcsány kormány elkövetett eléggé abszurd.

CSÉ 2009.06.14. 11:38:32

Mesterházy? Észnél vagy, akkor ezek az antirasszista, kirekesztés-ellenes, tarka-magyaros, demokratikus chartás kommerek hogyan tudnának újra előállni a cigányorbános lózungjaikkal? Botkának meg nem ment el a józan esze, gondolom.
Lehetne mondjuk Hajdu Peti, az igazán a szocik szinvonala lenne.

Szűcslaci 2009.06.14. 11:42:33

Lámpást emberek, lámpást, mert nem látok ebben a nagy sötétségben........

CSÉ 2009.06.14. 11:50:46

@Kenneth: Jah, igen segítek. Ott van Matolcsy György programja, egy alig néhányszáz oldalas könyvben, de az csak az A változat, mert Széles Gábor is készített a Fidesz számára egy átfogó gazdaságélénkítő programot (tulajdonképpen annak a címszavait nyúlta le a Jobbik, csak megtoldották multiellenességgel). Igaz ezt még a válság előtt, de kitelik tőle, hogy tudja aktualizálni, valahogy benne jobban bízom mint az MSZP-n belül bárkiben. Ha pedig nem hiszel az írott programokban légyszi vesd már össze az Orbán 4 évét, meg az utóbbi 7 évet. Mintha abban a 4 évben lett volna koncepció a kormányzás mögött. Kedves bérkommentelő barátom. Szomorú, ha az ember csak ilyen alja munkákat tud elvállalni.

CSÉ 2009.06.14. 11:54:33

@I_Isti: Segíts! Miért is lett volna jó az egészségügy privatizálása. Ha jóllátom a Hospinvest is a csöd szélén táncol. Csak mond a baromságaidat, én majd tételesen megcáfolom őket.

CSÉ 2009.06.14. 12:01:35

@medve19: Ne haragudj, de nem kellene az embereket hibáztatni azért, amiért rájuk szavaztak 2006-ban. (Én nem, de erősen gondolkodtam rajta.) Ha olvastad a Márió és a varázslót, tudod, hogy mi zajlott le az emberek fejében. Éppen ugyanaz a folyamat, amely a nácikat is hatalomhoz segítette. Az emberek a lelkük mélyén borzongva undorodtak fletótól, de kíváncsiak voltak rá, mi van, ha mégis beváltja a hozzá fűzött reményeket. Egy próbát megér, különben sohasem tudjuk meg. Hát még 2006-ban megtudtuk, a baj csak az, hogy 2010-ig nézhetjük őket.

medve19 2009.06.14. 13:05:04

@CSÉ:
Nem hibáztatok és senkit, csak a felelősség tisztázása végett írtam. Mert úgy tűnik vannak, akik a saját rossz döntésüket is Orbán nyakába varrják!
Olyanok is a a szocikat választották néhány beígért ezüst tallérért, akik egyébként a Fidesz által elindított programok révén tudtak az életükön fordítani. Most persze köpnek nagyokat és átkozódnak a szocikra. S természetesen nem ismerik el, hogy ők hibáztak, mert az Orbánt még most is gyűlölik, leginkább a saját hibás döntésük miatt.
Azzal nincs bajom, ha valaki azt írja gyűlölöm az Orbánt! Egészségére. Csak ez kit érdekel? Attól kapok idegbajt, amikor nekiállnak kimagyarázni.
Egyébként 2002-ről beszéltem. 2006 valóban más volt, s bár nagyon ostoba volt a Fidesz jelszava, de igaz volt!
Hiszen már régen a hitelekből éltünk, a gazdaság már pusztult. Az más kérdés, hogy a polgárok vígan tobzódtak még a hitelekben. Mint most is.
Üdv

VIKUNYA 2009.06.14. 13:29:07

@kovi1970: már ne haragudj, de ha olvastál újságokat abban az időben, feltűnhetett, hogy az ország kettéosztásához igencsak asszisztált az akkori ellenék is! nagyon rafkósak voltak, de attól még, hogy elmondták ezerszer, hogy az orbán kettéosztotta az országot, attól még a saját felelősségük is benne van a pakliban, nagyon nagy örömmel lubickoltak ők ekkor ebben a megosztásban!

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2009.06.14. 14:53:07

@Admiral William Adama: @VIKUNYA:
Az a politikai stílus, mely az ellenfél pocskondiázására alapszik, érzelmi kötődést akar kialakítani (ez a fontos pont), valamint ezzel összhangban háttérbe szorítja az érveken alapuló politizálást, egyértelműen a Fidesz hibája. Lehet jönni a gazdasággal, ahogy AWA teszi, de a GDP 2006-ig 4% és 5% között nőtt folyamatosan, Orbánék óta.
Utána érvényesült az elkúrás.
(Nem mentegetni akar az Mszp-t, nem is szavaznék rájuk, csak arra utalok, hogy a fent előkerült érvnek, miszerint a Fidesz se tökéletes, sőt, van rajta mit utálni, van létjogosultsága.)

pg2 2009.06.14. 14:59:41

Nahát, van egy színvonal...


kb. innen látszik is
____________________________________________

CSÉ 2009.06.14. 15:35:36

@peetmaster: Az ellenfél pocskondiázása. Láttad már az MSZP , később betiltott, köteles beszédes kampányfilmjét, vagy az idei EP választásokon leadott Schmitt Pált lehúzó kampányfilmjét? Te fizetés ellenében teszed a hülyét vagy tényleg szemellenzőt hordasz?

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) · http://nepszotar.com/?szo=proli 2009.06.14. 15:53:37

@peetmaster:

"Lehet jönni a gazdasággal,"

Tehát az ész érveket háttérbe szorítja a fidesz, bár a gazdaságpolitikája működik.
Ellenben az mszp az ész érvekre hallgat, de nem működik a gazdaságpolitikája.

- Mond, nem látsz ebben valami furát? Egy picit sem ?

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2009.06.14. 16:01:32

pártkatonák fikázzák egymást, mert pártkatonák?

bájos.

mondjuk eleve furcsa úgy kezdeni egy fidesz melletti érvelést, hogy debezzeg az mszp, illetve fordítva.

---

az igazán aggasztó az, hogy jelenleg csak a fidesznek van esélye és képessége kormányozni ezt az országot.

és ebben a legfőbb gáz az, hogy nincs alternatíva. mert lássuk be, a fidesz nagyon nem való kormányra a teljesítménye alapján, viszont a többiek teljesítménye meg majdhogynem mérhetetlen, vagy épp negatív.

a másik nagyon nagy gáz meg az, hogy nincs párt, akinek a szekerét emelt fővel lehetne tolni.

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) · http://nepszotar.com/?szo=proli 2009.06.14. 16:15:39

@mcs:
Tetszettek volna 2002-ben és 2006-ban ennyire igényesnek lenni, lehet nem itt tartanánk...

CSÉ 2009.06.14. 16:21:07

@mcs: A fidesz telesítményével meg mi a bajod?

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) · http://nepszotar.com/?szo=proli 2009.06.14. 16:25:21

@CSÉ:
Annyi hogy az mszp nem a győzelemért küzd 2010-ben, hanem a minél kisebb vereségért. Nos ebben egy kitűnő taktika, hogy az mszp szar, no de a fidesz. A fidesz az vállalhatatlan. MUHAHAAAA
Én ezen már hangosan röhögtem, hogy jó-jó a gazdaságpolitikája, de a stílusa... az nem jó ! A szakadék szélén a stílus a legnagyobb gond... pfff

CSÉ 2009.06.14. 16:27:29

@Admiral William Adama: Úgy szeretnék valakivel vitázni, de az egész baloldal teljesen vitaképtelen.

CSÉ 2009.06.14. 16:33:01

@Admiral William Adama: Miért nem nyitunk olyan részletkérdésekről vitát, mint pl.: volt-e értelme Meggyesyt leváltani, ha fletó folytatta az ő politikáját, meg ilyenek. Hátha abból értelmesebb vita kerekedne. Ez akkora szócséplés.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2009.06.14. 16:48:32

@CSÉ: nézd, a problémák, melyekkel most küszködünk, 98-02 között is megvoltak, és nem igazán sikerült megoldani őket viktornak.

sőt, gyártottak mellé még sokat. tény, hogy sokkal kevesebbet, mint a mszp-szdsz társaság.

a fidesz milyen megoldást adott a nyugdíjrendszerre, az egészségügyre, az oktatásra, a vidékfejlesztésre, az adórendszerre, úgy globálisan az ország fejlődését, gyarapodását akadályozó gondokra?

milyen megoldást kínál most? nem tudom. nem tudni. ők se tudják.

abban reménykedhetünk, hogy kevesebbet lopnak, és kevesebb kárt okoznak, mint ez a társaság.

de könyörgöm, épp ételt rendelek, miért kéne annak örülnöm, hogy választható kaják között van olyan is, amiben nem szar van, csak egy kis meleg genny?

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) · http://nepszotar.com/?szo=proli 2009.06.14. 16:56:56

@CSÉ:
Addig nehéz vitázni míg el nem döntik, hogy 98-02. rossz volt az országnak, vagy jó volt, de csak Bokros miatt ;)

------------
@mcs:

Rettentő eredeti vagy. A szöveged első része mszp prop. a szöveg záró gondolata Southpark...

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2009.06.14. 17:09:52

@Admiral William Adama:

ne habozz szembesíteni a rideg tényekkel, valahogy majd csak kibírom.

kicsit, ha kirobbantanád a tudatod a párkátyúkból, talán jobban működne.

nem minden ellenséges "prop", ami bírál valamit.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2009.06.14. 18:47:00

@CSÉ: nem vaghyok szemellenzős, főleg nem pártkatona, és sokadszor mondom, hogy em védem vagy mentegetem az Mszp-t.
De kezdeni a Fidesz kezdte az érzelmezést a tartalmi vita ellen.
@Admiral William Adama:
"Tehát az ész érveket háttérbe szorítja a fidesz, bár a gazdaságpolitikája működik.
Ellenben az mszp az ész érvekre hallgat, de nem működik a gazdaságpolitikája. "

Ez tényleg nagy gond. Valószínűleg a demagógia, illetve a tömegdemokrácia hibája a dolog.
A fidesz, amikor voltak eredményei, akkor se azokkal reklámozta magát, amennyire emlékszem. Egy Fideszhez nem illik egy olyan érvelés, hogy "a GDP 20%-kal emelkedett, X km út épült". Ez olyan Mszp-s "szakértőikormány" érvelés.
Az a gond, hogy sokaknak ez értelmesebben hangzik, mint hogy "erős, büszke ország".
Majd én eldöntöm, hogy mire vagyok büszke. Egy kormánytól szakértést és igazmondást várok.
Egyszerre a kettő sosem valósult meg, de hogy az Mszp nem szakértő, csak azt hazudja, ugye nem volt nyilvánvaló az őszödi beszédig.

lanyi 2009.06.16. 14:26:43

@Nymus:

Olvasgattam a primitív hozzászólásaidat...

Aztán elszakadt a cérna...

Szóval:

A magyar ember semmivel sem alacsonyabb rendű a német embernél.
Egyik nép tagjai sem jobbak a másiknál.

Az lehet hogy a te szüleid lusta naplópó emberek voltak és te is az lettél, és az utódaid is segélyekből próbálnak majd megélni.

Viszont kikérem magamnak hogy a magyar kevésbé lenne dolgos nép mint akárki a világon.

Szégyelld a pofád!!!

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása