Ha a Habsburg Monarchia nem szenved háborús vereséget, s nem omlik össze az ország, akkor nincs Trianon. De az országot a történelmi határai között valószínűleg akkor sem lehetett volna fenntartani, a korábbi - 1914 előtti - viszonyai között pedig egész biztos, hogy nem. Ha a németek győznek az első világháborúban, akkor nincs Trianon - de könnyen lehet, hogy mégis valami nagyon hasonló történt volna.
Antall György írása
Magyarnak rettenetesebb feladat nem jutott még, mint amit Drasche-Lázár Alfréd követ és Benárd Ágoston népjóléti miniszter kaptak osztályrészül. A magyar királyi kormány felhatalmazása alapján nekik kellett aláírniuk a trianoni békeszerződést. S magyar kormányfőnek sem jutott rettenetesebb feladat, mint Teleki Pálnak, aki előterjeszette a törvényjavaslatot az Északamerikai Egyesült Államokkal, a Brit Birodalommal, Franciaországgal, Olaszországgal és Japánnal, továbbá Belgiummal, Kínával, Kubával, Görögországgal, Nikaraguával, Panamával, Lengyelországgal, Portugáliával, Romániával, a Szerb-Horvát-Szlovén Állammal, Sziámmal és Cseh-Szlovákországgal 1920. évi június hó 4. napján a Trianonban kötött békeszerződés becikkelyezéséről.
A történelmi Magyarország két ok miatt hullott szét: az első oka az volt, hogy elveszítettük a világháborút, a második, a még fontosabb ok pedig az, hogy majdnem 50% nem magyar nemzetiségű élt az országban, akik szétfeszítették Szent István birodalmát. 1720-ban, kétszáz évvel a trianoni béke előtt a történelmi Magyarország lakosságának 30-35%-a (!) volt magyar, s Erdélyben a román többség már a XVII-XVIII. században létrejött. Kész csoda, hogy a történelmi Magyarország, magyar hegemónia alatt 1918-ig kibírta, s ez pedig a Habsburg Monarchiának köszönhető. A Habsburg Monarchiát és benne a történelmi Magyarországot ugyanaz a hatalmi status quo tartotta fenn 1918-ig, amelyik bukásra ítélte a magyar függetlenségi törekvéseket 1711-ben és 1849-ben. Amikor ez a status quo megszűnt - pontosabban megszűnt azt ezt fenntartó hatalmi egyensúlyhoz való ragaszkodás -, onnantól a napjai meg voltak számlálva.
Ezt minden valamire való magyar politikus és gondolkodó akkor is tudta és ma is tudja.
Ha a Habsburg Monarchia nem szenved háborús vereséget, s nem omlik össze az ország, akkor nincs Trianon. De az országot a történelmi határai között valószínűleg akkor sem lehetett volna fenntartani, a korábbi - 1914 előtti - viszonyai között pedig egész biztos, hogy nem. Többé-kevésbé a 1920-ban megállapított határokat kitűző térképek készültek nemcsak Párizsban és Szentpéterváron, hanem Berlinben, sőt még Bécsben is, Ferenc Ferdinánd trónörökös környezetében. Ezek már évekkel korábban előrevetítették egy, a trianoni békéhez hasonló rendezés árnyékát. Ha a németek győznek az első világháborúban, akkor nincs Trianon - de könnyen lehet, hogy mégis valami nagyon hasonló történt volna.
Nem lehet nem beszélni arról a felelősségről, ami az akkori magyar (és persze osztrák) elitet terheli a háborúért, az összeomlásért és végül pedig a totális vereségért, ami nem a háborúban, hanem a békében érte az országot: felelősség terheli azokat, akik a millennium pompájától megszédítve nem figyeltek a birodalom törékenységére, s olyan lelkesek voltak a kitörő háborútól. Tisza világosan látta a veszélyeket, de tehetetlennek bizonyult a Bécsben, és persze főleg Berlinben kardot csörtető generálisokkal szemben. Felelősség terheli persze Károlyit és az akkori függetlenségi párti ellenzéket, akik akkor már évek óta uszítottak a Monarchia ellen, majd csődöt mondtak, amikor fegyverrel kellett volna megvédeni a határokat - vagy az országból legalább azt, amit lehetett. Szégyen, hogy ellenállást a győztesekkel szemben csak a Kommün tanúsított. Pedig lett volna értelme valamiféle ellenállásnak, s ezt az mutatja legjobban, hogy a Kommün hadserege egészen Eperjesig tudott előrenyomulni, ha volt parancs és volt rá alkalmas parancsnok.
Sok mindent meg lehetett volna tehát megmenteni, ha a magyar elit nem omlik össze 1919-ben, és Károlyi és emberei nem olyan tehetségtelenek és naivak. De mindent, az egész történelmi Magyarországot egész biztos, hogy nem. Bizonyosan meg lehetett volna menteni Kassát, Nagyváradot, Szabadkát, talán még Pozsonyt is. Sajnos, Kolozsvár meg a Székelyföld már nagyon messze vannak...
Aki ezekről nem beszél, az vagy tudatlan, vagy szándékosan ferdít. Nem tudom, melyik a nagyobb bűn.
Nem vezet sehová annak az ezeregyedik pusztába kiáltása, hogy Trianon igazságtalanság volt. Persze, hogy az volt, de a történelem folyása nem igazság meg igazságtalanság, hanem erő, olykor emberi tehetség és nagyon sokszor szerencse kérdése. A Koltay-Nemeskürty-féle Trianon-filmből pont az nem derült ki, hogy mi és miért történt 1920-ban, miért hullott szét a történelmi Magyarország. A sugallt magyarázat, vagyis a kozmopolita liberális kapitalizmus „elnemzetietlenítő" hatása, a nemzetközi szabadkőművesség és a kommunista összeesküvés, valamint a „magyar-gyűlölet" nemcsak egyszerűen nem igaz, hanem veszélyes ön- és népámítás, amire sajnos a magyaroknak mindig is hajlandósága volt, és ami annyi bajt okozott a történelem során. (Megjegyzem, hogy a liberális kapitalizmus „elnemzetietlenítő" uralma idején, 1867 és 1918 között növekedett a történelmi Magyarország területén a magyarság aránya 48%-ról 54%-ra!)
Nyolcvankilenc év telt el azóta. Amit akkor felfogni is alig lehetett, megérteni és elfogadni pedig végképp nem, az ma már befejezett történelem. Szent István országa, az egész Kárpát-medencét betöltő magyar állam immár végérvényesen a történelemé lett. A történelmet nem lehet újra lejátszani, s az írástudók felelőssége pedig az, hogy ne is keltsenek ilyen illúziókat. Koszovó elvesztésével a szerbek is valami olyant veszítettek el, mint mi Erdéllyel. Nem most, a '90-es években, a polgárháborúban - hanem már évtizedekkel vagy akár évszázadokkal ezelőtt, amikor a tartomány albán többségű lett. Milosevic romba döntötte a hazáját, és az a folyamat akkor kezdődött, amikor a rigómezei csata 600 éves évfordulóján, 1989-ben meghirdette - mintegy - a történelem újra-írását. Nem sikerült, s halottak, tömegsírok, menekültek, elnéptelenedett egykori szerb városok és falvak, romok mindenütt lett az eredmény. Szerbia és a szerbek sorsa intő példa lehet mindenkinek, így nekünk, magyaroknak is . Sem a csonka-országban élőknek, sem pedig a határon túl élő magyaroknak nem tesznek jó szolgálatokat a politikai kalandorok és az emberek őszinte érzelmeivel játszó sarlatánok.
Egy közeli hozzátartozó elvesztése évekig is nagyon fáj. Aztán a gyász enyhül, s csak egy nagy hiányérzet marad, végül már csak arra emlékezünk, hogy volt olyan, amikor még élt, velünk volt, közöttünk. Őrizzük erényeit, elfelejtjük hibáit és megbocsátjuk bűneit.
Én így vagyok a történelmi Magyarországgal.
Szerző: Antall György
