Most hogy a progresszió zászlóshajója léket kapott, a szövetséges értelmiségi réteg orrát befogva ugrik jókora seggeseket a habok közé, hátha felveszi valamelyik arra járó naszád, de már lassan bármilyen lélekvesztő vagy egy korhadt deszka is megteszi, csak szabaduljanak. Páholyunkból nézve irtó izgalmas lesz csipszropogtatás közepette el-elnézni, ahogyan a dezertőrök egymást letaposva küzdenek majd a szabad mentőcsónak-helyekért. Csavaros szívószálunkban felfelé kúszik a mojito.
A tízflekkes bocsánatkérések és énnemtuttamozások közepette arcukon enyhe pírral pukedliző közírók mellett viszont akad, egy, egy Igazi Ember. Egy ember és egy kopott bőrdzseki.
Az ember, aki életraj társadalomelméleti rekonstrukciót írt Leninről, aki még csak az elvtársait sem ölette meg. Az ember, aki árral szemben úszik*. Az ember, aki leleplezi a GULAG-ról írt befeketítő szemétségeket. Baloldali és magyar. Nemzetközi és nyílt levél. Az Olvasó a felsejlő sziluettből már bizonyára ráismert Krausz Tamás alakjára.
Azért írok, hogy újból közöljem önökkel: Sztálinék, Jaroszlavszkijék és társaik becsapják önöket. Azt állítják, azért fordultam a burzsoá sajtóhoz, hogy szembeszálljak azzal a Szovjet Köztársasággal, amelynek létrehozásáért és megvédéséért annyit dolgoztam Leninnel együtt. Becsapják önöket. Azért fordultam a burzsoá sajtóhoz, hogy megvédjem a Szovjet Köztársaság érdekeit Sztálin és társai hazugságaival és alattomos hitszegésével szemben.
Nyilván a józan észben való igazolhatatlan hitünk okozza, hogy az MSZP-ről leváló társutasok és szimbióták politikai középre való kalimpálását feltételezzük, akik ledobva a régi munkásruhát, elhajítva az (árok)ásót, most a jobboldalra is vetnek egy-két szende, hívogató pillantást. Kispolgári gondolkodásunk azonban félrevezető- Krausz ugyanis a történelem forgószeléből kiverekedve magát, baloldaliságában megacélosodva lép szemünk elé. Csak Trockij elvtárs elmaradhatatlan attribútumai, a kerek okuláré és a bajusszal megbolondított kecskeszakáll hiányoznak, hogy a kép teljessé váljék. Ez azonban, természetesen, csak hasonlat. De érdemes rajta elgondolkodni. Két évvel ezelőtti dolgozatát is érdemes felkattintani, amiben a későkádárizmus kedves gesztusát idézve elvtársi pertuban picsog egy sort az Első Titkárral, amiért már a Párt kongresszusain sem szólalhat fel.
Sztálin csak a saját pozícióját akarja megerősíteni a Szovjet Köztársaság helyzetének gyengítése árán. Én viszont éppen hogy stabilizálni szeretném a Szovjet Köztársaságot azzal, hogy a sztálinisták hazugságait leleplezem. Akció, kaland, feszültség, izgalmak. Felhabzó kőbányai és fortyogó kommerszvodka. Megértjük osztálytudatod, Tomi.
Szóval az van, hogy az Krausz alól a (volt?) Első Titkár kirántotta a szőnyeget, a tőke bokájához láncolt polgári szarrágássá silányítva a Balt. Ám én higgadt megvetéssel fogadom a Sztálin által képviselt kispolgári és csinyovnyik-közvélemény álláspontját. A régi mantrákat persze ismerjük, Krausz arcvonásai is bizonyára ellágyulnak a személyi kultuszról elítélőleg írt, a pixisből kiesett lúzer Trockij sorain, amelyekből volt és lesz szerencsénk most itt-ott idézni.
Krausz tehát búcsúzik a baloldaltól, de csak azért, mert az nem eléggé baloldali, megette reggelire a reakció, meg a tőke. Világos, hogy a sztálinizmus és a bolsevizmus azonosításának egy fikarcnyi szocialista kritériuma sincs. Európai kitekintésre a Balt illetően most nem vállalkoznánk, messzire vinne, inkább csak mély empátiát gyakorlunk a Régi Gárda tagja felé, aki a neofiták túlbuzgóságát látva most könnyes szemmel, keserűen, fogát összeszorítva int búcsút a régi elvtársaknak, a mielőbbi egymásratalálás reményében. Végülis, ki tudja. Lehet, hogy az MSZP-sek is járnak néha a Szoborparkba.
Csupán ennek közlésére szorítkozom, messzebb menő következtetéseket nem vonok le. Eljön ennek is az ideje. A következtetéseket majd az újjászülető párt fogja levonni.
A szerző géplakatos
*A reakciós korszakok, mint a mienk is, nemcsak szétbomlasztják és meggyengítik a munkásosztályt, elszigetelve élcsapatától, hanem a mozglaom általános ideológiai színvonalát is lesüllyesztik, régen túlhaladott szintre vetik vissza a politikai gondolkodást. Az élcsapat feladata ilyen körülmények között mindenekelőtt abban áll, hogy ne hagyja magát bevonni az általános visszasodródásba- úszni kell az ár ellen.
