Olvasónk, Vigh Péter írása
Neokonok, ifjúkonok, konzervatív-liberálisok, liberális-konzervatívok, legitimisták és nemzeti szabadelvűek, n + 1. értelemben vett konzervatívok. Itt vagyunk, készülődünk, fortyogunk – és most merre tovább?
Írásommal nem akarok válaszokat adni, inkább körkérdést szeretnék intézni a tisztelt közönséghez, hogy mi az, amit mi tehetünk, tennünk kéne jelen helyzetben? Ha az alább kifejtett félelmeim idővel alaptalannak is bizonyulnak, akkor sem kérek elnézést, hiszen – nézetem szerint – erről is szólnia kell ennek az új kezdeményezésnek.
Szabadság és felelősség
Az internet alapvetően jó dolog. Azért alapvetően, mert vita tárgyát képezheti, hogy vajon elidegenít, hogy a látszólagos hatalmas nyitás a világra nem jár az egyén bezárkózásával, közeli (és tegyük hozzá: valós) környezetétől való elszakadással. Tételezzük fel, hogy egy szabad, felelősségteljes egyénről van szó, aki élni tud (és ezért él is!) a szabadság által nyújtott lehetőségekkel és mondjuk blogokat, internetes sajtót olvas. Azt hiszem nem kell itt ecsetelnem, hogy mennyire meg lennénk lőve, ha ezt a lehetőséget elveszítenénk. A hagyományos médiák szennyáradata, stílustalansága és lényeg-kerülése már-már imponáló méreteket ölt. Többségünk csak olvas, olykor ír egy hozzászólást (én eleddig azt sem), de alapvetően várjuk a napi betevőt. És nem csalódunk, mert naponta felkeressük jól bejáratott honlapjainkat. Olvasni is felelősség, mert mi határozzuk meg azt a kört, ahonnan válogatunk (akárcsak a történész a forrásokat) és minek idegesítenénk magunkat azzal, hogy olyat olvasunk, ami piszkál minket (egy jó történész azért ezt nem teheti meg)? Írni még nagyobb felelősség, már csak azon nyakatekert logika folytán is, hogy minket olvasnak.
Írásommal többek között két kiváló szerző, Békés Márton és Panyi Szabolcs egyes megnyilatkozásaira szeretnék reagálni, mert amellett, hogy jónak, fontosnak és értékesnek tartom munkájukat, bizonyos részeik kicsit piszkálnak. A piszkálódó gondolatokból meg adódhat némi bátorság egy írás erejéig.
Szellemi bátorság…
Hol vannak a kezdetek, az alapok? A rendszerváltást követő évek, évtizedek során felhalmozódott annyi méltósággal teli indulat, erkölcsi és szellemi tőke, bátorsággal vegyülő tenni vágyás, hogy csak idő kérdése volt, mikor fog a formálódó ige testet ölteni. Mai, talán legismertebb három muskétása ezeknek a nagy és szerteágazó think-tank csoportoknak a Kommentár, a Konzervatórium és a Reakció. És persze mind ott vagyunk, mert ahány „konzervatív”, annyi „konzervativizmus”. Ez a szellemi horizontváltás elementárisan tud hatni azokra, akik belefáradtak a jelenlegi jobboldali maistreambe, lózungokba és retorikába – ezt a saját példámmal is tudom igazolni.
…és politikai bölcsesség
Adottak tehát a sokszereplős, sokoldalú, szellemileg termékeny és minőségi
think-tank-ok, egy pezsgő blogos és internetes élet, ami már olykor átcsap a sörcsap és az asztal mellé (
Konzílium Kerekasztal I & II.). Létrejött, létrejövőben van tehát egy eddig elfeledett-eltemetett új, jobboldali (n + 1) konzervatív
politikai filozófia, amit azonban fiatal kora miatt veszélyeztet a csecsemőhalandóság, de jóval inkább a kisgyermekkori betegségek. Ezt egy szóval úgy tudnánk kifejezni, hogy
underground.
A narancsos forradalom margójára
A közvélemény-kutatások és a parlamenti váltógazdaság józan logikája is azt diktálják, hogy a következő parlamenti választásokat a FIDESZ vezette konglomerátum nyeri, és a patás-szarvas úr újra miniszterelnök lesz. Akár még földcsuszamlásszerűen is győzhetnek (az már más kérdés, hogy hogyan és milyen áron), ha Kövér László nem tesz félreérthető metaforákkal teli kijelentéseket, amit a baloldali média úgy értelmezne, hogy kínai és arab polgártársaink hordóban való legurítása a Gellért-hegyről növelheti a GNP-t és a nemzeti öntudatot. Az akció szigorúan voluntarista alapokon nyugodna. Vagy ha Mikola István nem pécéz ki magának egy alig pár százezer főből álló társadalmi csoportot, lehetőleg a legkritikusabb időpontban.
A FIDESZ jelenlegi álláspontját (állásponttalanságát és hallgatását) sokan vizslatták már. Rosszindulatúak szerint nincs programjuk és parlament-fóbiában szenvednek, jóindulatúak szerint csak kivárnak és taktikáznak. Felmerülhet azonban a kérdés, hogy meddig lehet taktikázni, meddig éri meg a szavazatmaximálás miatt hallgatni, horribile dictu hülyeségeket beszélni?! A magyar választópolgárok és politikusaik kölcsönösen kiskorúságban (itt, azt hiszem, megengedhető az aufklärista szóhasználat) tartják egymást: a politikusok félnek választóiktól, a zemberek meg utálják őket, de azért elmennek szavazni, mert a másikat jobban utálják.
Orrára lehet koppintani a szerzőnek, hogy mindez csak értelmiségi nyavalygás, de nem választott politikusaink kötelessége lenne az ország jövőjét élhető irányba terelő programok kidolgozása (és nem a civil Reformszövetségé), az állampolgárok tájékoztatása a valós helyzetről, a lényegi kérdésekről (és nem a közéleti gumicsontokról)? Tényleg megéri még az a hevesi meg csepeli szavazat, hogy aztán a nyugdíjasok és középkorúak (!) tüntető hordái lepjék el a Kossuth teret, és hogy majd Vágó István Gréczy Zsolttal karöltve, habzó szájjal kezdeményezzen népszavazást a zembereket gyötrő reformok ellen?
Megvan a
politikai bátorság és felelősségvállalás (tételezzük fel, hogy a program megvan) a jobboldalon és a FIDESZ-ben, hogy meglépjék azokat a rövid távon mindenképp
fájdalmas lépéseket, amiket meg kell lépni? Én már könnyen beszélhetek a felsőoktatási tandíjról, hisz befejezem az egyetemet, de ha most lennék 16-17-18 éves, nagyot fordulna velem a világ – hogy a többi átalakításról most ne is szóljak, hisz azok még súlyosabbak az adócsaláshoz és kádári osztogatáshoz szokott kis hazánkban.
A vad kovács
Nem értek egyet a FIDESZ „egy a tábor, egy a zászló” elvével, hogy lassan már több pártot, társadalmi csoportot és
elvárást tömörít, mint amennyit meg tudok számolni. Önigazolásnak tartom azt az érvet, miszerint ha most nem egységes a jobboldal (értsd: mindenki a FIDESZ-re és kisbolygójára, a KDNP-re szavazzon), akkor újra közel az
alkony. A jobboldal ennek mentén való beolvasztása eddig két elvesztett parlamenti választást eredményezett, sőt egyes pártok esetén radikális elkülönülést. A Jobbikról sok szó esik mostanában (talán nem is baj, hogy kiválik, ami nem
oda tartozik), de
az MDF balra pozicionálása talán még tragikusabb, különösen, ha együtt emlegetik az „Antall József-i örökséggel”. Többek között ennek kapcsán is merült fel bennem, hogy mi lesz ezzel a formálódó
underground mozgalommal, ahova most is írok? Ha eljön az idő, akkor kit húznak elő a pakliból, melyik programot, melyik intézetet, folyóiratot, melyik retorikát, melyik politikust? Túl nagy a kavalkád és túl nagy a homály – és azt azért lássuk be: a jobboldali
mainstream ma ugyanolyan gyanakvással szemléli ezt a fortyogást, mint a progresszív forradalmárok.
Tökösség helyett böködés
Nemrég jelent meg
Panyi Szabolcs publicisztikája a Hírszerzőn és dicséretesnek tartom, hogy a Konzervatórium is kiemelten foglalkozik az EP választásokkal és az ennek kapcsán mozgolódó
parlamenten kívüli pártokkal. A Jobbik-jelenségről most nem szólnék, sokkal érdekesebbnek tartom a Lehet Más a Politika (LMP) nevű pártról kialakított véleményét, amit egy merész lépéssel ki is terjesztenék. Külön érdekes, hogy Panyi kulturált idegenkedése nem áll távol egy – finoman szólva – más világnézeti töltettel rendelkező
portálétól. Megértek én minden kételyt, egy kis szkepticizmus az újjal és a magyar politikai palettával szemben mondhatni szükséges is. Túlzásnak tartom azonban az
ab ovo kételkedést minden szerveződés és azok hitelességével kapcsolatban, arról már nem is szólva, hogy minden mögött Gyurcsány „80%-ban patrióta” Ferenc kinyújtott kezét lássuk vagy SZDSZ-es kiszervezést (s innen már csak egy apró lépcső az ízes zsidó összeesküvés-elmélet, ami a radikális részre jellemző, s nem a Hírszerző publicistájára – hogy a félreértéseket elkerüljük).
A LMP jelenleg valóban egy hímes tojás, az igazi mélységek még nem tárultak fel. A kampányfilm és egyes elemek után (különösen ha valaki csak a zöld vonalat emeli ki) valóban balos beütése van a pártnak, de ha bárki ebből messzemenő következtetéseket vonna le, az vegyen erőt magán és menjen el az egyik klubjukba vagy rendezvényükre, ismerkedjen meg személyesen ezekkel az arcokkal. Már csak azért is szembetűnő lesz a változás a jelenlegi politikai palettával szemben, mert ők még nem kopaszodnak és nincs két-három „cégük” per fő.
A téma megérne egy külön cikket – ill. nagy érdeklődéssel várom, hogy készül e interjú az LMP-vel, melyik taggal és milyen témák mentén, itt a Konzervatóriumon. (Az interjú Schiffer Andrással készül, aktuális közéleti történésekre kérdezve rá, és napokon belül megjelenik. - P.Sz.)
Minden jogos és jogtalan kétkedőnek ajánlom viszont
Tölgyessy Péter szavait, amiket nemrég a Deák Klubban mondott, miszerint minden jobboldalinak
elemi érdeke és valójában drukkolnunk kéne, hogy legyen már végre Magyarországon egy normális baloldal.
Mi küzdünk a hazai pályán, de illúzió volna azt hinnünk, hogy beköszönt a hosszú távú konzervatív fordulat Magyarországon. Mindig lesznek tőlünk eltérően gondolkodó emberek és társadalmi csoportok, csak az egész ott kaphat gellert, hogy ki képviseli őket. Kevesebb cinizmust, kevesebb árokásást innen is, onnan is.
A kritika megfordul
Láthattuk, jó dolog viccelődni a parlamenten kívüli csótányokon, akik munkájuk mellett nem kevés anyagi-pénzügyi-időbeli áldozatot hoznak azért, hogy változtassanak a jelenleg kialakult mocsaras, süllyedő helyzeten. A kérdés, hogy mi mit fogunk tenni, azért hogy az általunk képviselt és fontosnak tartott értékek politikai artikulációt nyerjenek? Ahogy korábban leírtam, szép és felelősségteljes dolog mind az írás és mind az olvasás, de közeledik a pillanat (idén vagy jövőre), amikor a leírt sorokat aprópénzre kéne váltani, amiből már meg tudjuk venni az első téglát, amire felállva még talán nem fulladunk meg. Csak ismételni tudom magam, tartok tőle hogy az itt és ezen körben képviselt gondolatok nem, vagy alig fognak bekerülni az országos politikába, marad az underground, ami jó, de mindannyian érezzük, hogy kevés lehet, ha jön a választás.
(Olvasóink leveleit ide várjuk: konzervatorium [kukac] konzervatorium [pont] hu)
