Szadeurópa - a kamulista

Hadrian VII. I 2009.02.08. 08:03

Költői kérdés következik: te szavaznál-e egy olyan pártra, mely magáról azt sugallja, hogy teljesen esélytelen?

Tegnap véglegesítette ugyanis az EP-listáját a Szabad Demokraták Szövetsége. Maga a lista és a körítésül szolgáló sajtótájékoztatóan elhangzottak még a Fideszénél is elképesztőbbek.

Tényleg.

A listát Szent-Iványi István vezeti. Ezzel még semmi gond nincsen, Szent-Iványiról semmi rosszat nem tudunk elmondani (még nyilatkozott is nekünk korábban, úgyhogy pláne): a kevés normális politikusaink egyike.

A gondok ezután kezdődnek.

Az SZDSZ tegnap bejelentett listája ugyanis öt helyből áll. Az utolsó, azaz ötödik helyen Konrád György író áll, az ő szereplése azonban már csak "szimbolikus", vagy micsoda. Na most már maga az, hogy az SZDSZ-nek egy ötfős listát sikerült kiizzadnia magából, ugyan legalább mutatja azt, hogy a párt tisztában van a valósággal, de hát mégiscsak vérciki.

És a listának már az ötödik helye is csak "szimbolikus"!

Értem én, hogy muszájból el kell indulni ezen a választáson, de legalább a látszatra azért lehetne ügyelni.  A sajtótájékoztatón "Szent-Iványi István szintén kérdésre válaszolva közölte, nem mérlegelik azt az eshetőséget, hogy egyetlen képviselőjelöltet sem tudnak kijuttatni Brüsszelbe, de ha ez a "hipotetikus eset áll elő" az nehézzé tenné számukra a további hazai politizálást is." Aha. Srácok: szerintem nem kellene ezt akkor erőltetni. Hm?

*

De térjünk vissza Konrád Györgyre. Mert ezzel az erővel a többi tizenvalahány helyre Göncz Árpádtól Jancsó Miklósig az összes kiöregedett SZDSZ-es (és SZDSZ-közeli) művészt fel lehetett volna pakolni. Érteni véljük, hogy addig jutott már ez a párt, hogy ilyen lépésekre van szüksége ahhoz, hogy a(z egykori) választóikat megpróbálja emlékeztetni, hogy hahó, mi vagyunk az SZDSZ, tudjátok, a milliós szavazótáborral rendelkező rendszerváltó párt - csak közben kissé összetöpörödtünk 1-2%-osra, kicsit összehaverkodtunk azokkal, akiket '89-90-ben leváltottunk, de Konrád György még mindig velünk van. Hurrá. Különösen szükség van az ilyen lépésekre, amióta Fodor Gábor az SZDSZ elnöke, és a Magyar-Pető-Kuncze-féle brancshoz hű szadeszes értelmiség nyílt levelekben támadja őt.

Oké, legalább még Konrád. Értjük, oké.

De szegény, szegény Konrád Györgyöt nem értjük. Nem értjük, hogy miért adja még mindig ehhez a nevét. Tényleg nem. Neki ez miért jó?

*

Lépjünk tovább. Az SZDSZ öt éve rendkívül büszke volt, hogy Mohácsi Viktória személyében egy romát juttattak az EP-be, és most is elhangzott, hogy az SZDSZ következő országos tanácsán majd a "romastratégiával" fognak foglalkozni, mert az egyébként is, és most főleg nagyon de nagyon fontos. Ehhez képest Mohácsi a negyedik helyre csúszott vissza, vagyis garantáltan nem újrázhat. Nem csak Konrád jelölése, de ez is szimbolikus üzenet. Bizony. (Nekünk Mohácsi kell? - szar poén, tudom. :))

A második helyet egyébként Béki Gabriella kapta meg - rá még karaktert pazarolni sem érdemes.

*

És itt jön a következő poén: harmadik Demszky Gábor. Az a Demszky Gábor, aki 2004-ben az SZDSZ EP-listáját vezette, majd összeférhetetlenség miatt 2004 októberében lemondott mandátumáról - így került Mohácsi a helyére. Az SZDSZ valamiért mostanság nagyon szereti égetni magát, és ezt a helyzetet is tudták fokozni: Demszky ugyanis ezúttal az EP-képviselői pozíciót választaná, legalábbis azt nyilatkozta.

Ezen bizonyos szempontból nincs mit csodálkozni, hiszen jövőre amúgy is véget érne a Demszky-éra Budapesten, így pedig újabb öt évre egy jócskán megemelt képviselői fizetést tudna szakítani Demszky, tehát ez részéről egy racionális döntés volna. Ahhoz képest, hogy Budapest ezzel milyen jól járna, ez abszolút nem egy drága ár.

Tegyük fel, hogy az SZDSZ három helyet szerez - persze, ez lehetetlen, és azért nyilatkozik ilyesmiket Demszky, mert ezzel ő is tisztában van. De tegyük fel! Mi történne akkor? 2009 nyarán vagy őszén Demszky Gábor lemond, mint főpolgármester, kiírják az új választást, az SZDSZ és a baloldal csúfosan elbukja, bebiztosítva majd egy még nagyobb zakót az országos parlamenti választásokon. SZDSZ, game over - ez lenne ennek a forgatókönyvnek a vége. Hihető, hogy Demszky és pártja erre játszik? Nyilvánvalóan nem.

 

Mintha a párt saját magán, saját szerencsétlenségén röhögne, már ők sem hiszik el, hogy ennyire vállalhatatlan és kínos ez az egész kékszínű massza, amit SZDSZ-nek rövidítenek: össze-vissza lehet kamuzni, nem számít semmi, hiszen nincs tétje már a dolognak. De akkor legalább a parlament feloszlatásába illene belemenni: ha már halál, legalább minimálisan maradjon valami méltóság. Ehelyett hetvenvalahány éves öregemberekbe kapaszkodnak, kétszázezer szavazót vizionálnak, és az egész már valahol annyira kínos, hogy nevetni sincs kedvünk.

Cinizmusukat kölcsönvéve, ezek után mi mást mondhatnánk: szavazzatok az SZDSZ-re, juttassuk Demszky Strasbourgba! (És persze éljen Kóka János!)

*

Nincs értelme ezt tovább ragozni. (Persze ki lehetne még térni Fodor Gábor megmosolyogtató szavaira, melyek szerint az SZDSZ azokért az értékekért harcol, melyek a nyugati kultúrához és civilizációhoz kötnek minket...) Az SZDSZ már húsz éve hangosan hirdeti, hogy ők és csakis ők fogják nekünk elhozni Európát - ennek ellenére egy vérbeli kamulistát tudtak csak összehozni az európai parlamenti választásra.

/Kép: Hetek/

 

Kapcsolódó írások:

Fidesz menni Európa

Európai Terror Házát akar Csehország

Kóka János mellett


A bejegyzés trackback címe:

https://konzervatorium.blog.hu/api/trackback/id/tr32929382

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kötöttségek nélkül 2009.02.08. 15:17:39

Dilemma A hír: Szent-Iványi István vezeti az SZDSZ EP-listáját.Egyik szemem nevet...Nem is dönthettek volna jobban. Szent-Iványi olyan szabad demokrata politikus, aki pártjának külügyi szakértőjeként már évek óta helyt áll az EU-ban, tapasztalata mindenké…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

molaris 2009.02.08. 08:45:33

A lista első helye is csak szimbolikus.

yda 2009.02.08. 09:31:33

"a kevés normális politikusaink egyike"
Kétlem,lásd szentkorona= smicisapka.
Nagyon hamar felejteni nem nehéz!!

Fogadott Prókátor 2009.02.08. 09:51:46

Az SZDSZ morálisan akkor roppant meg, amikor a radikális rendszerváltozást hirdető pártból (1989-1990) először mindenféle komancsok (pl. Bors Jenő) védelmezője (1991), majd pedig Horn Gyula szövetségese (1992-94), végül pedig kormányának tagja (1994-98) lett. Ekkorát fordítani még nekik sem lehet büntetlenül.

Hogy az SZDSZ háza táján gáz van, már akkor világosan lehetett látni, amikor a sikeres önkormányzati választások után, 1990. szeptember végén, eltávolították Tölgyessy Pétert, mint frakcióvezetőt. Láthatótlag a kommunista kádergyerekekből összeállt demokratikus ellenzék figurái féltették tőle a saját kis pártjukat. Még lehetett volna esély az SZDSZ megmentésére 1991-92-ben, amikor Tölgyessy volt a pártelnök, de őt annak idején szabályosan bojkott alá vették a pártban és a sajtójában, kb. olyan vagy még súlyosabb vádakat vagdostak a fejéhez, mint most Fodoréhoz. Pedig Fodor egyidebően Kis János albérlője volt, így politikai nézeteit tekintve mégiscsak ő áll a legközelebb a polgári radikális SZDSZ-hez. Mi lenne, ha nem lett volna albérlő a Kelenhegyi úton!

Hogy szegény Szent-Iványi mit keres abban a pártban, azt már akkor sem értettem, amikor Kovács "EU-biztos" László mellett külügyi államtitkár volt.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.02.08. 10:48:18

Fogadott Prókátorral egyetértve: a SzaDeSz már 1990-ben morálisan megbukott és ez már közel két évtizede megtörtént! A párt mai állapota csak egy hosszú agónia végállapota, noha szerintem a manapság feltalált (neo)konzervatív prodzsekt mintha mentőövet jelentene az egykori holdudvar, illetve az egykori szimpatizánsok egy részének is. Szerintem erre jó példa a Ti blogotok is. Néhány szerzőtöket leszámítva, természetesen.

Én úgy látom, hogy max a párt nevét lehet siratni, a vonal sajnos megvan, csak időnként jelentős metamorfózison megy át a dolog. A 80-as, 90-es években például kommancsból, illetve maoistából liberálissá avanzsált a kollektíva, mostanság meg erős a késztetés valamiféle konzerv vákuum betöltésére.

Az pedig hogy "szegény" Konrád miért adja ehhez a nevét? Ugye ez csak egy véletlenül bennmaradt dilettáns kérdés kívánt lenni?
Ti. Konrád és a SzaDeSz egy és ugyanaz, kedveseim!

Raymond 2009.02.08. 11:08:29

"Ahhoz képest, hogy Budapest ezzel milyen jól járna, ez abszolút nem egy drága ár." - MAGAS ár, ha már magyar nyelvű ez a blog...

Hadrian VII. · HTTP://KONZERVATORIUM.BLOG.HU 2009.02.08. 11:30:49

@Gasper: tehát mi volnának a kiábrándult szadeszesek, akik lenyúlják a konzervativizmust, valahogy így gondolod?:)

Szerintem máshol keresgélj, mondjuk itt: www.hirszerzo.hu/cikk.lehet_mas_a_politika_obama_modszerevel_az_europai_parlamentbe.96765.html

"Ti. Konrád és a SzaDeSz egy és ugyanaz, kedveseim!"

Gasper, költői kérdésem éppen arra irányult, hogy vajon miért gondolja ezt Konrád is MÉG MINDIG így.

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2009.02.08. 12:25:49

@Hadrian VII.: Lehetséges, hogy már ennyire szétszívta az agyát Mr. Konrád. :(

Stoney Hill Billy 2009.02.08. 12:26:27

márpedig kurva jó szlogen ez a 200001. attól tartok meg is lesz.

Kösz jól vagyok! Ne tessék aggódni! · http://tudtad.blog.hu 2009.02.08. 12:38:16

számomra az egész lista elég szimbolikusnak tűnik.

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.02.08. 12:58:58

@Stoney Hill Billy: Szerintem meg pont az ellenkezője. Abszolút értékben meghatároznak egy célt, amit a továbbiakban semmilyen módon nem tudnak adaptálni az aktuális helyzethez; és ezt bebetonozzák a köztudatba. Mi lesz, ha csak 160e szavazatot kapnak? Biztos bukás a la szadesz.

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.02.08. 13:00:22

Persze a választás előtt még bármikor visszaléphetnek...

XDXDXD

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2009.02.08. 13:04:04

Szerintem a szadesznek direkt Mohács kell. Mert ha ők kiesnek, a jobbik meg be az EP-be, egy évig tudnak velük fenyegetni a választásokig. Ilyen egyszerű.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.02.08. 13:09:36

@Király Rák:

hogy emeljem hozzászólásod csillogó fényét megjegyzem, a legtöbb képviselő nem szív, inkább leissza magát a Parlamentben, mert azt szabad, sőt.

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.02.08. 13:19:36

@nyomasek_bobo: Ha ők kiesnek, a Jobbik meg bejut, akkor nekik 2010 már nem fog játszani.

osborne 2009.02.08. 13:19:58

Megérdemel-e Demszky 200 000 01 forintot havonta Brüsszelben?

A főpolgármester aki saját városából menekülni akar, ez pedig külön mókás ;]

utazó 2009.02.08. 13:29:52

Neked is csak azt tudom tanácsolni, mint néhány elvbarátodnak. Vetkőzd le a kisebbrendűségi érzésedet, egyenesedj ki, próbálj értelmes ember módján írni, s akkor talán használhatóbb bejegyzéseid lesznek. Ez így egy látlelet - rólad.

Peter252 2009.02.08. 13:47:02

Vicc ,..mert ha esetleg be is jutna Demszky, akkor se menne ki, hisz 2010 ben biztos indulni fog a főpolgármesteri posztért és újra meg is nyeri, sajnos Demszkyt Budapesten nem lehet legyőzni, ameddig akar, addig lesz főpolgármester,...márpedig szerintem akar még...

És ha alacsony lesz a részvétel, a 2 törpepárt be fog jutni az EP be, sajnos, ezért kell nagyon sok embernek elmenni szavazni,...de nem csak ezért.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2009.02.08. 13:52:29

@Peter252:
Azt mondta, nem jelölteti magát 2010-ben. Mivel emlékeim szerint ő még csak egyszer jelentette ezt be, tegyük fel, hogy igaz. Viszont, akkor az SZDSZ lehet, hogy teljesen felszívódik.

phaidros 2009.02.08. 13:55:34

@utazó: köszönjük, Emese. :)

Peter252 2009.02.08. 13:58:15

Lord, ezt mondta asszem anno 2006 előtt is, és mégis indult és valahol, valamelyik interjúban már csak lebegtette 2010 et, vacillált,..nyugodt lehetsz, hogy végül indulni fog és a választás előtt pár héttel beáll mögé az mszp is, visszaléptetve a jelöltjét, sajnos , ki kell mondani, nyerni fog, Budapesten nem lehet Demszkyt legyőzni , ez tény.

Peter252 2009.02.08. 14:01:39

De mondok egy elkeserítőbb jóslatot, az szdsz bent lesz a parlamentben 2010 ben is, vagy az mszp sek szavaznak át listán, mint 2006 ban, vagy eleve mszp-szdsz közös lista lesz 2010 ben(ezt vélem valószínűbbnek)..

Gyurcsány tudja, hogy 2010 ben csak úgy nyerhet és kerülhet ismét kormányra, hogyha az szdsz bent lesz,...márpedig Gyurcsány újrázni akar 2010 ben, és a harmadik kormányfői ciklusára készülni.

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2009.02.08. 14:07:47

Nagyon jó kis poszt. Konrád meg azért marad az SZDSZ-ben, mert - kell-e mondani? - zsigerileg gyűlöli a jobboldalt, és retteg a szélsőjobbtól. Ezért még Gyurcsány védelmére is hajlandó (l. az őszödi beszéd magasztalását)

F. T.- (törölt) · http://www.metacafe.com/watch/2123225/ 2009.02.08. 14:15:28

Könyörgök, essenek ki! Csak essenek ki!

De úgy, hogy ne jöjjenek vissza más néven, LMP vagy Humanista Párt vagy akár alternatív-kortárs művészek néven. Nem, nem, soha!

Lucius Flavius Arrianus 2009.02.08. 14:15:37

@yda:
az nem ő volt.
Mivel abban a kényelmetlen helyzetben vagyok, hogy e pártnak alapító tagja voltam, ráadásul az inkriminált, szólásmondássá hírhedett bonmot a fülem hallatára hangzott el, kénytelen vagyok Szent-Iványi szerzőségét cáfolni.
Ennyi. Már lényegtelen, hogy ki mondta. Akkor is ostobaság volt, ma is az.

bryan 2009.02.08. 14:36:19

Az ep listához nem szólnék, hozzá, mert kampány előtt az szdsz későbbi eredményeit sosem lehet tudni. Inkább a polgármester ügyhöz annyit, hogy legtöbbször nem Demszky nyeri meg a választást, hanem a többiek bukják el. Lásd a fidesz választása. Tarlósról ki gondolja komolyan, hogy főpolgármester lehet? Erre csak akkor van esély ha nagyon-nagyon elkúrja mindenki más. Tarlós nem erre való és kész. Nagyon jó lenne már leváltani Demszkyt, de azért nem mindegy ki lesz a következő. Akkor már inkább Rogánt vagy Pokornyt futtassák, ők még valamennyire bp kompatibilisek.

bryan 2009.02.08. 14:44:55

@Ferenc Testvér:
Az LMP-nek meg a humanistáknak kevés közük van a mostani szdsz-hez.

Peter252 2009.02.08. 15:02:36

Olvastam , láttam az LMP kis kampányfilmjét, meg írást róla,...hát azt gondolom, tisztességes a szándék dee nagggyon naívak,..azt vettem ki, Obama módszerét szeretnék követni és persze Obama a példakép, de a "magyar -Obama" címre már úgy látom bejelentkezett egy Gyurcsány nevű ember, ezt ki lehet venni, hogy az Obama vonallal akarják Gyurcsányt újra eladni az embereknek, úgyhogy ez nem fog menni, mert végül a balliberális szavazók úgyis Gyurcsányra fognak szavazni majd, a fiatalok is, az alterosok is a balról, stbstb ..ezért az LMP-nek nincs esélye, max 1-2 százalék, de azt az szdsz től veszik el majd.
Az szdsz es szavazók is át fognak szavazni Gyurcsányra.

Grrr 2009.02.08. 15:03:00

Úgy emlékeztem pedig, hogy van még 17 fiatal abban a pártban, akik még akár angolul is tudnak... Legalább kaphattak volna esélyt, hogy bemutatkozzanak a Népszabadságban... De nem, úgy látszik, hogy lehúzták a rolót - "Ennyi volt, Magyarország! Akkor mi most lelépünk. A zsákmányt köszönjük, azt megtartjuk."

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.02.08. 15:12:02

@Hadrian VII.: "tehát mi volnának a kiábrándult szadeszesek, akik lenyúlják a konzervativizmust, valahogy így gondolod?:)"

Ennél azért árnyaltabb képet vázoltam fel a kommentemben, de kétségtelenül van egy fluktuáció a konzerv lecsóba, szerintem ezt ti sem tagadhatjátok.

Amúgy pedig az a személyes véleményem, hogy nevetséges dolog az embert liberós, konzerv és hasonló skatulyákba rámolni. Mégha ezt az ember önmaga is teszi saját lényével. Nevetséges, hiszen az emberi lény ennél jóval organikusabban működik, noha kétségtelenül jellemző a magyar rögvalóságra a világnézeti értelemben vett valahová tartozás kényszere. Na de ez már látszólag off volt. De csak látszólag.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.02.08. 15:23:44

@Gasper: minden emberben van mindenféle világnézetből, ez igaz, a magam példájából is állíthatom. De azért általában az egyik mindig domináns...

Lucius Flavius Arrianus 2009.02.08. 15:48:27

@Fedor:
akár még igazad is lehet, bár én már nem vagyok hajlandó világnézetemet, mint alkalmazkodó, esetenként változó, ám - véleményem szerint - mégis koherens rendszert a mindenkori magyar politikára leképezni. Szükségképpen én sérülök, nem a politika.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.02.08. 15:56:16

@Fedor: ez kétségtelenül így igaz, csak a hajlékonyságnak is vannak határai. Meg az átjárhatóság mértékének is.

Ilyen mértékű ívre maximum a Sex Pistols volt képes, amikor a Londoni Szimfonikusokkal álltak össze még anno a hőskorban.

Nekem igazából azzal van gondom, hogy hirtelen kinevezzük magunkat mondjuk konzervatívnak. Nekem ez így kissé izzadtságszagú és életidegen. És persze némileg képtelenségnek is tartom.
Főleg az angolszász vonal hazai interpretálását, melynek igazából nincs és nem is volt kulturális beágyazottsága, mondjuk úgy az elmúlt két évszázadban.
Na persze ezzel együtt én ehhez mindenféle jót és sok sikert kívánok. És nem akarok tovább offolni.

clownfish 2009.02.08. 18:13:24

igazi hadrian minőségű poszt. szerintem ezzel mindent elmondtam.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.02.09. 01:34:56

@yda: Az SZDSZ tényleg nagyon gáz.

De az ilyen ...khmm pontatlan (eufémizmus, valójában hazugság, rágalom stb. lenne a megfelelő kifejezés) mémek terjedése ill. terjesztése még sokkal nagyobb gáz.

(Ez kb az orbánbányázás szintje.)


Egyrészt a micisapkát nem Szent-Iványi mondta;
másrészt Kis János (aki valóban mondott mondatot címerrel és micisapkával) sem úgy.
Hogy mi volt a tényleges kontextus, nézzen utána, akit érdekel valóság.


(és szintén ezen keveseknek: a 'tetemcafat' és a 'tökfödő' sem az SZDSZ 'sara', bármennyire is terjed ez is a jobboldali bulvármédiában. Ezek egy provokatívnak szánt és erősen provokatívnak sikeredett cikkben jelentek meg, szerzője pedig Majsai Tamás - valószínűsíthetően - homoszexuális református teológus
www.narancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=6578


Ettől függetlenül a lista és az egész SZDSZ tényleg űbergáz.

doktorur 2009.02.09. 23:37:47

Azért a pártokhoz való viszonyokról, illetve a blog tartalmi mondanivalójának a kommentelôkkel fennálló korrelációjáról elég sokat elmond, hogy a Fidesz-listáról szóló vitriolos poszthoz ömlô többszáz hozzászóláshoz képest itt milyen kevesen óhajtottak megnyilvánulni. Ez a jobb sorsra érdemes kis pamflet ugyanolyan marginális lett e blogon mint a szadesz a politikai színtéren...

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2009.02.10. 01:24:25

@doktorur:

vagy a szadesz hívek kevésbé kattannak a hívószavakra?

ó, bocsánat, ez blaszfémia volt, hiszen minden szadesz-fan definició szerint bolond, ugye?

nincs olyan nagy misztikus oka ennek, a derék polgárok fejében a fidesz, a jobboldal és a konzervatív egy perverz szentháromság, és aki ezt a csodás képet bírálni meri, arra lesújt kommentek ökle. meg az index címlap.

phaidros 2009.02.10. 08:44:16

@mcs: bolondnak semmiképpen nem bolond. Valami más.

doktorur 2009.02.10. 13:36:55

@mcs: nem mindegyik szadesz fan bolond szerintem. Csak mondjuk a 99.99%-uk. A maradéknak pedig megélhetést jelent. Ne érts félre, én nem a liberalizmusról beszélek (a liberálisok nagy többségével semmi bajom, mitöbb elég sok barátom is van köztük), hanem a szadeszrôl. A kettônek ugyanis semmi köze egymáshoz.

Elôbbivel vitatkozom sok mindenben bár, létjogosultságát s elért eredményeit nem vitatom. Utóbbira viszont semmi szükség nincsen...

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2009.02.10. 15:15:19

@doktorur:

ami engem zavar az az összetett kérdések faékké egyszerűsítése.

az szdsz-t védeni semmiképp sem akarnám, de a kép hangyafasznyit árnyaltabb azér.

doktorur 2009.02.10. 18:09:51

@mcs: Hol itt az egyszerûsítés? És mit lehet Demszky listás 3. helyén árnyalni??? Azt gondolom te mostan itten kötekedel.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2009.02.10. 20:39:33

@doktorur:

:) nem a cikkről beszéltem, hanem a kommentedről.

doktorur 2009.02.10. 21:32:46

@mcs:
no, akkor meg végképp kötekedel! :)

urbangeri · http://ujgen.blog.hu 2009.02.10. 22:55:13

Sose értettem ezt a már már megátalkodott ellenszenvet.
Talán azért ez az erőlködés, mert azért ti is érzitek, hogy azért Orbánjózsi is '98 óta épp elég gázos dolgot csinált, ahhoz, hogy egy épp eszű, és inkább a egykori liberális oldal szövegein nevelkedett ember simán választja a szar SZDSZ-t. Magyar Hírlapon, Mancson, Tiloson nevelkedve nekem az MNO, Demokrata, Hírtévé nagyon gáz volt. Könnyű volt őket szeretni, veletek meg a Reakcióval szemben már inkább gondban van az ember, bár még mindig túlerőlköditek a dolgokat, ha az "ellenségről" van szó, lehetne lazábban.

A lista láttán bennem is megerősödik, hogy jól teszem, ha lemondok Újgénes vezetői posztomról, ezt a pártot másodállásban tuti nem lehet megmenteni, főállásba meg a szervezet beteg kultúrája miatt azok kerülnek, akiknek teljesítmény indikátora az a 2-3%, esetleg csúcson 4. A beteg organizmusokat pedig a dolgok rendje szerint levadássza a szervezetek evolúciója. Jó kis liberális párt, belső versenyterek, tehetségkutatás nélkül...

De én továbbra is fasza kis pártot szeretnék, aki mondja a tutit, européer, magyarnak meg születésből magyar, nem a kokárdától. Nem hinti a nagy maszlagot, nem gátolja a fejlődést, ha ellenzékben van, hanem megvárja, míg hatalomra kerül egy tisztességes versenyben. Szent-Iványival még lehetne az SZDSZ ilyen.

Kókáról meg annyit, hogy amíg nem szakad le a nagy öregekről, addig az SZDSZ nem folytathat önálló politikát, mert ők már a másfél évre játszanak, hiába gondolkozna el a jobbik fél az előrehozott választásokon, a frakció egy része simán nem szavazná meg pl. a konstruktív bizalmatlanságit, se feloszlatást. Már ha az MDF nem tojna be szintén. Egy évünk volt, nem használtuk ki. Akkor pedig viszlát! Ezt kívánja a tisztesség.

doktorur 2009.02.11. 01:20:23

@urbangeri: pedig érthetô az ellenszenvünk. A szadesz rengeteg kárt okozott az országnak. Nem a liberalizmusa miatt, mert az nem van neki.

Egy ôszinte liberális pártot szívesen látnánk Magyarországon. Szükség is volna rá. Ha arra gyúrsz, akkor csak hajrá. Ne plíz, ne LMP! :)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.02.18. 20:25:34

@CrL: 2010-ben már az Égi Hazával fognak jönni?

Fiataloknak most érdemes beállni oda, gyors karrier, nincs nagy nyüzsi ott most, és 5-10 éven belül dől a lé.

CrL 2009.02.19. 22:54:14

tölgy, a szadesz 20 éve Amsterdamot hirdet Budapestre, közben a balkán kettőt valósították meg és loptak mint a gép. Időközben, a hollandusok sem olyan libberek már, rájöttek nagyobb szabályozás kell. Azért itthon még bepróbálják - hátha bedől vki a szabad és demokrata pénznyelő demokratáknak. elképesztő, komolyan.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.02.20. 10:41:41

@CrL:
Mindig volt egy olyan érzésem, hogy a fél tudású magyar libik pár napos túristaútjaikon szerezett benyomásaik és álmaik alapján gondolkodnak a világról - kivéve mogyit. :(

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2009.02.20. 12:20:24

Maguk annyit beszéltek itten a mogyiról, hogy kedvet kaptam hozzá

(kabátot fölvesz, célba veszi a MEH-t.)

CrL 2009.02.23. 14:39:50

@tölgy: már letettek azokról a régi turista benyomásokról is, csak a mogyi a tét. a szavazók pedig csak számok: 200001.

@Gabrilo: meddig jutottál? ;]

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2009.02.23. 15:27:32

@CrL:


Kesudiót kaptam, hm-hm. Ennél azért többet vártam!

CrL 2009.02.24. 02:29:27

@Gabrilo: a cashew nutban már ott a cash, szóval kezdésnek nem rossz ;] ha keresi a reakció a diákcsemege miatt, mondja nekik, hogy bezzeg az Ablonczy meg a Körösényi!

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.02.24. 09:33:29

@CrL: Azt hiszem ez a 20001 az újabb project bekerülési összege. Euróban.

A szavazók naná, hogy számok! Mit várt? És a Nap nyugaton nyugszik.

OLVASÓK SZÁMA

AKTUÁLIS TÉMÁINK

MANDINER

Nincs megjeleníthető elem

JOBBKLIKK

Nincs megjeleníthető elem

CREATIVE COMMONS

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása