Tizenöt éve hunyt el Magyarország első szabadon választott miniszterelnöke, Antall József. Néhány poszttal alant mi is megemlékeztünk halálának évfordulójáról. A Jobbklikken Szerető Szabolcs így ír:
Úriember volt, ám óvnék a hamis mítoszteremtéstől: jól ismerte és, ha kellett, kíméletlenül használta is a politikai bozótharc azon eszközeit, melyekkel folyamatosan biztosítani tudta a kormányzást törékeny koalíciója élén. De a jogállami normákat eközben mindig szem előtt tartotta, ahogy Sólyom László szokott fogalmazni: alkotmányos ember volt. És a napi politikai túlélésért folytatott küzdelemben teremteni, alkotni is tudott: a jogállamiság intézményrendszerének kiépítésében történelmi szerepe elvitathatatlan.
Szávai János idézi blogjában Rainer M. János könyvének egy részletét, amelyben Antallnak és két közeli barátjának kádár-kori története elevenedik meg- a két barát jelentéseket írt Antallról.
Sólyom László a héten nagy megelégedésünkre leemeszempézte a szocialista pártot, sajnálatunkra azonban vissza is vonta az egyébként kijáró minősítést, a kormánypárt pedig láthatóan továbbra is nagy örömmel dobja vissza Sólyom legfelsőbb bírósági elnökjelöltjeit. Panyi Szabolcs a Hírszerzőn:
Véljünk bármit is Sólyom Lászlóról és sokszor megdöbbentően naiv, irreális elképzeléseiről, furcsa értékrendjéről: a Földnek ezen a felén hihetetlennek tűnik, de ez az ember tényleg gondolt valamit a világról, Magyarországról, a problémáinkról. Ezt el kell ismerni, még ha nem is értünk vele egyet. Le lehet írni egy olyan mondatot, amiben Sólyom László neve és az értékrend szó egyaránt szerepel. Ráadásul Sólyom nem csak gondolt, hanem tényleg akart is valamit. És mindeközben tisztességes is maradt. Már ha ez a szó jelent még valamit, és van értelme ilyen kontextusban használni.
A Reakció egy hosszabb interjút készített az Elnökkel, tudomásunk szerint blogok közül elsőként, úgyhogy Hörcher Ferenchez csatlakozva mi is hadd ajánljuk.
Népszerű dolog a képviselők magas tiszteletdíján rinyálni, de mindenki tudja, hogy a költségtérítésből lehet szivarokat, borokat, nőket és autókat venni. Számlakötelezettség nélkül. Közszemlére most Lázár Jánost tesszük, a Hírszerző szerint az ő udvartartása kerül a legtöbbe, de talpalhat a másodvonalba került Karsai József vagy Nyakó István is. Kóczián Péter blogjában egy méltányos javaslatot olvashatunk a helyzet rendezésére.
A végére már csak a kisebb kaliberű kommunisták maradnak, jelen esetben Krausz Tamás, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára akivel Lenin-könyvének (Napvilág kiadó, Kibaszott Jó Könyvek a Modern Magyar Baloldalról sorozat) apropóján az Index készített interjút. Megtudhatjuk például, hogy Lenin azért volt jó arc, mert nem lövette agyon az elvtársait (pedig!). Ha belefáradtunk az ideológia szétburjánzó szálainak követésébe, kattintsuk a Songun blog bejegyzésére, ahol elhelyezhetjük magunkat és másokat a Nagy Vörös Koordinátarendszerben.
A Szombatban folytatódik Esterházy János, felvidéki magyar politikus örökségével kapcsolatos vita. Németh Zsolt írására Jehuda Lahav válaszolt, most pedig az Esterházy János Emlékbizottság hozzászólását olvashatjuk.
Ha pedig legközelebb a szocialisták vagdalkozó mantráit ("szegregáció! kirekesztés!") vagy felzárkoztató-kéztördelő sirámait halljuk a roma integráció ügyében, jusson eszünkbe ez az írás.
*
Lassan megint karácsony, berzenkednek az ateisták. Múlt heti szemlénkben már említettük, hogy a szekularizáció bátor harcosai idén is kitesznek magukért, a Chronicles-ben, a paleokonzervatívok lapjában írja Tom Piatak:
At a deeper level, we need to cultivate the traditions that make Christmas special in our own homes, churches, and communities. From an early age, I learned from what I saw and experienced that the gifts brought by Santa were only a tiny part of the reason why Christmas was special. It was when our home looked special, when we brought out ornaments we had cherished for years, and some my dad had kept from his childhood, to put on our tree; when we ate the same dinner on Christmas Eve that our family had eaten for centuries; and when we listened to some of the exquisite music inspired by Christmas, including the beautiful Polish carols I have loved my whole life and the music my uncle and my cousin’s wife played for us on the cello and violin at our Christmas Eve dinner. Such things did not happen anytime else during the year, and they helped instill in me a lasting love for Christmas and a desire to learn about and experience more facets of the celebration of Christmas.
A lengyel karácsonyi dalokat mi is szeretjük, tényleg. Miután meggyújtottuk az adventi koszorú következő gyertyáját a politikailag korrekt, multikulti, vagy éppen kultúrmarxista grincsek nagy bosszúságára, klikkeljünk a Townhall-ra, Austin Hill publicisztikájára, szintén a War On Christmas témájában. Illetve ajánljuk az El Mondo egy régi bejegyzését (aztán itt van a South Park megfelelő része is).
*
Evezzünk most nemzetközi, először atlanti vizekre. Tallián Miklós múlt heti publicisztikája végre elérhető:
Hogyan látjuk ma Amerikát, minek látjuk ma Amerikát? Egészen biztos, hogy annak, ami? Sokáig egyetlen hivatalos kép létezett, az egyszerre haldokló és bűnös, ráadásul agresszív kapitalizmusé. A nem hivatalos kép pedig az volt, hogy a kapitalizmusban ugyanúgy nem kell semmiért megdolgozni, ahogyan a szocializmusban, mégis minden több, jobb, szebb, nagyobb, szexibb. Nagy csalódás volt, amikor kiderült: igen, minden több, jobb, szebb, nagyobb, szexibb, de nem ingyen, hanem az egyén erőfeszítése árán.
Hogyan tovább, republikánusok? Matthew Continetti írását ajánljuk a Weekly Standard-ből, illetve Richard Posnerét, blogjából. Charles Krauthammer a Townhall-on Obama elképzeléseit teszi mérlegre, érthető szkepszissel. A feltételek Obama számára mindenesetre adottak:
Obama was quite serious when he said he was going to change the world. And now he has a national crisis, a personal mandate, a pliant Congress, a desperate public -- and, at his disposal, the greatest pot of money in galactic history. (I include here the extrasolar planets.)
Thomas Sowell apokaliptikus hangvételű írásában figyelmeztet a mumbai merénylet kapcsán, hogy a terrorista fenyegetés közel sem szűnt meg, sőt. A céltábla itt is részben a külpolitikailag tapasztalatlan Obama, akiről nem lehet tudni, mit kezd majd Iránnal.
*
Ismét a Szombat cikkét ajánljuk, ezúttal a hebroni helyzet iránt érdeklődőknek (illetve shadai bejegyzését a JP-n):
Mára kiderült, hogy a telepítési terv kudarcot vallott. Ennek a politikai következményeit az izraeli középjobb is levonta: Ariel Saron kivonult Gázából. Ám a zsidók Ciszjordániában sem győzik a demográfiai versenyt, ráadásul arabok és zsidók különféle jogállása a Területeken még morálisan és jogilag is kétségessé teszik a területnek a bármiféle jövőbeni humán integrációját. Az arab lakosság helyzete is siralmas, izraeli katonai ellenőrzőpontok és kontroll egyfelől, korrupt palesztin hivatalnokok és radikális iszlamisták másfelől.
Dobálózó görögökkel már mindenki találkozhatott valamelyik híradóban, egyik vezetőjükkel Rajcsányi Gellért készített interjút, amiből kiderül, hogyan éli mindennapjait az anarchista. A Daily Telegraph beszámol arról, hogy a görög példa nyomán Európa más nagyvárosaiban is felütötte a fejét a globális antiglobalizmus. Lelőjük a poént, a DT idézi a Kathimerini görög konzervatív napilapot a zavargások kapcsán:
This is a country with a state that is in a shambles, a police force in disarray, mediocre universities that serve as hotbeds of rage instead of knowledge and a shattered health care system. It is also on the brink of financial ruin.
Ha inkább békés görögökre vágyik az Olvasó, akkor javasoljuk, tegyen egy látogatást a Szépművészetiben. És ne feledkezzünk meg John Milton születésének 400. évfordulójáról, szintén a Telegraph-ban olvashatunk róla egy tartalmas áttekintést.
A Spectator közöl egy összefoglalást a szomáliai kalózokról. Blogszerző kollégánk a megoldást Afrika Szarvának gyarmatosításában látja.
A vége felé akartunk valami vicceset is, de inkább nem a hazai pályáról csemegéztünk, mikor északi szomszédaink egy olyan übertahóval bírnak, mint Jan Slota. A közismert autókereskedőtolvaj most a szlovák parlamentben lépett fel, rendkívül konstruktív szerepben.
*
Utolsó blokkunkban két szerzőnk írását ajánlunk, az egyiket Tory, a másikat Novák Attila tollából. Tory írásában a hátrányos helyzetet világítja meg más szempontból, félretéve a kötelező esélyegyenlőségi toposzokat:
...a szegénység pozitív szerepe egy árnyalatnyival gyengébb a magyar kultúrkörben mint mondjuk az amerikaiban. De megvan. Megvan a magyar népmesék szegénylegényeiben (akik gyakran halmozottan hátrányos helyzetű legkisebb fiúk is): Ők a szegénységből a maguk eszével és leleményességével törnek ki. Nem kis részben pontosan a szegénység által motiválva. Hasonlóan mint ahogy az amerikai rongyosból-milliomos történetek szereplői.
Novák Attila az ötvenes években, avagy azóta népszerű témával foglalkozik publicisztikájában: meddig tart még az ideológiák kora?
A napjainkban tapasztalható ideológiai viták többsége valódi utóvédharc, hiszen külsődleges jegyekről, kizárólag a demokratikus tömegpolitika számára mozgósítható elképzelésekről van szó.
Avagy, az ideológiák elévültek. Novák a fent említett Posner-írás konklúziójához jut, már ami a pragmatikus politikát illeti.
Dolgaink így mentek a 2008. év 50. hetében, búcsúzik Önöktől a Szólás szabadsága Konzervatórium lapszemléje.
